Erősödő antiszemitizmus Európában – Ez itt valóban Európa?

2014 január 20 12:05 de.180 hozzászólás

Híróra vendégeként Heisler András a Mazsihisz elnöke azt nyilatkozta az ATV-ben 2014. január 17-én, hogy egész Európában erősödik az antiszemitizmus.

Ez kétségtelen tény.

Elöljáróban azt azért nem ártott volna tisztázni: beszélhetünk-e ma Magyarországról, mint nyugati típusú demokratikus jogállamról?

Riportjában az Elnök Úr elhanyagolhatónak, említést sem érdemelőnek minősítette azt a szerintem éles különbséget, amely Magyarország és a nyugati típusú demokratikus jogállamok között áll fenn.

Annak okait, hogy miért is kerülhettünk ilyen „előkelő” helyre az antiszemitizmus szempontjából az EU tagállamain belül a Fidesz kormányzása idején, még csak meg sem kísérelte felfedni, pedig hát lehet, hogy itt kellene kezdeni. Hacsak nincs abban semmi egyedi, hogy Magyarországon a hivatalos kormánypolitika ideológiája, történelemszemlélete, szimbolikája náci-fasiszta ideológiával súlyosan terhelt. Ez tetten érhető az oktatás-, kultúr-, szociál-, gazdaságpolitikában és számos egyéb területen. Nem tudok, róla, hogy az EU tagállamok között – Magyarországon kívül – lenne még egy olyan ország, amelynek kormánya ezzel lenne vádolható! Lehet, hogy tévedek?

Fotó: The Jewish Daily Forward

Fotó: The Jewish Daily Forward

Elismerem, hogy Nyugat-Európában is komoly gondok vannak e téren, különösen ott, ahol magas a muszlim népesség aránya. Ezekben az országokban kimutatható, hogy szinte kivétel nélkül a muszlim közösség egyes tagjai azok, akik – terrorista eszközöktől sem visszariadva – a zsidó közösségek ellen fordulnak, amivel szemben hatékonyan fellépni kemény feladat De vajon hol, melyik országban kérdőjelezhető meg a kormány ebbéli szándéka?

Ugyanakkor mit lehet kezdeni egy olyan Magyarországgal, ahol a kirekesztésre, a gyűlölködésre, a másság elutasítására maga a kormány bátorítja a TÖBBSÉGI TÁRSADALMAT? Ahol a felelőtlen kormánytechnikában ez van jelen, az állam ezt a mintát üzeni az állampolgárai számára! Ezt valóban össze lehet mosni a nyugat-európai országok antiszemita-rasszista problematikájával, azonos súlyú nyűgről lenne szó?

Magyarországon ma egészen rendkívüli a helyzet, ahogy a holokauszt megelőző éveiben is volt. Nem kellene tanulni az akkori zsidó vezetőség hibáiból, és sokkal aktívabban ellenállni az egyre erőteljesebb antiszemita irányultságnak, akár konfrontálódás árán is? Nem lehetünk büszkék a magyar zsidó szervezetek vezetőinek a vészkorszak idején tanúsított magatartására, az akkori cionista ifjúságnak sokkal többet köszönhetünk. Muszáj megint azt a hatástalan és alázatos szolgalelkűséget tanúsítani, amely már akkor sem szolgálta a zsidóság érdekeit, és amely ma is csak arra lehet jó, hogy elfedje a kormány valódi arcát, amely a zsidókat felhasználva azon igyekszik, hogy szőnyeg alá söpörje a mostanra kialakult súlyos valóságos folyamatot?

Véleményem szerint nagyobb a baj, mint számos más országban!

Az Anti-Defamation League (ADL), Simon Wiesenthal Központ, New York Times és más statisztikák és közvélemény-kutatások egészen mást mutatnak.

Az EU Alapjogi Ügynöksége (FRA) 2013. november 8-án tette közzé azt a felmérést amelyben kiderült, hogy az elmúlt öt évben számos európai országban erősödött az antiszemitizmus. Ugyanakkor a nyolc vizsgált ország közül Magyarországon volt a legerősebb az a vélekedés, hogy az emberek jelentős problémának tartják a hazánkban kialakult antiszemitizmust (91%). Második helyen Franciaország és Belgium áll, egyaránt 88%-kal.

Franciaország és Belgium etnikai összetétele:

Franciaország etnikailag az egyik legváltozatosabb ország Európában. A legnagyobb 4–5 millió főt számláló muszlim populáció a kontinensen Franciaországban él és jól tükrözi az integráció kérdésének összetettségét.

Brüsszel 1 millió összlakosságából – ahol jelenleg a belgiumi muzulmánok közel fele él – a muszlimok száma elérte a 300 000 ezret, ami azt jelenti, hogy „Európa fővárosa” mára a leginkább iszlám város Európában.

Nos, Franciaországot és Belgiumot nem kis teljesítmény megelőzni! Különös tekintettel, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy mindkét országban a probléma főként a muszlimok zsidóellenességére vezethető vissza (ez legfeljebb az országok bevándorlási és integrációs politikájának kudarca lehet).

Magyarországon a muzulmán vallásúak száma elenyésző, vagyis az antiszemitizmus megerősödésének oka itt egészen más. Ami páratlan és példa nélkül áll Európában, nálunk a többségi társadalom tanúsít egyre elviselhetetlenebb mértékű intoleranciát a magyar zsidóság és roma honfitársainkkal szemben. Ennek a folyamatnak a gerjesztésében a jelenlegi kormánynak bizony nagy a felelőssége.

Azt gondolom minden felelős zsidószervezet vezetőnek kötelessége lenne rávilágítania arra kormánytechnikára, (nemcsak egy-egy formális közlemény kiadásával) amely világossá tenné, hogy Magyarországon nemcsak a Jobbikkal, valamint egy-egy neonáci-fasisztoid-rasszista csoportosulással kell felvenni a harcot az antiszemitizmus leküzdése tekintetében, ahogy más országokban, hanem elsősorban a hatalommal!

Ahogy Szegő Péter újságíró is írja: „Szegő (a szerző) II. tétele szerint teljesen felesleges a Jobbikra szavazni, ugyanis a Fidesztől is megkapjuk ugyanazt vagy majdnem ugyanazt – különös tekintettel az oktatásra, a kultúrára, az ideológiára, a történelemszemléletre és általában a politika szimbolikus részére.” (Forrás: NOL, 2014. január 9.)

Az elhangzott interjúban (IS) nagyon hiányolom a magyar zsidóság által kialakított célzó törekvések világos és egyértelmű megfogalmazását, és a nem kívánt folyamatokra adott határozott válaszokat!

Az év legaljasabb és a legelvetemültebb ordenáré kijelentésére (Veritas Intézet főigazgatója, Szakály Sándor: „idegenrendészeti” akciónak nevezte a magyar holokauszt első tömeggyilkosságát, az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást) nagyon örülök, hogy a Mazsihisz vezetése végre nagyon határozottan reagált!

„A Mazsihisz az épülő Józsefvárosi Holokauszt emlékközpont ideológiájának ismeretlensége miatt, a Terror Házában rendezett Horthy konferencián elhangzottak vállalhatatlansága miatt, a közszolgálati rádió Életmentő történetek műsora történelemhamisítása miatt, a német megszállás Szabadság térre tervezett emlékműve miatt és a „Veritas” Intézet vezetőjének nyilatkozata miatt megfontolja a Holokauszt emlékév eseményeitől való távolmaradását és bejelenti, hogy a Civil Pályázati Alap keretében elnyert pályázati összegeket csak abban az esetben veszi igénybe, ha a megemlékezés sorozat közösségünk számára vállalható mederbe tér vissza.” (Forrás: Szombat)

Nagyon remélem, hogy nem a MAZSIHISZ-nek kell távol maradnia a Holokauszt Emlékév eseményéről.

Garai-Édler Eszter, polgárjogi aktivista, a KMH munkatársa

180 hozzászólás

  • A náci megszállást is megünnepelendő, parancsra-tettem-ország:
    http://pasztortibor.blog.hu/2014/01/19/naci_megszallas_szobra

  • asher alexander

    hat kerem!!
    addig amig a mazsihisz elnoke vedelmezi a fideSS-t es erdekeit,addig ne is szoljunk semmit!!
    ugyanigy volt Stern Samu-val horthy iranyaban!!-legalabbis az elso evekben!!
    de kerdem en!!
    hol van a hashomer hatsair??hol van a betar tagar??stb szervezetek akik kemeny fellepessel ellensulyozhatnak a jobbikos gardistak,neonyilasok fellepeseit!!

  • asher alexander!………….Nem a jobbikkal kellene foglalkoznia őnnan a távolból,haném az otthoni sivatagi börtöntáborokat kellene kritizálni.

  • Avi ben Giora

    Aser, bocs te annyira naiv vagy. Hogy hogy hol van? A béka segge alatt hatvan méterre. Ugyan az mint ahogy a cikkben ezt Eszter meg is irja. A hitközség vezetői mind (tisztelet a kivételnek) megalkuvó saját jólétüket szemelőtt tartó vadbuzgók hada. Mondhatnám azt is olyanok mint azok akik a perlamentben ülnek csak pepitában. Igyekeznek minden konfrontációt elkerülni és inkább egyezkedni igyekeznek légyen bármilyen kormányzat. Van somer is betár is sőt ugynevezett önvédelmi zsidó egység de pont maga a hitközség az akik nem akarnak semmiféle erőteljes fellépést. Mint 44-ben. Nagyon naknik népség. A krámje a magyar zsidóságnak réges régen elvándorolt. A maradék meg most kezd.Egy apróság. Van egy ismerős akinek a lánya a Lauderben és az ELTEn tanít. Behivatta a tanszékvezető (na ná hogy zsidó)hogy elnézést kedves kollegina de a diákjai szóvá tették hogy maga nagyon baloldalian politizál és egyértelmüen zsidó szimpatizáns. Megkérném ha lehet kerülje a konfrontációt. Na tessék kérem. Ha már az egyetemen a taknyosok megszabhatják azt mit mondhat és taníthat a tanár akkor hol is a bibi? Azt szokták mondani nem kell beszarni amikor kint is van hely. Ugylátszik most már egyre szűkösebb kezd lenni

  • asher alexander

    akkor nem tevedtem hogy a Feldmayr egy seggnyalo pojaca!!

  • Avi! A rendkívülien aggasztó folyamatokhoz képest a magyar zsidóság nem látszik ébredezni, nem igazán érzik át a közelgő és elkerülhetetlen veszedelem súlyát. Ez azért is lehetséges, mert a zsidó szervezetek valóban lavíroznak csupán a túlélésre játszanak és maszatolnak. Így aztán mindenki gyárt valami álideológiát magának, amivel megnyugtatja magát! Mintha az 1944-es évek megelőző éveiben, eszelős ez az egész, ami itt folyik! Az elmúlt 3 év alatt elenyésző létszámban vándoroltak ki Izraelbe a magyar zsidók, szinte nem is mérhető a számuk odakint, úgy tudom, hogy mindössze 1000 fő folyamodott alijához az elmúlt 3 évben. A franciák nem cicóznak, úgy húznak el tömegesével, mint a szél, pedig ott a hivatalos kormánypolitika mindent megtesz értük, nem úgy, mint itt!

  • Akinek van egy csepp esze, az otthagyja azt a javíthatatlan náci patkányfészket.

  • eszteredler ! Talan ha irna egy szep hosszu hozzaszolast vagy cikket , hogy miert is tortennek ezek a dolgok “antiszemitizmus” Europaban akkor kapnank magyarazatot a dolgokra. Sokat utazok az Europai orszagokban es meg egy orszagban sem hallottam , hogy dicsernek vagy csak elfogadnak az Izraeli politikat vagy az orszagban elo zsidokat.( nincs Arab ismerosom)
    Dolgoztam zsidonak szomszedom zsido rendes ember semmi gondom vele. Valaki valamikor nagyon megfogalmazta a zsidokkal kapcsolatban ezt a talalo kijelentest.

    “” Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom… csak a szemtelen és tisztességtelen emberekkel van bajom, akik között feltűnően sok a zsidó “”

  • Szerintem, rossz lehet Edler Eszternek, üldözési mániája nem hagy fel.
    Ha olvas és hallgat híreket, a francia hitler-köszöntés, amit NEM muszlim hozott dívatab ott, hanem egy neves komikus, arról tud e?. FÉL a magyar antiszemitizmustól?
    Miben nyilvánul az? Ölnek meg embereket, mint a németeknél a neo nácik? Bántalmazzák valami formában?
    A kormány úgy tudom ebben az évben meghírdette a Holocauszt évet. Melyik európai kormány tette ezt meg? Mindenütt , minden országban Dániától kezdve Romániáig üldözték a zsidókat.
    Mégis, a magyarok emlékeznek! Nyugodjon már meg…

  • szakály jól illeszkedett a 80-as évek szocialista rendszerébe, majd átnyergelt a nemzeti-re.
    Egy rokona szerint szakály maga is rendelkezik zsidó felmenőkkel, így végképpen értelmezhetetlen részéről az “idegenrendészeti eljárás”

  • asher alexander

    figyelo!
    nektek rosszabb lehet mert mar trianon ota nyivakoltok hogy igy meg ugy!!!
    ti vagytok inkabbis a ber-rettegok!!

  • Fideszből Figyelő! Ott, ahol maga van, miért olyan nyugtalan? 🙂

  • eszterlender, biztos úgy van!
    Én nyugodt vagyok, csak sajnálom őnöket paranoájukért
    Sajnos az MSZP már leszerepelt.

  • Fidesz Figyelő!

    Igen, a Holocauszt év megrendezése is egy remek alibi. Ahogy az alábbi cikk is, ilyen és hasonló támogatókkal: http://nepszava.com/2014/01/magyarorszag/metzger-forabbi-halas-volt-orban-viktornak.html

  • Beaver
    2014 január 20
    9:46 de.

    “” Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom… csak a szemtelen és tisztességtelen emberekkel van bajom, akik között feltűnően sok a zsidó “”

    Nekem sem az ilyen mélymagyarokkal van bajom csak a primitív és retardált patkányokkal akik között feltűnően sok a mélymagyar!

    Te beteg senkiházi!

  • Nem csak Figyelni,hanem oda Figyelni,látni és tudni is illene.Igaz,hogy a magyarok megemlékeznek,de nekik van a legsúlyosabb emlékezni valójuk akkor is ha a hazug satírozás a fő szakmájuk.Sajnos “azok”is besegítenek,akik nem rendelkeznek 4 árja nagyszülővel.Nem stírölni,hanem tudni kellene,hogy a numerus clausust 1920 ban nem a németek vezették be.A náci-Németország 1933 ban a magyar-náci elméletek után 13 évvel született.A németek többnyire egy őrült parancsára gyilkoltak.A magyarok élvezetből.A magyaroknak okuk van az emlékezésre.Apropó,február 8,9.én SS egyenruhás felvonulás lesz Budapesten. Bencsics: Nagyanya jelöltem,ha részt akarna venni, készítse az iratait.Kedves Figyelmetlen! Önnek valóban szüksége van ZARBAEZOR internetes kezelésének folytatására.Bár segíteni már nem lehet,de esetleg önámításának tudatára ébresztheti. Mihamarabbi gyógyulást kívánok:Gyuri.

  • Gyuri, a Fidesz Figyelő, nagyon figyel, csak egy nagy baj van vele, sajátos népnemzeti szemellenzőt használ! 🙂

  • Felvinczy Károly

    Azért ez túlzás, ennyire rémálmokat látni. Nem az antiszemitizmus erösödik Magyarországon, hanem a cionisták hangja, akik már lassan a levelek zezgéséböl is antiszemita hangokat vélnek kihallani, és ezt feltétlenül szükségesnek érzik közelgö tragédiaként közölni a világgal. Nem kellene mindenböl mást hallani ki, mint amire vonatkozik, nem kellene állandóan feljelentgetni. Nem a magyarok gyülölködnek, a cikket végigolvasva izzik a szerzöböl a magyargyülölet.
    az ilyenek aztán szépen hergelik a társadalmat, és így keltik a konfliktusokat.

  • Kedves Gyuri!
    Fogalma sincs rólam, származásomról, gondolkodásomról, de azért gúnyoldojon nyugodtan!

  • Fuser !!! na latod pont errol beszeltem most mar vilagos te melyik csoportba is tartozol rad pontosan illik a szemtelen es tissztessegtelen jelzo.
    Kettonk kozott az a kulombseg , hogy en akikel nem ertek egyet nem szoktam oket nevezni semmifele “magyaros” jelzokkel de teged ezek szerint nyugodtan megillet egy retardalt patkany jelzo , bar szerintem meg attol is is lejjebb vagy te szemet.

  • Felvinczy Károly : magyar gyűlölet? kicsi huszár, orvos látta már? mintha édler esztert fenyegették volna meg halálosan kuruc elvtársaitok!

  • Felvinczy Károly

    Ille bölcs a falu széléröl: aki szelet vet…, ne zaklatta volna az öregurat, senki Sem törödött volna vele.

  • Felvinczy Károly: hát igen. ezek a szelek, ezek a bús, őszi szelek…
    zaklatta. aha. ennek méltó retorziója pedig a halálos fenyegetés. aha.
    érdekes helyen él maga, felvinczy uram.

  • Bever az Aljvinczynek!
    Egy levél két mocskos nyilasnak,mert egynél többet nem érdemeltek. Az hogy bajod van kis senki a cionistákkal az érthető.Mi bizony nem tartjuk oda a másik orcánkat a pofonra,hanem fogsor javításra küldünk titeket. Nem vagytok megszokva hozzá?Sebaj,majd hozzászoktok.Addig pedig higgyétek magatokat übermenschnek.Majd megtanultok zokogni az üres kukák mellett a további balsors elhárításért küzdő liga irodái mellett.

  • Kedves Figyelő!
    A tévedés teljes egészében és hiánytalanul az Öné.

  • Gyuri10
    2014 január 21
    4:32 de. Te kis pocs a szobadban elbujva van csak nagypofad, ha segberugnalak vonyitva szaladnal.
    Semmi kozom a nyilasokhoz, de az ilyen szemetek mint te kesztetik gondolkozasra az egyszeru embereket akiket kesobb konnyu befolyasolni , hogy belepjenek valami szido ellenes szervezetbe. Ha valakinek ellenvelemenye van barmiben ami a zsidokkal kapcsolatos az abban a pillanatban “naci”. Ilyen dolgokkal “szerettetitek ” magatokat.

  • asher alexander

    fiacskam!!
    -meg igy venseg fejjel is szetutom azt a retkes naci pofad ha hibazik neked!!ugorj le a Gyuri10-rol igen surgosen ha nincsen szukseged egy veletlen balesetre..!

  • asher alexander

    Echt!!
    anahnu po!!

  • NOCSAK! A Tett és Védelem Alapítvány működése óta máris csökkent Magyarországon az antiszemitizmus? Hát ezt örömmel olvasom, óriási!

    A következő felmérés már arról fog szólni, hogy Európában elsőként nálunk (Magyarországon) az Orbán-kormány fantasztikus sikert hajtott végre az antiszemitizmus felszámolása tekintetében és gyakorlatilag így vagy úgy, de száműzte!

    http://www.szombat.org/politika/a-magyar-antiszemitizmus-nem-kirivo-de-nincs-ok-a-megnyugvasra

    Nekem erről „Metzger főrabbi hálás volt Orbán Viktornak” című fejezet jut eszembe. Csak most úgy szól a cím, a Tett és Védelem Alapítvány háláját fejezi ki Orbán Viktornak! .
    http://nepszava.com/2014/01/magyarorszag/metzger-forabbi-halas-volt-orban-viktornak.html

  • Igen ez Europa,ahol mindenki megemlékezhet,sirathatja halottait.
    Ugytudom,hogy a kb.40000 “Volksbund”magyarorszàgi német katona
    többsége nem önként ment a vàgohidra.

  • Pethő András

    eszteredler

    Azért az nem semmi, hogy Beaver igazát alátámasztod ezzel a Népszava link-kel.
    Amugy én ugy tudom, hogy az ADL egy betiltott terror szervezet.

  • visszatérően személyeskedő, sértő szóhasználat okán hozzászólása törölve. lásd MODEM

  • Kedves “MODEM” ha talan vegigolvasna elobb ki kit sertegett.

  • MODEM ,Esetleg ha elkerulne a figyelmet akkor belinkelem mire is emlekeztetnem —
    asher alexander
    2014 január 21
    7:55 de.

    fiacskam!!
    -meg igy venseg fejjel is szetutom azt a retkes naci pofad ha hibazik neked!!ugorj le a Gyuri10-rol igen surgosen ha nincsen szukseged egy veletlen balesetre..!

  • végigolvastam. most jött el az idő a blokkolásra. megnyugtatom, ha szükséges, ashert is blokkolni fogom.

  • Beaver, esetleg, ha elkerülte volna a figyelmét, belinkelem mire is emlékeztetném:
    Gyuri10
    2014 január 21
    4:32 de. Te kis pocs a szobadban elbujva van csak nagypofad, ha segberugnalak vonyitva szaladnal.
    Semmi kozom a nyilasokhoz, de az ilyen szemetek mint te kesztetik gondolkozasra az egyszeru embereket akiket kesobb konnyu befolyasolni , hogy belepjenek valami szido ellenes szervezetbe. Ha valakinek ellenvelemenye van barmiben ami a zsidokkal kapcsolatos az abban a pillanatban “naci”. Ilyen dolgokkal “szerettetitek ” magatokat.

    a MODEM meg nem személy, hanem a moderálási szabályzat 😀

  • Valasza megnyugtat .De a szemelyeskedest egyaltalan nem en kezdtem legyen mentsegemre.

  • A “Gyuri10” kellemes hozzaszolasaban “mocskos nyilasnak” nevezett ha ez nem — személyeskedő, sértő szóhasználat — akkor nem tudom mi .

    Gyuri10
    2014 január 21

    4:32 de.

    Bever az Aljvinczynek!
    Egy levél két mocskos nyilasnak,mert egynél többet nem érdemeltek. Az hogy bajod van kis senki a cionistákkal az érthető.Mi bizony nem tartjuk oda a másik orcánkat a pofonra,hanem fogsor javításra küldünk titeket. Nem vagytok megszokva hozzá?Sebaj,majd hozzászoktok.Addig pedig higgyétek magatokat übermenschnek.Majd megtanultok zokogni az üres kukák mellett a további balsors elhárításért küzdő liga irodái mellett.

  • Botrány a Mazsihisz sajtókonferenciáján

    http://index.hu/belfold/2014/01/21/botrany_a_mazsihisz-sajtokonferencian/

    „A sajtótájékoztatón részt vett Karsai László történész is, aki szerint a jelenlegi zsidó vezetésnek történelmi felelőssége van abban, hogy a múlt meghamisítása ne történjen meg. „1944-ben az akkori zsidó vezetők kudarcot vallottak: meg sem próbáltak ellenállni, persze nem is volt túl sok lehetőségük. Ha a mai zsidó vezetés kollaborál a mai történelemhamisító kormányzattal, akkor ugyanígy történelmi felelőssége lesz a múlt meghamisításában és a holokauszt tagadásában” – jelentette ki Karsai.”

    Mintha én is erről beszélnék, de már elég régen…!

  • Hosszu ideje olvasgatom ennek az ujsagnak a cikkeit, ritkan hozzaszolok soha nem sertettem meg senkit, de az ert az lenne a tisztesseges dolog hogy ha valki normalisan tenyeket ir vagy kerdeseket tesz fel ne rogton lehurrogjak.

  • Beaver, megkövetem érte. nem tudok mindenre odafigyelni. őszintén mondom, néha nem is akarok.

  • asher alexander

    pethoke!!
    uram on egy huje!!!!
    meghogy terrorsz szervezet az ADL?!!
    rohognom kell!!
    ADL= Anti Deffamations League!!de errol a velemenyerol direkt megkerdezem kedves regi igencsak jo baratomat Mr Abraham J. Foxmann-t,aki az ADL Igazgatoja!!
    asszem nagyon fog O is rohogni az on tudatlansagan!!!

  • asher alexander

    eros testver!!
    de bizony hogy onkent!!mindegyikuk kivetel nelkul!!
    ugyanis horthy kormanyzo szigoru tiltasa ellenere Franz Anton Basch leiter der Ungarndeutsches Volksgemeinshäft-(volksbund)-in Ungarn toborzasokat tartott bacska-banatban,pest-pilis-solt,vas,es baranya megyekben a nemet waffen ss reszere!!
    akik ott jelentkeztek az mind-mind FREIWILLIGE=onkentes volt!!
    senkit NEM soroztak be eroszakkal!!
    az SS kizarolag onkentessegi alapon mukodott!!

  • asher alexander

    erostestver!
    toribol nulla vagy!!
    ha nem igy lenne tudhatnad hogy pl a,; FREIWILLIGE SS KAVALERIE DIVISION MARIA THERESIA-es a-FREIWILLIGE SS HUNYADI PANZER ABTEI,neveiben mit is jelent a szo ,;-“freiwillige”!!-(megsugom!!azt hogy ONKENTES!!upsz)-

  • Ille István
    2014 január 21
    12:43 du —Nem irigylem a feladatat munkajat —

  • asher alexander

    -ES??? MI ABBAN A HIBA??
    ez van kerem!!ezt kell szeretni!!a mai zsidosag -(baruh ‘H!!)-mar nem megy birkamodra a vagohidra,nem hajtja a kes ele a torkat mint tettek azt ugy 70 evvel ezelott!!elhiszem hogy ez a hungarista fergeknek nem tetszik,de ez van!!a mai zsidok mar kepesek megveddeni magukat,igen kemenyen!!
    minden eszkozzel,minden modon,minden aron!!
    nem tetszik?ki nem szarja le!!
    beaver es felvinczy “bekoszont” cionistazva!!
    van egy magyar mondas!!
    amilyen az adjisten-olyan a fogadjisten!!
    ugyhogy mindket nyivakolo sertodgetos nyikhaj probanyilas elhuzhat a bubanatos [email protected] turulhaton!!

  • asher: ha jól tudom, a hunyadi-páncélosoknak volt tagja grosics gyula is, de naná, hogy agyonhallgatták, amikor ez az apró szeplő napvilágra került!
    de ne folytassuk ennek taglalását, mert a lényeg nem ez.

  • Figyelő
    2014 január 20
    11:49 de.
    Eszternek!
    Olvassa el újra, figyelmesen.
    Ja, én Kanadában élek 57 éve, nehéz lenne nekem Fideszesnek lenni…..de nem is akarok.

  • asher alexander

    ILLE!
    igy van!!-es meg par hiresseg is!!szinesz ur is!!
    grosics szemelyesen franz anton basch volksgemeinschaftfuhrer-tol vette at a felvetelet igazolo okmanyt!!

  • eszteredler

    2014 január 20
    4:47 du.

    “Gyuri, a Fidesz Figyelő, nagyon figyel, csak egy nagy baj van vele, sajátos népnemzeti szemellenzőt használ!”

    eszteredler pedig saját “sajátos népnemzeti szemellenzöt használ”.De ez kisebb baj,mert eszteredler más.
    A cikkröl ennyit:0.

  • küszküllö: argumentum ad hominem

  • Felvinczy Károly

    MInt a fenti polémia és föleg a hangneme igazolja, egyáltalán nem az antiszemitizmus, hanem a cionizmus erösödik Magyarországon. Akik így beszélnek, azt várják, hogy rajongjanak a fajtájukért?

  • küküllő!
    terólad ennyit:00.

  • Beaver
    2014 január 21
    12:36 du.

    Ember, ez egész megdöbbentő amit te itt előadsz! Szóval ez az abszurduma a végtelenül primitív fajtádnak, hogy fel sem fogod miket hordasz össze, és még neked áll feljebb ha valaki sérelmezi a behányásaid! Figyelj már te nyomorult, el kezdesz értekezni arról, hogy a zsidók úgy általában tisztességtelenek, stb és fúj. Magyarán egy egész népet megítélsz negatív beidegzettségek alapján ami egyébként annyira épp eszű gondolat mint a vérvád. Konkrétan az ilyen gondolkodásmódot hívják rasszizmusnak, jelen esetben antiszemitizmusnak. És ehhez vágjon mindenki jó pofát mert te így gondolod, és mert szerinted “normális tényeket írsz”. Öreg te magadnál vagy?! Hát kapjál már a fejedhez te idióta! Mégis kinek érzed magad, hogy ítélkezel mások felett, lököd a legalja zsidózó dumát -just for fun- de fel vagy háborodva, mitöbb fenyegetőzöl ha valaki ezt nem díjazza!
    Szóval a helyzet az, hogy csak egy pofátlan és neveletlen kis szarházi vagy akinek annyi esze sincs, hogy érezze a saját szavai súlyát, viszont az arcod óriási, de picit nyugodtan csippentsél vissza belőle mert téged is csak azért szartak a világra, hogy eggyel több környezetszennyező legyen.

  • Felvinczy: fajtájuk lenne? aztán milyen?

  • Ille Pista!
    Ne haragudj,de most én javítlak ki.A bevert agyú nem zsidót ír,hanem szidót.Ez a legmocskosabb vérnácik szótárából van felhasználva.Egyébként ez a kis senki ha úgy érzi,hogy tombol benne a szittya vérmérséklet itt elárulom,hogy azért többnyire csak késő este tudok a gépemhez ülni,mert napközben elvagyok foglalva,mint Karate oktató.Well come to Izrael.

  • Gyuri10 bocs, nem ismerem a vérnácik szókincsét, ezen a fórumon találkoztam velük először. meglehetősen agresszívnak tűnnek, de gyakorlóbábunak kétségtelenül megfelelnének 🙂

  • Beaver!
    Tisztesség,modor és főleg igazság ezen az oldalon???Na,ne..
    eltévedt,de ne adja fel!

  • Beaver, boda most az egyszer igazat szólt. itt van ő maga, mint élő példa 😀

  • A hunyadi-páncélosokhoz kizárólag önkéntes alapon lehetett berohadni.Annál is inkább,mert a magyar aranycsapat dicső fekete párduca akkor 17 évesen jelentkezett önkéntesként.Hát,igen nem csak dicső,de szégyenfolt is fűződik az arany csapathoz.Akkor még ezt senki nem tudta,mert ezzel nem lehetett dicsekedni. Ma már igen!

  • Mivel nem vagyok náci én sem ismerem a zsidókat szidónak
    nevező szóhasználatot,de ha egyesek jellemtelen úszítására gondolok,akkor a szó jelentésében lehet valami,alaptalanul
    szidó….

  • Pistám!
    Egy hozzáírásom kimaradt.Lehet azért,mert nem értesz japánul?Ha akarod minden szót lefordítok magyarra a japán eredetű szaknyelvről.Gy.

  • Ille István
    2014 január 21
    4:16 du.

    Beaver, boda most az egyszer igazat szólt. itt van ő maga, mint élő példa —-
    Nem igazan ertem a celzast—-

    Gyuri10
    2014 január 21
    4:07 du.

    Ille Pista!
    Ne haragudj,de most én javítlak ki.A bevert agyú nem zsidót ír,hanem szidót.Ez a legmocskosabb vérnácik szótárából van.
    —-Gyurika artatlan csak, hogy felvilagositsalak veletlenul irtam el a Zsido szot, am ugy ki a franc akarna menni Izraelbe nem en koma.—-

    Fuser
    2014 január 21
    3:56 du.

    Ehez hozzaszolashoz igazan nincs mit hozzafuzni.

  • Gyuri10 nem a japán szöveggel volt a baj, hanem a bevezető szöveggel. mondhattad volna szebben is 🙂
    ashertől is irtottam már ki durva személyeskedést. megpróbálok nem egyoldalú lenni, sensei.

  • marcsa kérem!
    Amire maga gondol azt úgy írják,hogy szídó. Édes apanyelvét legalább megtanulhatná.Hol tanult magyarul? Pesten vagy Pest-vidéken.

  • Beaver: többet kellene bodát olvasnia, és mindjárt tudná, hogy nem célzás.

  • Ussz!

  • Beverős!
    Ne gyere kispajtás.Ilyen ajándék ilyen alakoknak nem is jár.Számodra meg még veszélyes is lehet. Tudod,itt nem komálják az ilyen fickókat.Ha mégis ide hozna a turulcsirke ne említsd meg, hogy tiszteled a grosits egységét,mert itt nehéz fiúk vannak. A te fajsúlyodhoz arányítani nem fair.

  • Na mi van kis szájhős,Beverős?
    bekakiltál?

  • Na a hülyeségre nem mindig lehet válaszolni,csak nevetni rajta én ezt teszem szerencsétlenek!!!(amúgy tökéletesek…)
    Ha netán elírtam ,akkor most helyesbítek szidalmazó,na erre gondoltam,a többi jelzőt fenntartom,meg azt is,hogy egyes
    leépültek, akik tévesen magyarnak vallják magukat,vagy ne írjanak,(jobbik eset…)vagy vegyenek szótárt,kint teli rá!

  • Gyuri10 nem küküllő hanem küszküllő!na figyelj egy picit!!!

    Ha-ha-ha

  • Gyuri10!

    Mivel én nem vagyok náci és Apám
    sem volt,de zsidó sem,így
    a szidni szót a megszidni valakit kifejezéssel azonosítottam
    ami bizony rövid “i”,de ti csak tudjátok…..
    A ti idétlen okfejtésetek csak röhejes kötözködés!

  • asher “ártatlan” fenyegetődzése mások irányában,meg egyenesen röhej,de azért nem kellet volna törölni?….
    na nem számít,mint mások sem…..ki figyel szegényre,csak a
    hasonlók…..

  • kellett helyesen,csak elírás ,mert nem vagyunk azonos szinten!!!

  • asher alexander

    boda!
    te nyamvadt nyilas!!
    persze ami kesik nem mulik………….-es hiszel amit akarsz!!-en tudom mit miert es kinek mon dok!!eddig MINDEN ESETBEN BETARTOTTAM AZT AMIT VALAKIKNEK BEIGERTEM!!

  • Gyuri10
    2014 január 21
    4:53 du.

    Beverős!
    Ne gyere kispajtás.Ilyen ajándék ilyen alakoknak nem is jár.Számodra meg még veszélyes is lehet. Tudod,itt nem komálják az ilyen fickókat.Ha mégis ide hozna a turulcsirke ne említsd meg, hogy tiszteled a grosits egységét,mert itt nehéz fiúk vannak. A te fajsúlyodhoz arányítani nem fair.
    Gyuri10
    2014 január 21
    5:00 du.

    Na mi van kis szájhős,Beverős?
    bekakiltál?

    Valoszinuleg engem letilt Ille Istvan mert mi nem vagyunk pertuban mint te ( megszolitasod meghato “Pistam”)igy neked szabad mindenfele szemetet felraknod ezekre az oldalakra.

    Te suket gyurika10 vagy mi a franc vagy –kissebsegi erzesben szenvedo ember, hat azt hiszed , hogy erdekel engem a te ajvekolasod, fenyegetesed. Ures az agyad ugy latom egy normalis hozzaszolasod nem talalok ebben az ujsagban.

  • Ille István
    2014 január 21
    4:35 du.

    Ezt irta Ille Istvan: megpróbálok nem egyoldalú lenni, sensei.

    Majd meglatjuk holnap ha felkell es el kezd olvasgatni.
    Mindenesetre erdekes, hogy a leggagresszivabb commentelok barmikor barmit commenlehetnek , de az en hozzaszolasom az “Your comment is awaiting moderation”

  • Gyula Bognar, Jr.

    Asher Alexander
    Az emberi inteligencia nem abban nyilvánul meg, hogy hány nyelven tud valaki ocsmány szöveget írni. Megvetendő az az ember, aki a vitában a másik felet személyeskedéssel, ocsmányságokkal illeti, tetézi ezt, ha emellett nincs semmi ellenérve az illető állításaira.
    Én semmiben sem értek egyet Marcsival, de veled különösen nem tartózkodnék egy fedél alatt, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeted van. A te (kis “t”-vel) megnyilvánulásaid elviselhetetlenek civilizált környezetben, nem tartom fontosnak, hogy meghatározzam milyen közegbe és társaságba való vagy, amikor így viselkedsz, de a társaság nem tartalmazhatna embereket. (lásd “homo sapiens)
    Ille István lehet, hogy nem ért Franciául, de Christopher azért figyelhetne a te mocskos írományaidra, biztos vagyok benne, hogy ért Franciául.
    Gyula Bognár, Jr. (Julius)

  • gyuri10…..beavar….azt jelenti magyarul hogy HÓD….UGY KELL KIEJTENI HOGY ……BÍVÖR…..hosszú í-vel rövid o-val….tehát nem nem BEVERŐS HANEM bívörös

  • Felvinczy Károly

    Kedves Ille: fajtát írtam, NEM fajt, és ez polkorrekt. emberi fajták vannak. Ön is tudja. És hogy milyen? hát ilyen…

  • Gyula Bognar, Jr.
    2014 január 21
    10:40 du.

    Tisztelt Gyula, hadd hívjam fel a figyelmét arra a tényre, hogy a fenti egyébként valóban méltatlan, és alpári személyeskedéssé fajult sárdobálás a beaver nevű kommentelő következő mondatából indult ki:
    “” Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom… csak a szemtelen és tisztességtelen emberekkel van bajom, akik között feltűnően sok a zsidó “”

    Nos egy ilyen mondatot lehet “normális tény”-ként kezelni (ahogy később írta beaver) egy neonáci gyűlésen, egy kurucinfós posztban, esetleg Csurka A hatodik koporsójában, de semmiképp nem egy civilizált, az egyetemes emberi erkölcs horizontján álló közegben. Naná, hogy kiveri a biztosítékot, és ki-ki a saját habitusa szerint reagál rá. Ha egy kocsmában lennénk, ott rövid úton és megérdemelten szájba lehetne csapkodni a tököst, de ez egy netes felület ahol maximum el tudjuk küldeni az anyjába ha valaki ilyen nyilvánvalóan aljas és ostoba rosszindulattal provokál!
    Nem gondolnám, hogy Asherrel vagy Gyurival volt itt a probléma…

  • Gyuri10

    2014 január 21
    3:48 du.

    küküllő!
    terólad ennyit:00.
    Tizes vagy,Gyuri.

  • Beaver: bizony, ez már csak így van. jobb, ha hozzászokik, nem csak a maga kommentje vár moderációra.
    jó, ha tudja, a moderáció nem cenzúra. naponta több tucat kommentet kapunk kéretlen – spam – levélként.
    amúgy pedig, én legalább felébredek, de maga tovább alussza csipkerózsika álmát.
    szebb jövőt magának, nemzettárs!

  • A Beaver mást is jelent a szlengben.. 🙂

  • Felvinczy : értem én. maga is egy fajta. olyan, amilyen. nem éppen az emberi faj – mert nem fajták vannak, hanem fajok – dicsőségére.
    amúgy még az első – 1938-as – zsidótörvény is NEMZETISÉGNEK nevezte őket!
    talán ezt kívánja felülírni?

  • Gyula Bognar, Jr.

    Fuser: Értem magyarázatát, de, ha mindenki elengedi magát, sutba dobja a kulturált viselkedését, mert egy-két ide tévedt előítéletekkel teli, vagy a véleménykülönbséget nem tűrő bunkót nem tanítottak meg civilizáltan viselkedni, akkor ez is egy kuruc.info színvonalú weblap lesz.
    Amiért Asher Alexander kapta a kritikát, annak az az oka, hogy ocsmányságait több nyelven írogatja,úgy néz ki, rossz idulatúan fitogtatja nyelvtudását, miáltal ezt úgy is lehet értelmezni, hogy nem csak azt az illetőt sértegeti, akinek címzi az ocsmányságokat, de közvetve (magát többre tartva) sértegeti azokat is, akik egy adott nyelvet nem értenek.
    A személyeskedés pedig elítélendő még akkor is, ha azt nyomdafestéket tűrő szavakkal teszi valaki.

  • abrosz
    2014 január 22
    1:15 de.

    A beaver azt is jelenti sisakrostély. Talán ilyen értelemben használja, nem véletlenül… 🙂

  • Fuser, burkus laci szókincse már meglehetősen kopott, különösen, ami a többjelentésű szavakat illeti.
    beaverrel kapcsolatban: a sisakrostélyt a lovagiasság szabályai szerint a sorompóba szállás előtt fel kell emelni, hogy megmutassuk az ellenfélnek, azok vagyunk, akiket kihívott. mert hát, akárki is rejtőzhet mögötte. ebből a gesztusból származik a tisztelgés mozdulata is.
    beaver mintha már emelgette volna a sisakrostélyát, de még teljesen nem fedte fel az arcát.
    mondjuk, amit eddig láttunk belőle, az se volt valami biztató 🙂

  • Grosics Gyulával folytatott beszélgetést adott közre Kő András a Magyar Nemzet Magazin 2009. november 14-i számában (Jó hír, rossz hír). Az Aranycsapat legendás kapusa, a sokak által csak Fekete Párducnak becézett Grosics egy „kényesnek” is tekinthető kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem volt katonája a „Hunyadi páncéloshadosztálynak”.

    A 25. SS gránátos hadosztály (magyar száma 1.) a z 1944 november 2-i parancs alapján jött létre Zalaegerszeg környékén. A hadosztály főleg magyar honvédekből állt. November végén Neuhammerbe ment kiképzésre, ahol később a 2. magyar SS gránátos hadosztály (26. SS gránátos hadosztály) is létrejött. A két hadosztály 1945 februárjában a XVII magyar fegyveres hadosztályt alkotta. A vörös hadsereg 1945 januári téli támadása a még kiképzésben levő hadosztályt arra kényszerítette, hogy nyugat felé vonuljon, ahol 1945 májusában Attersee környékén, Ausztriában megadták magukat az amerikai csapatoknak. Az alakulat sohasem követett el semminemű atrocitást, mégis miután az amerikaiak kiadták őket az oroszoknak, internálás és halál várt rájuk.

  • Magyarázza valaki meg, hogy míg a besorozott egyszerű magyar honvédeket háborús bűnösnek tekintették, addig Sztálin “valamiért” nem akarta, hogy Horthy-t bíróság elé állítsák. Miért?

  • Csak nyalogassatok sebeiteket tovabbra is jo szorakozast”— Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom… csak a szemtelen és tisztességtelen emberekkel van bajom, akik között feltűnően sok a zsidó “ezt egy nagy igazsagot bebizonyitottatok az utolso 24 oraban.
    Matol reklomozni fogom ezt a nagyszeru KMH gyulekezetet.

  • Felvinczy Károly

    Kedves Ille ur!

    szívesen meghajlok véleménye elött, ha megmondja nekem, mi a zsidóság: emberi fajta, vallás, nemzetiség? Örülni fogok, ha végre egy kompetens állásfoglalást hallok.
    Köszönöm elöre is.

  • asher alexander

    tu n’a pas oblige de lire mes comments si ce la tu derange!!
    mais le “person” lesquel je adresse n’est merite pas mieux que ce la!!
    le p’tit lettre?
    mon fils!!moi je ecrie seulment le NOM de ‘H en grand lettres!!les humains n’est meritent pas ce la aucunment!!
    si ça tu derange……………peut tu te mettre d’ou je pense!!

  • sárdi jani: hát persze, hogy nem volt tagja. ugyan már, ilyet, még feltételezni is! a magyar nemzet magazin csak hiteles lehet a tagadást illetően!
    meg hát, dehogy vettek ők részt bármi nemű csatározásban!
    csak egy a baj: a wikipédia elég kevés ehhez. érdekes módon mások pl. tarczay ervin egy kicsit másképpen emlékeznek a dicső önkéntes alakulat tevékenységére.
    a Hunyadi a magyar SS páncélos hadosztálya volt, de az SS sosem tartozott a wehrmacht főparancsnoksága az OKL alá. az SS Himmler fennhatósága alatt működött, és csak együttműködtek a hadsereggel.
    úgy mellesleg: “A németül hivatalosan „25. Waffen-Grenadier-Division der SS” (ungarische Nr 1.) nevet kapott Hunyadi hadosztály – amelyet magyarul először Hunyadi páncélgránátos-hadosztálynak, majd később „Hunyadi” magyar fegyveres SS-gránátoshadosztálynak neveztek – egy már 1944. október 15. előtt megindult tárgyalás eredményeként, de ténylegesen csak 1944. október 23-án megkötött magyar–német egyezmény alapján jött létre.”
    sárdi, már megint mibe mászott bele?

  • Felvinczy: magának fajta. hogy másoknak maga micsoda, azzal nem is érdemes foglalkozni. nemzetiségnek nem én neveztem, hanem az első un. zsidótörvény. gondolom, azt visszakeresni már meghaladja képességeit. a -ság nem vallás.
    nem kellett volna megütnie ezt a gunyoros hangot, mert, mint kommentjéből kiderült, meglehetősen tudatlan.

  • Beaver, köszönjük. minden apró segítségért hálásak vagyunk, ami népszerűségünket hivatott növelni. bár kétlem, hogy túl sok sikert érne el, mert az USA neonácijai nem különösebben foglalkoznak a KMH-val. tarpon springsben különösen nem. de azért ne csüggedjen.

  • Na, itt a következő élő példa Gyula Bognar! Ez a Felvinczy nevű gyökér kérdése: ” mi a zsidóság: emberi fajta?”
    Egy ilyen abszurd, nyilván provokatív kérdésre mit lehetne reagálni???

  • A fenti kommentem fele törölve lett úgy hogy majd átfogalmazom mi is kellene reagálni!
    Mennyivel egyszerűbb lenne egy kocsmában…

  • Felvinczy Károly

    Ille, bölcs: szóval Maga Sem tudja…

  • Ille

    Maga szerint székelyek nincsenek, Nagyszeben pedig a Partiumban van. Ennyit pedig a maga hitelességéről.
    Egyébként pedig nem a saját véleményem írtam, hanem idéztem. Ki-ki eldöntheti, hogy mit gondol.

  • Gyula Bognar, Jr.

    Asher Alexander. Megszólítában sem a fiad. A weboldal hozzászólásai MINDEN olvasónak szólnak, nem csak egynek, mindenki olvashatja. Ha nem tudod tartóztatni magadat a durva, becsmérlő, ocsmány trágárságok használatától a személyes üzeneteidet küldd el e-mailben vagy postán akihez így szólni akarsz. Civilizálatlan modorod miatt azonban elérheted azt, amit tanácsolsz, de akkor nem csak a te hülyeségeidet nem fogom olvasni, de az egész weboldalt sem. Gondolom ezzel mások is így vannak, és előbb-utóbb az olvasók nagyobbik része lezüllik a te színvonaladra.
    Ugyanaz a folyamat, csak sokkal tragikusabb, ami Magyarországon történt és történik, egyre több anti-szemita, fasiszta, náci és soviniszta fideszgyík hangoskodik, annál jobban züllik le az ország, amíg már a kormány is csak karrier bűnözőkből tevődik össze.
    Tehát beláthatnád, hogy viselkedéssel az ellenkező eredményt éred el, mint amiről írsz nyomdafestéket is eltűrő hozzászólásaidban.
    Válaszra nincs szükség, bármilyen nyelven írnád azt. A tanácsod egy részét követni fogom, hozzászólásaid olvasását ezentúl mellőzöm. Remélem mások is így tesznek.

  • Fuser, én nem olvastam a törölt részt. biztos, hogy törölve lett?

  • Felvinczy : attól tartok, nem fogta fel a válasz lényegét. tudja: fajta, nemzetiség. -ság. ne égesse még jobban magát.

  • sárdi, komoly gondjai vannak a memóriájával. soha nem állítottam, hogy székelyek nincsenek, csak azt, hogy se székely himnusz, se székely zászló nem létezik – történelmileg.
    székelyföld egy etnikai területi egység, de nem ország. nagyszeben pedig nem messze fekszik szatmárnémetitől – ugyan, miért is ez a neve? – és, mint olyan, valóban a partium területén található.
    nem tehetek arról, hogy e tárgyban a tudása meglehetősen hiányos.
    javaslom, a partium címszó alatt keressen rá, gondolom, ez még magának is menni fog. 😀
    segítek: “a Partium fogalma a történelmi jelentése mellett a Magyarországtól Romániához került alföldi területek összességét is jelöli, tehát például a szatmári vidékek (Szatmárnémeti, Nagykároly) is beleértendők, amelyek történelmileg nem voltak ugyan a Partium részei, hanem mindig Magyarország területéhez tartoztak, de Trianon óta a történelmi partiumi területekkel alkotnak szoros területi egységet.”
    “Partiumnak vagy Részeknek a mai magyar-román határ és a történelmi Erdély (Király-hágó) között elnyúló területet nevezzük. Elnevezése onnan származik, hogy a XVI. és XVII. században az erdélyi fejedelmek mint Erdélyhez kapcsolt magyarországi “részeket” birtokolták.”
    tudja, sárdi, ez nem tweed zakó témája 😀

    a hunyadi páncélosok témájában én is idéztem.

  • Gyula Bognar: affrancba…ez az én hibám. nagyjából értettem, amit asher leírt – mármint, a szavakat úgy egyenként, mintha – de összességében nem vettem ki belőle az ocsmányságot.

  • Gyula Bognar, Jr.

    Kedves Ille István:
    Szerintem és ez csak tanács, ha nem sértelek meg, azokra kell kivétel nélkül MINDEN ESETBEN figyelni, akiknél már észlelte az ember, hogy nem tudják a nyelvüket türtőztetni. Ha esetleg fitogtatják nyelvtudásukat, és nem érted mit írtak, dobd vissza, kérd meg, hogy írják meg véleményüket Angolul, vagy Magyarul. Szinte mindenki tökéletesen megérti legalább az egyik nyelvet közülünk.
    Nem volt szándékom Téged megsérteni, hiszen önkéntesen hatalmas munkát végzel, és nem mindig lehet az ember éber 7/24.
    =====================
    Csak a TANULSÁG SZERINTEM és az nem a Te kapcsolatodban írom.
    Ha egy bűnözőt elkapnak az első felderített cselekedete után és azután szemmel tartják és elkapják a másodiknál, harmadinál is, akkor nem tud sokkal több kárt csinálni, életfogytiglanit is kaphat, de semmi esetre sem lesz MINIszterelnök belőle, még egy banánköztársaságban sem. Ezt kellett volna tenni a Stadionos viktorral és az egész Magyar politikus koszos bagázzsal, bármilyen rövidítéssel jelzett pártban követték el aljas cselekedeteiket. Akkor ma valóban el lehetne mondani, hogy “Magyarország Jobban Teljesít”.
    Köszönöm válaszodat és további sok sikert a munkádhoz.

  • Gyula, nem sértettél meg. csak hát, asher 88 éves, KZ túlélő, az ember hajlamos neki megbocsájtani az indulatait.

  • Ille István
    2014 január 22
    10:18 de.

    Akkor Christopher törölte, nem csodálkozom mert tartalmilag olyan volt ami valóban esélytelenül fért bele a tűréshatárotokba. Igazából csak tettem egy kísérletet hátha átcsúszik és akkor egész képletesen érzékeltethettem volna mit is gondolok erről a Felvinczy nevű rühes véglényről!

  • fuser: valóban jobb így. alvinczyt teljesen felesleges minősíteni, minősítette magát már eléggé.
    felhívom a figyelmed az anakronizmusra: egy véglény nem lehet rühes, mert az említett betegség csak melegvérű – leginkább emlős – élőlényekre jellemző.
    amellett gyógyítható. alvinczy nem.
    azon felül a véglény fogalma minden olyan egy- vagy többsejtű eukarióta élőlényt magába foglal, amelyet nem soroltak sem az állatok, sem a növények, sem a gombák országába.
    itt már azért rezeg a léc, mert alvinczy azért egész jól besorolható az emberi egyedfejlődés egy alacsonyabb fokán megrekedt fajba, de ennek tárgyalását most kihagynám.

  • Ille István
    2014 január 22
    11:55 de.

    🙂 )))))))

    That’s true!

  • Gyula Bognar, Jr.

    Kedves Ille István: Én is tisztába vagyok Asher Alexander korával és amit megírt életéről. Nincs egyedül, sok embert ismerek, hasonló életet éltek át, de ennek ellenére, megmaradtak civilizált embereknek.
    Bárhogyan bántak valakivel életében, az nem jogosítja fel, hogy másokat, ismeretleneket is, ocsmányul, csúfolódva, megalázásként vizuált nemi aktusokra bíztassa széles nyilvánosság előtt. Ez ugyanis nem érvelés bárkinek a véleménye ellen ésnem civilizált, elfogadott viselkedés.
    Aki ezt teszi, annak bocsásson meg érte a felesége, gyerekei, rokonai, barátai, személyes ismerősei, akiket ennek kitehet, de nem egy weblap, forum, újság, nyilvános megnyilatkozás olvasói, hallgatói, nézői.
    A weboldal nem családi, baráti közeg, esetenként sok száz, vagy ezer ember is olvashatja, akik, ha úgy akarják és izlésük erre hajlik, olvashatják, illetve inkább nézhetik a Hustler Magazint és egyéb hasonló publikációt. Nem hiszem, hogy a Kanadai Magyar Hírlap hasonló téma közlésére lett megindítva, avagy fenntartva.
    SZERINTEM, sokkal érdemesebb a színvonalat a civilizáltság betartásával fenntartani, mert legyen bárkinek, bármilyen sorsa, attól nem lesz több emberi joga! Én pedig nem akarok veszteni senki miatt az enyémből.
    Köszönöm, hogy foglalkozol a dologgal.

  • Gyula
    1:05

    Amit leírtál, azzal mélységesen egyet értek, és, szíves engedelmeddel kiemelnék egy sort a tökétes magyarsággal, hibátlanul, igényesn megfogalmazott írásodból: “…mert legyen bárkinek, bármilyen sorsa, attól nem lesz több emberi joga! Én pedig nem akarok veszteni senki miatt az enyémből.” Ez így kerek és tökéletes!

  • Gyula Bognar, Jr.

    Frivi: Köszönöm. Amit írtam, azt itt tanultam meg idestova 44 év alatt, Angolul, ahogy az életemet élem. Erre a weblapra azonban lefordítottam, hátha sok olyan ember van mint ön, aki szintén értékelni tudja tartalmukat magyarul IS.

  • asher hidd el nem haragszom rád,te tényleg egy szegény,szerencsétlen
    holokauszt áldozat vagy(végső stádiumban),szomorú,de viseld el az állapotodat
    hidd el többet nem tehetsz…..meg ugye én sem tehetek róla!
    Volt (már rég nyugdíjas) beosztottam valóban volt !!!!!táborban…(túlélte,beteg,régóta leszázalékolt)rendszeres jó kapcsolatban vagyunk,kölcsönösen tiszteljük egymást,igaz ő
    rendes és nem gyűlölködő zsidó,mint te,aki szerintem már
    génhibával is születtél…..Tőle még az 50%-os nyugdíj kiegészítést sem sajnálom,bár én csak 2.4-et kaptam,de
    tőled a levegőt kellene megvonni…..

  • asher alexander

    az O.-rokkevalo ugy eltessen meg nehany evig.
    az en csaladom bune az volt hogy zsidok voltak!!
    az ovek az hogy az apjuk anyjuk resztvett kozvetlenul vagy kozvetve a kifosztasukban, megveresunkben, deportacionkban, kiirtasukban!!
    nem nyugszom mig az utolso nyuves ***MODERÁLVA***

  • Marcsi
    2014 január 22
    5:44 — Hozzaszolasa igazan talalo— udv a meleg Floridabol

  • Marcsi
    2014 január 22
    5:44 du.

    Kedves Marcsi! Biztos azért tisztelik egymást kölcsönösen, mert vele elfelejt olyan stílusban kommunikálni, ahogyan itt teszi és bélyegez meg embereket. A másik sajnálatos pedig az, ahogyan fogalmaz. Bár ebben nem látok szándékosságot, mégis nagyon szerencsétlen fogalmazás az, hogy: Ő is volt “táborban”. Könyörgöm, az nem egy TÁBOR, ahová jókedvébe ment az ember kikapcsolódni, nyaralni. Tessék kiírni ilyenkor, hogy koncentrációs/megsemmisítő/halál tábor. Én jártam azokban a halálgyárakban és egyik sem hasonlított táborra.

  • Christopher Adam

    Asher Alexander,

    Kérem, ezen az oldalon mások fenyegetése nélkül emlékezzen a Holokauszt áldozataira. Igazságtalanul terjeszti ki a nácik, vagy nyilasok leszármazottaira – azok gyermekeikre, vagy unókáikra – azt a felelősséget, melyet az elkövetők viselnek. Egy gyermek nem felelhet apja, vagy anyja tetteiért.

    A Kozma utcai temető Holokauszt emlékművén ez a mondat olvasható:

    “Megölte őket a gyűlölet, őrizze emléküket a szeretet.”

    Ezen lenne érdemes elgondolkodni.

  • ime boda, a merő gyűlölet:
    “Tőle még az 50%-os nyugdíj kiegészítést sem sajnálom,bár én csak 2.4-et kaptam,de
    tőled a levegőt kellene megvonni…”
    és ő még embernek nevezi magát 🙁

  • Beaver, ezek szerint maga is meg kívánja semmisíteni ashert – és ebből következtetve az összes zsidót – ami, természetesen végtelen humánumára enged következtetni.
    nos, ezek után persona non grata ezen az oldalon. bodán még gondolkodom, mivel mentális állapota valamennyire felmentést ad neki.

  • asher alexander

    aha!!
    -es az en kistestverkeimmel mi lesz??az alig ket honapos karon ulo yokhanaan-al peldaul aki anyukammal egyutt mentek a gazkamraba mert a magyarok oda kuldtek minket waggonokba zarva!!
    az en csaladom nem szamit ugye??hiszen mink csak zsidok vagyunk ugye??

  • asher alexander

    huncanada!
    on csak jart bennuk!!
    -en viszont eltem bennuk mint a nacik rabszolgaja!!ott gyilkoltak le a csaladom 98%-at!!
    a fiveremet ott veretek agyon csakany nyellel a kapo-k a szemem lattara!!

  • Kedves asher, chrishez hasonlóan – bár megértem indulataidat – én is arra kérlek, hogy kicsit visszafogottabban reagálj a hozzászólásokra.
    cserébe gondoskodom arról, hogy téged – vagy népedet – sértő hozzászólások ne kerüljenek ki a fórumra. erre minden részrehajlás nélkül a MODEM lehetőséget ad.
    boda se fog többé egyértelmű gyűlöletének hangot adni.

  • asher alexander

    -es a minket zsidokat mùocskolo fergekkel mint a boda mi lesz?????!!
    neki mikor ir a christopher??
    jaaaaaaa!!
    naki szabad o nem zsido!!

  • asher, mint írtam, boda nem kap több lehetőséget a mocskolódásra. a cikk tartalmához szóló kommentjeit kiengedjük, de a személyeskedése megy a lomtárba.

  • Gyula Bognar, Jr.

    Asher Alexander:
    Az előítéletek, megkülönböztetések nem csak zsidók ellen szólhatnak, nem csak az anti-szemitizmus megvetendő, hanem az anti-bárki, anti-bármilyen ember csoportok, nemzetiségek elleni megkülönböztetés, kizárólag hovatartozási alapon. A Kanadai Magyar Hírlap (KMH) ennek jegyében van szerkesztve és fenntartva! Christopher és Ille, valamint sokan az olvasók közül éppen ezt tartjuk elsőként szem elött. Nekem úgy látszik, Te ezt elfelejtetted és megszeged.
    Hozzászólásaid pedig téged is a boda marcsi stílusú kategóriába, vagy még rosszabba sorolnak, érembeli hozzászólásaid sokkal ritkábbak, mint az örökös személyi támadásaid. Te úgy gondolod, hogy amiért a múltban veled embertelenül bántak, amit szerencsére túléltél, onnan fogva neked jogod van másokkal durván személyeskedni ocsmányságokat vágni fejükhöz, bűtetlenül. Tévedsz, nem az az értékes ember, aki egész életében hetykén, pökhendien kezeli minden embertársát, (lives with a chip on the shoulder) sértegeti azokat, akik más nézeten vannak, hanem az, aki az embereket egyénenként értékelik és nekik kijáró tisztelettel bánnak velük és az eszméikkel, véleményükkel vitáznak intelligens módon. A boda marcsi, dénes erős stílusu emberek szintjére nem érdemes lezülleni, egy-két kommentálás után beláthattad volna, hogy nem érnek meg még 2 másodpercet sem, egyre rövidülő életünk maradék idejéből. Ha ezután Te felhúzodd az orrodat és újabb nyegleséggel kezdesz vagdalózni, akkor számomra ez azt jelenti, hogy Te sem érsz 2 másodpercet számomra, pedig idáig áldoztam már hosszú perceket arra, talán egy órát is, hogy megpróbáljalak a civilizáltabb, humánusabb gondolkodás és modor útjára visszaterelni. Legyen szép napod és mielőtt elkezdesz keresni káromkodó szavakat (expletives) négy-öt nyelven, gondolkozz el, hiszen azok leperegnek azokról, akiknek szánod és így csak magadat káromlod meg velük. Tisztelettel: Gyula Bognar, Jr. A címem nem titkos, ha személyes üzenetet akarsz küldeni. Remélem nem sértettelek meg.

  • gyula, bocsáss meg, de még önkéntes alapon sem teszem – ahogy tatulusnál se tettem – elérhetővé a levelezési címet. komoly visszaélésekre ad alkalmat.

  • Asherkám..nem kell oktalanul gyűlölködni.
    Pl. azt hallottam hogy talán Borman , ( vagy valami másik náci főkolompos ) fia vagy unokája a náci bűnök napvilágra hozásának az elkötelezett híve.
    Különben is itt van ez az oldal egy dokumentumfilmről , amit volt szerencsém annó látni :
    http://www.c3.hu/scripta/thalassa/95/12/15harmbi.htm

  • Tapapa szeretnél te is a ” sivitagi börtöntábor ” lakója lenni ?
    Utazz oda. Még az is lehet hogy be sem engednének.
    Bizonyos nívó alatt már oda sem jó akárki.

  • Eszter:
    Mit vártál a ” magyar zsidóságtól ”
    Ők is pont olyan magyarok mint az árvalányhajasok.
    Úgy tűnik hogy akik a ” Föld Csakrájának ” a környékén élnek , mind elveszítik a józan ítélőképességüket.
    Ez valamiféle kárpátmedencei átok lehet.
    Mindenesetre az ország egész népessége képtelen tanulni a múltjából és nagy léptekkel halad az újabb össznépi tragédia felé. Mint már annyiszor az elmúlt 600 évben.

    ( Az embert pont az különbözteti meg az állattól hogy a múlt ismeretében képes előre látni a jövőt. Ez alól csak a hülyék a kivételek. )

  • Gyula Bognar, Jr.

    Kedves Ille István, A közölt email címem ott van a Facebook lapomon, bárki megtalálhatja 1 perc alatt. Tégy, ahogy jónak látod, én nem rejtőzködöm, nem használok inkognitót. Felelősnek érzem magamat, minden kijelentésemért, véleményemért, tetteimért, amit szerencsére, itt az USA-ban megtehetek nyugodtan. Magyarországról viszont, a véleményem miatt, kaptam már többszöri komolyabb fenyegetést is, olyan emberektől, akiket gyerekkorom óta ismerek és azok családtagjaitól is. Tehát megértem óvatosságodat. Tisztelettel GyBJr.

  • gyula,a facebook és a KMH nem ugyanazon alapokon nyugszik. azon kívül ott sincs garancia minden adat valódiságára.
    ez nem óvatosság, hanem szvsz korrekt személyes adat kezelés. legalább is én szeretném annak hinni.

  • asher alexander

    oktalanul????
    mondja fiam eddig aludt??
    a csaladom 12 tagjanak legyilkolasa,kifosztasa,gettozasa,deportalasa-(90%-ban a szintiszta arjamagyarok altal)-nem eleg ok onnek??nos akkor on eddig fingot se ertett meg!!felesleges tovabbi idopocsekolas a reszemrol ennyi onnel szemben!

  • HunCanada!
    Túl van ragozva a dolog én ashert soha nem bántottam,ő
    mocskolódott többször csupán azért, mert nem vagyok baloldali(de náci,nyilas,rasszista sem!!!!)és zsidó,hanem keresztény mint sokan!
    ezért joggal vissza válaszoltam,amire nevetséges, alaptalan és gyűlölködő módon primitíven ócsárolt sőt többször meg is fenyegetett….ok és jog nélkül.
    Munkatáborra gondoltam,nem cserkészre… ezt Te is tudod!
    Nincs miért bocsánatot kérnem,mert nem csak a volt kollégámmal,de más zsidókkal sem volt eddig itthon soha
    konfliktusom és mindenki sérelmével kapcsolatban részvéttel és megértéssel viselkedtem!!!és ők is velem!!!!
    Azt viszont továbbra sem tudom elfogadni ha az ilyen emberek másokkal szemben,csak azért mert nem zsidók semmilyen részvétet,toleranciát nem tanúsítanak,mert ez bizony nagyon aljas és embertelen dolog,pont egy olyantól aki sokat szenvedett,erre nincs mentség és ezért terjed
    az antiszemitizmus!!!!itt is többen belátták!
    Különben ezen az oldalon végre tárgyilagosan több baloldali hozzászóló is kifogásolta az oktalan gyűlölködését és a fenyegetését!!!!
    A világ nem fehér és fekete,hanem sokszínű és ma mindenki szabadon gondolkozhat,nyilatkozhat!.Na részemről ennyi!

  • Tüske Zsófia

    Ille István, csak szólok, az első zsidótörvényt Magyarországon 1920-ban hozták, melyben szabályozták a zsidó hallgatók számát az egyetemeken. Ez az ú.n. numerus clausus.

    http://www.hdke.hu/files/csatolmanyok/09_KarsaiLaszlo_AMagyarorszagi_zsidotorvenyek.pdf.

    más: ha valaki kifogásolja Asher Alexander modorát, annak javaslom, járja be ugyanazt az utat, amit ő, egyáltalán nem jószántából, és majd, ha mindezek után türelmesebb lesz, beszállhat a megkövezésébe.

  • asher alexander
    2014 január 23
    1:49 du.

    Eh rehv tohv

    Asher! Figyeljen ide, ha valaki én biztos megértem az indulatait, mert a felmenőim egy részével ugyanaz történt mint magával, illetve majdnem, mert közülük akit elvittek senki nem jött vissza… De itt most nem a megértés, az empátia hiánya vagy megléte ami lényeges, ahogy többen is írták! Bodával már sokadszor keveredik ilyen személyeskedésbe és ami ebben a lényeg, hogy egész egyszerűen lealacsonyító ezzel az emberrel így vívni. Boda elég régóta írogat ide, több száz hozzászólását olvasva szerintem mindenki számára nyilvánvaló, hogy jó indulattal is véleményesen átlagos intelligenciájú és műveltségű valaki, aki viszont tele van frusztráltsággal, meg nem értettséggel, és gyanítom egy nagy adag megkeseredettséggel. Ezt valahogy kompenzálni akarja, rettenetesen erőlködik, hogy valaki lehessen ha máshol nem itt a net világában és keresi az állandó visszaigazolást. Ebből fakadóan iszonyat érzékenyen reagál az ellenvéleményekre, pláne ha azokat a személyét is érintőnek érzi, és azonnal az intelligenciájának megfelelő alpárisággal, jellemtelenséggel reagál. Öt nem szabad releváns vitapartnernek tekinteni, és pláne nem leállni vele személyeskedni. Azzal tényleg csak magunkat húzzuk le az ő szintjére. Nincs súlya a véleményének, a dumáinak, egy roppant egyszerű ember, ennek megfelelően kell kezelni! Leginkább sehogy!

  • Tüske Zsófia: ettől még nem változik az a tény, hogy NEMZETISÉGNEK minősítették a zsidókat. “A numerus clausus a modernizációs verseny ethnicizált lezárását jelentette. Kimondatlanul bár, de visszavonta az 1867. évi emancipációs törvényt. A zsidóságot – közvetve – fajnak vagy nemzetiségnek minősítette, és kizárta a szintén fajilag meghatározott magyar társadalomból.”
    csak szólok, persze.
    javaslom, olvassa el gyula bodnár jr. indokolását. azon felül nem megkövezésről van szó, hanem a gyilkos indulatok visszafogásáról.
    mert asher az utóbbi időben szinte már egyszemélyes háborúval fenyegetőzött.
    talán ezen is érdemes lenne elgondolkodnia, amikor védelmére kel.

  • Asher :
    Miért ?
    Szerinted az én családomból hányat gyilkoltak le ?
    Anyai nagyapámat pusztán azért hurcolták el mert felszólalt egy szakszervezeti gyűlésen.
    A két kezem szintén kevés lenne a halottaim számlálgatásához.

  • Marcsi
    TE egy akkora náci vagy mint ide Lacháza.

  • Képzeljétek el a fennti fotón látható tésztaképű seggfejt , amint így kimegy Romániába , mire a helyiek agyonverik. 😀

  • Kedves Marcsi, Abban teljesen igaza van, hogy gyűlölködni nem szép dolog, akár az egyik vagy a másik oldalon történik az. Ezt természetesen én is visszaigazolom Önnek. Egyébként félreértés ne essék én nem azért kifogásoltam az Ön írását, mert Asherrel vitába keveredett. Ettől teljesen független észrevételemet tolmácsoltam Ön felé.

    Lehet, hogy munkatáborra gondolt (bár ez a megfogalmazás is igencsak -lightos- és távol áll attól ami ott végeredményben történt) de az írása azt engedte sejtetni, hogy nem tudja felmérni, hogy ott mik is zajlottak és milyen módon illetve mértékben. Sajnos manapság ezeket mind-mind csak statisztikai adatnak tekintik, pedig hús-vér emberek haltak kínt értelmetlenül a csecsemőktől a szépkorúakig.

  • asher alexander

    fuser!
    erev tov adoni!
    -todah raba gadol v’ h’tslaha!!
    az O.-rokkevalo adjon kegyelemmel teljes vigasztalast csaladod elveszitese miatt!!

  • HunCanada:
    Kisbodát ezek nem érdeklik.
    Ő náci.
    Örül ha ilysmiről hall , boldogan tapsikol kezeivel és örül a lelke nekije ha a zsidók és másképpgondolkodók bestiális legyilkolásáról esik szó.

  • asher alexander

    tuseke zsofia!
    rosszul tudja!!
    az elso zsidotorveny-t a magyar kormany 1938-ban hozta meg!!
    ez volt az elso kimondottan zsidokat sulyto torveny!
    az 1920-as numerus clausus vonatkozott mas kissebbsegekre is nem csak a zsidokra a felsoktatasban valo szazalekos aranyban!!

  • geyza, először lomtárba tettem a hozzászólásod. de boda egyedfejlődéséről szóló elemzésem után úgy gondoltam, kiengedem.
    nem sértő bodára nézve, csak egy szomorú ténymegállapítás.

  • Nem baj Illepityu , majd átmegyek Hozzád és jól kiforgatom a szemetesedet , gyöngyszemek után kutatva.
    ( Amint hallom a gazdagok kukáiban néha kidobott gyémánt-diadémokat is szoktak találni a szerencsésebb kukázók.)

  • Tüske Zsófia

    Ille, Karsaival vitatkozzon, én őt idéztem. Valamiért autentikusabb szakértőnek tartom őt magánál.
    Bognár Gyulának lehet egy s másban igaza, de amióta Szemenyeit kiverte innen, nem respektálom a véleményét.
    Ő tipikusan az az egyén, aki a föld túlsó feléről osztja haza az észt, ahogy maga meg itthonról Kanadába.
    Én sok mindenről szívesen elgondolkozom, de továbbra is az a személyes véleményem, hogy az ítélkezzék más felett, aki a súlyos életveszély után maga képes lenne felülemelkedni a személyes sérelmein. Lehet indulni a gázkamrák irányába és utána nemesen megbocsátani a gyilkosoknak. A zsidókérdésben itt érintettek közül egyedül Ashernek vannak közvetlen tapasztalatai a koncentrációs táborról, a többieknek csak a felmenői voltak személyesen érintve. És ez bizony különbség.

  • Tüske Zsófia

    Ashernek:
    “Kovács M. Mária történész Törvénytól sújtva – A numerus clausus Magyarországon, 1920-1945 című, újonnan megjelent könyve kapcsán tartott rendezvényen az egyetemi tanár felhívta a figyelmet arra: Teleki Pálnak nemcsak a felsőoktatásba felvehető hallgatók nemzetiségi arányát meghatározó numerus clausushoz, hanem az 1938-as úgynevezett első zsidótörvényhez is volt köze. A kötet fontos tanulságának nevezte, hogy 1920 és 1945 között a kontraszelekció folyamatos volt.

    Karsai László kiemelte: 1940 nyara előtt a náci Németország semmiféle nyomást nem gyakorolt Magyarországra a tekintetben, hogy bevezessék a zsidóságot diszkrimináló további törvényeket, emiatt a magyar politikai elit némi késéssel, “lassan, félve, óvatosan követte a nagy német példát”. Mint közölte, a könyv bemutatja, hogy a numerus clausust gyakorlatilag soha nem vonták vissza, és a Horthy-korszakban végig jelen volt az antiszemitizmus akkor is, ha 1920 és 1938 között nem hoztak újabb zsidótörvényt. Emlékeztetett arra is, hogy a diákok mindvégig követelték az egyetemeken a “zsidó kvóta” betartását.

    Úgy fogalmazott: a korabeli rendszer által hangoztatott mítosz szerint 1928-ban visszavonták a numerus clausust, holott a felvételi bizottságok továbbra is megvizsgálták a jelöltek felmenőit. Szavai szerint a numerus clausus megszavazásakor az akkori politikai elit “érezte, hogy valami disznóságot csinál”, ami abból is lemérhető volt, hogy a kormány jelentős része és a nemzetgyűlés kétharmada nem vett részt a szavazáson.”
    Forrás: http://www.mult-kor.hu/20121129_karsai_magyarorszag_uttoro_volt_a_zsido_torvenyek_meghozatalaban

  • asher alexander

    remelem elvezik az urak egymas fikazasat??!!
    es verig vannak sertodve ha elobb utobb egyik-vagy-masik athagja azt a bizonyos nem athagando demarkacios vonalat ami ket idegen embert elvalaszt !!

  • tüske zsófia, nem fogja elhinni, de én is karsaitól idéztem 😀
    lehet, hogy maga egy másik karsait olvasott?
    hogy kinek a véleményét respektálja, és kiét nem, magánügy.
    kezelje magát a helyén, úgy talán jobban elfogja viselni a környezete.
    ami azt illeti, én itthonról itthonra osztom az észt 😀

  • asher alexander

    tuske es ille!
    maguk vitaznak rola es idezik azt a kort es torvenyeit!!
    -en a sajat boromon megtapasztalva ateltem azt!!
    arnyalatnyi kulombseg!!

  • bocs, kedves asher, de nekem tüske zsófia nem vitapartner. leginkább TIT előadást tartok neki 😀

  • asher alexander

    csakhogy a tuske arra “tres mauvais client!!!”-comme etudiante elle est une non payant!!
    tu n’est gagne rien au-dessous!!

  • asher: magyarul. ha kérhetem. a párom beszél franciául, de nem akarom bevonni ebbe a magas röptű csevelybe.

  • asher alexander

    tuske nem vevo az on oktatasara!!
    azon maga egy centet se fog nyerni!!

  • asher: nem akarok én eladni neki semmit sem. amúgy sem tudná megfizetni 😀

  • Nevezzük nevén a gyereket!Tüske Zsófia egy történelmi és tudati bliccelő. Még ilyet! Teljesen fel vagyok háborodva!

  • Gyula Bognar, Jr.

    Kérdés és feltevés: Mi értelme vitázni olyan emberekkel, akik HITBŐL politizálnak, éljeneznek kormányokat és szelektálják az ismereteiket, a hitüket alátámasztó, gyakran szintén hamis adatokkal szolgáló forrásokból? A valós adatokat elvetik, mert nem támasztja alá hitüket.
    Szerintem a tények, a bizonyítékok és az ebből kialakítható nagy részben logikán és valóságon alapuló nézetet nem lehet a hitvilágba bevezetni.
    Ez kb. olyan, (de nem ugyanaz) mint egy Isten hívőt meggyőzni, hogy Isten csak a neki létezhet a tudatában, de aki nem hisz Istenben, annak ez a létezés nem érzékelhető, tehát nem is bizonyítható.
    Példa: Dénes elvtárs és Marcsi egy millimétert sem fog eltávolodni hitvilágától, még akkor sem, ha a rendszer változna körülöttük. Akkor sem ha a Stadionos viktor kormányát és aktív, végrehajtó támogatóit jogosan megbüntetnék tízezernyi, a nemzet és polgárai ellen elkövetett bűneikért, aminek pici töredékéért, egyszerű emberek halálbüntetést kapnak, ott ahol ez még kimérhető.

  • Felvinczy Károly

    A Tett és Védelem Alapítvány megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2013 novemberében kérdőíves kutatást végzett az antiszemita előítéletek gyakoriságáról, erősségéről és a zsidóellenes előítéleteket tápláló csoportokról a magyar társadalomban.[1]
    összefoglaló:

    Több dimenzióban végzett vizsgálódásuk eredményeként elmondható, hogy a magyar felnőtt lakosságnak kb. egyharmada előítéletes a zsidókkal szemben, és ennek a csoportnak kb. a fele – azaz a teljes lakosság 15-20%-a – tekinthető szélsőséges antiszemitának. A korábbi vizsgálatokkal való összevetés azt mutatja, hogy az antiszemita csoport aránya a teljes lakosságon belül 2010-ben volt a legnagyobb, azóta valamelyest csökkent, de nem állt vissza a 2010 előtt időszakban mért alacsonyabb szintre.

    De nem erösödött!!!

  • Tüske Zsófia

    Ille: én beidéztem a forrást, maga nem. Ennyit a TIT oktatásról. Maga anno vitába szállt velem az angolszász jogról, abszolút téves álláspontból, miközben én tájékoztatok jogot több, mint húsz éve. Nem mellesleg én értettem, mit ír Asher franciául, maga nem.
    No de hát Buk-fenc min-dent TUD!
    Akik valóban sokat tudnak azokban van egy kis szerénység, mert pontosan tisztában vannak azzal, mennyi mindent nem tudnak.
    Bohóckodjon itt csak a többiek örömére, és forogjon a tükör előtt, hogy íme, egy polihisztor…. mostanában Orbán is ezt csinálja. A kanadaiak nyilván imádják ezt.

  • Napersze Felvinczykém.
    Mert az emúttnyóccév a hibás azért is.

  • tüske szófia: magával szemben bármiféle forrást idézni teljesen felesleges.
    az, hogy érti asher francia beírását, semmit nem változtat a lényegen.
    jogot tájékoztatni (?!) pedig nem jelent tájékozottságot 😀
    mondja, mi az a poliészter? 😛

  • horváth béla

    francia országban zsinagógákat gyújtogatnak és zsidókat ölnek…

  • horváth béla: kicsit konkrétabban, ha lehetne. kik, mikor, hol, miért?

  • asher alexander

    horvath bela!!
    menteur!!!!!
    vous et un vrai connard monsieur!!

  • horváth béla: milyen évet is írunk? ráadásul mintha nálunk nem az iszlamistáknak volna köszönhető a fenyegetettség.

  • Megállapíthassuk hogy Karinthy száleme átszátt a zujság fölött, szal bátrann kijelenthessük: ” Él még a méla Béla..”

  • horváth béla

    rasid, mitől félsz?….hogy a rendőrök kilövik a szemedet gumi lövedékkel és utána meg is lincselnek?

  • horváth béla: maga összekever valakivel. én nem félek, noch dazu nem is igen olvashatott tőlem félelemre utaló írásokat vagy kommenteket.
    a rendőröknek esélyük sincs ilyesmire, mivel ha nekem azt mondjak, oszlás, akkor én engedelmesen oszlásnak indulok 🙂

  • asher alexander

    “horvath”-(de inkann varga)-bela!!!
    ejnye ILLE nem ugrott be eddig??nekem mar a franciaorszagi hazugsagainal bejott

  • asher: nem ugyanaz, csak egy vidéki gárdista a tisza vidékéről 😀

  • Tüske Zsófia

    nekem nem fontos forrásokat idéznie, Ille, meg tudom különböztetni a nagyképű hazudozást a valós tudástól.
    Csak a tükrökkel vigyázzon: ha belenéz, esetleg nem lát mást, csak egy “DEL” gombot. És már azt sem túl sokáig.

  • tüske zsófia: szóval, ilyen egy a penge komment, amiről horváth néptársa írt 😀
    oszt amúgy, mégis, mire gondolt azzal a “nem sokáiggal”?
    az egészségem jó, felénk járdára véletlenül felszaladó autóval se kell számolni (mivel járda sincs), az ételemet magam készítem el, mégis, mire teccett célozni, zsófia drága?
    nomeg, ki is nyomná meg azt a del gombot?

  • horváth béla

    rasid, a nolblogon vitatkoztunk eleget…2010-ben rossz lóra tettél, megbuktatok, de te az a fajta vagy, aki nem tanult semmit és nem felejtett semmit akár a bourbonok a francia forradalomból…örök vesztes vagy….

  • horváth béla: kétlem, hogy vitatkoztunk volna, mert nekem maga nem vitapartner, különös tekintettel arra, hogy most sem képes “penge” kommenteket írni, csak személyeskedik.
    az, hogy mi vagyok, már megbocsásson, annak megítélése meghaladja a szellemi képességeit.

  • asher alexander

    ooooh!
    tevedtem!!ojjvaaaajj!!
    meg olyat!!!!
    no akkor meg csak egy,senkihazy nyikhaj kemenysepro jelmezben,es PC Huszar turultojas vacsora ota

  • horváth béla

    nagyon jót röhögtem rasid!nem vagyok olyan penge, mint te….

  • horváth béla: örülök, hogy vidám perceket okoztam magának. csak szóljon, szívesen teszem máskor is!
    csak éppen mára befejeztem magával, mert unom a terelését és a személyeskedését.

  • Kukoriné Kotkoda

    Befingottam, lehet, hogy be is szarok

This site is protected by Comment SPAM Wiper.