“A rossz, mit ember tesz, túléli őt; A jó gyakorta sírba száll vele.” (Shakespeare: Julius Cesar III.2) Mindazok, akik figyelemmel kísérték az elmúlt hónapok eszevesztett vitustáncát, melyet a magyar kormany az oktatásügy körül, vagy inkább ellenében folytatott, egyre kiismerhetetlenebbnek tűnt, hogy vajon mi lehet az ok, mi a magyrázat és főleg, hogy kinek az érdekében történt mindez. Természetesen számos gazdasági megfontolás is közrejátszott az átalakítás szándékában, de a brutális megszorításokon túl számos olyan intézkedést is erőszakolt a kormány, melyeket semmiféle racionális megfontolás nem indokol. Hogy csak egy példát említsek; miért kapnak támogatást egyes szakok, és miért nem mások? Hogyan lehetséges […]

„Az a baj veletek, hogy ti azt gondoljátok, az életben problémák vannak, és megoldásokat kell találni. Valójában az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.” (Pilinszky János) Kanada különösen élénk figyelemmel kíséri a magyarországi roma kisebbség felemelkedéséhez, illetve integrációhához kapcsolodó kihívásokat, valamint a szélsőjobboldal által egyre erőteljesebben hangoztatott rassizmust és antiszemitizmust. Amikor elhangzott a parlamentben Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő ominózus mondata a magyar zsidóság kötelező listázásáról, Kanada legnagyobb jobboldali napilapja, a National Post arról cikkezett, hogy ha „volt is bármi kétség afelől”, hogy Magyarországon tombol az antiszemitizmus, hogy Magyarország egyre inkább hasonlít egy pária államra, ez a kérdés most végérvényesen […]

Nem szeretem Alföldit. Pontosabban: őt magát igen. Tehetségét, képességét nem vitatom. Bár nekem elsősorban Carter doki hangját testesíti meg, amit nagyon szerettem – de mint rendező: nem jött be! Túl művészi volt az én ízlésemnek, vagy inkább élettempómnak. Én nem értelmezni, újragondolni akarok a színházban, hanem kikapcsolódni. Esetleg kiadni magamból azokat az érzéseket, amelyek a hétköznapok során bennem ragadtak és csak arra várnak, hogy valaki egy zenével, egy verssel, egy színdarab szereplőjével azonosulva kiszabadítsa belőlem. Erre Alföldi nem alkalmas… Nekem!  Az azonban vitathatatlan, hogy az ország elsőszámú színi intézményét – legalábbis: nézetem szerint a Nemzeti Színház ezt a posztot kell […]

Ódor György magyarországi költő az identitásról, a kisajátított hazafiságról és a szélsőjobboldali szimbólumok hosszú árnyékáról ír a lapunkban megjelenő legújabb versében. A költő számos korábbi verse a szintén Kanadában publikált Kaláka szépirodalmi folyóiratban került közlésre. „Mi a haza? Vajon mi az én hazám? Az erkélyemen a két szürke galamb,vagy a négy roskadozó faszék talán? Csinos nővel egy röpke futó kaland?”–teszi fel a kérdést Ódor György Szittya című versében. Szittya Ácsorgok egy mosdatlan megállóban, de nem jön semmi, se busz, se vonat. Épp nem járnak itt árpádsávos zászlóval és nem ülik meg a nagy fehér lovat, de oszlopokon plakátok laffognak, a […]

Közeleg a Karácsony, és a Klubrádió nem tudja ígérni potenciális hírdetőinek, hogy a rádió nem szűnik meg december elsején, amikor lejár a Médiatanács által kiadott ideiglenes frekvenciaengedély. Deja vu érzésük lehet a KMH olvasóinak, hiszen az elmúlt két év alatt számtalanszor számoltunk be arról, hogy immár öt, a Klubrádió számára pozitív birósági ítélet ellenére sem adja fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a kormánykritikus rádió tönkretételét megcélzó kísérletét. A fideszes Szalay Annamária által vezetett Médiatanács a látszatdemokráciákra jellemző módszerekkel operál: nem hurcolják el fekete autókban a Klubrádió újságíróit és műsorvezetőit, hanem ideiglenes frekvenciaengedélyekkel – 5 bírósági itéletetet semmibe véve – érik el […]

Nyolcvanegy évesen meghalt Larry Hagman amerikai színész és producer, akit a posztkommunista világban J.R. Ewing-ként ismertek meg. A Dallas című CBS-szappanopera (1978-1991) főgonoszaként, J.R. (Magyarországon „Jockey”) a legkegyetlenebb kapitalista üzletembereként, az olajvilág texasi oligarchájaként és hírhedt nőcsábászként vált ismertté. Jockey 1978-as Mercedes-e, a cillogó Southfork Ranch (Magyarországon ezt valamiért „Szouszforknak” ejtették ki), a tíz gallonos texasi cowboy kalap és Ewing kedvenc itala – a Bourbon and Branch – fényévnyi távolságra volt a Wartburgoktól és Trabantoktól, a lakótelepektől és szódás szifonoktól. A Dallas képviselte legjobban a vágyakozó tévézés (angolul: aspirational TV) élményét a poszt-kádári Magyarországon.

A zsarnok (a demokrácia-tipró) kultúránkra tapos. Tudja: ha magasabb kultúr-értékeinket nem tapossa el fejünkben, úgy demokrácia-vágyunk újra serkenhet a szívekben. Úgy bizony, a Fővárosi Közgyűlés újabb közterületek névváltoztatásáról döntött: a Tersánszky Józsi Jenő sétány (XIII.ker.) Somogyi László plébános nevét, a Gelléri Andor Endre utca (XVI.ker.) Regele János kir. tanácsos nevét viselje a továbbiakban.

56 évvel az események után az igazság felderítése a történészekre vár, akik a szemtanúk vallomásai mellett régi újságok, levéltári források és az azóta nyilvánosságra hozott történelmi dokumentumok tanulmányozásával kibogozhatják az események kronológiai sorrendjéből azok valódi jelentőségét – kurzuselvárástól függetlenül. Egy történésznek detektívnek is kell lennie, aki képes látszólag olyan aprónak tűnő adatokból is következtetni, amelyek első látásra nem feltétlenül kapcsolódnak az említett eseményhez.

Lawrence Ferlinghetti amerikai költő emberi jogi aggályok miatt visszautasította a Magyar PEN Club Janus Pannonius-nagydíját és a vele járó 50 ezer eurót. – Döntését azzal indokolta, hogy a díjra pénzt adó Orbán-kormány politikája a tekintéyelvűség felé tolódik.

2011-ben alapították meg a Concordia Egyetemen az Azrieli Institute of Israel Studies kutatóintézetet, miután az Azrieli Foundation öt millió dollárral járult hozzá az interdisziplináris tanszék létrejöttéhez. Azóta Nikolényi Csaba politológus az intézet társ-igazgatója, Norma Joseph vallás tanulmányok professzorral együtt. A montreáli tanszéken kívül Kanadában kizárólag Calgaryban és Torontóban van hasonló, nemzetközileg elismert program. Az intézet megalapítása már azért is jelentős előrelépést jelent a Concordia Egyetem számára, mert tíz évvel ezelőtt gyakran illette súlyos kritika az egyetemet a különböző szélsőbaloldali diákcsoportok antiszemita és erőszakosan Izrael-ellenes akciói miatt.  

Ha hiszed, ha nem, kedves antiszemitám, már megint a szokásos dolog tortent. Éppen mondani akartam valamit neked–tudod, ahogy megigertem és ahogy ezt te tőlem már vártad–amikor a feleségem, szokása szerint, közbeszólt. Mitsem törődve azzal, hogy mire készültem, ő írt cikket a Népszabadságnak, amely azt le is közölte kisvártatva. Mint gyakran, most is bosszús vagyok, amiért belém folytja a szót, de egyszersmind hálás is vagyok, amiért sokkal bölcsebben méri fel a helyzetet, (szokása szerint) mint ahogy én tudnám azt megtenni. Mielőtt tehát folytatnánk a nevelésedet, megfontolásra figyelmedbe ajánlom a következőket… Augusztusban átléptünk egy határt. Barcsa-Turner Gábor levelet küldött Christopher Adamnak, a […]

1952-ben alapították szükségből, emberségből – 2007 tavaszán zárták be, hogy „az ország költségvetését ne terhelje” beteg és kiszolgáltatott embertársaink gyógyítása, gondozása. Az ország felelősnek mondott vezetői másfél-kétmilliárd forint nyereségért számolták fel az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet – utcára téve az elmebeteg és pszichiátriai gondozásra szoruló honfitársainkat, a társadalomra szabadítva sarlatán tettükkel azokat az embereket, akik nem felelnek, nem felelhetnek cselekedeteikért… 

2012. augusztus.28-án ünnepélyes keretek között avatták fel Kovács Nóra Patrícia tervei alapján a Túlélők falát a Holokauszt Emlékközpontban. Az ünnepélyes megnyitón Szita Szabolcs professzor, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója köszöntötte a vendégeket. Beszédében elmondta: tíz éves az alapítvány és nyolc éves az épület. Intézményük tudományos és oktató központ. Nagy hangsúlyt fektetnek a túlélők felkutatására és emlékeik archiválására… hiszen soha nem feledhetjük mindazt, ami történt az elmúlt évszázadban a zsidósággal és a nemzetiszocialzmus ellenségeivel. Jövőbeni terveik között szerepel az Igaz Emberek Emlékfalának megépítése.

Zsidóknak, mint mindenki másnak, megvan az a szokásuk, hogy előbb-utóbb meglhalnak, de ellentétben másokkal, gyakran hagynak valamit maguk után és ez a valami, még ha csak emlék is és semmi több, sokáig rezonál, mint csellók megpendített húrjai. Ott vibrál ez a hang a levegőben, vagy valakik emlékezetében néha fájdalmasan, mint például nagymamák esetében, akiknek eltávozása erőszak következménye volt, vagy akár mulatságosan, mit Kohn és Grün esetében, akikről többé soha el nem felejtkezünk. De különös módón, minél megdöbbentőbb és minél fájdalmasabb volt az elmúlásuk aktusa, és erre sok-sok példa akad, annál tovább tart az a vibrálás. Sőt, néha az idő múlásával […]

Zsidó honfitársaink életének mentéséért minden évben, a néhai Raoul Wallenberg, svéd diplomata születésnapján (a „Humánum Napján”) Helytállásért-díjakat ítélnek meg azoknak az embertársainknak, akik a Vészkorszakban – egzisztenciájuk, életük kockáztatásával is – segítségére voltak az üldözötteknek.