Kosaras Vilmos, a Magyarokért Kanadában Egyesület elnöke tartott előadást a waterloo-i Wilfrid Laurier Egyetemen, ahol május 16-18 között a kanadai magyarságról szóló konferencia került megrendezésre. Kosaras Vilmos 35 éve érkezett Kanadába és az elkövetkező évtizedek során szinte főfoglalkozásként őrizte a magyar kultúrát az észak-amerikai szorványságban. A nyolcvanas években megalakította a Torontói Tükör című lapot és később a Menora Egyenlőség című újság főszerkesztője-kiadója lett. Immár hat éve pedig a torontói Magyar Képek című televíziós adás producere. Tevékenysége során Kosaras Vilmos–akit kanadai magyar körökben leginkább Pufi-ként ismerünk–magyar színházat is alapított Torontóban.
A konferencián elhangzott előadásán Kosaras Vilmos nem csak közösségi, illetve kultúrális tevékenyégéről beszélt, hanem arról is, hogy milyen nehéz bármilyen segítséget kapni Magyarországtól ha éppen a kanadai magyarság identításának megőrzéséről van szó. Az egymást követő magyarországi kormányok szinte kizárólag a kárpát-medencei magyarsággal foglalkoznak, megfeledkezve a nyugati emigrációban élőkről. A Duna Televízió pedig csak akkor lehetne releváns Észak-Amerikában, ha lenne itt stúdiója és nem kizárólag a kárpát-medencei magyarsággal foglalkozna.
Kosaras Vilmos teljes előadását videóra felvettük és honlapunkon keresztül két részben megtekinthető. A hangminőség helyenként kissé gyenge, de Pufi üzenete azért érthető.
Waterloo-i előadás – I. rész
Ha nem indul az I. rész lejátszása kattintson ide.
Waterloo-i előadás – II. rész
Ha nem indul a II. rész lejátszása kattintson ide.
Kanadai Magyar Hírlap


Tisztelt Kosaras Vilmos!
Olvastam és hallgattam az Ön gondolatait,nagyon tetszett. Seres Zsuzsanna vagyok,Miskolcon élek.Nekünk is vannak rokonaink Kanadában és az Egyesült Államokban, sajnos már senki nem tud magyarul. A református hitüket gyakorolják, és büszkék származásukra és érdeklődnek a magyarországi dolgok iránt.A családom és én is reformátusok vagyunk,a Hejőcsabai közösséghez tartozunk.Az édesapám presbiter,én az énekkar munkájában veszek részt. A Miskolci Egyetem Zeneművészeti Intézetében szereztem diplomát, sajnos jelenleg állandó munkám nincs,idöszakosan tanitok egy kis iskolában illetve kisegitőként egy-egy zenekari fellépésnél.
Szeretném megkérdezni Öntől hogy esetleg nem tudna e segitségemre lenni zenei ösztöndíj megpályázásában ebbe az iskolába,melynek cime:
Located on the second floor
of Clark Hall
(Use elevator or centre staircase)
Mailing address: 270 18th Street
Brandon MB R7A 6A9
Telephone: 204.727.9724 or
204.727.7313
Fax: 204.726.4573
Email: finreg@brandonu.ca
Director Information
Director: Deb Berkan, CGA
Room 229 (Clark Hall)
Telephone:
Executive Asst:
Fax: 204.727.9644
204.727.9723
204.726.4573
E-mail: berkan@brandonu.ca
egy jelentkezési lapot szeretnék kérni az iskolátol Önön keresztül amennyiben lehetöség van rá.
egy jelentkezési lap kitöltésével sajnos nem jutok kellö informáciohoz, mennyibe kerül az ellátás van e közösség és egyéb részletek.
Kérem válaszoljon,nagyon várom
Ugy hallottam ingyenes ösztöndij is van .
Köszönettel: Seres Zsuzsanna
e-mail cimem: bracsa50@freemail.hu
Szerző Seres Zsuzsanna | június 6, 2009, 11:26 de.