Győzelmi jelentések!

2015 február 21 2:04 de.4 hozzászólás

Olvasom, külpolitikai sikereinket. Minden újság tele van velük. Hatalmas diadalokat arattunk, és stratégiai céljaink – a rothadó Európától való távolságtartás – elérhető közelségbe kerültek.
Kezdődött azzal, hogy idejött Merkel kancellár. Jót beszélgettünk vele. Volt, hogy lesz új BMW gyár – de a BMW pont nem tudott róla, illetve, ami lett volna, mert mondta a hivatalos kormány propaganda, arról pont nem tudtak a németek. A legjobb mégis az volt, amikor Felciutti Vittorió – e nevet loptam, mert olyan jó keresztapuskásos – azt mondta, hogy majd a németek is részt vehetnek a Paks II. építésében… Na, arra pedig pont az oroszok adják a lét, és ők is építik, tehát nem tudom mennyire fog ez sikerülni(?), – de a Keresztapus mondta. Biztos úgy is van, mert ő soha nem hazudik, ahogyan Deutsch sem szíííít még soha narkotikumot. (Nem is piázott soha talán… Bár ezt nem mondta.) Szóval ez nagyon jól sikerült, bár ott egy kicsit az nem volt szép, amikor Merkel pofákat vágott a mi szent kifejezésünkre, az „illiberális államra” – pedig Vidéki Vezérünk alaposan elmagyarázta. Jól sikerült találkozó volt. Kicsit ott is megtört talán a lendület, hogy Merkel kétszer is gratulált ahhoz, hogy hősies módon szállítottunk gázt Ukrajnának… – mondjuk akkor már napok óta nem, mert jött a Putyin, de előtte, hát tényleg… Keveset. Azt hittük Putyin elvtárs nem tudja meg.

Aztán elment a mi vezérünk, – Putyin elvtárs látogatása előtt egy nappal, – Szerbiába. Ott biztonságban van. Mondjuk, Horvátországba érthetőbb lett volna ha elmegy, de ott problémás a dolog, mert van ez a mondva csinált ügy, hogy Hernádi Zsolt, Videoton labdarúgó csapat főtámogató, valami piszlicsáré korrupció gyanúba keveredett – a horvátok szerint. Pedig Hernádi Zsolt ugyanazzal az alapos módszerrel vizsgálta ki az ügyét, ahogyan Vida Ildikó is megvizsgálta a magáét a NAV-nál, és nem is talált semmit. Jó, mondjuk Hernádinál az ügyészség is, – Polt Péter fideszes megfelelő iránymutatása segítségével – vizsgálódott. De semmi. Ezért nem érthető, hogy az Interpol nemzetközi körözési listára tette a főtámogatót… Viszont a közvélemény számára érthetővé tette a hivatalos pártlap, hogy ez semmi, mert, mert… mert… Inkább idézem:

„”A körözési listán való újbóli szerepeltetés tehát nem nemzetközi körözést jelent, hanem annak jele, hogy az Interpol nem látta indokoltnak annak további „blokkolását” adatbázisukban, hogy a horvát hatóságok keresik Hernádi Zsoltot. Vagyis az intézkedés jelzésértékű.”

Érted? Megmagyarázom. Te nagyon ráfáztál, mert a Te körözésed blokkolva van. Akinek nincs blokkolva, annak marha jó, mert nyugodtan körözik. Jelzésértékkel.
Szóval Szerbiába mentünk. Azért mentünk, hogy a szerbekkel megbeszéljük, hogy közösen lépünk fel egy magyar-szerb szakaszért, a leendő Török-áramlat nevű gázprojectben. Ez azért volna jó, mert nekünk van tároló kapacitásunk, ami valamikor tele volt, csak most éppen nagyon nincs. A tároló kapacitás a gáz üzletben eléggé kicsi beruházás. Mondták a szerbek, hogy NO. A gáz hozzájuk megy, ott vége van, – oszt jónapot. Az oroszok a balkáni háború óta a szerbeket támogatják – mi pedig a horvátoknak vittünk fegyvert, anno… Szerbia, kis orosz energia elosztó lesz… Kicsike, orosz bázisú regionális hatalom. De itt is jót beszélgettünk. Az ellátásról, étkezésről nem érkezett jelentés. De látszólag nem lett lazább a kis zakónk, a nemzet egyetlen, legvezéribb zakója…

Teltek a napok. Sikereinket zengte Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Uganda, és még sokan mások.
Eljött a nagy nap. Jött Putyin. Késett egy órát. Marha fontos nem lehetett neki…
Itt volt Ő. Nagy nap volt. Örök,- és megbonthatatlan baráti, és elvtársi légkörű találkozónkon sok mindenről szó esett. Például, nagyon nagy győzelem volt, hogy nem kellett kifizetnünk azt a gázt, amit el sem használtunk. Ne mondd, hogy ez formalitás – mondjuk az, de győzelem! Micsoda diadal! Ne mondd azt sem, hogy ezt két főosztályvezető telefonon lezsugázza. Kétségbe vonod csodálatos sikerünket! Jó, mondjuk arról nem esett szó, hogy Magyarország gáztőzsdei szereplőként lehessen jelen a piacon – ha már ennyi tároló kapacitása van. (Hála Hornnak.) A gáztőzsde, az marha jó dolog. Az oroszok ott engedik, ahol az alternatív energia felhasználás miatt, lecsökken a gázszükséglet – mondjuk Európa nagyobbik részén, Szlovákiában, Lengyelországban, Csehországban, a többiről ne is beszéljünk… Mi ugyebár, az olajárához kötve vesszük az olajat. A gáztőzsdén az árakat a szükséglet határozza meg. Nyáron olcsóbb, de elrakhatnánk télre, és eladhatnánk kis haszonnal télire… Minden gáztőzsdei szereplő egyben gázvásárló, és eladó is. Ennyi a lényege. Na, erről nem beszéltünk, mert nálunk éppen adóztatják az alternatív energiát, – (jó, mondjuk az internetet is, amit máshol, a Rothadó Európában, már utánad dobnak) – és különben is szélcsendben, és sötétben az alternatív energia nem is jó, mint megtudtuk ezt egy illetékes fideszes elvtárstól régebben.

Nagyon jó volt, hogy itt volt Putyin elvtárs. A közös sajtótájékoztatón, mondjuk kellemetlen volt, hogy nem kicsit leszarta a Vezérünket, és bejelentette Budapesten, Európában – még – hogy Debalcevénél nyerni fog egy háborút, és a második világháború óta a történelemben először növelni fogja Oroszország területeit. Egy élmény volt. És milyen szépen mosolygott Viktor. Megható jelenet volt. A fanyalgó, nyafogó, álértelmiségi, dekadens, Nemzeti Együttműködés Rendszerét gyalázó, kávéházi szingli forradalmár, vasárnap vásárló kórus persze most sem örült.
De egy hazafinőnk csattanós választ adott Orbán Viktor facebook oldalán!

Idézet Jónás Józsefnétől:

„AZ OROSZOK MINDIG JÓ SZOMSZÉDOK VOLTAK ANYAI ÁGON ROKONOK. KÖZÖS ÉRDEKE MINDKÉT FÉLNEK A KÖZÖS ELŐNYÖKRE ÉPÜLŐ FOLYTONOS KAPCSOLATTARTÁS. NEMCSAK AZ ENERGIA SZÜKSÉGES, DE A JÓFÉLE OROSZ RUHÁZAT, IPARCIKKEK, HANGSZEREK, KULTÚRÁK IS ELÉRHETŐK LESZNEK. EZ A KAPCSOLAT KEZDETE LEHET EGÉSZ EURÓPA JÓ IRÁNYÚ MEGÚJULÁSÁNAK IS. ÁLDÁS, ÉS BÉKESSÉG LEGYEN VELÜK, VELÜNK.”

Megmondom, én nagyon örültem, amikor olvastam ezt… Ez kell Felciutti Vittoriónak… Szerintem sokan vannak akiket letiltottak a Keresztapuska oldaláról, de ez biztosan kell neki… Neki kell.

Szóval, ennyi volt Putyin. Szép sikereket könyveltünk el. Egy szót nem szóltunk például Ukrajnáról. Megőriztük hidegvérünket. Vagy beszartunk. Illetve: beszartak, és hallgattak, mint ürülék, a lapulevél alatt.

Aztán kapta magát Keresztapus, – Keresztapusch, ez mégis előkelőbb – és hoppá, nekiszaladt Lengyelországnak.
Annyira szaladt a marha, hogy a virágot kinn felejtette, amit Ewa Kopacz valódi Úrhölgynek vitt, aki tárgyalópartnere volt lengyel részről… Vissza is fordult érte az ajtóban. Csak nagyon gonosz rendszerellenségek nevetnek az ilyen emberi dolgon… Mondjuk, elárulok egy titkot: hölgy tárgyalópartnernek nem a találkozáskor kell virágot adni, hanem az elköszönésnél – LEHET! De nem is kötelező. Azért nem a randi elején, mert szexista megnyilvánulás. Vidéken – talán… A felciutti alagronómusnőnek… De ez a Kopacz, ez egy nagyon nagypályás focista hölgy volt… Mi pedig kispályás fociban vagyunk jók Szíjjártó Péter óta… Illetve kispályás fociból itthon vagyunk jók – nemzetközileg nem jegyeznek minket. Ez is nagyon jó út volt viszont.
Pár nappal korábban bejelentette Putyin Budapesten, hogy legyőzte Ukrajnát, és utána elment a mi Hős Vezérünk, oda, ahol Ukrajnát részben úgy tekintik, mint ahogyan mi tekintünk Erdélyre… Bravó! Ezek után, tárgyalásaink sikeréhez nem fér kétség. Jó, mondjuk mondta Ewa Kopacz, hogy a volt szocialista országok a demokratizálódáshoz, a gazdaság felállításához, igen sok európai segítséget kaptak, és hűeknek kell lenniük az európai értékekhez, elvekhez, de azt hiszem ezt mi nem nagyon értettük. Viszont szépen mosolygott, jól állt a nyakkendője, jó, hogy a zakóján lehetne tán kicsit engedni, mert olyan, mint egy túltöltött vidéki hurka. Kaczynskí elvtárs hű fegyvertársunk, és Felciutti Vittorió találkozásáról szintén nem tudok beszámolni, mert ugyan mi azt mondjuk hivatalosan, hogy nem is akartunk találkozni vele, pedig mennyi hűséges rajongóját küldte Budapestre birkamenetre… Nem… Békemenetre. Nem is értem, hogy akkor miért nem akartunk találkozni véle…? A lengyelek azt mondják, hogy „Putyin trójai falovával” nem találkoznak… Így Orbán pofájára nyomták az ajtót. De ez szerintem nem így volt – a Vezér nem akart találkozni… Biztos. Mert nem hazudik – különben.

Volt még egy sikerünk… Hazament a Goodfriend. Ez nagy siker volt. Mondjuk ez a Colleen Bell is jó firma… Meghívta ebédre az összes ellenségünket, díszvendégként az ukrán ügyvivőt – mivel mind a mai napig nem voltunk képesek érvényesíteni a nagykövet akkreditációját – amikor itt volt a Putyin… Még a norvégokat is. Arról nem szól a fáma, hogy Goodfriend távozásával Vida Ildikó mehet-e Amerikába…? Pedig győztünk…

Így értek véget külpolitikai indíttatású heteink.
Nagyon nagy sikereket értünk el – mint az eme leiratból is látszik.
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Kósa-Somogyi László

4 hozzászólás

  • az ikgazság szubjektív filozófiai fogalom, azaz nem létezik!!! viszont valóságból csak egy létezik még akkor is ha azt többen sokféleképpen mesélik

    a világ rengye az, hogy az erők kiegyenlítődnek

    de ez agymentes egyedekre nem vonatkozik mint a zalcsútbasznádigummicsizmáspocakberci és bandája, nekik a történelem süllyesztőjében van a helyük de még kell ásni néhány métert nehogy valamelyik kilógjon mikor a fedelet rácsapjuk

  • Lehet itt szidni a „komonizmust”, lehet kádározni, lehet hornozni, lehet akármit mondani, de ha a hajdani Béketábor akkori országait néztük, a magyar minimum 1970-től 1998-ig büszke lehetett arra, hogy magyar. Nem utolsósorban ?agyarországnak a Nyugat felé meglevő, egyre bővülő és javuló kapcsolatai miatt.

    Ennek (is) vége. Ma a magyar csak lesütött szemmel járhat a Lajtán túl, és ha valaki jól lesajnálja, csak magának köszönheti.

  • cornelius
    2015 február 21
    8:41 de.
    Olvastam a beírását, abból az tűnik ki, hogy a régi komcsi és Kádár rendszert emlegeti, és nosztalgikusan vágyik arra, hogy visszajöjjön!
    Tudja, éppen a „béketábor” az és hasonló kommunista megmozdulástól menekültem ki és gyermekeim már nem mondhatók magyarnak. Unokák meg természetesen, hogy a magyar eredetről egy szót sem tudnak!
    Ha ez jó valakinek, akkor ez már megérkezett.

  • Kihagytam előbb, hogy a külpolitika, teljesen más volt 1970-ben mint 2015-ben. Kicsit kéne gondolkodni is néha…