2014 február 5 10:14 de.
Könnyű dolga van a Fidesznek, ilyen béna, kollaboráns ellenzék az egész Galaxisunkban nem létezik máshol, minden gusztustalan görénységükre összecsapják a bokájukat, és „parancs, értettem!” felkiáltással teszik azt, amit a Fidesz parancsol nekik a kétharmad birtokában. Nincs az a mocskos törvénye a jobboldalnak hazudott gyökereknek, amit ezek a kontraszelektáltak ne teljesítenének azonnal, csorgó nyállal. Akármilyen szemét jogszabályt hoznak, amely nyilvánvalóan ellenük készül a választások közeledtével, és ami nem mellékesen a választók érdekeivel is ellentétesek, ezek azonnal haptákba vágják magukat, és ahhoz igazodnak. A választási törvényt már Isten tudja hányszor változtatták meg egyoldalúan, de az ellenzéknek hazudott kollaboránsok minden alkalommal igazodtak. Eszükbe […]
Read more ›
2014 február 3 5:28 du.
Garai Édler Eszter, a Kanadai Magyar Hírlap szerzője és magyarországi polgárjogi aktivista lapunkba közölte Tétényi Éva esztergomi polgármesterhez intézett nyílt levelét. Azért tiltakozott munkatársunk, mert a durván antiszemita Jobbik lakossági fórumot szervezett az egykori esztergomi zsinagóga épületébe, mely jelenleg kultúrházként funkcionál. Másnap Tétényi Éva privát levélben reagált szerzőnknek, ma reggel pedig az alábbi nyílt levelet küldte Vona Gábor Jobbik-elnöknek. * Tisztelt Elnök Úr! Tudomásomra jutott, hogy a Jobbik Komárom-Esztergom Megyei Szervezete február 14-én lakossági fórumot szeretne tartani Esztergomban, a jelenleg kultúrházként üzemelő volt zsinagógában. Bár az épületben évtizedek óta közösségi rendezvények zajlanak, és annak mindenkori vezetője jogosult bármilyen eseményre a […]
Read more ›
10:17 de.
Azt mondod demokrácia Azt mondom én diktálok! Azt mondod demokrácia Azt mondom 2/3! Azt mondod visszaélés Azt mondom felhatalmazás! Azt mondod hazudunk Azt mondom hazudtok! Azt mondod matolcsyzmus Azt mondom tündérmese! Azt kérded ki a hibás Azt mondom elmúltnyolcév! Azt kérded miért Azt mondom csak! Azt mondod diktatúra Azt mondom irányított demokrácia! Azt mondod elrontottuk Azt mondom IMF! Azt mondod elrontott gazdaságpolitika Azt mondom szabadságharc! Azt mondod oligarcha Azt mondom kisvállalkozó! Azt mondod KÖZGÉP Azt mondom közbeszerzés! Azt mondod lenyúltátok Azt mondom elloptátok! Azt mondod lenyúltátok Azt mondom vigyázunk rá! Azt mondod Alkotmány Bíróság Azt mondom minek az! Azt mondod […]
Read more ›
2014 január 30 11:51 de.
Üres utcákon üres éjek, kéket villódzó ablakok. Egy részvétlen világban élek, ahol csak egymagam vagyok élettel telt, mozgó entitás. Nem mozdul a kukák mögött elheverő koldus; nem vitás, retteg tőlem, belé döfött a közösség, amely a félszeg leigázott anyatermészet gyilkosaként rúgta orrba mint rossz kutyát a vásott kölök, míg már nem is morog csak hörög, s vetette örök nyomorba. 2. Megértem én a szófosókat, hogy jónak kéne lenni már, s hogy népet elbutító szózat helyett az oktatás csinál ép, magába bízni meg tudó, s a választás jogára kész jó civilt, ki meg nem alkuvó; s ragyogni kezd az ember-ész, ha […]
Read more ›
2014 január 29 10:22 de.
VIKTOR, amikor kormányra kerültetek, adócsökkentést ígértél. Egykulcsos adót kaptunk az adójóváírás megszüntetésével, az emberek kétharmada járt ezzel rosszul. A béren kívüli juttatások csökkentek, a cafeteria adózik, nőtt viszont a munkavállalói- és eü járulék. Több százezer ember kényszerül külföldön dolgozni, mert munkahelyeket ugyan nem tudtatok teremteni, nem hogy egymilliót, ahogy ígértétek, de százezret sem, de megszüntettétek a foglalkoztatást támogató adókedvezményt is. A szürke-foglalkoztatás miatt tömegek kényszerülnek „vállalkozni”, ti felemeltétek az EVA-t 30-ról 37%-ra. A stagnáló munkanélküliséget csak úgy tudjátok fenntartani, hogy beleszámoljátok a külföldön dolgozókat, a közmunkásokat, akiknek bérét 61 ezerről 49 ezerre csökkentettétek (ahogy a munkanélküli ellátást 270 napról 90 napra). Annyira csökkentek az adóink, hogy […]
Read more ›
2014 január 28 10:43 de.
Ezerrel folyik tovább a bolsevik tempó, a felcsúti ámokfutó államosít tovább, övé az ország, azt tesz a bevételeivel, amit csak akar, semmi nem maradhat magán kézben, ahogyan egy vérbeli kapitalista országban ez elvárható. A Mol, a Rába, a Pro-M Zrt,a MAL Zrt, a Bakonyi Erőmű, a Főgáz, a Vízművek, az önkormányzatok, az iskolák, a dohánykereskedelem, a nyerőgép ágazat, a cafeteria, a takarékok, a gáztározók, a választási rendszert üzemeltető cég és a többi után most a hulladékgazdálkodás van porondon. „A nonprofit jelleggel működtetett állami monopólium megvalósítása a kormány célja a közműszolgáltatások területén – mondta a Napi Gazdaságnak Hegmanné Nemes Sára.” Az […]
Read more ›
2014 január 26 3:12 de.
Mi vezette Orbánt, mikor Putyinhoz ment tanulmányútra? Kétség kívül a hatalmi téboly kiélése tapasztalatainak cseréje igen csak kézenfekvő magyarázat a daliás 2/3isten cáratyuskához való zarándoklatának, de én is azok közé tartozom, akik ennél spirituálisabb magyarázatra gyanakszom. A Hetek egy írása felkeltette a gyanúmat egy lehetségesre. A lap beszámol róla, hogy „Több mint egymilliárd dollárt költöttek a szovjetek a pszichológiai hadviselés kutatására 1917 és 2003 között – állítja egy nemrégiben megjelent tanulmány”. A tanulmány szerint a tudományos akadémia moszkvai biofizikai intézetének professzora, Szergej Turligin, akinek szűkebb szakterülete a telepátia vizsgálata volt, s jelentős eredményeket ért el a kecske-bűvölésben. Na itt az […]
Read more ›
2014 január 23 2:44 du.
Több, mint két éves ez a bejegyzésem! Azért íródott, mert már akkor veszni látszott a köztársasági eszme, a Fidesz kormányzás jóvoltából, az az eszme, ami tulajdonképpen felülírja még a demokrácia eszméjét is. (Lévén mindenkié – a közé – nem csak a mindenkori többségé). Ezért akart a magyar nép 1989 októberében Köztársaságot. Semmit nem von el a kikiáltás tényéből, hogy egy erre méltatlan alak kapott szerepet. Őt felejtsük el, az ország szempontjából viszont a mérhetetlenül fontos tényeket NE felejtsük, soha ne felejtsük. Jelenleg ma Magyarországon egy nagyon furmányosan működő maffia uralkodik. Tudom, erre kommentelőink adalékokat kérnek: biztosítom őket, hogy a bőség […]
Read more ›
2014 január 22 11:06 de.
Marsovszky Magdolna esszéje az ismét közelgő „becsület napjáról” különösen időszerű, hiszen a KMH-ban is írtunk arról, hogy idén Budapest Önkormányzata – közvetve – egy nyiltan neonáci csoportot reklámoz, mely február elején a fővárosból induló náci emléktúrát szervez. Alábbi esszéja korábban a Galamus Csoport honlapján jelent meg, de a relevanciája miatt a szerző hozzánk is elküldte. Olvasóink az eddigiéknél sokkal mélyebb betekintést nyerhetnek a magyarországi náci, illetve fasiszta körök riasztó és egyre terjedő tevékenységébe. * I. rész „Becsület napja”, „Kitörés napja”, „Budapest ostroma” – a magyarországi emlékezetpolitika legnagyobb mai mítosza. Magyarországon egyre több olyan mítosz kezd kialakulni, amely a társadalmat továbbpolarizálja és […]
Read more ›
8:21 de.
Tiltakozunk a német megszállás emlékművének nyilvánosságra jutott terve ellen! Az emlékmű meghamisítja történelmünk egy fontos időszakát és relativizálja a holokauszt történéseit. A leírás szerint az emlékmű „minden áldozat emlékére” készülne. Mivel azonban az emlékmű történelemhamisításon alapul, a küldetését nem töltheti be. Azzal, hogy az emlékmű a holokauszt áldozatait és a holokauszt kollaboráns elkövetőit egyetlen áldozatként jeleníti meg, meggyalázza az áldozatok emlékét. A magyar holokauszt a magyar hatóságok aktív közreműködésével zajlott le. Az emlékmű azonban a felelősséget kizárólag a németekre és a német hadsereg „nyilaskeresztes fiókáira” hárítja. A valóságban a nyilasok az 1944 nyarán lezajlott deportálásokban semmilyen szerephez nem jutottak. Alulírott […]
Read more ›
2014 január 21 10:03 du.
Miután lehoztuk cikkünket az amerikai Key Research Solutions nevű közvéleménykutató cég magyar vonatkozású felméréséről (mely lehetővé teszi, hogy név szerint beazonosítsák az ellenzéki, illetve kormánypárti kanadai és amerikai magyarokat és mely felméréssel egy rejtélyes magyarországi szervezet bízta meg az Utah állambeli céget), az alábbi levelet küldte szerkesztőségünk címére Oláh Lajos, Magyarország ottawai nagykövetségének első beosztottja: Tisztelt Főszerkesztő Úr! Köszönettel vettem, hogy a lentiekre felhívta a figyelmünket. Végigkérdeztem kollégáimat (közülük ketten jelenleg Calgaryban fogadják a konzuli ügyfeleket), akik megerősítették, hogy hozzájuk nem futott be hasonló jelzés. A magyar külképviseletekre is szigorú adatvédelmi szabályok vonatkoznak: személyes adatot csak a jogszabályok által meghatározott […]
Read more ›
9:52 du.
Politikai meggyőződéstől függetlenül: Orbán produkciója az Aranylabda-gálán nettó katasztrofális volt. Nincs kedvünk feszegetni, hogy mi a búbánatot keresett Miniszterelnök Úr a színpadon, viszont a mutatott teljesítmény mellett már nem tudunk elmenni szó nélkül. Kínosabb mutatvány volt, mint Pintér Attila, amikor összetett mondatokkal próbálkozik. Pedig egy díjat átnyújtani nem tűnik akkora truvájnak, főleg, ha még a győztes nevét is más olvassa fel. Talán a lelki ráhangolódásnál történhetett valami, mintha fejben nem lettünk volna ott rögvest az elejétől. Utána pedig már borzasztó nehéz megtalálni a ritmust. Kezdjük rögvest a bevonulással. Ahogy a felvételből látható, a fizikai felkészüléssel nem volt gond, a formaidőzítés […]
Read more ›
12:03 de.
Nem szoktam vitázni Christopherrel, pusztán azért, mert általában egyetértek vele. Mégis, engedtessék meg, hogy most Paks ügyében vitát provokáljak, mégpedig egy vitacikket indítva útjára, mert ez egy hozzászólásba nem fér bele. Először is hadd szögezzem le, hogy nem vagyok atomenergia ellenes, sőt voltak korszakok, amikor kimondottan támogattam ezt az energiaforrást; ha nincs baj, akkor tiszta, és ha elég ideig működik, akkor az első 10-15 év után elég olcsón is állít elő energiát. Másodszor, rögtön ki kell jelentenem, hogy nem vagyok szakértője a témának. Igaz, elvégeztem az ELTE fizikatanári szakát, sőt doktorit is írtam kísérleti fizikából, szintén az ELTE-n (amit nem […]
Read more ›
2014 január 17 3:38 du.
Van tehát egy történelmi determinációjában vesztes, folyamatosan újra meg újra, felemelkedéseiből is biztonsággal lecsúszó nép, akit már „szent” királya is harmadában megritkított, mint valami túltermő fát (a német lovagok segítségével) azt a saját maga által is propagált hitet megtagadva, miszerint legyünk színesen sokfélék. Historikus és geopolitikai adottságainál, lehetőségeinél fogva még a legsikeresebbnek látszó periódusaiban is csupán néhány milliós létszámúvá gyarapodva. Egy eredeti gyökereihez és misztériumaihoz túl hosszan és túl makacsul ragaszkodó, környezetébe folyamatosan integrálódni képtelen nép, amelyik kezdetben sikeres, – mert harcmodorában egy rövidebb terminusban eredményes lehetett, – nem tudott soha időben elszakadni hamis mítoszaitól és beteg tradícióitól. Hagyományai őrzésében […]
Read more ›
2014 január 16 4:44 de.
Közeledik a választás továbbra is, a felcsúti rablóvezér még amit lehet ellop az éhenkórász haverjaival együtt. És amivel csak lehet, megköti a következő kormányok kezét, és a magyar emberek lábát, tíz ciklusra előre, ahogyan azt megígérte. A felcsúti paraszt ismét egymaga döntött. Mindig így van ez, mint a jó bolsevik időkben, amikor egy elbaltázott diktátoron múlik minden. Egy baltás gyilkos kiadása ma már csupán gyerekcsínynek tűnik, most éppen Magyarország, és így a magyar emberek jövőjét döntötte el egymaga a gráci páciens. Egyedül döntött most éppen arról, pár hónappal az elkotródása előtt (bár mindent meg fog tenni ellene, az biztos), hogy […]
Read more ›