Skanzenvilág – magyar táj házhoz jön 3.

2014 augusztus 29 11:16 de.3 hozzászólás

A nyugat – dunántúli tájegységben most virtuálisan ellátogatunk további 3 faluba.

A tájegység első háza Vöckönd. Ez egy az 1800-as évek végén épült szegényparaszti hajlék. Itt az élő múzeumi helyszín keretében szintén (akárcsak Kondorfán) kisgyermekeknek tartanak foglalkozásokat a múzeumpedagógusok. Bepillanthatnak a gyerekek a falvak egykori hétköznapi életébe és kipróbálják mindazon feladatokat, amiket akkor gyerekek naponta elláttak, segítve a család életét. A kislányok söprögetnek, mosogatnak, főzésben segédkeznek, a fiúk a jószágok körül dolgoznak, fát hordanak, stb.

Vöckönd

Vöckönd

A cserépkályhák különösen vonzanak, itt is találtam egy gyönyörű darabot. A mellette lévő nyitott ládából éppen a kislányok öltözködtek a hagyományos paraszti gyermeki viseletbe.

Vöckönd, szobarészlet

Egyszerű szobabelső, döngölt padló, fagerendás mennyezet, egyszerű bútorok.

Vöckönd, szobarészlet

Vöckönd, szobarészlet

A múzeumban Baglad és a Felsőszenterzsébeti harangláb szomszédságában található a Szentgyörgyvölgy települést képviselő ház. Jellegzetesen L alakú, azaz hajlított ház. Nekem ez az L alak nagyon tetszik, létrehoz a ház előtt egy kis védett belső teret. A házat a 19. 20. század fordulóján zalai kisnemesi család, két generáció lakta, a fiatal házaspár egy gyermekkel és az idősebb házaspár, a szülők. A fiatalok elől, az öregek hátrább. A család a település adottságaihoz alkalmazkodva állattenyésztéssel foglalkozott. Velük lakott még az őrzőgyerek, aki az állatok körül segédkezett. Az állattenyésztők évente többször nagy állatvásárokat tartottak.

Az öreg papa a ház hátsó helységében kurta kocsmát, azaz „bögrekocsmát” működtetett. Ennek a kis közösségi helyiségnek fontos szerepe volt. Itt gyűltek össze a vásározó férfiak és poharazgatás mellett megbeszélték a vásár történéseit.

Az L alakú ház…  Szentgyörgyvölgy, L alakú ház

Két szép szobabelső…Szentgyörgyvölgy, szobabelső
Szentgyörgyvölgy szobabelső

Úgy tűnik cserépkályha mániás lettem, hát ezt sem tudtam kihagyni.

Szentgyörgyvölgy, konyha, kemnce

A konyha egy részlete a kemencével.

Szentgyörgyvölgy, bögrekocsma

Íme a kurtakocsma, (a kurtakocsma kifejezés nem hivatalosan nyilván tartott kocsmát takar) az asztalon kancsók, poharak és a mulatsághoz hozzá tartozó citera. A tartalmas beszélgetések után bizonyára jól esett kicsit muzsikálni, nótázni. Akár Kossuth nóta is sorra kerülhetett.

a bögrekocsma kint

Akik bent nem fértek vagy jobban élvezték a szabad levegőt, kint ültek le az ajtó mellett.

Rédics

Sétánk következő állomása nagyon régi település, Rédics, az ókori borostyán út mellett épült 1868-ban. A csonka kontyos kis házban szomorú eseményt idéz a berendezett szituáció, halottvirrasztást.

Rédics homlokzata

Külön lefényképeztem az egyszerű, de számomra nagyon tetszetős módon díszített homlokzatot.

halottvirrasztás Rédicsen

A szoba közepén áll a ravatal, körülötte a székeken énekeltek, imádkoztak a virrasztó asszonyok.

rédicsi cserépkályha a temetőt kereszttel

Itt is találtam egy nagyon szép cserépkályhát, a temetőben majd az elhunyt sírját megtisztelő keresztet támasztották neki.

Alföldi látkép, tanya és szélmalom

A rédicsi házból kilépve kiváló alkalom kínálkozott, hogy gyönyörködjek a távolabbi tájban és készítsek egy jó kis felvételt a szélmalomról és az alföldi állattartó tanyáról.

múúúú

múúúúú

 

3 hozzászólás

  • Georgina Bojana

    Kedves Gerti!
    Újból olvastam, újból átéltem az írásod minden szépségét.
    Megköszönöm!
    *
    No igen, nekem IGAZI PARASZTHÁZAM van, méghozzá csodálatosan szép, barna gerendás. A fala hófehérre meszelve, no és mindenütt látni az építő keze nyomát.
    Nagyon szeretem, szívem, lelkem megbékél, ha itthon vagyok.

    G.B.

  • G.B: egy kicsit ellustultam, gerti skanzenjének van pár része, hamarosan felteszem azokat is!

  • Hollósy Gerti

    Georgina Bojana, örülök, hogy tetszett.

    Szép lehet az igazi parasztház…