2015 november 3 12:01 du.
Ha valaki nem érti, hogy mi a Fidesz sikerének titka, akkor most megértheti. Hát elsősorban az, hogy nem szarakodik, körülményeskedik, ostobáskodik, hanem parancsra tervez, szervez és kivitelez. Mondjuk, a diktatúra ezért hatékonyabb a demokráciáknál, de ettől még a demokrácia is versenyképes lehetne, ha nem követné el újra és újra ugyanazokat a hibákat. Orbán már a 2018-as választási győzelmét biztosítja be, míg ellenfelei a szokásos amatőr tökölődést adják elő, aztán majd 2017 decemberében elkezdenek kapkodni, hülyeségekkel egymásra tromfolni, veszekedni és kígyót-békát kiabálni a másikra, aztán majd csodálkoznak, hogy már megint cipóra verték a pofájukat. Ezerszer írtam már le, hogy a választásokra […]
Read more ›
11:36 de.
De nagyon gyorsan! Tudom, nehéz toldozgatni-, foldozgatni azt a fránya, ingatag lábakon álló költségvetést, amelyet mindenféle frinc-franc, passzió, egy kis migráns-hiszti, vagy akár néhány kormány közeli haver kedvéért bármikor megtettek, és megtesznek a mai napig is. Ám több tízezer, a végső lecsúszás szélén álló, a napi szinten a puszta túlérésért küzdő, éhező gyermekért pedig nem méltóztatik azt módosítani! Hát szépen vagyunk! Mondják, kedves képviselőink, akik leszavazták illetve leszavaztatták a Nemzeti Minimum Programját, maguknak van gyermekük? Netán unokájuk? És esznek rendesen? Van ruhájuk, fűtött gyerekszobájuk, mesekönyvük, kislabdájuk? És tessenek mondani, hol voltak idén nyaralni? Erről jut eszembe, az új síruhácskát megvették […]
Read more ›
11:23 de.
Nincs igazad, Béla! Ezúttal nincs igazad! Magam előtt látom elnéző félmosolyodat, ahogyan fogadhattad a történteket, ha ott voltál, tán még tapsoltál is, amiért Pest Megye Önkörmányzatának Közgyűlése helyetted a megye díszpolgárává Szvorák Katalin, Kossuth-díjas énekesnőt szavazta meg. Meglehet, sokallottad is – bár talán örültél neki –, hogy Pest megye 35 településén a helyben választott testületek közül 21-ben téged javasolt díszpolgárnak a többség. Feltételezem, hogy nem csóváltad meg a fejed, talán még egy vállvonásra se méltattad, amiért a közgyűlés kormánypárti tagjai úgymond felülírták, de voltaképpen leszarták a szabályt, ami szerint a díszpolgár személyéről a megye települési önkormányzati testületeinek szavazatai alapján döntenek. […]
Read more ›
6:21 de.
A legkisebb boszorkány „Tündér Tercia háza körül különös szél támadt, lobogtatta a lakodalmi tüzeket, lebegtette a táncolók ruháit, bedudált a kéménybe. Király Kis Miklós, maga sem tudta, miért, elszomorodott. Kiosont a kertbe, a szélbe tartotta az arcát. – Mit akarsz, te szél, miért szomorítasz? A szél csak sírt, sírdogált körülötte, és mintha egy vörös hajtincset látott volna, egy szeplős arcot. Király Kis Miklós, a győztes, állt szomorúan a kertben.” Lázár Ervin meséjében három fiatal boszorkány, Rilla, Marilla és a szeplős kis vakarcs Amarilla azt a feladatot kapja Anya-Banyától, hogy veszejtsék el Király Kis Miklóst. Amarilla első látásra beleszeret a hős […]
Read more ›
2015 november 2 4:06 du.
Simon Beaufoy Alul semmi Sheffield. Két munkanélküli darukezelő csodálatos tervet eszel ki: férfisztriptízzel keresnek pénzt, hogy kisiklott életüket helyrehozzák. Elragadó, megindító történet a bolondos szervezésről, melynek végén összeáll a csapat. „Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad – alul semmi!” A legendás film színpadi változatának magyarországi ősbemutatója. (forrás:színház) Szereplők: Gaz: Szabó Győző David: Nagy Viktor m.v. Gerald: Vida Péter Guy: Pindroch Csaba Kese: Bán Bálint Lompos: Tamási Zoltán Mandy: Schell Judit Linda: Gubás Gabi Jeanie: Fodor Annamária Nathan: Kozma Ákos / Gál Kristóf Sharon, Annie, Szocmunkás, 2.HR-es: Tóth Eszter […]
Read more ›
2015 november 1 3:03 du.
Heltai naplója Bálint András estje Közreműködik: Darvas Ferenc Rendező: DEÁK KRISZTINA „Öregkoromba kezdtem ezt a verset, Ezerkilencszáznegyvennégybe volt, Förtelmes év! Az ország haldokolt, Jöttek reá vad, égető keservek.” Így kezdi Heltai Jenő – eddig kiadatlan – ostromnaplóját, majd folytatja: „Ezek a kusza följegyzések napról-napra íródtak lakásokban és pincékben, óvó- és illemhelyeken, kórházban, börtönben, menekülés és bujkálás közben.” Heltai beszámol a hétköznapi borzalmakról, és bár megjárta a csillagos házakat és a Gestapo börtönét, mégis bájos humorral és öniróniával mesél, anekdotázik. Felidézi ifjúságát, a boldog békeidők Budapestjét, elhangzanak korabeli sanzonok és a János vitéz dalaiból is néhány (a zongoránál Darvas Ferenc). Emlékezni kell és nem […]
Read more ›
11:43 de.
Valami olyasmi történik 2015-ben kormányzati kommunikáció szinten – mert hát, a királyi média nem magától kussol – mint a legvadabb szocreál időkben, amikor is a Szovjetuniót illető kritikai megnyilvánulások nem kaptak teret a médiában, ám a Kreml válasza igen. Colleen Bell beszédéről mélyen kussolt a királyhű média, bezzeg, a kakadu reakciójától hangos a sajtó! Persze, kaptak meghívót az eseményre, de nekik nem tűnt érdekesnek. Ugyan már, mi a franc lehet érdekes az amerikai nagykövet előadásában? A szar ügy az, hogy Collen Bell – a kis naiv – azt is világossá tette, hogy az USA igenis szeretné már látni azt a […]
Read more ›
10:53 de.
Soros Györgyöt ekézni a kormányzat részéről nem új passzió. Az a fajta conteo, hogy a jelenlegi problémákról tehet Soros György, illetve az, hogy a migránsok és embercsempészek között van kapcsolat, mégsem egészen nélkülöz minden alapot. Legfeljebb az az alap a plafonról lóg lefele. Ahhoz képest, amit Orbán Viktor legutóbb előadott. Ha abból indulunk ki, hogy egy egységes szövetségi rendszer lokális felrúgása, a globális együttműködési keretek egyoldalú értelmezés-váltása mindenképpen politikai zárvány kialakulásához vezet, az alighanem belátható. Amennyiben egy ország nekiáll kerítéseket emelni, akkor az óhatatlanul egyfajta láncreakciót válthat ki. A magyar kerítés kerülőutakat, más országoknak fokozott terhelést jelent. Ott felerősödhetnek a […]
Read more ›
2:39 de.
Kurz und gut. Amin már sokat gondolkoztam: az un. baloldalon nincs semmi választék. Igaz a jobboldalon sem. Ha nagyon belegondolok, azok az un. baloldali pártok, akik ma a Fidesz parlamentjében ülnek, törvényesítették a jelenlétükkel a törvénytelent. Ezzel hiteltelenek lettek. Azt gondolom, először kell gondolkozni, elemezni és utána cselekedni. Magyarországon ez százötven éve mindig fordítva történik. Mi az oka annak, hogy Magyarország – ha tetszik, a magyar társadalom – egyre jobban csúszik lefelé, és most nem gazdaságra gondoltam. Mivel lehetne és hogyan lehetne ezt megállítani? Mik az okai ennek az erkölcsi, műveltségi, kulturáltsági kopásnak? Nekem az a véleményem, hogy Bibó az […]
Read more ›
2:38 de.
Nos, van kérem a NER, meg van kérem a NKR – vagyis, a Nemzeti Kizsákmányolás Rendszere – lásd az alanti betűzést. Ha ehhez még hozzá vesszük azt a kormányzati baromságot (nem, kérem, ez nem valami hoax, ez, biza, tárgyalásra fog kerülni a közeljövőben dicső parlamentünk előtt), mi szerint az alkalmazottak/munkavállalók létszámát a vállalkozás alapterületének megfelelően kell szabályozni – mondjuk, ez első sorban a kereskedő/kiszolgáló cégeket, nem véletlenül a multikat célozza meg, akik, mint tudjuk, rútul kiviszik a hasznot az országból, a helyett, hogy stanecliban behordanák a NER valamelyik felvevő központjába – érdekes képlet alakulhat ki. Jó lenne tudni, mennyi is […]
Read more ›
2:37 de.
„Európai akartam lenni”. A mondat, amelyre Csaplár Vilmos egy tíz évvel ezelőtti NOL-írásában bukkantam rá, Bódy Gáboré, az 1985-ben, 39 éves korában elhunyt filmrendezőé. Neki tehát nem sikerült. Az élete, korai halála, a korszak, az árulása – ez így együtt adhatta ki szörnyű kudarcát, bukását. De én se bántam volna „európai” lenni, ezért 1986-ban leléptem – Amerikába. Ott aztán lettem is, majd visszajöttem, és most ismét nem vagyok az. Mert ahol Orbán van, ott nincs Európa, ahol eltűrik Orbánt, ott nincsenek európaiak. Vannak tisztességes emberek, vannak jó szülők, munkájukat lelkiismeretesen végző alkalmazottak, vannak tehetséges művészek: írók, festők, van sokféle jóravaló […]
Read more ›
2015 október 31 2:18 du.
Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj Akira Kurosawa, Hideo Oguni, Shinobu Hashimoto A hét szamuráj című forgatókönyve motívumai alapján, valamint Tábori Zoltán Cigány rulett című riportkönyve felhasználásával írta: Mikó Csaba és Gáspár Ildikó Szereplők: Baksa Imre,.Bíró Kriszta, Debreczeny Csaba, Ficza István, Jankovics Péter , Jéger Zsombor, Kerekes Viktória, Kókai Tünde, Máthé Zsolt, Nagy Zsolt, Novkov Máté, Pogány Judit, Takács Nóra Diána, Terhes Sándor, Vajda Milán, Znamenák István Rendező: Polgár Csaba Egy világtól elzárt kis faluban ismeretlenek megölnek egy nőt és egy gyereket. A rendőrség tehetetlen, nincs indíték, nincs nyom. A parasztok félnek, mert senki sem védi meg őket. Meneküljenek? […]
Read more ›
5:26 de.
Colleen Bell, az USA magyarországi nagykövete beszédet mondott a Corvinus Egyetemen. Nem kellett volna. Mármint, pont a Corvinuson. Az az egyetem nem a szíve csücske az orbáni kormányzatnak. Ott ugyanis gondolkodni tanítják a hallgatókat, és az ilyesmi káros Orbanisztánban. Minden esetre a beszéd elég kemény volt, mondjuk úgy, komolyan kritikus. Olyan – az orbáni rezsim által marginálisnak tekintett – kérdésekkel foglalkozott, mint a rendszerszintű korrupció, a médiatanács egyoldalúsága, a sajtószabadság csökkenése, az intolerancia és a nacionalizmus növekedése, a bíróságok függetlensége, a hatalomkoncentráció, a kormányzati retorika otrombasága, a menekültügy kezelése. Csupa-csupa csip-csup dolog , figyelemre se érdemes. Nos, a kormányzat házi médiája […]
Read more ›
3:40 de.
Mottó: Három gengszterbéka ül a vízparton. Megszólal az első:brekk Megszólal a második:brekk Megszólal a harmadik:brekeke Erre az első lelövi a harmadikat. Kérdi a második:Miért lőtted le? Az első:túl sokat tudott. Bíróság előtt álltak a rendőrtábornokok, meg a töltelékanyag, akik 2006 októberében, az elvetélt puccs előtt és alatt a rendőrség tevékenységét irányították. A piszkos tizenkettőből csak kettőt marasztalt el a bíróság, az egyikük büntetése irgum-burgum, a másikuké ejnye-bejnye lett. Ezt a Magyar Nemzet példás ítéletként ünnepelte. Ez az ítélet prognosztizálható volt már az eljárás elindítása idején is, és bár az elsőfokú ítélet ellen a két elmarasztalásban részesülő is fellebbezett, de ez […]
Read more ›
3:22 de.
A bíróság döntött arról, hogy Kocsis Máté jó hírnevét sértette meg Ungár Klára, amikor lemelegezte. Ez a sértegetőnek két millába fáj az első fokú döntésről szóló hír alapján. A pereskedés még valószínűleg folytatódik. S mert Kocsis Máté szeret pereskedni, és a pártjáé a hatalom, előre leszögezem, hogy kijelentése alapján elsőre elhiszem, hogy nem meleg. Annyira elhiszem, hogy azt is elhiszem, ha holnap sajtóközleményben fogja tudatni a nagyvilággal: annyira nem meleg, hogy már ki is hűlt, és zombiként ténfereg a nyóckerben. Tehát Kocsis Máté hőmérséklete ezzel letudva. A szexualitása pedig, őszintén szólva, nem igazán érdekel. Alapvetően magánügynek gondolom. Ezért mindig zavar, […]
Read more ›