A CEU és a nemzeti tudásinfláció

2017 március 30 11:46 de.60 hozzászólás

A kormány új felsőoktatási törvény-ötlete alapján a CEU kérdése került a közlemények előterébe. Valószínűleg okkal. Mert a kormányzati kommunikáció alapvetően nem a felsőoktatásról, hanem a felsőoktatás befektetéséről szól a kormányzati Prokrusztész-ágyba. Amelyre nézve nem ez az első kísérlet, és szinte haladó hagyománya van a hatalomgyakorlás részéről.

Mert a felsőoktatás, illetve az oktatás, mint olyan idomra-szabása gyakorlatilag évek óta zajlik. S akkor, ha valaki azt hiszi, hogy létezik valamiféle rektori szolidaritás, vagy esetleg felsőoktatási szolidaritás, az jöjjön le az általa szedett szerről, és nézzen szét. Nem a hangzatos szövegek, hanem a való világ dimenziói között. Nézze meg például, hogy milyen szintű volt annak idején a diákokkal vállalt oktatói szolidaritás. Nem egy-egy kiragadott tanár, hanem a felsőoktatásban dolgozók példáján keresztül. Vagy nézze meg, hogy a gólyabál-botrányok milyen ütemben lettek lecsengetve. Netán kukkantson körbe, hogy hány akadémikus, rektor szólalt fel érdemben a váci rektorasszony, vagy a Corvinus szétforgácsolásának az ügyében. Ha valaki ezek után, vagy a többi példa után csodálkozik, hogy a kormányzati hatalom miért érezheti biztosnak magát a dolgában, azon én is csodálkozom. A csodálkozáson. Függetlenül attól, hogy bármelyik felsőoktatási intézményt, sóhivatalt, oklevélgyárat, vagy akár a CEU-t is, mennyire érzem a szívem csücskébe befészkelt állapotban. Mely CEU-val kapcsolatban azért nem árt emlékeznünk a februári hírekre. Azokra, amelyek a jelenlegi rektor cenzúra-gyakorlásáról szóltak. S ami láthatóan visszaütött egy olyan hatalomgyakorló társulattal szemben, amelyik a gyengeség jeleként értékelte. Aztán elengedte az úthengert.

Amellyel elsősorban a kormányzati fejekben igyekeztek stabilra taposni a mohaszőnyeget. Azoknál is, akik különben ott végeztek. Ahogy Kovács Zoltán kormányszóvivő is. Akinél lehet, hogy a CEU jelenlegi ellehetetlenítésének pártolását az váltotta ki, hogy belenézett a tükörbe. Majd megállapította, hogy az a hely, ami neki is oklevelet adott tényleg megérett a felszámolásra. Elfeledkezve arról, hogy nem csak ő végzett ott, hanem olyanok is, akiknél valós tudás van a papír mögött. Mely papír különben csak jogosítvány és nem garancialevél. A garanciát valójában nem az iskola, hanem a későbbi referenciák képesek biztosítani. Mármint akkor, ha nem egy-egy diploma, illetve oklevél fétis-tiszteletéről, hanem a felsőfokú tudás meglétéről, és használatának készségéről beszélünk. S alighanem ez az a pont, ahol a legjobban tetten érhető a kormányzati fejekben tenyésző moh, és gyep.

Az egyetem, eredendően legalább is, nem a papírról szólt, hanem az egyetemes tudomány képzőhelyeként. Ahogy az akadémiák sem a kontraszelektáltan kiöregedett testületi tagok depói voltak eredetileg. A tudás egyfajta igazolásaként aztán egy-egy neves professzor egyfajta ajánló-levelet írt a nála tanulóknak. Amit aztán a diákot később foglalkoztatók, a professzor iránti tiszteletből elfogadtak. Mégis egyfajta garancialevélként. Az ellentmondást a korábban elmondottakkal az oldja fel, hogy az egyre tömegesebbé váló képzések az ott kiállított papírokat lejtmenetre állítják. Gyakorlatilag törvényszerűen. Ami azt jelenti, hogy újabb képzési formákat, újabb iskolákat fog a társadalom elismerni, mint hiteles tudásközvetítőket. Korántsem véletlen, hogy egy-egy szakmai képzésnek olykor nagyobb munkaerőpiaci becsülete van, mint egy himi-humi egyetemnek. Ha a CEU által kiállított papírokat bárhol elfogadják egyfajta garancia-levélnek, akkor ez az elfogadó nagy tiszteletű magánügye.

A kormány részéről ezt követően az a probléma, hogy „a külföldi felsőoktatási intézmény által kiállított okirat nem államilag elismert (fokozatot adó) oklevél”. Legfeljebb egy félintenzív vállvonogatást ér. Ha az állam nem kívánja elismerni, mondjuk, a CEU oklevelét, hát ne ismerje el. Legfeljebb az államigazgatásban nem fognak a CEU-n végzett emberek dolgozni. Vagy csak kukásként. Ha a munkaerőpiac többi szegmense elismeri, akkor teljesen mindegy, hogy egyetemnek vagy tudományos önképzőkörnek hívják. S az is mindegy, hogy diplomának látszó dossziét, vagy látogatási emléklapot osztanak az önképzések végén. Ettől még természetesen lehet olyan törvényeket hozni, ami akár a könyvtárba járást is tiltja. De ez azt jelenti, hogy valójában a szellemi tőkét csökkentik az állami befolyás rovására. Illetve, akár a törvények erejével konzerválják az olyan képzési formákat, amelyek felett egyszerűen eljárt az idő. Ahogy azon polémia felett is, hogy egy képzőhely márpedig legyen magyar. Az istenit! Ugyanis ehhez először be kellene tiltani az internet használatát, majd törvényt hozni az idegen nyelvek megtanulásának tiltására. No meg az utazás tiltására. Ellenkező esetben semmi akadálya nem lesz, hogy akár internetes tanfolyamon vegyen részt valaki. Akár a külföldre távozó CEU kurzusán is. Majd egy külföldre tett kirándulás alkalmából letegye a vizsgákat is. Ha nem tudja az interneten abszolválni a vizsgát.

Igaz, ezt követően esetleg kint is marad a fiatal. Különösen, ha a hazai munkáltatók, akár a kormánytól megfélemlítve is, nem fogják foglalkoztatni. Az, hogy a CEU sorsa mi lesz, az ebből a szempontból akár huszadrendű dolog is lehetne. De az már nem, ha a hatalom ettől vérszemet kapva gyakorlatilag befagyasztja majd mindazokat a képzéseket, amelyek még érnek talán valamit. A cégek szakmai továbbképzéseitől a valósan felsőszintű tudást adókig bezárólag. A nemzeti tudásinfláció nagyobb dicsőségére.

60 hozzászólás

  • Sajnalom Simay Ur;
    Engem cikke elvesztett. Bevallom hogy magyar tudasom rem rozsadas, s hogy teljesen ismeretlen vagyok a magyar rendszerrer es oktasaikkal, de ha lenne rovidebben tudatni hogy mit ohajtott kifejezni, talan erthetobb lenne szamomra. Csak „diohejban” ha leheto.
    Remelve nem erti ezt sertonek.

  • Mária Terézia egyértelműen megmondta, h a közoktatás jó ALATTVALÓK gyártására kell.
    A helyzet azóta sem változott.
    Az idők során az változott, h mikor milyen alattvaló volt a jó alattvaló.
    A legutóbbi időkben az volt a jó alattvaló aki csupán egy technológia egy munkafázisához ért (bio célrobotok, mint specialisták rendszer).

  • Tüske Zsófia

    A CEU az ezredforduló körül a többi felsőoktatási intézménnyel együtt igen kemény akkreditációs eljáráson ment keresztül, aminek végén elismerték azt, hogy az egyetemek kritériumainak mindenben megfelel. Így a diplomáját is el kell ismerni.

    Ami az egyetemek rektorait és a másokkal való szolidaritást illeti: tojástáncot járnak, vagy, ha jobban tetszik, víz alatti sziklák között lavíroznak a nyakukra ültettet fideszes kancellárokkal. Pont a Közgáz példáján igyekeznek óvatoskodni, mert hiába előzte meg a nemzetközi felsőoktatási rangsorban a Közgáz az Eltét, Orbánék mégis szét akarták darabolni. Végül egybenmaradt, de alaposan ki lett herélve a fideszlakáj Lánczi rektori kinevezésével. Ma nem számít sem presztízs, sem tudományos tevékenység, ha valami nem tetszik Orbánnak, az megy a levesbe.

  • Emlékszem, mikor az első fidesz kormány volt, már akkor megkezdték az egyetemek átszervezését.

    Fölösleges átnevezések is voltak, mint a Szél Kálmán térnél. Ha akkor nem háborgott senki, akkor mást már késő. Jó reggelt, legalább 16 éve tudni lehet körülbelül Orbán lépéseit előre. Én ezért nem szavaztam rá soha.

  • Tüske Zsófia

    Nagy Gyula: az egyetemek nem a közoktatáshoz tartoznak, hanem a felsőoktatáshoz (bár egy a miniszterük) és a CEU meg nem is állami, hanem magánegyetem.
    A többiben azért egyetértünk.

  • Tüske Zsófia

    lámpa – tökmindegy, rá szavaztál-e vagy sem, (én sem) elég, ha kétmillió elmehunyt, aki még esetleg az érettségiig sem jutott el, feleslegesnek tartja az egyetemeket. A lakossági tiltakozásokra Orbán úgyis magasról tesz.
    Egyébként pedig tiltakozások mindig voltak, a Közgáz előtt a Kertészeti bedarálása volt a téma – igen értékes telkei vannak a Gellérthegy oldalában.
    És én jól emlékszem az ELTE jogász rektorának a félelem diktálta óvatoskodására, amikor az állam által finanszírozott jogászképzést korlátozták – na nem a Pázmányon vagy a kalap drekket sem érő Károlin, hanem az állami egyetemeken.
    A képzett ember veszélyes. Tud gondolkodni és esetleg mer mást is mondani, mint amit a hatalom elvárna.

  • Bendegúz! Olyan törvényre készül a kormányzat, hogy a CEU-t(Közép-Európai Egyetem)ellehetetleníti, mivel nincs külföldön „anyaegyeteme”. Az érdekes az indoklás. A kormány szerint ha az egyetem külföldi kapcsolatai, oktatói, diákjai utazásai, nem tükrözik A KORMÁNY IRÁNYVONALÁT(!)az nemzetbiztonsági kockázatot jelent!!!

  • Tüske Zsófia,

    ha jól értem a Fidesz-kormány (Orbán Viktor) kifogásait, ami kákán is csomót kereső, a CEU olyan diplomát ad ki, amit Magyarországon is elfogadottnak „kell” tekinteni (honosítás nélkül) és érvényes azonnal az USA-ban is, de erről nincs megállapodás az amerikai és a magyar kormány között, mármint a diploma azonnali kölcsönös elismeréséről.
    Mert ha mondjuk a SOTE-n végeztél és az amcsiknál akarnál dolgozni, akkor ott is vizsgázhatsz úgy, mint hiába van jogosítványod, az autóvezetésből is külön vizsgázol.

  • Kedves „talalom”;
    Koszonom ertesiteset. Igen, kovetem a tortenet eredetet a weben, as egyedul 17,900 weblapot add (legalabb is tegnap), mind az Orban administracio terverol.
    (Csupan Dr.Simay cikket voltam keptelen kibogozni.)
    Persze barmi a terv is lenne, de a torvenyhozo testulet teszi a torvenyes dontest. Ami aztan megy a birosagok ele. Tisztan veve hogy barmi is lehetne az Mr.Soros biztosan alkalmazza legismertebb, hiresebb es legdragabb ugyvedi szerevezeteket, maskent teve, az ugyvedek hadoszlopaait.
    Biztos lehet abban hogy Mr.Soros kepes es hajlando kolteni neve es celjai vedelmere nagyobb osszegeket mint az egesz magyarorszag evi GDP-je.

    No de mi az izgalom, az a kerdesem,s miert ?
    Az intezet „creditacioja” nem jelen tobbet mind az osszes latezo u.n. „diploma mills”-ek sokai. Azert kovetelt minden orszagokban (legalabb is az USA0ban, hogy a kepessegek bizonutasa a szakertoi szervezek s mint allami ellenorzoi vizsgazasai ami add alkalmazasi kepessegek hitelezeseeit. Az persze minden agaon, tagon, szakon, leyezik. Nem csak jogi, orvosi, mernoki, stb, de meg a csovezetek es villanyszerlok is alla essnek. Sot ma meg a ‘szobafestok’ is hasonlo bizonyitekos kevetelmenyekkel alnak szemben. Tahat ma itten Hitler elozo szakmaja is bonyodalmakba utkozhettet volna;))

    A CEU persze egy magan intezet, Diakjai mind a „harmadik vilagbol” levo tanulok. De a CEU inkabb egy politikai-propaganda intezet. Lapjan listazva mind az igert kepzetsegek, s mind igazi „blah-blah-blah” alanyok.
    Bocsi. egy utolso alanya „mathematica”. Nem jelezve hogy mi fokon. Talan a vegzett majd tanithat a „harmadik vilagbeli elemi iskolat.
    Ha oszinte meglatasomat irhatom, az egesz CEU a volt „Frankfurt School of Social Study” copirozott masolatara mutat. Melyet egyenek mint Lukacs Gyorgy „Kun Bela u.n. kultuszminisztere eggyik alapitoja. Aki a Magyr Voroshadsereg 5.ik hadosztalyanak is volt parancsnoka. Sajat szavi bevallasaval elismerte 8 magayr katona kivegzeset hogy katonai kepessege elismerte valjon a katonai kozott.
    Mr. Soros sajat politikai allaspontja ketsegtelenul nem volt, s nincsen ma sem messze az eredeti Marxista Culturalismustol.
    Talan azert van mind a bru-ha-ha nem nagyjabol az academiai, hanem a politikai oldalrol. Nem ?
    Koltott volna Mr.Soros 880 millio dollart mas celokra is?

  • Hogy jön ide Lukács György és Kun Béla? Mert csúnyaemberek?

  • piler.blog.hu/2017/03/30/ceu-ugy_ha_magyarorszagra_jossz_tiszteletben_kell_tartanod_a_torvenyeinket

    Ezt a linket olvastam hazai oldalon.

  • piler.blog.hu/2017/03/30/ceu-ugy_ha_magyarorszagra_jossz_tiszteletben_kell_tartanod_a_torvenyeinket

  • @ alam;
    Nem „jottek ide”. De ha aolvasta tisztan jeleztem hogy Mr.Soros intezmenye (ha hajlando lenne az adatokat es korulmenyeket vizsgalni?) kozeli hasonlata , celban es muveiben a Frankfurt School of Social Studies.
    Kik alapitottak , mit tettek, s mi lett munkaik folytatasai.
    Az pedig az volt hogy mind (Lukacs kivetelevel) az 1930-as evekben szaladtak New Yorkba, s a Columbia Egyetemen talaltak melegagyat. Ma tanityvanyaik a harmadik generacioi, s utodaik mint a gazdasagi , socialis,politikai globalismsnak, a „political correctness”-nek, NEA, LGBT, stb.stb.

    Olvasson es tanuljon a mult esemenyibol es adataibol.
    Ugy es azert „jott ide”.

  • @ Alma,
    irta „Mert csunya emberek?”

    Nemn arrol van szo. Kinezesuk nem erdekel, ha csak nem holgyek).
    On neve es nyelvahsznalat altal velve hogy Magyarbol eredo, sbizonyara tudatabn lenne mind a nemzet volt vezeto szemelyeivel.

    Kun Bela, ketsewgtelenul ambicios volt, de kepessege kisebbe reszu. Bizonyitek arra hogy hogyan szurta el meg Marxista-Leninista celjait is.
    Talan sokeresebb lett volna egy democratikus magayr kormany lertehozasaval minmt egy „Szoviet Magayrorszag letesitesevel.
    Bizonyitja azt hogy meg Stalin sem volt epes megbocsajtani neki. S nem menedeket, hanem golyot kapott a fejebe.

    Lukacs , ketsegtelenul, kepes, eszes urge volt. Nemc sak elobb nyugatra szokve biztonsagot talalt, de meg Stalin is eletben tartotta. S Rakosi es Kadar uralamikban talalt elismert szerepet, kepessege altal.

    No de ha On mgyarorszagrol ered, velnem hogy teljes tudataban lenne mind azokkal a tenyekkel.

  • kétségtelenül Magyarországról „eredek”, ezért aztán körülbelül azt is tudom, hogy a különböző korokban idegenbe emigrált magyarok milyen nézeteket dédelgetnek a magyar politikáról… és ezt félszavakból is felismerem 😀

  • @ Almasi Alma;
    Nem vagyok gondolat olvaso. Fogalmam sincsen hogy mire, kire vonatkozna. Csak ismert valo tenyekre es adakora hivatkoztam minden soromban. Semmi mas !

  • Horváth György

    Lex Szedlacsekné
    Itt az ideje, hogy törvényt hozzanak Szedlacsekné ellen. Ez teljes mértékben indokolt, tudniillik nem szeretem Szedlacseknét. Sokkal csinosabb és fiatalabb, mint én, és ahelyett, hogy meghúzná magát, folyton belébotlom. Zavar a jelenléte. Úgy tudom, hogy az ilyesmit újabban törvénnyel kell elintézni, a kormány is így teszi. Senkinek nem fog feltűnni, ha lesz egy Lex Szedlacsekné is. Nem nagy ügy, pár nap alatt átmegy a parlamenten. A törvény indoklását simán átmásolhatják a Lex Heinekenből: van, akinek a sörösüveg címkéje sérti az érzékenységét, van (vagyok), akinek Szedlacsekné. És én legalább létezem, míg a csillagos sör ellen tiltakozókat nemigen lehetett felmutatni. Az én érzékenységem is az önkényuralommal van összefüggésben, ugyanis akkor születtem, szemben a szemérmetlenül fiatal Szedlacseknéval.
    Persze illik kicsit körülírni, kit pécéz ki a törvény, nem csak úgy bele a pofájába, elvégre jogállamban élünk. A CEU neve sincs betű szerint beleírva az őket kiutáló törvénybe, még Sorosé sem, nyilván nem akartak ilyen csúnya szavakat használni. Én sem kívánom, hogy konkrétan Szedlacseknét lekurvázzák az egyik paragrafusban, bár jól esne olvasni a Magyar Közlönyben. Lehetne mondjuk úgy fogalmazni, hogy a törvény hatálya általában az „Sz” betűsökre terjed ki, közülük is azokra, akiknek a neve „edlacsekné”-vel végződik. Ha Szedlacsekné magára veszi, az csak a rossz lelkiismeretétől lehet. Palkovics államtitkár úr is megmondta, szó sincs arról, hogy a CEU-t vagy Sorost irtanánk.
    Nem hiszem, hogy a Lex Szedlacsekné szövegezése különösebb nehézséget okoz. Született már számos, egyetlen személyre vagy cégre szabott Lex Barát és Lex Ellenség. Mármint Lex „Jóvagynálunk” és Lex „Dögöljmeg”. Annak idején az egyik lap megszámolta: mindjárt a kormányra jutásuk után, 2010-ben félév alatt 15 ilyen született. Volt Lex Baranyay és Lex Borkai, hogy az összeférhetetlenség lejárta előtt elfoglalhassák új funkcióikat. Lex CBA, hogy mentesüljenek az üzletláncok különadója alól. Lex Szapáry és Lex Polt, hogy rájuk ne vonatkozzanak különböző korhatári előírások. Lex Szász, nehogy már neki is 98 százalékot kelljen adóznia a végkielégítése után. Lex Baka, hogy ki lehessen nyírni a főbírót.
    Az természetesen nem szempont, hogy Szedlacseknét sokan kedvelik, (miért, a sört vagy a CEU-t nem?), meg hogy állítólag hasznos tevékenységet folytat: ő a környék legjobb fodrásza, sokan járnak hozzá. Annál rosszabb, hogy ennyien keverednek gyanús társaságba, ahol csak rosszat tanulhatnak. Így van ez a CEU-val is: 1800 hallgatója van, magyarok és külföldiek, előkelő helyet foglal el a világ egyetemeinek ranglistáján, szemben szegény, gondokkal küszködő, agyonvegzált magyar egyetemekkel. A tanárok csupa alul-felül doktor és akadémikus. Na de mire tanítják az ifjakat a fene nagy tudományosság álcája mögött? „Nyitott társadalom” meg „kritikus gondolkodás”, „emberi jogok tisztelete”! Még mi nem kéne?! Az emberi jogok és a rájuk való hivatalos figyelem tekintetében Bayer Zsolt legújabb írása az irányadó: „Vajon mi a búbánatos, szomorkás, elfeketedett, összepenészedett, ótvaros rosseb szükség van egyáltalán ilyen semmirevaló, hülye, fontoskodó és teljesen felesleges posztokra, mint az oktatási jogok biztosa?”
    Ez olyan szép, hogy csak ismételni tudom: „Mi a búbánatos, szomorkás, elfeketedett, összepenészedett, ótvaros rosseb szükség van egyáltalán Szedlacseknéra?” (CEU-ra, Sorosra, civilekre, a név gusztus szerint behelyettesíthető.) Én mégsem téphetem meg csak úgy, jómodor is van a világon (meg törvényesség), a jog erejével kell tehát fellépni. A mienknél jogtisztelőbb kormány nincs a világon, neki is ez a logikája. Több kormánypolitikus egybehangzóan leszögezte a CEU-ra mutogatva: „nálunk senki sem emelkedhet a törvény fölé” Hogy a törvény még nincs is elfogadva, az most mindegy. Már a kormányzati szándék fölé is tilos emelkedni. Szedlacsekné is elkezdheti gyakorolni a nem-emelkedést.
    Hogy meg kellene kérdezni őt is? Majd hogyne! Az államtitkár is megmondta: időhiány miatt elmaradt a konzultáció az érintettekkel.
    Annak sem szabad bedőlni, hogy Szedlacseknénak joga van a közelemben rontani a levegőt, hiszen sok éve itt lakik az utcánkban. Na és? A CEU is engedéllyel működik itt 1993 óta, akkreditálták a képzéseit, 13 éve még nemzetközi megállapodás is született róla Magyarország és New York Állam között. Nem baj, az új törvény majd érvényteleníti. Új szerződés kell, meg még néhány eszement, lehetetlen feltétel teljesítése. Semmiség, „csak akarat kérdése” – így az egyetemi és tudományos ügyekben már csak csiszolt elméje miatt is illetékes Németh Szilárd. Akarat kérdése, a kormány speciel nem akarja, különben minek csinálnák a törvényt. A Lex Szedlacsekné is kiköthetné, hogy ez a nőszemély akkor léphet utcára, ha a közös képviselőjük meg én együtt megengedjük. Én meg nem engedem meg, és kész. Mert érzékeny vagyok. A csillagra, a Sorosra és különösen Szedlacseknéra. Rémálmaimban Szedlacsekné kezében Heineken sör, mögötte Soros áll, majd pont ő mögötte ne állna! De a törvény szerencsére lesújt rájuk. Remek dolog a jogállam!
    Lendvai Ildikó

  • Tüske Zsófia
    2017 március 30
    4:08 du.
    ezt a cecut,Csehországból kipaterolták és ezután került hazánkba ahol nem volt nehéz minden „akkkreditáción”” átmenni,mert a szocik és a szdsz-sek rendezték-meg voltak kenve.
    Megkenő űdvözlettel

  • Már ugy hallani ámerikának sem tetszik a cecu,mert a lib.oldal malmára dolgozik benne minden!

  • Míly érdekes, mintegy varázsütésre, egyre több felső politikai vezető kezd(ett) el antiglob (neoliberalizmus ellenes, az önkormányzatiság irányába vivő) húrokat pengetni.
    Nem kicsit érdekes ez azoknál akik korábban a másik oldalon is keményen exponálták magukat.
    És vannak jópáran akiket a neoliberalizmussal együtt szépen kiírnak a színdarab további részéből.
    Jól mondta Shakespeare (tudott valamit), h színház az egész világ.

  • Tóth Péter!

    A CEU-t 1991- ben alapította S.Gy.- ezzel szemben Csehország hivatalosan csak 1993 jan.1.-től létezik. Miután (szerinted) Csehországból”kipaterolták” a CEU-t, nehéz lett volna „visszamenőleg” 1991-ben megalapítani Magyarországon!
    Alighanem humorosnak képzeled magad, valójában inkább idétlen vagy amikor (látszólag) nem akarod tudomásul venni egy intézmény nevét, mely helyesen CEU – azaz Central European University !
    Ez a kisember bosszúja a nagy-nagy, számára felfoghatatlan tudást árasztó egyetem/ek ellen ?

  • Tüske Zsófia

    tóth péter:
    talán szíveskedj utánanézni, ki volt kormányon a CEU alapítása és akkreditációja idején.

  • Besancon
    2017 április 1
    12:04 du.
    csak 163 cm.
    magassági üdvözlettel

  • ….””” A csehek egyszerűen kitessékelték a Közép-Európai Egyetem (CEU) 1991-ben még a cseh fővárosban induló képzését, amely a CEU honlap tanúsága szerint csak 1993-ban költözött végleg Budapestre”””…..
    Kedves nagyember : így pontosabb.
    Besancon
    2017 április 1
    12:04 du.
    Nagyemberes üdvözlettel.

  • Tóth Péter egyszerűen csak azt teszi, mint a megbízói:
    https://444.hu/2017/04/02/surubb-a-hazugsag-mint-valaha

  • ˙

    Nagyon helyesen látja Tüske Zsófia, hogy úgymond a

    „kétmillió elmehunyt, aki még az érettségiig sem jutott el, feleslegesnek tartja az egyetemeket”.

    Aztán hozzáteszi,

    „a lakossági tiltakozásokra Orbán . ú g y i s . magasról tesz”,

    ahol én (az úgyis helyett) inkább,
    a Führer elbizakodottságának az okát megjelölendő,
    az > éppen ezért < kifejezést használnám szívesebben.

    .

  • T. Figyelő! Éppen itt lóg ki a lóláb! „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartani a törvényeket”. A CEU az alapításakor minden törvényt betartott, és a törvények szerint működik. MÉG NEM LÉTEZIK A TÖRVÉNY, CSAK A TÖRVÉNYJAVASLAT.
    Próbálom lefordítani a lényeget.Te,én,vagy bárki 1991-ben épít egy üzletet közösen a párjával. 20 év múlva hoznak egy törvényt, hogy csak az az üzlet törvényes, ahol minden alapító tag bárói címmel rendelkezik. Az üzlet alapítói nem rendelkeznek bárói címmel, ezért az üzleted hipp-hopp törvénytelenné válik. Érted? Nem tudsz mit tenni, pl. bárói címet venni, hiszen eltelt 20 év, és ti, mint alapító tagok nem vagytok bárók.
    Kedves Bendegúz79! Nem tudom, hogy kerül ide Lukács György, meg a marxizmus. De. Normális egyetemeken nem rendszerhű propagandistákat képeznek, így például nyugat-európai és amerikai egyetemeken is elemzik, (tanítják)a marxi elméleteket, és Lukács esztétikáját is.

  • T. Horváth György április 1./ 5:22

    .

    Ez egy irodalmi újságba is illő, remek karcolat !

    Gratuláljunk Lendvai Ildikónak 🙂

    .

    – [A „szmájlim” azért közvetít csak egy enyhe mosolyt, mert akár sírni is tudnék az írás mármár fájdalmas igazságtartalmán]
    – [Valamint, köszönet a közzétevő Címzettnek is]

  • terminus
    2017 április 2
    2:36 de.
    Kedveském : megbízhatatlan vagyok !
    Megbízhatatlan üdvözlettel.

  • Megatüntetés lesz a CEU-ért ma délután, gyerünk fölkelni a fotelből liberálisok. Tegnap már megvolt a sikeres főpróba, tüntetett a DK Ifjúsági Szervezete húsz fővel, átlagéletkor ötven év.
    http://nepszava.hu/cikk/1125360-oriasi-tuntetes-keszulodik-a-ceu-ert

  • Tüske Zsófia

    http://24.hu/belfold/2017/04/02/rengetegen-tuntetnek-a-ceu-ert-tele-a-kiskorut/

    na és itt az ellenpont: http://civilhetes.net/toroczkai-laszlo-jobbik-alelnok-a-ceu-t-be-kell-tiltani-a-romjait-soval-kell-behinteni
    hirdeti a Tutsek vérbíró betiltóbajnok dédunokája, a magát Toroczkainak kinevezett Tóth, akinek még Havas Henrik „tanár úr” gagyi kommunikáció-szakán sem sikerült diplomát szerezni – csak hogy tudjuk, miféle arcok vívják itt a tudás ellen a harcot.

  • Tüske Zsófia

    nem tóth péter. te abszolút megbízható csekély értelmű egyén vagy.

  • Tüske Zsófia

    Vögelein: így valóban pontosabb, köszönöm

  • Charli!

    Bizony mega volt ez a tüntetés kedves Charli, ha kijöttél magad is láthattad, ha csak a Tv-n keresztül vagy a netről tájékozódtál, annál inkább, tekintve, hogy ily módon még nagyobb a rálátás mintha a menet közepén haladsz! Ha 200 ezren lettek volna bizonyára még jobb képet festett volna a dolog, de ez nem Románia, ez itten kérem a lassan ébredő Magyarország és ahhoz képest rengetegen voltak!
    De tán csak nem savanyú a szőlő? Érthető ha nagy hirtelen nem tudod melyik lábadra állj, hiszen az elöljáróid azaz a parlamenti képviselőitek sem tudják per pillanat, hogy mitévők legyenek! Bár nem értenek egyet a „CEU szellemiségével” -látod milyen finoman fogalmaznak, hisz annyit már levettek, hogy választások előtt nem ildomos sózni meg felhinteni stb azt későbbre halasztják – de ugyanakkor nem értenek egyet a kormány erőszakos módszerével sem amellyel a felsőoktatást vegzálják, és beakarnak tiltani bizonyos intézményeket! Na erre varrjál gombot!Értsd: Simicskának nem mernek/akarnak ellentmondani, (hisz nélküle kisebb az „odamondogató készség”) ezért szükséges Orbánnak betartani – de az eddig gyűlölt „Soros egyetemét” sem akarják legalizálni és elnézni nekik, hogy egyáltalán léteznek!
    Egyebekben szerinted ez mind liberális polgár volt aki a sebtében meghirdetett és a különösebb előkészítést nélkülöző tüntetésen részt vett? Vagy lehettek ott olyanok is akik ugyan messze állnak a liberalizmus eszméitől, de magával az intézkedéssel és a módszerrel nem értenek egyet, és szükségesnek találták felvállalni, hogy nem lehet a végtelenségig büntetlenül hazudni? Szerintem az utóbbi – itt mindenféle ember képviselve volt, és ez így helyes!

  • Valamit azért tisztázzunk : a CEU az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon is érvényes diplomát ad ki. Ugyanakkor az USA-ban nincs működő egyeteme a CEU-nak.

    Mondhatni, minek is lenne, amikor a neve magyarra fordítva: Közép Európai Egyetem? A lényeg, hogy mindkét országban elismerik az itt szerzett diplomát.

    Az már hozzáállás kérdése, hogy külföldi, de magyar leendő diákoknak is jól felfogott érdeke, hogy lehetőleg a CEU-n szerezzenek diplomát, és ne valamelyik magyar egyetemre fizessék be tandíjaikat.

    Nézetem szerint ez kérdés a „van füstszűrős cigid, nyulacska?” politikai és államhatalmi kötözködés témakörébe tartozik, mivel a CEU-n tanulók Magyarországot ismerik meg, a tanulmányi idő alatt itt élnek, itt költik lakhatásra, élelmezésre stb. a pénzüket, miközben megismerik az országunk kultúráját is.

  • Besancon az Orbán fóbiások tábora elég széles, ahhoz képest nem voltak sokan. A „mi időnkben” húszezer rendőrt kellett összevonni a hatalomféltés miatt. Ha ezt eléritek, elmondhatjátok, hogy van erő mögöttetek, addig csak erőpocsékolás.
    Besancon azt tudtad, hogy a néppártosodás több csoportot is felölel? Más kell a csalódott mszp-nyugdíjasnak és más egy Kárpátia rajongónak. Sok vélemény után jön a konszenzus. 🙂

  • Kedves Besancon!
    Libsibolsikomcsi csőcselék vót, Sorosbérencek!

  • Besancon A „gárdához” elég a négy elemi, rektornak az érettségi. Elmondanád, minek egyetem Magyarországra? Aki elvégzi, úgyis elmenekül ha teheti.

  • Szerintem, minden külföldi kormány ellenezné, a kormányt és politikáját egy külföldi ÉRDEKŰ egyetem szellemisége, általában kritizálná és ellenezné.

  • Tüske Zsófia

    drága Figyelő: többször leírtuk, hogy a CEU-T 1991-ben, az Antall kormány idején létesítették, szigorú akkreditációs eljáráson ment keresztül, pont úgy, mint az összes többi felsőoktatási intézmény. Mindezideig minden magyar jogszabálynak megfelelt a működése. De azt hiába várnád, hogy a Marxista-Leninista Esti Egyetemhez hasonlóan a CEU az orbán kormány illiberális ideológiai hátterét biztosítsa.
    Egyébként pedig, ha úgy veszed, például a Semmelweis egyetem is külföldi érdekű, mert az ott végzett orvosok kétharmadának esze ágában sincs Magyarországon elhelyezkedni.A BME hallgatóinak nagy része szintén külföldi munkavállalást terveznek, mert nyelvtudás birtokában tárt karokkal várják őket az EU-ban, 8-10-szeres fizetésért, mint amit itthon kapnának.

  • Drága Zsófika!
    Minden téren azt tapasztaljuk, h a szakmai (élet) célszerűség szerintiekbe keményen bele módosít a felsőbb szakmai érdek.
    Nálam a CEU akkreditáció is abba a sorba tartozik amelybe a Bolognai átállás, a kakaó biztos számítógépek és Hoffman Rózsika.
    Mindez kormányzatok fölötti igazságként.

  • Bocs, elírtam. Nem szakmai, hanem politikai érdek.

  • Nos a magyar egyetemi képzést,diplomát mindenhol elismerik olyan színvonalu!
    Természetesen
    vannak külföldi itthon működő egyetemek(28 a soros-félével együtt)akiknél több szabálytalanságot állapítottak meg,érdekes,hogy mindenki hajlandó leülni tárgyalni, egyeztetni,csak a Soros Gy.által „vezényelt” egyetem nem…..szó sincs politikai támadásról,csak az itthon érvényes törvények,jogszabályok betartásáról,mivel független,önálló ország vagyunk!!!
    Egyébként megszavazták a törvénymódosítást,meg ugye a tüntetők között sokan voltak olyanok,akik imádnak hőbörögni,akkor is ha netán nincsenek teljesen képben,lényeg a cirkusz!

  • ja majd elfelejtettem,senkit nem vitt el a „fekete autó”,nem vertek meg…tüntethettek kedvükre,következmények nélkül!

  • Amúgy ha politikai támadásról,gazdasági érdekről beszélünk,akkor ez kizárólag Soros részéről tapasztalható,aki régebben(2015-ben)
    Gyurcsánnyal és Magyar Bálinttal egyezett meg(hogy jól járjon…..)de ugye azok az idők végleg lejártak,ma már nem érvényesek!

  • Tüske Zsófia
    2017 április 3
    1:51 du.
    Változatlanul szerény véleményem az, hog a mai magyar kormány ellenes kritikák miatt nem akarja Orbán az egyetemet.

  • Már egy ideje nemzetközi szinten, a szabadságharcos Orbán képet erősítik.
    Ez az akció is jól beleillik ebbe a képbe.
    Soros sokmindent finanszírozott és finanszíroz ami nagyon rosszul cseng a köztudatban.

  • talalom
    2017 április 2
    3:10 de.
    A fenti beírásomat nem cáfolja meg, inkább alátámassza az véleményem, miután elolvastam az egyetem programjait, amiből diplomát kaphat a diák, a másik topikban olvastam.
    Hihetetlen , link témák,melyeket egy ember fel sem tud használni gyakorlatilag, szellemileg meg egy nagy nulla! (O)!

  • „A fenti beírásomat nem cáfolja meg, inkább alátámassza az véleményem stb.”

    Talán alátámasztja, kedves Figyelő???

    Látom továbbra is belekotyog mindenbe, miután hónapok-évek nehéz munkájával nyilvánvalóvá tette, hogy semmihez sem ért.

    Változatlanul fenntartom hónapokkal ezelőtti véleményemet, hogy maga ennek a portálnak a vicclapja. Igaz, néha már bosszantó azon igyekezete, hogy mindenről véleményt alkosson. Mondja, nem fárasztó ez egy cseppet? A maga korában?

    Fogjanak kezet Bodával okoskodó, mindent „tudó” ámokfutásukban.

    Tudom, a fenti sorok személyeskedő jellegűek, mégis vállalom azokat, mert Boda és Figyelő beírásai ugyancsak sértők és személyeskedők, egytől-egyig!

  • Figyelő
    2017 április 7
    6:02 du.

    Ezek diploma munka címek, és nem az „egyetem programjai”. Önnek fogalma sincs az egyetemek működéséről.

  • terminus
    Ne hülyéskedjen, ez a diploma program, amit az EGYETEM adott ki.
    Miről beszél?
    Máshol írtam, én jártam a montreali Concordia egyetemre is.

  • m. m.
    2017 április 8
    1:46 de.

    Hallott már a demokráciáról? Tudja mit jelent?
    Pl. többek között azt, hogy szólásszabadság és vélemény szabadság van.
    Én senki véleményét nem húzom le, neki ez a véleménye. Kész.,
    Viszont elvárnám, hogy az én véleményemet is így minősítsék.

  • m.m. Sajnálatos, az hogy ráérek itt ülni és magával vitázni., T.i. időmilliomos vagyok. Ha majd maga is 85 éves lesz, akkor szintén ez előfordulhat, ha még tud gondolkodni és a klavit verni!

  • Figyelő
    2017 április 8
    12:36 du.

    Nem, nem az. Olvassa el még egyszer! Ezek diploma munka témák. Azokon az egyetemeken, melyekre én jártam, százával voltak diploma munka témák. Ilyenek és olyanok is, jobbak és gyengébbek is. A diploma munka célja nem egy Nobel-díj, hanem az, hogy a szakdolgozó önállóan, saját kutatással is feldolgozzon egy témát, azaz bizonyítsa, hogy elért arra a szintre, hogy megérdemli a diplomát (persze, ezen kívül még számos vizsgát is le kell tennie).

  • Figyelő!
    ápr.8.12:36

    „..Máshol írtam, én jártam a montreali Concordia egyetemre is..”

    Mint micsoda? Egy egyetemre sokféle okból lehet járni – Ön milyen minőségben tette?

  • Maguk a diploma témák is sokmindent megmutatnak. Azt is, h miről és hogyan beszélnek az előadók.

  • Terminus, ezt én értem , sőt tudtam is.De a lényeg az, hogy erre is kaphat diplomát az ember.

  • Besancon
    2017 április 8
    4:05 du.
    Természetesen mint tanuló. A komputer sienceből akartam diplomát szerezni

  • Figyelő
    2017 április 8
    6:39 du.

    Több diplomával (és persze diplomamunkával is) a hátam mögött, és mivel néhányat (és TDK-kat is) már kellett bírálnom is, leírhatom, hogy egyáltalán nem extrémek ezek a diplomamunka címek, semmivel sem rosszabbak, mint bármelyik másik magyar egyetemen.

  • terminus
    2017 április 9
    8:02 de.
    Ez természetes!
    Hiszen a te oldalad van erősítve vele.
    A címek a tézisekről olyan alacsony fokú és politikai byes követelmény, hogy szinte nevetséges.