Ha valaki a beszámoló olvastán úgy véli, hogy akad némi hasonlóság – a magam amatőr módján megpróbálkoztam ilyesmik megvilágításával – akkor nem jár messze az igazságtól. De, ha csak elgondolkodik rajta, már az is jó.

A Magyar Szemle beszámolója az 1933. évi lipcsei német birodalmi jogászgyűlésről.

„Természetesen teljesen kialakult új jogi rendszerről ma még nem lehet szó. A jogászgyűlés vezető egyéniségei elismerték, hogy az új jogrendszer kialakítása még a jövő feladata. Épp ebből a célból állí­tották fel a jogászgyűlés alkalmából az „Akademie für deutsches Recht” elnevezésű szervezetet, amely tekintélyes jogászokból és gyakorlati férfiakból összeállítva, hivatva lesz a német jog egész területét átdol­gozni és a jogot a német nemzeti szocializmus szolgálatába állítani.”

Itt nem figyeltek oda eléggé Orbánék, a hazai jogrendszer alaptörvényét ugyanis egy ember, Büsszelből Budapestig lapátolta össze. Olyan is lett.

„Az új jogszemléletnek az alapelvei azonban már kialakultak, az elő­adásokban és az eddig is közzétett tanulmányokban határozottan ki­domborodtak. Ilyen módon már ma meg lehet jelölni azt az irányt, amely felé a német jogot fejleszteni kívánják.

Állandóan visszatért a jogászgyülésen annak hangoztatása, hogy a nemzeti szocializmus nem ellensége a jognak; ellenkezőleg jogálla­mot akar építeni annak minden követelményeivel. A jog a nép belső meggyőződésének, érzelmi világának külső megnyilvánulása, a nemzet külső formája; a jog eszköz a nemzeti erő érvényesítésére. A német nép mindig a jognak népe volt és a jog eszközeit az új ideálok érvé­nyesítésében sem nélkülözheti.

A hivatásos tisztviselőség visszaállításáról szóló törvény indoko­lása büszkén hivatkozik arra, hogy nem kívánnak a kormány részére általános felhatalmazást igénybe venni az elbocsátandó tisztviselők személyének a kiválogatására nézve, hanem már a törvényben meg­jelölik azokat a tisztviselőcsoportokat, amelyeket el kell bocsátani vagy nyugdíjazni.”

Egyértelmű, hogy ezt átvették a bírák és köztisztviselők nyugdíjazásakor.

„Az új rendszer tiszteli a bíró függetlenségét; Frank bajor igazságügyminiszter kijelentése szerint a nemzeti szocializmus elég erős ahhoz, hogy elbírja a független bírákat.”

Orbán rendszere azonban nem elég erős ehhez.

„A nemzeti szocializmus az önkény megelőzésére általában vissza akarja szorítani úgy az igazság­szolgáltatásban, mint a közigazgatásban a tanácsrendszert, amely a felelősséget elhomályosítja, az egységes vezetést kockáztatja.”

Na, ezt az igazságszolgáltatásban simán beépítették, bár a közigazgatásban még várat magára, de Orbán ezt akarja megvalósítani a helytartói rendszer bevezetésével.

„Véget kell vetni annak az igazságszolgáltatás­nak, amely egy osztály vagy rend jogi felfogását kényszeríti rá az egész nemzetre és olyan jogot kell alkotni és végrehajtani, amely jog az egész nép jogi felfogását tükrözi.”

Hoppá van! Még van mit tanulnia Orbánéknak a nemzeti szocializmustól!

„Az új jog nem lehet merev jog, hanem rugalmas. A törvényesség nem lehet akadály az igazság érvényesítésében; a paragrafus nem lehet zsarnok és nem béníthatja meg a nemzet életét.”

Mit nem mondanak? Hát náluk nem úgy volt, hogy ha valami nem tetszett, hát rittyentettek egy új jogszabályt? Vagy, ha Orbán nem értett meg valamit, akkor is? Vagy, ha valamelyik cimborát előnybe kellett hozni, akkor pláne?

„A formális jog felett is uralkodni kell a jog szellemé­nek, amely a nemzeti akaratban él és amelynek a bíró is szolgája.”

Aha. Pont így működik a Handó-féle vezénylés. A sok-sok bíró szolgával.

„Az új jognak az alapja az erkölcs. Az eddigi kor materiális világ­felfogás érvényesülését tette lehetővé; ez a világfelfogás az anyagi elposványosodást, a kizsákmányoló irányzat az erkölcs teljes aláhanyatlását vonta maga után. Az új világnézettel vissza kell állítani a jó erköl­csöknek az uralmát, biztosítani a becsület, a vallás és a családi élet kellő védelmét.”

Na, legalább ez a KDNP gondolatvilága.

A nemzeti szocializmus jogrendszerében a közérdek elve vezető szerepet játszik. Az individuális és liberális világfelfogás az egyént állítja közzéppontba, túlbecsüli a „tulajdon fogalmát, öncéllá teszi a szabadságot. A liberális világfelfogás elnézett minden irányzatot, meg­tűrt minden gondolatot, még az állam ellenségeivel sem szállt szembe. A nemzeti szocialista elgondolás kiindulópontja a nép, vezérelve a köz- kötelesség és a közérdek.”

Huha! Egy biztos: mintha az illiberális állam is ilyen lenne!

„Az egyén csak mint a köz tagja jöhet számba, cselekvését mindig a köz szempontjából kell mérlegelni; az egyes összekötőkapocs az ősök és az utódok között és e kapocsnak értékét a közszolgálat adja meg; a közhaszonnak a magánhaszon előtt érvénye­sülni kell. Az új felfogás a közérdekűség elvéből indul ki, a magánjog és közjog merev elhatárolását megszünteti, a tulajdon túlkapásait kor­látozza.”

Upppsz..hát, ez még nem megy, lásd Kósa, Szijjártó, Rogán és a többiek tobzódását, no és Simicskát.

„A nemzeti szocializmus nem barátja a parlamentarizmusnak.”

Mondjuk, Köteles elvtársat mintául véve, az orbanizmus se.

„A demokrácia idegen a néptől, mert összecseréli a népet a tömeggel. Tekintélyre van szükség, amely felüláll a korszellem hullámain, az egyéni érvényesülés kicsinyes játékain. Tekintély kell, amelyben min­den polgár bízik, mert csak a nép javát akarja. Nagy Frigyes abszolu­tizmusa a nemzet érdekei szempontjából sokkal előnyösebb volt, mint a parlamentarizmus, amely újabban az egyes rendek érdekképviseleteivé süllyedt. A kormány nem lehet egy csoport vagy egy rend ügy­vivője, hanem csak az egész népé.”

Itt kicsit lemaradtak Orbánék, pedig kétségtelen, hogy alaposan tanulmányozták a nemzeti szocializmust.

„Ilyen kormányzatot azonban szó­többséges döntéssel nem lehet alkotni, a nép érdekeit pártoktól függő kormány nem tudja elég erélyesen képviselni. Ehhez független, pár­tatlan határozott vezetés kell; az ilyen vezetés a nép diktatúráját jelenti. A demokrácia határozatlan irányú, vezetés nélküli korszakát biztos politikai vezetésnek kell felváltania, amely az alkotmány for­mális rendelkezéseinek határozott tartalmat ad, a fejlődés irányát meg­jelöli.”

Ezek szerint a 2/3 részben a nép diktatúrája, az alkotmány rendelkezései meg formálisak. Nos, Orbanisztánban valóban azok.

„Ezt a vezetést a nemzeti szocialista párt és annak vezére adja meg. Az új rend jellegzetes vonása a párt és jog sajátos összekapcsolása. A nemzeti szocialista párt kezébe vett minden közhatalmat, a parla­mentet, az államtanácsot, a közigazgatást, a sajtót és rádiót, stb. Min­den más párt megszűnt; aki nem tagja a nemzeti szocialista pártnak, az nem lehet vezető, legfeljebb szakértő. A párt vezére: Hitler egy­úttal birodalmi kancellár, a párt alvezérei miniszterek és helytartók. Tehát teljes egység van a párt és az állam között, a párt a formális alkotmányt élő tartalommal tölti meg.”

Nyugodtan tessék a megfelelő helyekre behelyettesíteni a NER, Fidesz és Orbán szavakat. Egy a zászló, csak a Fidesz, aki nincs velünk, az nincs. Vagy előbb-utóbb nem lesz, mert vagy gondoskodnak róla, hogy ne legyen (értsen ez alatt mindenki azt, amit akar), vagy elüldözik.

„A nemzeti szocializmus elismeri minden népnek azt a jogát, hogy állami életét saját tetszése szerint rendezze be. Nem folytat hódító politikát, tisztel más fajokat és minden néppel barátságban kíván lenni; de természetesen nem hagyhatja figyelmen kívül a külföldi német kisebbségek érdekeit. Viszont a zsidókérdés nem kisebbségi probléma, minthogy a zsidóságnak nincs külön nyelve és nemzetisége.”

Na, itt megint akad egy kis hasonlóság. Orbán kétségtelenül jó tanuló.

Tusnádfürdőn Orbán ráerősített: az illiberális állam „nem tagadja a liberalizmus alapvető értékeit, mint a szabadság, de nem teszi ezt az ideológiát a nemzetszervezés központi elemévé, hanem egy attól eltérő, sajátos megközelítésben alkalmazza”. Értitek: a szabadságot ugyan nem tagadjuk meg a néptől, de sajátos megközelítésben alkalmazzuk.

Orbán ugyan a liberális alapelvek tagadásánál egyetlen tézisét sem támasztotta alá tényekkel, valamint ismét összerendelte  a nemzet, a nép igazságait a maga igazságaival, hiszen, mint tudjuk, ő maga a nemzet, így az ő igazsága  kinyilatkoztatás, amelyet nem lehet megkérdőjelezni a valóság tényeivel vagy eltérő véleményekkel, szempontokkal. Az illiberális demokráciában a hatalom intézkedései vitathatatlanok, tevékenysége korlátozhatatlan, az egyének és kisebbségek szabadságjogainak védelme messze nem evidens.

Egyszerűbb lenne az „illiberális demokráciát” államvallássá tenni, hiszen megkérdőjelezhetetlen kinyilatkoztatásokon, „isteni sugallaton” alapul, ergo hinnünk kell abban, hogy az illiberális állam a javunkat akarja. Mert a hit csodákra képes!