2014 október 23 6:49 de.
Reggel, október 23-án kaptam ezt a levelet. Szerzője magáról írta, de nekünk szól, akik szintén rosszul tűrik ezt a „haknizást” és talán a siketfülű haknizóknak is. Az én apám nekem apa. Akinek egy nyári délutánon a haját fésültem hasán ülve, kicsi lányként, miközben ő szunyókált. Az én apám nekem apa. Aki fehér angóra nyuszit hozott húsvétra. Az én apám nekem apa. Aki magasra emelt és nevetett. Az én apám nekem apa. Aki naphegyi házunk tetejére fölvitt magával nézni a tankokat, amelyek a felszappanozott hegyi utakon visszacsúsztak. Az én apám nekem apa. Aki ’56-ban viharkabátban jött haza, mint nemzetőr, a fotelba […]
Read more ›
2014 szeptember 2 10:57 de.
Kölcsön-munkaerőként napi tizenkét-tizennégy órát dogozik, vagy többet. Nyolcvanat (334 USA dollár) is össze tud kaparni, ha vasárnap is bemegy akár kilencven-kilencvenötöt. Vigyáz, hogy még állva se aludjon el, mert hazaküldik. Autója van, és külön ágya, a többiek ágyra járva, váltva alszanak, neki külön ágya van, Ő a „jani” (!) neki még autója is van. Havi huszonöt az ágy, ezt levonják, és fizetési előleget is lehet kérni negyven százalék kamatra. (Tízezret kapsz, tizennégyet fizetéskor levonunk. Értve?) Ő nem kér előleget, Ő a „jani”. A TESCO-ban sört, kolbászt, bucit, meg nadrágot pakol kosarába, aztán a próbafülkében, megeszi a bucit, kolbászt, megissza a […]
Read more ›
2014 július 10 2:08 de.
Ez az írás, műfaját tekintve nyílt levél, ám minden kialakult szokásjognak ellentmond. A nyílt levelet valamilyen nagy emberhez írják, általában nagy emberek. Most egy kis ember ír egy másik kicsinek. Írás közben őszölő bajszú barátom mosolygós arcát látom magam előtt. Vita közben is mosolyog, alkoholmentes sört iszik, és szép a kutyája. Ő F. Csaba. Kedves Csaba! Írod nekem, hogy „Baloldali szimpatizánsként a fenti levelet visszautasítom! Én is Magyarországon élek, és nem „burokban” A jogállam a „sértetteknek ” is jogállam, nem csak a „………” !” 1. (F. Csaba) Tudod Csaba nemrég egy cigány polgárjogi aktivista elküldött a „büdös picsába”. Így járnak, […]
Read more ›
2014 május 14 9:07 de.
A félelem A fekete autó befordul a sarkon, motorja halk, ablakai sötétek, vezetője nem látszik, betolat az egyirányúba és vár. Eszem a pozsonyi pizzát, hatalmas, – rusztika, mondja a pincér – alja kissé túlsült, de a megpörkölődött tészta íze kellemes, amolyan gyerekkori emlékként a kályhaplatnin sült tészta ízére hajaz. A sör is finom. Lábaim nyújtom kéjesen. Kilencven kilométert tekertem és hazáig még ennyi vár rám. Eredetileg szlovák specialitásra gondoltam, sült hús – csülök (?) – knédlivel, valamilyen ismeretlen szósszal leöntve, aztán megláttam a pizzériát és győzött a lustaság meg az olasz konyha, unásig ismert éke a pizza, a terasz, és […]
Read more ›
2014 március 7 8:38 de.
Hagyomány, szolidaritás, szabadság és a lelki fogyatékos. …„természetes, hogy minden emberben benne rejlik a konzervatív, a szociális és liberális attitűd”–olvasom liberális barátom több mint helytálló gondolatát. „Mindannyian tiszteljük hagyományainkat, segítünk az elesetteken és szeretünk szabadon dönteni ügyeinkről” — folytatja. Legalábbis mindenki, aki egészséges, teszem hozzá. Ha valakiből bármelyik hiányzik, akkor Ő lelki fogyatékos. A lelki fogyatékos kicsit olyan, mint a szellemi fogyatékos. Az utóbbi törődést, segítséget igényel, munkát egy kosárfonó üzemben, de semmiképp sem gyufagyári munkát vagy autóbusz volánt. A lelki fogyatékos hasonló és más; lehet okos mérnök, sportoló, kiváló szerelő, fodrász vagy orvos. Ha okossága, szépsége, ereje, gazdagsága, magabiztos […]
Read more ›
2014 január 13 9:49 de.
Annak idején sokat meditáltam a szocializmus nevű képződményen, most a kapitalizmus nevűvel vesződök. Nehéz volt váltani. Akkor a szocializmusban hittem, azt gondoltam, hogy javítható, a valóságban egy rossz konstrukció volt a roncs derbin, ahol nem célba, hanem árokba futott. Meg kell vallanom, hogy számomra a rendszerváltás (bár előtte sem volt okom panaszra) több anyagi és nem anyagi jót hozott, mint a többségnek. (Mert az anyagi javakból, gazdasági sikerekből sokaknak kevesebb jutott, mint nekem. Szabadságra pedig lelke mélyén sem mindenki vágyott annyira, mint én.) Mindezek ellenére, politikai okok miatt soha nem éreztem magam annyira rosszul, mint most. Elképesztő módon zavar az […]
Read more ›
2014 január 1 4:00 de.
Magányosak vagyunk. Nekünk a miniszterelnök és ellenfelei is ellenségeink, mi pedig magára hagytuk a hazánkat. Hazátlan bitangok vagyunk. Unottan kántáljuk az éhezőknek: ne lopj! Közben elesettjeink már csak a pokol bugyrai közül választhatnak, mélyebbre vagy kevésbé mélyre süllyednek. Lopni vagy megfagyni, ez itt a kérdés, és puha léptekkel osonnak az éjszakai erdőn. Munkaalapú társadalom, mondja a porondmester. Aki nem dolgozik ne is egyék, kántáljuk hűségesen és kajánul figyeljük az utcáról kitiltottakat, a hajléktalanokat, akiknek már csak az utca maradt, törvény szerint már az sem. Az ingyen konyhák sorait látva más népek éhezőiről kezdünk beszélni, lehetőleg francia, angol, amerikai éhezőkről. Közben […]
Read more ›
2013 december 17 9:15 de.
Bátorság kell, erős és megingathatatlan, amolyan félelemnélküli, belülről motivált bátorság, aminek vállalása szégyen, már-már hivalkodás: halálmegvető bátorság, olyan, amit a harctéren hátrahagyottak éreznek, szemüket le nem véve a célkeresztről, olyan bátorság, ami már nem bátorság, egyszerűen feladat; mert el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor már zsigerből nem félünk, a zsigerből félelemnélküliség pillanatának, amikor nem aggaszt mélység, pátosz, nevetségessé válás, tudatlanság, amikor már nem akarunk erősnek, okosnak, szépnek sem hősnek látszani, amikor nem zavar a félre csúszott nyakkendő és a sáros cipő, amikor már nem érdekesek a szép mondatok, amikor a nyállal, vérrel együtt fröccsenő szavak is szépek, csak a […]
Read more ›
2013 december 5 8:07 du.
Nézzük képünket, mégpedig a hit, remény és a szeretet jegyében. Kezdjük a fő alakkal. Orbán, magabiztossága nem az a magabiztosság, amivel kiskamasz koromban próbáltam elhitetni magamról, hogy nagyfiú vagyok. Nem, ez egy őszintén, magabiztos ember tartása, talán a zsebre tett kéz tartalmaz valamennyi hetykeséget: nehogy azt higgyétek, hogy félek, üzeni. A lépésre emelt ball láb, és a jobb lábra való erőteljes támaszkodás ellentmondása üzenet; nem menni akarok… ám, ha befejeztem vége. Jobb kezét a felirat miatt nem látjuk jól, talán most lopja ki Navracsics Tibor zsebéből a papír zsebkendőt mondatná velem a gonosz, ám belátom, összességében pozitív a figura: az […]
Read more ›
2013 november 1 9:53 de.
Szóltál, hogy húzzam ki magam, hogy ne csoszogjak én pedig hajlottabb lettem és jobban csoszogtam, aztán kérdezted, hogy miért remeg a kezem, és szóltál, hogy ne egyem le magam, aztán kikísértél a kertbe, betakartál az őszi napsütésben, délben megetettél és este kezembe adtad az altatót, aztán jól állt az új ruhád, a fekete, és már aludni is tudtál, az arcod kisimult, nézted a férfiakat és nem találtál olyat, aki után jó szívvel törölnéd a lepisilt WC deszkát, aztán egyszer a temetői padon ültél, és arcodon mosoly suhant át, én pedig boldog voltam, mert tudtam, hogy eszedbe jutott, milyen volt az […]
Read more ›
2013 október 22 8:29 de.
Mottó: „Hamarosan eldől, ki lesz szegény és ki lesz jómódú, kinek lesz munkája és kinek nem.” (Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke) Tízen voltunk testvérek. Negyvennégyben valami tiltott kereskedéssel meggyanúsították apámat. Szerencsére tudta igazolni, hogy írásban utasították az áru kiadására. Volt írás, hát felmentették, de mondták neki, hogy kérjen bocsánatot a Méltóságos Úrtól, attól, aki utasította. Nem kért, aztán néhány nap múlva elvitték a frontra. Volt egy törvény, miszerint akinek négy gyereke van nem sorozható be. Anyám akkor volt terhes a hatodik testvéremmel. Szóval nem kért bocsánatot a Méltóságos Úrtól, hát kivitték a frontra. Tízen voltunk testvérek. Sokat vertek. A testvéreim, anyám, […]
Read more ›
2013 október 10 8:40 de.
Mottó: „Hamarosan eldől, ki lesz szegény és ki lesz jómódú, kinek lesz munkája és kinek nem.” (Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke) Kanadában volt munkánk. Nem kaptunk segélyt, munkából éltünk, még félre is tettünk. Itthon eladtuk mindenünket, a lakásunkat, meg amit lehetett. A kapott pénzen mentünk Kanadába. Aztán egy perben, ahol Farkas Flórián (1) tanúskodott a kivándorolt romák ellen, született egy ítélet. Kaltenbach Jenő (2) is tanúskodott… hát, hogy Magyarországon nincs hátrányos megkülönböztetés. A romák Magyarországon nincsenek hátrányosan megkülönböztetve, teljes jogúak. Kanadában precedens jog van, ezért aztán az összes romát visszaküldték. Minket is. Flórián azt ígérte, hogy minden hazatelepülő kap hárommillió forintot […]
Read more ›
2013 augusztus 5 8:51 de.
Rekkenő kánikula: Lezárták és lefojtották a közkutak nagy részét a cigánytelepeken, szól a hír és: …és amúgy nektek ingyen jön a víz a csapból? Mert mi kemény ezreket fizetünk… havonta! Szól egy komment. A kommentező a többségi társadalom képviselője, aztán később, privát levélben hozzáteszi: Lumpen elemek 1. Ahogy mondja: „Lusták, sült galamb várók, elvárók, de cigiznek, isznak és panaszkodnak. Ha ásni kell, vagy bármit segíteni arra nem vevők, ha ingyen ruhát, élelmet osztanak, ők az elsők. Nem fizetnek semmi rezsit…” Kedves Julianna, stimmel, tényleg ilyenek a lumpen elemek, kérdés, hogy a cigánytelepek lakói, milyen elemek. Kik Ők, és a többiek, […]
Read more ›
2013 július 10 10:33 du.
Hosszabb ideje meditálok, létezik-e vállalható formában jobb-, illetve baloldal, úgy mint választható politikai alternatíva. A magát balnak minősítő oldallal kevesebb a bajom, de elkeserítő, amit produkál sunyiságban, gyávaságban, perspektíva nélküliségben és hatalomvágyban; a jobb pedig egyszerűen nemzeti katasztrófa. Mára azt mondom: el kell felejteni ezt a tartalmatlanná vált felosztást, hisz mindkét oldal a hatalomért harcol, holott a modern demokráciában a politika a hatalom elleni harcról szól. Egyik oldalnak sincs pozitív üzenete, egyik oldal sem borul ki az érpataki polgármester üzelmeitől, mindkét oldal vezető ereje (centruma) a félelem vezérelte negatív érzelmeinkre játszik (számít). Buddha egy alkalommal az én értelmezésemben azt mondja, […]
Read more ›
2013 június 28 2:41 de.
„Aki kardot ragad, az kard által vész el.” Jézus (Mt 26.52) Mi gyávák, polgári ellenállásra alkalmatlanok vagyunk; hiányzik belőlünk a civil kurázsi. A sajtómunkások meghajoltak, lágyan hajlott az a gerinc; a bírák, az alkotmánybírák szótlanok; a közalkalmazottak, pedagógusok némák; a rendőrök és fegyvertársaik ellenállása sóhajnyi; a szakszervezetek jog fosztva dünnyögnek. A parlament ellenzéki pártjai közül a két kicsi vagy szörnyű, vagy szörnyűbb, az MSZP kormányozni gyáva volt, ellenzéknek is az. Parlamenten kívül nincsenek pártok. E pártok szövetkezni sunyiságuk miatt képtelenek, sem magukban sem másokban nem bíznak, hiányzik belőlük a virtus, győzelemre esélytelenek, pedig győzelmük megmenthetne minket egy véres forradalomtól. Nem […]
Read more ›