A bőség zavara! Orbánt ekézni ma nem kihívás!

2014 december 2 4:59 de.21 hozzászólás

A magas labdák olyan mennyiségben jönnek, hogy egy félkezű, féllábú, kancsal, siket, és vak, az Orbáni éra által amúgy érzékszervi szinten megvetett atléta, képes szembe szélben, homokviharban is azt lecsapkodni!

Az, hogy a nemzet géniusza, Felcsút örökös ura a várba készül, hogy ott királyi körülmények között tengesse mindennapjait, mindezt az után, hogy eltapsolt tizenöt-millió közpénzt az országházban berendezett királyi kurtizánokat megszégyenítő budoárjára, majd újabb közpénzből milliárdokat a királyi lakhely renoválására szán, mert nem akar egy lepukkant négyszáz éves ósdi putriban lakni, már nem hír!

Az, hogy a nemzett sötét L. Simonja meztelen csigaként körbenyalta a koronaörökös hátsóját, miszerint a költözés marha drága lesz, de ez nekünk fontos, és mi a zemberek’ ezt akarjuk, igényeljük, kívánjuk, sőt támogatjuk és finanszírozzuk a befizetett adónkból, mert nincs szükségünk működő egészségügyre, iskolákra, és agrárfejlesztésre, megint nem hír.

Az, hogy szemrebbenés nélkül kijelenti a kormány, hogy a segélyeket, majd zsebből kell kifizetni olyan önkormányzatoknak, ahol arra sincs pénz, hogy krétát vegyenek az iskolába, „a NER szirti sasként reppenő madarának nyomán kialakult rengeteg munkahely miatt”, és az mintegy félezer kistelepülést tapos bele a nagy magyar valósága, megint nem hír!

Az, hogy kiderült, Várady Andrást nem Alcsútdoboz határában, hanem egy „londoni mellékúton” ütötték el, hiszen a sérülései „véletlenül” nem a jobb, hanem a bal oldalán vannak, és mindezek kiderítésére, és propagálására kellett: – hat hét, egymillió Facebook poszt, és a haza újságírás legjava, megint nem hír!

Az, hogy a Szabadság téren a parvenük mulattatják a világ minden tájáról odasereglett turistákat, hiszen egy helyen van egy fasiszta emlékmű, egy Betlehem, valamint a mindig mindenre éhes pórnép befogadó és szervilis tömege, amit körbeleng a Jobbik generálta buli feling, megint nem hír.

Az, hogy a Hír Tv és a Magyar nemzet minden nap képes egy rakás olyan hírt legyártani, ami még Brezsnyevet is könnyekre fakasztaná, és Lenin érdeméremre méltó propaganda munkaként tudna csak két cuppanós smár közepette méltatni, megint nem hír!

Az, hogy a gülüszemű, ingatlanhalmozó Rogán bejelenti, hogy Vasárnap senki se akarjon már vásárolni, dolgozni, és mindenféle elvtelen és megbízhatatlan dolgot mívelni, ami még a Sabath korlátait betartó ortodoxok érdeklődését is felkeltette, megint nem hír!

Az, hogy Seszták javaslatára az idők végezetéig titkosítani akarja, hogy mennyi pénzt loptak drága választott képviselőink a Paksi szuper projektből, oda sem bagózva arra az egyszerű tényre, hogy az így termelt energia a kétszerese lesz a piaci árnak, valahogy nem hír!

Mondd, drága olvasó! Mi a hír? Mi az, ami kapcsán elkezdesz gondolkodni azon, hogy kéne valamit tenni, ezeknek a végtelen szakszerű, rendkívül találékony, hihetetlen ötlet dús kreténeknek az elhajtása ügyében?

Egy nap alatt annyi szörnyű és elvtelen infó ment ki a köztudatba, ami egy banán köztársaság diktátorát is megborítaná, nemhogy egy európai és modern állam, elvileg demokrata, amúgy autokrata gyökerek által vezetett kormányát…

Mondd, kérlek alássan! Van neked véleményed? Ki mered mondani? Van neked szólásszabadságod? Van bármilyen még létező emberi jogod a hallgatáson és szarért-húgyért melózáson kívül? Mert ha nincs, akkor veszteni valód se sok van! A napjaid mégis mivel kecsegtetnek? Van valami határozott és pozitív?

Van még valami, amit nem vehetnek el tőled egy ad hoc törvénnyel, akár holnap?

Csak, mert a Fidesz minden létező emberi alapelvet és értéket szétcseszett az elmúlt három kormányzati ciklusban, hogy bármi áron de hatalomhoz férjenek, majd ennek segítségével koldusbotra juttassanak minket, nekünk már örökké be kell fogni a szánkat?

Ezen elvek mentén, ha úgy döntenek, akár holnap hozhatnak egy törvényt, hogy a szűzlányok első éjszakája az új földesuraké! (Azt hiszed, ha király lesz Orbán, akkor nem lesznek új bárók? Nyugi! Már vannak.)

Manapság a kormányzat olyan fétis, amit pironkodva és óvatosan körülnézve kell emlegetni, mert ki tudja? Lehet, hogy ha sokat jár a szád, másnap nincs állásod! Ha szervezkedsz a Hír TV, vagy a Magyar Nemzet rád száll és azt is, kiderítik, hogy a saját húgodat/bátyádat stírölted kiskölyökként a fürdőszobai kulcslyukon keresztül, emiatt aztán megbízhatatlan vérfertőző parazita vagy, aki az erkölcs piedesztálján magasan jegyzett Fidesznyikek megvetésére rászolgált.

Tudod nem az a baj, hogy a kormány szar. Az a baj, hogy hagyod, hogy a nappalidban bűzölögjön, napi szinten, közvetlen a kedvenc foteled és a TV között, ott, ahol egy normális családban a kutya fekszik!

Nincsenek hírek!

Csak egy-egy gondolat a látszatlétezés mezsgyéjén, ami pont ugyan olyan üdítő és vonzó, mint 1953, amikor Rákosi és Sztálin elvtársak szavai, gondolatai, és érvei határozták meg egy ország. Magyarország lényegét… Manapság érmet és posztot kap egy-egy elvtelen geci, a hír-hamisítókat elő, az újságírókat meg leléptetik a politikai birkózószőnyegen! It a Nemzet sportolója lehet egy tartalékjátékos, akiről kiderült, hogy élete egyik fő művét voltaképp lopta! Másokat ölelgetnek, mert beárulja barátját, szomszédját, mások cégét, életét, lehetőségeit!

Ez egy új és vaskosan formálódó, elnyomó rezsim! Így nincsenek hírek! Mert a hír feltételezi a reflexiót. A figyelmet. Az interakciót.
Ami most nincs!

Juhász Zoltán

21 hozzászólás

  • Molnár György

    Tisztelt Szerkesztő Úr.
    Nem értem Önt! Ez a kormány lehetőséget ad arra, hogy sok millió ember kipihenje az egész heti munkautáni járkálást, vasárnap. Adjon hálát az ilyen ember az ÚR-nak, mondjon egy hála imát, ” mert boldogok a ( lelki) szegények…” Ezek szerint akkor sem Orbánt, sem Kövért vasárnap nem őrzi, se házát se mezejét, senki? Hát ez elgondolkodtató !

  • WTF???
    .
    „…sok millió ember kipihenje az egész heti munkautáni járkálást, vasárnap…’
    .
    – Melyik országban? Vagy, lemaradtam valamiről, és orKbánisztánban már sok millió dolgozó zember van? Akik jókat ejtőznek hétvégeken? Pfff, apám…

  • Fenyvesi Glória

    Azért én sok-sok embert látok mindennap gürizni,dolgozni menni, köztük én is, hogy aztán adózhassunk,hogy legyen a sok eltartott számára, segély…
    Akik még dolgozni sem akarnak…
    Meg az a sok,felemelt összegű kárpótlás, amit ki kell fizetnie az Államnak…
    Meg a hosszú évtizedek alatt felhalmozott államadósság…

  • Fenyvesi Glória

    Piszkos politika, kívülről vezényelt,belülről szított, ami most Orbánék ellen irányul…
    Nem,mintha ők lennének az ideális vezetők…
    No, de azért, ez már sok!
    Még hogy nincs szólásszabadság?

  • Sok száz milliós sikkasztás! A matolcs vezette MNB száz milliárdokat ad a Fidesz csókos haverjainak.
    http://444.hu/2014/12/02/matolcsy-alapitvanyai-mar-ezerrel-finanszirozzak-az-allamot/

  • „..hogy legyen a sok eltartott számára, segély……”
    .
    – AZ lófütty ahhoz képest, amit minden idők legpofátlanabb, legaljasabb, legszégyentelenebb tolvaj bandája, az orKbán- maffia és holdudvara saját ultragazdaggá tételére nyúl le ebből a pénzből. Bitony, a „szocialisták+ is nagymenőek voltak korrupcióban, de ezekhez kápest kisiskolások, ez a mai már fekete- afrikai szint.
    .
    Hát egy, azaz egy szemét, rohadék gazember aktuális, már sokadik ingatlanvásárlása (állami lenyúlt pénzekből, hiszen az illető egész éves – nagyon magas hivatalos- jövedelme nem termel ki egy ilyen ingatlant) többe kerül, mint az összes segély kifizetése több településen egyszerre…
    .
    És igen, pofázhat mindenki, amit akar, de semmire nem mennek vele, mert a hatalmi ágak egy kézbe összpontosítása már megtörtént. Ha ez neked szólásszabadság, akkor neked tényleg mintaállam azerbandzsán, meg a többi, koszos ázsiai diktatúra is.

  • Fenyvesi Gloria. Maga nem azert megy dolgozni, hogy adot fizessen. Senki nem azert megy. Azert fizet adot, mert kotelezo. Ne irkaljon mar badarsagokat, mert a vegen elhiszi maganak.

  • Fenyvesi Glória
    2014 december 3
    12:42 de.

    „Azért én sok-sok embert látok mindennap gürizni,dolgozni menni, köztük én is, hogy aztán adózhassunk,hogy legyen a sok eltartott számára, segély”

    Nemes egyszerűséggel egy frászt! Pedig azt most ki is hagyom, hogy vannak – gondolom maga szerint – idióták, akik szeretik a munkájukat..))

    De a nem melldöngetők úgy látszik tudják, hogy az országot (a hazát) működtetni, finanszírozni kell. Mert pl. nem a két szép szemünkért dolgozik az orvos, jár a villamos és – most éppen – vágja a jeges ágakat az arra hivatott.

    És igen, segítünk vele azoknak, akik erre rászorulnak. Szimplán ezért, mert emberek vagyunk. Lehet, hogy ez utóbbit meg kéne magának magyaráznom?

  • Fenyvesi Glória: ami sok, az maga – néha már sokk. nem ártana, ha felfogná, hogy a véleményszabadság nem azonos a szólásszabadsággal. az előző megengedő, eltűrt, az utóbbi deklarált jog.

  • Hát igen Kedves Glória valóban nagyon igaz,hogy van szólásszabadság és még demokrácia is,még hozzá nem is kicsi!!!!!!ha nem lenne sem itt,sem (a baloldal által szervezett tüntetéseken nem lehetne hőbörögni értelmetlenül,uszítani és valótlanságokat állítani!)
    Ez a demokrácia a régi (kádári…) de az utódpárti (Gyurcsány,Bajnai)rendszerben is elképzelhetetlen volt!
    Senki sem tökéletes(a mostani kormány sem,több dolgon lehetne változtatni,javítani!!!)de azért vannak különbségek, bizonyított tények!
    Az is igaz,hogy sok lumpen elem segélyezése irritálja a becsületesen dolgozókat,na ezért hasznos a közmunka elrendelése
    bizonyos népcsoportoknál,akik soha nem akartak beilleszkedni,dolgozni csak másokból élni!
    A tisztességes emberek bíznak abban,hogy igazságos,tárgyilagos és
    hatékony intézkedésekkel,rendeletekkel javul az itthoni helyzet,azok meg akik itthonról,de pláne kintről…. ezt szeretnék megakadályozni, magukra maradnak a többséggel szemben és hamarosan eltűnnek a színről…..

  • marcsi:
    .
    „…a baloldal által szervezett tüntetéseken nem lehetne hőbörögni értelmetlenül,uszítani és valótlanságokat állítani!…”
    .
    – Hülye.

  • Eldrad: ne ess túlzásba, Boda nem hülye, csak rögeszmés. tudod, többség, szólásszabadság, demokrácia, meg ilyenek…de azért néha vannak világos pillanatai is.
    Fenyvesinél is volt három értelmes mondata, több kötőszava és írásjele 🙂

  • Wolfsoft: bocs, de én torzítottam el a linket. az Apostoli Magyar Királyság elmebetegei ezen a fórumon nem kapnak lehetőséget aláírást gyűjteni.

  • Eldrad
    2014 december 3
    6:42 du.

    Marcsinál már idézni is felesleges, azt sem érti amit saját maga ír. Elég annyit írni neki, hogy: Hülye.

    Az összes lapját eljátszotta, pedig kapott néhány ezer paklit az elmúlt pár évben itt.

  • Molnár György

    Tisztelt Fenyvesi Glória.
    Senki sem vitatta a szólásszabadság meglétét. Ez mindenkinek joga! De hogy ezt egy csokorba kössék a korrupcióval. az már sok. Azt értékelem, hogy sok száz embert lát naponta ” gürizni”. De kérdezem , ezek a gürizők vásárolják a milliós villalakásokat? Nem! Azok kiket az Orbán kormány ” kitermelt ” magának. Ezek a ” felvértezett ifjak, a rengeteg tapasztalattal mögöttük”,cinikus módon teszik tönkre az országunk. De fejük felett ott ragyog a ” Glória”

  • Ja az a vicc (vagy érthetetlen,nevetséges…)hogy ehhez a cikkhez
    hozzá se szóltam….na mindegy… nem tudnak létezni nélkülem ?!mielőbbi kezelést javaslok!

  • Istenem, hogy ne szólt volna hozzá Marcsi, Marcsi, Marcsi… 😀 Gondolja, hogy Eldrad csak úgy kitalál idézeteket magától?? Nézzen már feljebb. Segítek, Eldrad felett közvetlenül szólt hozzá.. pfff.

  • Marcsi, ha a korábbi szint alá süllyedtem az csak magának köszönhető, mert magával rántott, de még így is fényévekkel ön felett vagyok. Ne aggódjon, ez a távolság csak nőni fog maga és én köztem! Már csak azért is, mert maga már a poklok bugyrai közelében jár.

  • Marcsi: ha esetleg megadná a maga kezelőorvosa elérhetőségét, tudja, mégis jobb protekciósnak lenni, mint ismeretlenül, utcáról belépni a kezelőbe…
    habár, magát elnézve, sok bizodalma nem igazán lehet az embernek a dokija kezelési eljárásának eredményességét illetően 😛

  • Ille István Az orvosoktól csodát nem várj. Ők csak gyógyítani tudnak.