De jó nekem…

2013 november 21 10:03 de.67 hozzászólás

De jó nekem, hogy nem vagyok erdélyi magyar, most itt állnék, nyakig a megalázásban.

„A magyar Külügyminisztérium szerint Románia Tőkés László kitüntetésének visszavonásával az egész romániai magyarságot alázza meg és megfélemlíteni szándékozik azokat, akik a romániai magyar közösség jogos igényéről, az autonómiáról beszélnek”– írja a Népszava.

Mindezt azért, mert végre valaki megelégelte a tepsiszájú izgága örök békétlenkedését, túlhabzó nacionalizmusát, hazájának meggyalázását.

Ami azt illeti, én sem érzem a kitüntetés becsületbíróságának döntésétől túl boldognak magam, sokkal jobban tetszett volna, ha a magyar kitüntetéseit veszik el elsőként, ebből legalább román szomszédaink is láthatták volna, hogy komolyan gondoljuk a két nép kiegyezését, de persze ez illúzió.

Háborús időket élünk, az a finom, mikor lengenek a zászlók, rivallnak a harci kürtök, villognak a szablyák, bicska ki, bicska be, mint nemzeti nagylétünk hős csatamezején, az alcsúti kocsmában.

Harcolunk, míg csak ki nem picsáznak bennünket, már elnézést a kissé rusztikus kifejezésért.

Ha ez megtörtént, akkor darabideig kussolunk, majd fájó sebeink begyógyultával addig vakarjuk a varakat, míg csak el nem fertőződnek, és akkor minden kezdődik elölről.

Csoda lenne, ha száz év múlva lenne még Magyarország.

Jó, tudom, a Hit Lángoszlopa nem teljesen normális, de mégis.

Rendesebb országokban az ilyeneket zárt osztályon tárolják, nehogy kárt tegyenek a környezetükben, itt meg képviselők lesznek az Európai Parlamentben.

Hát milyen véleménye lehet egy európai kultúrembernek Brüsszelben, ha szemrevételezi Tőkést, esetleg Morvai Krisztinával párban?

Tőkés László

Nem kell felháborodni, de hát lehet azt az embert épeszűnek tekinteni, aki a családjával, a gyermekeivel üzenőfüzetekben kommunikál?

Merthogy a felesége elmondása szerint ez volt a módi feléjük, hogy a válogatott megalázásokról – Isten áldásával a püspöki íróasztalon kardélre hányt nőkről – most ne is beszéljünk.

Hogy a romániai forradalom vagy puccs idején őt használták fel ürügyként a nép elégedetlenségének felmutatására, az legyen az ő privát szerencséje, meg az akció kitervelőinek bölcs elővigyázatossága, hiszen az események során – sikertelenség esetén – bármikor magyar üggyé nyilváníthatták volna a puccsot, vevő lett volna erre az opcióra is.

Ha a Securitate ki akarta volna kapcsolni az eseményekből, éppen három percre lett volna hozzá szüksége, de nekik jól jött ez az égőszemű vátesz, pont ilyenre volt megrendelésük.

Aztán hirtelen hőssé magasztosult, Romániáért és az ott élő magyarokért égő hőssé.

Püspök lett, dőlni kezdett ellenőrizetlenül hozzá a pénz, vitték aktatáskában, zsebben, szatyorban, ahogy abban az időben már ez szokásos volt, mellékeltek hozzá magyarországi kapcsolatokat, igényeket, libasültet párolt káposztával.

A hőbörgő lelkészecske elhitte magáról, hogy világtörténelmi személyiség, úgy járt-kelt fel-alá, mint aki éppen főnöke stallumának megüresedésére vár, de azért a földi dolgokról sem feledkezett meg, és megtalálta hozzá honi támogatóit is – mecsoda véletlen, a Fideszben.

Innentől nem volt megállás, a nemzeti megosztottság exportjában jobb volt, mint Che Guevara a forradalom exportjában, ő volt és ő ma is Orbán helytartója Erdélyben.

Az csak a szerencsének köszönhető, hogy arrafelé sem ment el mindenkinek egyszerre az esze, így aztán a sikere igen mérsékelt, mert bár mindenki kénytelen lengetni a csináltzászlót, meg időnként porlasztani a maroknyi székelyt, de vannak azért, akik figyelembe veszik a politikai realitásokat is, és semmi kedvük összeveszni a többségi nemzettel, mert tudják, abból csak rosszul jöhetnek ki.

Mint magyarok, és mint magánemberek is.

Rengeteg kárt okozott, a magyarság politikai befolyását gyengítette, bizalmatlanságot szított a romániai magyar nemzetiség iránt, szétzilálta az erdélyi magyarok egységét.

Diktálni akar, mint magyarországi főnöke, mert éppen annyira erőszakos és erkölcstelen, mint ő.

Reformátusok mindketten, úgy magyar módra.

Ha Isten ránéz, zokog valószínűleg.

Most kapott egy pofont, a magyar kormány meg beállt a sorba, hogy ő is kér belőle.

Szerencsénk lesz, ha nem kapja meg.

És szerencséjük lesz a Romániában élő magyaroknak, ha ezek az intellektuális kapcarongyok nem élezik tovább a feszültséget, mert egyrészt igazuk van a románoknak, amikor nem engednek belepofázni a dolgaikba, nekünk sem tetszene az ilyen viselkedés fordított esetben.

És igazuk van abban is, hogy a nemzeti szuverenitásról szép dalokat éneklő kormányfőnk el kellene, hogy határolódjon a más államok szuverenitását érintő ügyeknek még csak a felemlegetésétől is, mert Közép-Európában e tekintetben minden állam olyan, mint a tigris, amelyiknek a fenekébe egy dinamit rudat dugtak – nem érdemes égő gyufával játszadozni a kanóc körül.

Jönnek a választások, jönnek a romániai magyar szavazók, Tőkés megint kap egy kis ellátmányt, van miből, hiszen annyira sikeresek vagyunk gazdasági téren, hogy Európa a csodánkra jár.

Orbán, Matolcsy – és a porcukor a tortán: Tőkés.

Komplett zártosztály – sajnos szabadon.

Büszkék lehetünk rájuk.

Fényes István 

67 hozzászólás

  • Már az erdélyi magyarok számára is hiteltelen Tőkés..

  • ez már 35 éve is igaz volt csak homályosabb

  • Azért az mond valamit, hogy a külhoni magyarság két legértelmesebb vezetőjével – Markóra és Bugárra gondolok – az Orbán-Magyarország kifejezetten nincs jóban.

    Ellenben Tőkéssel naponta csókolják homlokon egymást.

  • Dr. Kronstein Gábor

    Nekem akkor sem tetszik ez az „add vissza a babaruhámat” jellegű megalázó közéleti komédia, ha Tőkés Lászlóról az idők folyamán számoe, különböző jellegű kiábrándító tény
    is napvilágot látott. Még magánéleti méltatlanságok is.
    Az erdélyi magyar úgynek súlyos károkat okozott, mert egy erőtlen megosztó mozgalom élén olyan jobbos eszmék szószólója lett, amit az erdélyi magyarok politikai érzéke folyamatosan visszautasít,
    Ma már Tőkés László a magyar kormányzó pártszövetség jobbszárnyának erőszakos eszmei és szervezeti szálláscsinálójs Erdélyben(s még jó, ha csak azoké…).
    A székely autonómia ügyének sem tesz jót, hogy ez a mai
    Tőkés László az ügy zászlóvívőinek egyike. Háttérbe húzódásával csak nyerne ez a mozgalom.

  • Nna..el van rontva az estém…
    Hogy ennek a tősgyökeres gazembernek kellett meglátnom a fizimiskáját…

  • csiszár istván

    Az Amerikai Népszavától egyszer már kitiltottak , mert radikális ateista vagyok és mélységesen elítélem a zsidó-keresztény-muzulmán vallást és világképet.

    Vajon itt is konfliktusba kerülnék Önökkel az ateista hitem és meggyőződésem miatt ?

    Mindez az ilyen visszataszító , erkölcsi hullákról jutott az eszembe , mint például Tőkés atya.

  • az ateizmus nem egyenlő a bigottsággal, vakhittel, kirekesztéssel és mások ideológiai-mentális megsemmisítésével.
    sajnos, minden vallásnak vannak vadhajtásai, talán egyedül a buddhistáknak nem, de ebben nem vagyok biztos.
    magam is ateista volnék, ha nem is radikális.
    de mégis, mit lehet tenni egy olyan hívő ellen, aki orbánt élő istennek nevezi, vagy azt kiáltja: egy az isten, allah, kívüle nincs senki? vagy annyira féli istenét, hogy még nevén se meri nevezni, bár népét isten kiválasztott népének nevezi?
    szóval, csak kommenteljen nyugodtan.
    ha túl radikális lesz, nyugi, majd kimoderáljuk 🙂

  • marcus aurelius

    csiszár
    4:19
    Mi az, hogy Tőkés „atya”….

  • Tepsiszájú… Valaki ellopta tőlem ezt a kifejezést, mert a köztudatba kerülés óta annak hívom ezt a frivol életű akárkit, akinek a neve Tőkés.
    Amikor legelőször hallottam a Kossuth rádióban beszélni az ájtatos hangján, már akkor tudtam, hogy hazudik! Ugyanis abban az időben a szeku ha nem engedte volna, akkor a magyarok még ma sem tudják ki ez a pofa.
    Sőt! Talán megmaradt volna az a jó pár 10 milliárd is, amivel a kebelbarátja támogatja ezt a ripacsot, a romániai magyarok ellenében.
    A szerencsétlen vagy fel sem fogja milyen kárt tesz, vagy tudatosan szítja a tüzet a határon kívüli, és belüli magyarok között a hazug beszédével.
    A honi helyzet pont megfelel a habitusának.Ilyen volt, és ilyen marad!
    Olyan mint Orbán a haverja. Mindig úgy hazudik ahogy az érdeke kívánja.
    Tiszta szégyen, hogy ezek a mai magyar politikai életben szóhoz jutnak egyáltalán!

  • Végre valaki úgy gondolja mint én .Ő egy ripacs de annak is a legrosszabbika nincs erkölcsi tartása sőt még az egyháznak is árt nem csak a hazának.Az erdélyi embereknek mindenesetre többet ártott mint használt.

  • Egy radikális ismerösöm nyilatkozott az itt olvashatokrol,hogy gyúanyag gyanánt renfdszeresen olvassa,hogy szitsa magában a az „ejropeer demokratákkal” azaz a kizsákmányolo smasszeroldallal szembeni harci tüzet.

    Mit mondjak,nem téveedett..

    na pont az ilyen vélemények alapozzák meg a „nácizmust” stb,ami még a békésebbekböl is kihozza a szittya harcost.

    Egyébként:sok sikert…

    Van aki igy,van aki ugy dolgozik Hazánk kiszabaditásán a globalogazdi liberális szoritásábol…

  • egy szittya, aki magában szítja 😀 ha szabad javasolnom, tekintsen már szét egy kicsit a nagy magyar szittya valóságban! kinek a kezében is van az ország? csak nem orbánékében? szélesék, demjánék, simicskáék, mészárosék tán liberálisok lennének?
    mi több, globális gazdák?

  • Kopácsi Judith

    kis pali, ime maga a bizonyitéka, hogy még arra sincs szüksége, hogy minket olvasson, maga és barátai zsigerből „nácik”. Csak ha ezt a szemükbe mondják, megsértödnek, ugyanis az igazság néha fáj. Nem tehetünk róla, ha nincs tükör a házában.

  • kiss pál nem náci. a nácizmus, és egy náci maga, sokkal összetettebb, mint egy ilyen kiss pál-féle, igen egyszerű emberke.
    ők egy – még a gyengeelméjűek számára is követhető – vonal mentén gondolkodnak: mindenki, aki nem szittya, vagy zsidó, vagy liberális.

  • Tökés LÁszló volt a román forradalom kezdeményezője és mint hőst ünnepelték itt is, ott is. Egy vérszópó diktáortól szabaditotta meg Romániát. Ezért kapott kitüntetést tólük. Most, hogy az EU-ban képviselő lett büdös gazember egyesek szemében, mert az erdélyi magyarokért áll ki.
    Az egész eg történelmi vígjáték, ami megmarad a jövő törtélmi könyveiben és Tökés László is ott lesz. Ellentétben sok olyannal, aki most elmarasztalja.
    Félreértés ne essék, NEM vagyok az ő híve, sose voltam.

  • Jóvan Kispál okoskodjál csdak.
    Aszongya ” globalizáció ”
    Gondolom nem tudja miről beszél csak hallotta valahol olyan szövegkörnyezetben hogy az valami csúnya dolog.
    Manapság , amikor embermiliókat kell ellátni élelemmel , ruhával , energiával és egyéb javakkal nincs más út édesapám , csak az ún ” globalizáció ” !!
    A szittya baromságok talán jók lehettek 1000 évvel ezelőtt , de manapság már senkinek nem fognak kelleni a nyaregalatt puhított mobiltelefonok.
    Komolyra fordítva :
    Biztosan nagyon szép dolog a tanyasi meg pusztai kézműves önellátás de a fene sem akarna visszmenni az ókorba , akármennyire is ” egésségesebb ” életmód volt az.
    ( Különben meg az ” egésségesebb életmód ” idején egy 40 éves ember már aggastyánnak számított. Ha egyáltalán megérte azt a tiszes kort.Báár…a mai Magarországon láthatólag ez a cél : 40 felett kezdjenek kihalni a szittyák , nehogy költeni kelljen rájuk orvosi célzattal , a nyugdíjról meg már nem is beszélve.)

  • A parittyás hangja

    kiss pál
    2013 november 22
    8:51 de.

    Azért majd ha lesz kis időd a sok bokros fajmagyarkodás mellett, tanulj meg helyesen írni magyarul! Esetleg fejezd be a négy elemit! Nem szégyen az ám egy ekkora szittyának sem! Egyébként csak szólok, szörnyen röhejes egy kis állatka vagy! Veszettség elleni oltást kaptál már az idén? Mert minta kimaradt volna…

  • „Diktálni akar, mint magyarországi főnöke, mert éppen annyira erőszakos és erkölcstelen, mint ő.
    Reformátusok mindketten, úgy magyar módra.”
    Mindhárman, négyen(?) ne feledjük Lórikát (a Hegedűséktől) sem, meg a „futtatóját” a Bölcskeit.
    De még ők sem érdekelnek annyira, mint azok a református hívők, akik ilyen Szennyházban (Egyháznak azért nem nevezném) keresik Istenüket.
    Csoda hogy ebbe az államilag elismert Szennyházak sorába nem fértek be Iványiék? Hála Istennek!

  • Figyelő
    2013 november 22
    11:11 de.
    Illétől lopva a kifelyezést, barokkos túlzás a kommentje. Mármint, hogy Tőkés szabadította volna meg Romániát a diktátortól. Mint ahogy a rendszerváltás sem a magyarok találmánya volt, csak mi lettünk a fehéregér. Minket küldtek előre. A rendszerváltás a peresztrojkával kezdődött, és ott állapodtak meg abban, hogy a medve, mármint az orosz medve visszamegy az uralon túlra. Vagyis elengedi az uralon inneni területeket. Így Romániát is. Magyarországon tíz évvel a rendszerváltás előtt kezdték lemodellezni a rendszerváltást. (Tiszaugi népfőiskola. – Tiszaugon tíz évvel korábban megtörtént a rendszerváltás)
    Valahogy így.

    Tőkés László a rendszerváltáskori útkeresők egyike. De közben betévedt egy sötét erdőbe, ahol nem tudni, kívül, avagy belül van sötétség.

  • Don Ovuz
    2013 november 22
    1:40 du.
    Ismét téved! Románia egészen más volt ,mint az akkori magyar helyzet!
    Lehet, hogy a talaj már megérett egy ottani forradalomra, de ez mégis, Tökés nevéhe fűződik!
    Ezért kapta a bizonyos kitüntetését is, amit a jelenlegi ottani kormány vissza akar vonni.

  • tőkés ott lesz. lábjegyzetben.
    amúgy, remélem, nem gondolta komolyan, hogy tőkés az erdélyi magyarság érdekében állt volna ki?
    amiért kiállt, az, biza, erősen szelektív. tőkés egy jellemtelen karrierista, orbán kutyája, az eu-parlamentben meg nyoma sincs, csak a napidíjat veszi fel.
    tud valamit – román állampolgárként – budapesten fenntartott – ki által is finanszírozott irodájáról?

  • Ille István
    2013 november 22
    2:21 du.
    Ehhez a beíráshoz, nincs hozzászólás, tehát passzé!

    Vak gyülőlete, megfossza, minden tisztán látástól. Sajnálatos!

  • Figyelő
    2013 november 22
    1:55 du.
    Románia sem volt más, már ami az alapokat illeti! Amennyiben más volt, az a bányászok szembeküldése a magyarokkal. Ugyanis a rendszerváltáskor felerősödött egy revíziós csoport, amely a rendszerváltást össze akarta kötni az elszakadással. Ezért nem lehetett vér nélkül megoldani a rendszerváltást ott. De ha tárgyilagosan szemléli magát az országot etnikumoktól függetlenül, azt kell látni, ott is kész forgatókönyvek voltak a gazdasági, politikai váltásra.

  • „Temetni jöttem Cézárt, nem dicsérni, a rossz, mit ember tesz, túléli őt, s jó gyakorta sírba száll vele. Ez legyen hát Cézár sorsa is.” Mennyire igaza van a jó öreg Vilmos bácsinak!

  • Tőkés..Minden volt, csak nem kezdeményezője a romániai forradalomnak..
    Előzetesen annyit, hogy az 1987-es brassói forradalmi próbálkozás brutális leverése az orrában volt minden román állampolgárnak. Románnak, magyarnak, szásznak, székelynek, egyéb nemzetiségnek. Ez az alap..
    Tőkést valamikor 89 decemberében a nagyváradi püspök leváltotta és felszólította, hogy hagyja el a parókiát. Tőkés erre nem voly hajlandó, ezért a bíróság hozott egy végzést a kilakoltatásról. Az egyházkösösség férfitagaji őrizték éjjel-nappal az épületet, hogy a Secusok ne tudják csendben, éjszaka elvinni. december 15.-én a végzéssel,- nappal,- megjöttek a rendőrök. A hírre osszefutottak a hivek, Ahogy a tömeg nőtt, románok, németek, szászok, mindenki, egyre agresszívebb lett a kislétszámú rendőrökkel. Kértek erősítést, viszont a tömeg is nőtt, és elkezdet kommunista és Ceaușescu ellenes szlogeneket kiabálni. Késő éjjelre mintegy százezer ember volt az utcákon. Bevetették ellenük a vizágyut, könygázt, lovasrohamot. reggelre újra kint volt az utcán, szinte az egész város. Egyre keményedett a helyzet, mert Ceaușescu éppen Iránban volt, így senki sem merte sem visszavonni, sem kiadni a tűzparancsot. A telefonon kapott „go a head” végre megjött iránból. Ettől kezdve beindult a lövöldözés, ami halálos áldozatokat is követelt. Három nap alatt elterjedt az egész országban. Mikor Ceaușescu megjött, már ezer fokon égtek az indulatok. Mikor a secusok egy kórházban agyonlőttek negyven sebesültet, elvették az irataikat, nem engedték a boncolást, de még a kórházi jegyzőkönyvek lapjait is kitépkedték, a negyven halottat Bukarestbe szállították és elégették, kitört az országos forradalom.. A katonaság nagyrésze a forradalmárok oldalára állt, a rendőrség nagyobbik része szintén, egyedül a secusok próbáltak ellenállni,- kevés sikerrel.
    Ceaușescut és feleségét, továbbá jónéhány kommunista vezetőt kivégeztek.
    Röviden ennyi történt.
    Ja? Tőkés nem hagyta el a parókiát huszadikáig, akkor magyarországra menekült..
    Ennyit arról, hogy ő kezdte a forradalmat.
    Úgy került bele, mint Pilátus a Krédóba..

  • telesírom a zsebkendőmet 🙁

  • falusi
    2013 november 22
    7:47 du.

    Ne hagyjuk ki a történetből, hogy még a forradalom kitörése előtt, a Panoráma című magyar külpolitikai TV műsor rendszeresen tudósított Tőkés László és gyülekezetének a hatalommal szembeni ellenállásáról. Mindenki, a románok is a magyar TV nézték. Nem csak véletlenül jártak a parókia előtt, és nem akkor hirtelen jutott eszükbe csatlakozni a bátor lelkészüket védő magyarokhoz. Mert, akkoriban azért kellett bátorság az „ellenséges és irredenta” magyar TV-nek nyilatkozni, ráadásul igazat mondani. Akkoriban ezt úgy fejezték ki, hogy „Tőkés László döntötte le a hallgatás falát”.

  • Ja, igen. A Tőkés László felforgató beszédeit, tudósításait tartalmazó kazettákat a hívei csempészték át Magyarországra, és juttatták el Krudinák Alajoshoz..

  • Bocsánat. Helyesen Chrudinák Alajos

  • Karácsony Sándor

    http://www.mno.hu/hatarontul/egy-amerikai-alapitvany-kiallt-tokes-mellett-1196955 tehat igy csinalnak bevetelt az online mediaban:2 oraja a http://www.kayak.com – on kerestem chicagoi szallodat februarra , utana ide http://www.index.hu majd ide http://www.kanadaihirlap.com jottem es lass csodat mindket helyen a jobb oldalon chicagoi szallodat ajanlgatnak EZERREL , gondolom ha itt foglalok akkor christopger adam es ille pityu ha az indexen akkor azok kap jutalekot…nagyon okos

  • Kedves karácsony sándor, javaslom, szóljon nekik is, hogy tudjanak róla, mert nekem valahogy nem utal senki, semmilyen jutalékot, annál is kevésbé, mivel nem vagyok a lap tulajdonosa 🙂

  • Egy fénytelen Fényes is nyilatkozott
    Melyik magyarnak nem jo,hogy 1,2 millio magyarnyelvünek autonomiàt
    szeretne Tökés Làszlo? Akkor lehet megbékélés,ha ez megadatik.
    Romània nemzet àllam ennyi magyarnyelvüvel és mégtöbb romàval?
    Hogyan békültek meg az osztràkok az olaszokkal?

  • A külüggyel nem értek egyet!Ne mossák össze őt a magyar néppel!Egy hiteltelen ember és álszent is.szégyen hogy az árvizkárosultak pénze is a számláján landolt!Pap létére szégyen ahogy uszít!

  • „Mivan Pityuka,
    bármit írok be kitörli?”

    ha értelmeset, nem, ha provokál, igen. amíg lenézően pityukázik, úgyszintén.

    „Mindegy. Szíves tájékoztatására az alábbi levelet küldtem C.A.-nak:”
    Szeretnék tisztán látnia a moderáció ügyében.
    Két hozzászólásomat törölték az elmúlt 1-2 napban, egyik sem sértette az Önök által deklarált „Moderációs gyakorlatot”.
    – Amit tudni szeretnék, Ön – C.A. törölte a hozzászólásaimat, vagy Ille, ahogy ő állítja, a „vörös terror” szellemében?
    – Csak Önnek van moderálási joga, vagy másnak is?
    – Egyben azt is jelzem, ha a továbbiakban előfordulhat még ilyen indokolatlan törlés, elérték céljukat, megmaradhatnak beltenyészetnek, s szórakoztassák egymást. Mindezt a „liberalizmus” zászlaja alatt.
    Várom korrekt válaszát.”

    „vörös terror”. tudja, enterprise, akadt aki engem lenin-fiúnak nevezett. annak se volt humorérzéke.
    ami a beltenyészetet illeti: ki a fene kényszeríti arra, hogy itt előadja magát? van egy csomó fórum, ahol még meg is tapsolják.
    bár, ha magát már kiutáltuk innen, tényleg elértünk valami apró célt 🙂
    moderálja magát, ne provokáljon, ne hirdessen jobboldali eszméket, és meglátja, semmi baja se lesz a kommentjeinek.
    azt pedig, hogy mi sért és mit, ha megengedi, majd mi eldöntjük.
    tudja, ez meglehetősen szubjektív 🙂

  • sárdi jani
    2013 november 23
    4:07 de.
    Jani.
    Tőkés december 1O-én, vagy 11.-én nyilatkozott MAGYARORSZÁGON a Panoráma műsorában. Nemzetközi segítséget kért, mivel szerinte etnikai alapon akarják megfosztani a parókiától. Ha megnézed, hogy ki, és milyen származású a nagyváradi püspök abban az időszakban, tisztulni fog a kép.
    „Döntötte le a hallgatás falát.”
    Mindíg hónaljig hatódok, amikor szirupos közhelyekkel próbálnak hatni az érzelmeimre.
    Tod, egy elszáradt bokor látványától tudok sírvafakadni.
    Tervezett lelki gyurmázáson soha.
    Egy újságírónak, (riporternek, média munkatársnak) nem az a dolga, hogy befolyásoljon, hanem az, hogy tájékoztasson. Tisztességesen, tényszerűen, elfogulatlanul.
    A Román Forradalommal mindenki egyetértett, Bulgáriától Latviáig. Magyarországról autók, teherautók százai vitték a segítséget élelmiszer, ruházat, gyógyszer formájában. Nem Tőkésnek, vagy az erdélyi magyaroknak, hanem a román állampolgárnak. Függetlenül attól, hogy szász volt-é, esetleg csángó, netán német, vagy mondjuk cigány.
    A népet, a Román Népet akarta a mi országunk segíteni, mert egyetértett az elveikkel, elvárásaikkal, a változtatni akarásukkal.
    A Tőkés-kazetták PR indíttatásuak, ezért számomra nem igazán bizonyítják Tőkés bármiféle „ellenállását”. Ő akkor lett ellenálló, amikor kirúgták.
    Az éretlen (savanyú) szőlő esete, a ne csinálj magadnak faragott képeket asszociatikus összefonódásából.
    Hát…Ennyit arról, hogy „majd, ha magyar gépfegyver szól újra fenn a Hargitán..”

  • A parittyás hangja

    frivi
    2013 november 22
    6:50 du.

    „Ki a mennynek kardját hordja,
    Szent legyen ne csak mogorva.
    Tisztességben, jelességben
    Járjon elől példaképpen.
    Csak úgy legyen más bírája,
    Ahogy magát megbírálja.
    Átkozott, kit bűne nyom
    S más bűnöst vérpadra von!”

    Bizony! Mennyire igaza van a jó öreg Vilmos bácsinak!
    🙂 )))))))))

  • A parittyás hangja

    falusi
    2013 november 23
    10:06 de.

    Ajjaj! Há má megint csúnyán ledózeroltál valakit… 🙂 )))

    LÁJK!!!

  • Pedig nem annak szántam, csak a tényszerűség mián írtam..
    (Ps. Pool ikszelt, pedig nyerhető volt a meccs a játék képe alapján. Az ágyusok egy góllal vezetnek az első félidőben..)
    Hm..Tényleg kéne egy sportoldal..

  • A parittyás hangja

    falusi
    2013 november 23
    11:02 de.

    Hát nagyon remélem, hogy nyerünk! Kell az a három pont mint egy falat kenyér!
    Ne szomorkodj! Azé az egy is több a semminél…
    „Kis lépésekkel rádiós, kis lépésekkel!”
    🙂 ))))

  • Én csak azon elmélkedem(csodálkozom?), hogy hatalmas felháborodás van/volt, hogy a magyar önkormányzat visszavonta gyalázatos levele miatt, Kertész Ákos díszpolgárságát!
    Bezzeg, Tökés az 1989-es romániai forradalom hősének, állami kitüntetését visszavonták, mert az erdélyi magyarság atonomiáját kérvényezte!Ezt a lépést az itt előforduló magyarság helyesli.(aki nem helyesli, azt”moderálják!)
    Micsoda szomrú állapotok…..

  • falusi

    Úgy alakult, hogy annak idején én is benne voltam az eseményekben. Dec. 15-től kb.20-ig Erdélyben voltam. Ez csak annyiból érdekes, hogy minden, ami akkoriban történt, élesen megmaradtak bennem.
    Nem egy riport volt Tőkéssel, hanem a forradalom kitörése előtt többször közvetítettek a vele történtekről. Nem volt semmilyen befolyásolás, riportokban elsősorban ő beszélt. látszott, hogy fél, és ezért választotta a magyar TV nyújtotta nyilvánosságot. Bizony, nem lehet elvitatni tőle, hogy Romániában ő törte meg először a hallgatást, és nevezte nevén a dolgokat. Lehet másféle összefüggéseket is keresni, de akkor is tény marad, hogy ott és akkor a református parókiáról indult ki a forradalom.

  • Az RMDSZ nagyon okosan, nagyon politikusan, lépésről lépésre
    halad előre az autonómiáért.
    http://erdely.ma/autonomia.php?id=153076&cim=magyar_roman_parbeszed_kozelebb_vitt_az_autonomiahoz
    Tékés meg dühöz elefántként tör-zúz az EU-ban és romániában egyaránt.
    Egy Tirolban élő román politológus fogalmazta meg a lényeget:„Több rosszat tesz egy nem megfelelően kidolgozott autonómia, mint annak hiánya. A magyarok azért lennének elégedetlenek, mert az autonómia nem működne jól, a románok meg azért, mert autonóm státuszuk ellenére a magyarok mégis panaszkodnának”
    Tőkés,- ahogy a hazai kormányzat is,- csak Székelyföldben gondolkodik, míg az RMDSZ Erdélyben.
    Ez az óriási különbség..
    És az RMDSZ eredményeit Tőkés naponta vágja haza a nyilatkozataival..
    Azóta sértődött, mióta a romániai magyarok többsége kihátrált mögüle.
    Ennyi.
    Erdély autonómiája nem az EU-ban, vagy Budapesten dől el, hanem romániában. Ezt kéne tudomásulvenni.

  • namostakkor: székely autonómia, vagy erdély autonómiája?
    mert mintha most éppen a székely mögött sorakozna fel a sok fideszes drukker.
    lehet székely autonómia erdélyi nélkül?
    lehet erdélyi autonómia székely nélkül?
    mintha nem lenne eléggé átgondolva ez az egész…

  • Falusi! A sunyi módon román érdekeket kiszolgáló RMDSZ-t a történelem már leírta, ténylegesen már a kukába kerültek, csak a saját anyagi érdekeikhez való ragaszkodásuk tartja őket életben ideig-óráig. Sajnálom, de a tényszerűség időnként szigornak tűnik, pedig…

  • falusi

    A módszerekben nem tudok állást foglalni. Valaki Winston Churchill-ről állapította meg, hogy háborús időben ő volt a legalkalmasabb miniszterelnöknek, de béke időben alkalmatlan. A kérdés, hogy milyen időket élünk ma Európában, illetve Romániában? Milyen stílusú politika lenne a nyerő? Bevallom, nem tudom. De a romániai rendszerváltásban Tőkés László érdemeit és a kitüntetését kár vitatni.

  • Enterke.
    NE idegeskeggyék.
    Viselkeggyék úriember módon , majd akkor nem kerül mindig lapátra.
    ( Tudom..persze hogy tudom…egy vérnáci képteken úriemberként viselkedni.Csak jajveszékeljen akkor , bár nem értem miért itt fejti ki mindig ordas eszméit. Meg akar dumálni mindenkit , vagy mi ? Olyanok maguk mint a régi rákosista agit-prop káderek , akik éjjel-nappal basztatták az embereket. )

  • Frivi:
    NE hazudozz !
    Méghogy az RMDSz.-t leírták….höhöhö..

  • Puchert János

    Na de Hölgyeim és Uraim hát emiatt a szoknyapecér miatt nem érdemes hajba kapni.Az 1989-ben megszerzett „dicsőséget” a későbbi magatartásával már régen lenullázta

  • Puchert János
    2013 november 24
    7:41 de.
    Szoknyavadászság ma már nem bűn, mióta Clinton amerikai elnök népszerűsége nem romlott,sőt, Monika ovál-iródában való ténykedése óta!

  • Ti nem is vagytok vadászok!

  • Kis Bencsik :
    Hacsak nem püspök az illető.

  • nem, küszküllő. ahogy a horgász sem horgász, amikor hármas fenékhoroggal vontatja meg a tisza-II csatorna alját.
    ugyanis azt is rapsicolásnak mondják.

  • frivi
    2013 november 23
    2:26 du.
    Sunyi módon? Román érdekeket?
    Herczegem, neked halványlila firhangod nincs ezek szerint sem az RMDSZ-ről, sem a romániai parlament kisebbségi képviseletéről.

  • sárdi jani
    2013 november 23
    4:38 du.
    Jani.
    Tőkés érdemeit nem vitatom, hanem tagadom.

  • TŐKÉS LÁSZLÓ KITÜNTETÉSEI

    Berzsenyi-díj (Magyarország, 1989)
    Bethlen Gábor-díj (Magyarország, 1990)
    Nobel-díj – jelölés (1990)
    Roosevelt-díj (Hollandia, 1990)
    a Regent University díszdoktora (Virginia Beach, Amerikai Egyesült Államok, 1991)
    a debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktora (1990)
    a Hope College díszdoktora (Holland, Michigan, USA, 1991)
    Geuzenpenning-díj (Hollandia, 1991)
    az Európai Tiszteletbeli Szenátus tagja (1992)
    a Johannita Lovagrend tagja (1993)
    Pro Fide-díj (Finnország, 1993)
    Bocskay-díj (Magyarország, 1995)
    Magyar Örökség díj (Magyarország, 1996)
    a katalóniai CIEMEN-központ kisebbségi díja (Barcelona, Spanyolország, 1996)
    Leopold Kunschak-nagydíj Ausztria, 1998)
    Hűség-díj (Magyarország, 1999)
    a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (Magyarország, 1999)
    Sárospatak, Székelyudvarhely, Budapest V. kerülete, Budapest XI. kerülete, Szék díszpolgára
    Szent István-díj (Magyarország, 2003)
    Truman–Reagan-szabadságérem (Washington, Amerikai Egyesült Államok, 2009)
    Petőfi-díj (Magyarország, 2009)
    Bocskai István-díj (Debrecen, Magyarország, 2009)
    Robert Schuman-díj – Európai Néppárt (Strasbourg, 2009)
    Románia Csillaga érdemrend, lovagi fokozat (Románia, 2009)

  • Tőkés kitüntetéseihez annyit, hogy nem egyet Horn Gyula kormányzása idején kapott.

  • és?

  • falusi
    2013 november 24
    9:03 du.
    Ja, mert Neked rendkivül sok tudásod és tapasztalatod van erdélyi politikában, Victoriában.

  • Ille István
    2013 november 25
    7:49 de.

    Tudom Pista, ha akarnád, te minden héten kaphatnál ilyen kitüntetéseket.

  • kétségtelenül. az ecserin láttam is egyet-kettőt.
    de miért is hatódna meg ettől a listától egy ROMÁN etikai bizottság?

  • Ille István

    2013 november 25
    11:22 de.

    kétségtelenül. az ecserin láttam is egyet-kettőt.
    de miért is hatódna meg ettől a listától egy ROMÁN etikai bizottság?
    Te a román etikai bizottsággal vagy elfoglalva?
    Ismered a hivatalos román történelmet?Segítek:

    http://mno.hu/hatarontul/roman-ebredes-nem-jol-van-az-ugy-a-torikonyvekben-1195953#

    Ha van kedved hozzá,nézd már meg a videót is.

  • beszélje meg a kérdést sárdi janival. ő buzog tőkés miatt. maga a cikk sem a román történelemről szól, hanem tőkés gátlástalanságáról. amúgy is a sértődött magyar külügy van elfoglalva a román etikai bizottság döntésével, nem én.
    ami pedig az mno-t írását illeti: amíg nem kötelező, addig nem tekintem autentikus forrásnak 🙂

  • „De jó nekem, hogy nem vagyok erdélyi magyar, ”

    Szívem,az nem neked jó,hanem az erdélyi magyaroknak.De jó!

  • ezek szerint mégsem jött át magának zala cikkének a lényege. semmi baj, szívem 😀

  • Ille István

    2013 december 2
    2:52 du.

    Pá.

  • messzire megy? sokáig marad? csak, hogy tudjuk 😀

  • Noszticzius Judit

    Morvai Krisztina mindig hülyeként viselkedik !!!!!!! 🙁 🙁