2014 október 19 10:01 de.
Eddig soha nem vettem komolyan a Tashlich hagyományát. De az utóbbi időben zsebeim nehezebbnek tűntek mint valaha. Nem könnyű zsidó aktivistának lenni egy Izrael-ellenes aktivista közösségben. Tudom, hogy menniyre degradáló, fájdalmas és demoralizáló élmény lehet. Megtanulod figyelmen kívül hagyni az Izrael-ellen tanusított vitriolikus haragot csupán azért, mert tudod, hogy ez az aktivista közösség alapvetően a jó ügyért harcol. De saját tapasztalatom a kanadai Zöldpártban – melynek elnöke voltam egészen addig ameddig távozásra nem kényszerített Izraelhez fűződő véleményem – jól illusztrálja az aktivista világ tágabb problémáját. Pártelnökként a Zöldpárt honlapján hoztam le egy posztot, melynek címe ez volt: „Miért szomorít el […]
Read more ›
9:03 de.
Több százan kísérték utolsó útjára Váradi András alcsútdobozi juhászt, az Együtt-PM helyi polgármesterjelöltjét szombat délután az etyeki temetőben. Az október 11-én éjjel közlekedési balesetben halálra gázolt ötvenéves polgármesterjelölt temetésén a pártszövetség több politikusa, köztük Bajnai Gordon, Juhász Péter, Szigetvári Viktor és Karácsony Gergely is megjelent. Az elhunyt Váradi Andrást az Együtt-PM saját halottjának tekinti, október 12-én kiadott közleményükben úgy fogalmaztak: „egy jó barátot, egy fontos szövetségest vesztettünk el, akinek hiányát nagyon sokáig érezni fogjuk. Emlékét mindörökre megőrizzük, elvei és eszményei mellett mindig kiállunk majd a jövőben is”. Rácz Krisztina az Együtt-PM sajtófőnöke az MTI kérdésére a helyszínen közölte, a temetés […]
Read more ›
2014 október 18 4:15 de.
Az amerikai elnök proklamációjára hivatkozva gondoltak egy nagyot a budapesti nagykövetségen és a látszat szerint egy csokorra való magyart sebtében kitiltottak az USA-ból. Holott lehet, hogy nem is tettek mást, mint ami kormányzati szinten most trendi. Korruptnak voltak gyaníthatóak. S azért lehet kormányzatilag trendi, mert vezető tisztségviselők is listatagok lehetnek. A kitiltottak klubjában. Az egyik forrás szerint titok a kitiltottak listája, míg másutt Habony Árpádot és a NAV elnökét is érinti a kitiltás. Hamarosan meg is jelent az neten az is, hogy Habony Árpád és a Századvég vezetői testületileg kikérik maguknak a gyanú árnyékának vetületét is. Így, megelőzendő a hasbarúgásokat és pereket ezennel hlyt adok itt is a […]
Read more ›
3:53 de.
Túlcsordult az… éjjeliedény Bombaként robbant a hír: az Egyesült Államok kitiltott 10 magyar állampolgárt az USA területéről. Bizonyára vannak, akiket hasonló sors ért, amikor vízumért folyamodtak, de a közlések szerint ez a 10 ember nem akárki, hanem magyar magas rangú tisztségviselők – pl. a Nemzeti Adó és Vámhivatal és a köztudottan a kormányhoz kötődő Századvég ZRt. legfőbb vezetőjéről is szólnak a hírek –, valamint nagyvállalatok, és kormányhoz közel állónak tartott szervezetek prominensei. Az indok szerint az illetők korrupció gyanújába keveredtek. Este 20.27-kor a legfőbb hírszolgálat, a Magyar Távirati Iroda még nem reagált, a külgazdasági és külügyminiszter délután behívatta az USA […]
Read more ›
2014 október 17 3:44 du.
A férfi lassan merült fel a fájdalomcsillapítók okozta jótékony sötétségből a fény felé, a külvilág felé. Különösebben nem örült neki, már semmi nem tartotta ott, csak egy vékony fénysugár: tudta, hogy a felesége ott fogja várni, az ágya mellett, amikor a felszínre ér. Ott volt minden felmerüléskor, és ott volt, amikor már könyörgött az újabb adagért – egyre rövidebb, és rövidebb időközökben. Tudta, hogy a szervezet hozzászokik, tudta, hogy mindig több és több kell belőle, de még nem akarta feladni. Még gyűjtötte az erejét – mihez is? Már nem is tudta. De azt igen, hogy van még valami mielőtt végképp […]
Read more ›
3:42 du.
Ó…meg mekkora buli van mámegin itten! Ezek a mocsadék usákok szopatni akarják a mi sikeres, összefogott nemzetünket. Mégazajó, hogy mértékadó sajtónk, meg a frissen kinevezett külügyminiszterünk éberen vigyáz a hon érdekeire és nem engedik, hogy az amerikai karvajtőke elsárgult fogaival rágja fájó és szenvedő nemzettestünket. Denemám! Merhogy az történt a minap, hogy az USA Külügyminisztériuma megtagadta a belépést az Egyesült Államok területére történő néhány magyar állampolgártól. Ez lehet, hogy mindennapos eset, de most valahogy ráindultak a fiúk. Először a Napi Gazdaság nevű… izéorgánum plankolta fel a témát a maga sajátos felfogásában. Szerintük az történt, hogy a NAV több amerikai érdekeltségbe […]
Read more ›
5:41 de.
Csatlakozva a korábbi cikkemhez – Tanulni, de minek? (ugyan nem ez volt a címe, de az alábbiak ráerősítenek szakállamtitkáruk blődségére) abbeli gondolataimat kívánom kifejezni, hogy valamit tisztelt Nemzetvezető elvtársunk rendesen benézett. A miniszterelnök munkaalapú társadalmat hirdetett, amihez megfelelő munkások is kellenek. Kétséges, hogy lesznek-e, amikor leginkább az iskolázottak és a 40 év alattiak vándorolnak ki az országból. Az előző ciklusban Orbán Viktor meghirdette a munkaalapú gazdaságot, mint célt, amit most továbbvinne. De azóta emelte a tétet, 5 millió munkahelyet, teljes foglalkoztatottságot ígért. Ami tényleg jól hangzik, kár hogy a rendelkezésre álló számok alapján képtelenség. Noch dazu, visszatérve szakállamtitkára rögeszméire – […]
Read more ›
4:03 de.
A híreket látva, hallva, olvasva megállapíthatjuk, hogy megkezdődtek a választási utójátékok. Az országos győztesek nagyvonalúan választási csalással gyanúsítják meg azokat a helyi győzteseket, akiket nem az állampárttá váló kormánypárt delegált. A gyanúról majd dönt a független bíróság. Az eredményekről úgyis harsognak majd az érdekeltek. Nem vitatva, hogy csalni egy választáson nem illik, és törvényileg sem szabad, azért persze el-elkalandozik az ember gondolata. A jelenbe és múltba egyaránt eltévelyegve. A jelen, illetve a nem túl régmúlt eseményei kapcsán például furcsának tűnik, hogy a Fidesz és annak klerikális platformja szinte szinkronizált feljelentésekkel él. Olyan helyeken is most szánva rá magát a pártszervezet […]
Read more ›
2014 október 16 2:05 du.
Jövő júniustól közvetlen járattal utazhatnak a montreáli magyarok Kanada második legnagyobb városából Budapestre, miután eldöntötte a québeci Air Transat nevű légitársaság, hogy Magyarországra is kiterjeszti hálózatát. A francia többségű tartomány diszkontos légitársasága aránylag alacsony árairól és all inclusive vakáció csomagjairól ismert, de az által, hogy hetente egyszer leszállnak Airbus 330-200 típusú gépei Ferihegyen, a magyar fővárost ismét átszállás nélkül el lehet majd érni Kanadából. Több mint két éve szűntek meg a Liszt Ferenc repülőtéren landoló transzatlanti járatok, tehát a Budapest Airport vezérigazgatója érthető örömmel fogadta a hírt. „Hosszú évek óta dolgoztunk együtt kanadai partnereinkkel azon, hogy elindíthassuk ezt a járatot. […]
Read more ›
10:39 de.
Pordány László, Magyarország immár leköszönt jobboldali nagykövete ismét Kanadában járt. A torontói Extra Hungariam Alapítvány hívta meg díszvendégként alapító báljára, melyre a magyar önkormányzati választások előtti éjszakán került sor. Pordány azt gondolhatta, hogy a „kultúra és a magyar hagyományok” támogatására hivatott kanadai alapítvány vendégei mind politikailag „egyivásúak” lehettek, mert beszédében – konkrétan a Fidesz nevében – magyarázta el, hogy miért fontos az, hogy Orbánék maximálisan győzzenek a vasárnapi önkormányzati választásokon. Pordány elmagyarázta az összegyűlt kanadai magyaroknak, hogy miért lesz legalább olyan fontos az önkormányzati választás mint az előző kettő, amit ezévben megrendeztek Magyarországon. Jelezte, hogy idén öt évre választanak helyhatósági vezetőket Magyarország települései, […]
Read more ›
10:07 de.
Ni csak, mit nem mond! Kósa a választások jövőjéről Mottó: Csak addig lesznek üresek a stadionok,míg nem lesz kötelező gyönyörködni a „játékban”! „Még egy önkormányzati választás szól majd öt évre, utána visszatérnek a négyéves ciklusra, így kétévente, felváltva lesz majd országgyűlési képviselői, illetve önkormányzati választás” – ezt Kósa Lajos mondta, a Fidesz ügyvezető alelnöke, hajdú-bihari elnöke szerdán Debrecenben. Amihez hozzátette: „Már most fel kell készülnünk arra, hogy nem lesz elég a négyévenkénti megméretetés, arra kényszerítjük magunkat, hogy kétévente forduljunk a választókhoz”. Mi van? Semmi „jó lenne”, vagy „azt szeretnénk”, vagy „azon leszünk”! Csak így, kijelentő módban, mint alapvető tudnivalót – ahogy nekem […]
Read more ›
6:57 de.
Ha nem, tapogassuk meg magunkat, vagyunk még egyáltalán? Az egyik legnagyobb gond az volt – és az ma is – hogy demokratáink a választók elé nem tudtak egy reálisan megvalósítható, vonzó, konkrét jövőképet vetíteni. Természetesen, meg lehetne hallgatni, hogy már hogyne tudtak volna, hiszen komplett értelmiségi műhelyek hátáról szakadt a víz a nagy vizionálásban, és ez nem is lenne hazugság. Csak az volt a baj, hogy ami az adott műhely okostojásainak vízióként volt értelmezhető, az a nép egyszerű választója számára maga volt a tohuvabohu, az érthetetlen katyvasz, a süket duma. Ehhez képest az ellenfél egyszerű dolgokkal operált: a szoci lop, […]
Read more ›
6:49 de.
Idén már harmadszor koronázták királlyá, s bár a Duna egyik alkalommal sem fagyott be – ezért még megütheti a bokáját –, a ceremóniák így is sokáig emlékezetesek maradnak. Jó királyunk lesz nekünk a Viktor, szó ne érje a ház elejét. Mint ahogyan jó kormányzónk volt a kormányzó úr is. És a János bácsi is milyen jó János bácsink volt nekünk. Nekünk mindenki jó, aki vigyáz ránk, és megóv bennünket a még nálánál is nagyobb bajoktól. Gondoskodik rólunk, gondolkodik helyettünk. Tudja, hogy nekünk mi a jó, ami azért is fontos,, mert mi magunk gyarló népek vagyunk, és időnként hajlamosmak mutatkozunk a kételkedésre. Elgondolkodunk egyes […]
Read more ›
2014 október 15 5:40 de.
avagy, az olajos magvak jót tesznek a prosztatának! (egy 2012-es írásom, újra töltve, még mindig aktuálisan) Adva van egy nemzetközi klubbmérkőzés, ahol nemzetünk gyámola részt vesz, mint egyszerű néző, az OTP álnoka és a klub tulajdonosa társaságában, szoros segg a segghez ülésrendben. Mit vesz észre a pór? Népünk Boldogságán – erősen kihízva – a kőszegi klepetus (az a bizonyos csíkos) virít, amiben korszakalkotó kijelentéseket tett! Nomármost, a pór fejében gyökeret ver a gyanú: ezt azóta se vette le, vagy Anikó asszony sietőst kimosta, vagy van még belőle két tucat a gardróbban. Mivel ritka gagyi darab, egyik megoldás se túl reményt keltő. […]
Read more ›
3:43 de.
Megátalkodottság, ami még egyébként jó-irányú ötletet is ki tud csavarni Persze lehet, hogy csak a levegőbe eresztett híresztelésekről van szó, ahogy egy barátom mondja (igaz a CÖF-ka közleményekre) birka-galambok, de tartja magát, hogy Őfeneségének újabb államigazgatási ötletei vannak. Egyes hírek szerint már hozzá is kezdtek Orbán Viktor régi ötlete – évtizedekre stabilizálni akarja a főváros működését – előkészítéséhez, Budapest közigazgatási rendszerének átrajzolásához. Az elképzelés lényege – mondván, felszámolja az izmozó kiskirályságokat – hogy megszűnik a kerületek önállósága, választott polgármesterek helyett kinevezett „helytartók” vezetnék, saját képviselő-testület nem lenne. Nos, azt kell mondjam, hogy én nem nagyon hiszem. Bár mentális állapotát figyelve […]
Read more ›