2019 október 31 11:32 de.
Valószínűleg kevesen tudják, melyik Magyarország legrégebben alapított városa? Melyik az, ahol két szent is járt, az egyik itt is született? Itt haladt át az egyik legfontosabb római kereskedelmi útvonal, római kori szentélye világszerte ismert. Mai nevét hetivásárról kapta, történelmi múltja, öröksége igen gazdag. Szokták a Nyugat kapujaként is emlegetni, percek alatt lehet innen átjutni Ausztriába. Így már könnyebb kitalálni? Savaria – Szombathely az egyetlen olyan település a Kárpát-medencében, ami a római kori alapítása (I.e. 43.) óta folyamatosan lakott. A városközpontban, közvetlenül egymás mellett, egy háromszög csúcspontjában, három fontos épület található. Szombathely kereskedőváros lévén, egykor nagy létszámú zsidóság élt itt. Az […]
Read more ›
2019 október 30 10:04 de.
Honnan is származunk, az csak nem régen lett világos, méghozzá a türk nyelvű államok együttműködési tanácsának ülésén, Bakuban. Azerbajdzsán ugyan nem sztán, de türk nyelvű. Vagy valami ilyesmi. Mi viszont minden féle komenista tanítás és származáselmélet ellenére kurvára nem vagyunk se indogermán, se finnugor – ez utóbbi amúgy is csak nyelvcsaládunkra vonatkozna, nodehát egy ilyen mit is keresne egy türk nyelvi törzsgyűlésen? – , de még csak hun se – mármint, származásilag, mert hun is voltak a hunok? Valahun. Oszt szép csendben kihaltak. Mi, kérem, kipcsakok vagyunk úgy leginkább. Miért? Csak. Mert főkipcsakunk úgy látja, hogy ez az eredetünk. Mert […]
Read more ›
2019 október 28 9:47 de.
Az alábbiak 2016. okt. 23-i nagygyűlésének eszenciáját tartalmazzák. „Kétségtelenül a végét járja, no, nem fizikailag, de mentálisan mindenképpen. Korábban is voltak jelek, de Orbán metakommunikációja okt. 23-án, ott, a színpadon – egy ledermedt, lefagyott, hulla fehér háttér előtt, bús magányában (hol van már a biodíszlet mögüle!) idiótán vigyorog, száját nyalogatja, nyelvét nyújtogatja, már-már csúcsra volt járatva. A beszéde tartalmáról már nem is beszélve: üres panelek, értelmetlen lózungok, önálló gondolatok teljes hiánya – de erről beszédírói tehetnek. Az azonban, hogy rekedten üvöltve próbálja ünnepivé tenni a beszédét, már kóros.” Most nem kockáztatott, a fene tudja, mennyi gaz, liberális, nemzetellenes hazaáruló keveredett […]
Read more ›
2019 október 25 10:10 de.
„Nagy Blankát a baloldal kirángatta az iskolapadból, hogy hülyét csináljon belőle.” Ezt mondta Kövér László a Nemzeti Közszolgálat Egyetemen. A szilaj tekintetű bajszos házelnöknek sok baja van mostanában. És akkor még ott van neki, mint púp a hátára, Nagy Blanka is. Aki, ahelyett, hogy Kövér szavai miatt egy sötét sarokban sírdogálna, visszaszólt a Fidesz alapító atyjának. Az egykori fideszes fiatalok szavaival üzent Nagy Blanka Kövérnek. Azt mondta neki: térdre, csuhások! Nagy Blanka levelét itt olvashatják. Nyílt levelet írt Nagy Blanka Kövér Lászlónak, melynek az az üzenete, hogy Kövér elvtársék teljesen kivetkőztek egykori önmagukból. Nem ilyenek voltak, de legalábbis, nem ilyennek […]
Read more ›
2019 október 23 11:04 de.
A Fidesz, szigorúan az új vezetéssel való együttműködés jegyében, meghirdette Budapest esetében az „így zsarolunk mi” programját. Nagyjából ebbe illik bele a sportberuházásokkal, illetve a Városligettel kapcsolatos kommunikáció azon fordulata is, amelyet Hollik István perdített elő az MTI-n át. Annak a részleges valóságtartalmát kár lenne vitatni, hogy a fővárosi vezetés felelőssége a döntés a beruházásokról. Az is igaz lehet, hogy félig kész betonbaromságok maradhatnak több helyen. Közte a Városligetben is, ahol korábban összecserélték a parkfenntartást a parklegyalulással. Az is igaz, hogy a hangulati beruházáskezelés olyan idiotizmusokat eredményezhet, mint a félbemaradt vízlépcső annak idején. Amit nem ment, hogy a hasonló hangulati […]
Read more ›
10:20 de.
Fantáziálnék? Talán igen, talán nem… – Jó napot kívánok, határátlépő ellenőrzés! Kérem az okmányokat előkészíteni, átadni! – No, lássuk csak. Neve? – Na igen, én is látom, hogy ide van írva, de azért magától is akartam hallani. Mert ki tudja manapság? – Szóval, Rabinovic Ignác. – Jóvanna, én is látom, cézével írja. Lényegtelen. – Ez már eleve gyanús. Mondhatnám, nagyon gyanússss! – Aztán meg ez a keresztnév. – Hogy becézik magát, tán csak nem nácinak? Hehehe, jó, mi? Náci… – Szóval, cézével írjuk a nevünket, és nácinak becéztetjük magunkat! – Ejnye, ejnye. Ez elgondolkodtató…Álcázzuk magunkat, álcázzuk? – Mi az, hogy […]
Read more ›
2019 október 22 11:37 de.
Justin Trudeau Liberális Pártja nyerte el a legtöbb mandátumot az október 21-én rendezett szövetségi választáson, ugyanakkor elvesztette 2015-ben szerzett többségét. Ezért várhatóan a parlament negyedik legnagyobb pártjával, a markánsan baloldali Új Demokrata Párt támogatásával kormányoz az elkövetkező ciklusban. Hivatalos koalícióknak nincs hagyománya Kanadában, annak viszont igen, hogy kisebbségi kormányok ellenzéki pártok együttműködésével, konszenzusos alapon, vagy egy párt külső segítségével kormányoznak. Nézzük az eredményeket. Elsőként: a részvétel 66 százalék volt, tehát 27,1 millió választóból 17,9 millió adta le voksát. A részvétel, bár viszonylag magas, mégis alacsonyabb volt mint 2015-ben, amikor 68,5 százalék szavazott. Ottawában, Kanada fővárosában, magas volt a részvétel — […]
Read more ›
2019 október 21 4:00 du.
Nurszultan Abisuli Nazarbajev, a Kazah Kommunista Párt Központi Bizottságának egykori titkára, aki 1984-től a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság miniszterelnöke, 1989-től a Kazah Kommunista Párt elnöke, 1990-től a Kazah Parlament elnöke, 1991-től pedig a függetlenedő Kazah állam köztárasági elnöke volt, nyilván annak okán vett részt legutóbb a Türk Tanács bakui ülésén, hogy noha államelnöki tisztségéről idén március 19-én lemondott (s az új államelnök megválasztásáig e tisztség feladatkörét bizonyos Kaszim-Zsomart Tokajev látja el, akinek első dolga volt Nazarbajevnek elneveveztetni az ország fővárosát), a kormányzó párt elnökeként egy sajátos kazahsztáni törvény értemében részint az ország biztonsági tanácsának elnöke maradt, részint, amíg él, ő […]
Read more ›
2019 október 20 10:42 de.
Karácsony Gergely budapesti főpolgármesternek, valamint az ellenzék színeiben a minapi választások nyomán polgármesteri, képviselői mandátumhoz jutott tagjainak nem a jelenlegi magyarországi kormányerő a legnagyobb ellenfele, legfeljebb ellensége. Állítom ezt annak ellenére, hogy nincs semmi kétségem: a magyarországi első szolga békülékenynek tűnő szavai mögött nincs fedezet – pontosabban megértés. Hiszen a kormányfő azt mondta: Karácsonynak meg kell adni az esélyt, a kormány ezért tartja magát a Tarlós főpolgármesterrel kötött megállapodáshoz a fővárosnak a központi költségvetésből juttatandó „támogatás” ügyében. Két baj is van ezzel a kijelentéssel. Az egyik: Karácsony Gergelynek és csapatának nincs szüksége „esélyre” a kormánytól – az esélyt a 353 […]
Read more ›
2019 október 18 5:10 de.
Luk Perceval, Feridun Zaimoğlu és Günter Senkel Molière. Eine Passion (Molière. Egy passió) című színdarabja a négy leghíresebb Molière-komédia kortárs újragondolása, azok összefűzése egy grandiózus nagyságú művé. A színdarab legendás világpremierje 2007-ben volt a Salzburgi Ünnepi Játékokon, Luk Perceval rendezésében. Magyarországon először láthatja a közönség a Radnóti színpadán Hegymegi Máté rendezésében és Forgách András fordításában. A színdarab négy Molière-komédia (A mizantróp, Don Juan, Tartuffe, A fösvény) archetípusának összefűzéséből épül fel. A négy figura egy férfi életének négy életszakaszát jeleníti meg, és a dráma azt meséli el, hogy hogyan válik a szerelmi kínok között vergődő Alceste cinikus Don Juan-ná, majd lesz belőle álszent Tartuffe, aki miután […]
Read more ›
2019 október 16 12:03 du.
A magyarországi önkormányzati választásokról sokmindent elmondtak, minek ismételni? Legfeljebb két adalék. Az egyik: a grafikonok, szemléltető ábrák „objektivitásáról”. Egy ezerlelkes falu a térképen jóval nagyobb területű, mint egy ezer lakosú panelház. Így lehet besárgítani az ország térképének nagy részét, miközben az erőviszonyok sokkal kiegyensúlyozottabbak. A másik a győri ismét polgármester Borkai szégyenletes ügyeihez. Mellékesen a szavazáskor több, mint 1300 érvénytelen, rontott szavazólapot találtak. 20 évig voltam számláló: az 1000-1200 lakosból szavazó 600-700 szavazólapja között legfeljebb 1-2 rontottat találtunk: a 2018-ban talált 8 (nyolc) darab kiugróan magas volt. Vagyis a leadott voksok 0,5-1 százalékát. Na most: Győr teljes lakossága 124627 fő. […]
Read more ›
4:28 de.
Kálmán Imre, a Csárdáskirálynő zeneszerzője, a legismertebb dallamok megálmodója, az „operettkirály” valójában sosem akart operetteket írni, mégis utolérte a világhír. A Csárdáskirálynőért rajongó Hitlertől nem fogadta el a tiszteletbeli-árja státuszt, amivel Bécsben maradva megmenthette volna maga és a családja életét. Kálmán a nehezebb utat választotta: Amerikába emigrált. Kálmán sose akart nősülni. Ennek ellenére kétszer is feleségül vette a nála évtizedekkel fiatalabb, Szibériában született fiatal Verát. Ma sem telik el olyan óra, hogy valahol a nagyvilágban, TV-ben, színházban vagy rádióban, ne csendülne fel egy–egy Kálmán-melódia, miközben a szerzőről magáról alig tud valamit a közönség nagy része. Szereplők: Imre Kálmán……………….. Kovács István […]
Read more ›
2019 október 15 6:23 du.
A Fideszben elkezdődött a jelek szerint a kibeszélő-show. Ez világos a 168óra összeállításából. Akkor is, ha azért ezt nem tekinteném (még) belharcnak. Sokkal inkább egy szinte természetes köztes állapota egy alapvetően antidemokratikus belhangulatu szervezetnek. Már csak azért is, mert a belső személyi kultusz elnyomja a véleményeket. Amikor tehát a kukta fedele lazul, akkor kitörnek a gőzpamacsok. Ami még nem jelenti a patkányok felszaporodását a damaszkuszi úton, de korábban még az sem nagyon rázta meg a kormánypártot. Az önkormányzati választás azonban más, mint Koko elfordulása. Mert akkor, az legfeljebb szimbolikus gesztusnak volt jó. Egy polgármester választási veresége azonban egy valós hatalom […]
Read more ›
6:20 du.
A Pubi az uniós külügyminiszterek tanácsa helyett a türk tanács (?) ülésén vesz részt. Most tekintsünk el attól, hogy nekünk, magyaroknak rohadtul semmi közünk nincs a türkökhöz (akkor inkább a piros pöttyös seggű japánok), ahogy a világhódító hunokhoz sem, de nem is ez a lényeg. A türk tanácsban – amiben azért számos diktátor-féle vesz részt – ugyanis a rosseb tudja, mennyit is lehet tenni az Unió érdekében, de hát, attól tartok, Orbánnak ez nem is érdeke, inkább besimul, vagy csak riszálja a seggét, a fene se tudja. Ott egy uniós állami vezetőnek kurvára semmi keresni valója nincs, legalább is közösségi […]
Read more ›
2019 október 14 9:17 de.
Orbán Viktor gyakorlatilag kihagyta a választási kampányt. Csak az utolsó napokban vette magának a fáradságot, akkor ment el Miskolcra és Gödöllőre. Ott sem beszédet mondott, nem a helyi lakossággal találkozott, hanem a regnáló polgármestereken keresztül üzente meg, hogy csak azok a települések kapnak fejlesztési pénzeket, amelyek a „jó oldalon” állnak. A jó oldal, tudjuk, Orbán és a Fidesz oldala. Október 13-án este kiderült, hogy Budapest és a fejlesztési források visszatartásával megfenyegetett nagyvárosok nem voltak vevők erre az üzenetre. A választási krumpli rárohadt Orbánra és a Fideszre. Budapesten a Ferencvárosban és a Józsefvárosban is pénzt osztottak a választás előtt, ám az […]
Read more ›