De nagyon gyorsan! Tudom, nehéz toldozgatni-, foldozgatni azt a fránya, ingatag lábakon álló költségvetést, amelyet mindenféle frinc-franc, passzió, egy kis migráns-hiszti, vagy akár néhány kormány közeli haver kedvéért bármikor megtettek, és megtesznek a mai napig is. Ám több tízezer, a végső lecsúszás szélén álló, a napi szinten a puszta túlérésért küzdő, éhező gyermekért pedig nem méltóztatik azt módosítani! Hát szépen vagyunk! Mondják, kedves képviselőink, akik leszavazták illetve leszavaztatták a Nemzeti Minimum Programját, maguknak van gyermekük? Netán unokájuk? És esznek rendesen? Van ruhájuk, fűtött gyerekszobájuk, mesekönyvük, kislabdájuk? És tessenek mondani, hol voltak idén nyaralni? Erről jut eszembe, az új síruhácskát megvették […]

Nincs igazad, Béla! Ezúttal nincs igazad! Magam előtt látom elnéző félmosolyodat, ahogyan fogadhattad a történteket, ha ott voltál, tán még tapsoltál is, amiért Pest Megye Önkörmányzatának Közgyűlése helyetted a megye díszpolgárává Szvorák Katalin, Kossuth-díjas énekesnőt szavazta meg. Meglehet, sokallottad is – bár talán örültél neki –, hogy Pest megye 35 településén a helyben választott testületek közül 21-ben téged javasolt díszpolgárnak a többség. Feltételezem, hogy nem csóváltad meg a fejed, talán még egy vállvonásra se méltattad, amiért a közgyűlés kormánypárti tagjai úgymond felülírták, de voltaképpen leszarták a szabályt, ami szerint a díszpolgár személyéről a megye települési önkormányzati testületeinek szavazatai alapján döntenek. […]

Soros Györgyöt ekézni a kormányzat részéről nem új passzió. Az a fajta conteo, hogy a jelenlegi problémákról tehet Soros György, illetve az, hogy a migránsok és embercsempészek között van kapcsolat, mégsem egészen nélkülöz minden alapot. Legfeljebb az az alap a plafonról lóg lefele. Ahhoz képest, amit Orbán Viktor legutóbb előadott. Ha abból indulunk ki, hogy egy egységes szövetségi rendszer lokális felrúgása, a globális együttműködési keretek egyoldalú értelmezés-váltása mindenképpen politikai zárvány kialakulásához vezet, az alighanem belátható. Amennyiben egy ország nekiáll kerítéseket emelni, akkor az óhatatlanul egyfajta láncreakciót válthat ki. A magyar kerítés kerülőutakat, más országoknak fokozott terhelést jelent. Ott felerősödhetnek a […]

Azt hiszem,  nem nehéz kiolvasni a megjelent cikkekből, hogy Sebestyén Eszter és Lévai Júlia közt nem éppen a legbarátibb a viszony. Eladdig rendben is volna, amíg ez megmarad a személyes keretek közt (annak ellenére, hogy Lévai állítja, most hallotta először Sebestyén nevét.) Azonban szerkesztőként elkövettem azt a hibát, hogy közöltem Sebestyén Eszter Matchpoint c. írását, ami kétségtelenül egy szakmai és és nézetbeli vitára adhatott volna alkalmat a két érintett közt, ámde – ahogy azt Lévai Júlia riposztjában kérte (aminek a KMH készséggel helyt is adott) eme riposzt megírása előtt Lévai Júlia  – számomra érthetetlen okból – sajnálatos módon a Facebookra […]

Tisztelt Szerkesztőség! Önök 2015. október 8-án anélkül tettek közzé egy engem rágalmazó cikket (Sebestyén Eszter: Matchpoint, Lévai Júliának) , hogy megkövetelték volna a szerzőtől a tényállításai bizonyításait, ill. ennek híján Önök ellenőrizték volna az állítások megalapozottságát. Ez már csak azért is érthetetlen, mert hiszen Önöknek tudniuk kell, hogy a szerző állításával ellentétben – „ő egy zenész, aki újságírónak hiszi magát…”– én nem pusztán a fantáziámban vagyok újságíró, hanem a gyakorlatban. Ha máshonnan nem, ennek tényét már csak a saját lapjuk repertóriumából is ismerniük kéne. Emellett azt is könnyen ellenőrizhették volna, hogy vajon én valóban csak 2015. október 4. után írtam-e elemzéseket […]

Sas István, a Gépnaracs főszerkesztője kérésére közöljük alábbi válaszát Fényes István Gépnarancs, vagy csak bunkó című cikkére. * És most finom voltam. Nem az a gond, hogy a magyar helyzet megítélésében neki és egyik állandó szerzőnknek részben eltér a véleménye, és erről mind a ketten karcos stílusban vitatkoznak. Azért vagyok kénytelen főszerkesztőként reagálni, mert két olyan vádat terjeszt a Gépnarancsról, amelynek bizonyíthatóan semmi köze a valósághoz. Kezdjük mégis ezzel: Fényes István és Zsebesi Zsolt egyetért abban, hogy Orbán nem fogja átadni a hatalmat egy vesztes választás után, sőt az ilyen választási eredménynek is minimális az esélye a választási rendszer megbuherálása […]

Teszek még egy halovány kísérletet, hogy felnyissam a szemed. Nem tudom, hogy megéri-e, hogy lesz-e foganatja. Hetek óta nem írtam posztot a blogra, ami nem véletlen. Fölös időimben azon elmélkedtem, hogy egyáltalán megérte-e. Volt-e értelme az utóbbi egy évem jelentős részét a köz ügyein rágódva, megoldásokat, kitörési pontokat keresgélve tölteni. Azon, hogy érdemes volt-e néha éjszakába nyúlóan megírni mindazt, ami a közös felelősség érzetétől fűtve gondolkodásra, majd azok összefoglalására késztetett. Eltölthettem volna ezt az időt másképp is. Szánhattam volna nagyobb energiákat a barátaimra, a páromra, a munkámra, elmehettem volna ötvenszer több edzésre, most biztos három kilóval könnyebb volnék, és jobban állna rajtam […]

A mi csodarabbinknak már majdnem elfogytak a libái. Különben is, azt észlelte magán, hogy napról-napra növekszik, és amikor már felérte sámli és ágaskodás nélkül az asztalt, koncepciót váltott. El ezekkel a provinciális, kispályás ügyekkel, ha már Magyarország képtelen hozzánk nőni, mint Rogánhoz lakása, hát tegyük le ezt a nyűgöt és forduljunk Európa felé – megfelelő embert a megfelelő helyre. Hogy a hely foglalt? Annál rosszabb neki, de mindenkinek be kell látnia, hogy a követelésnek igazsága vagyon – márpedig az ember a magyarban a férfit jelenti, és aki csak nő, az nem ember – némber -, egy asszonyi állat. Ez abból […]

Az előző, pedagógiai tárgyú írásban már szóba került, az iskolai számonkérés. Ha pedig az iskolai visszatekintéseknél tartunk, akkor a szám kéréseket is érinti a tanár, illetve az iskola szerepe. Ez már csak azért is érdekes lehet, mert az iskola szerepe, és ebből fakadó lehetőségeinek számba vétele határozhatja meg, hogy mit kérhetünk számon az iskolától. A gondolat különben egy „magánbeszélgetésben” merült fel, melyben az idézőjelet az indokolja, hogy a közösségi portálok kérdésesen tekinthetők magánnak, és az ott folyó polemizálások beszélgetésnek. De ez egy másik, különben nem kevésbé érdekes, történet. Az iskolák szerepén való elgondolkodás alapjait illetően ismét csak a múltból kotornék […]

Elhunyt Kun István. Olyan keveset tudunk róla, hogy a neve mellett nem szerepel a születési éve sem. Valamikor a harmincas évek végén születhetett, a hatvanas években végzett Gödöllőn, majd termelőszövetkezeti elnök volt. Jómagam is csak pár éve ismertem meg a nevét szelíd hangvételű, ám keményen következetes írásaiból. A Népszava, az Élet és Irodalom mellett párszor itt is lehetett olvasni cikkeit, amelyekben mindig a magyar földért, a magyar vidékért emelte föl a szavát. Nem csapkodta a szónoki pulpitusokat ripacskodva „magyar földünk” védelmében, nem szalonnázott a Hősök terei kempingezés idején a traktorok üléseiben – csak világos, tiszta szavakkal érvelt a mezőgazdaság fejlesztése […]

Október 23.-án az emberek egy része ünnepel. Meg a kormányzat, az. Az a kormányzat, amelynek nevéhez fűződik az ezen a napon kikiáltott köztársaság eltörlése. Az ország nevéből. Alaptörvényileg. Az a kormányzat, melynek vezetője a bátrak bátra. Vagy, ha nem, hát látott olyat. Képregényben. Bár a történet pár napja indult. Amikor az Index összeállítását olvastam arról, hogy ki hol lesz. Orbán Viktor külföldön. Ahogy tavaly, úgy idén sem mond beszédet. Beszédet az ő népéhez intézve. A nagy októberi magyar szocialista forradalom emlékére. Mert Nagy Imre sok minden volt, de antikommunista nem igazán. Lehet, hogy lett volna persze. De ezt nem tudhatjuk. […]

Talán napjainkban is meg van a fontossága Márai Sándor sorainak. Pedig 1945-ben írta ezeket közvetlen a felszabadulást követően. Ám olyan, mintha ma írta volna, és a mai Magyarországon. Hihetetlen, hogy véleménye, kritikája, mennyire igaz ma is. Csupán csak a szereplők cserélődtek meg a nevek. Úgy gondolom, nem követek el nagy hibát, ha a KMH olvasói elé tárom Márai sorait, különös tekintettel a mai kurzus történelemhamisító törekvésére és Putyinhoz való törleszkedésére. „Az oroszok olyanok, amilyenek, semmit nem ígértek nekünk, semmit nem akartak tőlünk, mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeztek hozzánk, legyőzött országba, mely jogcím nélkül megtámadta hazájukat. […]

Ha már ’56 emlékezete, akkor lássunk hát egy kicsit nem politikai indíttatású elemzést, mondjuk, Hamvas Bélától. Patmosz kis Égei-tengeri görög sziget, egy a több tucatból. Az aggastyán János apostol száműzetésének helye. Az evangélista itt foglalta írásba az üdvtörténet végidejét, az Apokalipszist, a Jelenések könyvét. És Tiszapalkonya? Hőerőmű, dübörgő turbinák, barakk, emeletes ágyak, vaskályha, verejtékszag. A bé-listázott Hamvas Béla segédmunkás-raktáros munkakörben eltöltött éveinek „második korszaka”, száműzetésének leghosszabb periódusa, 1954-től 1962-ig. A Patmosz születése idején még csak kéthetenként, szombaton utazhatott Pestre. Tekinthetjük autentikusnak? Igen, tekinthetjük. Egy olvasói „kritika” a könyvről: „Mocsok fontos könyv. Kinyilatkoztatás-szerűen beszél arról, h hogyan működnek alapvető dolgok az […]

25 perc múlva beköszönt október 23-a. Pár óra múlva feszes ünneplőbe bújva magasztos beszédek hangzanak majd el, lobogó zászlók alatt, és a meteorológusok szerint derűs napfényben arról, mi is történt 59 évvel ezelőtt Magyarországon. Pár hete elhunyt köztársasági elnökünk egyszer azt mondta: annyi ’56 van, ahány ember akkor élt e hazában. Nagyon igaz. Már éltem, bár csak 9 éves gyerekként. Délben kikísértük Anyut a csepeli HÉV-hez, aki állandó délutános műszakba járt az almaválogatóba – ez ugyanis műszakpótlékkal járt, és nem mellesleg lehetővé tette, hogy délben ebéddel várjon minket az iskolából, meg ebéddel engedje munkába apánkat. Délután már a 14 éves […]

Hát igen… Van az úgy, hogy kijut a jóból, megvilágosítják a blogger elméjét. Felindulnak baráti tankok, olyan, magukat bloggerként identifikáló írástudók, akiken az a téveszme uralkodott el, hogy nekik kell megvédeniük tőlem azokat a szerencsétleneket, akik az én írásaimat is olvassák, ahelyett hogy megelégednének azzal a tiszta forrással, mely az ő fejükből bugyog.Minap a jeles külhoni laptulajdonos vezetgette ki az általam megtévesztett magyarságot a homályból, legutóbb pedig Zsebesi Zsolt érzett késztetést arra, hogy megmondja a tutifrankót, melynek egyetlen hiteles és felkent letéteményese ő maga. Tulajdonképpen megtisztelő lenne, hogy egy egész posztot pazarolt rám, válaszolnék is rá azon a felületen, ahol […]