Magyarország jövője — Néhányak dicsőséges álma, vagy sokak élhető országa

2017 április 27 8:49 de.37 comments

Kíséreljük meg a jelenlegi kormány teljesítményét az intézkedései – és azok várható következményei alapján mérlegelni. Hagyjuk a lopás-rablás indulatos emlegetését – a dolog szerintem ennél bonyolultabb, és nem véletlen, hogy egyik előző kormány ”elszámoltatása” sem volt eredményes.

Talán az oktatás az a terület, ahol a legszembetűnőbb, hogy milyen eszközöket használ egy vezetés a „nép felemeléséért”. Miután nyilvánvaló, hogy mindenkinek jár a legjobb – de nem jut, ezért minden kormánynak döntenie kell, mégis kinek-mi jusson. Az egyik szemlélet szerint kis lépésekkel, szívós munkával és a közpénzek támogatásával kell lehetőséget teremteni arra, hogy a nemzet kevésbé tehetős, kisebb tálentumú tagjai is képesek legyenek élni, dolgozni a képességeik szerint. A másik szemlélet úgy tartja: „nagy dolgokat” kell teremteni, aztán majd a butábbja is rájön a dicsőség ízére. A jelenlegi magyar kormány ezt a „dicsőséget” hajtja – minden áron (amit persze a közösség fizet meg.)

Derék elképzelés, hogy a magyarok a mainál többet mozogjanak, és így egészségesebben éljenek? Hát persze, csak egyetérteni lehet a céllal. De biztos, hogy ehhez „a világ legszebb” – mellesleg legüresebb – stadionjai, sportcsarnokai kellenek minden kis faluba?

Éppen mostanában alapozzák a sportcsarnokot Magyarország legszegényebb falujában, Tiszabőn. Nem is lesz túl drága, 100-120 milliócskából kijön az egész. Vajon a 3200 lelkes, 40 százalékos munkanélküliséggel küzdő faluban mit kezdenek majd a sportcsarnokkal? Tekintve, hogy úgy tűnik, hogy iskola nincs a községben – legalábbis a 2016-os költségvetésben nincs ilyen intézmény támogatásáról szóló összeg. A tavalyi teljes költségvetés összege majdnem 642 millió forint, amiből az állami támogatás valamivel több, mint 274 millió forint. Az egyes tételeket is precízen felsorolja a – vezetés dicséretére legyen mondva – nyilvánosan elérhető közgyűlési határozat. A helyi óvoda, orvosi rendelő, védőnői szolgálat támogatásától a közmunkáig minden tétel szerepel. Sőt, 2 és fél millió forint tartalékot is képez az előrelátó képviselő-testület. Csakhogy: ha azt a 100-120 milliócskát a kormányzat oda is adja az építéshez: ki fogja azt a sportcsarnokot fenntartani? Fűteni, világítani, javítani, ha majd kell? És miből? Ennél is fontosabb kérés.

Vajon mire használják majd ezt a létesítményt? Arra, mint az üres stadionokat? Bemehetnek-e helyiek egy sörmeccsre, egy tornaórára? Vagy az történik, mint az isaszegi vadászházzal, amiben a polgármester lakik, mondván: ne császkáljanak benne mindenféle népek, még tönkretennék. (Holott turisztikai célra kapták az európai pénzt a házra.)

Hasonló kérdéseket lehetne feltenni Balog Zoltán lelkésznek – mellékállásban „emberminiszternek” – aki kijelentette: a zenei műveltség fokozása érdekében minden iskolának vesznek zongorát – de legalább pianínót. Derék gondolat. Persze egyszerre nem futja mintegy 10 ezer hangszerre (nagyjából ennyi iskola működik a közoktatás keretében), így a következő évben háromezer darab beszerzésére kerül sor. Szakértők szerint ugyan ez is óriási szám, nehéz lesz megfelelő minőségű és áru termékre lelni – de talán ez megoldható.

Hanem: vajon melyik háromezer tanintézet lesz az első, amelyik hozzájuthat? Legyünk jóhiszeműek: azok, amelyeknek szükségük van erre. Mit kezd egy 8-10 osztályos iskola egyetlen hangszerrel? Még ha van is hozzáértő tanerő. Talán észszerűbb lett volna szintetizátort adni a tanárok kezébe, sok gyereknek meg már van saját ilyen instrumentuma.

Még mielőtt felfalnának a komolyzene értők és rajongók: tisztában vagyok azzal, hogy a szintetizátor hangminősége nem ér fel egy nagyzenekar hangzásával. De talán arra megfelel, hogy a gyerek általa ismerkedjen meg a dallamok és hangzások törvényszerűségeivel, szerkezetével, esetleg maga is megpróbálkozzon a „komponálással”. Talán nem lenne olyan unalmas a szolmizálás sem, ha maga is nyomogathatná a billentyűket, mintha csak feszes áhítattal figyelhetné, mit művel a kiválasztott a billentyűkkel.

A fenti két példa tényleg felfogás, szemlélet kérdése. Nekünk lehet eldöntenünk, melyikre voksolunk? Néhányak dicsőséges álmára, vagy sokak élhető országára?

Rátesi Margit

balatonvilagos-christopher-adam(Fotó: Balatonvilágos – Christopher Adam)

37 Comments

  • Mr.Adam vadolt elobbiekben engem hogy tudatlan vagyok a magyarorszagi jelen korulmenyekkel.
    Csupan azt kell mondanom arra hogy; HALA ISTENNEK AZERT.

    Olvasva Ms. Ratesi beszamolojat megdobbentonek latni az ottani orultsegek legmagassabb peldait.

    Kozel elkepzelhetetlen. Hat nincsen ottan semifele onkormanyzat? Kis falu lakossai nem kepesek hatarozni, donteni a sajat helyseguk intezkedesen?

    Kissebb a helyseg, annal sikeresebben mukodik a lakossag alatali onkormanyzat.

    Tisztan lathato hogy a regi orult Rakosi-fele modszerek egy colt sem valtoztak.Talan a propaganda szloganok ami valtozott. Vagy taln meg az sem.

    Kulonosen elkepzelhetetlennek talalom hogy egy kis helyseg 3 ezer lakossu miert koltenne penzeiket egy sportcsarnok letesitesere? S honnan veszik majd annk koltsegeit? Nem gondolnanak szuksegesebbeket letrehozni, ami segithetne a az elszegenyedett lakossaikat ?
    Nem is gondolva a fenntarsasi koltsegeket. Lenne egy “legszegenyebb” falunak penze arra ?
    Vagy ha mondja hogy az mind masoktol jonn, mint az EU vagy a Pesti tintanyalokpenzebol, hat akkor nem talalnanak erdemesebb modot kolteni azt ertelmesebb, celszerubb befektetesekre?

    Mit ert el a magyar az elmult 60 evalatt? Azert mondom ismetelten Mr. Adamnak, hogy hala Istennek reszemrol hogy nem ismerem az ottani jelen korulmenyeket.

    Felnonek, vagy tanulnak a magyarok a mult vetkeikbol valaha is ?

  • Biztos vagyok abban hogy az olvasok tobbsege fogja mondani (meg ha nem irja majd) ne legy okos, nem mond mind azt nekunk. Mi tudjuk azt jobban !
    Merenem fogadni azt !.

    Minden remenyimet a magyarok erdekeben csupan sajnaltta tehetem , az olvasott Ms.Ratesi cikke utan. Sajnalom.

  • Bocsi,de egy hangszer egy iskolában jól jön. Pláne a magyaroknál, hiszen a Kodály módszerhez is (ha még tanítják?) ajánlatos ha van. Eddig a sportcsarnokok voltak kritizálva, most a zongorák.
    Hát……. talán jobb is, hogy ez a probléma, és nem az ÁVH, ami a múltban volt!

  • Érdekes hazai történéseket olvashat az évtizedek óta külföldön élő magyar, és hitetlenkedve csóválja a fejét. Ezek a hírek számukra akkor válnak megdöbbentővé, ha a saját szemükkel láthatják és a saját fülükkel hallhatják, mint ebben az esetben:

    http://www.youtube.com/watch?v=RLo0ExjZZqM

    Bátran klikkelj a linkre, dőlj hátra székedben és “gyönyörködj”. :-D

  • Bendeguz79
    2017 április 27
    10:09 de.
    Válaszom, erre a mondatára: “Felnonek, vagy tanulnak a magyarok a mult vetkeikbol valaha is ?”

    Kedves Bendeguz, ez a lap is bizonyítéka annak amit régről tudok.
    A magyar ketté szakadt már nagyon régen lélekben, eszmékben , gondolkodásban.
    Hívják ezt otthon, “bal és jobboldalnak”

  • Figyelő és Bendeguz79,

    mit szóltok a tudósításhoz? Nekem annyira tetszik ez a mai helyzetet tökéletesen bemutató videoriport, hogy a linkjét itt megismétlem:

    http://www.youtube.com/watch?v=RLo0ExjZZqM

    Tavaly hirdették ki a “nyerteseket”, Rétvári Bence jelentette be, hogy költségvetési és uniós forrásokból tanterem fejlesztési és tanuszoda építési programban tornatermeket is építenek 25 (!) településen, közöttük szerepel Tiszabő.

    Nem hiszed?! :-D
    Itt erről is olvashatsz:

    http://kk.gov.hu/retvari-koznevelesi-fejlesztesek-orszagszerte-koltsegvetesi-es-unios-forrasokbol

    A megvalósítása úgy, mint a videoriportban látható Tiszabőn. :-D

  • Ha a sportcsarnok sport célú használata (az adott helyen és időben) irreális, akkor érdemes megnézni, h még mire használják és mire használható még célszerűen (hadi felhasználásokra is).
    Mint már párszor elmondtam, a valódi tervezők, döntéshozók kiváló tudással tevékenykednek.
    A címbeli felvetésre: Van egy olyan mondás, h aranykor még nem maradt el.
    A kérdés csak az átmenet.

  • Drizari
    2017 április 27
    11:16 de.
    Akkor kapcsolják ki a villanyt, ha nem fizeti valaki a számlát. Valószínű nem lett fizetve. Nem feltétlenül azért, mert nem volt rá fedezet, hanem mert a hivatalos szervek MÁSRA költötték a pénzt, például.

  • Egy író jegyzete

    Gerlóczy Márton
    Tegnap, 12:59 ·
    Tiszabő településen sportcsarnok épül. Láttam a tévébe. Gondolataim vannak. Magyarország legszegényebb településén épül ez a sportcsarnok, most nem sorolom mi nincs, demagóg lenne, áram, víz, ilyesmi. Ezek mondjuk nincsenek, de áram abban az időben sem volt, amikor a Colosseum épült, szóval erről ennyit. Rendeltetésszerű felhasználás viszont bizonyára lesz. A szegény ember sokkal kreatívabb, mint azok, akik bármikor segítséget tudnak kérni, pénzzel is, pénz nélkül is minden megoldható, pénzzel szépen, úgy ahogy szokás, ahogy illik, pénz nélkül meg érdekesen, úgy, ahogy lehet. Na már most, amikor ennek a sportcsarnoknak a sorsáról gondolkodik az ember, mindjárt eszébe jut, hogy ebben a sportcsarnokban lehetőség nyílik majd a sportolásra. A sportcsarnokot gondolom felszerelik fűtőtestekkel, így a falu lakosai – különösen télen – bizonyára szívesen látogatják majd a létesítményt, mert a picsájuk – elnézést a kifejezésért, de a szegény embernek picsája van, tőle hallottam, a gazdag meg nem fázik, láttam a tévébe – befagy. Amennyiben a tiszabőiek megjelennek a sportcsarnokban, ott sportolniuk kell, ebben szerintem nincs vita gazdag és szegény ember között, hinni a templomban, sportolni a sportcsarnokban kell. Csakhogy, és hangsúlyozom, hogy csakhogy: a szegény ember, különösen télen, nem igazán szeret sportolni. Tőle hallottam. Egyfelől azért, mert az ilyesmire, mármint a sportolásra, többnyire jókedvében szánja rá magát az ember, másfelől meg a sportolás, legyen bármily kellemes és felszabadító, játékos vagy versenyszerű, lássuk be, fárasztó. Ez egy tény, és ezt talán a gazdag is megérti, mert vele is előfordult már, hogy elfáradt, a sportolás fárasztó, és amibe az ember kifárad, attól meg is éhezik. Na, és itt álljunk meg egy pillanatra. Az ország legszegényebb településén feleslegesen megéhezni nem túl okos dolog. Hazamegy a gyerek, és azt mondja, éhes vagyok. Miért, kérdi az anyja, csak nem sportolni voltál megint, hogy a tiszántúli kurva isten baszná beléd a lovat, te fattyú. Elverni sem jó ötlet, mert akkor meg a szülő éhezik meg, és akkor ott áll az egész család fáradtan, éhesen. Ki fog akkor ezek után a sportcsarnokba járni? Ez itt a kérdés. Hogyan legyen akkor ez a sportcsarnok sportcsarnok? Ezen gondolkodtam, és mert voltam már szegény – gazdag viszont, tehát olyan, aki sportcsarnokot épít még sohasem – tudtam, hogy kell lennie megoldásnak, megszereljük valahogy, kitalálunk valamit, nem kell mindjárt bepánikolni, mint a gazdagok a krachtól, van megoldás. Mégpedig a sakk. Sakkozzanak a tiszabőiek a sportcsarnokban, méghozzá sakkozzanak szarul! Köztudott, láttam a tévébe, hogy az agy a szervezetünk legenergiaigényesebb szerve, a testünk tömegének csupán 2 %-át adja, de működése a felvett energia 25 %-át emészti fel, tehát rosszul kell sakkozni, nem szabad a jó sakkozással sok energiát elhasználni feleslegesen, mert annak megint csak éhség és verés lesz a vége. Be kell fűteni azt a kurva sportcsarnokot és tessék, lehet sakkozni, tessék, lehet menni sportolni, együtt lenni, élvezni az életet.

  • Rövidesen indul a lőtérfejlesztési program is: országosan 197 darab lőteret fognak építeni, lövészklubokkal és klubházakkal. :-D

  • Figyelő!
    Azért nagy szerencse,hogy nem két egyenlő részre szakadt az ország…..van egy többség és van egy kisebbség,az utóbbi “törpék” még egymástól is elszakadnak….”harcolnak”..!!!

  • A tiszabőiek általános iskolája, szerencséjükre, már nem állami irányítású. Az idei tanévben (2016-17) elkezdődött a felemelkedésük:

  • Aczél Gábor
    2017 április 27
    12:29 du.
    Szövege olyan unintelligens, hogy sírni lehet felette.
    Nem is beszélve, “magyaros” kifejezéseiről.

  • Drizari
    2017 április 27
    12:41 du.
    Nyugaton, minden jobb helyen van ilyen céllövölde. Az igaz, hogy ez nem volt divat Kádár idejében, csak a jobboldaliakat lőtték le.
    Mi a probléma? A gonosz Fidesz csak szórja a pénzt?
    Hallatlan.

  • Végül, de nem utolsósorban egy “oknyomozó” riport, amiből megismerhető a tiszabői önkormányzat működése, és kapcsolata a rendőrséggel. Felhívnám a figyelmet, nem egyedi jelenséget láthat a figyelmes néző, hanem az ország sok településén, falvaiban működik hasonló módon az önkormányzat és a rendőrség. Különösen érdekessé kezd válni a videofelvétel 4:52-től :

  • A “rend”ek a háttérben összeérnek.
    Nem kivétel ez alól a Máltai rend sem.

  • Bendegúz! Az önkormányzatok azért nem működnek, mert nincs saját bevételük. Tiszabőn a bevételek így alakulnak:
    saját bevétel (iparűzési adó) 11 millió 500 ezer HUF
    közfoglalkoztatásra átvett: 310 millió HUF
    működésre átvett: 353 millió 836 ezer HUF
    Tehát a költségvetés zömét az “átvett” – vagyis a központi kormánytól “kapott” összeg jelenti. Így nem nagyon van beleszólásuk, mire költik a pénzt. Ezért van ekkora hatalma Magyarországon a kormányoknak és a most kormányzó párt az önkormányzatok saját vagyonának, esetleg bevételt termelő vállalatának jelentős részét államosította – így teljesen kiszolgáltatottá téve a helyi közösségeket a központi hatalomnak.
    Persze ez nagyon szegény falu, de nem más a helyzet a városokban sem. Az rendben van, hogy a gazdagabb városok adójának egy részét átengedi a szegényebb településeknek, de most az a helyzet, hogy szinte minden bevétel a kormányhoz csorog, ami azt szíve szerint osztogatja. Így fordulhat elő, hogy Budapest 40 éve épített metróvonala szinte naponta kigyullad, mert a felújítására a kormány nem ad pénzt, hiszen a tüntetések, kormánykritikák elsősorban a fővárosban láthatók-hallhatók. De “megbűnhődnek” azok a települések is, ahol az önkormányzatot ellenzéki pártok vezetik.
    Szinte hallom már, hogy a 4. metróvonal építéséhez adott EU-s pénzeket a szocialista vezetésű kormányok “ellopták”. azt majd a kivizsgálások után lehet megtudni – remélhetőleg -, hogy ki mennyit lopott. És azt is csak remélni lehet, hogy megkapják a felelősök a büntetésüket – akár a Párthoz tartozók, akár szocialisták vagy szabaddemokraták.
    De: 1998-2002 között az első Pártkormány idején a metróépítést leállították – még uniós pénzekért sem pályáztak, mert a “bűnös Budapestnek” (ahol szabad-demokrata vezetésű önkormányzatot választottak) nem jár metró. Mindegy, hogy naponta 400 ezer embert veszélyeztetnek (ennyien utaznak a 3-as metrón).
    Még vadabb, hogy a kormányfő szülőfalujában (a háza mellett) 6 milliárd forintért sportközpontot építettek.(ez hatvanszorosa a tiszabői sportcsarnok árának!), további 900 millióért kisvasutat a sportcsarnokból az arborétumba. Az 5 kilométeres utat ketten-hárman teszik meg a vonaton,a 3500embert befogadó lelátón meg olyan 300-400-an ülnek – feltéve, ha a VIP páholyban a kormányfő is megjelenik. A faluban 1800 lélek lakik, a futballpálya fűtött(!)füvére a helyiek a lábukat nem tehetik: azt a falusi futballakadémia (szintén közpénzekből fenntartott) csapata használhatja. Az a csapat, amely általában az első liga második-harmadik harmadában “sportol” – ráadásul többségében nem ott nevelkedett, hanem vásárolt játékosokkal.Elnézést, hogy ilyen hosszan szóltam, de szerintem fontos tényekről is beszélni, nemcsak a saját indulatainkról.

  • Ahová én jártam általános, és középiskolába, mindkettőben volt zongora, vagy pianínó. Sokat segített az énektanárnak, karvezetőnek, és szolfézs oktatáshoz is elengedhetetlen volt. Szerintem ez alapvetően nem rossz ötlet, persze, az ördög a részletekben rejlik, de arról nem sokat tudni.

  • Drizari
    2017 április 27
    12:41 du.

    Kell a “munkásőrségnek” a lőtér… Most mi lesz a neve? “Magyarőrség?

  • Figyelmetlen!Az író ezúttal nem Aczél Gábor, hanem Gerlóczy Márton, többkötetes, már nem is olyan fiatal író. A stílusával semmi baj: mi értjük.

  • Figyelő
    2017 április 27
    2:06 du.
    Örömömre szolgál, hogy egyáltalán figyelemre méltatott, s hogy bennem csupán az intelligencia hiányát feltételezte.
    Az intelligencia latin szó, és az un szócska pontosan úgy illik az intelligens, amiképpen a görög eredetű szimpatikus jelző elé, azaz német fosztóképzőként sehogy. Ezért nevezzük magyarul a számunkra nem szimpatikus, azaz nem rokonszenves embereket ellenszenveseknek. Na de ezt ön, intellektusként, bizonyára tudja. És nem szándékozott megsérteni azzal, amivel a nem intelligens embert általában magyarul nevezik: műveletlennek, nehéz felfogásúnak. Nem zárom ki, hogy annak tart, ezért becsületére válik, amiért az intelligens szó eredetének ismeretében esetemben e magyar kifejezések használatától tartózkodott.
    Entellektüelként talán tanulmányba is foglalhatná, hogy az unintelligencia nem feltétlenül jelent műveletlenséget, pláne nem felfogási nehézséget, mert noha az intelligens az észrevesz, felfog jelentésű intelliegere szóból származik, ám e szó első eleme a között jelentésű inter, tehát az interjú, az internet, az interpol, vagy éppen az internacionalizmus alapszava. Ráadásul az intelliegere második tagjának jelentése (kiválaszt, kiszemel) arra utal, hogy az intelligenciához nem szükséges ismeretanyag, elegendő a különbségtevési készség, a kiválasztás képessége, megkünböztetni tudni a lényegest a lényegetelentől, a fontosat a jelentéktelentől.
    Röviden szólva az írásba foglalt értékítélete szerint nem vagyok seggfej, csupán rosszul választottam, amiért a tiszabői esethez éppenséggel a műveletlen, nehéz felfogású magyar író, bizonyos Gerlóczy Márton jegyzetét idéztem.

  • Kedves Drizari, remélem érzed, hogy az igazság a két vasorrú bábának is fáj már:)

  • Elnézést, a névcseréért!

  • Érdekes nyelvi fejtegetés volt.
    Előre bocsájtom, h maga a beszólás nekem se tetszett.
    És a szellemeskedő ledorongolásnak szánt nyelvészeti fejtegetés sem.
    Több okból, többször és több szempontból is foglalkoztam a nyelvvel (nyelvekkel) és azzal amit a nyelvünkkel műveltek, művelnek és amilyen jelenleg.
    Abból a szempontból is vizsgálódtam, h a jelenlegi állapotok egy ősi fogalom alkotó, leíró és kifejezési rendszerből származnak.
    Az idők során a nyelvünk sok szegényítő nyomorgatáson ment keresztül. Mindegyik nyomot hagyott benne, de a nyelvünk komoly következetességgel és hatalmas rugalmassággal vissza gazdagította magát.
    Úgy is, h beemelte a ragozó képző szerkezetébe a derivátum nyelvek termékeit rögzült formákként is.
    Érdekes a helyesírási szabályzatunk is.
    A szerzői a nyelvünk zárt szabályok közé szoríthatatlansága miatt kimondták, h elsődleges az értelmi meghatározás. Ennek érdekében minden további meghatározás (szabály) átlépése szabályos.
    Ezzel gyakorlatilag kimondták azt is, h a nyelvünk (variációkkal) szokásrendi.
    Érdekes látni ahogy a nyelvünk szokásrendje a központi hatásokra elmozdult a latin, majd a germán, később a szláv és legutóbb az angol irányába.
    Ahogy látom, a Kölcsey nevéhez jól köthető stáb tette a nyelvünkben a legnagyobb kárt a nyelvújítás címszó alatt végzettekkel. Hálistennek, a nyelvünk ellenállt (az angolban az időbeliséget adó) relativitási időmeghatározó rendszer törlési kísérletének. Ezzel megmaradt a folyamat látó és leíró képességünk.
    Ehhez egyszerre kell az időben haladó és az átfolyó idő időképzet, ezek működése is.

  • Nagy Gyula,
    engem az szomorít el, hogy manapság a magyar nyelvet mind szóban, mind írásban, hogyan keverik “népies” azaz közönséges szavakkal.

  • Figyelő!
    Ezek is korszak kór tünetek.
    A nyelvünk ezt is kigyógyítja magából, mint minden mást is.
    Én pedig nehéz helyzetben vagyok, mert a szájbarágósan tudálékostól az érthetetlenen keresztül a modorosságig sokmindent a fejemhez vágtak már.
    Amúgy, nem a nyelvünk hibája az, h egy egy szubkultúra mit művel vele.
    Sokkal inkább a dícséretére válik, h miminden csinálható vele úgy, h még az érthetőség határain belül marad.

  • @ Talalom;

    A Tiszabo eseten tobb jovedelmet koltenek mint ha “sajat-jovedelmeik” lenne.
    No de amire hivatkozik eppen az bizonyitek hogy NEM on-kormantzatuak.

  • Mind az adatok ismertetese az amit mi itten “pork-barrel” neven ismerve. (Diszno-eteto)
    A kepviselok koltik masok penzet a sajat valaszto keruleteikben a szavazatokat vasarolni.
    Nem az van mogotte.? Egyszerubben= korrupciok !

  • Bendegúz79!Igen. Csak a nevükben önkormányzatok. Szerintem Magyarország legnagyobb baja, hogy az aktuális kormány rendelkezik a nemzeti jövedelem(nem GDP! Az a bruttó nemzeti termék!) több mint a felével, amit adók formájában szed be. A személyes jövedelem kb. 30%-a megy adóba, a vállalkozások ezen felül fizetik a társasági, osztalék, jövedéki és különadókat, plusz a fogyasztási adó, ami 27%.
    Az egyik legnagyobb tétel a köztisztviselők, közalkalmazottak bére – annak ellenére, hogy ők kézhez nagyon keveset kapnak. Nálunk az orvosok, tanárok is közalkalmazottak, tekintve, hogy az egészségügy és az oktatás túlnyomó része állami. A 4 millió dolgozóból kb. 1 millió kapja a fizetését az államtól, közvetlenül – mint az állami iskola alkalmazottja, vagy közvetve, mint a közmunkás. Az egészségügyben volt kezdeményezés az állami kizárólagosság oldására: éppen a közalkalmazotti státusz szűkös, de biztos kuckóját védő eü-dolgozók ellenállásán bukott meg.
    A jelenlegi kormánnyal az a legnagyobb baj, hogy minden módon központosít, mindent el akar dönteni, nem vesz figyelembe semmilyen ellenérvet.

  • Figyelő!

    Hát az a helyzet,hogy Magyarországnak van jelene és jövője is,persze a jelenlegi ellenzék nélkül….ami nekik nagyon kellemetlen,de a többségnek megnyugtató!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Figyelő!

    A magyar nyelvet,mind szóban mind írásban csak a közönséges,kulturálatlan baloldali csőcselék keveri közönséges
    elemekkel….!

  • Mindkét “oldal” szurkolótáborából hallottam igen figyelemre méltó acsarkodásokat.
    Gyorsan növekszik azoknak a száma akiknél az agyhalottság fokmérője, h valaki mennyire áll ki az egyik oldalra.

  • Orsós Elemér

    Figyelő
    2017 április 28
    10:51 de.
    Kedves Figyelő!
    A “népies” szavak 99 %-a nem közönséges, a közönséges szavaknak viszont mind a 100 %-a közönséges! :-)

  • Mécs László:
    A KIRÁLYFI HÁROM BÁNATA

    Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
    messiás-mutató különös csillagok,
    csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

    A többiek láttak egy siró porontyot,
    de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
    mintha babusgatná a szép napkorongot.

    Maga adta nékem édessége teljét,
    úgy ajándékozta anyasága tejét,
    hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.

    Isten tudja, honnan, palástot keritett,
    aranyos palástot vállamra teritett,
    fejem fölé égszin mosolygást deritett.

    Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
    ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
    mint királyi ember királyi urának.

    Amerre én jártam, kövek énekeltek,
    mert az édesanyám izent a köveknek,
    szive ment előttem előre követnek.

    Amig ő van, vigan élném a világom,
    nem hiányzik nekem semmi a világon,
    három bánat teszi boldogtalanságom.

    Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
    egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
    úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

    A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
    fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
    senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.

    Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
    minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
    kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

    Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
    s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
    az én köszönetem igy is kevés volna.

    Hogyha a föld minden szinmézét átadom,
    az ő édességét meg nem hálálhatom,
    ez az én bánatom, harmadik bánatom.

  • Anyák napjára szólt csak a vers!

  • Figyelő
    2017 május 13
    8:30 du.

    Egy héttel le van maradva (bár, lehet, hogy ez is olyan, mint a születésnap, 8 napon belül érvényes). :)

  • Csak miután elmentek, láttam meg, h a szüleim milyen mélységes emberséggel és alázattal szolgálták az ÉLETET.
    Legjobb amit tenni tudok, h a legjobb belátásom szerint folytatom amit csináltak.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.