Lejáratják az erdélyi magyarokat a vokscsalók!

2014 április 2 3:24 de.39 hozzászólás

Világbotrány a voksimport Erdélyből. Lakcímkártya átvehető a választási csaláshoz vasárnap is. Mert hát, meghosszabbított nyilvántartással szolgálnak az okmányirodák.

Nézzük a módszert a játékelméleti matematika oldaláról:

A lényeg az, hogy a 80.000 főt elég csak a legjobban billegő helyekre irányítani előre nagyüzemileg tervezett, leszervezett alapon, mert azoknál érvényesíthető a korlátozott erőforrásunk a leghatékonyabban.

Meg kell nézzük, hogy ezek közül melyeknél kell/lehet a legkisebb számú voksturistával egy-egy mandátumnyereséget elérnünk. Ezekre koncentrálva elég, ha az összes, a 106 körzetből csak ezeket nyerjük el egy kiegyenlített országos rendszerben. (A biztos nyertes és vesztes területeket nem is kell figyelembe vegyük ezen metódus szerint, sőt a billegőknél is csak a legperspektívikusabbakkal érdemes foglalkozni, amelyekben párszáz, vagy párezer szavazat is eredményt hozhat.)

Tehát csak a legbillegőbb körzetekre koncentrálva célozzuk meg a 70%-os nyerési valószínűséget (pontosabban az erőforrásaink szerint az 50%+1 felett valamit), mert ez még kellően kevés kívülről jött szavazattal is elérhető., ugyanakkor a nagyszámok törvénye alapján nekünk elég a teljes rendszerbeli nyeréshez, ha összességében 1 mandátummal lenne több, mint a riválisunknak, és ezt el tudom érni akár csak 1 jól elhelyezett vokssal is egy ideálisan kiegyenlített rendszerben.

Kék cédula

Kék cédula

A bizonytalansági tényezők miatt viszont kénytelen vagyok az esélyeimet javítandó az elhelyezett voksok számát növelni, és diverzifikálni. Hogy hogyan,? Hát a fentieket szem előtt tartva választom ki a potenciális körzeteket, az odairányított voksturistáim számát pedig a fentiek alapján egy modell segítségével úgy számolom ki, hogy a 80.000 voks helyét a szerint osztom ki, hogy minél több billegő körzetbe küldve 70%-os  (vagy akár 60%-os, mert ahhoz kevesebb kívülről jövő voks is elég) eséllyel hasznosuljanak.

A másik megközelítés, ha a fent kiválasztott helyek közül a nyerés valószínűségét akarom növelni 75% fölé, akár 80%-ra, vagy feljebb, de akkor exponenciálisan több erőforrást kötne ez le, tehát a hasznosulásuk romlik.
A nyerő pedig egy további vegyes metódus, a kettő ötvözete.

A kérdés az, hogy a nyerési esélyeim optimalizálása esetében ezeket a változókat hogy, ill. mekkorára érdemes beállítani!

A bizonytalansági tényezők miatt, a billegő körzetek számának szűkítése mellett az egyes szavazókörzetekben fennálló esélyem százalékának javítására hajlanék, de ezt is csak maximum 70%-ig növelve, hiszen a nemelcsalt billegő körzetekben a nagyszámok törvénye miatt a nyerési esélyem anélkül is 50% (idealizált kiegyenlített, de bizonytalan kevert, el nem dönthető helyzetben is) körül vannak.
Viszont mivel a 70% relatívan sok erőforrást köt le, ezért lehet, hogy érdemes azt leengedni 60%-ra, és az így felszabaduló erőforrásaimat inkább újabb billegő körzetek eredményeinek meghekkelésére fordítani, amelyekben még elérhetem a fentiekkel párhuzamos 60%-os nyerési valószínűséget.

A nagy számok törvénye szerinti 60%-os nyerési esélyem azt is jelenti, hogy vállalható veszteségként (nem feltétlenül) bedőlni hagyok 40% bizonytalan helyet, hiszen azokban is megmarad az 50% esélyem a nyerésre. Ez szerintem korrekten vállaható kockázati veszteség, ill. biztos döntetlen azon voksok tekintetében amellett, hogy  ennek érdekében viszont jelentősen megerősítettem a befolyásolt helyeken az esélyemet. Másfélszer annyi mandátumot megszerezve ott, mint az ellenfelem (60 : 40).

Ez a játékelméleti kérdés persze részben idealizált viszonyokkal számol, és a további paramétereket nem veszi figyelembe, mint pl. a pártlistás szavazás. Azt más módon, saját hasznára már eltorzította, mondhatjuk elcsalta a rezsim.

Mindezek mellett a fenti játékelmélet alapján elkövetett választási visszaélés, vagy csalás eredményét a helyi szavazók számának növelésével lehet gyengíteni, bár a részletezett választási visszaélés nagyon hatékony, hiszen csak a választási eredmény átbillentéséhez szükséges voksot telepít, és azt is csak oda, ahova keveset kell az eredményességhez. Ez egy parlamenti képviselői hely eléréséhez elégséges  akár csak 10-100 erdélyi kisakkozott helyreküldése, amíg ez az eredmény a demokratikus ellenzék részéről átlagosan több, mint 25.000 rájuk szavazót  köt le, és az eredménye még akkor is bizonytalan! Tehát ez a választási csalás nagyon hatékony, hiszen akár kevesebb, mint 1%-os (telepített voks)befektetéssel nyerhet 100%-ot, azaz 1 parlamenti képviselőhelyet!

Kaszás Előd

39 hozzászólás

  • Láttam a Galamuscsoport.hu is képviseli már itt magát. Aztán rájöttem, hogy az írótól jelent meg itt cikkk korábban is.
    Sajnos a fenti igyekezet nagyon zavaros és gyenge, nem tud meggyőzni idegen szavakkal és millió számadatttal a székelyek vaksólási csalási lehetőségéről!

    Arról nem is beszélve, hogy a csalásra nincs szüksége a kormánynak, hatásos ellenzék hián.
    Tehát ilyen nemű cikkek feleslegesek, hiszen a nép nem hülye, tisztába van a cikk céljaival.

  • Kihagytam egy megfigyelést: úgy tűnik, hogy a cikk íróját elkapta a nosztalgia, Rákosi és társai után.
    Bizony, azok voltak a szép idők. Választás egy pártra.
    Ha nem mész választani, akkor viszont bajbajutsz, állás és családi helyzetedben.
    Tévedését megértem, hiszen a mai vezető pártnak NINCS érdembeli ellenfele, de nem a diktatura miatt, hanem az ellenzék széthúzása, hatalomvágya és impotenciája miatt!!!!!

  • Kaszás Előd úr
    kivillogta magát a nagyszámok törvényével (bár nem mindegyik fajtájával) és a játékelmélettel. Eszerint ha a gyengébbik párt ügyeskedik (némi manipulációval), talán még győzhet is. Hasonlóval találkoztam ma az egyik liberális portálon: sorrendbe szedték balos szempontból a 106 körzetet, hogy melyikben mekkora az esély. Nekik az érdekük az erdélyeztetés, az átjelentkeztetés,- ennek ellenére eleve mindent a másik oldalra kennének. Várjunk még négy napot !
    Kint voltam a kormányváltós tüntetésen is vasárnap. Ilyen baloldali vezetés mellett a Fidesz simán eléri a 2/3-ot, tiz százalékokat fog ráverni az egyéni körzetekben, s ha hozzáadnánk a Jobbik 20-21 képviselőjét, akkor …. De ezt már hadd ne irjam le. Elég, ha Ille úr majd megmagyarázza a dolgokat….

  • figyelő: ha javasolhatom, a pszichés zavaraiból adódó ellenségkép gyártással hagyjon fel. ez a cikk sem a galamusból származik. az pedig, hogy milyen cikkek a feleslegesek, remélem, belátja, nem a maga kompetenciája megítélni – amúgy sem képes rá.
    magát meggyőzni senki nem akarja. minek? attól elmúlnak a rögeszméi? francokat.

  • figyelő: mellé. a cikkhez az illusztrációt én tettem be. ha ezt maga rákosi iránti nosztalgiának értékeli, akkor az csak az állapota rosszabbodásának köszönhető.
    mondja, ma is itt fog terjengeni- természetesen a szabad véleménynyilvánítás jegyében -, mint tegnap?
    kérem, vegye figyelembe, hogy késő estig megint én vagyok a moderátor. viselkedjen úgy, mint egy mosópor. legyen fékezett habzású 😛

  • budafok: maga tényleg mazochista! kint volt a vasárnapi nagygyűlésen? mert mintha az nem tüntetés lett volna…mind1.
    persze, cáfolni semmit nem tud, mert ez, fiacskám, nem a maga pályája.
    én nem magyarázok meg semmit. magának meg különösen nem. nem foglalkozom gyp-sek nevelésével.
    erdélyeztetés…nahát, hogy maga milyen tehetséges az magyar szavak kitalálásában! ugye, ez olyan, mint a levideózás?
    a 2/3-ot nem baloldali vezetés mellett érik el. tudja, ez a megfogalmazás teljesen értelmetlen. azért, mert összerak szavakat egymás mellé, az még nem jelenti azt, hogy értelmes mondat születik.
    adja hozzá nyugodtan a jobbik képviselőit. a fidesz valóban győzni fog, de csak egyszerű többséggel. a jobbik marad ellenzékben. kit érdekel? egyedül orbánt. ugyanis pont a jobbik miatt veszíti el a 2/3-át. 😛

  • bencsics, figyelmeztettem. nem fogja a mai napot is eluralni, mint a tegnapit.
    magának nem véleménye van, hanem nyilvánosságra hozni kívánt rögeszméje.
    ez az oldal nem a pszichiátere várószobája.

  • A magyarok meg önmagukat járatják le.
    Pardon..rosszul írtam :
    Már lejárattuk önmagunkat a Wild-World előtt , le egészen a sárga földig.

    Látom szépen kezdi ezt a topicot is lejáratni a Figyelő

  • geyza: nem fogja. van bőven hely a lomtárban.

  • éRtem, szóval törli a beírásaimat. Ide is írtam, hogy nem tehettem arról hogy ” az Őreg Táltos,” velem akart beszélgetni. Ezt már kidobta Ille.

  • figyelő: öreg titán és nem öreg táltos. az pedig, hogy magával beszélgetni akart volna, barokkos túlzás. mondjuk,inkább meg szerette volna egy kicsit megvilágítani maga körül a sötétséget. nem jött össze.
    a komcsizós és jobboldali, fideszpropangadista „véleményei” továbbra sem fognak kijönni, a releváns és tárgyszerű igen. ha nem tetszik, bepanaszolhat, vagy elmehet más fórumra, ahol ezt díjazzák.

  • Ja! Majd írok Göllnernek és Christophernek az általuk dicsőitett demokráciáról. Csak így tovább!
    A „fideszpropagandista” szövgre egyáltalán nincs szükség, nyernek anélkül is.
    Részemről egy egyéni véleményt írtam mindig, ha a nagy „demokrata” fórumnak ez nem tetszik, akkor bizonyítják, hogy hazudnak.

  • figyelő: maga csak ne foglalkozzon azzal, hogy nyer-e a fidesz, vagy sem. semmi köze hozzá.
    ahogy göllnernek sem a KMH megjelenéséhez.
    senki nem állította, hogy a KMH demokrata fórum lenne. magáról viszont egyre többen, hogy nem normális.

  • Ille, az „Öreg Titáán” jó ötletet adott, mi? Most ezt terjeszti rólam ,de nem bánt vele.
    T.i. Orbánról már évek óta olvastam és hallottam, Ausztriába jár pszichoterápiára.
    Ezek már olyan hülye vádak, amin csak röhögni lehet.
    HA NINCS MÁS ÉRV, PROPAGNADA, SZLÓGAN VAGY HATÁSOS ELLENZÉK, AKKOR A HÜLYESÉG ÁLLITÁSA, GONDOLJÁK HASZNOS LEHET!
    Egyről elfeledkezik, a rágalmazókat perelni lehet! Viktor nem ment el addig, de más megteheti nyugodtan.
    Perelni lehet igen szép összeggel s a gatyája is rámehet az illetőnek a személyes, diszhonesztáló rágalmakért.

  • figyelő: a nevet nem én írtam el, hanem maga. az, hogy magának mi vicces, és mi nem, a humorérzékétől függ (ami nincs, így egyéb galádságokra is képes).
    hogy a maga viktora meddig ment el, azt már látjuk. az én gatyám már ráment arra, úgyhogy, esélye sincs a vagyoni kártérítésre 😀
    mit jelent a diszhonesztálás?

  • Valakinek van véleménye a cikkről is? Vagy csak MEGINT velem foglalkoznak?
    Kaszás Előd egy rangos helyről jött ide, nem kevesebb, mint a Galamuscsoport.hu.ból, mégis illene valamit írni róla is.

  • figyelő: ha esetleg valami bizonyítékkal szolgálna kaszás előd galamus-i múltjáról, megköszönném. tudja: dátumok, cikk címek, ilyesmi.
    ha esetleg nem tűnt volna fel, maga se írt a cikkről.

  • Elsőnek írtam róla. Csak a Googleban kell megnézni (onnan vettem) a cikket és múltját.

  • basszameg, tényleg kezd ez a fórum megint bencsicsről szólni! chris, tényleg ezt akarod?
    én megyek aludni. romlik a tűrőképességem.
    már bodát sem várom meg.

  • Ez a szimpla fasisztának álcázott turbó-náci némber sohasem fogja abbahagyni

    Ha ezt csinálja családi körben is , biztosra vehető hogy hozzátartozói nagyívben elkerülik.

    Ez nö kibírhatatlan !

  • geyza: vedd úgy, hogy színesíti a palettát. gyenge elméjűek nem sokan szólnak hozzá a cikkeinkhez. boda az üdítő kivétel 🙂
    amúgy se nem náci, se nem fasiszta. azok bizonyos elvek szerint működnek. boda nem ilyen. ő elvtelen, vagyis fideszes.
    biztosan észrevetted, hogy boda csak bizonyos időintervallumban jelenik meg a fórumon. ez azért van, mert a gondozói csak ennyit engednek meg neki, nehogy túlterhelje az agyát, ami az ő esetében könnyen előfordulhat, és súlyos következményekkel járhat 😀

  • Illie, Gay-za!
    Onoknek nem kell orvosi bizonyitvany.Sajat magukrol allitjak ki azt.
    Egyebbkent a cikk csak beteges nyuszites.

  • Hihetetlen, hogy egy konkrét választási visszaélés (csalássorozat) leírását is lehet fikciónak tekinteni egyesek részéről, és azt letagadni.
    Bárki, bármelyik oldal csinálja ezt, az köztörvényes bűncselekmény!
    A legszomorúbb, hogy a felbujtók visszaélnek a megtévesztettjeik ideológiai elkötelezettségével, (mint a középkorban) és bűncselekményre veszik rá vallásos áhitatukban elfogult elkötelezettjeiket.
    És ez még csak a látványos felszín!
    A legalább ilyen komoly, nehezen érzékelhető, mérhető alig látható aljas szövetkezésből táplálkozó csalássorozat magyarországi testvére itt van, és ki tudja, mióta szervezve, kivitelezve a láthatatlan mélységben döng!
    Ugyan ezt megcsinálják azokról a fixen fideses területekről is átirányítva a lakosokat a billegőkbe. Erre is van már konkrét bizonyíték.
    Durvább helyet az, ha a biztos bukásra szánt területet továbbgyengítik, és onnan is átjelentik a szimpatizánsaikat. Ezeket nehéz mérni.
    A fő poén, hogy ezt mivel kényelmesen tudták intézni hónapokon keresztül, ezért az ilyen átirányított szavazók valójában fizikailag sem kell, hogy vasárnap elutazzanak a kamuhelyre, hiszen kérhették a választási bizottságnál, vagy neten, hogy a tényleges lakhelyükön hadd szavazzanak fizikailag („merthogy véletlenül ott fognak tartózkodni a választás napján”), de a fiktív – az újonnan kért lakcímkártyájuk szerinti bejelentkezésükhöz számolják.
    Mérget vennék rá, hogy az ilyen esetekben vagy a parlamenti választások után, vagy ráérősebb esetben az önkormányzati után (idén a 3. választás lesz ősszel) vissza is jelentkeznek tényleges lakhelyükre!

    Az pedig külön elszomorító, hogy a fidesfun-ok nem az írások tartalmával, hanem a leírójuk vakargatásával foglalkoznak!

  • jimbo: ha személyünkön kívül mással is foglalkozna, az igen üdvös lenne, de sajnos, a szellemi képességei nem terjednek addig, hogy a cikkhez is szóljon. tudja, az kevés, hogy minősít, mivel ahhoz, ugyebár, nem kell túl sok ész.
    nem tűnt fel magának, hogy a tényekkel nem tud mit kezdeni?

  • e-migráns: erre telik tőlük. ugyanis annyira sötétek, hogy a tartalmát valszeg fel se tudják fogni.

  • „Ártunk és qurmányunk tényleg azt hiszi ilyen hülyék vagyunk?
    A mai nap egyik választási adok – kapok -ja, hogy Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke azt mondta, az ellenzéki szövetség félelme, hogy listás szavazatukat otthonról leadó kettős állampolgárok tömegesen jelentkezhetnek be magyarországi lakcímre, akár úgy is, hogy lakcímkártyájukat csak a választás napján veszik át, és így a többi határon túlival ellentétben egyéni körzetben is szavaznak. Az NVI pénteki közleményében hangsúlyozta: azok a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok, akik bekerültek a levélben szavazók névjegyzékébe, és akiknek az NVI már kiküldte a szavazási levélcsomagot, de közben magyarországi lakcímet létesítettek, a szavazóhelyiségben már nem kapnak országos listás szavazólapot. Ők azzal a megjegyzéssel kerülnek át az adott szavazóköri névjegyzékbe, hogy részükre csak egyéni választókerületi szavazólap adható.

    A vita kapcsán egy érdekes momentum is előtérbe került. Az illetékes elvtársak úgy döntöttek a múlt héten, hogy az okmányirodák 5.-én és 6.-án nyitva tartanak.

    Nos mint a témához értő szakértő elmondhatom, hogy több a füstje mint a lángja a dolognak, mert megfelelő előírások mentén a dolog korrekt módon kezelhető. Mondom megfelelő előírások, amit nem igazán lehet elmondani sem a törvény-rittyentő, sem a jóváhagyó sem pedig a derék bebetonozott pártkatonák tevékenységéről.

    A téma igazi pikantériája azonban nem ez. Az NVI hangsúlyozta, hogy: „A választás hétvégéjén az okmányirodák nyitva tartása csak az ideiglenes személyazonosító igazolvány kiadását, a lakcímigazolvány pótlását szolgálja, ezzel is segítve az állampolgárok részt-vételét.”

    Ni csak mit nem mondanak, de ennél fontosabb, hogy ni csak ki beszél itt? =))

    Csak nem azok a derék párt-kéjencek, akik nem is olyan régen arról hangoskodtak, hogy a bornírt baromság kitalációjuk az előzetes regisztráció nem akadályozza, hanem növeli a választói tudatosságot! =))”

  • ” a Fityesz-KB-nál – mint ismert – közölték, hogy érdemi magyarázat vagy vizsgálat helyett feljelentik azokat az országgyűlési képviselőket, akik több száz fős átjelentkezésekre hívták fel a figyelmet. A vonatkozó közleményükben kiemelten hangsúlyozzák, hogy ezeknek a mocsok ellenzéki politikusoknak bűnhődniük kell, mert: „megsértették a rendeltetésszerű és jóhiszemű joggyakorlás elvét”.”

  • Illie!
    Milyen tenyekkel. Hol vannak itt tenyek. Csupa foltetelezesbol kiindulo ragalom van. Ezt szoktuk meg a KMH-n

  • jimbo, maga max. a saját lábszagát szokhatta meg 😀

  • Kaszás Előd írta, én közlöm

    Na, akkor villogjunk még egy kicsit, mondjuk, Budafok kedvéért.

    A lényeg az, hogy a 80.000 főt elég csak a legjobban billegő helyekre küldve, mert azoknál érvényesíthető a korlátozott erőforrásunk a leghatékonyabban.
    Meg kell nézzük, hogy ezek közül melyeknél kell/lehet a legkisebb számú voksturistával egy-egy mandátumnyereséget elérnünk. Ezekre koncentrálva elég, ha az összes, a 106 körzetből csak ezeket nyerjük el egy kiegyenlített országos rendszerben. (A biztos nyertes és vesztes területeket nem is kell figyelembe vegyük ezen metódus szerint, sőt a billegőknél is csak a legperspektívikusabbakkal érdemes foglalkozni, amelyekben pár száz, vagy pár ezer szavazat is eredményt hozhat.)
    Tehát csak a legbillegőbb körzetekre koncentrálva célozzuk meg a 75%-os nyerési valószínűséget (pontosabban az erőforrásaink szerint az 50%+1 felett valamit), mert ez még kellően kevés kívülről jött szavazattal is elérhető., ugyanakkor a nagy számok törvénye alapján nekünk elég a teljes rendszerbeli nyeréshez, ha összességében 1 mandátummal lenne több, mint a riválisunknak, és ezt el tudom érni akár csak 1 jól elhelyezett vokssal is egy ideálisan kiegyenlített rendszerben.
    A bizonytalansági tényezők miatt viszont kénytelen vagyok az esélyeimet javítandó az elhelyezett voksok számát növelni, és diverzifikálni. Hogy hogy, hát a fentieket szem előtt tartva választom ki a potenciális körzeteket, az odairányított voksturistáim számát pedig a fentiek alapján egy modell segítségével úgy számolom ki, hogy a 80.000 voks helyét a szerint osztom ki, hogy minél több billegő körzetbe küldve 75%-os (vagy akár 60%-os, mert ahhoz kevesebb kívülről jövő voks is elég) eséllyel hasznosuljanak.
    A másik megközelítés, ha a fent kiválasztott helyek közül a nyerés valószínűségét akarom növelni 75% fölé, akár 80%-ra, vagy feljebb, de akkor exponenciálisan több erőforrást kötne ez le, tehát a hasznosulásuk romlik.
    A nyerő pedig egy további vegyes metódus, a kettő ötvözete.
    A kérdés az, hogy a nyerési esélyeim optimalizálása esetében ezeket a változókat hogy, ill. mekkorára érdemes beállítani!
    A bizonytalansági tényezők miatt, a billegő körzetek számának szűkítése mellett az egyes szavazókörzetekben fennálló esélyem százalékának javítására hajlanék, de ezt is csak maximum 75%-ig növelve, hiszen a nem elcsalt billegő körzetekben a nagy számok törvénye miatt a nyerési esélyem anélkül is 50% (idealizált kiegyenlített, de bizonytalan kevert, el nem dönthető helyzetben is) körül vannak.
    Viszont mivel a 75% relatívan sok erőforrást köt le, ezért lehet, hogy érdemes azt leengedni 60-65%-ra, és az így felszabaduló erőforrásaimat inkább újabb billegő körzetek eredményeinek meghekkelésére fordítani, amelyekben még elérhetem a fentiekkel párhuzamos 60-65%-os nyerési valószínűséget.
    A nagy számok törvénye szerinti 65%-os nyerési esélyem azt is jelenti, hogy vállalható veszteségként (nem feltétlenül) bedőlni hagyok 35% bizonytalan helyet, hiszen azokban is megmarad az 50% esélyem a nyerésre. Ez szerintem korrekten vállaható kockázati veszteség, ill. biztos döntetlen azon voksok tekintetében amellett, hogy ennek érdekében viszont jelentősen megerősítettem a befolyásolt helyeken az esélyemet. Közel dupla annyi mandátumot megszerezve ott, mint az ellenfelem (2/3 : 1/3)
    Ez a játékelméleti kérdés persze részben idealizált viszonyokkal számol, és a további paramétereket nem veszi figyelembe, mint pl. a pártlistás szavazás.
    Mindezek mellett a fenti játékelmélet alapján elkövetett választási visszaélés, vagy csalás eredményét a helyi szavazók számának növelésével lehet gyengíteni!

  • Kaszás Előd
    Őszintén örülök, hogy , hogy valaki itt valóban tud villogni a matekkal. Magam is kedvelem, nemrég szigorlatoztam belőle. Persze a magyar választásra ezt csak idealizáltan lehet alkalmazni. Durván annyi a gyakorlati haszna, mint a káosz-elméletnek, vagy pontosabban: az egyszerű determinisztikus rendszerek megjósolhatatlan viselkedésének. Paraszti ésszel az eredmény már ma megjósolható… Üdvözletem, o.m.

  • „Fantomszerbek Újszentivánon?
    Az Átlátszó videóriportban mutatja be az újszentiváni rejtélyt: a szerb határtól pár kilométerre lévő faluban valóságos demográfiai csoda történt, hiszen a lakosság száma három év alatt 400 fővel gyarapodott. A bökkenő az, hogy, a lakók sehol sem látják a nagy növekedést és arról suttognak, hogy szerb-magyar kettős állampolgárok, voksturisták jelentkeztek be, csak papíron, választani. A lap szerint a növekedésre magyarázatul szolgálhat ugyan a választási és a lakcímnyilvántartási statisztikák közötti módszertani különbség, de gyanús, hogy még a postás szerint is vannak olyan porták, ahova több tucat ember van bejelentve. A polgármester cáfol, szerinte minden rendben van. A HVG is a voksturizmusról ír: a lap szerint több száz, esetenként majdnem ezer fővel nőtt meg egyes budapesti választókerületekben a szavazásra jogosult polgárok száma az utóbbi egy-két hónapban, ami akár a választások eredményét is befolyásolhatja. Van, aki tudni véli, határon túli magyarokat jelentenek be fiktív lakcímekre.”

  • Hogy mennyire van jelentősége a játékelméletnek? A magyar származású Oláh prof. közgazdasági nóbeldíjat kapott pár éve pont az alapján vizsgálva hasonlóan sok ismeretlenes dolgokat. A fenti írás nyiván nem azon a tudományos szinten értekezik, de az alapelvei megjelennek.

    A legszebb a voksturizmusban, hogy az aktivisták Mo-on is – a határokon belül is megteszik, szervezett módon települnek át rövid időre fiktív bejelentett címekre, ahol életvitelszerűen nem is lehet őket megtalálni. Az eleve elbukott és nyerő területekről iratják át magukat, és még csak szavazniuk se kell odamenni, hiszen kérhették, hogy bármely tetszőleges helyen adják le a szavazataikat! Így tehát leginkább otthon szavaznak, csak a kívánt körzetbe számolják! Na ez a csalás hogy tetszik?

    Végül is milyen szép lenne uígy a fidesz vezérkart kiszavaztatni otthonukban megbuktatva csak a poén kedvéért, hogy felháborodjanak az alapvetően saját csalásukon!
    Ha most a sok csalásuk miatt győznek, akkor szerintem megérdemelnének egy ilyen mozgalmat! Buktassunk meg minden fideszvezetőt városukban!!!

  • Ha már más nem vállalja fel…..
    Az én „káosz-elméletemmel” a szavazás eredménye a következő mandátumokat eredményezi: (-tól…ig, párt sorred: Fidesz, Kormányváltók, Jobbik. LMP)
    120/134
    48/46
    25/19
    6/ —
    Szóval ilyen óriási különbségeknél, komolytalan sőt nevetséges lenne utólagosan a „csalásról” polemizálni hosszasan !

  • budafok: Ha a Te káosz elméleted valóra válik az tényleg maga a káosz. De nem baj. Négy év múlva Rogánnak már nem kell leadnia rossz adóbevallást. Mert egyáltalán nem kell leadnia. Mert akkor már azt is megteheti. Ha nektek az jó?

  • Ille István

    A Délvidéken még bőven vannak magyarok, akinek még nincs magyar állampolgársága. Miért kéne szerbeket felbérelni?
    A szerbeknek maximum az EU-s munkavállalás lehetősége miatt vonzó a magyar állampolgárság. Amiért – szerintem – inkább ők fizetnek az ügyeskedő vajdaságiaknak.

    Hoppá! Lehet, hogy az lesz a nem várt hozadéka a kettős állampolgárságnak, hogy a Erdélyben, Délvidéken stb. így kerülnek ismét többségbe a magyarok.. 🙂

  • jani:
    „… a fővárosi 2-es választókerületben (a XI. kerületben) például február eleje és március vége között 988-cal nőtt a bejelentettek száma, azzal együtt, hogy ez demográfiai okokkal nem magyarázható.”
    „A kisvárdai járásban fekvő Tornyospálca egyik átlagos házába több mint száz ember van bejelentve állandó lakosként a választói névjegyzék szerint.”
    ” Zuglóban nagyjából 700-zal többen akarnak szavazni, mint ahányan két hónappal ezelőtt a névjegyzékben voltak, míg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén nagyjából ugyanennyivel kevesebben. A szabolcsi város polgármestere, Lipők Sándor pedig a zuglói jelölt, Papcsák Ferenc kampányfőnöke.”
    ez, ugyebár, teljesen rendben van, igaz, kedves jani?
    amúgy tényleg megvan az ára a magyar állampolgárságnak…

  • Jani
    A fővárosi 2-es választókerület a jobboldal legerősebb bástyája. Itt (Újbuda északi és középső részén)1990 óta folyamatosan(!) tarolnak. dr Simicskó István a Kormány legnépszerűbb államtitkára indul itt most ismét a paksi ügybe nyakig lemerült dr Józsa Istvánnal szemben. Bárminemű tömeges átjelentkezés csak baloldali érdekű kezdeményezés lehet(ne). Dehát baloldali manipulációt feltételezni az kisebbfajta rasszizmus. Mielőtt Ille úr ismét „bohóc”-nak titulálna, kérem várja meg a választási eredményt: ha Simicskó nem verne rá Józsára legalább 10.000 voksot, akkor mazsoretteket irányitok hozzá Fót határába black label-es itókákkal.

  • budafok: szaván fogom. a szám nekem ugyan túlzónak tűnik, mert annyi szavazásra jogosult abban a szavazókörben se fog elmenni, de maga tudja.
    „A budapesti szavazókörökben jellemzően 7.500-15.000 szavazásra jogosult állampolgár lakik, összesen 38 olyan szavazókör van, ahol a szavazásra jogosultak száma meghaladja a 15.000 főt, ezek a szavazókörök Budapest különböző városrészeiben szétszórva találhatók.” egy csöppet túlvállalta magát 🙂
    vegyünk egy másik nézetet:
    a 6 legtöbb választásra jogosulttal rendelkező kerület – V,VI, VIII, IX, XI, XXI – 27.000-től 31.000-ig számol. újbuda nincs közte.
    (http://www.valasztasirendszer.hu/wp-content/uploads/PC-FES_ConferencePaper_FelutonAValasztasiReform_120417.pdf)
    csak a fót határával lesz egy kis gond. mint többször említettem, én mogyoródon lakom. megadom a címet: ivó u. 1.