További írásaink

Nem a mi óránk, nem a mi időnk

2018 november 5 11:31 de.41 hozzászólás
Nem a mi óránk, nem a mi időnk

Épp az orrom előtt csukta be az ajtót. Az üvegajtó két oldalán álltunk: ő odabent, én odakint, a hivatalnak kinevezett ostromlott vár bejárata előtt. Az órám szerint még volt három perc, zárásig. Mondtam neki, hogy sajnálom, de nem tudtam hamarabb jönni. Különben is, csak egy csekket szeretnék feladni, azt hittem, még belefér. Nem fér bele, mondja az ajtó túloldalán. Az ő óráján már 6 óra van, és az számít. Ebben speciel igaza volt: a hivatalban nem a mi óránk, nem a mi időnk érvényes. Rendnek kell lenni, mondta magyarázatként az ember, aki nem engedett be a hivatalba. Akik odabent dolgoznak, […]

Read more ›

Születésnap LVII

2018 november 4 8:21 de.3 hozzászólás
Illusztráció: Lora Zombie -- Living in a Bubble

Nem tudom, hogy mondhatom-e igazán azt, hogy van szerencsém ismerni ezt a fura figurát, de szerencse ide vagy oda, ismerem. Éppen most ünnepelte születésnapját, a jó félévszázadosat. Nem tudom, ki hogy van vele, de a számok számomra nem sokat jelentenek, ismertem én már 15 éves felnőttet és negyven éves kölyköt is. A szóban forgó figura minden ismerőse egyetért abban, hogy semmiképpen nem erre a világra való. Burokban született, és talán ezért is volt képtelen elfogadni a mások valóságát, így aztán még egy utópiás buborékot is fújt maga köré! Ilyen kettős védelemben élt majdnem mostanáig. A burkot maga nem tudta eltávolítani, […]

Read more ›

Ezekben az órákban

2018 november 3 11:22 de.61 hozzászólás
Ezekben az órákban

„Sajnos világosan kell meglátnunk és belátnunk, hogy a szélesebb néptömegeket az igazi, csak az ÁLTALÁNOS JÓLÉTET szem előtt tartó ideál nem tudja kielégíteni. Az átlagemberben A SZERETET MELLETT A GYŰLÖLET is megköveteli a maga sötét jogát, s az EGYESEK ÖNZÉSE minden eszméből sietve kívánja biztosítani A MAGA HASZONÉLVEZETÉT. A tömeg számára a kézzelfogható, a konkrét MINDIG közelebb lesz az elvontnál, ezért talál könnyen hívekre MINDEN olyan politikai jelszó, amelyik ESZME HELYETT ELLENTÉTEKET, kényelmesen megfogható, körülírható ellentéteket HANGSÚLYOZ valamilyen OSZTÁLY, FAJTA, VAGY VALLÁSSAL SZEMBEN, hiszen A FANATIZMUS HITVÁNY LÁNGJÁT LEGKÖNNYEBBEN A GYŰLÖLET LOBBANTJA FEL. Az összekötő, közös emberi ideál… az ellenféllel […]

Read more ›

Megnyílt, megnyílt!

Megnyílt, megnyílt!

A több mint három évig tartó felújítási munkálatokat követően – október legutolsó napjától kezdődően – ismét látogatható a Szépművészeti Múzeum. A múzeum történetének legnagyobb és legátfogóbb rekonstrukciós munkálatai során nem csupán a múzeumi épület újult meg, hanem a gyűjtemény eredeti koncepciójához visszatérve az állandó kiállításait is újrarendezték. A felújított múzeum az új állandó tárlatok mellett a Leonardo da Vinci és a Budapesti lovas című kamara-kiállítással várja a látogatókat. A közönség két szakaszban veheti birtokba a múzeumot. Október 31-től kezdődően, a mélyföldszinti terek és a romjaiból feléledt Román Csarnok nyílik meg, az összes új, állandó kiállítás pedig 2019 közepétől lesz látogatható. […]

Read more ›

A Nagy Testvér figyeltet

2018 november 2 9:58 de.167 hozzászólás
A Nagy Testvér figyeltet

Az Átlátszó.hu birtokába került egy szerződés mely szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda blogokat, bejegyzéseket figyeltet kulcsszavak alapján. A Rogán Antal vezette tárca „hírportálok, blogok, a YouTube, a Twitter, a Facebook, és az orosz közösségi oldal, a Vkontakte felületein megjelent cikkeket, posztokat, bejegyzéseket figyeltet egy magáncéggel”. A hivatalos magyarázat szerint az álhírek terjedése ellen küzdenek. Az internetet figyelő szolgáltatást a Mediaradar Információs Ügynökség Kft.-vel írták alá havi nettó 862 900 forint értékben. Mielőtt felületesen ítélkeznénk, és nekünk is jutna az eszünkbe, amire józan paraszti ésszel minden normális ember gondolna, vagyis, hogy a pártállam már megint terjeszkedik, ráadásul a személyiségi jogaink rovására, vegyünk […]

Read more ›

Orbán Viktor bűnrészes a Pittsburgh-i tömeggyilkosságban

2018 október 31 11:58 de.88 hozzászólás
Orbán Viktor bűnrészes a Pittsburgh-i tömeggyilkosságban

A CNN elemzése szerint gusztustalan összefüggés van az antiszemitizmus és a fehér felsőbbrendűség ideológiája között. A szerző, Kate Maltby, akinek a nagyszülei magyarok voltak, sokat járt Kelet-Európában, ennek megfelelően úgy látja, hogy a nemzetközi szélsőjobb támadásai Soros György ellen mentségül szolgálnak a magyar kormány számára, hogy migránsokat börtönözzön be és egyetemeket zárjon be. De azt nem feltételezte volna, hogy az egyik legnevesebb amerikai zsidó emberbaráttal kapcsolatos összeesküvés elméletek, amelyek még Trump környezetében is terjednek, pokolgépes merényletkísérletekhez és tömeggyilkossághoz vezetnek az Egyesült Államokban. A csőbombák gyártója azzal vádolja Sorost, hogy az pénzeli az USA felé tartó migránskaravánt. A pittsburgh-i mészáros azt […]

Read more ›

A mi miniszterelnökünk mindent mindig tud

A mi miniszterelnökünk mindent mindig tud

Azt gondoltuk, hogy nem írunk már többet a CEU-ról, leírtunk már mindent, amit lehetett és amit érdemes. Talán egy búcsúcikk belefér még december elsején, de aztán tényleg annyi, szép volt, jó volt, talán igaz sem volt. Hogy volt egyszer egy egyetem, amely pénzt és dicsőséget hozott Magyarországnak. De most mégis írnunk kell a CEU-ról, mert felcsillant a remény, hogy a magyar kormány aláírja az egyetem működését biztosító egyezményt. Már a pontos dátum is megvan: majd ha eljön az ideje. Ezt maga Orbán Viktor miniszterelnök mondta a parlamentben, egy újságíró kérdésére válaszolva. Mi magyarok pedig megnyugodhatunk, mert ismét bebizonyosodott, hogy nemcsak […]

Read more ›

Pittsburgh után

2018 október 30 7:47 de.73 hozzászólás
Pittsburgh után

A pittsburghi lövöldöző nem volt magányos gyilkos. Meglehet, nem voltak cinkosai, mindent egyedül gondolt ki és egyedül hajtott végre, és rajta kívül közel-távol senkit nem lehet tettéért felelősségre vonni. Ám az ilyen ideológiailag motivált ámokfutók – az internet korában inkább, mint bármikor – be vannak ágyazva a maguk ideologikus közegébe, (tév)eszméiket, indulataikat a maguk otthonos szubkultúrájából merítik és eszmetársaik hevítik azokat. Evidens módon láthattuk ezt az elmúlt évek súlyos nyugat-európai merényletei során (Nizza, Párizs, Berlin, London), ahol az elkövető szinte minden esetben a moszlim közősségből jött, amely telítve van nyugat-ellenes, Izrael-ellenes indulatokkal. Az elkövetők többnyire felbujtók és cinkosok nélkül szánták […]

Read more ›

Cyril Gely: Diplomácia a Rózsavölgyi Szalonban

2018 október 29 2:12 du.2 hozzászólás
Cyril Gely: Diplomácia  a Rózsavölgyi Szalonban

Párizs, 1944. augusztus 25. A „fény városa” felett még horogkeresztes zászló. Németország ugyanakkor már minden fronton vesztésre áll. Harmincezer fős francia felszabadító hadosztály közeledik. Von Choltitz tábornok csapdába kerül. Mindössze kétezer katonája van, ám ha elveszíti Párizst, a háborút is elveszíti. Hitler parancsba adja neki: aknázza alá és robbantsa fel a francia fővárost. Kétmillió civil élete a tét. Choltitzot ugyan kétely és lelkiismeret-furdalás gyötri, de nem lát más kiutat. Egy órával azelőtt, hogy kiadná a végzetes parancsot, egy titokzatos svéd diplomata, Nordling jelenik meg Choltitz szobájában váratlanul, hogy meggyőzze, és lebeszélje a tábornokot kegyetlen tervének végrehajtásáról. Vitájuk Choltitz döntéséről elkeseredett […]

Read more ›

A megvadult amerikai jobboldalról

2018 október 28 12:34 du.69 hozzászólás
Az áldozatokra emlékeznek Pittsburghben.

A héten a Kentucky állambeli Louisville-ben egy fehér szélsőjobboldali férfi két idős fekete amerikait gyilkolt meg egy külvárosi élelmiszerboltban. Szintén e héten  a Cesar Sayoc nevű Donald Trump támogató úgy válaszolt az amerikai jobboldal folyamatos sorosozására és az amerikai sajtó elleni verbális hadjáratra, hogy Soros Györgynek, a Clintonéknek, Barack Obamának, Joe Bidennek, még egy sor demokratának és a CNN-nek csőbombát küldött. Szombat reggel fokozódott a rasszista horror az Egyesült Államokban, amikor a szélsőjobboldali, deklaráltan antiszemita Robert Gregory Bowers tizenegy embert gyilkolt meg a Pittsburgh-i Tree of Life zsinagógában. A tömeggyilkos Bowers a migránsokban látta az ellenséget. „A sokszínűség annyit jelent, hogy […]

Read more ›

Ébredező Lengyelország?

2018 október 26 11:08 de.37 hozzászólás
Ébredező Lengyelország?

Október 21-én tartották a lengyel önkormányzati választások első fordulóját, amikor is az „ellenzék péppé verte” az orbánista politikát képviselő kormánypártokat a fővárosban és és a legtöbb vidéki nagyvárosokban a tartományi választásokon. Összességében azonban a PiS kormánypárt még 9:7 arányban nyert (a Kaczynski- féle párt). Varsóban viszont 54,1 %, Lódzban 70,1 %, Krakkóban 43,7 %, Wroclawban 50,1 % , Poznanban pedig 56,6 % volt az ellenzék győzelmi aránya, ami óriási siker! Közismert Orbán és Putyin nem érdek nélküli jó viszonya, ami mélyen sérti a lengyelek többségének érzelmeit! Mert a történelmi előzmények szerint Lengyelországot négyszer osztották fel: Oroszország, illetve Poroszország, kétszer Ausztria, […]

Read more ›

Hősies drog-gettó

Hősies drog-gettó

Úgy tűnik, hogy virágzik a kerítés-üzlet. Annyiban tűnik virágzónak, hogy hallom: a Hős utcában kerítést akarnak építeni a drog-terjesztés megakadályozása érdekében. Körbevéve a dílereket rejtő területet, házat, házakat. Nem kívánt területi megjelölés törlendő. Mert valószínűleg nem az a lényeg. Inkább az a furcsa, hogy amennyiben ettől eredményt remélnek, akkor ennek a reménynek csak akkor van értelme, ha a kerítést állítók biztosan ismerik a terjesztők lelőhelyét. Ebben az esetben lakhelyeket körbekeríteni azt is sejteti, hogy valójában a terjesztők sem lehetnek túl ismeretlenek. Így viszont értetlenkedve állok, ülök a kerítés híre előtt. A kábítószerek terjesztésének kivétele a büntetendő cselekedetek közül elkerülte a […]

Read more ›

CEU: lehet egy egyetemmel kevesebb?

CEU: lehet egy egyetemmel kevesebb?

Néhány évvel ezelőtt a legtöbb magyar azt sem tudta, hogy létezik a Közép-Európai Egyetem, a CEU, amely magyar és amerikai diplomát ad az oda beiratkozó hallgatóknak. Maga a kormány tette fel a politikai térképre a CEU-t azzal, hogy mintegy negyedszázados működése után hirtelen rájött, hogy az egyetem papírjai nincsenek rendben, s működése nem felel meg a hatályos magyar törvényeknek. Az egyetem amint tehette, intézkedett, hogy megfeleljen minden előírásnak. – nem mellesleg, ezeknek korábban is megfelelt, ám a magyar kormány utólag változtatott a működéshez szükséges követelményeken. Ám az ügy még így sem oldódott meg, mert Orbán Viktor kormánya nem hajlandó aláírni […]

Read more ›

Cseppben a tenger

2018 október 25 3:44 du.24 hozzászólás
Cseppben a tenger

Csipetnyi tájban az ország. Minden szabályos és emberbarát. Az úttesten kerékpározók a település nevét láttató tábla mögött azonnal a településen kiépített kerékpárútra kanyarodhatnak, nehogy elüsse őket a helységnév sebességlassító üzenetét megkésve appercipiáló gépkocsivezető vagy motoros. Mivel a helyi kerékpárút kiépítésére kapott uniós pénz maradékából finanszírozott létesítmény hossza a helységet magát semmiképpen se érhette el, célszerűnek látszott azt még országút kanyarulata előtt befejezni. A helyi kerékpárút hossza azonban elégséges ahhoz, hogy a rákanyarodó részint az autóforgalomtól, részint a kanyarulat emberséges íve okán önmaga szeleburdiságától is védve legyen. Mert lassítania kell. Erre őt egy könnyen felismerhető, a KRESZ előírásai szerint kihelyezett stoptábla […]

Read more ›

Az igazi Las Vegas

2018 október 24 1:55 du.8 hozzászólás
Az igazi Las Vegas

A néhány nap alatt, amit – felesége és menedzsere nagyvonalú vendéglátását élvezve – Robert Goulet nevadai villájában tölthettem, sokat tanultam az igazi Las Vegasról, szórakoztatóiparról, gazdagságról, fényűzésről, az amerikai álomról, de még többet eleganciáról, elhivatottságról, emberségről… és zenéről, színházról, művészetről. Robert Goulet hamisítatlan amerikai sztár (nem írom múlt időben) – dolgozószobája falán aranylemezek, legendás Broadway-előadások és lenyűgöző Las Vegas-i show-k plakátjai, kellékei, fényképei, amerikai elnökök, politikusok, írók, színész-, énekes-, zenész-, zeneszerzőóriások személyes üzenetei, baráti fotográfiái – és igazi lovag [Sir Lancelot a Camelotban (Julie Andrews-szal, Richard Burtonnel) vagy Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha]. Bár személyesen nem találkozhattunk, […]

Read more ›