Bencsik András, a k… anyád!

2015 október 8 12:22 de.8 hozzászólás

Nem kellett sokáig várni, hogy megszólaljanak a hit védelmezői, köztük is elsőként a CÖF egyik szervezője, Bencsik, az őstulok. Még 2012-ben közöltünk egy írást – Frank Tibor interjúját -, miben megállapította, hogy Magyarország beteg. Nos, mint a mellékelt ábra mutatja, valóban az. Ha ilyen férgek, mint Bayer, Bencsik és a többiek rágják altestét – mert kétségtelen, hogy csak onnan tudnak hozzáférni, amolyan bilharziaként – akkor, biza, Magyarország tényleg beteg.
Miért is?
Íme.

„Lehetne finomítani a címen, de nincs kedvem. Persze nagyjából biztos vagyok benne, hogy Bencsik András anyukája nem volt kurva, a jelzős szerkezet nem az anyukának szól, hanem Bencsik András elnevezésű mocsoknak, a g..i jelző pedig már foglalt.

Miért is a felhorgadásom?

Bencsik a tegnapi nap folyamán, vagyis egy nappal Göncz Árpád halála után lazán, csuklóból, gyalázni kezdte a Facebook-oldalán azt az embert, akit a mai napig politikus népszerűségben még csak megközelíteni sem bírt.

Irományának „Az elnök árulása” címet adta és az elejétől a végéig gyalázza, rugdossa végig benne Göncz Árpádot.

Jöjjön pár idézet Bencsik elvtárs munkájából, ami egyébként azokat az időket idézi, amikor az MSZMP és a baráti szovjet nép nemi szervén csüggött mohó alázattal!

„A másik áruló Göncz Árpád volt,…”

„…válságos pillanatban kivétel nélkül mindig hátba támadta régi barátját, Antall József miniszterelnököt.”

„Az első árulása a titkosszolgálati eszközökkel kirobbantott taxisblokád idején volt, ami felért egy államellenes puccsal. Göncz Árpád, feladva kötelező semlegességét, kivonult a barikádokhoz és ott kedélyesen elbeszélgetett az utakat elzáró taxisokkal. Később, hogy ne kelljen a köztörvényes bűncselekményekkel vádolható taxisok ellen eljárást folytatni, aláírta az amnesztia rendeletet”

„Göncz Árpád az első pillanattól az utolsóig pártjának, a Szabad Demokraták Szövetségének bábja, engedelmes katonája volt.”

„Így csak azt a tényt rögzíthetem, hogy Göncz Árpád bár egészen bizonyosan szeretett volna, nem tudott a nemzet Árpi bácsija lenni.”

Írja a fenti mondatokat Bencsik András, az a Bencsik András, akiről mindenki tudja, hogy ki volt a szocialista időszakban. Továbbá gyalázza Csurkát, azt a Csurkát, akinek MIÉP-es munkássága nélkül a jobboldal a fasorban sem lenne, de íróként messze jobb volt Bencsiknél. Persze elfér egy oldalra rúgás Horn Gyulának, megemlítve, hogy pufajkás és egy finom leheletnyi seggnyalás Pozsgay elvtársnak, a Fidesz élharcosának, akiről ugye tudjuk, hogy „soha nem volt kommunista”!

…és az emberek eszik, eszik ennek a féregnek a szavait, aki az elmúlt 30 évben mindig segget nyalt. Teheti, mert a magyar ember az csak tegnapig néz vissza és a mának él. A holnap nem számít, az messze van.

Ezért lehetnek politikusok ebben az országban olyan emberek, akik csak ígérnek, de semmit nem teljesítenek az ígéreteikből. Nagyon jól tudják, hogy a magyar nép jámbor és buta ahhoz, hogy emlékezzen, számon kérjen! Ezért lehet többek között Bencsik András is még jelen a magyar médiában, mert senki, de senki nem dörgöli bele az orrát egyetlen hazugságába sem!
A fájdalmas az egészben, hogy egy ekkora férget, egy normális társadalom már régen kivetett volna magából, már régen hiteltelen lenne minden írása. Ez viszont Magyarország, ahol a szar úszik a vízen, és ennek élő példája Bencsik András.

L. Alex/huppa.hu

8 hozzászólás

  • Bogdán Géza

    Csoda, ha egy normálisan gondolkodó ember ilyenkor képtelen visszafogni magát?

    A cikk szerzőjének, L. Alex-nak, maximálisan igaza van!

  • sebestyén eszter

    Szívesebben látnám Bencsiket tengeri uborkának, korallnak, vagy bárminek, ami nem a víz színén úszik, hanem az alján van fizikailag is, amint szellemileg.

  • Boldogult Hofi erre is mondhatná,”és ha ez a jövő záloga,dögöljek meg ha kiváltom”.

  • sebestyén eszter

    a jövő záloga: bencsik andrás legközelebb így születik újjá

  • Mindig is beférkőztek az emberek közé ilyen élősködő tetvek. A probléma, hogy az általuk kibocsátott negatív energiának ugyanolyan nehéz megtalálni az ellenszerét, mint a ráknak.. Amikor már arra gondolunk, hogy kár a golyóért vagy a kötélért, az már a mi bajunk és ők győztek… Simogassuk meg a fejüket és röhögjünk mi is a szemükbe bízva az isteni gondviselésben..

  • sebestyén eszter

    @Miklos Banfi,

    ellenszer: na ez a nagyon nehéz dolog. ha reagálsz, az is baj, ha nem, az is. az ellenreakció beviszi olyan közegbe is, ahol nem lenne, ugyanakkor mégsem lehet szó nélkül hagyni.
    és igen: milyen fura, h ezzel a mentalitással (már ha a tetveknek van mentalitása) mindig minden rendszerben jól, bőven jól elvolt-elvan.
    hogy?!?!!?

  • az igazság:

    mit is kell csinálni a gyökerekkel? na?

  • István,
    ez a fideSS rejtett ezotériája: aki nem szívcsakra, az legalább nap(i)gyökér! 😀