2016 december 20 11:16 de.
Amikor úgy 12 évvel ezelőtt azt mondtam: a HÍR TV a legprofibb hírcsatorna, barátaim majdnem meglincseltek. Pedig nem azt mondtam, hogy „objektív”, pláne nem azt, hogy független (mitől is?), csak annyit jegyeztem meg: professzionális. Persze – különösen a televíziós műfajban ehhez jelentős mennyiségű pénz is kell – ezt nem sajnálták az induláskor a mögötte álló erők. Nagyjából a teljes jobboldal, a néhai fiatal demokraták szövetségével az élen. Amely erő éppen pár hónappal a tévé 2003 januári beindítása előtt szenvedett méretes vereséget, ami után nyolc ellenzéki év következett. Az ilyen idők azonban kedveznek ellenzéki hírműsoroknak, hiszen általános vélemény szerint kizárólag a […]
Read more ›
8:59 de.
68 millió forintot vett föl 6 és fél év alatt bíró Márk, a Fidesz országgyűlési képviselője. Ne háborodjunk fel, mert Bíró úr keményen megdolgozott ezért a pénzért. Megállta, hogy egyetlen egyszer se szóljon hozzá, ne terjesszen elő semmilyen indítványt. Ráadásul még a benzinkártya és az albérleti támogatást is felvette, annak ellenére, hogy körzete nincs, ahol választóterületi elfoglaltsága lehetne. Bíró Márk ugyanis listán jutott be a parlamentbe, és ebben a minőségében hallgatott eddig 68 millióért. Persze, ez így nem teljesen igaz, az országgyűlési jegyzőkönyvek tanúsága szerint hősünk egyszer megszólalt. Igaz, véletlenül, ám ez nem von le annak az értékéből, hogy azt […]
Read more ›
2016 december 19 12:08 du.
Németh Zoltán körmendi plébános pusztán olyat tett, ami Kanadában szinte bármelyik római katolikus plébánián a lehető legmindennapibb cselekedetnek számít: segítséget nyújott szíriai menekülteknek. A plébánia melletti közösségi házban lettek elszállásolva a menekültek és a jólétükért elsősorban civil önkéntesek felelnek, nem pedig klérus. Gégényi István készített interjút a lelkipásztorral a SZEMlélek című blog részére. Amikor rákérdezett arra, hogy milyen reakció érkezett a lakosság részéről, Németh atya a következőt mondta: „Templomba nem járók is felajánlottak különféle összegeket, hogy így segítsük a rászorulókat. Egyelőre minden anyagi adományt elhárítunk, ezekre jelenleg nincs szükség. Néhány tizenéves fiatal kérte, hogy találkozhassanak a menekültekkel, erre nemrég került […]
Read more ›
8:47 de.
Munkámból kifolyólag van lehetőségem rendszeresen találkozni és beszélgetni kanadai önkormányzati politikusokkal, elsősorban Ottawában. De olyat még nem tapasztaltam, hogy öltönyös kormánypárti politikusok félreállítják a Mikulást és helyette ők osztják ki a gyerekeknek a karácsonyi ajándékokat, illetve a Mikulás-csomagot. Miközben Ottawa belvárosában önkormányzati politikusaink egy hagyományos angol reggelit szolgáltak fel kötényben egy karácsonyi jótékonysági reggelin, Budapest VIII. kerületében a Mikulást biodíszletként használták, míg a helyi politikusok ajándékcsomagokat osztottak ki a gyerekeknek. A furcsa – ám a magyarországi kormánypártra mégis jellemző – jelenetet meg is örökítette Józsefváros önkörmányzata egy YouTube videón. Érdemes megnézni, hogy mennyire idétlenül szerepel félretolva a szerencsétlen Mikulás. A […]
Read more ›
2016 december 16 10:07 de.
Sokáig gondolkoztam, hogy megosszam – e ezt a történetet egyáltalán valahol. Végül úgy döntöttem, hogy mégis megteszem, mert számos tanulsága rámutat arra, hogy amilyen a világ egy kis faluban, olyan lehet tágabb viszonylatokban is. Kiderül belőle, hogy az embertelenséghez nem kell politika, sem jobb, sem baloldal, működik magától. Számomra a tudatlanságról, a tolerancia és a segítőkészség teljes hiányáról, a megbélyegzésről és egy olyan fajta furcsa összezárásról szólnak végig az események, amikor a rossz úton járót is inkább elfogadják, minthogy megpróbálnák kicsit megérteni, azt aki más. A történet helyszíne egy sajátosan elszigetelt, kis falu. A lakosságára jellemző, hogy a legkisebb dolgon […]
Read more ›
9:50 de.
Orbánnal nem akárki készíthet interjút. Ezt pontosan tudhatjuk abból, hogy leginkább a kedvenc ölbéli médiákok azok, amelyek ilyet közölhetnek. Spontán kérdésekkel. Előre egyeztetve. De ez kell is. Egy fellősségpánikos vezető, a teljhatalom kapujában nem kockáztathat valós kérdéseket. Ahogy a szembesülést sem a valósággal. Jól mutatja ezt a viszonya a keleti végeken történő háborúval. Minden esetre a 888-nak megadatott a nagybecsű lehetőség, hogy közölhette Pannónia géniuszának aranyszájjal felköhögött gondolatait. Valójában azért is érdemes elolvasni, mert hűen tükrözi a futballöltözők zuhanyozóinak péniszirigy verítékszagában kialakult kisebbrendűségi komplexus pillanatnyi állapotát. Világosan láttatva, hogy az egykori párthierarchia lemásolása egyáltalán nem véletlen a Fideszben. S Orbán […]
Read more ›
2016 december 15 1:17 du.
Antók Péter magyar szociológus fogalmazott meg egy egyértelmű üzenetet, illetve egy petíciót, amelyet a hiteküket gyakorló magyar keresztények küldenek az Orbán kormánynak. Antók úr szavaiban a szociális igazságosság elve – amely Jézus tanításainak középpontjában áll és amely fontos irányelv a legtöbb kanadai római katolikus és „történelmi” protestáns közösségben – kerül hangsúlyba. Kereszténységünk nem ok arra, hogy magunkat jobb magyaroknak vagy jobb embereknek tartsuk másoknál–írja a szerző és hozzáteszi: nem fordíthatunk hátat a bajba jutott más vallású embereknek sem. * (Timothy P. Schmalz alkotása.) A közelmúltban Magyarország Miniszterelnökséget vezető minisztere, Lázár János Mezőtúron a következő gondolatokat fogalmazta meg: „A mai magyar államnak […]
Read more ›
2016 december 14 12:23 du.
Vona Gáborról ma már nem csak azt terjeszti a kormánypárti média, hogy homoszexuális, hanem azt is hogy titokban Gyurcsány Ferenc szövetségese. Az Andy Vajna fideszes oligarcha nevéhez fűződő TV 2 Tények című műsora kísérelt meg újabb karaktergyilkosságot a Jobbik elnöke ellen. A homoszexuális-váddal lehet, hogy pont mellé lőtt a kormánypárti média, ugyanis a Republikon legújabb felmérése szerint a Fidesz népszerűsége 7 pontot esett (54 százalékról 47 százalékra), míg a Jobbik népszerűsége 3 ponttal növekedett és most 22 százalékon áll. Most pedig a cseppet sem civil Civil Összefogás Fórum (CÖF) egy látványos Vona-ellenes plakátkampányba kezdett és a TV 2 is kihozta az […]
Read more ›
7:02 de.
A magyarországi vízügyi szektorral, mint arra más is rámutatott újabb ágazat csatlakozott a gazdasági exodus kormányának belső ellenségképéhez. A könyvek és diplomák birtokosai immár térdig vízben állhatnak az említett képen. Azon, amelyen a tabló egyre népesebb. A folyamat pedig láthatóan nem annyira lecsengő, mint amennyire gyorsul. Amely jelenség aligha meglepő, mert az egyik oldalon ott van a kormányzat hivatalos sikerpropagandája. De a másikon a nemzetközi elemzések, illetve az európai szegyénynegyedben, naponta, átélt helyzetek. A sikerpropagandát ugyanis meg lehet tapsolni, és jól megfizetett statisztákkal még körbe is lehet ugráltatni. Azonban a propagandát nem igazán lehet megenni. Ahogy az unortodox workfare generálta […]
Read more ›
2016 december 13 9:30 de.
Múlt héten adta hírül több portál is, hogy egy veszprémi faluban egy katolikus pap úgy megütött egy gyereket a hittanórán, hogy a gyerek vérezni kezdett, a pap ellen pedig eljárás indult. Egy valamikor ugyanebben a faluban is hittant tanító – névtelenséget kérő – evangélikus lelkész beszélt az eset kapcsán arról a vidéki kilátástalanságról és nyomorról, amit a Budapestre látogató kanadai és külhoni magyarok bizonyára nem látnak. Amikor a lelkész megkérdezte diákjait, hogy mi kell a boldogsághoz a tanulók egyből azt válaszolták, hogy egy közeli Tesco. A nyomorban csak az élelem, az alvás, a védelem, és a belső menekülési kényszer számít. A […]
Read more ›
9:02 de.
Filmet forgatnak Torgyán Józsefről. Ma már mosolyogunk Torgyán doktoron, és hajlamosak vagyunk azt gondolni róla, hogy ezekhez a maiakhoz képest egy talpig úriember. Rogánékhoz képest talán valóban az, egy ártatlan zsúrfiú, mert azzal a teljesítménnyel, amit ő művelt fénykorában, nyomába sem érhet a mai, üzemszerű lopásra szakosodott hiénáknak. Azért ne mentsük fel Torgyánt, mert a helyzet ennél jóval árnyaltabb. Ő volt az ugyanis, aki meghonosította a magyar politikai közbeszédben azt a visszatetsző, gusztustalan mentalitást, ami mára felerősödött és majdhogynem mindennapossá vált. Nemcsak azzal, hogy – még ellenzékben – bármelyik beszédében képes volt beleszőni azt a felszólítást, miszerint Horn Gyula mondjon […]
Read more ›
2016 december 10 11:49 de.
Mottó: Képzeletem szerint a mennyország szabad ország, olyan hely, ahol a lélek szabad, és ezért úgy gondolom, hogy a mennyország nem a gyávák menedékhelye. Félek (vagy remélem?), hogy az alábbi felsorolás közhelygyűjtemény, nevetséges „bölcsességek” kaotikus halmaza. Tragédia bűnössé tenni az éhezőt, amikor lop. Az éhség a lopásnak erkölcsös oka, az éhező nem hagyhatja éhezni gyermekét, lopnia kell. Tragédia háborúba döntött népek menekültjeit terroristának bélyegezni, csak azért mert akik miatt menekül terroristák. Tragédia a politikai korrupció, mert a kivételezett nem kényszerül kiemelkedő teljesítményre. Az ilyen vállalkozás a nemzetközi piacon versenyképtelen, ezért a politika által szervezett korrupcióval terhelt ország is gyengévé, versenyképtelenné […]
Read more ›
2016 december 9 12:29 du.
Nehéz napjai vannak manapság mindenkinek, aki hozzám hasonlóan hisz abban, hogy a politika problémáink megoldásáról és közösségeink megerősítéséről szól. Pillanatokra hihetjük, hogy immár semmi gátlás és önkontroll nem számít. Csak mondani kell erőseket a nagy, közösségi mikrofonba, hergelni és hazudni, levetve minden politikai és nyelvi tanulságot, amit világunk felhalmozott a második világháború sokkja óta. És akkor menni fog, csak akarni kell. De nem. Érdemes nem félreérteni a jobboldali populisták győzelmeit a világban és Magyarországon. Mind mögött valódi problémákra adott rossz válaszok húzódnak. Miközben a folyamatos tanulás és változás kényszere mindannyiunk vállát nyomja, sokan szeretnének kiszállni ebből egy vagy több tizednyi […]
Read more ›
9:32 de.
Sőt! Nem csak le, hanem körbe is. Körkörösen. Kiverve a biztosítékot most hirtelen: a nemzeti szövegértési, és általában, oktatási eredményhalmaz apróka. Vagy annál is kisebb. Immár számokban is kifejezve, hogy a funkcionális analfabéták országa vagyunk. Azonban ez egyrészt csak egy állomás, másrészt nem a végállomás. Bármilyen magasra is horgad az indulat. Alkalmasint mindenfele. Az egyik oldal kizárólag az Orbán-kormányt teszi felelőssé, míg a másik, a kormányzati, a felmérés módszertanában, no meg az elődkormányokban látja a problémát. Azonban nehéz lenne, tiszta lelkiismerettel, akár az egyik, akár a másik vélemény kizárólagossága mellett lándzsát törni. Azt ugyanis nehéz lenne őszintén állítani, hogy az […]
Read more ›
2016 december 8 10:27 de.
E heti hírünk egy kormánydöntés, amelyről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azonnal értesítette a Nyílt Kormányzati Együttműködés kormányzó bizottságát. Hogy tudniillik kilép belőlük a magyar kormány. Otthagyja őket, mint eb a szarát. Miért is? A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak az MTI-vel közzé tétetett közleménye szerint nem azért, mintha bizony tagadná a részes országként egykor vállalt elkötelezettségét a nyílt és átlátható kormányzás, valamint az ebben való társadalmi részvétel erősítésében, korántsem azért, mert nem vállalja többé a költségvetési adatok és a közpénzek felhasználására kötött szerződések nyivánosságra hozatalát, a közbeszerzési adatok kereshetőségének javítását, és így tovább, és így tovább, hanem mert a Nyílt Kormányzati […]
Read more ›