További írásaink

Angelára várva

2015 február 2 3:34 de.4 hozzászólás
Angelára várva

Ifjúkorom emlékezetes darabja volt a Godotra várva című színdarab, mely – több egyéb értéke mellett – két dologról volt nevezetes. Az egyik, hogy a színdarabnak nem volt női szereplője, a másik pedig, hogy Godot soha nem jött el. Ezeket a hiányosságokat korrigáljuk most egy új darabbal, melynek akár adhatnánk címül azt is, hogy Angelára várva… Angela nőből van, emellett el is fog jönni, hivatalosan a szegedi egyetem díszdoktori címének átvételére Budapestre. Ez lesz az a tipikus eset, amikor Mohamed utazási szándékának hiányában a hegy jön el Mohamedhez, már amennyiben Szeged esetében egyáltalán lehet hegyről beszélni. Elábrándoztam – de szép is […]

Read more ›

Orbán törődik velünk — Ismét kultúrköveteket küldenek Kanadába

2015 február 1 9:58 de.22 hozzászólás
"A Year with M16: Waiting in a hotel room" / James Hart Dyke

A Kőrösi Csoma Sándor program keretein belül Kanadába immár harmadszor érkeznek „ösztöndíjasok”, akik a Miniszterelnökség elmondása szerint azért érkeznek a kanadai magyar közösségekbe, hogy „korszerű oktatási módszerekkel” erősítsék a kanadaiak magyarságtudatát. Potápi Árpád államtitkár szerint a Kőrösi Csomás ösztöndíjasok fordíthatják vissza az asszimilációs folyamatot a diaszpórában. Megemlítendő, hogy 2013-ban és 2014-ben is úgy döntött a magyar kormány, hogy a Kanadába érkező ösztöndíjasok túlnyomó többségét az ottawai magyar Nagykövetség által megalapított szélsőjobboldali Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSZ) támogatására szánja. Isten ajándéka a kanadai magyaroknak Éppen a KMOSZ jelezte Hungarian Reporter című lapjában, hogy: „a KCSP program első hullámának hét ösztöndíjasát Kanadában […]

Read more ›

Gyurcsány éve

Gyurcsány éve

Természetesen jól beszélt. Más politikusok akár karriert is építhetnének abból, ha csak feleannyira jól tudnának beszélni, mint ő. Ami a beszéd tartalmát illeti, természetesen minden a helyén volt, megvolt az elején a bolsevik önkritika, harcostársak érdemeinek elismerése, mindenki láthatta: a mi Ferink nincs elszállva önmagától, képes saját hibáinak ostorozására is. Az azért kicsit disszonáns volt, hogy hiába hivatkozott Kósáné Kovács Magdára, nem találta a teremben, aminek talán az lehetett az oka, hogy nem hívták meg, ami viszont érthető, hiszen a terem befogadóképessége kicsi, cserébe viszont úgy néz ki belülről, mint a Téli Palota az ominózus támadás előtt. Ideális helyszín ez […]

Read more ›

Orbán Ráhel bulvárgumija

Orbán Ráhel bulvárgumija

A téma és a gumicsont az utcán hever. Meg a kutyagumi is a trehány gazdik nyomán. Lehet persze mérgelődni, szitkozódni, vagy akár röhögni, de azért csak ott van. Kár eltartott kisujjal ráköpni. Attól még ott marad. Ahogy Orbán Ráhelt is a kommunikációs centrumban tartja pillanatnyilag a hírvilág. Holott alighanem éppen belőle képeznek gumicsontot. Nem nagy politikai karrier. Még akkor sem, ha beperli az egész internetet. Amely gesztus, a fényképek gondos kiszivárogtatásával együtt lehet különben egy jól kidolgozott kommunikációs offenzíva része is. A kormányzatnak ugyanis van bőven miről elterelni a kommunikációs főcsapás irányát. A Merkel-látogatás kapcsán szervezett gyűlések mögül éppen úgy […]

Read more ›

Kovács László: Nemzeti érdek és külpolitika

Kovács László: Nemzeti érdek és külpolitika

Kovács László Magyarország külügyminisztereként szolgált 1994 és 1998 között, valamint 2002-től 2004-ig. A volt miniszter beleegyezett, hogy a KMH lehozza esszéjét, melyben kifejti: a demokratikus értékekkel összhangban lévő külpolitika, illetve az Orbán rezsim által elvesztett nyugati szövetségesek visszaszerzése az egyik legfontosabb kihívás Magyarország számára. Gyakran elhangzik olyan vélemény, hogy hazánkban az emberek nagy részét nem érdekli a külpolitika. Ebben nyilván van igazság. Ám azt nem mondhatjuk, hogy nem is érinti. Érinti bizony azokat is, akiket nem érdekel. Magyarország földrajzi elhelyezkedése, mérete és más adottságai miatt életünkre meghatározó befolyást gyakorol, hogy milyen a nemzetközi megítélésünk és kapcsolatrendszerünk. Magyarországon a hatvanas évek […]

Read more ›

Nem igaz, hogy Áder János részegen lövöldözött!

Nem igaz, hogy Áder János részegen lövöldözött!

Beperelte Áder János az Indexet és Vágvölgyi B. Andrást, mert utóbbi azt írta, és előbbi leközölte, hogy a jelenlegi államfő sorkatonaként azért került fogdába, mert részegen lövöldözött. Egymillió forintot kér jó hírnevének megsértéséért a köztársasági elnök, szerinte ugyanis ez nem igaz. Hogy fogdában ült, ráadásul nem is egyszer, hanem két alkalommal, azt elismerte. Elmondása szerint egyszer azért büntették, mert rajparancsnokként nem engedte le a hidegbe a sorkatonákat tornászni, egy másik alkalommal pedig azzal vívta ki a hatalom haragját, mert elaludt az őrségben. (Éjszaka meccset nézett, ezért fáradt volt, és nem tudott ébren maradni.) Mindkét cselekedet igen dicséretes. Az egyik nagyfokú […]

Read more ›

A Legfelsőbb Bíróságon is megtámadják a kirekesztő québeci nyelvtörvényeket

2015 január 31 11:00 de.7 hozzászólás
A nyelvtörvényt támogató molinó az egyik québeci kormányhivatal épületén. Fotó: Gordon Beck.

„Több francia kell, nem kevesebb!”–áll az egyik québeci kormányhivatal épületére elhelyezett molinón. Huszonnégy kereskedőt képvisel Brent Tyler montreáli ügyvéd egy olyan perben, mely az angol nyelv publikus használatát korlátozó québeci nyelvtörvényeket támadja meg. A pereskedés első szakasza vesztességgel járt mindazok számára, akik ellenzik azt a törvényt, miszerint Kanada második legnépesebb tartományában csak akkor lehet angol felirat bármilyen nyilvános táblán, ha a francia szöveg az angol felett jelenik meg és méretben legalább kétszer nagyobb. Brent Tyler elmondta, hogy hosszú csatára kell számítani, de egészen a kanadai Legfelsőbb Bíróságig fognak menni, annak ellenére, hogy a héten Salvatore Mascia québeci bíró elutasította kérvényüket. A québeci […]

Read more ›

Orbán Ráhel és az MTI: Külön szabályok vonatkoznak a kormányfő lányára?

10:59 de.4 hozzászólás
Orbán Ráhel és az MTI: Külön szabályok vonatkoznak a kormányfő lányára?

Közérdekű adatigényléssel fordult az MTI-hez Vida Tamás az Átlátszó Ki Mit Tud adatigénylő oldalán keresztül Orbán Ráhel pénteki közleményével kapcsolatban. A miniszterelnök lánya ugyanis a Magyar Távirati Irodán keresztül tette közzé közleményét, amelyben azt írta, jogsértő módon a családi nyaralásairól készül képek kerültek ki az internetre. Az MTI-hez elküldött közérdekű adatigényléssel az Orbán Ráhel és az Üzleti Sajtószolgálat közötti szerződés másolatát szeretnék megszerezni, amely a közlemény kiadásáról szól, az MTI-OTS (Üzleti Sajtószolgálat) ugyanis hivatalosan „üzleti vállalkozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli”, de ennek megszabott ára van. Az MTI honlapja szerint 600 leütésig (szóközökkel együtt) a sajtóközleményeket 11 ezer […]

Read more ›

Demagógisztáni napló

Demagógisztáni napló

Pár napja robbant a hír, hogy Orbán Ráhel az Operaház királyi páholyában pezsgőzött. Miután olyan jól összemelegedett a svájci ismerősökkel, hogy úgy érezte: ez a minimum azt követően, hogy meglátogatták a kedves papa dolgozóját és a koronát. A hírekben foglalt rongyrázás kontrasztját csak növeli, hogy közben kőkemény kommunikációs kupeckedés folyik a szegénység kimaszkolása érdekében. A szociális ügyekért felelős államtitkári zseb tulajdonosa ugyanis azt nyilatkozta, hogy jelentősen csökkent a szegénység. Czibere Károly ezt a kormányzati munka méltatása gyanánt gondolta megosztani azokkal, akik a közpénzből finanszírozott kormányzati híradót még nézik. S alighanem a magyar kormányzatra, és a magyarországi szegénység csökkenésére gondolhatott eközben. […]

Read more ›

Lapszemle 2015.01.31.

10:39 de.1 comment
Lapszemle 2015.01.31.

Miniszterelnökség: a Bertelsmann-tárgyalásokon nem téma az RTL Híradó. Az viszont igaz, hogy Lázár János viszi az ügyet a kormányban. Az atv.hu megkeresésére a Miniszterelnökség sajtóirodája megerősítette, hogy valóban folynak tárgyalások a kormány és a RTL Klub tulajdonosai között. Portálunk úgy tudja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából vett részt ezeken a tárgyalásokon Lázár János. Értesülésünket a sajtóiroda nem cáfolta. Magyar betegségnek, kommunizmusból ITT maradt relfexnek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök azt a felvetést, hogy Angela Merkel német kancellár a hétfői látogatásán kritizálná őt. A szavazáson a 125 érvényes szavazatból 70-et kapott Németh Szilárd és 55-öt az eddigi elnök, Hegedűs Csaba, aki 1992-tól […]

Read more ›

Azok a telek!

Azok a telek!

Befagyott Duna, hólapátolás a Boráros téren, síelni vágyók tömege a Fogaskerekűn, jégbe zárt Erzsébet tér: megmutatjuk, milyen volt a téli Budapest a múlt században. A tél egészen más városon, mint falun. Ha beköszönt a fagyos hideg és nagy hó zúdul a földre, falun minden lecsendesedik, lelassul. Az emberek behúzódnak a meleg szobába, s csak a legszükségesebb dolgok miatt lépnek ki a hideg külvilágba. A városban azonban ilyenkor sem állhat meg az élet: dolgozni kell menni, iskolába, óvodába vinni-hozni a gyereket, vásárolni, szórakozni. A Budapest Gyűjtemény fotóiból készült válogatásból bepillanthattok a régi pestiek téli életébe. Üllői út és József körút sarka […]

Read more ›

Az új próféta

12:00 de.6 hozzászólás
Az új próféta

Új elnököt választott a Magyar Birkózó Szövetség. A régi elnök, Dr. Hegedűs Csaba a sportág nagy alakja, olimpiai és világbajnok, mesteredző, volt szövetségi kapitány, aki 1992 óta volt a Magyar Birkózó Szövetség elnöke távozott. Huszonhárom év alatt sportvezetőként minden volt a magyar birkózásban, csak birkózó-szőnyeg nem, sportolóként mindent elért, ami elérhető volt a szőnyegen. Ami emberi tartását illeti, arról súlyos, életveszélyes autóbalesete utáni visszatérése beszél. Két év rehabilitáció után még két Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. Edzőként tanítványai közül hárman – Növényi Norbert, Sike András és Kocsis Ferenc – olimpiai bajnokok lettek. Részt vett a nemzetközi birkózóéletben is, tagja volt a Magyar […]

Read more ›

Tanulságos epizód a teremtés történetéből

2015 január 30 8:16 de.4 hozzászólás
Tanulságos epizód a teremtés történetéből

Az első napon Isten megteremtette a kutyát. És mondá az Úr: Ülj egész nap házad ajtaja előtt és morogj meg mindenkit, aki elhalad vagy bejön. Húsz évnyi életet adok neked. Húsz év? – kérdezte a kutya. Az túl sok morgás. Adj nekem csak tíz évnyi életet, a másik tízet visszaadom Neked. És beleegyezé az Úr. Második napon Isten megteremtette a majmot. És mondá: Szórakoztasd az embereket, majomkodj és nevettesd meg őket. Ehhez húsz évnyi élettartamot adok neked. Húsz év ehhez túl sok – mondta a majom. Én nem majomkodnék annyit. A kutya visszaadott Neked tíz évet, én is ezt teszem. […]

Read more ›

A CBA védelmében

A CBA védelmében

A jobb sorsra érdemes kiskereskedelmi hálózat története – ahogyan egy gyalogos kívülálló látja – szinte példaszerűen mutatja, hogyan lehet elszúrni egy alapvetően jó ötletet, és kitenni mindenféle idióta célpontnak. Bánná a fene a boltokat – csakhogy a példa ma már a magyar gazdaság minden ágazatára, szinte minden alegységére, cégére, vállalatára igaz. És a jelenlegi kormány gazdasági elképzelései alapján ez így van jól, ez a jövő útja, a felemelkedés záloga. Hmmm. A történet 1992-ben kezdődött, amikor még elég élénk volt a magyar társadalomban az örökös hiányok emléke. Vásároltak is az emberek, épültek a bevásárlóközpontok, utóbbiak szinte kizárólag külföldi cégek vállalkozásában. Új […]

Read more ›

Rasi-fun cirkusz és kenyéréhség

7:26 de. Rasi-fun cirkusz és kenyéréhség bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Rasi-fun cirkusz és kenyéréhség

Az RTL kapcsán most megy a találgatás, hogy vajon megegyezik-e a kormánnyal vagy mégsem? Kiszavazós telefonvonalak még nincsenek, de már röpködnek a hírtöredékek. A vezér kimentette a családját. Nem Orbán, akinek a lánya már külföldön tanul, hanem az RTL vezére. Vagy csak szabira küldte. Az Origo szerint voltak tárgyalások a kormány és az RTL-csoport vezetői között. Márpedig, miért is ne hinnénk pont az Origónak? Ha valakiknek lehet szimatuk az ilyesmihez, akkor nyilván ők. Mintha valami kormány-nyomást emlegettek volna egy ottani vezetőváltás kapcsán. Hiába! A rutin, az kérem rutin. Szóval! Higgyük el, hogy akkorát tárgyaltak, hogy böffentettek is hozzá. S akkor […]

Read more ›