Azt az alcímet is adhatnám ennek az írásnak, hogy „a vak tyúk is talál szemet”. Ezt itt úgy kell értelmezni, hogy ha tehetem, többnyire vásárlási szándék nélkül, céltalanul és találomra szoktam bóklászni a különböző vásárokban, de most véletlen igazi különlegességre leltem. Szívesen megnézegetem a kiegészítőket és dísztárgyakat. Ezek a holmik általában különböző fémekből, kőből, ásványokból, gyöngyből, bőrből, kerámiából, stb. készülnek. Ez már megszokott. Most találtam egy asztalkát ahol csontból és szaruból készült alkotásokat láttam. Annyira meglepődtem, hogy egy darabig nem is tudtam onnan szabadulni. A csont fehérsége és a finoman megmunkált szárú selymes fénye vonzza a tekintetet. Nemcsak szépek a […]

A hajléktalan kerdéshez egy bejegyzés kevés, különösen úgy, hogy válaszolni sem tudok. Ezért írok még így külön néhány gondolatot. Sokat gondolkoztam mostanában és arra jutottam, hogy a múltba visszanézni olykor lehet hasznos is, a tapasztalatok miatt, de mindig mindent valami régivel összehasonlítási nem biztos, hogy szerencsés, persze óhatatlanul megtesszük, én is. A jelenben kell élni és arra törekedni, hogy a mostani helyzetből hozzuk ki a tőlünk telhető legjobbat. Én erre próbálom szoktatni magam. Lassan vége a nyárnak és naponta látom ezeket a környékünkön kószáló, utcán élő hajléktalanokat és mindig eszembe jut, hogy mi lesz velük télen és hogy én kibírnám-e […]

Békés délutáni üldögélők a tér egyik sarkában és egy csoport – már állandóvá vált – hajléktalan a másikban. Már jó ideje figyelem őket, naponta többször sétálok arra a kutyával. Van köztük, akit már télen is itt láttam. Megdöbbentő és nem egyszerű a helyzetük. Esznek-e, mikor, mennyit és miből? Valószínüleg igen, de enni ritkán látom őket. Isznak-e? Igen, rengeteget. Miből? Látom gyűjtik az üvegeket, a sörösdobozokat, felszedik a csikkeket, túrkálnak a kukában. Hol tisztálkodnak vagy tisztálkodnak-e egyáltalán és hol végzik egyéb szükségleteiket? Részegen ordítoznak, veszekszenek, olykor mulatnak is a maguk módján. Mert hát ők is emberek. Sajnálom őket, ők már lecsúsztak. […]

A varázslatos tollú, különc francia, Paul Verlaine Metz városában született 1844. március 30-án. A francia szimbolizmus egyik nagy költőjének tartják, de több stílus fellelhető költészetében. Verselésének játszi könnyedsége, zeneisége teszik utolérhetetlenné. Költői felfogása eltért elődeiétől először parnasszista volt, merészen elvetette a romantikát, nem hitt a váteszi képességekben, inkább a végzet erejében. Paul Verlaine: Költészettan Zenét minékünk, csak zenét, ezért a versed lebegőben ragadd meg a lágy levegőben, amint cikázik szerteszét. Ha szókat írsz, csak légy hanyag, és megvetőn dobd a zenének, mert édes a tétova ének, s a kétes olvadó anyag. Fátylak mögött tüzes szemek és déli, reszkető verőfény, s […]

Hol is kezdjem? Ja, tudom már, mindenképpen ott, hogy ez megint csak egy vélemény lesz, az én véleményem. A netikett szerint nem írhatom nagybetűvel, mert az kiabálás, így csak megvastagítottam a betűket. Először néhány fogalom, ami nem mellékes, mert tisztázásuk nélkül nem is érdemes írnom. Vita és veszekedés között van különbség, méghozzá óriási. A vita egy témáról szól, többnyire olyan témáról, ami sokakat érdekel és a vitatkozók közül sokan más – más véleménnyel bírnak. Érveiket felsorakoztatva próbálnak egymással valamilyen módon dűlőre jutni. Ütköztetik a véleményeket. Lehet egy vita hosszú, meddő, felőrlő, de lehet pozitív, előre vivő, újabb és újabb gondolatokat […]

Lassan egy éve, hogy nem írok rendszeresen, de azért még követem az eseményeket és gondolkozom. Shakespeare tette fel az elhíresült kérdést, Hamlet szájába adva a szavakat: “To be, or not tobe”, azaz lenni, vagy nem lenni? Az én esetemre vonatkoztatva a kérdés: Írni, vagy nem írni? Ha nem írok, azaz látszólag nincs véleményem, szerintem már nem is vagyok. Ha van véleményem és ezáltal jelen vagyok, akkor a legjobban (?) teszem, hogy azt kimondom, közzé teszem. A másik lehetőség magamban tartani, de az is nehéz, ráadásul akkor magamat tagadom. A jelenlegi magyarországi gazdasági és politikai helyzet stagnál. Ha mozdul is, akkor […]

Pontosan 200 éve, 1817. március 2-án látta meg a napvilágot Nagyszalontán Arany János, a magyar nyelv és verselés legnagyobb mestere, irodalmunk legismertebb epikus költője, a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Toldi trilógia, számtalan megrendítő ballada és sok sok szép vers alkotója és Petőfi barátja. Nem volt sem hős, sem lánglelkű forradalmár, de hazáját mindvégig hűen szerette. Hosszú életművet hagyott maga után. Szülővárosában szolid természete miatt “a hallgatag emberként” emlegették. Elszegényedett református kisnemesi család késői gyermekeként és egyetlen fiaként született, (születése előtt a család már 8 gyermeket elvesztett gyermekkori tüdőgyulladásban, nővére már férjhez ment) Szülei egy kis […]

A sajtóban, a tévében, a rádióban, a különböző blogokon nap mint nap rátermett, hozzáértő emberek, elemzők, újságírók, közéleti személyiségek, politikusok megvitatnak, jó alaposan számtalan fontos, az ország sorsát érintő kérdést, politikai, gazdasági történéseket. Természetesen a számtalan hivatalos szóvivő általában magyarázkodik valami miatt, megpróbálja elhitetni velünk, hogy mindaz, amit hallunk nem teljesen úgy van, ahogy mi első pillanatban értjük, alaposan kell értelmezni a dolgokat. Folyamatos harc (miniszterelnökünk mindig harcol, hol az EU-val, hol a világgal, hol a migránsok ellen, hol a sajtószabadság ellen, hol “a demokrácia ellen”) és a háború közepette mégis növekedés van. (Csökken a munkanélküliség, (nyilván megvédjük) nálunk majd […]

Előszó Kérem a tisztelt olvasókat, hogy az irodalmunk nagyjairól írt írásaimat ne tekintsék semmilyen formában politikai szinezetű írásoknak, de irodalomtörténeti és irodalomelméleti írásoknak sem. Sem az életműveket tekintve, sem az idézett művekkel nem nyújtom a teljességet, sem a fontossági sorrendet. Írásaimat kedvtelésből írom, semmilyen igény kielégítésére nem törekszem, azt írom le, amit én megfigyeltem, összeszedtem vagy kialakítottam magamban az általam kedvelt alkotóról. Köszönöm! (A szerző) * Február szülötte Jókai Mór, az egyik legtöbbet olvasott magyar író, újságíró, szerkesztő. Komáromban született 1825. február 18-án és Budapesten hunyt el 1904. május 5-én. Liberális, hazafias szellemben nevelkedett, tanulmányait Komáromban kezdte, majd 1841–42-ben a […]

Az alábbiakban Hollósy Gerti három részből álló tematikus összeállítását olvashatják Ady Endre szerelmes verseiről, illetve szerelmeiről. I. rész Léda Léda, azaz Brüll Adél, (asszonynevén Diósy Ödönné) egy jó házból való úrinő volt az ifjú Ady nagy szerelme. Kettőjük szerelme egy különös, hétköznapi mércével aligha mérhető héjanász volt. E versek mind-mind a Léda asszonyéi, aki kedvelte és akarta őket. Én el szoktam pusztítani a verseimet fogyó életem növő lázában, mély viharzásokon és poklok tüzében. Ennek a néhány versnek megkegyelmeztem. Engedtem őket életre jönni, s átnyújtom őket Léda asszonynak. Léda, Léda, kóstolgatom a nevet, ami az Adél név visszafelé olvasva, amúgy pedig […]

1919. január 27-én hunyt el Ady Endre, a magyar irodalom költőóriása és egyben a világirodalom jelentős költője. A halál mindig szörnyű dolog, mély gyász a hozzátartozóknak, a barátoknak, Ady halála ennél több volt, nagy veszteség egy egész országnak, az akkori irodalmi életnek. „Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény, Lidérces, messze fény.” Kihunyt a lidérces messze fény, hosszú szenvedés után megszűnt dobogni a nagy költő szíve. Adyval kapcsolatos gondolataimat jól példázza egy fiatal kolozsvári orvosnő, dr Kovács Margit vallomása, aki a következőt jegyezte fel róla, mikor alkalma volt megvizsgálni: „Ma is borzongva gondolok rá – írta […]

Szabályokról, törvényekről, hatalomról, közösségről és az egyénről… Amikor a demokráciát értelmezni próbáljuk, addig többnyire eljut mindenki, hogy ma már szinte mindent szabad, de mindig meghatározza valami és valakik, hogy éppen mit szabad. Továbbá az egyén gondolkodásától függ, hogy a mások számára szabad dolgokat hogyan éli meg. Feltettem a kérdést a címben, hogy mi is az, ami számít. Teljesen mindegy, hogy magánéletről, érzelmekről, hétköznapi eseményekről, nagyobb eseményekről vagy csak kisebb eseményekről, személyes vagy akár közéleti problémákról van-e szó, két dolog mindig nagyon fontos: az adott történetben szereplők egymás közötti bizalma és őszintesége, de hozzá teszem még a kölcsönösséget is. Benne élek […]

170 éve, 1847. január 16-án a született a Nógrád megyei Szklabonyán Mikszáth Kálmán, a magyar irodalom egyik jeles prózaírója, úságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora. Szülei Mikszáth János, jómódú kisnemes és farádi Veress Mária voltak. Az apa előbb a falu kocsmáját és mészárszékét bérelte, később már módos gazdaként szerepelt a nyilvántartásban. Mikszáth iskoláit Rimaszombaton, majd Selmecbányán végezte, és 1868-ban került Pestre, ahol jogot tanult. 1871-ben Balassagyarmaton szolgabírósági esküdtként kezdett el dolgozni Mauks Mátyás szolgabírónál, közben pedig újságírással is próbálkozott. Első cikkei többek […]

Szeretnék valamit elmondani, azoknak, akiket érdekel és talán megpróbálják megérteni, hogy mit gondolok a gyerekkoromról, sokak gyermekkoráról és a gyermekkor politikához való viszonyáról, ami szerintem nem létezik. A két dolog, vagyis a politika és a gyermekkor egészen más, nincs közük egymáshoz. Sokak lelkében és emlékeiben nincsenek rendben a dolgok és ez nagyon sok felesleges ellentmondást szül. Aztán talán a mondanivalóm hozzájárul olykor a pontosabb szövegértéshez és esetleg segít megfejteni azt is, hogy a sok sok békés kisemberből, – akik együtt homokoztak, együtt jártak iskolába, együtt játszottak, nyaraltak, táboroztak, boldog és tudásra szomjas gyerekek voltak – miért lett mára sok sok, […]

Sokszor visszanyúlunk a gyerekkorunkba, valami összehasonlítási alapot keresni, mondhatnám úgy is visszamegyünk a kályhához. Nem véletlenül, mert az életünk egy részét meghatározza a közeg, amiben és ahogyan nevelkedtünk. Aztán persze más kérdés, hogy később az ember a maga útját járva merre vetődik, hová vezeti az érdeklődése, milyen hatások érik. Ifjúkorom rendkívüli adománya volt, hogy nem foglalkoztam politikával, nem érdeklődtem a közélet dolgai iránt. Fiatal lányként, később újdonsült feleségként és anyaként úgy gondoltam, hát azért vannak a politikusok, hogy ezt intézzék helyettünk, értenek hozzá, hiszen a politizálást választották hivatásuknak. Hihetetlen nyugalmat és szabadságot adott, hogy nem kellett tartozni sehová. Nem firtatták […]