Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

A megvadult amerikai jobboldalról

2018 október 28 12:34 du.69 hozzászólás
Az áldozatokra emlékeznek Pittsburghben.

A héten a Kentucky állambeli Louisville-ben egy fehér szélsőjobboldali férfi két idős fekete amerikait gyilkolt meg egy külvárosi élelmiszerboltban. Szintén e héten  a Cesar Sayoc nevű Donald Trump támogató úgy válaszolt az amerikai jobboldal folyamatos sorosozására és az amerikai sajtó elleni verbális hadjáratra, hogy Soros Györgynek, a Clintonéknek, Barack Obamának, Joe Bidennek, még egy sor demokratának és a CNN-nek csőbombát küldött. Szombat reggel fokozódott a rasszista horror az Egyesült Államokban, amikor a szélsőjobboldali, deklaráltan antiszemita Robert Gregory Bowers tizenegy embert gyilkolt meg a Pittsburgh-i Tree of Life zsinagógában. A tömeggyilkos Bowers a migránsokban látta az ellenséget. „A sokszínűség annyit jelent, hogy […]

Read more ›

Mátol országszerte törvényes a marihuána

2018 október 17 9:50 de.45 hozzászólás
Mátol országszerte törvényes a marihuána

Október 17-én törvényessé vált a marihuána Kanadában, de a kendermag forgalmazásához, az árakhoz és felhasználáshoz fűződő szabályok tartományonként változnak. Van ahol csak az államtól vehetik a fogyasztók a marihuánát, Kanada legnépesebb tartományában pedig most még csak az interneten vásárolható legálisan, jövő tavasztól viszont már magánkézben lévő boltokban is kapható lesz. A tartományilag szabott árak  eltérőek. Québecben 7 dollár per gramm a legolcsóbb termék, miközben New Brunswick-ban 8 és 16 dollár között mozog a törvényes marihuána. Amennyiben belföldön repül, összesen 30 gramm marihuánát vihet fel magával a gépre. Ugyanakkor különösen fontos tudni, hogy ha az Egyesült Államok felé tart, semmiképpen se […]

Read more ›

Változások a KMH hozzászólási gyakorlatában

2018 október 5 4:01 du.77 hozzászólás
Változások a KMH hozzászólási gyakorlatában

2018. október 6-tól új gyakorlatot vezet be a Kanadai Magyar Hírlap, amely a hozzászólásokat érinti.  Egy adott cikk megjelenése után összesen hét napig lehet hozzászólást írni. A közzététel utáni hetedik nap végén a rendszer automatikusan lezárja a cikk alatti komment szekciót. Az új gyakorlat visszamenőleg is érinti korábban közölt írásainkat, így tehát október 6-tól lezárunk minden szeptember 29 előtt megjelent cikket. Az új gyakorlatot a hozzászólásokban gyakran megjelenő végtelenül személyeskedő és személyes viták, illetve a cikkhez egyáltalán nem kötődő hozzászólások és témák tengere teszik indokolttá. Az új gyakorlatot kísérleti alapon vezetjük be október 6-án. Tesszük ezt abban a reményben, hogy […]

Read more ›

Történelmi választás Québecben — A jobboldal legyőzte a csaknem 15 éve kormányzó liberálisokat

2018 október 2 12:05 de.51 hozzászólás
Történelmi választás Québecben — A jobboldal legyőzte a csaknem 15 éve kormányzó liberálisokat

1976 óta a politikailag liberális-konzervatív Liberális Párt és a szeparatista-baloldali Parti Québécois egymást váltva kormányozta Kanada második legnépesebb tartományát. Ez ma este megváltozott, amikor egy új jobboldali párt, a Coalition Avenir Québec (Québeci Jövő Koalíciója) nyerte meg a tartományi választást és ez által véget vetett a 2003 óta majdnem töretlenül kormányzó liberálisokat. (A kivétel 2012-2014 volt, amikor rövid ideig egy rosszul sikerült Parti Québec kormány vezette a tartományt.) 1976 óta nem a jobboldal és a baloldal közötti harc jellemezte a québeci politikát, hanem a Kanada-párti szövetségiek és a szeparatista-nacionalisták közötti háború. Ebben a világban a jobbközépről kormányzó, határozottan Kanada-párti Liberális […]

Read more ›

Nyissa ki tágasra!

2018 szeptember 30 10:31 de.115 hozzászólás
Nyissa ki tágasra!

A New York állambeli Watertownban volt alkalmam megtekinteni egy roppant elgondolkodtató kiállítást szeptember 29-én. A szervezők nemes egyszerűséggel a „Disturbed” (magyarul „megrázó”) elnevezést adták neki. Arra kértek tucatnyi helyi művészt észak-New York államból, hogy mutassák be művészetükön keresztül, hogy mi számukra a leginkább megrázó, vagy zavarba ejtő jelenség kortárs társadalmunkban. Tracy Spencer, a Watertown-i Focal Point galéria tulajdonosa Cesar A. Cruz ember jogi aktivista egyik ismert mondatára kivánt reflektálni e pusztán egy napig tartó kiállítással: „A művészetnek az a szerepe, hogy zavarba ejti azokat akik elkényelmesedtek és kényelmet nyújt azoknak akik zavarban vannak…” A kiállított festmények, szobrok és tárgyak közül […]

Read more ›

70 ezer otthon van áram nélkül — Tippek ottawaiaknak…

2018 szeptember 23 12:07 du.15 hozzászólás
70 ezer otthon van áram nélkül — Tippek ottawaiaknak…

Vasárnap délben, két nappal a pénteki tornádó után, körülbelül 70 ezer otthon van áram nélkül Ottawában, elsősorban a belvárostól nyugatra. A Merivale-i elektromos transzformer állomás lényegében megsemmisült, ezért még napokig áram nélkül maradhatnak sok tízezren. Ma reggel segítettem egy barátnak a város legsúlyosabban érintett kerületében – Nepean-ban – és még közlekedni is nehéz, hiszen a közlekedési lámpák nem működnek (mindig négy irányú stop-ként kell kezelni az ilyen kereszteződéseket). (Dunrobin község nyugat Ottawában megsemmisült.) A következő tippeket osztjuk meg azokkal az olvasókkal, akiknél még mindig nem jött vissza az áram. Ottawa Városháza nyitva tart mindazok számára, akik mobiltelefonjaikat szeretnék feltölteni. Továbbá az […]

Read more ›

Tornádó pusztított Kanada fővárosában

2018 szeptember 22 10:31 de.46 hozzászólás
Tornádó pusztított Kanada fővárosában

Dunrobin, a kanadai főváros egyik nyugati elővárosa úgy fest ma reggel mint egy háborús zóna, úgy szintén az Outaouais folyó északi oldalán lévő Gatineau város egyes részei. Péntek délután éppen az irodámban kávéztam ottawai önkormányzati képviselőmmel, Mathieu Fleury-vel amikor mindkettőnk mobiltelefonja folyamatosan csengett a kanadai nemzeti riasztórendszer megtéveszthetetlen hangjától. Amikor bármilyen potenciálian életveszélyes helyzet alakul ki, mindazok akik az érintett térségben élnek mobiltelefonon, rádión és televízión is riasztva vannak. Ilyenkor a riasztás az adott rádióprogramot vagy televíziós műsort is félbeszakítja. Ottawa belvárosában voltunk, ahol leginkább a vad szélre, a hirtelenül sötétbe borult égre és a zuhogó esőre figyeltünk fel, illetve […]

Read more ›

Kanadai kisnyugdíjasok Bayer Zsolt blogján

2018 szeptember 21 12:11 du.67 hozzászólás
Kanadai kisnyugdíjasok Bayer Zsolt blogján

Bede-Fazekas Zsolt úgy döntött, hogy Bayer Zsolt fideszes publicista blogján–a nyomdafestéket nem tűrő, nyiltan rasszista közírónak intézett levél formájában–ír terjedelmes bírálatot a kanadai nyugdíjrendszerről. Bayer rendszeresen ír olyan stílusú és tartalmú cikkeket, illetve tesz hasonlóan nyomdafestéket nem tűrő kijekentéseket, amelyek kanadai lapokban egyszerűen nem jelenhetnének meg. Talán még emlékeznek 2006-os kijelentésére, amely így szólt: „Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.” 2013-ban ezt a kiegészítést írta: „A cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen […]

Read more ›

Veszélyben a jogállamiság Kanada legnépesebb tartományában?

2018 szeptember 18 2:44 du.46 hozzászólás
Veszélyben a jogállamiság Kanada legnépesebb tartományában?

Káosz van az október 22-én esedékes torontói önkormányzati választás körül, amiután Doug Ford, Ontario tartományi kormányfő a kampány kellősközepén csaknem felére csökkentette a városi közgyűlés mandátumainak számát, most pedig hatályon kívül helyezné azt a bírósági döntést, amely szerint egy ilyen intézkedés sérti az Alapvető jogok és szabadságok kanadai chartáját, azaz Kanada alkotmányát.  A tartományi törvényhozások és Kanada szövetségi képviselői is egy rendkívüli jogi baltával rendelkeznek: az alkotmányba épített úgynevezett „notwithstanding clause” használatával szinte bármilyen bírói döntést ideiglenesen (öt évig) figyelmen kívül hagyhat egy kormány egyszerű többségi szavazással, akkor is ha bizonyos, hogy az intézkedés alkotmányellenes. A felülírás bevetése egy politikai […]

Read more ›

Bojkottáljuk-e a magyar termékeket Észak-Amerikában?

2018 szeptember 15 10:54 de.104 hozzászólás
Bojkottáljuk-e a magyar termékeket Észak-Amerikában?

Ha belenézek az ebédlőmben lévő borszekrénybe, látom hogy az ott tárolt 12 üveg bor közül öt magyar. Ha körülnézek konyhámban, találok magyarországi mézet, pár gulyáskrém tubust, darált csemege paprikát, paprika örleményt, sárgabarack lekvárt és „Piroska” márkájú málnaszörpöt. Az utóbbiról annyit, hogy a magyar szörpök messze jobbak, mint az egyik kanadai kávézóláncban felszolgált, enyhén sznob hangzású „olasz szódák”, aminek ára közel öt dollár poharanként. De az utóbbi hónapokban egyre inkább foglalkoztat egy kérdés: mindannyian, akik Magyarországon kívül élünk, de valamilyen formában az Orbán rendszer elszenvedői voltunk (vagy vagyunk), illetve mindazok akiket elborzaszt az egyre inkább öntelt és korrupt autokrata rezsim ami […]

Read more ›

Új zsinagóga épül Ottawa belvárosában

2018 szeptember 10 12:29 du.80 hozzászólás
Lindsay és Harley Finkelstein. Fotó: Ottawa Jewish Bulletin.

Ottawa lehetett az egyetlen olyan G7-es ország fővárosa, amelynek centruma nem rendelkezett zsinagógával — legalábbis 2015 óta, amikor bezárt és eladta épületét a Beth Shalom közösség. De mint, ahogy a világon máshol is tapasztalhatjuk, a zsidó közösségen belül a Chabad mozgalom mutat leginkább növekedést, különösen a fiatalabb generációk körében. A napokban jelentette be egy fiatal üzletember, Harvey Finkelstein, hogy saját adományán keresztül, illetve az általa toborozott egyéb pénzekkel hozzák létre az úgynevezett Finkelstein Chabad Jewish Centre-t a belváros Sandy Hill nevű körzetében, pontosabban a 254 Friel Street alatt. Itt nem csak zsinagóga lesz, hanem könyvtár, közösségi termek és konyha is. […]

Read more ›

Életképek egy kanadai vidéki búcsúból

2018 szeptember 9 8:56 de.27 hozzászólás
Életképek egy kanadai vidéki búcsúból

A kelet Ontario-i Russell város búcsúja Kanadánál is idősebb. Idén volt az 1858-ban megalapított búcsú 160. évfordulója és az évtizedek folyamán célja alig változott: a helyi mezőgazdaság és házigazdaság támogatása, illetve bemutatása. Immár harmadik alkalommal látogatok el a búcsúra, hiszen mindig olyan élményt nyújt, ami sikeresen elszakít — még ha csak néhány órára is — a mindennapi városi életemtől. És látszik, hogy a sok látogató közül legtöbben erre vágynak. Idén cowboyok, régi autók, állatok, helyi virág, zöldség és gyümölcs kiállítások, bemutatók, élő country zene és a hagyományos búcsúk elengedhetetlen ízei várták a látogatókat. (Kanadai cowboy. Fotó: C. Adam) Szombat reggel viszonylag […]

Read more ›

Néhány mondat a KMH-ban megjelenő hozzászólásokról

2018 augusztus 28 10:46 du.226 hozzászólás
Néhány mondat a KMH-ban megjelenő hozzászólásokról

Amikor úgy döntöttem, hogy a Kanadában megjelenő többi magyar laptól eltérő módon, a Kanadai Magyar Hírlap lehetővé teszi a kommentelést cikkeink alatt és így a kritikának, illetve az eltérő véleményeknek is platformot teremt, a cél az őszinte és nyílt eszmecsere, az eltérő nézetek értelmes, elgondolkodtató ütköztetése volt.  Nem söpörjük szőnyeg alá a vitatott kérdéseket. Nem teszünk úgy, mintha egy diaszpórában megjelenő lap szerepe az lenne, hogy magyar házakban megrendezett bálokról közöl semmitmondó beszámolókat, az őszinte reflexió és önreflexió helyett. Nem építünk Patyomkin falúját a ma végképp nem létező „nemzeti összetartozásnak.” Ugyanakkor az is látszik – ismét – hogy a legtöbb […]

Read more ›

Szárnyal a gazdaság, mégis megbukhatnak a liberálisok Québecben

2018 augusztus 25 11:34 de.17 hozzászólás
Szárnyal a gazdaság, mégis megbukhatnak a liberálisok Québecben

A québeci Liberális Párt örök átka, hogy a multikulturális Montreálban túlnyerik magukat. Valószínű, hogy egy „új nacionalista projekt” váltja le a liberálisokat október 1-én, annak ellenére, hogy a legújabb CROP-Cogeco felmérés szerint pusztán 1 százalékkal vezet a jobboldali Coalition Avenir Québec (a Québeci Jövő Koalíció). Az egykor még a szeparatista baloldalon politizáló François Legault által vezetett jobboldali CAQ 31 százalékon áll, a Liberális Párt pedig 30 százalékat tudhat magáénak. (Az esélytelenek között van a szeparatista-baloldali Parti Québécois 12 százalékkal és az ultrabaloldali Québec Solidaire 8 százalékos támogatással.) A lakosság 17 százaléka nem szavazna, illetve bizonytalan. Pusztán 31 százalékos támogatottsággal, a CAQ […]

Read more ›

Óriási ajándékot kapott Justin Trudeau — Kettészakadt a jobboldal

2018 augusztus 23 3:33 du.54 hozzászólás
Óriási ajándékot kapott Justin Trudeau — Kettészakadt a jobboldal

Alig több mint egy évvel a 2019-es szövetségi választások előtt, Maxime Bernier konzervatív parlamenti képviselő bejelentette: kilép a Konzervatív Pártból és egy új jobboldali pártot hoz létre amely a 338 választókerületben jelöltet állít. Szerinte a jobbközép ellenzék korrupt és túlságosan megalkuvó. Bernier a lehető legnagyobb kárt okozhatja az által, hogy ezt a bejelentést úgy időzítette, hogy az egybeesett a konzervatívok pártkongresszusával. A múlt héten Bernier – aki tavaly sikertelenül szállt ringe a pártelnökségi választáson – a kanadai sokszínűség modelljét, illetve a liberális bevándorláspolitikát bírálta. Szerinte a túlzott sokszínűség Kanada gyengülését eredményezi, a nemzeti egységből pedig nem marad más, mint több […]

Read more ›