Napi szösszeneteimből – a létezőben nem utasította a kormány az adóhivatalt a vélt vagy valódi ellen vegzálásra, mert nem volt ilyen hivatal

2014 december 19 2:02 de.2 hozzászólás

Szégyentelenül – Vagy csak nyíltan, hogy mindenki tanuljon belőle

KI mással, mint az állampárt lapjával, a Magyar Nemzettel közölte az adóhatóság (hogy az érintettel is közölték-e, arról nem szól a fáma): „Költségvetési csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást november végén a norvég alapok ügyében a NAV”.
A dolgon nagy meglepő nincs Lázárék rászálltak erre a témára és nem eresztik, már csak azért sem mert minden kritikát elütve erre is hivatkoznak! Azonban van a dolognak egy nem is olyan kis stichje. Ahogy a derék lap is megírta: „A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a norvég pénzek elosztása miatt nemcsak rendőrségi feljelentést tett, hanem a NAV-hoz is fordult, mivel a gyanú szerint egyes támogatott szervezetek a jóváhagyott céltól eltérően használták fel a Norvég Civil Támogatási Alaptól (NCTA) származó pénzeszközöket”.
Ugye milyen érdekes – na jó, nem ritka az a fatális véletlen, hogy az aktuális kormány érdekei mentén kerül sor véletlenül adóellenőrzésekre – de így nyíltan és őszintén utasítani a NAV-ot, ez azért már új. Meg kell mondjam, de csak azért, mert a létezőben nem volt ilyen intézmény! =))

Ki számít embernek Orbanisztánban – Legalább is kikért nem kár

Egyelőre csak arról van szó, hogy miközben naponta győzelmi jelentéseket harsognak, az egyértelműen az ideiglenesen külföldön ténykedők és a közmunkások számából eredő állítólagos munkahely-dömpingről szól.
Az ellentétes hatásokról kevesebb szó esik, azokról a drasztikus csökkenésekről, ami a valós piacon történnek ártunk és qurmányunk dilettáns, de erőszakos intézkedései egyenes következményeiként.
Már ott tartunk, hogy a „ha bele gebedünk is, ünnepelnünk kell a vasárnap szentségét” agyrémről az illetékes minisztérium sem tagadja, csak pár ezerrel kevesebbet remél (számítások, azt minek, az nem a kormány dolga), hogy jelentős számú munkahely-megszűnéssel jár.
A vg.hu értesülése szerint: „Újabb ötszázzal csökkent az idén az átlagos állományi létszám a hitelintézeti szektorban, a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint szeptember végén valamivel több mint 38 ezren dolgoztak a bankoknál és szövetkezeti hitelintézeteknél”.
Poén nincs? De van! Az említett MNB kimutatás szerint: „A legnagyobb vesztes a szövetkezeti hitelintézeti szektor volt”!

Totál félreértés – Nem Habo(ny)zik perel

Jó hírnevének megsértése miatt jogi lépéseket tesz Habony Árpád „a hamis látszatot keltő kijelentéseket” terjesztőkkel szemben – közölte a jogi képviselője valószínű arra reagálva, hogy a Párbeszéd Magyarországért azt közölte, hogy vagyongyarapodási eljárást kezdeményez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál Habony Árpád ellen, akit „milliárdos munkanélkülinek” neveztek.
Most jön a viszontválasz: „Habony Árpád jogi képviselője közleményében azt írta: határozottan visszautasít minden olyan, a médiában megjelenő, ügyfelére vonatkozó állítást és híresztelést, ’amely azt a hamis látszatot kelti, hogy nem rendelkezik a megélhetését biztosító törvényes és nyomon követhető jövedelemmel’.”.
Nos – bár egy pillanatnyi kétségem sincs az ügy kimeneteléről, a derék bírák szokásait ismerve -, de meg kell említsem: ismét egy jogi-abszurdról van szó. A feljelentésben foglaltak nem feleltek meg a valóságnak: a gaz „híresztelők” nem kétlik, hogy rendelkezik a szükséges forrásokkal, azt sem, hogy nem nyomon-követhetőnek vélnék, sőt bizonyos határok között a törvényességét (lásd még Rubovszky – összes) is érteni vélik. Csak és csupán az erre vonatkozó dokumentumok közzétételét kérik! =))

Ismét egy fogalom jelentésváltozásának lehetünk tanúi – Magyarip (444.hu) felismerte, én tudom is a választ

A portál tegnap délutáni ügyije mutatott rá egy érdekes szóhasználati jelenségre:
„Amikor Lázár János polipnak nevezte Csányi Sándor, akkor az OTP elnök-vezérigazgatója így vágott vissza: Lázár urat nem ismerem személyesen olyan jól, de nagyon tehetséges politikus, láthatjuk, milyen jól elintézte a trafikügyet.
Amikor Lázár János nekiment Pokorni Zoltánnak, és azt üzente neki, hogy saját kivégzését készíti elő, akkor Pokorni így reagált: Lázár János korosztályának egyik legdinamikusabb és legtehetségesebb tagja.”.
Nos, igaza van Péternek! Tanúi lehetünk egy szokásnak a Fidesz holdudvar meghatározó nagyjai a velük szemtelenkedő ifjú törököknek (akik már csak hozzájuk képest fiatalok) – esetünkben a legfőbb minisztert, letehetségezik.
Nos, szerintem sokkal többről van szó, mint egyszerű pikírt megjegyzés, ezek a nagyágyuk (talán kivételesen) igazat mondanak: Istenadta tehetség kell ilyen mértékű pofátlan arroganciához. Ahogy – igaz Őfenesége kapcsán – a közelmúltban egy beszélgetés során fogalmaztam: „חֻצְפָּה”, azaz Chutzpah –nak lenni nem könnyű dolog! Arra születni kell! Említett egyedek azonban azzal is tisztában vannak, hogy módszeresen fejleszteni is kell!

Így mulat egy magyar „úr” – Orbán megígérte, a minisztérium már lépet is

Orbán Viktor csütörtökön délelőtt bejelentette, hogy kárenyhítési alapot állítat fel. Kora délután a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben közölte, hogy: „az állam a Széchenyi Bankban fennálló állami tulajdonrész mértékével arányosan, 49 százalékig helytáll a banknál elhelyezett betéteknek, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által nem biztosított, azaz 30 millió forint feletti részéért. A közlemény szerint a kormány intézkedett arról, hogy rendelkezésre álljanak azok a források, amelyekből a kifizetések mielőbb megtörténhetnek.”.
Túl a példás gyorsaságon van a dolognak egy, pontosabban két érdekes mozzanata is:
Egyfelől; – s ez figyelmeztető jellegű is – a tulajoknak, ha baj van, időnként a zsebükbe kell(ene) nyúlni; ennyit az állami bankokról, azaz megint a mi pénzünkből urizál! Arról nem is beszélve, hogy kik is lehetnek azok a százan, akik ezt a majd 6milliárdot megkapják? =))
Másrészt; felettébb érdekes, hogy ezzel együtt Őfenesége nem célozgat – vagy esetleg, mint a Vida ügyben tette; fenyegetőtik – arra, hogy a tulajdonostárs is hozzájárulhatna a kárenyhítéshez! =)) Istók lotty, eszembe se jutott az egyéni érdekeltsége!

Karbantartás vagy mifene – Már megint milyen „fúj de rosszindulatú” vagyok

A mai reggel és a délelőtt nagy részét tömegközlekedéssel töltöttem. Na jó nem szórakozásból; elintéztem (pontosabban csak intéztem volna, de ez egy másik tészta) néhány dolgot. Meglehetősen sok időt töltöttem különféle tömegközlekedési megállókban. Azt tapasztaltam, hogy a Futár, amivel Dávidka büszkélkedni szokott, tájékoztatás helyett sajnálkozást szolgáltat; karbantartanak. Nos, lenne mit, mert a rendszer, korrekt tájékoztatás nem sorolható a legnagyobb erényei közé. Most azt, hogy erre nem biztos, hogy az aranyvasárnapot megelőző péntek délelőttje a legalkalmasabb, azt hagyjuk.
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ennek azért lehet valami köze ahhoz, hogy a BKK nagyhatalmú urát épp most tették lapátra. Sőt nekem egy régi történet jutott eszembe. Jó-néhány évvel ezelőtt kemény vitáim voltak szakmai körökben arról a jelenségről, hogy egyes rendszerek igen csak problémásan viselkedtek. A jellemzően a cégek erőforrásain létrehozott rendszerek alkotói sajátos értelmezést adtak a szellemi-tulajdonjognak. Némi külön-pénzért gondoskodtak a rendszer működéséről. Ha szerzők nem kapták meg a nekik „járó” apanázst, elkezdtek jönni a gondok. Szemtelenebbje, még rendszerüzenetet is küldött: hol a zsé fiuk! =))

2 hozzászólás

  • Egy mai megfigyelésem:
    Derék MTI teszi a dolgát

    Két minta-páros, arról, hogy válogat a derék MTI, ma délelőttről

    Reggel nyitáskor egy forintot erősödött a HUF, másfél óra múlva: „Erősödött a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon péntek délelőtt.”
    majd zóta nem érdekli őket a téma: igaz több mint három froncsit gyengült!
    illetve
    „Az országban elsőként nyílt erdei delikátesz bolt pénteken Székesfehérváron, a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. üzletében az állami erdőgazdaságok által előállított vadhúsok és erdei termékek vásárolhatók meg.”
    majd
    „Jövőre drágul Szegeden a tömegközlekedés, a gyermekétkeztetés, a kéményseprés, valamint a szociális bérlakások díja, és jelentősen növelik a legdrágább parkolási zóna nagyságát.”
    Ugye tudod Wazze mi a különbség Székesfehérvár és Szeged között! =))

  • Teljes siker, mármint a Futár karbantartás! =))

    Igaz ma csak néhány kijelezőt láttam, de mindegyik rosszul működött. Fejlődés is van, már nem csak duplázások vannak, hanem triplázások is! =))