Kanadai Magyar Hírlap

Archive for the 'Világ' Kategória


Hillary Clinton még esélyes

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Február 11, 2008

Hillary ClintonHillary Clinton szenátornak még van esélye a Demokrata Párt elnök-jelölti verseny megnyerésére, de az elmúlt hetek kétségkivül meggyengítették kampányát. A Clinton-kampány eredetileg úgy tervezte, hogy a szuper-keddi választásokon végérvényesen kiüti Barack Obamát a versenyből és innentől már elkerülhetetlen lett volna Clinton elnök-jelölti pozíciója. De mint már tudjuk, nem a papirforma szerint történt a szuper-kedd. Clinton fölényesen győzött a legnagyobb államokban (mint például New Yorkban, New Jerseyben és Californiában), de Obama sikert aratott 13 kisebb államban, köztük Alabama, Colorado, Connecticut, Delaware, Georgia, Kansas, Minnesota, Missouri és (természetesen) Illinois-ban. Így többnyire kiegyenlítődik a viszonyok Obama és Clinton között a szuper keddi választások után. De a legtöbb elemző szerint a lendület most már egyértelműen Obama táborában van.

Clinton langyos szuper-keddi szereplése után, vereséget szenvedett Louisianaban, Maineben, Nebraskaban és Washington államban. Ezen kivül Clinton öt millió dollárt vett ki saját bankszámlájáról, mivel kampánya pénzügyi nehézségekkel küzdött.

De a problémák ellenére, a legtöbb elemző szerint hiba lenne Clintont leírni  és biztosra venni Obama elnök-jelöltségét. Clinton különösen népszerű a latin-amerikai lakosság köreiben és éppen ezért jó esélyei vannak Texas államban, ahol március 4-én lesznek a jelölő választások. Szintén ezen a napon választanak Ohio és Pennsylvania demokrata szavazói és e két állam demográfiai profilja (melyre jellemző egy jelentős nagyipari munkásosztály) inkább Clintonnak kedvez.

Ezen kivül nem lehet tudni, hogyan szavaznak majd a szuper-küldöttek (super delegates). Ezek a küldöttek többnyire az Demokrata Párt országos bizottságának tagjai, valamint megválasztott federális és állami politikusok és partfunkcionárusok, akik (egyes elemzések szerint) inkább Hillary Clintont támogatják. A küldöttek kb. húsz százaléka tartozik ehhez a csoporthoz és többen még erősen kötődnek a Bill Clinton elnökségével fémjelzett korszakhoz.

Kétségtelen, hogy Hillary Clinton nehéz helyzetben van és Obama továbbra is élvezi az egyetemi végzettséggel rendelkező, fiatalabb demokraták támogatását és  az afrikai-amerikai kisebbség is többynire mellette áll. De néhányan már Obama iowai győzelme után is leírták volna Clinton, azonban mint kiderült, a new yorki szenátor meglehetősen kitartó és rugalmas. Kérdés azonban, hogy ez most elég lesz-e neki ahhoz, hogy legyőze Obama lendületes kampányát. Annyi azonban biztos: a 2008-as amerikai elnök-jelölő választás idáig tele volt meglepetésekkel.

Kanadai Magyar Hírlap 

Posted in Világ | No Comments »

Elhunyt Tom Lantos magyar származású képviselő

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Február 11, 2008

Tom LantosÉppen szombaton közöltünk egy angol nyelvű cikket  a Kanadai Magyar Hírlapban Tom Lantos, amerikai demokrata-párti képviselő életéről és tevékenységéről, de ma reggel jött a szomorú hír, hogy a 80 éves magyar származású politikus meghalt. Lantos volt az amerikai kongresszus egyedüli Holokauszt túlélője. Lynne Weill, a képviselő szóvívője elmondta, hogy Lantos a maryland-i Bethesda Naval Medical Center-ben húnyt el. Mint ismert: Lantosnál tavaly fedezték fel a nyelőcsőrákot és ezért bejelentette, hogy az év végén visszavonul a politikától 27 éves karrierje után. Lantos felesége, Annette, elmondta hogy férje életét a “bátorság, optimizmus, valamint a családjához való elkötelezettség jellemezte.”  

Lantos édesanyja  és családjának nagyrésze meghalt a Holokausztban. 1944-ben a 17 éves Lantos sikeresen megszökött egy magyarországi munkatáborból és Budapestre menekült, ahol saját elmondása szerint élelmiszert hordott a Raoul Wallenberg által fenntartott menhelyeken lévő magyar zsidóknak. “Csak az Egyesült Államokban történhetett meg az, hogy egy fillér-nélküli Holokauszt-túlélő és náci-ellenes harcos egyetemre járhatott, családot alapíthatott és a kongresszusban dolgozhatott három évtizeden keresztül”–írta Lantos memoárjában.

Utolsó óráiban Tom Lantos feleségével, két lányával, unokáival és dédunokáival volt.

Kanadai Magyar Hírlap

Posted in Világ | 1 Comment »