A magyarországi baloldali és liberális ellenzék válaszút elé került: képesek lesznek-e társadalomképüket, világnézetüket megosztó nézetkülönbségeiken felülemelkedni, és akcióegységet szervezni – vagy hosszú időre elbúcsúzhatnak az alakuló jobboldali-szélsőjobboldali szövetség demokratikus (parlamenti úton) történő megváltoztatásának lehetőségétől.

Nem véletlenül, az utóbbi hetekben az is szinte egyöntetűen hangoztatott megállapítás, hogy a radikális nemzeti konzervatizmust képviselő központi erőtérnek nyíltan beismert szándéka az egyszer már háborúvesztésbe, egymillió honfitársunk elvesztésébe torkollott Horthy-világ restaurációjának megvalósítása. Az avitt külsőségek – zászlók, egyenruhák, jelszavak, egyéb megnyilvánulások – tömeges megjelenése még az elfogulatlan szemlélődő számára sem hagy kétséget e cél tudatos közelítésének tényszerűségéről.

Mi a helyzet 2012 nyarán, az ellenérdekelt politikai és társadalmi körök háza táján?

A baloldali pártok és a liberálisok képesek voltak-e megemészteni, hogy a politikai paletta jobboldalán lévőkkel szemben valamennyi másként gondolkodó automatikusan „baloldali” minősítést kap?

A közösségalkotási optika kedvéért képesek-e elviselni a közösítő jelzőt?

*

Úgy hiszem, nem tévedek, ha kerek-perec leírom: jele sincs annak, hogy megkezdődött volna a vélt érdekellentétek félretétele, annak felismerése, hogy a jelen helyzetben nincs más alternatíva: az ellenzékben lévő baloldali illetve liberális eszmeiségű pártok összefogására van (lenne) szükség. Mint az utóbbi két esztendőben, úgy most is, megállapíthatjuk: változatlan erővel folyik a világnézeti, történelmi eseményértékelés és a személyekkel szembeni szubjektív tapasztalatokra alapított különbségtétel – a különbség hangsúlyozása. Még a rasszizmust, az antiszemitizmust „hivatalból” elutasító szervezetek között is érzékelhető a kirekesztés e furcsa formája – az azonos tevékenységet folytatók együttműködést nélkülöző tevékenysége. A taktikai szükségszerűség felismerése mégcsak nem is körvonalazódik, az sem, hogy a filozófiai viták helyett a szervezésnek, az útépítésnek, a közös cél kijelölésének van itt az ideje.

Tapasztalataim alapján leleplezetlen bizalmatlanság fogadja a polgári (zömében baloldali konzervatív, kisebb részben liberális, még kevésbé neoliberális) szociálisan érzékeny és humanista életfelfogást követő emberek csatlakozási szándékát a szociáldemokratáknak nevezett pártok és a kommunisták részéről. Ugyanilyen fogadtatásban részesülnek a polgári oldal hívei táborában a tradicionális szociáldemokrata és a nyíltan marxista világnézet hirdetői.

Ha elemeznénk a jelenleg regnáló konzervatív jobboldal központi sajtópropaganda tudatosan tervezett csapásirányát – több százezer vagy több millió választópolgár előtt világossá válhatna: a „baloldaliságot”, mint gyűjtőfogalmat, az ellenzéki pártok, személyek megjelölésére használják, őket tekintik egyöntetűen ellenfélnek, ellenségnek. Baloldaliság vagy nemzetellenesség jelzőivel mossák össze az ideológiai alapon álló baloldaliságot a polgári humanistákkal – majd kriminalizálva, lejáratva őket, valamennyiüket szabad prédának kínálják fel a radikális tettekre kapható lumpenrétegeknek.

A kormányzó Fidesz MPSZ immár hosszabb ideje szinte tálcán kínálja fel egy olyan koalíció létrehozásának lehetőségét, melyet az utóbbi 22 esztendőben soha nem tapasztalhattunk meg. Az egység hiányában, a törésvonalak fennmaradásában azonban kétségtelenül szerepet játszik a karizmatikus vezető hiánya, másrészt a közös cél társadalmi modelképének hiánya. – A baloldalnak remény sem lehet az éppen regnáló hatalmi struktúrával szemben támogatást kapni a magyarországi tömegektől akkor, ha azok nem kapnak képet, egyértemű választ az életüket befolyásoló kérdésekre. Egyebek mellett arra is, hogy mit szándékoznak tenni a jövőben az ország önálló ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi értéktermelő képességének visszaállítása érdekében, vagy hogy milyen mértékben és elvi megközelítésben tekinti kívánatosnak a köztársasági alkotmány helyreállítását – annak népszavazás által történő megerősítését.

*

Ezekben – és a most fel nem sorolt ideolgia-függő kérdésekben – tehát a minimálisan közös nevezőt meg kell találni a demokrácia ellenzékben lévő híveinek. Ez pedig csak átlagon felüli kompromisszumkészség, nemzetszolgálati elkötelezettség, a szövetséges erők iránti bizalomra alkalmasság esetén lehetséges. A problémasor magába foglalja a politikailag igencsak érzékeny terület egységes értelmezésében történő együttgondolkodás elérését is: ez pedig az Európai Unióhoz, az ország szuverenitása jelentős részéről történő lemondás problémakörét érinti. – Látva, tapasztalva a radiális jobboldalnak az ezzel kapcsolatos (de merőben más levezetéssel és céllal) elénk tárt euroszkeptikus válasz-dömpingjét, egyetlen irányváltásra készülő politikai erő sem mellőzheti e kérdéskör kezelésére vonatkozó nézeteinek kifejtését.

Bonyolult érdekviszonyokat produkáló korban élünk, minden érdekeltnek tudomásul kell vennie, hogy nem követhetőek filozófiailag vegytiszta érdekek és megoldások!

A világnézeti különbségek alapján békétlenkedők tétova igazolásaként, szót kell ejtenem arról, hogy fellépésük talán nem is annyira tudatos érdekelemzésnek, mint inkább a jobboldali hatalmi központból menedzselt, kimondottan az antifasiszta fellépés egységesedésének veszélyét elhárítandó propaganda hatása alatti cselekvésnek tudható be. Politikai ellenfeleink világosan felismerték, hogy az antifasiszta szemlélet és társadalmi kiállás, az eltérő nézetű erők összefogására már önmagában is alkalmas működési terület – vagyis az e nézeteket hirdetők megosztása számukra elsőrendű feladat. Mindössze csak azt kell elérniük, hogy valamennyi – számukra ellenzékinek számító – politikai szerveződés csak a saját antifasiszta fellépését szervezze, e területen decentralizáltan működjenek.

Tapasztalhatjuk: napjainkban ma már az MSZP, az LMP, a Magyar Kommunista Munkáspárt és a Magyarországi Munkáspárt 2006, stb. önálló, egymástól és a liberálisoktól elhatárolódó antifasiszta fellépést folytatnak. – Talán egyedül csak a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, valamint a Magyar Antifasiszta Liga őrzi következetesen a náci-nyilas tendenciákkal szembeni kiállás univerzalitásának eszméjét, a harc szükségességét.

Szót kell ejteni a közéletben folyamatosan tapasztalt kísérletről, ti. arról, hogy létezik egyfajta „baloldali antiszemitizmus” is… – ennek emlegetésével igyekeznek (nemzetközi szinten is) elérni a demokraták sorainak megbontását. Ez gyakorlatilag egyfajta fajelméleten alapuló emocionális nézetkör híveinek, valamint a fenálló valós osztályviszonyok konkrét elemzésének bázisán nyugvó, a történelmi materializmus által adott módszerrel feltárt összefüggésekben meggyőződött más baloldaliak megosztását kívánják elérni.

Meg vagyok győződve arról, hogy mindenképpen célszerű és helyénvaló a magyarországi baloldal „tömbösödésének” útjában álló jelenségekről őszintén szót ejteni… A feladatok egyértelmű felvázolása, az elérendő cél világos megfogalmazása, a szükséges önkorlátozások és kompromisszumok nélkül a „baloldali összefogás” csak óhaj, üres szlogen marad.

2014-ig roppant kevés időnk van hátra, még akkor is, ha erre egyébként minden baloldali pártban vagy a változásokat akaró milliókban kézzelfogható igény van.

Magam is osztom a népi bölcsességet, miszerint „elviselhetőbb a borzalmas vég, mint a végnélküli borzalom”.

Hirschler Tamás

Magyar Antifasiszta Liga

Ügyvezető Testület elnöke