2011 június 26 9:08 de.
Rablókapitalizmusról, kommunizmusról, a vörös veszedelemről és a több mint három hete húzódó postás sztrájkról tárgyalt a kanadai parlament. Az 58 óráig megállás nélkül tartó vita után végre megszavazták a kormány törvénytervezetét, mely véget vett a munkabeszüntetésnek. Charlie Angus, a Timmins-James Bay választókerület új demokrata (NDP) képviselője heves vitába keveredett a konzervatív honatyákkal, amikor beszédeivel és sorozatos kérdéseivel hozzájárult a C-6-os sztrájktörvény szavazásának halasztásához. „Családom nem félt attól, ha vörösnek nevezték őket, akkor sem amikor az utcán rendszeresen lekommunistázták nagyszüleimet”–magyarázta Angus. Az ellenzéki képviselő „bandavezérnek” nevezte Stephen Harper miniszterelnököt, aki a gazdag, cégelitek érdekeit védi. Brian Jean, a Kelowna körzet konzervatív képviselője azonban úgy látta, hogy az NDP kizárólag a […]
Read more ›
2011 június 24 8:19 de.
Egész éjjel, illetve a hajnali órákban és kora reggel egymást követve húsz perces beszédeket mondtak az új demokrata képviselők és ezzel megakadályozták a kormány által beterjesztett, a Kanadai Posta beindítását lehetővé tevő törvényjavaslat elfogadását. A liberális párt képviselői öltönyeikben aludtak, egész éjjel egymást váltották a parlamentben, Stephen Harper miniszterelnök még éjfél után is a kormánypárti padsorokban ült és Elizabeth May, a zöldpárt egyetlen képviselője pedig szünet és alvás nélkül hallgatta végig a beszédeket egész éjjel. Ma reggel is az Alsóházban tartozkodott. Pat Martin, az NDP egyik képviselője a parlamenti váróterem szófáján aludt éjfél és reggel négy között és a tornateremben tusolt […]
Read more ›
2011 június 23 6:44 de.
Összesen 687 köztisztviselő búcsúzik a szövetségi államigazgatástól, mely 100 millió dolláros megtakarítást jelent a deficittel sújtott kanadai államnak. Az elsőként elbocsátott 300 köztisztviselő között főleg könyvvizsgálók, közgazdászok és politikai elemzők vannak. Claude Poirier, a Canadian Association of Professional Employees (CAPE) nevű szakszervezet vezetője szerint még akár 40 ezer elbocsátásra is sor kerülhet, mivel a kormány elszámolta az elkövetkező négy év során nyúgdíjba vonuló közalkalmazottak számát. Ereditleg úgy gondolták, hogy 2015-ig összesen 80 ezren mennek nyúgdíjba, azonban ez a szám inkább 40 ezer körül lehet. Ezért még több tíz ezer közalkalmazott elbocsátására kerülhet sor. Poirier attól is tart, hogy a elbocsátási hullám nem csak a szaktudás csökkenésével járhat, hanem […]
Read more ›
2011 június 21 6:29 de.
Az ‘I Can’t Get No Satisfaction’ című dal szólt a fővárosban rendezett postás szakszervezet tüntetésén, melyen csaknem ötszázan vonultak az utcára a Sparks és Elgin saroknál lévő postahivatal elé. Szakszervezeti lobogók, sípok, művirágokba öltözött egykori flower childok, Partizán és a Nép Hangja című kommunista lapok osztogatásával telt a békés demonstráció. Közben a parlament elé került az a kormány által benyújtott, az ellenzék által elvetett törvénytervezet mely véget vetne a három hete tartó kanadai postás sztrájknak, illetve a kizárásnak. Több tucat fényképpel, a kezembe nyomott Partizánnal és egy „ez már nem a nagyapád kommunizmusa” szlogennel díszitett röplappal mentem haza a tegnapi tüntetésről. […]
Read more ›
2011 június 20 7:09 de.
Egyelőre nem radírozzák a „szocialista” jelzőt az Új Demokrata Párt (NDP) alapszabályából, ugyanakkor nem zárják ki a harmadik helyre szorult Liberális Párt-tal való egyesülést. Többek között erről döntött vancouveri kongresszusán Kanada legnagyobb ellenzéki pártja. Jack Layton elmondta, hogy számára nem különösebben fontos, hogy az NDP preambulumában a jelenlegi „szocialista demokrata” jelző szerepel, vagy Pat Martin parlamenti képviselő és mások által szorgalmazott, puhább „szociáldemokrata” szó. „Én nem használom ezeket a szavakat és nem ragasztok magamra különböző címkéket. Úgy látom, hogy sokkal fontosabb válaszokat adni azokara a kérdésekre, melyek a népet is foglalkoztatják”–mondta Layton. James Moore, a kulturális örökségért felelős miniszter és a Konzervatív Párt által delegált […]
Read more ›
2011 június 16 5:07 du.
Több mint ezer postás és szövetséges szakszervezeti tagok tüntettek Winnipeg belvárosában, Manitoba tartomány legnagyobb postahivatala előtt. A megmozduláson résztvevő tíz szakszervezet szerint Stephen Harper miniszterelnök konzervatív kormánya az érdekvédelmi szervek elleni harcra készül és ennek első megfogható jele az, hogy Lisa Raitt munkaügyi miniszter olyan törvényt terjesztett a parlament elé mely a sztrájk felfüggesztésére kötelezné az Air Canada és a Kanadai Posta dolgozóit. A Kanadai Ápolók Szakszervezete szerint ez egy „harc a középosztálybeli dolgozókért” és úgy látja, hogy a postások Harper szakszervezet-ellenes politikájának első áldozatai. Bob Tyre a Canadian Union of Postal Workers (CUPW) winnipegi fiókszervezetének elnöke. Szerinte a konzervatív kormány […]
Read more ›
2011 június 15 10:27 de.
Több mint 100 millió dollárra emelkedett a Kanadai Posta vesztessége a csaknem két hete tartó sztrájk alatt és ezért úgy döntött az állami cég vezetősége, hogy határozatlan időre felfüggeszti a vállalat működését. Éjfélkor több mint 50 ezer postás és egyéb postai alkalmazott lett kizárva a postai feldolgozó üzemekből és hivatalokból. A Canadian Union of Postal Workers (CUPW) elnöke szerint „teljesen felelőtlen” a Kanadai Posta felfüggesztése. A szakszervezet vezetősége kedd este felajánlotta, hogy a 48 ezer tag felfüggeszti a sztrájkot, amennyiben a cég visszaállítja a januárban lejárt kollektív szerződést. Igy a szakszervezet feladta béremelési követeléseit és a modernizációs folyamat körüli fenntartásait, de a […]
Read more ›
2011 június 14 6:44 du.
A magyarországi Külügyminisztérium (KÜM) egyik diplomatája Hillary Clinton amerikai külügyminiszterhez intézett levelében bírálta a Fidesz-KDNP kormányt, abban a reményben, hogy az Egyesült Államok képviselői bojkottálják a budapesti Tom Lantos Intézet ünnepélyes megnyítását. „Könyörgöm! Ne látogasson el hazámba!”–írja a nevét visszatartó, 36 éves magyar diplomata, aki a kilencvenes évek óta dolgozik a KÜM-nek. „Amennyiben Budapestre látogatott és ‘értékekről’ tartana előadást, vagy éppen barátságos tanácsokat nyújtana egyik ‘szövetséges’ országnak legitimizálna egy demokratikus megválasztott nem demokratikus kormányt”–áll a KÜM-ös alkalmazott levelében. A névtelen diplomata, aki „diplomat anonymous”-ként írta alá a Clintonhoz intézett levelet elmondta, hogy magyar hazafinak tartja magát, aki „imádja hazáját,” azonban a Tom Lantos nevével […]
Read more ›
11:37 de.
Több mint 65 millió dollárrá növekedett a Kanadai Posta bevételkiesése a június 3 óta tartó sztrájkok miatt és a munkabeszüntetés okozta károk az ötnapos hétköznapi levélkézbesítés végét jelenthetik. Közben az Air Canada dolgozóinak egy része is sztrájkol, így nem csak a posta körül, hanem Kanada repülőterein is felfordulás várható. Montreálban, Torontóban és Scarborough-ban összesen 15 ezer postás sztrájkol 24 órán keresztül, de mivel ezekben a városokban működnek az ország legnagyobb levélfeldolgozó üzemei, teljesen megbénulhat a levélkézbesítés és napokon keresztül tartó komoly csúszásokra számíthatunk. A torontói Eastman Avenue-i feldolgózó üzem előtt tüntetnek a Canadian Union of Postal Workers (CUPW) szakszervezet tagjai, ahol […]
Read more ›
2011 június 13 6:42 du.
Idén is felvonul a Montreáli Magyar Bizottság a Kanada Nap alkamából rendezett multikulturális utcai rendezvényén. 2011 július 1-én kerül sor a belvárosi felvonulásra és reggel 9:30-kor találkozik a magyar csoport a René-Lévesque sugárút Guy és a MacKay utcák közötti szakaszán. (A magyar zászlókról és a népviseletbe öltözött fiatalokról ismerheti fel az utcán gyülekező magyar csoportot!) A bizottság arra kéri a résztvevőket, hogy a nők magyaros öltözetben, a férfiak pedig piros-fehér-zöld színekben, vagy a bizottság által tavaly kiosztott poló ingekben jelenjenek meg. A felvonulás után a Foyer Hongrois-ban találkoznak a résztvevők egy könnyű ebédre és hűsítőkre, ahol a vezetőség debrecenivel és italokkal várja a felvonulókat. […]
Read more ›
6:20 du.
A torontói Kanadai Magyar Kultúrközpont újonnan megválasztott vezetősége eladta a közösségi szervezet Clair Avenue 840 alatti épületét. Az elnökség tájékoztatása szerint a vevő, 7 hónappal a szerződés megkötése után és a háromszori halasztást követően kivont minden előző feltételt az ajánlott adás-vételi szerződésből és aláírta azt. A vevő 5,5 millió dollárt fizet a Magyar Ház épületéért, melyet az átvétel után várhatóan lebont és a megmaradt telekre lakóházat épít. A Magyar Ház komoly anyagi gondokkal küzd és ezért is volt szükség a megöregedett épület eladására, melynek fenntartása egyre drágábbá vált. Az elmúlt év alatt olyan súlyossá vált a torontói kultúrközpont anyagi helyzete, hogy […]
Read more ›
2011 június 10 12:35 du.
A Statistics Canada legújabb tanulmányából az derül ki, hogy a harmadik generációs kanadai magyarok köreiben alig található olyan aki még beszél magyarul, ugyanakkor ma nagyobb annak az esélye, hogy egy második generációs kanadai magyar megtanulja anyjának örökségi nyelvét. A statisztikai hivatal adatai szerint miközben a harmadik generációs olaszok között 11 százalék beszéli szüleinek, vagy nagyszüleinek anyanyelvét és míg a portugáloknál 8, a lengyeleknél pedig 6 százalék ez az arány, a harmadik generációs kanadai magyar körökben csupán 3 százalék beszéli valamilyen szinten felmenőinek nyelvét. Az anyanyelvhez való harmadik generációs ragaszkodás a punjabi kisebbségnél a legmagasabb, ahol ez az arány 33 százalékon […]
Read more ›
9:23 de.
A Ferihegyi Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. 25 százalékos állami részesedését adja el a Fidesz-KDNP kormány, ezzel befejezve az általul elhibázottnak tartott eredeti privatizációs folyamatot, melyet a volt MSZP-SZDSZ koalíció kezdeményezett 2005-ben. A Fidesz számos alkalommal lebegtette a budapesti repülőtér visszaállamosításának lehetőségét, most azonban 36,6 milliárd forintért teljesen kiszáll az állam a legnagyobb magyarországi civil repülőtér irányításából. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a kormány továbbra is úgy gondolja, hogy az előző ciklus alatt történt többségi részesedés privatizációja elhibázott és felelőtlen volt, valamint, hogy a 25 százalékos kisebbségi részesedés azóta veszített eredeti értékéből. Továbbá a minisztérium úgy látja, hogy a kisebbségi […]
Read more ›
2011 június 9 7:16 du.
Bár a Heveder banda tagjai igen fiatalok, komoly és mélyen gyökerező hagyományokat ápolnak. A dallamok, amiket muzsikálnak, egyenesen az erdélyi és magyarországi falvakból hozzák magukkal, ezt az örökéletü tradíciót az új kanadai közönségnek. A Heveder egyike a legújabb generációs zenekaroknak, akik a közép európai cigányok, magyarok és románok fantasztikusan izgalmas zenéjét gyűjtik és mutatják be. A 2002-es megalakulásuk óta Erdélyben számtalan tánccsoporttal dolgoztak együtt. Tobbek között a Hóvirág és a számos díjat nyert Háromszék Együttessel. Rendszeres házigazdái a sepsiszentgyörgyi táncháznak, úgymint a Néptánc és Népzene szimpoziumnak, valamint az Erdélyi Népzenészek Találkozójának. Magyarország és Erdély számos néptánc és zene táborának gyakori muzsikusai. A zenekart bemutatta a Magyar […]
Read more ›
4:15 du.
A Kanadai Szabadságjogok Chartájához, a Pierre Trudeau liberális miniszterelnökségének egyik legfontosabb aktusához térne vissza a harmadik helyre szorult liberális párt és alanyi joggá emelné a gazdasági és társadalmi jólét egyes elemeit. Alfred Apps pártelnök a torontói Empire Club tagsága előtt mondott beszédet, melyben jelezte, hogy valamennyi kanadai alanyi joga kéne, hogy legyen a gyors és korszerű állami egészségügyi ellátás, valamint a magaszintű közoktatás. Apps szerint ezzel a haladó lépéssel Kanada lenne a demokratikus világ egyedüli országa, mely chartájába, illetve alaptörvényébe emelné a jóléthez való jogot. Különösen népszerű lehetne ez a politika Québec tartományban, ahol az Új Demokrata Párt (NDP) markánsan baloldali kampánya szinte teljesen kiradírozta a liberálisokat, […]
Read more ›