Archive for 2015

Válsághelyzetben

2015 szeptember 11 10:43 de.9 hozzászólás
Válsághelyzetben

Lázár János egy alig meglepő bejelentéssel élt a kialakult menekült-helyzettel kapcsolatban. Miután Orbán Viktor meghirdette az új időszámítást, Lázár bejelentette a szükségállapotválsághelyzet keddi, 2015. szeptember 16.-i kihirdetésének lehetőségét. Ami, azok után, hogy a honvédség mozgósítása, a hírek szerint, gyakorlatilag megindult: puszta formalitás. Még akkor is, ha a honvédség hivatalosan csak az esetleges válsághelyzet-kihirdetésre felkészülő gyakorlatot tart. De annak, akinek Lázár János bejelentését követően, és az előzmények ismeretében kétségei támadtak volna, annak Kovács Zoltán, a kormányzati szócipelő is megerősítette: az esély nagy, hogy ez bekövetkezik. Amire pedig a kormányszóvivő szerint nagy az esély, az valószínűleg bekövetkezik. A röszkei helyzet, az arról […]

Read more ›

(V)álsághelyzet

(V)álsághelyzet

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésére tett javaslatot a Belügyminisztérium a kormánynak, a kabinet a jövő keddi ülésén dönt erről – mondta Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszámolt, hogy a nemzetbiztonsági kabinet kap olyan jelzéseket, hogy erősödik a térségben a szervezett bűnözői körök tevékenysége, és a terrorveszély lehetősége is nő Magyarországon. Mint a tudósok írják, válság jöhet létre rosszul, vagy egyáltalán nem kezelt konfliktusok esetén – kialakul a krízis. A válság az egyén, egy csoport vagy a társadalom életében megnyilvánuló súlyos zavar, nehéz helyzet, amelynek kimenetele jó is, rossz is lehet. A válsághelyzet, a […]

Read more ›

Szily Lászlóról és az „unalmas náci-zsidó befeszülésről”

A Narancs jelenlegi címlapja

A Cinkben megjelent Szily Laszlo írása, melynek a lényege ez: „Minden gonzónál, vicces kutyás cikknél és szellemes beszólásnál fontosabb volt az az attitüd, hogy hiába van markáns – liberális – világnézete, a Narancs felülemelkedik az áporodott, unalmas bal-jobb, náci-zsidó befeszülésen, no meg a pártos újságíráson, mert szabad és okos.” Lehet azon vitázni, hogy helyes-e Orbán Viktort Hitler-bajusszá lényegülő szögesdróttal ábrázolni, nem dobom fel a talpamat attól, ha valaki azt mondja, nem helyes. Persze az is vita tárgya lehet, hogy csak akkor szabad-e Hitlerezni, ha valaki már gázkamrákat épít, és néhány országot bekebelez, vagy szabad-e már néhány attitűdöt kiragadni, és annak […]

Read more ›

Kertész Ákos: Haladás? Honnan hová? (1. rész)

2015 szeptember 10 8:26 de.10 hozzászólás
A new dawn / hanofharmony.com/

A múlt, ahogy füstvetve összeomlott, úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot előre – (Illyés Gyula) Néha nem árt túlnézni a saját portánk kerítésén. AZ ADRENALIN SZEREPE Az orvosok tudják, hogy az infarktus vagy a gyomorfekély (mindkettő pszichoszomatikus betegség) egyik rizikófaktora, ha az embernek ébredés után első gondolata az, mit is kell ma csinálnom? Hol is kezdek, mit kell elintéznem, kit hívok föl, ki fog hívni, kivel tárgyalok és miről? Annak az idegzete nyugodt, annak az immunrendszere erős, aki minden nap ugyanakkor kel, tudja, mi a dolga, mert ugyanoda jár dolgozni, ugyanabban az időben ugyanazon az úton, ugyanazzal a járművel. […]

Read more ›

Valaki, aki senki és semmi

Valaki, aki senki és semmi

Szaporodnak a baljós jelek. És a jobboldal képtelen észhez térni. Már nem is fog. Az a nő, aki a gyerekével menekülő apát elgáncsolta majd egy kislányba is durván belerúgott, nem egyszeri aberráció volt, hanem a sokéves jobboldali terrormentalitás természetes következménye. A röszkei mezőn bekövetkezett morális tragédia egy mind jobban széteső, süllyedő ország még egy figyelmeztető jajkiáltása volt. De az a rúgás nekünk is szólt, vagy talán elsősorban nekünk. Az áldozatok inkább csak a közvetítői voltak a jobboldal fenyegető üzenetének: ez vár mindenkire, aki nem úgy gondolkodik, mint ők. Ez a történelemben elakadt, a mai Európával végképp nem összekapcsolható világkép hetven […]

Read more ›

Kvóta aztán ne legyen!

8:23 de. Kvóta aztán ne legyen! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Kvóta aztán ne legyen!

Méghogy kvóta! De az aztán már végképp, hogy ne legyen, még csak az kéne! Magyarember ezeréves történelmén kiérlelt véleménye egyértelműen kvótaellenes, és csak azért nem mondjuk azt, hogy a tuggyukkik találták ki, merthogy ez is magyar találmány, csak akkor numerus claususnak hívtuk.Persze a tuggyukkik tanulékony nép, lehet mégis, hogy átvették? De mindegy is, a lényeg az, hogy ne legyen kvóta, ne jöjjön be senki a határainkon illegálisan, aki meg a határátkelőkön keresztül érkezik, annak írjuk ki – úgyis szeretünk mindenféléket kiírni: Ha jöttök lesztek, ha hoztok, esztek! Majd ültessük le őket a mezőn és tanítsuk meg őket az „ürge van […]

Read more ›

Volt egyszer egy Kertészeti Egyetem.

8:20 de.1 comment
Volt egyszer egy Kertészeti Egyetem.

S igen! Tegye fel a kezét az, aki meglepődött a híren: Balog Zoltán aláírta azt a papírt, amit elé tettek a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) feldarabolásáról. Alkalmasint az egyetemi szenátus tiltakozása, és az egyetemi polgárok két napos tüntetése ellenére. Amivel két dolog nyilvánvalóan igazolódott, s amely aktus a jelenlegi hatalmi arroganciát ismerve figyelmeztető jel lehet a teljes magyar felsőoktatásnak. Az említett két tényező egyik teljesen nyilvánvaló. Az, hogy a felsőoktatásért felelős állami vezetés a legnagyobb ívben fütyül az egyetemek önállóságára, az egyetem szakmai vezetésének állásfoglalására, illetve a szakmaiságra általában. Közös gyökérként ehhez talán a hatalmi gyökerek hatalmi arroganciáját lehetne megnevezni. […]

Read more ›

Újabb menekülthullám, avagy hogyan adják el Európát?

Újabb menekülthullám, avagy hogyan adják el Európát?

A több éve dúló közel- keleti háború lassan eléri a jó öreg Európát is. Amikor Amerika kirobbantotta az iraki háborút, nem gondolta végig, hogy tulajdonképpen ki ellen is kell felvennie a harcot. Nem azt támadta meg aki a közvetlen veszélyt jelentette a világra, hanem a gyengébb, csak ellenségnek kikiáltott Irakot. Nem Irakot kellett volna, hanem a jóval nagyobb veszélyt hordozó Iránt. Amit akkor Amerika elrontott, annak hatásai csapódnak le most a világon. Senki sem gondolta akkor, hogy Amerika beavatkozása a közel keleten majd ekkora bajt zúdít a világra. Kitört az „arab tavasznak” elnevezett- valójában iszlám forradalom, és nem demokratikus változásokat […]

Read more ›

Nemzetközi töketlenkedés – vagy mégsem?

2015 szeptember 9 7:46 de.24 hozzászólás
Nemzetközi töketlenkedés – vagy mégsem?

Pattog a Mi Fényességesünk, mint kecskeszar a deszkán, hogy rusztikus legyek. Új kerítésépítő mestert nevezett ki, aki majd lekaratélyozza a menekülteket, emellett öklének egy ütésével két kerítésoszlopot ver be tövig a földbe, melyeket aztán tanítványai húznak vissza szabványos magasságig. Vessetek ki szívetekből, de én ezt a komát kedvelem, ő talán még mosolyogni is tud, dacára annak, hogy Harrachal sokat tartózkodik egy légtérben egészen európai figura, mégha Orbán szekerét tolja is, de ez az ember dolgozik, tanít, sportol, talán ő lenne alkalmas egy belső átrendeződés elősegítésére a jobboldalon – ki tudja? Nade ne álmélkodjunk a szükségesnél többet azon, hogy a Fidesz-szatellitben […]

Read more ›

Egy ultra, kamerával

Egy ultra, kamerával

Most, például, nagyon szeretném azt hinni, hogy a 444 által közölt összeállításban csupa népmesei elem legyenek a felvételek, és a következmény is. A következmény is. Függetlenül attól, hogy a rossz látszólag elnyerte méltó kirúgását a megörökített felrúgását követően. Mármint azt a felrúgást követően, amit nem az illető kapott, hanem amit kiosztott. A 444.hu által közölt videók egyike alapján ugyanis egy magyar operatőrnő egy laza mozdulattal felgáncsolt egy gyermekkel futó férfit. Nem sokkal később aztán előkerült a röszkei események egy másik felvétele, amelyen azt a pillanatot kapták el, amikor ugyanez a kamerahurcoló egy kislányt rúg fel. A felvételeket bemutató közlemény szövege […]

Read more ›

Fischer Ádám Kossuth-díjas világhírű karmester újra a Szabadság téren

2015 szeptember 8 8:08 de.1 comment
Fischer Ádám a Szabadság téren.

Ezennel Fischer Ádám az Eleven Emlékműben beszélget velünk! Gyertek, osszátok meg és tudósítsatok róla! A Jobbikról: gyakran feltett kérdések és hibaelhárítás címmel az Eleven Emlékmű beszélgetéssorozat indított.A Jobbikról szóló sorozatunk első részében Fischer Ádámmal és Kőszeg Ferenccel beszélgetünk (2015. szeptember 14., hétfő 18:30–20:30 – Szabadság tér, Budapest.) A meghívó és az esemény további részletei itt megtekinthetőek. „Él az, aki eleven” AZ ELEVEN SZABADSÁGRÓL Fischer Ádámmal és Kőszeg Ferenccel A SZABADSÁG TÉREN, AZ ELEVEN EMLÉKMŰBEN szeptember 14-én este hétkor: „A szabadság mindig a másképp gondolkodók szabadsága.” Csaknem száz éve írta le ezt a mondatot Rosa Luxemburg A szociáldemokrácia válsága című alkotásában, […]

Read more ›

A magyarok védelmében

A magyarok védelmében

Akik olvasták már más írásaimat, azok tudhatják: nemcsak hogy távol áll tőlem mindenféle magyarkodás, hanem szólok is ez ellen, ahol tehetem. Rendkívül veszélyesnek tartom a mindenféle „vitéz budapesthyek” (van ilyen, komolyan!) verbális, néha tettleges ámokfutását. Azt az általam csak felcsúti tahóságnak nevezett tünetegyüttest, amelynek fő megtestesítője, szószólója a jelenlegi magyar kormányfő. (Bár némelyek hajlamosak ezt „politikai tehetségnek” nevezni.) Azt is látom, hogy a mai magyar társadalom tekintélyes hányada – ha nem is kétharmada – híve ennek a kisebbrendűségi érzésből, agresszív ostobaságból összeálló kevercsnek. De nem mindenki. És ez a jelenlegi nehéz helyzetben is jól látható, a segélyosztásoknál hajladozó százak munkájából, […]

Read more ›

Én NAIV!

Én NAIV!

Futottam egy kört, átnéztem sajtókat,híreket Orbán Viktor tegnapi gusztustalan és elfogadhatatlan kijelentése kapcsán, amellyel a cigányságot feláldozható prédává teszi. Bízva abban, hogy egy miniszterelnök nyílt náci-szintű uszítása egy esetleges etnikai törésre, üldöztetésre minden józanul gondolkodó sajtót, politikai pártokat megbotránkoztat. Ezidáig, nagyjából 24 óra elteltével mindössze két magyar nyelvű külföldi érdekeltségű sajtót és egy magyarországit érintett meg, vállalt emberi kötelességből szolidaritást a hazai cigányság felé.( Amerikai Népszava- Laszlo Bartus, Kanadai Magyar Hírlap Ille István, jó magam, és nem utolsó sorban idehaza 168-óra Online). KÖSZÖNJÜK ! Politikai pártok közül egyes-egyedül Fodor Gábor MLP (Magyar Liberális Párt) adott ki közleményt, melyben leírja: ” […]

Read more ›

Menekültekről, hetedíziglen

Menekültekről, hetedíziglen

Mert hát ez már csak ilyen róka. Adva van, ugyebár, a kormányzati menekültügyi politika, ami úgy szégyenletes, ahogy van. Egy kis kitekintés ezzel kapcsolatban a külhoni sajtóban megjelentekre, címszavakban: NYT: Orbán Viktor, a felfuvalkodott kis Putyin azt mondja, hogy az európai civilizációt és a keresztény világot védelmezi, amikor kerítést emel. Orbán Magyarországa hátat fordít ’89-es önmagának, mi több, elfelejti, miként talált menedékre több százezer magyar ’56ban Nyugat-Európában. Financial Times: kemény bírálatok érik Magyarországot, amiért elrettentő módszereket alkalmaz. Joggal vádolható a magyar kormányzat, hogy nem tartja magát az európai értékekhez. Huttington Post: gusztustalan, amit Magyarország tesz a menekültekkel, dobjátok végre már […]

Read more ›

Demagógisztáni napló: Ultrakultúra

Demagógisztáni napló: Ultrakultúra

A futball biztos nagyon jó sport. Aki szereti nézni, művelni tegye. De ha ez azzal a horda-sleppel jár, amiből az ultrák adtak kóstolót legutóbb, akkor kár volt ennyire kiteljesíteni a stadion-kultúrát. De lehet, hogy ez az a kultúra, amit annyira féltenek a menekültektől? Duró Dóra is emiatt van talpig aggódásban? Azt ugyanis tudjuk, hogy a hazánkban érkezett, idegen kultúrához szocializálódott, menekültek az önbecsülésük alig burkolt rombolását is meglehetősen viselték, A sokadik hatalmi provokáció volt az, amitől elszakadt a cérna. Miközben a városban fasisztoid eszméktől sem túl távol megkapaszkodott szellemi amőbák csapata csuszamlott keresztül a városon. Menet közben a nekik aligha […]

Read more ›