Orbán ma

2014 augusztus 7 8:19 de.17 hozzászólás

Sarokba szorított helyzetben még az alapjában nem támadó típusú állatok is agresszívvá válnak. Hát még azok, amelyek genetikusan harcra vannak teremtve. A sebzett vad pedig a legveszélyesebb állatfajta. Reakciói kiszámíthatatlanok, amikor támadnak, nem mérlegelik, hogy ellenfelükkel eséllyel veszik-e fel a harcot.

Orbán Viktor – ha nem is genetikusan, de – gyerekkori szocializációjának okán harcra termett, és ráadásul az utóbbi időben súlyos sebeket kapott. Elsősorban nem itthonról, mert azok inkább csak karcolásoknak számítanak, hanem külföldről, az EU-n belüli és kívüli mértékadó politikusoktól, sajtótól, az országot elhagyó vagy éppen csakazértis maradó multiktól, bankoktól, a „honlapját tisztogató” oxfordi egyetemtől, és a sor folytatható.

Orbán Viktor. Fotó: Facebook

Orbán Viktor. Fotó: Facebook

Orbán egyre inkább a sebzett harci kutyához hasonlítható! Tusnádfürdői beszéde után gyanúsan eltűnt, elhallgatott. Nem zárható ki, hogy éppen erőt gyűjt következő kirohanásához.

A veszély tehát nagy! Az ellenzék Orbán újabb és újabb támadásaira többnyire csak gyenge utóvédharcokkal reagál. Virág elvtárs örökbecsű „a nemzetközi helyzet fokozódik” mondása ma Magyarországra érvényes: ma a helyzet itthon, nálunk fokozódik. Kémiából vett hasonlattal élve: az egymással heves reakcióra képes összetevők a kritikus arány és koncentráció elérésekor robbanó eleggyé válnak, és a legkisebb szikrától robbannak is.

Attól félek, hogy a fenti, sokak számára talán eltúlzott, futurisztikus kép – előbb, mint gondolnánk – valósággá válik. Van-e hatásos recept, aminek alkalmazásával megelőzhető, megakadályozható a legrosszabb bekövetkezése, nem tudom. Csak azt látom, hogy az ellenzék mai viselkedése, reakciói semmiképpen nem ebbe az irányban hatnak.

Jobbágy Tibor

17 hozzászólás

  • az a sanda gyanúm, nem is az ellenzéken fog múlni ez a robbanás.
    spontán reakció lesz, ahogy a szénpor is be tud robbanni, vagy ahogy kínában is berobbant az alumínium por, és ahogy egy sáskafelhő is be tud robbanni. igaz, mindegyikhez kell a felgyülemlő statikus elektromosság, de ha nem vezetik el, biza, kész a baj…
    amúgy orbán tényleg sarokba szorított vadként viselkedik. de, hogy harci kutya lenne, az azért barokkos túlzás.
    max. ordító egér.

  • Kiszely Anna Mária

    Az un.”ellenzéken” biztos nem múlik semmi, vigyáznak arra, hogy a husosfazéktól nehogy elkerüljenek. Mert itt nem csak az orbánt és csicskáit kell elzavarni, hanem az összeset. Igen, itt csak az igazi demokratákon (nem politikai pártokon) fog múlni, a civileken.

  • Hegedűs Sándor

    Kedves Tibor!

    Nekem tetszik az írásod, és még a hasonlat sem idegen tőlem. Azonban az eredményét illetően nem biztos a kimenetel. Amennyiben a „bölcs vezér”, nem bölcs módjára újabb nagy támadást intéz a nemzete ellen, akkor ez fordítva is elsülhet. Abban biztos vagyok, hogy ennek élére nem állnak a mostani (valóságban is létező, nem fantom) demokrata, netán baloldaldali pártok, hanem ez ellenállás a népharagban fog feltörni. Sajnos ez esetben is van több opció a lázadás lehet egy jobboldali, vagy egy szélső baloldali (talán anarchista) „forradalom”, amelyik amikor pusztít nem mindig válogat! (Sose hittem, hogy 1956-ban a börtönök megnyitásakor, volt egy bizottság amelyik a köztörvényeseket nem engedte szabadon, a forradalmak már ilyenek!)

  • Jobbágy Tibor

    Ille István@
    Én kémiai hasonlattal próbáltam élni, míg a statikus elektromosság okozta robbanás inkább fizikai, a sáskafelhő pedig biológiai hatású „robbanás” lehet.
    Ami pedig Orbánt illeti: ha a nagyságát (és itt nem is a cm-ben mérhetőre gondolok) nézzük, valóban inkább egér (esetleg nagytestvére a patkány), viszont a harciassága igazán nem a rágcsálóké. 🙂

    Kiszely Anna Mária@
    Sajnos igaz: a baloldal is tele van megélhetési politikusokkal, akiktől rossz néven vesszük a „húsosfazék effektust”, miközben – legyünk őszinték – hasonló helyzetben valószínűleg mi magunk is valami hasonlót tennénk.
    Ezért nem ördögtől való az elmélet, hogy politikusnak az jó, akinek a megélhetéséhez nincs szüksége a képviselői fizetésére.

    Végül, kedves Sándor!
    A népharag feltörése csak az egyik lehetséges végkifejlet lehet. De van másik is: Az ország anyagi csődje (fizetésképtelenség), vagy a Fidesz eróziója, belső harcai, amikre egyelőre csak halvány jelek utalnak.

  • orban 174 cm , ennyi a magyar atlagmagassag

  • laci, meglehet, de orbán azért átlagon aluli…

  • naja , kedves ille ur

  • az van hogy szavazaskor keveseket erdekel hogy milyen kicsi vagy atlagos a csuti , kilatszik e a talajbor vagy sem

  • jobbágy tibor: általában minden hasonlat sántít, de az a lényeg, hogy gyúelegy alatt mást és mást lehet érteni, akár társadalmilag is.
    nem okoskodás képpen, de – meglepő módon – a sáskafelhő is a statikus elektromosság felgyülemlése okán robban fel. több száz ezer, akár több millió sáska szárnyának rezgése ugyanis komoly statikus elektromosságot gerjeszt.

  • Oxford kapcsán

    Odaát Oxfordban azt mondta „Köbüki”:
    Töröljük Viktort, mert szemünket kiböki…!
    Nem is akármivel: neohorthyzmussal,
    demagógiával, és sok más „-izmus”-sal,

    üres lózunngokkal, fasiszta eszmével;
    pokolba már végre a fideSS-Böszmével!
    Ha a mi Führerünk agyilag ily zokni,
    jó lenne, ha újra megnyílna az OPNI!

    Egyértelmű jelzés: Oxford már nem büszke
    arra, amit művel a Felcsúti Böszme.
    S mi még mindig tűrjük, bénán hezitálunk…
    A nemzetvesztéshez meddig asszisztálunk?

    Ez a vadbarom egy országot miskárol;
    nem kéne törölni végre a listáról?
    Ez Uniót most már jól meg kéne lepni,
    s eme hitlerájnak gyorsan véget vetni!

  • bonhomme
    2014 augusztus 8
    4:05 du: lassan ideje,hogy Ille kinevezzen házi költőnek
    nekem mindenesetre tetszik az újabb szösszeneted

  • Hegedüs Sándor !

    Mese habbal, hogy 56-ban a köztörvényeseket nem engedték szabadon. Bzony, már az első nap ott flangáltak Budapest utcáin és éberen figyelték, kinek van sárgásbarna lábbelije, mert az ávósnak számított, és máris lincselő és akasztó-shovnak lehettek tanúi az arra tévedő mosolygós, és vigyorgó érdeklődők (ld.: a korabeli fotók)…
    Ha pedig nem így volt, akkor meg az úgynevezett békés forradalom meséje a hamvába holt. Ez esetben ha, ti. nem a köztörvényesek voltak, akkor a nemeslelkű forradalmárok, akik lincseléssel mocskolták be azokat fehér lelkű kezeiket(?). Ők nem hordtak fehér kesztyűt, mint ’19-es darutollas különítményes elődeik… Annak később jött volna el az ideje, abba a két hétbe még nem fért bele a külsőségek nyílt és őszinte feltárása.
    Mindennek eljön a maga sora. Mai utódaik, és követőik már ezt is nyíltan megteszik…

  • Bonhomme !
    Csakhogy itt is… !!!
    A művészet és tehetség minden akadályt legyőz, akárcsak a tavaszi hóvirág a fagyott földet.
    Versedhez ez nagy: 😀 !

  • VIII.8. 1,21 !

    Honnan a francból veszed, hogy csuti törpe 174 cm ?
    Bárhonnan is, ez egy ugyanolyan szemenszedett hazugság, mint az, hogy okos, stb… 🙁
    Jómagamnak volt – na nem szerencsém – alkalmam nem is egyszer személyesen és közvetlenül találkozni és beszélni is a Führereddel: nem mértem, de jó, ha egyáltalán eléri 164 centimétert, azaz jó tíz centit tetszett csúsztatni, kedves fidSS agitpoprock.. 😀

  • Dúvad

    Az első bekezdésben említett sarokba szorított és sebzett állat úgy ördögigazából 2006. őszén mutatta ki igazán az éles agyarait. Nem nézett és nem látott, mart és harapott. Ő akkor csak visszaadta azokat a sérelmeit, amelyeket a választásokon, de elsősorban a Gyurcsány-Orbán tévévita során valóban, önérzetében is elszenvedett. Ugyanúgy, mint amikor kisdiák korában karácsony táján a napközis tanár fegyelmező dorgálása okán a meszelt falhoz csapta a mákosbeiglit és így szólott vicsorgó szájszervével: „Ezt akartad(?), akkor nesze…!”

    A kérdés már réges-rég az, mi is jár a dúvadnak ???

  • Kiszely Anna Mária

    Az ki van zárva, hogy ez a tahó 174 cm, hacsak a kissámlit is bele nem mérték. Akkor az EU-ban k..va magas államfők és politikusok vannak, mert eddig akárki mellett állt, mindenkinél alacsonyabb volt.

  • Félek a jövötől,méghozzá nagyon,mert féltem Magyarországot,mely most nagy veszélyben van.