2018 február 6 9:34 de.
Böjte Csaba azt mondja, hogy az igazi kereszténység nem a védett felelőségnélküliségről szól. Igaza van. De. Mondott pár egyebet is, amiben már nehezebb felhőtlenül egyetérteni a szerzetessel. Akkor sem, ha a napi munkája alapján nagyságrendekkel tesz többet az emberekért, mint a jelenlegi kormány. Mert az, hogy ki kiért imádkozik a maga hátsó szobájában, az természetesen magánügy. Annyira, hogy maga a templomi jelentéttel való hivalkodás sem mindenben felel meg az evangéliumok elvárásainak. Mert azok szerint az igazi ima nem az utcán, nem a közösség előtt kivagyiskodva történik meg. Ahogy a hit megvallása sem harsányságában kellene, hogy megnyilvánuljon. De, ahogy nap nap […]
Read more ›
2018 február 5 2:16 du.
Kimegy a túlsúlyos szerelő elé, aki köszönés közben nem néz rá. Kapkodva pakol, a szekrénybe rejtett mosógép láttán rosszallóan felhúzza a szemöldökét. Majd én kihúzom. Mondja neki szerzőnk, és körülményesen centiként, ide-oda mozgatva kezdi kiszedni, aztán amikor a szekrény széléhez csípi ujját a szerelő szól, hogy hagyja. Kinyitja a mosógép ajtaját és egy pillanat alatt kint a gép. Ma is tanultál valamit. Mondja kajánul, zsenije, a cingár. A szerelő még szidja egy keveset a mérnököket, közben mutatja a gép hátsó felén, hogy milyen nehéz szerelni, aztán lekapja az elejét. Fűtőpatroncsere. Még bosszankodik a kanálnyi vízkövön, komoran bólogat, amikor hallja, hogy […]
Read more ›
11:24 de.
Kerekes Sándor, lapunk egyik szerzője indul a 2018-as magyarországi választáson Újbudán a MOMA – Modern Magyarország Mozgalom Párt színeiben. (Éppen pár hete számoltunk be arról, hogy egy másik KMH-s szerző – Kalmár Szilárd – Józsefvárosban-Ferencvárosban indul egyéniben.) Kanadai magyar szerzőnk hangsúlyozza: szemben a többi jelölttel, ő nem megélhetési politikus. Az alábbiakban Kerekes Sándor osztja meg, hogy miért döntött úgy, hogy a választáson indul. (A szerk.) * A Modern Magyarország Mozgalom Párt és Bokros Lajos megtiszteltek azzal, hogy a Budapest 2. egyéni országos választókerületben az ő jelöltjük lehetek. Miután a demoktratikus ellenzék többi pártjai, akiknek a vezetői között nem egy személyes ismerősöm […]
Read more ›
10:07 de.
Összesen 24 oldalas a dokumentum, bárki által végigolvasható. Megjegyzéseim: 1. Nem térek ki helyesírási hibákra, majd kijavítják – vagy nem – mindegy. I./A törvényjavaslat „népszavazásról” beszél, holott népszavazás NEM volt. Egy nemzeti konzultációnak nevezett akció keretében kiküldtek minden szavazópolgárnak egy ívet, a 8 millióból állítólag 2,4 millió érkezett vissza. Ez 30% – erős kisebbség. Az íven – a korábbiakhoz hasonlóan kérdések nem, csak kérdőjelekkel végződő mondatok szerepeltek. A kormány e kisebbségre hivatkozva alkotta ezt a javaslatot. – a tömeges migrációt propagáló, külföldről támogatott szervezeteknek regisztrálniuk kell magukat; A helyzet az, hogy Magyarországon MINDEN társadalmi szervezet regisztrálva van, akár támogatják külföldről, […]
Read more ›
8:53 de.
Országgyűlési képviselőjelöltek vitája volt ma este a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központban. A pártok képviseletében: Császárné Kollár Tímea — Jobbik Szél Bernadett — LMP Tóth Zoltán — Demokratikus Koalició Szemző Áron — Momentum vettek rész. Csenger-Zalán Zsolt – a Fidesz jelöltje nem jelent meg. Két órán át teljesen kulturált párbeszéd zajlott Magyarországon politikáról, 2018-ban, anélkül, hogy Soros György neve, a „migránsok” bármilyen formában, szóba került volna… a terem zsúfolásig volt érdeklődőkkel, Abban mind a négy képviselőjelölt egyetértett, hogy 2018. április 8-án el kell menni szavazni! A közel két órás vitaestről videó felvétel készült, érdemes megtekinteni A Közös Ország Mozgalom választási vitája […]
Read more ›
2018 február 3 11:26 de.
A napokban kikerült egy hangfelvétel, amin Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke, a párt országgyűlési képviselő-jelöltje buzizik egy kicsit, illetve zsidózik és cigányozik egy kicsit. Aztán hatalmas botrányként kaptuk ezüsttálcán tálalva, hogy az Origo.hu szerkesztősége fizetett ezért az információért. Ami mellett azért érdemes megállni egy kicsit, és nem túltolni azt a bicajt. Az, hogy bizonyos információkért fizetnek, az egyáltalán nem új a sajtó történetében. Korántsem számít akkora botránynak, mint amennyire a most éppen a kormány szekerét tologató Origo.hu nyakába gondolják varrni. Az igazi botrány valószínűleg más lett volna. Mondjuk az, hogy ha kiderül, hogy szándékosan hamisított felvételt tettek közzé, és […]
Read more ›
11:17 de.
Diszkrét félhomály, üvegcsillár, tisztességesen öltözött férfiak és nők… Nem, ez a fotó nem egy párizsi bár a hatvanas évekből, hanem a pesti Anna presszó 1955-ből. Tehát még egy valóban brutális, tőrölmetszett sztálinista diktatúrában sem a túlélés volt az emberek egyetlen napi programja. Nézd meg annak az elől táncoló párnak az arcát. Rákosi és az ÁVH járt volna a fejükben? Őszintén, e fénykép láttán ki mondaná meg, hogy ebben a városban egy évvel később felkelés tört ki? Ha a diktatúra már az utcán, a hétköznapokon is látszik, az Orwell Óceániája. Meg ma, gondolom, Észak-Korea és talán Venezuela a kiürült üzleteivel. Normálisan […]
Read more ›
2018 február 2 9:33 de.
Örömhírem van, tisztelt honfitársam, végre megkaptam a levelét! Már a borítékon láttam, hogy öntől kaptam, ott volt, ott van fekete-fehéren: Feladó Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke A levél mondandóját eddig is ismerni véltem, de csak nagyjából, átabotában, a szövegét nem kellő gonddal magamévá téve, nem kellő figyelemmel a részletekre, ahogyan az ember átfutja csupán a más levelének a sorait, miután az illető büszkélkedett vele, s elismerő bólintással, de lényegében olvasatlanul adja vissza neki. Most alkalmam volt megbizonyosodni arról, hogy a levél küllemére is mennyire ügyeltek. A borítékból kiemelt, háromrét hajtott 210×297 milliméteres fehér ív első harmada baloldalán a magyar címer, a […]
Read more ›
9:16 de.
Az ételosztásokkal még mindig csak a baja van egyeseknek. Legutóbb az ATV-ben Bencsik Gábor fejtegette, hogy a legaljasabb módszer. A szövegkörnyezetből az is kiderül, hogy valószínűleg a pártkommunikációt kiszélesítő, propagandisztikus ételosztásról lehetett szó. Miközben az is kiderülhetett, hogy nagyjából fogalma sincs arról, amiről beszél. Még akkor is, ha a többi részt vevő hozzászólásai nyomán azért közölte: a jobboldali ételosztásokat sem szereti. Ami annyiban mindenképpen hasznos információ, mert a legutóbbi krumpliosztásokat leginkább talán a Fideszszel, illetve fideszes önkormányzatokkal lehet társítani. Miközben a szegényeknek történő köztéri meleg-ételosztásokon, merőkanlállal a kézben, túl sok fideszes politikust nem szoktak látni. Mert valószínűleg ők sem szeretik […]
Read more ›
2018 február 1 10:04 de.
Különleges élményben volt részük a sajtó meghívott munkatársainak azon a tájékoztatón, ahol – Magyarországon először – bemutatták az „Ország Tojását”. Az értékes műalkotás tizenegy különböző technikával készült és több jelentést is hordoz. Az Ország Tojásának alapját egy különleges strucctojás adja. Abban még nincs semmi meglepő, hogy egy strucctojás jóval nagyobb, mint a nálunk megszokott tyúk-, kacsa- vagy libatojás. Ám ez a Hajdúnánás külterületén, Debrecenhez közel dolgozó, Nánás Strucctelepről származó tojás a maga kategóriájában is szokatlanul nagynak számít. Megmunkálása egy évig tartott, csak maguknak a motívumoknak a felrakása négy hónapot vett igénybe. Az Ország Tojásán látható motívumok, képek és jelek őseink […]
Read more ›
12:22 de.
Carl Orff világhírű műve élőzenével, mozgással, kórussal. Bemutató Blaskó Borbála a Kaposvári Egyetem Cserhalmi osztályának készítette a Carmina Burana vizsgadarabot, s most a szélesebb nyilvánosság elé tárja az élőben elhangzó kórusműveket és zenei motívumokat, ezzel lehetőséget adva a színművészhallgatóknak, hogy komplex képességeiket egy összetettebb feladat kapcsán is kibontakoztathassák. Az előadás olyan kivételes formában mutatja meg ezt a közismert és közkedvelt kantátát, melyben a szereplők tanulmányaik esszenciáját kamatoztathatják, mind mozgásban, hangszeres zenében, éneklésben, kifejezésmódban, színpadi jelenlétben. Az előadás a fiatalabb korosztályhoz is szól, akik kevésbé jártasak a kortárs előadóművészetben, a színpadi megfogalmazási módokban, de nyitottak és kíváncsiak a zenei és színpadi […]
Read more ›
2018 január 31 5:01 du.
Törvénytelen árrögzítésben vettek részt Kanada legnagyobb élelmiszerláncai, amikor kenyér és pékáru nagykereskedőkkel egyeztek meg a kenyér árában, illetve az áremelés mértékében. A kanadai Versenyhivatal szerint a Loblaw, a Metro, a Sobey’s, a Giant Tiger és a Walmart Canada követett el bűncselekményt. Olvasóink közül sokan talán tudják: a Loblaw ezt a kínos helyzetet úgy próbálja jóvátenni, hogy minden vásárlónak 25 dolláros ajándékkártyát nyújtanak, amelyet a Loblaw szupermarketokban válthatnak élelmiszerre és egyéb árura. Ugyanakkor sokan jelzik: az árrögzítés olyan mértéket öltött, hogy a fejenkénti 25 dollár aligha elegendő kárpótlás. Az árrögzítés titokban már 2001 óta folyik. A nagykereskedők és a velük együttműködő […]
Read more ›
11:10 de.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli az idén a Szlovák Köztársaság és vele együtt a budapesti Szlovák Intézet is. Az ünnepségsorozat első eseménye egy hiánypótló könyv bemutatása volt. Útikönyvet ugyanis már sokat írtak Szlovákiáról. Van ilyen a Magas Tátráról, az Alacsony Tátráról, Kassáról, olyan viszont, ami az ott fellelhető zsinagógákat ismertetné az érdeklődő olvasóval, eddig még nem készült. Jó, hogy most már ilyen is van. Amikor 2007-ben megnyílt a Szlovák Turisztikai Képviselet Budapesten, igen gyorsan kialakult körülötte az a baráti kör, melynek tagjai között írók, könyvkiadással foglalkozók is voltak – mondta el ez új könyv bemutatásakor a Turisztikai Képviselet vezetője, Soňa Jelínková. […]
Read more ›
9:25 de.
Az újságíró kamaráról van szó, amelynek létrejötténél Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője sertepertél, aki egyébként a felcsúti focikomplexumnál (vagy komplexusnál?) igazgatta a kommunikáció dolgait. Természetesen az újságírók érdekeiről lenne szó. (Reméljük, a védelmüket egyelőre nem ambicionálja a mindenféle védelemben oly tevékeny kormányzat.) Annyiban érdekelt vagyok az ügyben, hogy a kilencvenes évek végétől – sok kollégával együtt – a Magyar Újságírók Országos Szövetségénél (MÚOSZ) ezügyben fáradoztunk. Az Érdekvédelmi Bizottság tagjait a szövetség választotta, nekem az adminisztráció kézben tartása volt a feladatom, szerény díjazás fejében, a kollégák azonban társadalmi munkában dolgoztak, egyéb munkájuk mellett. Muszáj néhány szót szólni az akkori körülményekről. […]
Read more ›
2018 január 30 1:43 du.
Hol is kezdjem? Ja, tudom már, mindenképpen ott, hogy ez megint csak egy vélemény lesz, az én véleményem. A netikett szerint nem írhatom nagybetűvel, mert az kiabálás, így csak megvastagítottam a betűket. Először néhány fogalom, ami nem mellékes, mert tisztázásuk nélkül nem is érdemes írnom. Vita és veszekedés között van különbség, méghozzá óriási. A vita egy témáról szól, többnyire olyan témáról, ami sokakat érdekel és a vitatkozók közül sokan más – más véleménnyel bírnak. Érveiket felsorakoztatva próbálnak egymással valamilyen módon dűlőre jutni. Ütköztetik a véleményeket. Lehet egy vita hosszú, meddő, felőrlő, de lehet pozitív, előre vivő, újabb és újabb gondolatokat […]
Read more ›