2012 augusztus 13 2:25 du.
Pauline Marois, a szeparatista Parti Québécois kormányfő-jelöltje számtalanszor ismételte a jelenlegi kampány kezdő szakaszában, hogy a PQ-kormány első száz napja alatt keményítenek az ominózus 101-es törvényen, mely eddig is korlátozta az angol nyelv használatát Kanada második legnagyobb tartományában. Marois kissé olyan, mint azok az egy nyelvet beszélő angol kanadaiak, akik 1969-ben azért balhéztak, mert a szövetségi államapparátus hivatalosan is kétnyelvűvé vált és mely lépés hátrányosan érinthette azokat, akik nem voltak hajlandóak megtanulni franciául. Pauline Marois harminc éve politizál Kanada második legnagyobb tartományában és most kormányfő-jelöltként indul, mégsem tudott javítani angol nyelvtudásán. Sokszor parodizálták Marois eléggé katasztrófális angolságát. Most ezekből a kabaréműsorokból mutatunk […]
Read more ›
2012 augusztus 9 11:14 de.
A 2012-es québeci tartományi választásokon induló pártok közül egyedül a liberálisok fordítottak arra figyelmet, hogy a francia honlapjukon kívül angol nyelvű lappal is megszólítsák a kisebbségi szavazókat. Francois Legault kormányfő-jelölt jobboldali Coalition Avenir Québec (CAQ) pártja azonban egyre több figyelmet szentel arra a 24 választókerületre, ahol az angol anyanyelvűek elérik a 10 százálékos szintet és ahol eddig a liberálisok taroltak minden választáson. Augusztus 9-én jelent meg a CAQ új angol nyelvű honlapja. Az egyik első angol nyelvű cikkben a párt korrupcióellenes platformját ismertetik. Többek között a pártfinanszírozást szeretné átalakítani Legault pártja. Ez lényegében azt jelenti, hogy minden választópolgár maximum 100 […]
Read more ›
10:01 de.
Amennyiben Pauline Marois kormányfő-jelölt baloldali-szeparatista Parti Québécois-ja legyőzi a kormányon lévő Liberális Pártot a szeptember 4.-ei Nemzetgyűlési választásokon, a jelenleginél is szigorúbb nyelvtörvényekkel szorítják vissza az angol nyelvet Kanada második legnépesebb tartományában. A 101-es törvény módosítását ígérte a PQ, ami azt jelentené, hogy a francia többség és a bevándorlók számára tilos lenne angol nyelvű főiskolán tanulni. 2010-ben a bevándorló főiskolások 53 százaléka franciául és 47 százaléka pedig angol nyelven tanult, a franciák közül csupán 5,8 százalék járt angol CÉGEP-re, azaz: főiskolára. De még ez az arány is túl magas a PQ számára. Yves-François Blanchet, a PQ nyelvszakértője szerint, ha valaki […]
Read more ›
2012 augusztus 7 12:14 du.
A legújabb Léger Marketing felmérés íjesztő adatokat tartalmaz Jean Charest liberális kormányfő számára. Léger szerint a québeci lakosság 70 százaléka gondolja azt, hogy korrupt a 2003 óta regnáló Liberális Párt. Fennáll annak a veszélye, hogy az építőiparhoz és a pártfinanszírozáshoz köthető botrányok tematizálják a szeptember 4. választást és az ezt megelőző kampányt. Ez főleg a liberálisoknak okozhat kellemetlenséget és minden bizonnyal növeli a kormányváltást támogatók arányát. Ugyanakkor elképzelhető, hogy nem a baloldali-szeparatista Parti Québécois kerül előnyös helyzetbe a kormányváltó hangulat miatt, hanem a harmadik helyen lévő jobboldali Coalition Avenir Québec (CAQ) nevű part, mely a hétvégén jelentette be, hogy a 63 éves Jacques Duchesneau, a montreáli rendőrség népszerű főkapitánya […]
Read more ›
2012 augusztus 3 10:51 de.
Ha a hagyományosan liberális párti angol kisebbség inkább otthon marad a választás napján, ahelyett, hogy a 2003 regnáló québeci Liberális Pártra szavazna, könnyen lehet, hogy valóra válik legsötétebb rémálmuk és egy újabb Parti Québécois kormány ismét referendummal próbál leszakadni Kanadától. Lényegében ezt válaszolta Jean Charest liberális kormányfő egy újságírónak, aki a korrupciós botrányoktól megtépázott liberális pártból kiábrándult angol szavazók esetleges elpártolásától kérdezte a miniszterelnököt.
Read more ›
2012 augusztus 2 9:33 de.
2012 szeptember 4-én dönthetnek a québeci szavazók a 2003 óta regnáló Jean Charest tartományi miniszterelnök sorsáról. Ha csupán a történelmet nézzük, nehéz feladat előtt találják magukat a québeci liberálisok, hiszen utoljára több mint félévszázaddal ezelőtt, Maurice Duplessis klerikális, autoriter rendszere alatt nyert négy egymást követő választást québeci kormánypárt. Ráadásul Charest sohasem volt népszerű Québecben, az építőipar korrupciós botrányaitól hangos a sajtó és a kormányfő québeci lojalitását, hazafiasságát folyamatosan megkérdőjelezték. Ennek ellenére, eddigi riválisait egytől-egyig mind a történelem szemétdombjaira hajította igencsak kegyetlen, de rendkivül hatékony támadásaival, kezdve Bernard Landry egykori szeparatista miniszterelnökkel, aztán André Boisclair szeparatista kormányfő-jelölttel és végül a karizmatikus, […]
Read more ›
2012 június 12 8:14 de.
A szeparatista Parti Québécois nyert Argenteuil választókerületben a hétfőn rendezett időközi választáson, miután a jobboldali-nacionalista Coalition Avenir Québec többezer szavazot szippantott el Jean Charest kormányfő liberálisaitól. A péquista Roland Richer kiütötte a liberális Lise Proulx-t 36,16 százalékos eredményével. Ezzel szemben a liberálisok 33,40 százalékos eredményt értek el, a CAQ pedig 21,40 százalékot. 1966 óta először bukott el Argenteuilben liberális jelölt. Argenteuil egyértelmű kudarc a liberális párt számára, mely legkésőbb 2013 decemberében lesz kénytelen a szavazókhoz fordulni és egy negyedik ciklust kérni az egyre inkább kiábrándult federális-párti szavazóktól. Argenteuillel szemben a jelentős részben olasz lakosságú LaFontaine-t sikerült megőrizniuk, ahol a korrupciós botrányba keveredett Tony […]
Read more ›
2012 június 11 8:49 de.
A Liberális Párt bástyjáinak számító két választókerületben kerül sor időközi választásra ma Québecben. Argenteuil-ben és LaFontaine-ben járulnak az urnákhoz a szavazók és mindkét kerület hosszú évtizedeken keresztül a liberális párt kezében volt. Argenteuilt 1966 óta képviselik liberálisok, LaFontaine-t pedig 25 éve uralják a gritek. A legfontosabb és legérdekesebb kérdés: milyen hatással voltak (vannak) a szélsőbaloldali egyetemi diákok által rendezett folyamatos tüntetések és randalírozás a pártok népszerűségére? A középpárti liberálisok a gyülekezési jog korlátozásával és a tandíj megemelésével szúrtak ki a hallgatókkal és a diákszövetségekkel, miközben a baloldali-szeparatista Bloc Québécois és a radikálisan baloldali Québec Solidaire látványosan a tüntetők mellé állt. És akkor […]
Read more ›
2012 június 10 8:43 de.
Összesen 28 tüntetőt és randalírozót vettek őrizetbe, miután többszáz antikapitalista aktivista rárontott a Ste. Catherine Ouest-en és a Crescent Streen folyó Grand Prix partyra. Autók megrongálásával, rendőrök megdobálásával okoztak káoszt az év leglátogatottabb rendezvényén. A rohamrendőrök paprika spray-jel oszlatták fel a tömegeket, de közben a városba érkező turisták és a Grand Prix rajongói is menekülni kényszerültek a helyszínről.
Read more ›
2012 június 7 4:30 du.
Amir Khadir, a radikálisan baloldali Québec Solidaire nevű párt Nemzetgyűlési képviselője politikai indítékot lát lánya, Yalda Machouf-Khadir, hajnai letartóztatása mögött. Csütörtökön, reggel hat órakor házkutatást tartottak a politikus montreáli otthonában. Összesen 11 aktivistát tartóztattak le Montreálban a hajnali órákban. Khadr attól tart, hogy a rendőrség esetleg a Grand Prix hétvége miatt próbálja bizonygatni erejét.
Read more ›
2012 május 21 9:44 de.
Vasárnap este összesen 305, szombat éjjel pedig 69 randalírózót tartóztattak le montreáli rendőrők, miután a gyűlekezési jog korlátozása után sem riadtak vissza a québeci liberális kormány tandíj-emelési tervei ellen demonstráló aktivisták. A randalírozók tüzeket gyújtottak az óvárosban (Latin Quarter-ben), egy Videotron üzlet és a szerintük „szakszervezet-ellenes” Couche-Tard lánc egyik boltjának ablakait törték be, illetve autókat rongáltak meg a belvárosban, miközben „Fuck you Quebecor-t!” skandált a tömeg.
Read more ›
2012 május 19 12:30 du.
Clément Gignac – a québeci liberális kormány gazdasági minisztere – „lázadásnak” minősítette a február óta tartó utcai zavargásokat, randalírozást és a tartomány egyetemein és főiskoláin uralkodó félelemkeltést, melynek révén a felsőoktatásban részesülő diákok 35 százaléka vagy bojkottálja az állami intézményeket, vagy éppen nem tud órára menni és vizsgázni a radikális baloldal által kezdeményezett folyamatos demonstrációk, kizárások és az erőszak miatt. A héten lemondott Line Beauchamp, a kormány oktatásügyi minisztere, a montreáli önkormányzat betiltotta a demonstrációkon használt álarcokat és símaszkokat, csütörtökön felfüggesztették a tanévet és pénteken Charest kormánya – a 21 órán át tartó heves parlamenti vita után – 2013 július 1-ig részben felfüggesztette a szabadságjogokat és betiltotta a demonstrációkat […]
Read more ›
2012 február 10 4:52 du.
Három évig terjedő szabadságvesztésre ítélték a 71 éves Raymond-Marie Lavoie atyát, aki legalább 13 kiskorú fiút molesztált a hetvenes és nyolcvanas években. Lavoie a Ste-Anne-de-Beaupre-i Seminaire St-Alphonse római katolikus bentlakásos iskola tanára volt. Legfiatalabb áldozata 12 éves volt, a legidősebb pedig csupán 15 éves.
Read more ›
2012 január 16 10:42 de.
Csökkent az egykori szeparatista miniszter által vezetett Coalition Avenir Québec nevű jobbközép párt támogatottsága és a 2003 óta kormányon lévő Liberális párt még mindig rendkívül erős a multikulturális Montreálban – többek között ez derül ki a ma reggel nyilvánosságra hozott Léger Marketing pártpreferenciás felmérésből. François Legault, az előző Parti Québécois kormány egészségügyi minisztere, tavaly alapította meg új pártját, melyre a lakosság 33 százaléka szavazna, amennyiben „ma” kerülne sor tartományi választásokra. Ez szignifikáns visszaesést jelent az ősszel készült ultolsó felméréshez képest, amely még 37 sázzalékra mérte a Coalition Avenir Québec támogatottságát.
Read more ›
2012 január 3 8:38 de.
St. André bazilikája, az Oratoire St. Joseph, Montreál egyik legjellegzetesebb épülete és látványossága. Az építkezést 1924-ben kezdték és a bazilikát 1955 március 19-én avatták fel, összesen 2,000 férőhelyes a templom. Az oratoire kupolája a londoni St. Paul’s Cathedral-nál, a párizsi Notre-Dame-nál és a new yorki St. Patrick’s-nél is magasabb. André testvér (született Alfred Bessette, 1845-1937) leginkább a szegények megsegítése miatt vált ismertté Montreálban, bizonyos értelemben a város sokszínű, több nyelvű munkásosztályának lett a de facto szentje. 1904-ben kezdte el montreáli szolgálatát, egy máig, az Oratoire mellett álló kis kápolnából és halálakor több mint egy millióan vonultak el nyitott koporsója mellett. Évente két millióan […]
Read more ›