Fekete György nyugalmazott történelemtanár a Szombat című folyóiratban bírálta szerzőnk, Garai-Édler Eszter cikkét a német megszállási emlékműről, illetve a MAZSIHISZ szervilis, alattvaló leveléről, melyet a szervezet Orbán Viktornak írt. Szerzőnk írása 2014 június 30-án jelent meg a Kanadai Magyar Hírlapban. Az alábbiakban Garai-Édler Eszter válaszát olvashatják. *** Érthetetlen és haszontalan? Válaszféle az egy metodikai tekintetben kifogásoltnak vélelmezett újságcikkem bírálatára (amelyet csatolok). Attól tartok, miniszterelnök úr, hogy nem az emlékmű felállítása elleni bojkott, hanem az emlékmű felállításához való ragaszkodása a botrány. Akár egy ilyen mondatot is tartalmazhatott volna a protokolláris szabályokat betartó levél, mert a protokoll az udvariasságot és az udvariaskodás kerülését […]

Zerkovits Győző az ELTE-re járt. Épp a könyvtárba igyekezett. Babits Mihály verseit kereste. Ahogy felért az épületbe, már tudta hova kell mennie a verseskötetért. Mindennek megvolt a helye és tudta, hogy Babits Mihály hol található. Ahogy a verseskötetek között válogatott, más is megtetszett neki. Mögötte egy mackós termetű, de jóképű fiatalember állt aki író volt. Ő egészen más könyveket keresett. Ő már Babitson rég túljárt. Endre a tollforgatónak szemet szúrt ez az egyetemista. De úgy csinált mintha nem vette volna észre, Győző azonban megpillantotta a harminc év körüli írót. -Uram! – Tessék! – Itt Babits Mihály verseit megtaláltam, de nem […]

Miközben a devizahitelesek kedvéért éppen próbálja a kormány bedönteni a bankszektort, tovább zajlanak a nyilatkozatháborús előjátékai a Budapest Pride-nak is. A kapcsolat elég nyilvánvaló a két jelenség között. Megosztják a kommunikációt. Gazdaságilag az előbbi, szociológiailag az utóbbi jelezhet egyfajta kommunikációs töréspontot.  A bankokat ugyanis nem kötelező szeretni, de azóta jelentős tényezői a gazdaságnak, amióta az első váltókereskedő felállította a maga asztalkáját. A hatalom részéről lehet persze úgy okoskodni, hogy a magán-nyugdíjpénztárak „megvédése” nyomán eltapsolt irgalmatlan pénzeket valahonnan be kell nyúlni ismét. Ez azonban hosszú távon nem feltétlenül a gazdasági növekedést szolgálja. A haveri körben szétosztott vagyonok, és a külföldön elköltött […]

Olga amolyan megtűrt volt nagynénjénél, lévén, hogy az anyja, úgy egy éves korában, egyik napról a másikra meglépett egy dzsidáshadnaggyal, otthagyva Olgát nővére gondjaiba. Apja meg nem nagyon kerülközött, de hát Olga nem tudhatta, hogy ez így nincs rendjén. Ha Olga olvasta volna Hamupipőkét, igencsak ráismert volna saját sorsára, de hát nem igen olvasott ilyesmit. Nem csak azért, mert mesekönyvvel még csak nem is találkozott, hanem, amikor már elbírta a moslékos vödröt – az pedig úgy 10 éves korában lehetett – nagynénje kivette az iskolából. Minek az a nagy tudás, hangoztatta, én is épphogy le tudom írni a nevemet, és […]

Ezt a nevet Olga „adományozta” neki, Olga, a búza szőke hajú, ungvári lány, akinek kék szeme csak úgy világított pisze orra felett. Haját, mint a szalmafonatot tekerte körbe a fején, a szája meg be nem állt, csak csacsogott, csobogott, mint egy vidám kis csermely. Mamuska, mit gondolsz, melyik blúzomat vegyem fel ehhez a szoknyához? Mamuska, nem túl mély a kivágása ennek a ruhának? Mamuska, én olyan, de olyan szerelmes vagyok! Általában havonta egyszer szokott mély szerelembe esni, minek alanya hol egy fess katonatiszt, hol egy kócos diák, máskor meg egy kipedrett bajuszú vigéc volt, ilyenkor mindig Mamuskához telepedett, és csak […]

Elnézést kérek a libáktól… Nincs nekünk szerencsénk ezekkel a Schmidtekkel, Schmittekkel, az egyik kártékony, a másik csaló, ami azt illeti, ha nemzetünk krémje ilyen, akkor igencsak szomorkodhatunk. Most a panoptikum-igazgató jeleskedett, remek cikket rittyentett, melyben a maga teljes mélységében illette nyelvével Mihály király fenekét, és tudományos alátámasztását kívánta adni a német megszállás megünneplésére emelt emlékműnek. Hurrá, kiadtunk párszázezer embert meggyilkolás céljára, megölettünk másik százezret Hitler érdekei miatt, de mi nem vagyunk felelősek, hiszen csak alvállalkozók voltunk a náci birodalmi politikában, úgy tűnt eleinte, jópénzért. Szerzőnk kicsit fikázta a szocialistákat – ugyan nagy bajban volt, mert az tiszta volt előtte, hogy […]

Grosics Gyula 1944-ben, 18 évesen, önként csatlakozott a Waffen SS-hez. Még Szakály Sándor történész is “kényesnek” nevezte az epizódot, mivel az Aranycsapat legendás kapusa, a sokak által Fekete Párducnak becézett Grosics nagy valószínűséggel a Waffen SS-ben szolgált. (25. Waffen-Grenadier-Division der SS Hunyadi) Grosics egy interjúban próbálta megmagyarázni múltját, szerinte „rábeszélték” a csatlakozásra, és ő tulajdonképpen nem is a Hunyadi Waffen SS egységhez tartozott, hanem egy utászzászlóaljhoz. (Itt olvasható Grosics magyarázkodása.) Hiteles dokumentumok szerint, amelyeket angolul is megvitattak, Grosics sumákolt, nem tárta fel a teljes valóságot. Szépíteni igyekezett a dolgon, valójában a Waffen-SS egységbe jelentkezett. Szakály viszont segítségére sietett, és kinyílvánította, […]

„A jelek szerint Orbán Viktornak szűk lett a magyar belpolitikai játszótér, az Unió színpadán, az igazán nagy ágyukkal mérné most össze politikai tehetségét és befolyását. Az EP-választások után a magyar miniszterelnök vállalta fel az ütköző szerepét az Európai Parlament és az Európai Tanács között.” Kezdjük akkor talán ezzel. Orbánnak csak hazai – kis – pályán elismert a politikai tehetsége, befolyása a nagypályán (Európai Unió) a nullához tendál. Persze, ő másképpen látja, de hát ez már agresszív kismalac mivoltából eredezik. Azután itt van ez a kis piti, személyes arcoskodás, hogy ő azután jusztse fogja Junckert támogatni, azért sem, mert hát megígérte […]

Orbán Viktor erőfeszítései ellenére 26:2 arányban Jean-Claude Junckert jelölték az EB élére a tegnapi brüsszeli csúcson. Amellett, hogy tudomásul vettem: ez által Magyarország luxemburgi  gyarmattá vált, én személy szerint nem várok semmiféle magyarázkodást a miniszterelnök úrtól azzal kapcsolatban, hogy a nyilvánvaló európai presztízsveszteség és elszigetelődés hogyan értelmezhető mégis a házi pálinkafőzés és a rezsicsökkentés diadalaként. Mivel hétvége van és ilyen elnéző vagyok, a felelősségre vonás helyett arról szeretnék írni, hogy sajnos nem kerülte el a figyelmemet az, amit kérdésre válaszolva az ún. „lesz*pós” ügyre reagált. Emlékeztetőül: a lengyel állami olajvállalat elnöke lengyel politikusok jelenlétében egy kiszivárgott hangfelvétel szerint azt mondta, „Orbán úgy […]

Ma este nyolc körül éppen egy baráttal jártam a Szabadság téren. Ő amúgy egy másik népszerű kanadai magyar közösségi lap kiadója és főszerkesztője. A Holokausztra emlékező, illetve az őszinte társadalmi szembenézést szorgalmazó spontán, eleven emlékművet látogattuk meg, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy a félig-meddig felépült, a magyar felelősséget letagadni hivatott állami emlékművet védő rendőrök éppen a turistáknak igyekeztek angolul magyarázni a szituációt. Pont akkor éreztem szükségesnek a diskurzushoz való csatlakozást, amikor a két rendőr a kormány „beautiful monumentjéről” beszélt az angol, amerikai és német turistáknak, akik azt gondolhatták, hogy ez előttük lévő eleven emlékmű is az állami projektet hivatott erősíteni […]

Annak idején igen divatosak voltak a párt, illetve a PÁRT politikáját agyba mosni szándékozó táborok. Voltak alapszervezeti kirándulások, és KISZ-vezetőképzők. S megannyi más olyan lehetőség, amin a politikai direktívákat tesztelték, illetve terjesztették. Valami ilyesmi juthat eszünkbe az átpolitizált „szabadegyetemekről” is. A Vezérről tudható, hogy a külföldi káderutánpótlás, és a felelősségvállalást tompító távolság miatt szeret fellépni Tőkés László háztáji képződményén. Most L. Simon Lászlóról derült ki, hogy szintén meg képes ragadni az alkalmat. Arra, hogy a káderutánpótlás hazai bázisán eressze szélnek az aktuális szólamokat. Ennek érdekében Mátrafüred-Sástón, a Fidelitas csütörtöktől vasárnapig tartó nyári szabadegyetemén lépett fel. Egy olyan vitán, amit „a […]

Orbán Viktor miniszterelnök szerint nehéz munkával, de sikerült elérni, hogy Magyarországon az egyenruha többé nem félelmet ébreszt, hanem tiszteletet parancsol. A kormányfő ezt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának vasárnapi tisztavatási ünnepségén mondta, a budai Várban. * Ha Ő mondta, akkor az „úgyis van”! Pedig időnként jó volna, ha félnének is, a betörők, csalók, kártékony, lopós népcsoportok  – no, nem az egyenruhától. Az intézkedésektől, no meg a bűncselekmények bekövetkezte utáni ítéletektől. De mit is remélhetünk, ha ott „fent”, példát mutatnak. Rosszat. Nincsenek súlyos következmények. Minden el van sikálva… A  „nyakkendős” csalók, bűnelkövetők vagy megússzák a „deresre húzást”, börtönéveket, vagy nem. Ha kiszabadulnak, akkor […]

Orbán posztkommunista maffiaállamának építése kétségkívül nem a Mazsihisz bűne, amiképpen a Mazsihisznek a kormányzat megegyezés-képtelenségében sincsen szerepe. Mégsem magyarázható semmivel, hogy a Mazsihisz a mély tisztelet, alázatos szolgája, ezer bocsánat stílusban levelezget ezzel a kormánnyal. A Mazsihisz nem vesz részt a szabadság tériek tiltakozásában, noha a „diplomatikus” eszköztáruk elfogyott. Rendben van, megértettem. De számomra megmagyarázhatatlan a Mazsihisz szervilizmusa. Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr! Így kezdődik a Mazsihisz vezetőinek levele Orbán Viktorhoz, és mindvégig így is szólítja a kormány fejét a zsidó vallási szervezet. Miért, mire föl, mivégre ez az álságos és elképesztően dagályos stílus?! Az Igen Tisztelt Miniszterelnök Úrnak írt levelében. A […]

Oly korban éltem, amikor Nándorffy tanító úr körmössel nevelt, pajeszomnál fogva húzott lábujjhegyre, onnan suhintott lefelé egy taslit, de mégis elmentem hozzá elköszönni, amikor némi feljavításra, ’56 után, Lengyelországba vittek. Oly korban éltem, amikor UNRA és IKKA csomagot kaptunk, valódi csokoládéval és igazi kakaóval, amiből  egy tábla csoki két hétig tartott, kockánként élvezve. Oly korban éltem, amikor orosz tanárunkat, hatodikban, bizony, kicsúfoltuk, mert a lágy hangzókat erősen „szaftosan” ejtette, de, mivel egyik lába rövidebb lévén, ormótlan ortopéd cipőjében nehezen járt, hát szó nélkül fogtuk az éthordóját, és mentünk a száz méterrel arrébb lévő napközi konyhájára. Oly korban éltem, amikor tornaterembe […]

Felöltötte harci rosszmodorát, felcsatolta sportszárát, zsebre vágta azt a két dolgos kezét (Szent Jobb és Szent Bal – kanyarba se vagy Szentpisti!) – csatába indult, legyakni Brüsszelt Viktor, Isten Bunkója. Elemében volt, hiszen számára a harc maga az élet, ő kora gyermekkorától erre szocializálódott, már a kőbölcsőben is, melyet gondos édesapja faragott a kis Vityesznek a fejével próbálta széttörni a korlátokat, ettől lett az orra is csámpás, de sajnos nem sikerült, a maradandó károsodás nem a kőbölcsőben keletkezett. Hogy miből gondolja, hogy neki állandóan széllel szemben kell megpróbálnia pisilni, az maga a nagy talány, hiszen már kötésig jár a kudarcokban. […]