Hódmezővásárhelyen, a Fidesz minta-városában, gigantikus méretű közokirathamisítás és bércsalás keretében szervezték újjá a városi alkalmazottak munkaviszonyait. A nagyszámú közmunkás között sok van, akit elbocsájtottak, majd közmunkára kenyszeritették öket a saját korábbi munkakörük ellátására, a korábbi fizetésük töredékéért. Így lehetséges az, hogy Hódmezővásárhelyen 5-6-szor annyi közmunkás dolgozik, mint a sokkal nagyobb Szegeden. A súlyosan eladósodott város valószínüleg képtelen lenne másképpen fenntartani a szolgáltatásokat. Hogy hogyan is mennek ott a dolgok, hadd illusztrálja azt egy közmunkás levele, aki saját helyzete részletes leirásával világítja meg a felháborító eljárást. Az alabbiakban közöljuk egy érintett közmunkás levelét, amely részletesen illusztrálja a helyzetet.

Zsidóknak, mint mindenki másnak, megvan az a szokásuk, hogy előbb-utóbb meglhalnak, de ellentétben másokkal, gyakran hagynak valamit maguk után és ez a valami, még ha csak emlék is és semmi több, sokáig rezonál, mint csellók megpendített húrjai. Ott vibrál ez a hang a levegőben, vagy valakik emlékezetében néha fájdalmasan, mint például nagymamák esetében, akiknek eltávozása erőszak következménye volt, vagy akár mulatságosan, mit Kohn és Grün esetében, akikről többé soha el nem felejtkezünk. De különös módón, minél megdöbbentőbb és minél fájdalmasabb volt az elmúlásuk aktusa, és erre sok-sok példa akad, annál tovább tart az a vibrálás. Sőt, néha az idő múlásával […]

Attól tartok, hogy a Kanadai Magyar Hírlap hibát követett el, amikor közölte a gusztustalan Barcsa-Turner Gábor minősíthetetlen levelét. Még akkor is hiba volt az, ha a sajtószabadság nevében, vagy a „pártatlanság” érdekében tette azt. A gyilkos indulatok és a gyilkos különítményesek dicsőitése, mely minden kétséget kizáróan gyűlöletbeszéd és mint ilyen megbocsájthatatlan a kanadai sajtóban, még akkor sem helyénvaló a mi lapunkban, ha azt demonstratív célzattal közöljük. Mégkevésbé érthető a közlése, miutan ugyanakkor a hozzászólások állítólag moderálás után kerülnek csak a lapba. Ebből tehát úgy tűnik, mintha a közles célja éppen a szenvedélyek felkorbácsolása lett volna és ha az volt, akkor […]

A múlt héten a Parlamentben ismét napirendre került a sokszor tárgyalt, és még többször kritizált media törvény újabb módosítása. Csoda-e, ha nagy volt a csábítás, hogy ott legyek és személyesen beszámoljak arról, hogy miként is történt a dolog. Ottawai barátom, aki nemcsak ismerős a kanadai parlamentben, de közelebb is van hozzá mint én, meséli, hogy gyakran ment az üléseket látogatni. A közönség számára a látogatók karzata mindenkor nyitva áll, bárki bemehet a ház űléseit megfigyelni, mindössze a fémdetektoron kell átmennie és aki előbb jön, az előbb kap helyet. Ez bizony elég egyszerűen hangzik.

“Nem kell Kertész Ákos a kanadai magyaroknak,” lelkendezik a Magyar Nemzet. A vancouveri Ábrahám Tibor csinos kis csokorba szedve szállítja a lapnak mindazt a nyájas, szeretetteljes törődest, amellyel, szerinte, a kanadai magyarok elhalmozni készülnek az agg írót. A vádaknak se szeri, se száma. Nem elég az, hogy a komisz kommunisták egyik kitüntetést a másik után halmozták ra, most meg Kanadában is akar “üdülni” két évig, persze az adófizetők pénzén, ahelyett, hogy a rengeteg gonosztettéért végre meglakolna. De majd Ábrahám Tibor es a pénzenvett magyar – a Dancs Rózsa – alaposan ellátják a baját, nemhiába vannak kormányzati kapcsolataik.

Mint azt korabeli filmhiradók világosan mutatják, 1918-ban a Károlyit támogató tömegek többszörösei voltak azoknak, melyeket Orbán képes, akár a legjobb napján, összecsőditeni. Nemcsak azért lett az, aki, mert nagy tömegek tamogatták, hanem azért is, mert a levitezlett uri Magyarországon nem volt senki más, aki képes és hajlandó lett volna az orszag bajaival szembenézni.

Az amerikai Magyar Lobby internetes közösseg, Lipták Béla vezette akciója keretében, levelet küldött Barack Obama elnöknek, azt kifogásolva, hogy Hillary Clinton korábbi, Orban Viktorhoz intézett levele a magyar belügyekbe való illetéktelen beavatkozás, és, hogy az a kormány megbuktatásán ügyködő ellenzék sugalmazására íródott.

A sokéves propaganda kampány és a szűntelen kettősbeszéd ide torkollott tehát. Az Európai Únió nagyvonalúan beleegyezett abba, hogy Orbán Viktor felszólaljon a Magyarorszagról szóló vitában holnap délután. Teheti ezt mintegy az utolsó szó jogán, mielőtt teljesen lenullázzák őt is meg az országot is. Beleegyeztek, annak ellenére, hogy évek óta egyre fokozódó intezítással szónokol az Únió ellen, miközben pénzt kér tőlük.

Nem szívesen untatom az olvasókat szakmai érdemeimmel, de történetesen éppen közgazdasagi végzettségű vagyok, így valószínüleg nem szorulok rá a Matolcsy-féle délibábos közgazdaságtan „mankójára.” Minden esetre köszönöm az ajánlatot. De lássuk a tényeket!

Szabadjon megállapítanom, hogy a Köztársaság korántsem bukott meg, ellentétben a KMH-ban megjelent Gyászjelentés című cikk bevezetőjével.

Mint azt Szabó Katalin volt elnök és alelnök a Magyar Ház reputációjáról oly találóan megjegyzi, bizony az nem valami fényes az elmúlt néhány évben. A kiérdemesült elnöknő elmulasztja azonban megjegyezni, hogy ez többnyire az ő munkájának az eredménye. Szabó Katalin és Vaski Gábor, felváltva hol elnökök, vagy alelnökök, hatéves szívós munkával lezüllesztették a Magyar Házat olyan elkeserítő mértékben, hogy azt már csak eladni lehetett, mert a rendbehozatala és az általuk felhalmozott adósságainak a visszafizetése milliós összegekbe került volna, ami persze meghaladta a tagság anyagi képességeit.