2011 október 15 10:37 de.
1914 és 1920 között 8,579 kelet és közép európait, köztük 5,954 osztrák-magyar állampolgárt internáltak a kanadai hatóságok. A 24 internáló tábor egyike az észak-Ontario-i Kapuskasing nevű városban jött létre. Mára az egykori tábor egyedüli nyoma az országút melletti internáltak temetője, mely 90 éven keresztül a feledésbe merült és szinte teljesen el volt hanyagolva. 2010-ben azonban a Canadian First World Internment Recognition Fund nevű 10 millió dolláros szövetségi kárpótlási alap anyagi támogatást nyújtott a kapuskasingi önkormányzatnak a temető rendbehozására és az áldozatok emlékére állított emlékmű újjáépítésére. 2011 október 13-án kora reggel repültem fel az Ottawától 900 kilométerre északnyugatra fekvő Kapuskasingre. Az újraszentelési szertartás nyítóbeszédét mondtam, a […]
Read more ›
2011 október 10 10:11 de.
Horgas Eszter fuvolaművész a budapesti zeneakadémián fejezte be sikeresen tanulmányait. Már a főiskolai évek alatt neves művészektől tanult, és lépett a szakmában elismert előadókkal a színpadra. A művésznő megjelenésével, egyedien szép kisugárzásával akarva, akaratlanul magára vonja az emberek figyelmét. Egy olyan jelenség, akinek családja mellett a színpad a mindene. A zeneszeretete meghatározza művészetét, életét, létét. Nagy munkabírását misem bizonyítja jobban, minthogy lemezei folyamatosan jelennek meg, nemcsak hazai, hanem jó nevű külföldi kiadóknál is. Művészi adottságát édesapjától Horgas Béla költőtől, és édesanyjától Levendel Júlia írótól örökölte. Nekik köszönhetően Eszter már egészen kislány korában közelkerült a művészvilághoz, mely napjainkra már életének meghatározó […]
Read more ›
2011 október 7 11:24 de.
A Lovegun zenekar 2006 tavaszán alakult, mely az óta ezerrel pörög a Rock’n’Roll hazai és külföldi világában. A bombaformában lévő Noa Rock (Laczkó Noémi) énekesnő mellett, két fiú bűvöli a húrokat, míg a harmadik a dobokból hozza ki a maximumot a közönség nem kis örömére. Napjainkra a magyar Rock élet egyik legdinamikusabb, legütősebb profi zenekarává vált a Lovegun formáció, de már meghódították Németországot is. A rockzene szinte minden műfajával találkozhatunk albumjaikban, de fellépéseik alkalmával a koncertjeiken jelen van a punk, metál és hard rock is. A színpadi zeneihatást fokozza a látvány, amit a négytagú banda produkál előadásaik közben. Videó klipjeik, […]
Read more ›
2011 október 5 8:57 de.
A népszerű és rendkivül hosszú múltra visszatekintő Sesame Street című televezíós program az éhinségre és a nyomorra hívja fel a fiatal nézők figyelmét egy új éhező szereplővel. Lily, az éhező kislány, október 9-én debutál és az epizódus címe „Growing Hope Against Hunger.” Kissé szokatlan fordulatnak számíthat a gyerekeknek szánt televíziós világban, de az 1969-es indulása óta, a Sesame Street pont a rendkivül kényes társadalmi kérdések megbirkozásáról vált ismertté. 1970-ben Mississippi állam ideiglenesen betiltották a programot, mivel túlságosan multikulturálisok voltak a műsor szereplői. A Sesame Street urbánus jellege (egy belvárosi, inkább alacsony jövedelmű negyedben élők életéről szól) is szokatlan a gyerekműsorok világában. De az éhinség nem […]
Read more ›
2011 szeptember 27 1:01 du.
Utolsó percben mentették meg a clevelandi római katolikus St. Catherine Egyházközség bontásra itélt templomából két második világháborús emléktáblát, melyet elhúnyt amerikai katonák emlékére állítottak. Richard Lennon clevelandi megyéspüspök–aki ellen jelenleg vatikáni vizsgálat folyik–2007 decemberében rendelte el az egyházközség bezárását. A 96 éves örökségi templom épület ledózerolására az elmúlt hétvégén került sor. Robert Tayek, a püspök szóvívője lopással vádolta azokat, akik megtalálták és megmentették a romok között heverő emléktáblát. Mind a két emléktábát a templom maradványai között fedezte fel az éppen arra járó Stanislav Zadnik és Joe Feckanin. Az egyik táblát a templom belső falának maradványain találták meg és szerencsére nem károsult meg a bontás alatt. […]
Read more ›
2011 szeptember 26 8:49 de.
Gondoltak egy nagyot és a három musicalszínésznő létrehozta, megalapította az ABBA Sisters zenei formációt. A legendás világhírű svéd ABBA dalait adják elő, fergeteges sikerrel, és egye nagyobb népszerűségnek örvendve. Mindhárman tipikus bombázó megjelenéssel – csinosak, szépek, külön is számos sikeres fellépéseket, színházi előadásokat, musicalek sokaságát tudhatják maguk mögött. Az ABBA Sisters megálmodója, Migály Szilvia gyermekkorától a színpad és a pódiumok világában él. Talán ő is azon kevesek egyike, mint, akik hamarább énekeltek, mint beszéltek. Tátrai Eszter neve sem ismeretlen a színház és a zene világában, számos nagynevű zenekarban énekel, énekelt már. Kiss Enikő egy másik zenekarnak a tagja, jelenleg is […]
Read more ›
2011 szeptember 17 11:02 de.
Éva, a Póka Egon igazgató nevével fémjelzett Kőbányai Zenei Stúdióban gitár szakon tanult, ahol Maróthy Zoltán, Kormos János voltak a tanárai. Imádja a gitárt, már létezni sem tudna nélküle. Több formációban is megcsodálhattuk játékát. Láthattuk és hallhattuk már egy pesti csajbandában, valamint más-más felállású zenekarokban. A 2010-es X Faktorban több millió ember láthatta játékát, amint Bereczki Zoltán színész-énekessel lépet fel vendégként egy közös produkcióban. Éva a Vajdasági Zentáról érkezett az anyaországba, ahol kifejezetten jól érzi magát. Szőke hosszúhajával, mosolyával, öltözetével nemcsak a színpadon jelenség, hanem az utcaembere is megfordul utána. Napjainkban már nem ritka, ha egy lányt gitározni látunk, de […]
Read more ›
2011 szeptember 5 9:49 de.
A brit listára felkerülni nemcsak dicsőség egy magyar zenésznek – énekesnek, hanem egy olyan zenetörténeti esemény is, ami a magyar zenészszakmában sajnos nagyon kevés embernek adatott meg. Zsófi, ennek ellenére két lábbal jár a földön. Reálisan látja és éli meg az énekesi pályájának minden olyan történését, ami elősegíti, vagy esetleg hátráltatja sikerességét, karrierjét. A bombasztikusan szép és csúcsformában lévő énekesnő, mindamellett, hogy már bejárta a fél világot imádja hazáját, Magyarországot, és nem kápráztatja el a nyugati világ csillogása, ragyogása. Öltözködésében nincsenek divatlapokból ellesett ruhadarabok, kellékek, kiegészítők. Egész megjelenése, olyan Farkas Zsófisan egyedi, ami rendkívül kifinomult ízlésre vall. Tamás István, a […]
Read more ›
2011 augusztus 23 10:04 de.
Viktoria Kudrat A dinamikus jó hangú énekesnő életében mindig a középpontban állt a zene, számos területen bizonyított már. Viki már gyerekkorában vonzódott a zenéhez, olyannyira, hogy pályájának meghatározó részévé váltak az örökös fellépések, és maga a színpad. Először a Magyar Rádió Gyermekkórusában, majd az Opera Gyermekkórusában vált vérévé az a tudás, ami a későbbiekben meghatározta életútját. Állandó tagja volt a Magnificat kórusnak, valamint Vincze Lilla stúdiójában is folyamatosan képezte hangját. Tiniként, a Kőbányai Zenei Stúdió hallgatójaként énekelt az Anna and the Barbies és a Dacappella formációkban. 2003-ban a Megasztár – ban is megméretette magát, majd 2005-ben megalapította az Indiana nevű […]
Read more ›
2011 augusztus 17 9:17 de.
Pirner Alma Újra Kanadába készül a világbajnok showtáncos Pirner Alma, aki már többször is meghódította a kanadai közönséget. Legutóbbi tengerentúli turnéján világsztárnak kijáró ovációval ünnepelték a magyar előadóművészt. 2006 – ban első helyezést ért el a Miss Nude Canada sztriptíz világbajnokságon. Számos női és férfimagazin címlaplányaként, már nemzetközi ismeretségre tett szert. Tevékenységére jellemző a rúdtánc, valamint a fitnesz olyanszintre történő fejlesztése, amely világszínvonalú és egyedülálló. Alma minden vágya, hogy olimpiai sportág legyen a rúdtánc. Produkcióival már bejárta Európa jelentősebb országait. Nemcsak művelője, de oktatója is egyben az egyre több követőre találó táncos produkcióknak. A művésznővel Tamás István, a Kanadai Magyar […]
Read more ›
2011 augusztus 10 12:46 du.
Alba Hyseni Alba zenéhez való kötődése, szeretete egészen kislánykorában kezdődött. Az iskolai rendezvények nem múlhattak el fellépései nélkül. Szép és egyedi hangjára már akkor felfigyeltek tanárai, szülei. Iskolásévei tanulással és az énekléssel teltek, közben dalversenyekre járt, és énekelt énekkarokban, kórusokban is. Életéről, pályájáról Tamás István, a Kanadai Magyar Hírlap szerzője beszélgetett a művésznővel. Már Tini lányként kereste a művészetvilága felé vezető utat. A mindennapos tanulás mellett, több nyelven írt verseket, esszéket és kritikákat, de ami még feltétlen idekívánkozik, hogy több nyelven beszél és ír. Ezt a sokszínűségét napjainkban is jól tudja kamatoztatni az angol dalszövegírásban, valamint a zenében. Nem vagyok […]
Read more ›
2011 augusztus 1 10:30 de.
Maléth J. Zsolt Maléth J. Zsolt festőművész nemes célokkal hozta létre az internetes „Alkotó Portált”, mely már több mint tíz éve segíti helyzetbe hozni a művészeket, és így vált a portál „Világ és Európai” központúvá. Feltett célja az alkotónak, hogy a honlapot olyan intézményi szintre emelje, amely be tud épülni a köztudatba úgy, hogy mindenki ismerje, és támogassa az érdemes művészeket mindamellett, hogy nagy hangsúlyt fektessen a fiatal tehetségek képzésére és a kultúra, e műfajának minél szélesebb rétegekbe való eljuttatására, terjesztésére.A kezdeti lépéseket a művész saját pénztárcájából finanszírozta, és ugyan kapott támogatási biztatást, de ez napjainkig csak ígéret maradt. Az […]
Read more ›
2011 július 21 12:05 de.
Gerák Andrea Andrea már ötéves korában helyet követelt magának a színpadon. Nagyon fiatalon, szinte még gyerekként gyakran énekelt és táncolt a világhírű Borsod, Avas, Csepel és Bartók táncegyüttesekben. A népdal és a világzene előadójaként, szerelmeseként bejárta Európát. Neve napjainkban már jól ismert a művészvilágban, de a műfajt kedvelők körében is. Repertoárjának sokszínűségére jellemző, hogy a jazz és musical darabok is jól megférnek a népdal mellett. Stockholmban több nemzetközi gálakoncerten is képviselte hazánkat. A művésznővel az Élmények völgyében a Borsodi művészeti Fesztiválon beszélgetett Tamás István, a Kanadai Magyar Hírlap magyarországi szerzője, tudósítója. – Honnan érkeztél most ide az Élmények völgyébe, a […]
Read more ›
2011 július 14 12:05 de.
Tátrai Zita színész, operaénekes A művészi sokszínűség jellemző Tátrai Zita színész, operaénekesre, aki jelenleg Londonban él. Első énekóráit a neves tanárnál, Adorján Ilonánál kezdte. Mint operaénekes, (szoprán) végigénekelte már Európa jelentősebb színpadait. Fellépett Németországban, Hollandiában, Ausztriában, Svájcban és Belgiumban. Egykor az Esti Hírlapban cikkeivel, történetírásaival került a figyelem központjába. Szinkronszínészként számos filmben találkozhattunk nevével, hangjával. Ő szinkronizálta a nagysikerű Xena (Lucy Lawless), című filmsorozat főszereplőjét, de hallhattuk hangját többek között az X-men Ciklonjaként (Halle Berry) is, legújabban pedig a neves angol Photography Monthly magazin publikálja fotós munkáit. Életéről, pályájáról beszélgetett a művésznővel Tamás István, a Kanadai Magyar Hírlap magyarországi szerzője. […]
Read more ›
2011 július 10 12:15 de.
Dorothy Livesay (1909-1996) a huszadik századi kanadai szépirodalom egyik legfontosabb költője, aki szándékosan írt formailag egyszerű verseket a mindennapi életről, illetve egészen jelentéktelennek tűnő témákról. Az egyik, 1955-ben közzétett versben egy ablakpárkányon elhelyezett muskátliról ír, melynek némaságát és törékenységét Bartok Béla dinamikus zenéjével veti össze, amely körbe fogja a muskátlit. Kissé merész feladat ugyan, mégis a „Bartok és a muskátli” című vers magyarra fordítására tettem kisérletet. Livesay Manitoba tartomány fővárosában született és gyerekkorában meghatározó élmény volt az 1919-es winnipegi általános sztrájk, mely erőszakossá vált és két munkás életébe került. Édesanyja, Florence Randal Livesay műfordító volt, édesapja pedig a Canadian Press […]
Read more ›