Orbán ügyes politikus – már, ha a nemtelen húzásait az ügyesség kategóriájába lehet sorolni.  Ilyen ügyes  húzás volt a választókerületek gátlástalan átszabása, a NVI feltöltése hithű fideszes csinovnyikokkal, és a választójog megadása az import – bocsánat, kettős – magyaroknak. Mindezt tette azért, mert bármekkora is a pofájuk, azért odabent stokkol a remaj: jajistenem, mi lesz, ha vesztünk? Így hát, jöhetnek a külföldi szavazatok, amolyan biztonsági tartalékként. Mivel feladásuk rendkívül egyszerű – levélben megoldható – azok manipulálása is az. De ezt most hagyjuk. Maradjunk a külhoniak szavazásának módszertanánál: a magyarországi  lakcímmel rendelkezők kizárólag személyesen, a kormány által megjelölt külképviseleten adhatják le […]

Eltemették Jancsó Miklóst, akinek elhunytát a hatalom, hogy finoman fogalmazzak, nem túl feltűnően  kommunikálta.  Azután – később, amikor már e  közöny több, mint udvariatlanságnak tűnt, több intézmény is szorgalmasan saját halottjának tekintette.  Temetésével kapcsolatban Föld. S. Péter szerzőtársunk jelentetett meg saját blogjában egy írást: „Jancsó_és_akiknek_nem_kellett_soha.” Ha most hozzá tesszük  Jancsó és Grundwalsky 2002-es nyílt levelét, talán nem meglepő Orbánék szűkszavúsága és látványos közönye. „Levél Orbán Viktornak és Orbán V. szüleinek Tisztelt Orbán Viktor/Viktor! Önnek/Neked írjuk ezt a levelet, azért Önözünk/tegezünk, mert Ön/te is így beszéltél a Testnevelési Egyetemen. Egyikünk 80 éves múlt, másikunk 60 lesz. Sok mindent láttunk, sok mindent […]

…ahová mindig egyedül megyünk. – Hogy áll, nővér? – Nem tart már sokáig, doktor úr. A pulzusa alig tapintható, a szaturációja alacsony. Na, álljunk meg egy polgári szóra! Mi az, hát nem adok életjelet? Lélegzem, mi a fenét csináljak még? Eregessek füstjeleket? Különben is, útálom, ha úgy beszélnek rólam, mintha itt se lennék. Héééé, még itt vagyok! – Hozzátartozója? – Tudtommal nincs senkije, doktor úr. – Na, legalább annyival könnyebb lesz. Gyűlölöm, amikor meg kell mondanom nekik… Mi a fenét kell megmondani, és kinek? Mindig egyedül voltam, miért pont most lenne valaki velem? Csak nem már temetni akartok? Egy francokat! […]

Ugyan inkább sírni kellene a FIDE(b)Sz pártszövetség – gyengébbek kedvéért a (b) ugyanazt jelenti, mint a megboldogult SZK(b)P esetében: bolsevik – négy év alatt viselt dolgain, ami rendesen néphülyítésként értelmezhető – mármint annak, aki képes felfogni, és nem csak bambán benyeli, mint kacsa a nokedlit – de inkább röhögjünk egy kicsit rajtuk. Ha valaki úgy érezné, hogy túlzott a derű, megnyugtatom: nem az.

„… jó esélyünk van arra, hogy a magyar emberek a politikai stabilitás mellett fognak szavazni.” – jósolta Orbán Kínában. VIKTOR, amikor kormányra kerültetek, adócsökkentést ígértél. Egykulcsos adót kaptunk az adójóváírás megszüntetésével, az emberek kétharmada járt ezzel rosszul. A béren kívüli juttatások csökkentek, a cafeteria adózik, nőtt viszont a munkavállalói- és eü járulék. Több százezer ember kényszerül külföldön dolgozni, mert munkahelyeket ugyan nem tudtatok teremteni, nem hogy egymilliót, ahogy ígértétek, de százezret sem, de megszüntettétek a foglalkoztatást támogató adókedvezményt is. A szürke-foglalkoztatás miatt tömegek kényszerülnek „vállalkozni”, ti felemeltétek az EVA-t 30-ról 37%-ra. A stagnáló munkanélküliséget csak úgy tudjátok fenntartani hogy beleszámoljátok […]

Orbán Kínában belesírt a levesbe – amit pálcikával próbált meg enni – és ősmagyar bánattal sújtva siránkozott arról, hogy mi milyen piszkosul magányos nemzet vagyunk.  Se piros pöttyös rokonsegg, se Szíriusz, se finn-ugor közös halfüstölés, se Etelköz – habár manapság mind többen újra ott érezhetik magukat az Etelközben, mi szerint a Lajos leverte a lakatot, az Etel közben meg vigyázott – se semmi, csak a nagy magyar keserv:  de rohadtul egyedül is vagyunk mi itten ejrópában, sehol egy tesó, ráadásul mindenki ellenünk! Elgondolkodtam, hogy’ is volt ez azelőtt. Idézzük ide mondjuk 2007. október 23-át, akkorból is a Fidesz Astoriánál tartott […]

Orbán, ez nem játék. Ez nem a rezsiharc. Ha ezt a határt átléped, minden megengedett veled szemben. Budapest – Orbán és rendszere átlépett egy határt. Lehet hazudni a rezsiről, szét lehet lopni az államot, lehet elosztani a trafikokat, budi helyett stadiont építeni a kert aljába. Egyet nem lehet: ipari méretekben elpusztított gyerekek, csecsemők, asszonyok és öregek, nők és férfiak, gázkamrába hurcolt és tömegsírba dobált emberek emlékét meggyalázni, az őket brutálisan bevagonírozó csendőröket tisztára mosni, Adolf Hitler szövetségesét rehabilitálni, a felelősséget elhárítani, és az egész magyar történelmet meghamisítani. Orbán a náci emlékművel ezt megteszi. Olyan erőszakot hajt végre a nép lelkén, […]

Hosszú lesz, de érdemes elolvasni. Ékes példája annak, hogy egy „politikus”  hatalma megszerzéséért mi mindenre képes, és hatalma birtokában mennyire torzul jelleme. Jól nyomon követhető, hogy szükség szerint milyen szemérmetlenül hazudik, sok esetben saját magát is szembe köpve, jól nyomon követhető gerincének, emberi tartásának romlása, köpönyegforgatása és a tömegek kihasználása. Lássuk. Idézetek, 1989 – 1993 Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.  (1989. június 16-án a Hősök terén, Nagy Imre temetésén elmondott beszédéből) Ha a választásokon csak pártok indulhatnak – amit helytelenítenék -, akkor kényszerűségből talán létre […]

Kalimpa és a halál régóta ismerik egymást. Néztek már farkasszemet. Kalimpa húszévesen vesztette el a legtöbb barátját, és élete első szerelmét, akit megkínoztak és lefejeztek, miután visszatért Santiagoba. Látott már élőhalottat is, sokat. Igaz, ezt már megírta, de hátha nem mindenki olvasta. Az a fiú alig volt több, mint harminc éves, hontalan volt, agytumoros. A kínzások miatt. Kalimpa terhesen látogatta minden nap a kórházban, ott fénylett, csillogott, könnyezett a Carlos szemében minden, és a remény is, amit csak veszekedéssel lehetett felkelteni benne, a harmadik műtét után, és ő veszekedett vele, minden nap, hogy milyen jó helyen van, és hogy mindenki […]

Szeva, szia, szevasz!  – (és már messziről integet a csóka, olyan magam korabeli, vigyorog, mint az a bizonyos leányzó, aki tudja, hogy nemsokára beható nemi élvezetben lesz része. Kijaf@sz lehet?) Szervusz –  (kicsit bizonytalanul, de hát, csak nem leszek udvariatlan, ha már így örül nekem) De jó, hogy látlak – (közben úgy pumpálja megragadott kezemet, mint a soroksári önkéntes tűzoltók a spricnijüket 1922-ben) – ezer éve nem találkoztunk! Hát, ja. – (mi az, hogy ezer éve? Ahogy én emlékszem, még sose, de hát, az én memóriám…) Ott laksz még? Ott. – (csak tudnám, hol? Mert én ott lakom, de ő […]

Ugyebár, szerveztek egy Omega koncertet Kanadában. Előzetesen az USA lett volna a helyszín, de valamiért elkerült Kanada perifériájára. Cserébe köréje szerveztek egy jobboldali előadást,  Kanada szerte ismert jobboldali elemekkel fűszerezve, ami, gondolom, úgy kellett, mint egy falat kenyér. Lesz belőle, ami lesz – a KMH-n is érdekes eszmecsere alakult ki ezzel kapcsolatban – de szinte párhuzamosan egy másik zenei nagyság – vagy A zenei nagyság ad koncertet az USA-ban: Presser Gábor. Kétségtelenül egy másik súlycsoport. Valahogy nem is szerveződött köréje semmilyen politikai sürgölődés. Február 23-án Presser Gábor-koncert lesz Bostonban. A kivételes alkalomra New Yorkból és az egész keleti partról várják […]

Adva van egy felszólító levél, a ’44-es lélektelen – bár mindegyik az, de ez a korszak különösen – bürokráciájának terméke. Meglepően sok következtetést lehet belőle levonni. A fene tudja, miért, de a felszólításban a Villamosító Vállalat megbízott ügyvezetője – olvashatatlan aláírás – szükségét látja megnevezni a hátralékos felekezeti hovatartozását – mi szerint zsidó – és azt, hogy volt nógrádi lakos. Nekem gyanús, hogy mitől megbízott egy ügyvezető 1944 szeptemberében? Csak nem azért, mert Bíró István esetleg eredetileg Buxbaum Ármin volt, és a véletlenek sajnálatos összejátszása folytán már nem volt lehetősége saját nevében és beosztásában aláírni a levelet? Az korántsem meglepő, […]

…mert vannak dolgok, amik a valóságban kicsit mások, mint a legenda… – Phüüüü… – Hssssz… – Egy kis szünethez mit szólnál? – Benne vagyok. – Azt a hegyes izét, ha elvinnéd a torkomról? – Majd, ha te sem markolsz olyan szorosan! – Gondolod, jókedvemben teszem? – Miért, és én, szerinted? – Önvédelem, mi? – Valami olyasféle. – Nnna. – Khmmm. – Milyen szép ez a naplemente! – Hát, szép. Ilyen magasból, különösen. – Tegyelek le? – Hát, ha megtennéd? – Nna. Így már jobb, nem? – Hát, kétségtelenül jobb. – Te, hogy is hívnak? – Lancelot. De csak szólíts Lance-nak. […]

Kedvenc kocsmámban – ami azért nem nagy kunszt, mivel összesen kettő élte túl az orbáni dúlást, de a másik túl messze van –  az erősen jobbikos kocsmáros – némi józan eszére való apellálás után – felhagyott az egy pohár sör kicsapolása közbeni legalább négyrendbeli zsidózással (ami azért kiflicsücsök szenátorinyához képest is – aki egy lélegzetvételre min. 12-szer mondja ki, hogy bukottbaloldal, bármi is a téma – nem semmi), áttért a plazmatévén vetített Vona-féle évnyitó/programadó beszédre. Mivel a legrosszabb pillanatban toppantam be, mikor is Vona plazmatévéileg éppen a halálbüntetésről és a kémiai kasztrációról beszélt, majdhogynem médiahatósági beavatkozással fenyegettem a kocsmárost, ha […]

Egyszer eljön az az idő, amikor mi is ott fogunk ülni a lassan sötétedő konyhában, és várjuk a gyerekünket, csak várjuk, bizakodva, hogy hátha, mégis… A fiát várta, ebédre. Már vagy tizedszer simította le a hófehér abroszt, pedig azon egy ránc sem volt. Az ünnepit, az azsúrosat tette fel, mégiscsak a fiát várta, nem lehet a köznapi kockással tálalni neki! Nem sűrűn jött, így hát, ha jött, akkor az egy kicsit mindig ünnep volt. Megértette ő, fontos ember a fia, vezető ott fent, Pesten, egy nagy gyárban, sok a dolog, meg tanulmányutak, meg hozzá is jönnek messzi földről, azokat is […]