2017 október 13 9:22 de.
R. A. irásában az egyik helytálló gondolat, hogy „a Fidesz megbuktatása nem önmagában érték.”, hiszen a „Bármi nem jobb a Fidesznél”. A Jobbik rossz és nem a jobbik rossz. A Fideszes antidemokratikus, demagóg (ahogy a közembert lenézően mondják, populista) propagandagépezete a Jobbik hatalmának ágyaz meg. A két párt (még akkor is, ha a Fidesz durvul, és a Jobbik szelídül) ugyanazt mondja, bár mást akar. Míg a Fidesz gyűlöletkampányainak oka pragmatikus, (olcsó politikai haszon), a Jobbiké hiten alapuló. Az egyik nemzeti konzultációt hazudik, a másik a Magyar Gárda gyöngyöspatai vonulását helyesli. Mindkettőnek azonos tartalmú az üzenete, ám míg a Jobbik hitből […]
Read more ›
9:10 de.
Az emberjogi szó, az mágia! A politikai korrektség, az béklyó! KI KELL SZABDÍTANUNK BELŐLÜK A NEMZETKÖZI DÖNTÉSHOZÓKAT! Így szólott, mi több – az egyedül ezt a mondatát szó szerint idéző Magyar Kurír tudósítása szerint – ezt HANGSÚLYOZTA Orbán Viktor az emberminisztériumunk által szervezett, a keresztényüldözésről tartott, Válaszok keresése egy hosszú ideje elhallgatott válságra című nemzetközi konferencián, Budapesten: „A nemzetközi téren pedig a döntéshozókat „ki kell szabadítanunk az emberjogi szómágia és a politikai korrektség béklyóiból” – hangsúlyozta a miniszterelnök, sorolva a vallásokkal és a vallásszabadsággal foglalkozó kutatóintézetek által egyöntetűen alátámasztott tényeket, amelyek szerint a vallások közül jelenleg a kereszténységet éri a […]
Read more ›
3:48 de.
Richard Hannay középkorú, jól szituált, jó megjelenésű agglegény meglehetős unalomban éli szürke hétköznapjait Londonban, amíg egy napon véletlenül össze nem találkozik egy feltűnően csinos fiatal nővel, és hirtelen egy irtózatos bűnügy kellős közepén nem találja magát. A harminckilenc lépcső John Buchan 1915-ös regénye és Alfred Hitchcock 1935-ös filmjének adaptációja. Patrick Barlow 2005-ös színpadi változata óriási sikert aratott Londonban, és azóta az egész világot bejárta. A Játékszín előadásának érdekessége, hogy az eredeti történetet négy szereplő játssza el. Csak a Hannay-t alakító Lengyel Tamás játszik egy szerepet, Lévay Viktória négy egymástól teljesen eltérő nőalakot jelenít meg. A többi huszonhat szerepet pedig Nagy […]
Read more ›
2017 október 12 10:24 de.
„Art Market Budapest Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Vásár nyílt ma délben a Millenáris B-C-D épületében. Az Art Market Budapest Közép – és Kelet-Európa vezető és Európa egyik számottevő nemzetközi művészeti vására, Magyarország legnagyobb, évente egy alkalommal megrendezésre kerülő kortárs képzőművészeti eseménye. A 2017-ben hetedik alkalommal jelentkező művészeti fesztivál 6.000 négyzetméteren mintegy 500 művész több ezer alkotását mutatja be, 100 kiállítónk közel 25 országból érkezik Budapestre, a vásárt további félszáz program és rendezvény egészíti ki…(…)” Yossi Amrani Izrael Állam budapesti nagykövetének köszöntő szavaiból idézek: „Köszönetet szeretnék mondani az art market budapest szervezőinek, hogy izraelt hívták meg vendégországnak ebben a különleges évben, amelyben […]
Read more ›
2017 október 11 12:30 du.
Magyarországon már egy ideje nem a MSZP, a Demokratikus Koalíció vagy bármelyik balközép párt jelent politikai kihívást a Fidesz számára, hanem sokkal inkább a Jobbik. Helyesebben ezt talán úgy kéne fogalmazni, hogy inkább a Jobbiknak van esélye arra, hogy a későbbiekben a Fidesz kihívója legyen. Ezért a Nemzeti Együttműködési Rendszer pártállami időkre emlékeztető apparátusa először a Jobbik plakátkampányát tiltotta be, aztán két év szabadságvesztéssel járó büntetőjogi eljárást kezdeményezett a párt prominensei ellen, valamint kilátásba került az is, hogy a Jobbikot betilthatja a hatalom. Az Állami Számvevőszék és a magyar ügyészség úgy viselkedik mintha a Fidesz-KDNP egyik szárnya lenne. Vona Gábor, […]
Read more ›
9:13 de.
Bár a szó nem annyira a szőlőskertek táján, inkább a képzőművészet és a geometria berkeiben honos, mégis jól írja le azt a filozófiát, amit az Olaszrizling Október rendezvényén a kiállító borászok többsége magára nézve elfogad. Tökéletes arányokat és teljes harmóniát jelent. Az idei – sorrendben már az ötödik – Olaszrizling Október rendezvényen nyolcvan borász, mintegy kétszáz bort mutatott be. Ez kitűnő alkalmat kínált, hogy a vendégek összehasonlíthassák a különböző borvidékekről származó borokat, az eltérő stílusokat, behatóbban megismerkedjenek az egyes termőhelyek sajátosságait legjobban megmutató, dűlőszelektált borokkal vagy akár a késői szüretelésű desszertborokkal is. Mivel több kiállító borászatnál a hagyományos Olaszrizling mellett […]
Read more ›
8:14 de.
„Zerkovitz egy zseni! Eddigi életem egyik legmeghatározóbb zeneszerzője. Ő a magyar sanzon és operett királya. Ha egyáltalán lehet beszélni különleges budapesti utcai költészetről, ennek a költészetnek ő volt a klasszikusa. Ennek a szegény, ordenáré, újdonsült és mégis tehetséges városnak az elpusztíthatatlan jókedve, fölényes cinizmusa, harsányan áradozó szentimentalizmusa őbenne kapott költői formát” – írja Nagy Endre Zerkovitzról. Mi muzsikus lelkek, Most, amikor minden virág nyílik, Gyere, te nímand!, Van a Bajza ucca sarkán egy kis palota, Látta-e már Budapestet éjjel, Asszony, asszony, csókos asszony, Asszonykám, adj egy kis kimenőt!, Éjjel az omnibusz tetején – ugye ismerősek ezek a dalok!? Igen, kedves […]
Read more ›
2017 október 10 3:09 du.
Aradszki András KDNP-s politikus, a KDNP nevű klerikális lobbi-egylet oszlopos tagja igen határozottan állította, hogy a rózsafüzér minden rosszat elhárít. Gyakorlatilag meghirdetve a politikai motivációtól fűtött hatalmi ördögűzést. Valószínűleg az éppen aktuális ellenségkép-üldözés jegyében. Ezért mostanában sokat támadják a KDNP-s politikust. Holott akár meg is köszönhető lenne. Az ugyanis eddig is teljesen világos volt, hogy a hatalom képviselői csak annyit ismernek a kereszténységből, amely elegendő a hatalmi retorikájuk populista alátámasztására. Kezdve azzal az öt évvel ezelőtti állásponttal, ami a gyermekeknek a szülők együttélési formája alapján való megkülönböztetését vetítette előre. Nem mintha Jézus valaha is javasolt volna ilyesmit, de Rétvárit ez […]
Read more ›
9:30 de.
A forró – kutyameleg – nyárban nyaralni utaztunk a családdal – sajnos nem elég messzire… Naplementekor Harryvel, a golden retrieverrel sétálgattunk a Naaagy Magyar Tenger partján – Őcsénybe mégse mehettünk -, amikor a csalitosból egy lelkes husky-kölyök bukkant elő. Harry jámbor ebként barátságosan üdvözölte, s a kölcsönös bemutatkozás után a megszokott koreográfia szerint fonták szorosabbra kapcsolatukat. A fesztelen birkózás hevében Harry – afféle domináns hímként – éppen maga alá gyűrte játszótársát, amikor odaért hozzánk a kiskutya gazdája. Jámbor kutyásként én is barátságosan üdvözöltem a jövevényt, de bemutatkozás helyett a végletesen rövidre nyírt hajú, árpádsávos csuklószorítót viselő magyar legény megszólaltatva az […]
Read more ›
2017 október 9 12:25 du.
November 5-én tartanak önkormányzati választásokat Montreálban és az ellenzéki polgármester-jelölt olyan platformra építi kampányát, amelyet a magyarok már 1997-ből ismerhetnek. A 43 éves Valérie Plante balról próbálja előzni Montreal jelenlegi polgármesterét, Denis Coderre-t, aki önkormányzati pályafutása előtt hat alkalommal nyert választást a szövetségi liberális párt színeiben és miniszterként is szolgált korábbi liberális kormányokban. Plante nyerő kártyája Coderre ellen a nyugdíjasoknak ígért ingyenes tömegközlekedés lehet. Ha Plante-ból polgármester lesz, a 65 éven felüliek, valamint a 12 éven aluliak ingyen metrózhatnak, buszozhatnak és vonatkozhatnak Montreálban. Továbbá az alacsony jövedelműek negyven százalékos engedményt kaphatnak a bérletek vásárlásakor. Valérie Plante platformjának központi eleme a […]
Read more ›
9:50 de.
Szinte egész Európa figyelme most Ausztriára terelődik. Előzőleg a németországi választások keltettek nagy érdeklődést. Merkel győzelme már „borítékolva” volt de ami utána következett arra senki sem volt felkészülve. Egyik meglepetés a másik után, és kormányalakítás egyelőre még nem aktuális. A németországi választások sokszor voltak hatással az osztrák választásokra, ám most ez nem igazán mondható. Eleve más a felállás. Ausztriában előrehozott választások lesznek a jövő hét vasárnap. A két nagy párt az SPÖ (szociáldemokraták) és az ÖVP (néppártiak) koalícióban kormányzott. Ám az ÖVP volt vezetője és alkancellárja — Reinhold Mitterlehner-t — a saját pártja kényszerítette lemondásra. Helyére egy olyan fiatal „titánt” […]
Read more ›
7:01 de.
Csoda korban élünk (Szigliget) Michael Frayn-Hamvai Kornél Nagyszínpad bohózat Az írók mindig gyanúsak, de ilyen gyanúsak még sohasem voltak. Amikor Rákosi elvtárs kedvencét, Sass Tibort felterjeszti Sztálin-díjra, a költővel egy idelátogató olasz riporter készít interjút. A szigligeti alkotóházban mindennek hiba nélkül, terv szerint kell mennie. Csakhogy ellopták a kapucsengőt, rossz helyre kézbesítették a besúgó-jelentést, az államvédelmi kísérő elkallódott útközben… és Sass Tibor halott. Michael Frayn Balmoral című, fergeteges bohózatának magyar változatában mindenki előtt egy kiút marad: hogy más bőrébe bújik. Aki a hulla bőrébe bújik, annak a legnehezebb. „A szerző engedélyét a United Agents LLP. (UK) és a Hofra Kft. közvetítette.” (forrás: színház) Szereplők: […]
Read more ›
2017 október 8 8:25 de.
Kanadában hat héttel korábban ünnepeljük a Hálaadást mint az Egyesült Államokban, de az ünnep mindkét országában hasonló hagyományra épül. A pulyka, a töltelék és a vörösáfonya, illetve a tök és a pite különböző formája mindkét országban kimagasló helyet kap az ünnep asztalnál. És abban is hasonlít a kanadai és amerikai Thanksgiving, hogy mindkét országban a tizenkilencedik században terjedt el a Hálaadás megünneplése. Az USA-ban Sarah Josepha Hale, egy nők lapjának a szerkesztője és a rabszolgatartás eltörlésének egyik aktivistája 1827-ben Northwood című könyvében utalt arra, hogy a Hálaadásból legyen nemzeti ünnep. „Legyen ez köztársasági intézményeink kitevője, mely intézmények arra az elismerésre […]
Read more ›
7:15 de.
Valószínűleg a szelektív vakságom az oka, hogy a remekbe szabott Soros-gyűlöleti plakátok esetében csak most tűnt fel: nem azonosak. Kérdésenként hirdetik a nemzeti ellenségkeresés toborzóleveleit. Amelyek kellenek, mint egy falat penészes kenyér. De nem is igazán hiszem, hogy valós jelentőséggel bírnak. Nem abból a szempontból, hogy lehet-e mindenféle magyarázatokat gyártani a plakátokkal, illetve a nemzeti konzultációkkal kapcsolatban. Ki lehet ugyanis találni a legkörmönfontabb, különböző komplexusokat emlegető érvrendszereket. Holott a valós magyarázatok valószínűleg egyszerűek, mint a faék. Olyanok, amelyeket korábban, legalább részben magam is érintettem. Nemzeti konzultációkat alighanem két okból tartanak. Az egyik, hogy valakinek a kormány közelében érdeke fűződik a […]
Read more ›
5:12 de.
– teljességgel valószínűtlen történet két részben – Írta: Nyikoláj Vasziljevics Gogol Nyikoláj Gogol 1832-ben kezdett a Kérők című darab megírásába. A mű lényege ekkor még egy választani képtelen menyasszony és körülötte felvonuló férfiak karikaturisztikus megjelenítése volt. A darab elkészült, Gogol fel is olvasta pétervári irodalmi körökben. A hallgatóságot zavarba ejtette, hogy Gogol a színpadokon addig még meg nem jelenő kisembert, az orosz társadalom alsó-középosztályát vitte színre. A pályatársak nagyra értékelték Gogol jellemrajzait, de többen hiányolták a cselekményből azt a mozgatórugót amely a történet eseményeit és a tűpontos karikatúrákat összeköti. Gogol a krititika hatására a karakterek mélyebb kidolgozásába kezd és a […]
Read more ›