Fordítva ülés az Elios-bilin

2018 február 13 7:54 de.173 hozzászólás

Mostanában sokat emlegetik Orbán Viktor vejét, illetve az OLAF jelentését. Annak kapcsán, hogy az Eu csalásokkal foglalkozó hivatala mérsékelt dícsérettel, és a visszaélés gyanújával látszott lezárni a Elios Innovatív Zrt. –t is érintő vizsgálatot. A Legfőbb ügyészség pedig magyarázkodni kezdett. Láthatólag mindent bevetve.

Leginkább azt, hogy politikai támadásnak minősítette, és csipőből visszautasította malmozásukra vonatkozó feltételezést. Ez teljesen konform azzal, hogy Orbán szerint is mindenki ellenség, és minden bozótban az ő személyes problémái üldögélnek. Olykor talán össze is súgnak, és ürgebőrbe öltöznek. Aztán el is mennek üzletet kötni. Amiről ő természetesen nem tud, de tudna se tehetne. Ahogy a jelek szerint az ügyészség sem tehet semmiről. Mert ők eddig is „alkotmányosan, az objektív igazság kiderítése céljával végezték” a munkájukat.

Amellyel kapcsolatban olcsó poén lenne lecsapni a labdát azzal, hogy az alkotmány helyett egy ideje mintha egy testreszabottan változó alaptörvény lenne hatályban. Az OLAF pedig csak az adminisztratív szabálytalanságokkal foglalkozik, és bűnügyi bizonyítást nem végez. Amely védekezés azért hajlik a vicces kategória irányában, mert a legtöbb sikkasztás, illetve számlacsalás is alapvetően adminisztratív szabálytalanságként jelentkezik. Először. Egy kis fedezetlen számla itt, egy kis kerekítési szabálytalanság ott, vagy valami ilyesmi. Aztán valahogy mégis büntetőüggyé alakulnak ezek a történések. Mármint akkor, ha nincs komoly politikai, esetleg gazdasági, nyomás az elsikálás irányába.

A Legfőbb Ügyészség érvrendszere is itt látszik megbicsaklani. A feltárt, és a már a nemzetközi sajtóból is visszaköszönő, „szabálytalanságok” kapcsán a legegyszerűbb védekezésnek az tűnt volna, ha az elmúlt egy hónap vizsgálatai kapcsán maguk hívnak össze egy sajtótájékoztatót. Amelyen beszámolnak arról, hogy az elmúlt egy hónapban milyen vizsgálatokat folytattak le, illetve kezdeményeztek az OLAF jelentése alapján. Mert az anglia Express már egy hónapja is Orbán vejéről és az OLAF-jelentésről cikkezett. Az ügyészségnek teljesen felesleges a hülyét adni, és úgy csinálni, mintha tegnap hallottak volna erről először. Illetve, lehet, hogy tegnap hallottak erről először, de akkor az egy igen komoly szegénységi bizonyítvány. Miközben az említett sajtótájékozatóval elébe mehettek volna a lassan előtüremkedő botránynak, és legalább a jóhiszeműségüket igazolta volna. Amellett, talán, Lázárt is megóvta volna, hogy ráégjen az Elios-ügy.

De, talán, még a mostani kirohanás helyett is jobb lett volna, ha az elmúlt egy hónap munkájáról számolnak be. Mert így igencsak nyitva marad a kérdés, hogy az eddigi hallgatásnak, illetve a mostani mellébeszélésnek mi lehet a valódi oka? Mert egy sikkasztó könyvelő esetében, mint említettem a szabálytalanságok feltárását törvényszerűen nyomozás, illetve rendőri eljárás illik, hogy kísérje. A jelen esetben az OLAF feltárta a szabálytalanságokat. Ha ezt követően a jelentés nem a nyomozóknál, hanem egy asztalfiókban landolt, akkor valójában nem a mostani kérdések vetik fel a politikai nyomásgyakorlás, a politikai visszélés gyanúját, hanem az aktákat fiókba süllyesztő aktus.

De, remélhetőleg, a következő tájékoztató a Legfőbb Ügyészség kezdeményezte nyomozásokról, az Elios és a tulajdonosi kör teljes átvilágításáról fog szólni. Igazolva, hogy ott aztán semmilyen, még kormányhoz közeli, nyomásgyakorlás sem lehetséges.

173 hozzászólás

  • Parács Péter Pál

    Nem Tudom,

    Jobbik eset, ha valaki fordítva ül a bilin, mintha a strucc politikáját követi és összetéveszti a homokot a bili tartalmával.
    Az ilyen póz ráadásul többesélyes:
    -Háttal ülök, akkor vagy hátba vágnak vagy megsimogatják a hátamat illetve hátulról támadnak.
    -Szembe ülök, akkor vagy szemközt köpnek vagy szemközt dícsérnek és szembesülök magammal.

    Akkor van nagy baj, ha a bili nem tiszta és fejfedőként húzzák a fejemre. No, de mi van a biliben és ki piszkolt oda??

    PPP

  • Na egy témában két szerző is ír,alapos tájékozódás nélkül,téves információkat,hamis híreket….nem semmi!
    Utána kéne nézni a valóságnak, mielőtt Orbánt és vejét próbálják lejáratni.
    Tények:Nem Tiborcé,hanem Simicskáé az említett cég,2009-ben volt
    hasonló profillal működő cég,amit Tiborc és társa (50-50 % tul.)továbbadott,ilyen nevű cégnek nem volt tulajdonosa,nem írt alá semmit!
    Az OLAF nem tudott bizonyítani semmit,de az itthoni szervek igen,(hivatalos szervek,cégbejegyzés),hogy ez a cég soha nem volt Tiborcé!
    A szabálytalanságokból eredő,fizetési kötelezettségek stb.nem őt terhelik!

  • Aztán miért is kellene sajtótájékoztatót összehívni,magyarázkodni
    egy alaptalan vádaskodás ellen,amit nem tudnak bizonyítani,csupán
    egy újabb béna kampányfogás……

  • Parács Péter Pál
    2018 február 13
    9:54 de.

    Tiborcz szembeült egy OLAF-vizsgálattal, és az egész az após fejére borult.
    De majd jönnek az após hívei, és élvezettel lenyalogatják

  • PPP – Nem világos, hogy mit akartál mondani a bili körüli monológoddal.
    Úgy tűnik, a tények nem kedveznek a Staatsführernek. A szűk medrű ellenzéki sajtó mellett a világ nevesebb sajtóorgánumai is foglalkoznak az üggyel, ami nem hízelgő Orbánra és a kormányra.

  • A Legfőbb Ügyészség kezdemémyeztet-e vajon nyomozást Juhász Péter ellen , aki korszakváltó pártja elnökeként laposra verte kanapéján vérző házastársát.

  • Nagy István:TE most terelni próbálsz?

  • Tegnap hallottam hogy a nyugati világ ÖSSZES vezető napilapja foglakozik a magyar kormányközeli cégek EU-pénz sikkasztási ügyeivel.

  • Boda Marcsi
    2018 február 13
    1:44 du.

    Ha nem értesz valamit, mint szöveget, akkor ne lamenztálj felette 🙂
    Butaságokat írsz, és ezt az sem menti, hogy most ezt adták át Neked a pártirodán.

  • NAGY István
    2018 február 13
    4:01 du.

    A legfőbb ügyésznek mi köze van egy családon belüli erőszakhoz? Tök mindegy kiről van szó, általánosságban kérdem! Az a rendőrség és a nyomozók feladata.

  • NAGY István
    2018 február 13
    4:01 du.
    “A Legfőbb Ügyészség kezdemémyeztet-e vajon nyomozást Juhász Péter ellen ,”

    Jó kérdés, bár rendőrhatósági hatáskör lenne a nyomozás. Viszont bírósági szakban van az ügy állítólag.

    Egyébként, ha verte, akkor miért mentené bármi?

  • István, hogy nem nyomoznak az még hagyján, de a szocialista nőtagozat feminin alegysége se veri az üstdobokat, mint amikor a képviselőné belebotlott a vak komondorba.

  • Ms.Boda;

    Mar eleg regen es tobbszor kertem az olvasokat nyujtani valami realis ertesitest, hogy mind ezek a gyorsan meg-gazdagodott “voros barok” vagy fehere is, hogy honnan, mibol eredt alaptokejuk?

    Nem letezik valami alaptoke nelkulli vlalat. Valamibol az eredt. S a magyarorszagi fiztesekbol, alig elhiheto hogy azzak kezdeti-alaposszeget egyszeruen megsporolhattak volna.

    Pl. A Gyurcsany eseten, minden letezo adat jelzi hogy jo uzletember, es a “karteritesbol” kezdte. De apja egy sikertelen iszakos egyen volt. Tehat elhihetetlen hogy valamiert is kapott volna karteritest.

    A penz nem esett az egbol senkinek sem. Ureskezzel nem kepes senki semmit alapitani. Meg a kezdet hivatalos koltsegei is egy kis vagyonba kerulo osszegek.
    Hitel-kepesseguk is nulla lehetett ottan.
    Nem bukkant senki ottan aranybanyakra sem.
    Mi volt kezdeti alap-tokejuk eredete ? Tudja ?

    Oh, a baratsag, osszekotetes az mindeg jo, de a barat sem ad penz hitelkepesseg hianyaban. S a hitel-kepesseg az vagyonon nyugszik.

  • @Bendeguz
    Nem csak kártérítés volt rendszerváltáskor, hanem privatizáció is.

    Már az Antall kormány előtt a “spontán” privatizáció, amikor gyárak, cégek igazgatói, főmérnökei, főkönyvelői olcsón megvásárolhatták az általuk vezetett céget.

    Antall József alatt pedig a kárpótlási jegyeken is alapuló privatizáció, amely arra volt hivatva, hogy kialakítsa az MDF hívek tőkésekké avanzsálását.

    A két privatizáció között az volt a különbség, hogy a “spontán” privatizálók egy jelentős része értette a dolgát, és azokat a cégeket a piaci viszonyoknak megfelelően működtették (némi korrupcióval persze, mert az sajnos benne volt a pakliban), az Antall József hívei által privatizált cégek legtöbbje azonban tönkre ment, mivel az új, botcsinálta tulajdonosok – nem lévén semmi gyakorlatuk cégvezetésben – nem tudták és nem is akarták működtetni, mindössze csak gyorsan sok pénzt akartak, ezétz végül olcsó pénzért áron alul eladták az újdonsült “cégeiket” külföldi konkurens cégeknek, amelyek aztán ezeket megszüntették.

  • Boda Marcsi
    2018 február 13
    1:07 du.

    Boda Marcsi Önnek egy külön újságot gyártanak le, mint az Orbánnak a Nemzeti Sportból? Mondjuk a közmédia valóban egy másik valóságot mutat be és rendszeresen elhallgatja az igazságot, de amit még ezen felül Ön itt előad az kabaré 😀 Én szerintem ÖN a hírcsárdát olvassa, vagy ahhoz hasonlót.

  • Neocsárli szóval a vak komondor is a Gyurcsányiaké volt ?

  • Azért a Nagy István nevű trollnak szépen sikerült elterelnie a témát, lehetőséget adva a náciknak a burkolt komcsizásra.

    Gondolatban meg is tapsoltam , milyen ügyesen csinálta.

  • Csak szólok:
    A téma az ELIOS ügy, nem pedig a Juhász Péter vagy kifene családi balhéja vagy holmi vak komondor.

    Ez persze kínos a regnálóknak ezért a Nagy István nick szépen eltereli a témát.

    De javasolnám térjünk vissza az ELIOS ügyre.

    Mégiscsak érdekesebb mint a Juhász családi balhéja nemde ?

  • ELIOS ügy, itt tartottunk:
    A világ összes vezető napilapja foglakozik a Kormány ( Orbán) – közeli vállalkozások EU.-s pénz-sikkasztásaival.

    Erre kéne valamit mondania az igentisztelt Nagy István nicknek és tsainak, nem pedig terelgetni a témát

  • charlie
    2018 február 13
    5:52 du.
    ” a szocialista nőtagozat feminin alegysége se veri az üstdobokat, ”
    Nem hiszem, hogy ez pártállás kérdése 🙂
    Igaz, nem vagyok a nőtagozatok tagja, de egy másik fórumon éppen azért morognak, mert minden bántalmazós esetet egyenlően szeretnék mérni.
    Terikétől Sárosdi művésznőn keresztül Juhász élettársáig.
    A szexuális abúzusról sem hiszem, hogy pártállás kérdése.

  • B79! Már többször is leírtam, hogyan zajlott a privatizáció, és hogy a lehetőségekhez képest sokaknak nyújtott esélyt. A kárpótlás mellett volt egy egzisztencia hitel nevű lehetőség is,ami a megszerzendő termelőeszközt fogadta el fedezetnek.
    Persze könnyebb köpködni, meg irigykedni, mint bevallani, hogy nem vagyunk jók vállalkozónak.
    Jellegzetes a történetem: dolgozói részvényt vehettünk az OTP-ben 800 valahány forintért, meghatározott számban. (Vezetők többet, gyalogosok kevesebbet.)Én kihasználtam – nem voltam ugyan nagyon jó helyzetben (egyedül gyerekkel,lakásrészlettel), de kiszorítottam. Akkoriban száguldott a magyar börze – csak az nem nyert rajta, aki nem akart. Kb. másfél év múlva – jó érzékkel, karácsony előtt,novemberben – ajánlatot tett Csányi Sándor, hogy a dolgozóktól megvásárolja a részvényeiket 2700 forintért – több, mint háromszoros haszon! Mondtam a kolléganőimnek: ne adjátok el, lesz még magasabb!(Ha lett volna pénzem, megveszem tőlük, de nem volt.) De lesz egy jó karácsonyunk, és úgy kinéztem már azt a helyes kis bundát!
    Egy év múlva adtam el a részvényeimet – 6700 forintért. Mit gondol, ki volt a tetű spekuláns?! Naná, én. Igaz, nem volt “jó karácsonyom”, és jártam a régi dzsekimben.
    Ugyanígy a kárpótlási jegyek: kaptam a szüleim után 50 ezer forint értékűt. Sokan vettek rajta fridzsidert, szőnyeget. Én részvényt, és földdarabokat vettem Pest közelében. (Nem sok jutott: 10-20 darab, mert limitálva volt.)
    Ezekből jött össze, hogy a panelt házra tudtam váltani, és van még négy darab pici földem Pesten. Azok most még értéktelenek – sőt, viszik a pénzt, mert rendben kell tartani. (Megpróbáltuk művelni, de a terményt ellopták,letaposták.) Kaphatnék egyikért másikért max. 1 millió forintot.El tudnám költeni percek alatt, hogy nyoma se maradjon – de beosztással megélek. Ha más nem, majd az unokám hasznát látja, minek pocsékolnám el. Ráférne a házra némi szigetelés, egyéb – de arra gyűjtök lakástakarékot, abból a nagyobb munkát meg tudom csináltatni folyamatosan.
    Az én gondom nem az, hogy vannak gazdagok – hanem az, hogy nagyon durván KIJELÖLT gazdagok vannak, akik az ország jövőjét – a “kisgazdagodás” esélyét teszik tönkre, vonják meg.

  • Geyza, mit tudja a Guardian, a The New York Times, a Financial Times vagy mondjuk a Le Figaro a Le Monde, a The Welt, a Die Presse a Der Standard, El Pais, El Mundo, Corriere della Sera, La Stampa, etc kaliberű “blogocskák” azt, hogy mi a helyzet Magyarországon. Tanulj és figyelj Boda Marcsitól, tőle mindent megtudsz összefüggésekkel együtt. Simán lepipálja a világsajtó összes mértékadó lapjának újságíróit a hírszerzési képességével 🙂

  • Kedves HunCanada, Kedves Asszonyom ! Az Élet egy csöpp humor, minimális sziporka nélkül egy fabatkát sem ér. Aki itt a KMH-on csupán kinyilatkoztat, önmagát tul komolyan veszi az már nem a mainstream-hez tartozik. Take it easy !

  • NAGY István
    2018 február 13
    4:01 du.

    “A Legfőbb Ügyészség kezdemémyeztet-e vajon nyomozást Juhász Péter ellen , aki korszakváltó pártja elnökeként laposra verte kanapéján vérző házastársát.”

    Kedves Nagy István!

    De – hogy is jön ez az ügy a fenti sztorihoz? A cikk témáját illetően ez a közbevetésed egy “szánalmas” terelés – ám a jelzőt már eléggé elkoptatta Boda olvtársnő, ezért inkább maradok a sikertelen terelésnél. Amíg arra nincs értelmes válaszod, hogy az Elios ügyben támadt nyomozati hajlandóság helyett miért épp Juhász P. esetleges magánéleti “botránya” jut eszedbe a Legfőbb Ügyészséggel kapcsolatban akkor is és ott is ahol nem ez a téma – addig nincs miről beszélni!
    Ha Juhász tényleg bántalmazta a volt feleségét (“véresre verte”) kapja meg a büntetését, és lehetetlenedjen el egy életre – ez egyetlen humánusan gondolkodó és jogállamban hívő állampolgár számára sem lehet kétséges. A feljelentés megtörtént, a hatóságok tegyék a dolgukat. Ám jó lenne, ha minden hasonló ügyben érkezett feljelentés esetében ezt tennék – kíméletlen következetességgel és pártatlansággal – ne csak a politikai kirakatban helyet foglalókkal szemben próbáljon eljárni – ám sajnos nem így van! Az esetek nagyon kis százaléka jut csak el a bírósági szakig(pedig van elég) gondolom nem kell részleteznem miért!
    Egyébként épp a Fidesz-KDNP képviselői azok akik az e témában született Isztambuli Egyezményt a mai napig nem képesek /hajlandóak ratifikálni, annak érdekében, hogy hatékonyabban lehessen fellépni és eljárni a gátlástalan bántalmazókkal szemben.Ám mindezt egy meglehetősen béna magyarázattal söprik le az asztalról – vajon miért?
    Javaslom, hogy ekkora öngól után talán térjünk vissza az itt felvetett témához, ez ügyben pl érdekelne a véleményed, de ha nincs vagy nem kívánod megosztani az sem baj, de ne terelj, pláne ne ilyen nyilvánvalóan!

  • Geyza
    2018 február 14
    6:17 de.

    ELIOS ügyben szerintem nagyon is tudják (józan ritka pillanataikban), hogy védhetetlen. Az ügy ráégett a FIDESZ-re azzal, hogy a Fidesz lop.
    Súlyosbító, hogy Orbán veje van nyakig benne. De valójában ha igaz lenne Lázár mentegetődzése, a Fidesz akkor is benne lenne a latrinában. Simicska akkortájt ugyanis a Fidesz jókáderbefizetője volt. Lázár maga meg folyamatosan Fidesz-káder.

    De ezzel nem fognak szembenézni az általad említettek. Mert akkor kiderülne, hogy az egész politika az ő fejükre borul. Latrinástól.

  • NAGY István
    2018 február 14
    7:49 de

    Világos, ha viccnek szánta akkor oké. Csak mivel írásos műfajáról van szó, nem látom mimikáját, nem hallom a sejtelmesen nevetős hangját a mondatai kinyilatkoztatásakor, így az ön írása tényleg kinyilatkoztatás. Ezért szokták smiley-val jelölni, hogy ha nem csak kinyilatkoztatni szeretné.
    Rendben vagyunk.

  • Hun Canada:
    Hát igen hehehe nem tudják, de mostmár tudják!
    Egy kis sztory:
    Néztem a téli Olympia megnyitóját, nayon szép volt,több tízezer ember a lelátókon, háttérzajok, éljenzés az egyes csapatok bevonulásakor, stb..
    Ennyi embernek még a lélegzetvétele is egy sajátságos háttérzajt eredményez.

    Nade…
    Nade amikor felkonferálták a magyar csapapatot és bevonultak piros-fehér-zöld zászlóval a sportolóink, OLYAN SÜKET CSEND LETT EGYBŐL !!!!

    ANNYIRA szégyelltem magamat..

    Volt idő (a Németh kormány idején) amikor a magyarok, bárhová mentek Nyugaton, ovációval fogadták őket…ezt megtapasztaltam Olaszországban, turísta-úton és Amerikában is, üzleti úton.

    Ma inkább csak sajnálkoznak rajtunk.És még ez a jobbik eset.

  • Andrew_s:
    Szinte bizonyos hogy kitalalálnak majd valamit “okosban”
    Csakhogy az befelé fog szólni, a külvilágot meg nemigen érdekli már az amit befele szajkóznak.

    Feltételezem hogy a nagyküvetségeik sajtó-figyelő szolgálatán keresztül mindenről értesülnek, ami itt zajlik.

    Egy bizonyos mennyiségű, azonos elvi tartalmú információ-halmaz feldolgozása után már nem szükséges többet begyűjteni.

    El vagyunk könyvelve mint a Kormány hazugságainak agyatlan fogyasztói.
    Gondolom sajnálnak azért kicsit minket…

  • ALMASI ALMA;

    Az Antal kpormany hozott bizonyos jovatetetel es karteriiterseket, amelyet a Legfelsobb Birosag kesobb semlegesitett,ill. torvenytelenitett.

    A karteritesek allamjegyekben tortent.
    pl. a zsidok semmit nem kaptak ugy az elet mint vagyonaikert.

    Nemi allamjegyek bevalthatok voltak. Mint TALALOM adatai adja. Apja kocsmajaert, ingatlan, stb. kapott 50 ezer Ft-ot.
    Azt Talalom befektette, ami altal KAPITALISTA KOZSAKMANYOLOva lett;))

    De mi karteritest kapott Gyurcsany, Orban, Maszaros ,stbk.???

    A miniszterelnok fizetese ma (a letezo adatok alapjan),
    evi 4,300 ezer Forint.
    Az kevesebb mint 16 ezer USD,
    Napi 12 ezer Ft, alig napi 50 USD.
    Egy PLUMBER akit hivna a WC-jet reperalni 65 USD orabert kap min.

    Gyurcsany tavalyi jovedelme 87 millio Ft. volt. Ami igen szep. Felesege evi jovedelme 3 millio Ft.

    De mi volt az alaptokejuk eredete? (Gyurcsany,Orban, Meszaros)

    1963-ban a Minisztertanacselnoke havi 13,500 Ft fizetese.

    1952-ben ,tarcas allamtitkar fizetese 3850 Ft/havi .
    Allamtitkar 3,300 Ft/havi
    Partbizotsagi tagok fizetese 5,275 Ft/havi
    Munnich Ferenc havi nyugdijja 7,700 Ft/havi.

    Na mondja kerem hogyan voltak meg azok is ossze-sporolni alaptoket amivel tobb-szaz-milliardos befekteteseket lettek kepesek tenni.

    Meg ha olcson is, sot meg HA a “margin”-on vasaroltak is de mibol eredt az alap-toke-osszgei ?
    Tudja mi a “margin”-on valo befektetes?

    Kerdes itt az ELIOS eseten is ?

  • Geyza
    2018 február 14
    11:12 de.

    Függetlenül a Szechenyinek tulajdonított, de aligha tőle származó szövegtől: a társadalom olyan vezetést kap, amilyet megérdemel.
    A kormány ugyanúgy társadalmi szolgáltató “ágazat”, mint az oktatás, az egészségügy, stb.
    Ha a társadalom elfogadja, hogy a kormány tagjai ellopják a pénzt a diákok, a családok elől, akkor miért ne lopnának? “Normális” országban kevesebbért is menesztettek már vezetést. Idegesebb pillanatokban az ablakon keresztül.

  • TALALOM irta valaszaban az ottani gazdasagi lehetosegeken;

    “…A karpotlas melett volt egy egzistencia nevu hitel lehetoseg is ami a megszerzendo termeloeszkozt fogadta el fedezetnek…”

    Kedves Talalom, probalna ertelmezni sajat sorainak jelenteset ?

    No, no, nem kritizalom, de javon azt ohajtotta irni ?

    A “HITEL” letenek fedezete valami ertek, vagyon, amit hajlando reszkirozni a hitert.
    A befektetes az a termeloeszkozok reszlet-tulajdonozasa.
    Azt tulajdonoznia szukseges mielott azt barmi formaju “fedezetkent” hasznalhatna is.
    Tehat mind pont az ellenkeokeppen megy.
    Az nem lehetseges fedeztnek hasznalni amit ohajt megvasarolni, ill. tulajdonozni.

    Hogy az OTP-nal dolgozott es kapott lehetoseget reszvenyeit vasarolni, az talan jo volt maguknak, a dolgozoknak, vagy inkabb az OTP-nak.
    De az nem volt az u.n. “profit sharing”. Az az a ceg jovedlemet dolgozoival megosztani.

    Mint irtam egyszeru peldat par hete az uzletben (Walmart) a penztaros boldogan mondva hogy a mai adoleszallitasokkal a negydevi “profit-sharing”-uk ( a munka-ado ceg jovedlmet osztva dolgozoival) emelkedett($400/negyedvenkent). Tudna menyit kellene befektetni evi $ 1,600 jovedelm-osztalekot kapni?
    De a dolgozok kapnak am fizetest is.

  • Ms HunCanada ! A világsajtó mértékadó lapjainak “hirszerzési képességei” zömében magyar eredetűek. Magyarországi magyarok, kanadai magyarok, USA-beli magyarok… (S ezek a lapok nem smucigok!) Ja, a Washington Post valamiért kifelejtődött a felsorolásból, pedig annak a “forrását” tényleg jól ismerem (s nemcsak én…).

  • NAGY István
    2018 február 14
    4:16 du.

    Kedves István, nyilvánvalóan egy Magyarországról szól magyar hír magyar eredetű szerte a világban. Napnál világosabb. Ami nem mindegy, hogy ezek a lapok a forrásnak utánajárnak, elemzik, vizsgálják, mert nem tehetik meg, hogy olyat írjanak ami nem igaz. Azonban olykor-olykor ha mégis előfordul, mert előfordul –
    akkor a helyreigazítást kötelesek közölni. Várjuk a helyreigazításokat akkor együtt.

  • Herr Nagy,

    A sorosozás mennyiben mélyíti el Orbán jó hírét? Nem a fasiszták körében, hanem általában?
    https://www.washingtonpost.com/world/europe/amnesty-slams-new-anti-migration-bill-in-hungary/2018/02/14/123d3b3e-1191-11e8-a68c-e9374188170e_story.html?utm_term=.ec949df4348a

    Egyébként minden követségen van sajtófigyelés, és kommunikációs szakember. Szerintem ostobaság azt feltételezni, hogy a követségi munkatársak nem tudják kinyitni a TV-t és nem tudnak elmenni a sarki újságoshoz. Még akkor is, ha Orbán szereti azt sugallni, hogy mindenki hülye, csak ő helikopter. Mert neki a hangok is megsúgták, hogy épeszű

  • Nagy Náci Pesta szerint a hazaáruló magyarok információit közlik a Világot meghatározó országok meghatározó sajtó orgánumai.

    Hogy miért?

    Hát mert

    1: félreértik a magyar embereket
    2: nem jól tájékozódnak
    3: nem tudnak magyarul, nem értik mi zajlik itt.
    4: ha értenek is, rosszul
    5: félreértenek mindent
    6: amugyis gyengeelméjűek
    7: a magyar emberek vesztére törekszenek
    8: libsibibsi mind

  • Geyza bátyám ! Az a rendkivüli helyzet állt elő, hogy 99 százalékban egyet értek Veled. (Ugyanakkor nagyon szépen megkérlek, hogy állj le a nácizással. Olcsó, igazságtalan és vérig sértő !)

  • ˙

    Bendegúz79. Orbán “alaptőkéjének” 😀 eredetére vonatkozó kérdésére:

    Az Orbán-család meggazdagodásáról egész kötetek szólnak.

    Ez egy többtételes zenemű…

    A nyitány, ha jól tudom a Magyar Néphadsereg Tisztiháza [alias Tisztikaszinó] közvetlenül az Erzsébet híd pesti hídfőjén elterülő óriás-palota) megszerzése a Fid-SS/MDF[Antall J.] égisze alatt, majd ezek az ifjú ás magyar demokrata pártok az egész épületet gigászi haszonnal eladták egy nagy banknak (ma is ez a székháza) és hasznon úgy osztoztak, hogy más ócskább állami épületekből lettek székházaik. Az óriási maradék pedig a két pártvezér zsebeiben kötött ki…

    Orbán egyébként mint politikus vagyonilag a nulláról indult. Simicska nevű csicskája segedelmével nem röstellt ilyen és hasonló panamákban kitűnni, s ha kellett nepperek és strómanok neve (és hajléktalanok igazolványai) alatt óriási haszonra, a legsötétebb ügyletekben is részt venni. Ilyen volt a nevezetes Kaya Ibrahim és Josiph Toth ügy is (lásd ott), amely a magyar ügyészség jótékony hatására a holt-akták fiókjában fejezte be pályafutását. (Ha jól tudom az egyikük már halott török igazolványa volt.) stb stb stb.

    Lényeg, hogy mindezt a Fiatal Demokraták Szövetsége (fidesz) nevében – és állítólag érdekében – művelete úgy hogy a haszon nagy része az ő, családja és leghűségesebb tányérnyalói zsebében kössön ki.

    Az eltelt harminc év alatt ez a sajátosan “demokratikus” (ma már magát illiberálisnak valló) párt egy tökéletesen kiépített maffia-állammá a magyar Cosa Nostrává duzzadt fel, annak minden ismérvével együtt, amelynek működéséről és viselt dolgairól már sok-sok kötetnyi (megrendelhető) részletes szakirodalom és sajtóanyag tanúskodik…

    .

    Megjegyzés:
    Persze mondhatjuk, hogy akkor a nép miért tűri őt el ? Erre az a válasz, ami Pablo Escobar kolumbiai drogbáró, pénz, élet és halál ura, demokrata szemmel érthetetlen szinte méár krisztusi népszerűségére: Van az pénz, és van az a butaság…
    Magyarországon ez a típusú alattvaló(i) réteg a lakosságnak mintegy 20 %-át teszi ki.

    .

  • Andrew_s !!!

    Mint jól téjékozott újságírót kérem, hogy amennyiben az előbbi hsz-em, ill. Bendegúz 12:36-os vonatkozó anyagához bármennyi kiegészítést, vagy pontosítást, ill. részletet hozzá tudna tenni, úgy tegye azt, mert e kérdés újra és újra felidézése, vagy inkább megválaszolása a külhonban élők, de az új nemzedékek számára felidézni méginkább, nemhogy nem fölösleges, de létkérdés.

    (Esetleg egy közepes hosszúságú, olvasmányos cikk kilátásba helyezése sem volna rossz, a közeli jövőben különösen.)

    Baráti üdvözlettel: BT 🙂

  • MERT ami nekünk evidencia, az számukra még újdonság. 🙂

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    B.Teri!
    A Cosa Nostrára vonatkozó megállapításod csak és egyedül azért tűnhet túlzásnak, mert a Magyar Maffiaállam egyelőre még nem gyilkol, különben szervezti centralizmusa és íratlan hüségszabálya minden elemében tökéletese hajaz Don Corleone és köre “családszerető” keresztényi légkörére…

  • talalom
    2018 február 14
    7:44 de.

    “Persze könnyebb köpködni, meg irigykedni, mint bevallani, hogy nem vagyunk jók vállalkozónak.”
    Jaj de szép megfogalmazás egy volt szocialistától! Még egy könnycseppet is elmorzsolok a szemem sarkában, mikor azt látom, hogy egy volt szoci ilyen ügyesen és simulékonyan beilleszkedik a piacgazdaságba.

    Az én szüleim nem voltak ilyen gyorsak, hát magukra vessenek! Sok százezer kisvállalkozó társukhoz hasonlóan azt gondolták a rendszerváltás után, hogy elég, ha elvégzik a munkájukat, és megélnek majd az érte kapott nyereségből. A kis naivak! Hát miért nem a Csányi úrra vetették a szemüket? Meg is érdemlik a sorsukat. (irónia)

  • talalom
    2018 február 14
    7:44 de.

    “Akkoriban száguldott a magyar börze – csak az nem nyert rajta, aki nem akart.”
    A részvénypiacot talán könnyebb volt kiismerni egy OTP-dolgozónak. De mivel a Kádár-korban ismeretlen dolog volt a tőzsde, ezért nagyon sokan meg sem tanulhatták a működését. De annak örülök, hogy te jókor voltál jó helyen! A többi hülye meg magára vessen. (irónia)

    “Az én gondom nem az, hogy vannak gazdagok – hanem az, hogy nagyon durván KIJELÖLT gazdagok vannak,”

    Miután kiörömködted magad az oligarchák pénzügyi sikerein, mint volt szocialista, lehetne hozzád egy kérdésem. Úgy látom, szakértő vagy. Ezt az interjút a neten szörfölve találtam. A megszólaló hölgynek min kellett volna változtatnia, hogy sikeres maradjon a vállalkozása (az adóterhek miatt ment tönkre)?

    https://www.meska.hu/Interju/showInterju/396&utm_source=productview&utm_medium=alkoto-box

    Azt mondod, hogy a szakmai szervezeten keresztül az állami szervnél kellett volna lobbiznia, hogy kapjanak enyhítést, támogatást? Hát lehet, hogy ott előszobáztak éppen a miniszternél, mikor Csányi urad bevonult, aztán utána már nem maradt hely másnak …

  • Az, hogy mi “nem lehetséges”, azt B79 dönti el. Szerinte nem lehetséges, hogy Magyarországon kicsi (100-150 lelkes) falvakban is van vezetékes földgáz, az nem lehetséges.
    Az hogy az Egzisztencia hitelnek az volt a különlegessége, hogy a megszerzendő eszköz lehetett a fedezet. De ez B79 szerint nem lehetséges. Hááát, ennyi. Üljön nyugodtan a korlátai között.

  • BRUNSWVICKTERRY reagalasara;

    Megertem felhaborodasat az alanyon, de kerem nem regnyeket hanem adatokat adjon az ugyben vonatkozokon, ha kepes !

    Igen ismeretesse valt meg annakidejen (mostly by the CIA-tol), hogy Moskvaban mar 19880ban kezdve amikor ltahatova valt hogy az osszeomlas elkerulhetetlen lett, a KGB volt alkalmazva ,ill. annak informacioi, a kulombpzpo iparok nyugati befolyasaihoz. S annak alapjan a KB tagjai kineveztek magukat annak alapjan az ipoaragak tulajdonossainak.
    Pl. Csenromidin elvtars, aki igen rovid ideig volt PM, de a szoviet olaj0ipar tulajdonossava nevezve.

    Hasonloan ment Pesten is. S az elvtarsak ,mind az allam tulajdonaban allo minden ipart mint sajatukat adtal el nyugati cegeknek es bankoknak.
    Azert ma sok a “magyar” villa-tulajdonosok a Costa del Sol (a spanyol rivieran).

    A nyugati cegeket persze nem a magyaripar erdekelte, hanem a versenykepesseguk megszuntetese. Azert lettek tonkre teve,ill.lezarva, megszuntetve rozsdava menni.

  • HAZAI LAMPA talalomhoz cimzett soraira;

    Mint fent jeleztem BrunswickTerry-soraira, hogy a felso-polcon ulo elvtarsak lettek Pesten is, mint TALALOM irta, a “KIJELOLT gazdagok”.

    Akik hatalmuk alapjan KIJELOLTek onmagukat a nemzeti-vagyonok tulajdonossainak, es azt elarusitottak nyugati cegeknek es bankoknak. De az nem volt semmi mas mint LOPAS !
    A penzt onmaguk zsebre vagtak. Nem ment az allam-kincstaraba !

    A tozsde persze mint ovoda-a kezdetben.Az vilagszerte ugy kezdodott, mint minden mas is.
    De az akkori NAGY-befektetok penze mibol eredt ?

    Magyarorszagon nem volt lehetoseg meg a legmagasabb polcon levoknek sem sporolni torvenyes fizeteseikbol.(Lasd; Feb.14,12;36 du. soraim adatait).

    Gyurcsany szegeny gyerek volt, iszakos apja, mi elkobzott vagyonert kaphatott volna “karteritest”?
    Hasonloan Orban, Meszaros, stbk.

    S a “karterites” bago volt. 500 Ft. negyzetmeterenkent laksokert. Minden az 1915-i egyevi aranykorona jovedelem alapjan 500 Ft ertekben.
    A karteritesi torveny 173% kamatot is itelt a 45 evi idoszakra. De azt levonta a karteritesi hivatal.
    Tehat az 1915 evi jovedelm aranykorna ertekben atszamitva 500 Ft-ra es -173% (levonva) lett.
    De aztan azt is a birosag megszuntette.

    Voltak sokan akik kepesseguk es szorgalmuk alapjan kezdtek kis iparosi sikereket. Mint a kozolt web-lap-ja adja. Sot kaptak is adokedvezmenyeket is a kezdetben.

    De a kormany gazdasagi ugyetlensegei, es a szocialis koltsegek kovetelt magasabb adokat, azzal azokat hamar tonkre tette.

    A jozan esz, a jozan gondolkodas hianya legnagyobb problemajuk a magyaroknak. Kezdve a kormannyal, ill. mind az u.n. “WANA-BEES”. A hatalomra ehezok.

  • talalom
    2018 február 15
    7:46 de.

    “Magyarországon kicsi (100-150 lelkes) falvakban is van vezetékes földgáz, ”

    Van, de minek? Mikor a lakók nem tudják kifizetni a díjat? Aztán visszatérnek a vegyes tüzelésre, vagy akár szeméttel fűtenek.

  • Bendeguz79
    2018 február 15
    9:33 de.

    Nagyon örülök, hogy végre valaki érti, hogy mit írok!

    Nálunk az játszódott le, mint a kapitalizmus kezdetén Angliában. A földesurak akkor a legelőket kerítették be, és kiszorították onnan a parasztokat. Ezt nevezik eredeti tőkefelhalmozásnak.

    Nálunk a volt cégvezetők a gyárak privatizálása során jutottak vagyonrészhez. A volt tsz-elnökök meg kárpótlási jegyeket vettek idős emberektől fillérekért.
    Pl. egy ismert színész elmesélte, hogy ő önkormányzati lakásban lakott a rendszerváltáskor. Azt megvette 200 ezer forintért. Az pár év múlva már 20 milliót ért!

  • A privatizációban sokkal kevésbé voltak kijelölve a gazdagok, mint most, amikor névre címezve osztják az uniós pénzt.

  • Bendeguz79
    2018 február 15
    9:33 de.

    Még annyit az előzőhöz, hogy a rendszerváltáskor a kisvállalkozók is a startvonalhoz állhattak.

    A mezőgazdaságban kétszázötvenezer család, családtagokkal együtt egymillió ember, állt készen arra, hogy vállalkozást indítson. Az elinduláshoz a földet abban az arányban kapták. ahány évig dolgozott a tsz-ben. Illetve, akinek volt a családjának földje 1945-ben.
    A gépvásárláshoz is adott támogatást az állam. És munkatapasztalatuk is volt, mert sokan háztájiztak a tsz-időkben.

    Csakhogy. Később jelentkeztek a bajok a felvásárlásnál. Megszűnt az államilag garantált felvásárlás. Sokan belebuktak, akik egy-két évig nem tudták értékesíteni a terményt. Aztán a Csányi úr most már hiába panaszkodik, hogy nincs elég sertés az országban. Neki importálni kell a disznóhúst a Pick-szalámihoz, mondta egy interjúban.

  • Nagy N Pesta:
    Ha én lennék a bátyád akkor TE nem lennél náci.
    (Persze CSAKIS szépszóval győznélek meg..Hisz gondolhatod.)

  • TALALOM;
    Nem talalom, Bendeguz nem dont hogy mi a leheto vagy mi a valosag.
    A tenyek dontik azt el.
    De maga annak ertelmezese hianyaban inkabb a szemlyi ragalmazasokat ismetelgeti.

    Kis faluk, 100-150 lakosuak esete van vezetekes fold-gaz. Allitja maga.
    Van gaz0muveik ottan helyben?
    Vagy honnan jon a “vezetekes foldgaz”?
    1., Van maganak fogalma hogy mibe kerulhetne meg ottan is a folgaz-vezetek kilometerenkent, csupan a csovek ara?
    2., Mi munkakoltsegbe kerulhetne az ?
    3., Mennyibe kerulne masok foldjen jogot vasarolni azt tulajdonaikon keresztul vinni? (Az elobbi “Janosom Kastelyom” cikk mutatja hogy a ugyvedek mibe kerulnek?)
    4., Sot meg csak annak a torvenyes, jogi-intezeseinek a koltsege is ?

    Ha maga ohajtana penzet befektetni a foldgaz kereskedessel (mint az OTP-n) befektetne egy arva vasat is abba ?

    Na, maga hatarozzon!!!

    Ha peldat venne figyelembe, itten van az u.n. XL-pipeline.( Shale-oil-csovezetek Kanadabol Texasba). Tobb mint egy evtizede tervezve es szerzodeseke alairva. De maig sem letezik, csupan mert egy-utban levo folyo keresztezeset nehany indianok ellenzik.

  • HAZAI LAMPA valaszara;

    teljesen igaza van, mert mind azon szegyenletes dolgokon mar reg tapasztalaok alapjan meggyozodtem.

    Allandoan irom, hogy teljes meggyozodesem, sot merget is vennek rea,hogy a magyar nep nagyon kepes lenne szorgalamik altal a nemzet minden problemait egyszeruen megoldani HA csak egy ertelmes allamigazgtas letezne.

    A magyar-allam, a magyarok problemianak az okozoja.

    Az u.n “karpotlas”, “privatizalas” mind a gazembersgek alatak csupan gancsolta az allamhatalmyuk.

    Az 1956-oktoberi elv volt minden allami vallalatokat 100%-ban dolgozoik reszere atadni. Maguk a dolgozoik demokratikus hatarozataik alapjan valasztva vezetoiket, intezni minden uzletei dolgaikat a dolgozoik koz-hatarozatai alapjan.

    De mind az pont az ellenkezoleg tortent 1990-ben.Mind a vezetoik sajatotottak el magukenak, majd eladtak bagoert.
    S a dolgozok munkanelkuliekke valtak. A vezetok meg multi-milliomosaokka.

    A nyugati felvasarlok erdeke persze az volt hogy a konkuranciat eltoroljek. Lezartak mind a termelo valalatokat. S azzal a piac teljesen az ovekke.

    Na de senki nem hajlando azt felfogni. Inkabb ragalmazzak azt aki ramutat a tenyekre.

  • TALALOM elvtarsno tisztesseges volt bevallani azt is hogy amikor elso lehetosegevel alt szemben jovedelmezni, rogton “kizsakmanyolo kapitalistava” valt.

    Hosszant vitazott a bankok kamataival szemben. Mint az ORSOS ELEMER megelgedetlensege eseten a lakas-vasarlasi kolcsonok ugyen”.

    Akkor bank volt a gazember.
    Most kisult ,hogy Talalom is a bankolason profitozott.
    S 840%-os profit az am igazi “verszopo” dolog, az elvtarsak Marxista szokincse alapjan.

    Vajon emlekszik, es terjeszti ma is; “Szeresd a partot, gyulold a kapitalista ellenseget”?

    Igazi szocialista elv. De amint a penz szaga uti meg orrukat, rogton a penz-a magnes, nem a part tobbe.

    Nem az megy Pesten, de meg Moszkvaban is ?
    Az elvtarsak milliardosok lettek?
    Miert? Hova lett meggyozzodesuk ?

    Most atkozzak mind azokat a jelen vagyonaikert, de nem az elozo tetteikert.
    Mifele logika az ? Vagy mifele meggyozodes az ?

  • hazai lámpa írta Bendeguznak:

    “Nagyon örülök, hogy végre valaki érti, hogy mit írok!”
    __________________

    😀 😀 😀

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2018 február 15
    2:30 du.
    Gratulálok a jó általános kérdéseihez, de Talalom bírálata nem helytálló, mert Ő még az ügyes bankolásaival és jelképes kárpótlási jegyeivel is töredékével kevesebbet nyert vissza abból, amit a családja anno elveszített az igazságtalan államosítással! Nagyon kevesek és csak nagyon kiváltságosok jártak jól a kárpótlással!

  • ORSOS ELEMER soraira;

    Nem lehetek tisztban a Talalom szuleinek adtaival, de mernek fogadni hogy maga 1000%-osan valaot jelzett.

    De van egy kerdesem MINDENKIHEZ;

    MI JOGA VOLT AZ ALLAMNAK ELARUSITANI A NEPIVAGYONOKAT

    BAGOKERT,S MIND AZT ZSEBRE VAGNI?

    Nem tudtak volna hogy mind a nyugati vallalatok csupan a konkurenCiat celoztak megszuntetni ?
    S azzal az orszagot raboltak es a dolgozokat semmibe vettek, mert elosegitettek azok munkalehetosegeIt veszteni?

    Volt valah is valaki felelosegre vonva azert ?

    S miert nem ?

    Az lett az orszag masodik kirablasa !!!

  • BrunszvikTeri
    2018 február 15
    4:25 de.

    Köszönöm a bizalmat.
    Azt hsizem nagyon sok víz lefolyt a Dunán, de Orbán fejében is azóta, hogy néhány ifjú, ám rém sértett egyetemista egy kontra-Kisz megalakítását vette a fejébe. Egy esős délutánon a Park-szinpad bűféjében. Hogy aztán nem sokkal ugyanott már szervezetként ülésezzenek. A sértődés oka különben az volt, hogy nem Orbánt választották be a KISZ-KB -ba, és így azóta is egyfajta péniszirigységgel néz Gyurcsányra.

    Meg persze a nejére is. Aki nélkül ma egy kis piti senki lenne. Egyszerűen azért, mert a neje kezdett bele abba az ingatlan-, illetve föld-spekulációba ami alapot, de leginkább ismerettségeket hozott. Eközben az asszony annyit szült, és olyan csapdába került, hogy nem tud szabadulni. De elég megnézni róla egy fényképet, és egy hasonló korú másik forst-ladyról. Orbánné egy leharcolt kórházszökevénynek tűnik.
    Alkalmasint Gyurcsány felesége mellett is.

    Orbán, miközben a putriból az égre vágyott, valójában nem csillag lett, ahnem minden csillagot levert maga körül. Amelyiket nem sikerült, arra zsigeri irigységgel támad(t). S lett az aki. Egy miniszterelnök, akin ma már a paranoid skizofrénia tüneteinek nagy részét végig lehet pipálni. Aki gyógyszerezés nélkül megjelenésképtelen. De akit a gyógyszerek tönkretettek. Elég a képét nézni. Tipikus szteroid-toka és basedovra hasonlító táskák a pofacsonton.

    Ha nem lenne egy despotikus párt első embere, akkor már régen tartós kezelés alatt álló kórházlakó lenne. Egy szerencsétlen flótás, akit emberileg csak sajnálni lehet. A strómanjai, a vagyona dacára. Mert belül pontosan tudja, hogy egy pont olyan senki, mint ’88-ban.

  • Orsós Elemér
    2018 február 15
    4:46 du.

    Honnan tudod, hogy talalom szüleinek mije volt 1948 előtt?

    A kárpótlás eredetileg egy nagyon jó ötlet volt, sok ember arra alapozta a jövőjét! Ha a mai dolgozók kapnák meg ugyanazt, nem tudnának vele mit kezdeni, mert már elveszett az a tudás, amit a felmenőink felhalmoztak.

    Pl. a vidéki emberek egy komoly tudás és kapcsolati tőkét halmoztak fel a háztájizós nyolcvanas években. De a fenti interjúban szereplő bőrdíszműves hölgy is elmondja, hogy a szakmát a debreceni bőrgyárban tanulta meg!

    Én nem mondtam soha, hogy kizárólagosan csak a magántulajdon vagy az állami tulajdon, a kis vagy nagy cég a jó. Csak azt mondom, amit Bendegúz, hogy itt komoly bajok voltak a politikai elit értékrendjével az 1990-es években, és hogy egyáltalán nem képviselték a választói akaratot!
    Ennek van most az eredménye, amin senki ne is csodálkozzon, főleg ne a balliberális értelmiség.

  • Bendeguz79
    2018 február 15
    2:30 du.

    Ez a kommented csillagos ötös. (5* legjobb osztályzat a magyar iskolákban)

  • Migránspártiak vannak itt???
    MIT SZÓLTOK EHHEZ A HÍRHEZ ?????::::::::::
    Megehették a nigériai bevándorló által feldarabolt lányt
    2018. február 15. 22:29
    Kannibalizmus áldozata lehetett a 18 éves olasz lány, akit egy nigériai bevándorló brutálisan megvert, majd megölt és feldarabolt – állítják vezető bűnügyi szakértők.
    Múlt hónapban, Pamela Mastropletro feldarabolt testét bőröndökbe gyömöszölve találták meg egy Pollenza tartománybeli utcában.
    A rendőrség biztonsági kamerák felvétele alapján őrizetbe vett egy 29 éves nigériai bevándorlót. A kitoloncolásra váró drogdíler házában megtalálták az áldozat néhány véres ruhadarabját. A rendőrség kizárta a drogtúladagolás lehetőségét.

    A gyilkosság egy ősi voodoo szertartás keretein belül történhetett Forrás: http://www.infowars.com
    A bűnügyi szakértők szerint a különösen kegyetlen gyilkosság a nigériai maffia védjegyeit hordozza magán. Elborzadva tapasztalták, hogy hiányzik az áldozat szíve és nemi szervei. Valószínűsíthető, hogy Mastropletro ezen testrészeit kannibál módon elfogyasztották. A jelek arra utalnak, hogy a gyilkosság bizonyos spirituális erők megszerzéséért, egy ősi voodoo szertartás keretein belül történt.
    Az olasz társadalom egy része a tömeges migrációval azonosítja a gyilkosságot. Ezzel egyetemben, egyre nő Luca Traini támogatottsága, aki tüzet nyitott színesbőrű járókelőkre, hogy megbosszulja a lány halálát.

    Persze ez nem mindenütt jelenik meg!!!!

  • Talalom irta;

    “…most, amikor nevre cimezve osztjak az unios penzt.”

    Kedves Kapitalista elvtatsno !

    Az EU 28 eggyetlen nemzete NEM kaphat egy arva vasat sem az Altus Zrt. javslata, jovahagyasa es ellenorzese nelkul.

    Azert az Altus Zrt. ot millio (5,000,000)Euro szerzodes alatii fizetest kap.

    A szerzodes 2014-2021-ig all ervenyben.

    Orban folyamodott az EU elnoksegehez azt felbontani, de sikertelen volt.

    Tehat a szerzodes alapja, sem reszletei nem valtoztatva!

    Talana tudja hogy ki, vagy kik azon ceg teljes tulajdonossa es felelos vezetoje.

    Maskent semmi “unios penzt” nem osztogathatnak, sem “nevere” sem nevtelenul, nem csak magyarorszagon, de semmi EU nemzetekben.

  • Bendeguz79
    2018 február 15
    2:30 du.

    Te melyik iskolában buktál matekból?

    Ha 2700 ért veszel és 6700 ért adsz el, akkor 4000 a hasznod. Ez a tőkére vetített 1.4814814814814814814814814814815 szoros érték.
    Honnan a jó édes matekból hoztad ki a 840%-os profitot?

    Az, hogy Hazai pilács erre jelest ad, az legfeljebb azt a szegényt és a tanárát minősíti.

  • talalom
    2018 február 15
    10:26 de.

    A privatizáció úgy, abban a formában egy orbitális szemétség és átverés volt. A vidékieket, akiknek a nagypjuk volt földművelő átverték, mert tudhatóan hiányzott a megműveléshez a tőketartalékuk és sokaknak a tudásuk is. Az eredmény az lett, hogy megindult egy új földkoncentráció és sokakat bagóért forgattak ki (ismét) a tulajdonukból.
    Tekintettel arra, hogy a mezőgazdaságból kellett szakmát váltanom, megpróbálhatod megmagyarázni az ellenkezőjét azzal, hogy voltak akár huszan, esetleg kétszázan is az országban akinek ez bejött, de általában egy nagy átverés volt.
    A városi kárpótlás is. Tekintettel arra, hogy az erővel elvett ingatlanokat 3 tized ezrelék értéken kárpótolták. Az elvett ingóságokat (pl. gyűjteményeket, képeket, bútorokat, stb.) pedig sehogy.
    Nagymamám, aki jó katolikus volt akkor azt mondta, hogy ha küldtek volna egy őszíntének ható bocsánatkérő levelet, még az is jobb lett volna. Noha tőle, akit kitelepítttek, elvették mindenét, és tönkretették az életét, soha nem halottam azt, hogy dögöljenek mega komcsik.
    Ellentétben a mostani oligarcháktól, akik legfeljebb vályogvető senkik lettek volna anélkül a rendszer nélkül.

    De ez független a kárpótlási rendszertől. Annak a lefolyása, megoldása, mint írtam: átverés, hazugság és szemétség elegye volt az érintett többség számára.

  • Orsós Elemér

    hazai lámpa
    2018 február 15
    8:34 du.

    “Honnan tudod, hogy talalom szüleinek mije volt 1948 előtt?”

    Kedves Hazai Lámpa, nem tudom, csak sejtem, mert abban az időben a nejem földhivatalban dolgozott és a kárpótlási ügyfeleinek csak a század része volt elégedett!

    Az idézettől lefelé viszont maximálisan igazad van!

  • Andrew_s
    NEKED határozott célod hogy engemet halálra röhögtetsz…

  • Totkám:
    Soros is evett a szűz-pecsenyét?

  • Totkám:
    Miköze a rémhírednek az ELIOS viselt dolgaihoz?
    Vagy netán az most a párt-ukáz hogy el kell terelni a figyelmet a Kormányközeli vállalkozások EU-s pénz-sikkasztásairól?

    Szteem ne foglakozzunk itten a Soros féle dolgokkal, az ELIOS pénz-sikkasztásai sokkal érdekesebbek.

  • Bendeguz:
    Olyan zavaros az írásod, tele logikai bakugrásokkal és sajátságos szófordulatokkal.

    De mindegy is..az értelmét ha kihámozni nem is lehet, de legalább TE érted.

    Én viszont nemértem: miért itt írod a titkos naplódat?

    Kűgyek egy kockás füzetet, meg golyóstollat?

  • ANDREW_s ragalmara;

    Ha kepes lenne olvasni Talalom sorait, ( 2018,2/12,7;44 de) amiszerint valami 800 Ft-ert vasarolta az OTP rezvenyeit es 6700 ert adta el.

    Csak pillantva a szamokra lathato hogy a 8×8 az 64, tehat tobb mint nyolv es felszeresen nyert befektetesen. Ami persze a tisztesseges kereskedelmi modszer.

    Aki befektetesevel lehetove teszi hogy barki vallakozo elosegiti a tarsadalmat, osztozzon a jovedelembol.

    Azert a szabad kozgazdasag versenyzokepessege szupreme az allam-kapitalizmus (szocializmus) felett.

    Na de ha annal vagyunk, mit velenek ottan a Space-X eseten?
    Elon Musk, egy fiatal srac, a sajat kepessege es batorsagaval nem csak hogy egy 200 ezer dollaros piros sport-kocsit kuldott ki a vilagurbe amely mehet egy millio evig is 50 ezer Km-es sebbeseggel.
    A soforje vilaguri oltonyben, a radio hangosan “minden rendben-nem kell felni”. Ha csak valami vilaguri komett el-nem-uti.

    S latta technikajat? Mind a harom vilagurbe vivo- motorjai szepen vissza-erkezve gyengeden leszaltak mint ha a baba tette volna oket a lesszallo terukre.

    A vilagon semmi allam-kormany nem kepes azt tenni.
    Egy fiatal del-afrikai-kanadi srac. Hmmm???

  • HAZAI LAMPA irta, a karpotlas igen jo otlet volt.

    Sajnalom Kedves Lampa, abban nem tudnek megeggyezni.

    Az “otlet” magabn tisztesseges lett volna, de a nemzet fuleig volt az adossagaban. Az az teljesen fiztes keptelen volt.
    S meg ha fizeteskepes is lett volna, a karpotlas minden fillerje az adofizetok zsebebol jott volna.

    A tisztesseges, logikus es gazdasagilag is ertelmes dolog lett volna mindent vissza-adni akiktol elkobozta az allam.
    S a kamatot kivetni azokra kik az elkobzott vagyonokbol jovedelmeztek az evtizedeken at.

    Ahoz hasonloan tortent Nemetben. A DDR altal elkobzott vagyonokat vissza-nyujtottak az eredeti tulajdonosaiknak.
    Sokan mentek keletre, de amint lattak hogy a “nepi-demokracia” mive tette azt, egyszerul elhagytak.

    S akkor a NEP,ill. a dolgozoik, s nem az ALLAM tulajdonaba nyujtani.

    Ha valaki magatol valamit el-lop, legalabb azt ohajtana vissza-kapni. Nem? S karpotlast a karokert.
    Sot buntetni az elrablojat.

    Minden termelo vallalatok amiket 1945-utan jottek letre ( mind a nep verijtekebol)azt a dolgozoiknak atruhazni.

    A dolgozoik szabadon a sajat hatarozataik altal donteni vezetesen.
    Teljesen fuggetlenul az allam-burokraciatol.
    S akkor ha a dolgozok ostoban dontenek, onmaguk alnak szembe azzal. Amikor sikereskednek, minden dolgozoik reszesek a sikerekben. Az igazi demokratikus kozgazdasag!

    Az nem tetszett akkor, az elvtarsak hatalom-ehesek voltak, csak vert, vagyont es hatalmukat ohajtottak.

    Ma annak isszak a levet !

  • ANDREW, Andrew, nagyon lacsonyra ment mar.

    Az illetok felsegeinek szepseget vagy kivanatossagait bedobni az itteni gyalazkodasokba az meg a boxolasban is tiltva a derek alatt utni !

    Azzal igazan alacsonyara celzott !

  • Emlitve a “TROLL”=okra valo megjegyzesem fent.

    Azt sikerult tanulnom az egyik leg-ismerteb es leg jobban fizetet hivatalos troll-tol, a Quora nemzetkozi digest-en, Dima Borovev tol. Aki a Kremln vezeto propagandistaja volt a multbanm.

    A TROLL-ok sok postokat tesznek, igen durva, arogant formakban, de nagyon roviden.
    Mert a postok szamai alapjan fizeyik oket.
    Nem a tartalmaik,sem osszegeik alapjan.

    S ki itten aki sok postot tesz, igen arrogansan de mind igen rovidek.???

  • Andrew_s
    2018 február 16
    7:25 de.

    “mert tudhatóan hiányzott a megműveléshez a tőketartalékuk és sokaknak a tudásuk is. ”

    Attól, hogy te nem tudod megkülönböztetni, hogy melyik a kapának a vége és az eleje, még nem kéne általánosítani!

    A tudást sokan megszerezték a háztájizós időszakban, mikor pl. a konzervgyárak szakmailag összefogták, integrálták a kistermelőket!
    A tőke több forrásból tevődött össze a kárpótláskor, ti. a földtulajdon a termelőszövetkezetek felosztásából jött létre. A tsz vagyontárgyait sajnos a szemfülesek hordták szét, a gépeket és egyebeket.

    A baj ott volt, hogy csökkent az élelmiszer iránti kereslet, hogy összeomlott az élelmiszer-feldolgozó ipar.
    Valamint az egyik legfontosabb, a mezőgazdaságnak szóló állami támogatások megszűntek.

    Ördögi kör. Ezután visszaesett a mezőgazdasági termelés, pl. sokkal kisebb az állatállomány az országban. Ezért kell a Csányi úrnak külföldről importálni a sertést a szegedi szalámigyárba.
    http://hvg.hu/itthon/20120629_Angyan_lista_Pick_gyulai_csabai

  • Geyza
    2018 február 16
    9:31 de.
    Andrew_s
    NEKED határozott célod hogy engemet halálra röhögtetsz

    Ezt mire írtad?

  • Bendeguz79
    2018 február 16
    1:59 du.

    Bárki szépségéről és kívánatosságáról lehet véleményem. Még össze is hasonlíthatom mással.
    Pl. Te szinte biztosan nem vagy az esetem, de nem is nekem kell, hogy szeresselek. Orbán neje egy lehasznált tyúknak néz ki az ízlésem szerint. De mert Orbánnal kell lefeküdnie, és nem velem, ez indifferens.
    Nyilván velem sem akar mindenki. De ez iígy is van jól.
    Ha akarsz, akkor vitatkozhatunk az ízléseken, de állítólag ennek nincs értelme.

    Ja, matekileg bocs.

  • Bendeguz79
    2018 február 16
    9:31 du.

    “S ki itten aki sok postot tesz, igen arrogansan de mind igen rovidek.???”

    Szerintem egy személyre gondolunk, de nem nevezem meg. Az biztos, hogy én nem miatta hagyom itt a KMH-t.

    Hanem azért, mert Boda Marcsival szemben ő soha nem kapott figyelmeztetést Christől! Gézának itt mindent szabad (upsz, megneveztem, de nem sajnálom.:)

  • Geyza
    2018 február 16
    9:32 de.
    Veled látták mikor evett!
    Nem vagy képes felfogni
    üdvözletével.

  • ANDREW_S;
    A szerelem es sex rovatokon teszem azon alanyokon valo megjegyzeseimet.

    Mert mindeg a teremtes rendkivulliseget latom a noi szepsegben, megjelenesukon, magatrtasaikon, inteligenciokon, s mindenvonalu kepessegeiken, de soha nem latva mint ‘aru-cikkeket’!

    S amikor egy no hajlando felesege lenni barki trogernak, gyermekeit a vilagrahozni, a termeszet adottsagai alapjan is megerdemelnenek valami tisztesseges elismerest es velemenyzeseket.

    Nem felejtve, hogy mindannyiunknak volt egy anyank, s mind nok voltak, akik hoztak az aldozatot az utokorert.

    Sot noi-nemek hianyaban csupan az egysejtuek letezhetnenek ezen a Foldon.

    Ne felejtse azt el soha !

  • HAZAI LAMPA;

    Remelem nem keseredett-el nehanyak troger-magatrtasai miatt, s nem tavozik azert.

    Hagyja figyelmeken kivul mind azon trollok munkait.Tartsa figyelemben ,hogy nekik az a megelhetesi lehetoseguk.
    S talan az egyedulli lehetoseguk !

  • Andrew_s:
    A matekos eszmefuttatásodra 😀

  • Nézzenek mán oda.
    Totkámnak kezd megint elmenni a fejéből a kis sütnivalója.
    Azé rá ne fanyalodj viszonzásképpen a lédús nigériai lányokra!

  • Bendeguz79
    2018 február 17
    1:21 du.

    Nem a trollok miatt távozom. Inkább Chris miatt.

    Ugyanis azzal, hogy az egyik oldal trolljait hagyja garázdálkodni, megkérdőjeleződik a lapjának pártatlansága, demokratikus elköteleződése!

    Azért azt megköszönöm, ha ezt megjelenteti.

  • Geyza
    2018 február 17
    2:37 du.

    Te ,Te ,Te kattantál rá tanzániai nyerere Barátod feleségére– amikor is beverte fejedet és akkor kerültél fogorvosi székbe , amikor a csipszet is beültették ! Emlékszel ugye — TE ,Te , Te mondtad el ezeket.
    Jellemző baloldali fogás : ellopja a kabátot és a másikra akarja fogni!
    Így jártál kedves Barátom!
    Te már becsócsáltál nekik — ha ennyire ismered őket milyenek.
    Megkóstoltad üdvözletével?

  • JA még egy : Nagyon vörös lett a fejed!

  • Bendeguz79
    2018 február 17
    1:15 du.

    Gondolom az feltünt, hogy ennek a beírás az égvilágon semmi köze ahhoz, amit írtam. Persze, hogy feltünt. No meg, persze, hogy nem zavarja. Miért pont most is zavarná.

  • Bendeguz79,

    Amúgy a szaporodásbiológiai eszmefuttatásnak inkább a kotonos cikk alatt lenne a helye.

  • tóth péter
    2018 február 16
    12:51 de.
    _________________

    Mielőtt teljesen összecsinálnád magad a félelemtől, előbb olvasd el azt, ami a vudu vallásról tudható. Például ITT:

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Vudu#A_vudu_vall%C3%A1s

    Aztán olvass nagyon sok Ráth-Végh könyvet, különös tekintettel a Fekete Krónikát az előkelő európai keresztény hölgyek és urak titkos szertartásairól…

    Aztán, ha még mindig… akkor irány a pszichiátria…

    A “televanatökömveled” üdvözletével:
    Almási Alma
    😀

  • @tóth péter

    Ha pedig abban reménykednél, hogy te már túl öreg és rágós vagy a szertartás alanyának, akkor ajánlom “A háromnyakú palack titka” című történetet elolvasásra. És add hozzá, hogy ezek a titokzatos népek migráncsként már a magyar spájzban vannak Miviktorunk ajánlásával, jó pénzért…

  • HUNT*
    Ne zavarjon téged az hogy engem nem zavar hogy kissé meggárgyultál itt a nagy izgalmaktól.

    Kérj pénzt a nejedtől és menj el egy kupiba lazítani.

    Nem muszáj ám “kivirítanod” tarthatsz lelki félórát is.
    Csak fizesd ki a lányt.Ha tudod.

  • Alma:
    Azt én is olvastam 😀
    Réémes volt :DD
    De HUNT*-nak pont jó lesz hogy kissé növekedjen az önértékelése.

  • ANDREW_S’

    A 2018 2/17, 11;15 de soraimban semmit nem jeleztem sem hivatkoztam az meberilenyek biologiai re-produkaciain.

    Csupan a felfiak civilizalt magatrtasain es viselkedesen a holgyekkel szemben, tettem egyedulli megjegyzesemet.
    Sajnaos maga azt nem ertelmezte.

    Tehat maganak a nok csupan nemi-targyak. Hm???

  • Bendeguz79

    Ezt hívják úgy, hogy túl teccet tolni a biciklit. Talán, ha megpróbálná el is olvasni, amire válaszol….
    Minden esetre baromi sokat segítene.

  • Geyza
    2018 február 14
    11:08 de.
    Geyza, en is lattam oket, mind zoldruhaban volt , a magyar zaszlot is lattam. Igen kevesen voltak ;es NEM szerepeltek a megnyiton, de az 0limpian sem.
    Mas, valoszinuen a kozonseg kozott sem sok magyar volt. Foleg meghivott nagysagok volt a kozonseg,.

  • Almási Alma
    2018 február 18
    9:20 de.

    Rath Istvan konyvei megvannak, de ez hianyzik. Kedveltem az irasait. A woodut nem elokeo holgyek es urak csinaltak , lehet, hogy volt ilyesmi is , hiszen voltak Szabadkomuvesek is igen sokan a felso tarsadalmi retegnel. A Del Tengeri szigeteknel igen gyakori szokas a woodu,.

  • Hazai lámpa
    2018 február 17
    8:15 de.
    Ne menj el kerlek. Tortenelmi hozzaszolasaid neha nagyon jok peldaul.Sokat olvashattal ..
    Irtam mar, hogy ez egy baloldali lap.Ezt tudni kell. Bizony
    sok mindenki NEM volt kitorulve, aki jobboldalt kepviseli. En sem.Attol fugg, hogy ki hogyanfogalmaz

  • Figyelő:
    Hát már hogyne szerepeltek volna a magyarok !
    Hogy mondhatsz ekkora blődséget?
    http://www.nemzetisport.hu/teli_sportok/teli-olimpia-liu-shaolin-sandort-kizartak-a-dontoben-2619701

    Aztán:
    http://hvg.hu/sport/20180220_uj_esely_shaolinek_elott_teli_olimpiai_hirfolyam
    aztán:
    https://24.hu/sport/2018/02/20/keszler-andrea-tovabbjutott-liu-shaolin-parja-az-olimpia-legpechesebb-sportoloja/

    Aztán:
    http://www.origo.hu/sport/egyeni/20180219-elisabeth-swaney-teli-olimpia-siakrobatika-felcso.html
    (Swanney Elizabeth egy magyar szépség.)

    Szóval kedves Figyelő…mindog mondjuk tájékozódj ha írsz valamit. (Ha már a fantasztikus téli Olimbiát nem nézed.)

    És sajnos..az a megnyitó..hát ott mindenki aki a stadionban volt egy pillanatra visszatartotta a lélegzetét, mikor felkonferálták a hazai csapatot.
    De nem azért mert annyira ismert sportolók lettek volna.Inkább a jelen magyar viszonyoknak szólt a pillanatnyi döbbenet , amit nyolc év nehéz áldozatos munkájával kivívott nekünk az Orbán-kormány.

  • Figyelő:
    Nem fog elmenni a Hazai,ne aggódj.
    Csak költői felvetés volt részéről, esze ágában sincs itthagyni (sajnos) ezt az oldalt.
    Úgylátom nagyon kedvére való tevékenység a mások megtévesztésével való kísérletezgetés.
    Ez Hazzay élvezi a történelem-hamisítást.
    Kölönös kedvtelés, de véleményem szerint csak pótcselekvés.
    Pedig nagy a Világ, mindenki találhat igazán kedvére való partnert is akivel élvezheti az Élet egyéb örömeit.

  • Figyelő, akik a déltengeri szigeteken wooduznak, azok NEM MUSZLIMOK. Továbbá: az ilyesmit az iszlám erősen tiltja, erősebben, mint a keresztény vallás, hiszen a jó keresztények számtalan ördögimádó titkos társaságot hoztak létre, mint tudjuk, de az iszlám esetében ez majdnem lehetetlen..

  • Persze lehetséges, hogy nem az iszlám vallás, hanem a muszlim emberek mások, nincs olyan gazdag (szennyes) fantáziájuk, mint az európai középkori elitnek.

  • Alma:
    Így igaz.
    A Muszlim pl. tiltja a templomban a képes ábrázolást
    Csak arabeszkekkel lehet azokat díszíteni.Mint neve is mutatja.

  • Figyelő
    2018 február 20
    7:04 du.

    Köszönöm kedves soraid!

    Chris nem törölte ki egy hozzászólásomat sem, nem is volt olyan stílusom. Viszont súlyosan sérelmezem, hogy a náci jelzővel Géza itt vagdalkozik, ha kell, ha nem!

    Nem mondom, hogy nincs antiszemitizmus, megértem, ha Chris azt nem tűri. Csárli írt valami kozmpolitákról, bármit is jelentsen ez.
    De ehhez nekem semmi közöm. Tehát Géza teljesen alaptanul vádaskodik ellenem, ő tudja, mi a célja ezzel?

  • Geyza
    2018 február 21
    3:33 de.

    Ne aggódj, a legutolsó szálak (topikok) elvarrása után távozni fogok, mint kommentelő. Az olvasást te se tilthatod meg, bár kérdés, hogy érdemes-e? 🙂

  • Az a baj Hazudóssy hogy olvasással zavarod írásaimat…

  • Figyelő
    2018 február 20
    6:38 du.

    Geyza
    2018 február 14
    11:08 de.
    Geyza, en is lattam oket, mind zoldruhaban volt , a magyar zaszlot is lattam. Igen kevesen voltak ;es NEM szerepeltek a megnyiton, de az 0limpian sem.

    Tulajdonképpen mi a fenének mentek volna ki “mind zöldruhában” magyar zászlóval(amit Ön látott) ha nem szerepeltek az olimpián? A legutolsó magyar részvét szerdán Tóth Ivett műkori szereplése, aki bejutott az első 24- be általános tetszést aratva, ezért lehetősége lesz bemutatni a kűrjét, ha jól tudom erre pénteken kerül sor!
    Viszont Önöknek gratulálok a kanadai jégtáncos párhoz: Tessa Virtue és Scott Moir a tegnap esti versenyben első helyen végzett, így olimpiai bajnokok lettek – méltán, mert csodásan korcsolyáztak!

  • Idézet :
    A “televanatökömveled” üdvözletével:
    Almási Alma…….
    Ha így van akkor hamar ki vele, a te kezedben a lehetőség!
    Gejza : úgy látom felújítás után nagyon elemébe vagy!Nehéz lenne utolérni téged illepityunak!
    Temérdek nagy üdvözlettel.

  • Geyza
    2018 február 18
    10:21 de.

    Előlegezd már meg mert nincs rávaló,majd később meg nem adom meg! Így jó lesz?
    Keressél valami jó helyet ahová beajánlanál,mert én nem ismerek ilyet!
    De lehetőleg olyat ahol már jártál,mert az biztos jó hely!
    Ja persze ha bz hely ,akkor nem érdekel!
    Kíváncsiskodó üdvözlettel.

  • Almási Alma
    2018 február 18
    9:20 de.

    ……””””Mielőtt teljesen összecsinálnád magad a félelemtől, előbb olvasd el azt, ami a vudu vallásról tudható”””””……
    Folyamatosan összecsinálom magam mióta rám ilyesztettél és azóta a a ” 00 ” deszkáján ülök és arra várok mikor szabadítasz fel!Nagyon várom üdvözletével

  • Kanada nagyon jól szerepel az Olimpián.

    Élvezet nézni az egészet.

    Már három – négy hónapja rossz volt a lenti TV-m, a laborban de most erőt vettem magamon és gyorsan megcsináltam, hogy meló közben is tudjam nézni.

    (Nagy dolog az ha én sajátmagamnak megjavítok valamit.A hűtőgépemet is három évig thermosztát nélkül voltam képes használni! Egy időkapcsolóval kapcsoltattam ki-be, ha melegebb vagy hidegebb volt évszaktól függően, akkor változtattam a kikapcsolt és bekapcsolt helyzet idő-arányán.)

  • Elnezest, de a kanadai TV nem hozott egy magyar mukodest sem az Olimpian, tehat joggal gondolhattam azt, hogy nem mukodtek. Arrol senki sem tud, hogy a korcsolyazo magyar szarmazasu volt, mert sem a neve , sem amit kepviselt nem mondta. O Amarikat kepviselte.

  • Tottkám.

    NE iLYesztgessél.
    Még megiLYedek.
    Ijen iLYedős vok.

    íryam igy? iyen iyedős vok.

  • @lámpa
    “Géza teljesen alaptanul vádaskodik ellenem, ő tudja, mi a célja ezzel?”
    ________________

    Ugyanaz, mint a te célod Gertivel, amikor rászálltál az úttörőség miatt…

  • @tóth péter
    “azóta a a ” 00 ” deszkáján ülök és arra várok mikor szabadítasz fel!”
    Felszabadítani? Majd az oroszok… 😀
    Addig ott a helyed…

  • Figyelő
    2018 február 21
    12:53 du.

    “Elnezest, de a kanadai TV nem hozott egy magyar mukodest sem az Olimpian, tehat joggal gondolhattam azt, hogy nem mukodtek. Arrol senki sem tud, hogy a korcsolyazo magyar szarmazasu volt, mert sem a neve , sem amit kepviselt nem mondta. O Amarikat kepviselte.”

    1.Még mindig nem világos mit kerestek volna a magyarok “mind zöldruhában,zászlóval” az olimpián, ha nem indulnak semmilyen sportágat képviselve? Na, mindegy.

    2.Tóth Ivett nem Amerikát képviselte – mert hogy én név szerint megemlítve róla írtam – hanem Magyarországot, műkorcsolya sportágban! A neve mellesleg elég árulkodó! Akiről feltehetően ön ír, az Eizabeth Swaney és ő nem korcsolyázott, hanem síakrobataként indult. Bár amerikai, de származása miatt Mo.-ot képviselte. Egyebekben 17 magyar versenyző vett részt az olimpiai versenyeken!

  • Rühellem a Horthysta propagandát.
    Elég egyszer is vagy akár háromszor elmondani, tudomásulvesszük oszt annyi.

    De ez a Hazzudóssy napjában beír három topicba három ilyen “fuvallatot”, az már tizennyolc (jól számolom? )

    Egy idő után az embert kissé zsenírozni kezdi az ilyesmi.

    Főleg ha a családjának a nagyrésze a vén tömeggyilkos tevékenységének lett az áldozata.

    Dániából miért nem tudtak NHC* elődjei félmillió zsidót deportálni és elégetni?
    Mert a ő királyuk nem vált Hitler seggnyalójává.
    Azzé.

    (Meg a dán nép becsületes nem ugy mint az álnok és haszonleső magyar.Eszükbe sem jutott hóhérkézre adni a szomszédjaikat annak reményébe hogy majd az ővéké lehet a nagyszönyeg meg a konyhafelszerelés, a lakásról és házról nem is beszélve.Inkább jól elbujtatták őket össznépileg.)

    *NHC = Neonáci Hitlerista Charli

  • Geyza
    2018 február 21
    3:39 du.
    Nincs kedvem vitatkozni, de Daniat nem szalltak meg a nemetek es ugy tudom nem voltak nemet szovetsegsek sem, mint a magyarok.

  • Hát ez az, Figyelő, ha nem lettünk volna Hitler szövetségesei, vagy ha legalább DEREKASAN megszálltak volna a németek, és Horthyt sutbadobták volna… Akkor most lehetne siratni Horthyt is, meg a szegény magyarokat is, mint nagyszerű mártírokat. De így, hogy Horthyt szépen békénhagyták, és a deportálást a magyarokkal végeztették el Horthy elnéző szemhunyorítása mellett (jelzem, csillagos ötösre vizsgáztak, maga Eichman adta ki a szép bizonyítványt)…

  • Figyelő:
    Ez a Wikipédia cikk eléggé “toleránsan” kezeli a nácik eljárásait stb.
    Ezért is kerestem pont ezt ki Neked.
    Hogy az itt károgó gyobberek ne tudják áltudományosan letagadni az egészet.

  • Almási Alma
    2018 február 21
    2:10 du.

    Írtam én Gertiről olyat, hogy komcsi lenne?

    Valóban nem kell a szomszédba mennem, ha csipkelődni kell, de ezt is inkább akkor, mikor valaki nagyon köti az ebet a karóhoz. De te nagyon tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy a megalapozott kritika meg a másik komcsizása/nácizása ugyanolyan súlyú!

  • Geyza
    2018 február 21
    3:39 du.

    “Dániából miért nem tudtak NHC* elődjei félmillió zsidót deportálni és elégetni?”

    1. Mert 8000 (nyolcezer) zsidó élt Dániában.

    2. Mert volt szomszédos ország, amely befogadta őket (Svédország).

    3. Mert a nácik más politikát folytattak a keleti és a nyugati fronton (a keleti volt a jövőbeli német élettér).

    Nem kell nekem elhinni, ez pl. megtalálható Ormos Mária írásaiban is. Az a baj, hogy ha én forrással ellátott kommentet írok, akkor nem csak engem nácizol le, hanem megbízható baloldali történészeket is!
    Ezért tartom nagyon károsnak, hogy neked indoklás nélkül szabad itt “nácizni”!
    Chris, óhajtasz valamit ehhez hozzáfűzni?

  • Geyza
    2018 február 21
    3:39 du.

    A dánok pénzért hajózták át a zsidókat az Északi-tengeren, az a pénzéhség jele, vagy csak jó üzleti érzék? Valószínű, hogy az ottani zsidók lakásukat és bútoraikat hátrahagyva menekültek. Aztán, hogy mit kaptak vissza a háború után, arról manapság sok nyugati film szól.

    Hogy pl. a festményeket és műalkotásokat Hollandiában vagy Ausztriában se siettek visszaadni. Tény, hogy a nemzeti múzeumok megbecsült részét képezték, amit valamikor zsidó műértők összeszedtek.

  • Figyelő
    2018 február 21
    10:43 du.

    Én úgy tudom, Dániát is megszállták a németek, de a dán rokon népnek számított a náciknak, ahogy a többi skandináv is.

  • Itt van pl. egy kitűnő cikk Ormos Máriától, a nácizmus és a sztálinizmus hasonlóságairól, mert bizony olyan is volt.

    A náci Németországban a három terrorszervezet igen nagy hatalomra tett szert, SS és Gestapo. Azok, akik Hitlert hatalomba juttatták, a nagytőke és a hadsereg tisztikara, azok idővel háttérbe szorultak! Illetve, hogy a kezdetben a nácikat támogatták, abban szerepe volt a kommunistáktól való félelemnek, és hogy nem volt ötlete SENKINEK a gazdasági válság kezelésére.
    Aki nem teljesen hülye, az látja a párhuzamot a mai magyar helyzettel! Ami a ballibek hülyeségét illeti, mindenképpen …
    Mégis, mikor zsidóverések voltak, a német lakosságot nem bírták rávenni a történész szerint, hogy zsinagógákat a földdel tegyen egyenlővé a terroristákkal együtt. Ennyit arról, akik a magyar lakosság nagy részét azokkal azonosítják, akik zabráltak mindent, ami nem volt lebetonozva. Ilyen réteg mindenhol van, de tömegesen csak akkor jelennek meg, ha megszűnt a jogállam, vagy akkor sem.

    Nincs kétségem, majd jön Géza, és letapos mindent, mint az elefánt a porcelánboltban. Ám lássa ÉS VISELJE a következményeket, ahogy a KMH is (megszűnő jogállam, ahol annak van ereje, aki hangosabban ordítja le a másikat)
    http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/95-04/ch05.html

    Boda Marcsisan mondva, na pá!:)

  • B79,HL, Andrews és a többiek! Napok múltak el, de hátha…
    A privatizációról: Az Antall-kormány hozta a törvényt. Az MSZP tiltakozott (ja, a Fidesz is). Az MSZP-nek 33 képviselője volt az akkori parlamentben (386 képviselőből), tehát kisebbség volt. De gyűjtöttünk aláírást, hogy vonják vissza a privatizációs törvényt:kevesen írták alá. A teljes “jobboldal” – élükön a rózsadombi kisgazdával – vért hányt, hogy csak a vörös(zöld?)bárók hatalmát akarjuk megtartani. Holott annak veszélyét láttuk, hogy a magyar agrárgazdaságot padlóra küldik ezzel – 2010 óta az utolsó rögöt is ráhúzták a sírjára a földtörvénnyel.
    Én magam is agitáltam, aláírtam a kárpótlási törvény ellen: akkor is hatásosabb volt a maszlag. Vajon a mostani lázadozók hol voltak, amikor ezt megpróbáltuk elmondani? Amikor millióknak kellett volna aláírniuk a törvény ellen?
    Nekem és testvéreimnek járt a kárpótlás. Ennek ellenére agitáltam ellene, mert tudtam, hogy Magyarországnak – főként a vidékieknek – rettenetes árat kell fizetniük ezért. Dehát akkor is a habzószájú észlények vitték a prímet: nemáhogy a komcsik!
    Mint többen tudjátok: szocialista vagyok, de nem lúzer hülye. Naná, hogy kiváltottam a kárpótlási jegyet. És igyekeztem úgy forgatni, hogy legalább a családnak legyen haszna belőle.
    B79 a “kizsákmányolásról”. Gyerekek, mikor férkőztek be Kaliforniába az itthoni megyei agitprop alosztályvezetők, meg valahai politikai tisztek? Mert pont olyan érveket használ, mint azok a hetvenes években. Egyébként a ner-kompatibilis egyénekhez hasonlóan.

  • Konferencia a holokausztról. Itt is azt írják, hogy a végső megoldásról 1941-ben döntött Hitler a keleti front megnyitását követően. De ezután is csak virágnyelven fogalmaztak erről.

    Továbbá, aki nem volt náci, az is akaratlanul a részesévé vált a népirtásnak, a hagyományos antiszemitizmus miatt. Elég volt, ha kirekesztő törvényeket hozott, mint pl. a Horthy-rezsim. Valamint, a nemzetközi politikában nem volt olyan szereplő, amelyik a zsidók mellé állt volna nyilvánosan, csak a háború vége felé.
    Nyugalom megzavarására alkalmas történetek olvashatók itt!

    http://ofi.hu/szoveggyujtemeny-holokauszt-tortenetenek-feldolgozasahoz

  • Hát azért egészen őszintén megvallva, mindenütt a “keresztény” kultúrában legalább ezer éve működött az antiszemitizmus a lakosságban, csupán csak a nyugati államokban a politika ezt nem használta ki. Érdekes módon a muszlimok (arabok) 100-200 évvel ezelőtt nem voltak zsidóellenesek. Nekik azóta támadt hozzá kedvük.

  • Christopher Adam

    Hazai lámpa

    Előfordulnak a hozzászólásban sajnos szélsőjobboldali, burkoltan (vagy kevésbé burkoltan) náci gondolatok. A nyiltan szélsőséges eszmefuttatásokat igyekszünk törölni. Téged nem tartalak nácinak, azt azonban gondolom, hogy a Horthy korszak, illetve a magyar társadalom felelősségét a Holokausztban próbálod némiképpen elháritani.

  • Én már el is kezdtem lelkesen olvasni a szöveggyűjteményt, hátha kiderül valamiről, hogy eddig rosszul tudtam.

  • “Téged nem tartalak nácinak 🙂 🙂 , azt azonban gondolom, hogy a Horthy korszak, illetve a magyar társadalom felelősségét a Holokausztban próbálod némiképpen elháritani.”
    …….
    Na látod Lámpa, ezért nincs a habzó szájú előember moderálva, majd leszel szíves “némiképpen” a fősodor szerint gondolkozni.
    Azt még mindig nem értem, hogy ha a moderátor nem tart nácinak, akkor miért engedi az ipari méretű “lenácizásodat”.

  • HL! Csak tudnám, hogy mi a frász köze van a holokausztnak, vagy a II. vh. bármely eseményének ahhoz, hogy a mai magyar kormány úgy osztogatja a pénzt, lehetőséget, mindent a saját famulusainak (no, meg famíliájának), mintha az ország a hűbérbirtoka lenne.
    Ja, hogy terelés? Abban nagy vagy. Nehogy má arról legyen szó, MI VAN MA? Miért lettek mára sorosfajú(!) emberek? Miért kellene a civil szerveződéseknek belügyminiszteri engedélyt kérniük?
    Ami meg a megszállást illeti: a megszállt Dánia akkor kb 5 millió főnyi lakosságából 5000 (ötezer!) holokauszt-áldozatot tartanak nyilván Izraelben, ami a lakosság 0,1(egy tized) százaléka. A négy éven keresztül megszállt Franciaországból 50000 (ötvenezer) az áldozatok száma, ami a lakosság 0,08%-a.
    Magyarországon sikerült a megszállás négy hónapja alatt – a megszállt (visszatért) területekkel együtt kb. 12 millió lakosnak a 3%-át kinyírni (350 ezernek számolva a holokauszt áldozatainak) számát. Tehát: míg Franciaországban a megszállás 1460 napja alatt naponta 0,02 főt nyírtak ki, Magyarországon a 123 (július végéig számítva) nap alatt naponta 2845,5 személyt sikerült kiirtani. Magyarország “jobban teljesít”…
    Van még valakinek kedve a megszállásra mutogatni???
    De mi legyen azokkal, akik itthon nem ner-kompaatibilisek. Ja, az “idegenrendészeti távoltartás” már javaslatba van hozva…

  • Christopher Adam
    2018 február 22
    9:26 de.

    “Téged nem tartalak nácinak,”
    Igen örülnék, ha ebbéli véleményednek hangot adnál néha Géza felé is, ha szükséges! Persze, tiéd a lap, tehát jogodban áll a szabályzat megalkotása, csak ha ez nem egyértelmű, akkor jön a sok félreértés.

    “a Horthy korszak, illetve a magyar társadalom felelősségét a Holokausztban próbálod némiképpen elháritani.”
    Ezt meglepődve hallom, ugyanis én sokszor fölhívtam itt a figyelmet a kormánypárt szélsőjobbos elemeire a tiszti és a hivatalnoki karban, valamint az úri középosztályban és kispolgárságban.
    Az tény, hogy az én szegényparaszti családomban semmi gyűlölet nem volt a zsidók ellen, nem írhatok mást. És még a konyhaszékekre se tették rá dédnagyapámék a kezüket, ahol napszámban dolgoztak a boltoséknál!
    Sajnos az is tény, hogy nem feküdt ki a deportáló vonatok elé kollektívan se a parasztság, se Horthy a sínekre, amiket egyébként a szövetségesek se robbantottak fel …

    Egyébként a normális vitának nem vagyok ellene, pl. érvekkel vagy pontosan rámutatni, hogy mi kifogásolhatót írtam.

  • talalom
    2018 február 22
    6:57 de.

    Kovách Imre könyvében olvasom, hogy a termelőszövetkezeteket valójában a Horn-kormány alatt hordták szét a tagok, a volt menedzsmenttel az élen. Addig kivártak, mert reménykedtek, hogy a szoci párt majd fellép az akkor már önkéntes szövetkezetek mellett!

    Csak aztán látták, hogy nincs mire várni, és saját maguk hordták szét a vagyont, hogy legalább mentsék, ami menthető. Olyan törvények kellettek volna, amik a tsz-eket segítik, hogy bevásárolják magukat az élelmiszeriparba. De inkább akadályozták őket törvényileg.

  • talalom
    2018 február 22
    9:45 de.

    Történetesen Géza hozta föl a dániai példát.

    Mikor mutogattam én a megszállásra? Az viszont tény, hogy az 1944. márciusi német megszállás vízválasztó volt. Ugyanis a mérsékelt politikusok, mint pl. Bethlen menekült a Gestapo elől.
    Viszont a fanatikus németpártiak, zsidó világ-összeesküvésben hívők stb. dühösen deportálni kezdtek, pl a Belügyminisztériumban “a három Laci”. Kíváncsi lennék, hogy a fanatikusok ellen te most hányszor feküdtél ki az útra, hogy tiltakozzál ellenük? Vagy a Gyurcsány Fletód?

    Majd ha megmondod, hogy Németh Szilárdot hogyan kell jobb belátásra bírni, én is megmondom, hogy mit kellett volna csinálni a magyar lakosság mérsékelt részének!

  • Nem szükséges a magyarokat folyton rosszabbnak beállítani, mint amilyenek.

    http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/stat/genocid.html

  • Hátkéremszépen

    hazai lámpa
    2018 február 22
    7:24 de.

    ugye 1938-at akartál írni a Holokauszt kezdetére?

    Te hazug horthysta félnáci történelemhamisító.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Holokauszt

    egyetértek a cikkben szereplő véleménnyel:
    nem az számít hogy mikor dolgozták ki a negyipari módszereket az emberirtásra hanem az hogy mikor kezdték.

    Csakhogy a Hazzay és egyéb neonácik JÁTSZANAK a különféle dátumokkal hogy kisebbíthessék azokat a bűnöket melyeknél nagyobbakat ember még nem követett el member ellen amióta létezik emberiség.

    Ezek gyakorlatilag hülyének néznek magukkörül mindenkit.
    Lehet hogy nekik nehézséget okoz de egy átlagos NET-felhasználó ma már 15 másodperc alatt hozzájuthat minden olyan információhoz ami cáfolja ezeknek a hazugság-áradatait.

    Pláne ha valaki jól ért más nyelveken a magyaron kívül.

  • Chris:
    Hazzay nem náci csak a propagandájának érdekében KÉNYTELEN oda sodródni a náci gondolatokhoz.

    Egy kissé általam átalakított közhely:

    Nem elég nem nácinak lenni, nemnácinak is kell látszódni.

    Namármost aki Horthyt tisztára akarja mosdatni arra ragadni fog a trutymóból, hiába hajtogatja hogy hát ő nem is .

  • “Majd a Hazzay megmondja”

    Ekkora pofátlanság láttán az ember már csak röhög kínjában.

  • talalom
    2018 február 22
    9:45 de.
    Szerintem, az othoni zsidouldozesben , nagy szerepe volt Eichamannak, aki egy ideig Budapesten tartozkodott.
    T.i. O vot Europa legnagyobb zsidouldozoje, csak sajnos Budapesten szeretett lenni.

  • Izraellben akasztottak fel, de nem tudom a datumot, nezz utana.

  • Azt nem értem, mi a fenének rugózik itt elioslámpa a Horthy korszakon, holott spec. Ormos Mária tanulmányai a nyolcvanas évek elejétől olvashatóak voltak. (Jó, tudom, egy újszülöttnek minden vicc új.) Egyetlen célja van: elterelni a figyelmet arról, amiről az írás – és napjaink szólnak.
    Hogy az OLAF megállapította: Magyarországon a közpénzeket a kormányzat szervezésében, hálózatok nyúlják le. Ennek kinyomozása – a bizonyítékok összegyűjtése a nyomozás feladata lenne. Csakhogy a nyomozásokat a főügyészség irányítja, kezdeményezi és állítja le. A legfőbb ügyész egyetlen nyomozást sem engedett vádemelési szakaszba, ami a kormányzati köröket érintette. Ehhez a lehetőséget a parlament képviselőinek többsége adta meg a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárás szabályozásával. Erről van szó, nem arról, hogy szerencsétlen nagybányai vitéz mit vitézkedett 75 éve. (Nem egyedül persze.)

  • Hazudós:

    hazai lámpa
    2018 február 22
    10:08 de.

    Hát hogyne.
    Csakhogy a törvények java még az MDF-FkGP idején keletkezet.

  • Talalom:
    Ez neki a dolga:
    Elterelni a figyelmet a kínos kérdésekről.
    A végtelenül csobogó Horthy-dícsérő semmitmondásaival.

  • Eimann and the Jews holocaust
    Ezt keressetek ki a keresoben.

  • Geyza
    2018 február 22
    12:08 du.

    Én ezt a véleményt soha nem hallottam, amit itt a wikipédián írnak, hogy az 1938-es kristályéjszakától számítják egyesek a holokausztot. Különben sincs odaírva a forrás, tehát nem tudod, ki állítja ezt! Úgyhogy leszállhatsz rólam.

    Amit tudok, hogy 1938-40-ig a németek a megszállt országokban üldözték a zsidókat, pl. gettóba zárták vagy táborokba szállították. 1941-ben, az oroszok elleni háborúban változott meg a helyzet.

    A kamenyec-podolszkiji mészárlás volt az első “ötszámjegyű tömeggyilkosság” (a wikipédián írják így), amit sajnos követett sok hasonló tett a keleti fronton, majd a megsemmisítő táborokban.

  • Geyza
    2018 február 22
    12:08 du.

    Mivel ez a kommented átment, ezért egyértelmű veled kapcsolatban a lap állásfoglalása.
    Búcsúzóul még megkérdezném, hogy az avatarom tényleg szvasztikára hajaz? Kinek volt ez a fantasztikus ötlete, hogy ezt kapjam, egyedül vagy csoportosan találtátok ki?
    Az elég érdekes, hogy senki másnak nem “dobta ezt a gép”.

  • talalom
    2018 február 22
    12:53 du.

    Érdekes, akkor nem zavar az OFFolás, mikor Géza követi el?

    Rajtad nem látszik, hogy Ormost olvastál volna valaha is. Ha valaki megjelent a 80-as években, az még nem azt jelenti, hogy bármiről írhatott a nagyközönségnek!

    Az Elios-ügyről leírtam már a véleményem a másik topikban. Majd a választáson kiderül, hogy a régi fidesz-szavazók mennyire díjazzák ezt a viselkedést (és hogy lesz-e helyettük új tábor?). A Tocsik-botrányról is a szavazáskor mondtak véleményt a volt szadeszosok.
    De azért átmenni nem fognak az ellenzékhez, ha ebben reménykedsz.

  • Hazzay miértnem maradsz már csendben.
    Minden egyes hozzáröffentéseddel csak rontasz a helyzeteden.
    Nem vagy képes észrevenni mikor toltad túl a bringát?
    Ez a baj veletek FIDESZ-esekkel.
    Soha semmi nem elég nektek.

  • Lámpácska. Te akkor sem látnád, ha szembeállnál velem. Szállj már le a II. világháborúról, nem arról van szó. Vagy készülsz, hogy ezúttal hogy kell majd bemártanod a “nemzetbiztonsági kockázatokat” az idegenrendészeti távoltartás érdekében?

  • hazai lámpa
    2018 február 22
    6:37 du.

    Búcsúzóul még megkérdezném, hogy az avatarom tényleg szvasztikára hajaz? Kinek volt ez a fantasztikus ötlete, hogy ezt kapjam, egyedül vagy csoportosan találtátok ki?
    Az elég érdekes, hogy senki másnak nem “dobta ezt a gép”.
    __________________________

    Okos gép, csontot neki, vakarjuk meg a buksiját!

    És most hagyjuk már szegény Horthyt nyugodtan forgolódni a sírjában. Ismerjük el, hogy egyáltalán nem utálta, nem is rekesztette ki semmiből a zsidókat, sőt nagyon is szerette őket, különösen pörköltnek, nokkedlival…

    Szóval, akkor most lezártnak vehetjük ezt a kínzó vitát. Akkor most ugorjunk 70 évet, és térjünk át valami aktuálisabbra: Mi a szándéka velünk, magyarokkal a mi derék Orbán Viktorunknak? Hazai Lámpa, remélem erre is megfelelsz…

  • Lámpa, “Búcsúzóul még megkérdezném, hogy az avatarom tényleg szvasztikára hajaz? Kinek volt ez a fantasztikus ötlete, hogy ezt kapjam..”
    Hát szerintem jobb mint az erőlködéstől kipirult marhatök. 🙂
    ….
    Visszaolvastam a Gerti-féle Arany cikket – az elég kemény volt -, ott őt kellett marasztalni, mostanában téged, lányok nélkül ez a fórum sokkal kevesebbet érne.
    Mindenki vegyen példát Figyelőről, tucatnyian akarták hogy elhallgasson, aztán azok közül már egy sincs itt.

  • Neonáci Hitlerista Charli:
    Ne udvarolj és tanulj biológiát.
    Tudd felismerni az egyes növényeket,
    mégha nehezedre esik is azután hogy legyilkolt
    emberek levágott és zansásított fejeit tanulmányozod
    mik megmaradtak a haláltáborok hálistennek rég felakasztott őreinek a gyüjteményeiböl.Tudom..tudom…fej/fej…de akkor is!

  • Alma:
    Tényleg..
    Fel sem tűnt.
    Hogy horogkereszt neki a jele.
    Ha Hazzudóssy nem hívja rá fel a figyelmet!
    Hiába no.Már a régi rómaiak is tudták : “Nomen est omen”

  • NHC* :
    Neked mi volt az óvodában a jeled?
    Netán vörös körben egy menóra,két füstölgő kéménnyel áthúzva?

    *NHC = Neonáci Hitlerista Charli

  • hazai lámpa
    2018 február 22
    6:37 du.
    Kedves Hazai Lámpa!
    Ugyan ne csacsiskodj már! Mondok egy jó tanmesét, amit most találtam ki a marasztalásodra, mondjuk rám vonatkoztatva, hogy ne sértődj meg. Tegyük fel, ha ifjú házasként, szűzen és naivan betévedek egy kuplerájba, elvárhatom-e az ott dolgozó szakemberektől, hogy az erkölcsös házas életről oktassanak ki, ezzel rontva a saját üzletüket? (Van ennek egy utcán dolgozó hölgyek megesésével kapcsolatos változata is, de az nem elég szalonképes!) 😀

  • Orsós Elemér
    2018 február 23
    11:43 de.

    Én tényleg komolyan hittem, hogy Chris érvekkel alátámasztja majd, és nem alaptalanul dobálózik azzal, hogy azt írja bárkiről, hogy az “hárítja a magyarok felelősségét a holokausztban”.

    Most nagy a szerelem a Márki-Zay felé, ahogy látom. Majd azt kell megnézni, hogy fognak rá kígyót-békát kiabálni, ahogy telik az idő. Ha majd előjönnek az elvi, országos kérdések, pl. mi a véleménye a német megszállás emlékművéről, a KLIK-ről és a kötelező hittanóráról stb.?

  • Orsós Elemér

    hazai lámpa
    2018 február 28
    6:47 de.
    Még ne dobjuk a gyeplőt a megvadult lovak közé! 😀

  • Hazzudóssy nem azt mondtad hogy elmész valahová máshová innen?

    Tudtan hogy csak duma….

  • Orsós Elemér
    2018 február 28
    7:46 de.

    Ugyan már, elég ha néhány ismert baloldali lap cikket ír Horthyról, hogy mekkora patás ördög-náci-fasiszta volt, és a nép hanyatt-homlok otthon marad, nem szavaz az ellenzékre.

    Ki akarja ezt hallgatni állandóan? Az is történelemferdítés, amit a fidesz csinál, de az legalább pozitív irányba ferdíti a magyarok önképét!

  • Geyza
    2018 február 28
    8:21 de.

    Talán azt még megengeded, hogy a hozzám intézett kérdésre válaszoljak? Köszönöm …

  • Felőlem Hazudocivocski nénuska azt teszel amit akarsz.
    Dehát TE kényszerítetted ki a helyi neonácikból a krokodil-könnyeket, hogy már nem bíííírod ezeket a gonosz szörnyeteg libsibibsi antifákat.

    Akkó most miva’ ?

  • Lámpa, izgalmas hetek jönnek a választásokig, itt ne hagyj bennünket.
    Geyza-val ne törődj, szeretet hiánya van mint a szomszédom kiskutyájának, addig csahol, amíg meg nem simogatja valaki.

  • NHC*
    Az ötlet jó.
    Hazudóssyra is szükség van a választási jamboree-n.
    Kár hogy ő, amikor itten elkezdte az ámokfutását, még kissé “ostorozta” az Orbán-rezsimet.Érdekes lesz végignézni amint kibújik belőle a szög. Vagy fordítva hehehe.

    *NHC = Neocsárli

  • Geyza, akkor kössél vele tűzszünetet a választásokig, és meglátod még jobban is érzed majd magad ettől.
    Ha meg vannak még mérges nyilaid, lövöldözd inkább felém.
    Úgy legalább még bátrabbnak is látszol. 🙂

  • NHC*:
    Te valamit frankón benéztél.
    A folyamatos “harci üzemmód” a ti resszortotok.
    Feltételezem TE még egy pizzát sem tudsz úgy megrendelni
    hogy ne legyen benne kis Jobbik-öndícséret, csiptnyi zsidózás.

  • Starchild
    2018 február 28
    3:48 du.

    Kupleráj?
    HOOOOOLLLLLL ??

    Máris indulok!
    Csak előbb veszek virágot,bonbont és pezsgőt.
    Egy úriember mégsem mehet oda üreskézzel nemiga ?.. : )

  • Geyza
    2018 február 28
    12:38 du.

    Gézu, kettőnk között az az egyik különbség, hogy én nem akarom ráerőltetni az emberekre a véleményemet. Döntsön mindenki a választáson saját maga, nem akarok befolyásolni senkit! De azért nem árt, ha a tények alapján döntenek az emberek, nem mendemondák alapján.

    Már leírtam neked máskor, de úgy látszik hiába, hogy valóban az elején ellenségesebb voltam a jobbosokkal, és megengedőbb az én oldalammal. Csak aztán láttam, hogy itt milyen olcsó sikert lehet elérni az Orbán-takarodj!-gyal.
    Szóval a politikai értékrendem nem változott, de azt érdekes volt látni, hogy a saját táboromban “lőnek rám”, ha nem ordítom elég hangosan az Orbán takarodj!-ot.

  • charlie
    2018 február 28
    12:17 du.

    A választások nem nagyon érdekelnek, megmondom őszintén. Inkább a társadalmi folyamatok érdekelnek, ma pl. a Magyar nemzetben olvastam egy érdekes cikket a lakáshelyzetről. Az ilyen fontos ügyekben egyik pártnak sincs mondanivalója, vagy csak ígéretek szintjén.

    A KMH is inkább hasonlít választási kortes-lapra, mint komoly hírújságra. Semmi bajom azzal, ha másoknak fontos a kampány. Én úgy látom, hogy a kormány nagyon sokat hibázik, viszont az ellenzéknek még annyi programja sincs. Illetve az az egy programja, hogy mindent visszacsináljon 2010 előttre, ami ugye országos felfordulással járna, de erről mélyen hallgatnak. Pl. hogyan fordítanák vissza a KLIK-et?

  • charlie
    2018 február 28
    12:17 du.

    Itt küldöm a cikket, persze csak ha Géza megengedi!:)

    Úgy látom, hogy most minden párt a középosztályra hajt, őket érdeklik a korrupciós ügyek is leginkább. De hozzátenném, hogy Magyarországon a középosztály nagy része leszakadóban van. Pl. a gyerekeik számára (az alsó középosztályban) nem tudnak lakást venni a szülők, és ez volt az elmúlt harminc évben Magyarországon a fiatalok lakásszerzésének egyetlen biztos útja! Aki hitelt vesz fel vagy bérel, az bajba is kerülhet. Elég egy rossz év vagy tartós betegség, és nincs megtakarítása a legtöbb családnak, hogy átvészeljék!

    A szociális bérlakások valójában soha nem térülnek meg, annyira kicsi a fizetés minálunk. Figyelmébe ajánlanám az olvasóknak, hogy a Kádár-korban nemcsak kedvezményes hitel volt! Hanem sokan vidéki házakat korszerűsítettek, építettek. Ez megérné a magyar fizetések mellett is, csak ezt ugye meg kéne szervezni …
    A cigányok vetették a vályogtéglát, és nem is rossz minőségben készültek ezek a kockaházak, amiket a vidéki családok építettek a 60-as években. Még ma is ezek teszik ki a lakásállomány nagy százalékát, ebből gondolom, hogy tartósak.

    https://mno.hu/ingatlan/fel-nemzedek-el-kommunaban-2449972

  • hazai lámpa
    2018 március 1
    9:17 de.

    Talalomnak üzenem, hogy ha elolvassa ezt a cikket, akkor ebből is látja, hogy az önkormányzati rendszer mekkora igazságtalanságokhoz vezetett az elmúlt harminc évben! Túlzott liberalizmus volt, de központi támogatás nélkül nem tudtak helyi szinten segíteni a leszakadó tömegeken, illetve azon a húsz százalékon, aki már mélyszegénységben él régóta!

    Ezt kéne ajánlgatni a kanadaiaknak, nem pl. a kötelező hittan eltörlését, amit minap Gyurcsány a zászlajára tűzött, de minek …

  • hazai lámpa
    2018 március 1
    8:36 de.

    “Gézu, kettőnk között az az egyik különbség, hogy én nem akarom ráerőltetni az emberekre a véleményemet.”

    ÁÁáá hát persze hogy nem.
    Csak éppen litániákat írogatsz az elméleteidről.
    Hasba akarsz dumálni mindenkit.

  • Lámpa a lakáshelyzetet szívesen kivesézem veled, de menjünk már egy frissebb cikkhez, mert ezt is csak szerencsével találtam meg.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.