2019 január 8 11:34 de.
Négy évvel ezelőtt mutatta be – jelenlegi koreográfiájában – a Magyar Állami Operaház, Csajkovszkij, Diótörő című balettjét. Amikor 2018. december 31-én, délelőtt 11 órakor felment a függöny az Erkel Színházban, az nemcsak az évad legutolsó, hanem egyben a Wayne Eagling és Solymosi Tamás által jegyzett, 2015-ben elkészült koreográfiának a századik előadása is volt! Összességében, az évek alatt százhatvanezer ember látta a darabot – és ez a ti sikeretek – gratulált a fellépő művészeknek Solymosi Tamás, az Operaház balettigazgatója. Nagyszerű munkát végeztetek – mondta, a közönség távozása után, a színpadon rögtönzött ünnepségen. Ezúttal visszatért az Erkel Színház színpadára Oláh Gusztáv legendás […]
Read more ›
2018 november 30 10:15 de.
Hol is tarthatta volna máshol legújabb könyvének bemutatóját az Álomgyár Kiadó, mint a Kék Macska című regény egyik eredeti helyszínén, Budapesten, a Nagymező utca 17-ben. Persze a hely mára erősen megváltozott – már ami a belső terek egy részét illeti – de a szelleme? Nos, abban még ott leng az előző századforduló illata. A bevezetés könyvet említ, ilyenkor arról illik beszélni, de nem mehetünk el szó nélkül egy érdekes egybeesés mellett, ami a könyv hitelét erősen alátámasztja. Budán, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban van egy kamarakiállítás, február 3-ig még látogatható: „A handlétól a Grand Caféig”. Témája: Zsidók az 1867 […]
Read more ›
2018 november 26 9:30 de.
Egy tavaly létrejött – utazó – kiállítás megörökítésére vállalkozott a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. Könyvet adott ki a sörről – együttműködésben a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeummal. A kiállítás a tervek szerint évekig fog utazni az országban és az is elképzelhető, hogy külföldre is kiviszik. Ez az egyik oka annak, hogy a könyv maga is kétnyelvű, a szövege magyarul és angolul olvasható, nyelvgyakorlásnak is jó! Miért fontos a sör története – tette fel a kérdést dr. Katona Csaba, a MTA Történettudományi Intézetének történésze, a könyv bemutatása alkalmával. Foglalkozni kell vele, mert komoly érdeklődés nyilvánul meg iránta. Van Magyarországon egy olyan sörfogyasztó […]
Read more ›
2018 november 12 11:02 de.
Mindkét világháború valamennyi áldozata előtt tisztelgő emlékművet avattak Budapesten, a XIII. kerületben, az I. Világháború befejezésére emlékezve. Miért csak most? A XIII. kerületet, mint közigazgatási egységet, 1938-ban hozták létre, korábban nem létezett. Ekkorra már – szerte az országban – régen befejeződött a „Nagy Háború” emlékműveinek felállítása, az utána következő években pedig a téma, különböző okokból, de sosem volt „aktuális”. Az emlékmű felállítását a kerületben működő tizenkét civil szervezet kezdeményezte és az Önkormányzat erkölcsileg, valamint 40 millió forint hozzájárulással is támogatta. Az ünnepség november 10-én, szombaton, a Fehérvári Induló hangjaival kezdődött, a Magyar Honvédség Központi Zenekarának előadásában. Tizenegy óra tizenegy perckor […]
Read more ›
2018 november 3 8:42 de.
A több mint három évig tartó felújítási munkálatokat követően – október legutolsó napjától kezdődően – ismét látogatható a Szépművészeti Múzeum. A múzeum történetének legnagyobb és legátfogóbb rekonstrukciós munkálatai során nem csupán a múzeumi épület újult meg, hanem a gyűjtemény eredeti koncepciójához visszatérve az állandó kiállításait is újrarendezték. A felújított múzeum az új állandó tárlatok mellett a Leonardo da Vinci és a Budapesti lovas című kamara-kiállítással várja a látogatókat. A közönség két szakaszban veheti birtokba a múzeumot. Október 31-től kezdődően, a mélyföldszinti terek és a romjaiból feléledt Román Csarnok nyílik meg, az összes új, állandó kiállítás pedig 2019 közepétől lesz látogatható. […]
Read more ›
2018 október 21 9:29 de.
A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása, a 20. századi brit festészet egyik rendkívül meghatározó, összefoglalóan Londoni Iskolának nevezett vonulatát ismerteti meg a magyar közönséggel. Francis Bacon, Lucián Freud és a Londoni Iskola festészetéből első ízben láthatunk rendkívül gazdag, az egyes művészeket főművekkel reprezentáló válogatást. A 2019. január 13-ig látogatható tárlat a londoni Tate Britainnel együttműködésben valósult meg. A tárlat a Londoni Iskola művészetének első magyarországi bemutatója, amely az irányzat legismertebb alkotói mellett a 20. század második felének londoni művészeti színterén kibontakozó művészi párbeszédeket is vizsgálja. A közel kilencven képet bemutató kiállítás Francis Bacon, Lucián Freud mellett a Londoni Iskola olyan […]
Read more ›
2018 október 13 11:43 de.
Bár az utazás egyik célja egy kis vidéki kikapcsolódás volt, New York vonzereje leküzdhetetlen. Sorozatunk befejező részében oda látogatunk. A négy keréken másfélórányi távolság amerikai szemmel nézve macskaugrás, semmiből sem áll tehát egy-egy egész napot eltölteni a városban, melyről tudjuk: sohasem alszik. Látnivalókban pedig nem napokra, de akár évekre is ellát bennünket, csak győzzünk válogatni! No jó, hát menjünk, de hová? Vannak persze helyek, melyeket „feltétlenül látni kell” – ilyen minden nagyvárosban akad jócskán. Minél nagyobb a város, annál több van belőlük. New York nagyon nagy város, sok ilyenje van, kénytelenek vagyunk válogatni. Segítséget is kapunk hozzá. Minden olyan helyen, […]
Read more ›
2018 október 4 10:21 de.
Ha az Egyesült Államokról esik szó, többnyire legelőbb New York, Washington, Las Vegas, Los Angeles, San Francisco – a nagyvárosok jutnak eszünkbe. Pedig hát, tudjuk jól, az a hatalmas ország nemcsak városokból áll. E cikksorozat első két részéből már kiderült: utunk célja ezúttal Pennsylvania volt, és ott sem egy nagyváros. Pennsylvania állam az U.S.A. keleti oldalán, közvetlenül New York állam (nem a város!) alatt, attól délre helyezkedik el. Első európai telepesei svédek voltak, a vidéket Új Svédországnak nevezték el. A britek csak 1654-ben tudták ellenőrzésük alá vonni. Az állam mai nevének érdekes története van. William Penn (1644 – 1718), egy […]
Read more ›
2018 szeptember 16 12:32 du.
Akik részt szeretnének venni Európa legnagyobb sörünnepén, azoknak nem kell egészen Münchenig utazniuk, hiszen most Budapesten is átélhetik a legnagyobb sörfesztivál minden örömét 2018. szeptember 27-30. között az Októberfest Budapesten. Az arányok persze mások lesznek, de ez számunkra inkább kellemesebb. A megelőző években a rendezvényt vendégül látó patinás helyszíneket, mint a Fővárosi Műjégpálya, Budapest Felvonulási tér kinőtték, így – tavaly után, most már másodszor is – a budapesti Kincsem Park (1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.) lesz a fesztivál színhelye. A gyönyörű, parkosított terület, a Lovasszínház, a „békebeli” régi lelátó hangulata, a minden igényt kielégítő lóversenypálya és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra […]
Read more ›
2018 szeptember 15 8:40 de.
Amerika más, Amerika nagy, Amerikát nem lehet elmesélni – szokták mondani azok, akik ott élnek vagy már sokszor jártak az Egyesült Államokban. Mert hiszen Amerika valóban nagy! Két nagy kontinens, Észak- és Dél-Amerika és persze nemcsak egy ország helyezkedik el rajtuk. Ám – itt Magyarországon – ha kimondjuk a nevét, szinte mindenki, automatikusan az északi részen található Egyesült Államokra (U.S.A.) gondol és eszébe sem jut, hogy mondjuk Mexikó is Amerika és azt is egyesült államok alkotják. Aki megérkezik a Kennedy repülőtérre és nem átszállással, repülve folytatja az útját, a városba több módon is eljuthat. A legjobb, ha rokon, ismerős várja […]
Read more ›
2018 szeptember 6 12:45 du.
Úgy hozta a sors, hogy az itt következő beszámoló szerzője csak kétjegyű számmal írhatná le, hányszor tette meg a Budapest – New York távolságot. Igénybe vette a Malév, Delta, Air France, British Airways, Air Berlin szolgáltatásait és máskor, más irányokban is megismert még néhány légitársaságot. Összehasonlítási alapja tehát elég széles. Idén Pennsylvaniába utazott. A cikksorozat első részének alcíme lehetett volna az is: „Fizess azért, amit nem kapsz meg!” – de ez így túl általános. Jelen esetben is csak a LOT légitársaságra vonatkozik, az utazás pedig nem velük kezdődik. Az utazónak több lehetősége is van Budapesten, hogy kijusson a Liszt Ferenc […]
Read more ›
2018 augusztus 14 7:27 de.
Mielőtt a cím, így együtt olvasván bárkiben is megütközést keltene, sietünk leszögezni, a szavaknak ezúttal egyáltalán nincs semmi bántó, obszcén tartalma, jelentése! Rövidesen találkozhatunk velük üzletek polcain, érdekes új borok palackjainak címkéjén. Ezek mindhárman bornevek! A furcsa nevekkel a nagyközönség számára még kevéssé ismert pincészetek tizenhét, igen érdekes, határozottan újdonság számba menő borának bemutatóján találkozhattunk a Veritas Borkereskedés rendezvényén. Igen könnyen megjósolható róluk, hogy rövidesen a vásárlók kedvencei lesznek – nem csak a szokatlan elnevezések okán! A Mátrai Borvidéken, Gyöngyöstarjánban dolgozó Kiss Attila máris jelentős sikereket mondhat magáénak: 2013-ban elnyerte Magyarország legjobb újbora címet Kékfrankos Rosé borával, majd 2015-ben országos […]
Read more ›
2018 augusztus 3 9:23 de.
Ez a mondat, egy Paul Valéry idézet, Sinkó István művészeti író beszédének végén hangzott el, a Nádas Alexandra és Nagy Gábor művészházaspár közös kiállításnak megnyitásakor, a FUGA Budapesti Építészeti Központban. Pedig igazsága annyira kétségbevonhatatlan, hogy szolgálhatna akár a kiállítás vezérfonalául is. A szeptember 3-ig megtekinthető közös tárlaton ugyanis mindkettőjük művészetének egymást megszólító vonásaival találkozhat a közönség. Nagy Gábor és Nádas Alexandra műveiben a sajátos történés idődimenzió- és a valóság–igazság egysége jelenik meg. Tájakat, történeteket, eseményeket is látunk a kiállított képeken, és arcokat a múltból. Jószerint retrospektívnak is nevezhetnénk a művészpáros mostani, bemutatkozó tárlatát a Fúgában. A falakon a 90-es évek […]
Read more ›
2018 július 11 9:26 de.
Bár biztos adatunk nincs róla, mégis erősen feltételezhető, hogy Semmelweis Ignác az a magyar ember, akinek külföldön a legtöbb szobra van. Születésének 200. évfordulója tiszteletére idehaza Semmelweis év van, sok helyen volt és lesz még róla megemlékezés, a budapesti Bélyegmúzeumban pedig munkásságát és személyét bemutató kiállítás nyílt. Semmelweis Ignác 1818. július 1-én született egy – ma is álló – budai házban, Semmelweis József és Müller Teréz ötödik gyermekeként. Idehaza piarista diák volt, egyetemi tanulmányait Bécsben végezte. Regényes életútjáról könyvet írtak, film is készült, ma sokan csak úgy nevezik „Az anyák megmentője”! Sebész, szülészorvos volt és döbbenten tapasztalta, hogy a kórházban […]
Read more ›
2018 július 7 9:25 de.
Ma már egyre kevésbé lepődünk meg azon, ha valamely világhírességről egyszer csak kiderül, hogy felmenői között magyar is található. Bár a csodálkozás némileg erősebb lesz, ha olyan személyiséggel gazdagodik ez a sor, akiről azért ezt végképp nem gondoltuk volna! Azt is tudjuk, hogy a szerelem nagyúr, olyan nagy, hogy még egy magyar nyelvű levél megírására is késztetheti a szerető – bár magyarul nem tudó – kedvest. A bevezetőben említett állítások mind igazak, a 20. század egyik legmeghatározóbb művészére, a napjainkra ikonikussá vált Frida Kahlo-ra vonatkoznak! Az ő műveiből nyitott most tárlatot a Magyar Nemzeti Galéria. A kiállítás régi adósságot törleszt, […]
Read more ›