…mert manapság már nincs becsület senkiben! Rakonczayék a falu szélén laktak, nem nagyon, de eléggé. Rakonczayné  legszívesebben még mindig tekintetes asszonynak szólíttatta volna magát, de hát már nem olyan időket éltek. Mondta is mindig, hogy már nem olyan időket élünk.  Bezzeg, amikor még tekintetes asszonynak szólították, merthogy, postamester volt a férje, de most már csak a cézé maradt, meg az ipszilon, amit, persze, valahányszor csak lehetősége van rá, külön hangsúlyoz:  Rakonczay, kisasszony kérem, Rakonczay, cézével és ipszilonnal a végén! Rakonczayék, miután Rakonczay Ernő, a postamester, kiszorult a hivatalból, nomeg, nemsokára az életből is, megvették ezt a házat. Szép porta volt, […]

Aznap este is már jóval elmult éjfél, mire hazaért. Megpróbált csendben bejutni a lakásba, de a nappaliból világosság szürődött ki. – Te még nem alszol,- szólította meg a feleségét? – – Megvártalak, nem tudtam elaludni. Fáradt vagy biztosan. Menj zuhanyozzál én addig készítek valamit enni. – Ne fáradj nem vagyok éhes. Ilyenkor éjszaka már nem jó enni. Csak feleslege sulyt veszek megint fel magamra. Levetkőzött a zuhany alá állt és bő sugárban engedte magára a vizet. Közben gondolatok cikáztak a fejiben. – Tennem kell valamit. Kifugok bukni, úgy fogok járni mint Tibor. Nincs értelme kibukni két évvel a nyugdij előtt. […]

Ica néni pont olyan volt, mint a faluban a többi Ica néni. Kortalan, elnyűtt, arcán ezer ráncot számláló, bütykös kezű falusi öregasszony. Nem volt ő ám mindig ilyen, bizony, a harmadik faluból is jártak hozzá a legények, udvarolták, szépen, ahogy kellett, csak hát a kor, meg a munka, ott hagyta rajta a nyomát. Ica néni portáján mindig, minden takaros rendben állt, mindennek megvolt a helye – kivéve a sufnit, ami a Papa birodalma volt. Oda ő akkor se tette volna be a lábát, ha hat lóval vontatják be! Hogyisne! Ha csak benézett, felállt a hátán a szőr: olyan rendetlenséget még […]

Idén huszonöt éves Lang Györgyi és Falusi Mariann Pa-dö-dő nevű popduója. A duó az 1990-es Bye-Bye Szása című albumával köszöntötte egyben a rendszerváltást és a szovjet csapatok kivonását Magyarországról. Van egyáltalán bárki aki nem ismerné a  refrént? „Bye-bye, Szása, rossz voltál velem, Elmentél és azóta az órám keresem, Bye-bye, Szása, kitoltál velem, Elmentél és azóta a vodkát, a vodkát nyelem.” Mint minden jó művész, a duó a drámaian megváltozott korhoz és az új valósághoz igazította alkotását. Miután végig hallgattam a Háj-háj Szása! című számukat, meg vagyok győződve róla, hogy ha Lang Györgyiék vezetnék az ellenzéki Összefogást, most nem arról vitáznának a közvéleménykutatók, […]

Hagyomány, szolidaritás, szabadság és a lelki fogyatékos. …„természetes, hogy minden emberben benne rejlik a konzervatív, a szociális és liberális attitűd”–olvasom liberális barátom több mint helytálló gondolatát. „Mindannyian tiszteljük hagyományainkat, segítünk az elesetteken és szeretünk szabadon dönteni ügyeinkről” — folytatja. Legalábbis mindenki, aki egészséges, teszem hozzá. Ha valakiből bármelyik hiányzik, akkor Ő lelki fogyatékos. A lelki fogyatékos kicsit olyan, mint a szellemi fogyatékos. Az utóbbi törődést, segítséget igényel, munkát egy kosárfonó üzemben, de semmiképp sem gyufagyári munkát vagy autóbusz volánt. A lelki fogyatékos hasonló és más; lehet okos mérnök, sportoló, kiváló szerelő, fodrász vagy orvos. Ha okossága, szépsége, ereje, gazdagsága, magabiztos […]

Mert anya csak egy van… Kővágó Rozália olyan magának való, visszahúzódó lány volt. Amikor a beiratkozásnál nevét kérdezték, csendesen mondta: Kővágó Rozália. Anyja nevét kérdezték: Kővágó Borbála, mondta, és nem értette, miért néznek össze az asztalnál azok a szigorú emberek. Anyját nem nagyon kérdezhette, nem csak erről, szinte semmiről. Kővágó Borbála szigorúan összeszorított szájú, kevés beszédű asszony volt. Pedig kérdezte volna ő, csak nem merte, miért nincs neki papája, a többi gyereknek meg miért van? Később, amikor már értette a felnőttek beszédét, hallott ezt-azt, boltban, piacon, de még a templomban is  – pedig nem volt egy istenes fajta, csak szerette […]

Nem tudom megítélni hogy Gerő András jó vagy rossz történész-e. De egy dolog bizonyos, nincs sok fogalma a zsidóságról, ha azt állítja: “Mint minden vallás, a zsidó vallás is egyetemes, nincs nemzeti tartalma.” A zsidóságot, mint az egyistenhit első képviselőjét, kifejezetten a vallása – ”judaizmus” – tette egységes nemzetté. Később, a szekularizációja folytán már természetesen elvált a kettő, de ettől még a judaizmus megőrizte a maga, elkülönülő karakterét. A zsinagógákat Jeruzsálem felé építették, és amenyiben tartja valaki a tradíciót és imádkozik, akkor bizony naponta többször kiejti a “Cion” és a “Jeruzsalem” szót. De van még egy zsidó jellegzetesség, amely ellentmond […]

Úgy tűnik, úgy ötven-hatvan évvel ezelőtt mértéken felül izgatta a Kelet-Európában élő népek fantáziáját két dolog: a latin, meg a győzelem. Különben hogyan fordulhatna elő, ha nem a nagy számok törvényszerűsége alapján, hogy e népeket mostanában egyszerre három gy(Gy)őző is boldogítja (bocs, Ukrajna esetében már csak boldogította): a Ponta, az Orbán, meg az ex-boldogító, a Janukovics. Oroszhonban egyébként igen népszerű még a Vlagyimir, Putyin elnök is édesapjától kapta keresztnevét (Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin). A Vlagyimir pedig „világbírót” jelent – ahogyan erről felvilágosított egy orosz barátom (a „mir” világ-ot, a „vlagyitty” ige pedig, bírni-t, birtokolni-t jelent). Persze ez csak hülye játék a […]

„Nehogy azt tessék hinni, hogy én minden nap ide járok, meg, hogy nincs mit csinálnom, csak az a helyzet, hogy elpilledtem egy kicsinykét ebben a nagy melegben. Ne tessék csodálkozni azon, hogy magyarul, meg ilyen módiasan beszélek, mert én, kérem, Debrecenből való vagyok. Micsoda szép kis város volt az annak idején, de úgy hallottam, most már ott is csak azok a ronda nagy építkezések, azok a shopping centerek, na, azok úgy, de úgy elcsúfították! ’56-ban apus bezárta a businesst – volt egy kis rádióműszerész műhelyecskéje – és mindnyájan – apus, anyus, az öcsém és én – felültünk egy teherautóra, és […]

…ahová mindig egyedül megyünk. – Hogy áll, nővér? – Nem tart már sokáig, doktor úr. A pulzusa alig tapintható, a szaturációja alacsony. Na, álljunk meg egy polgári szóra! Mi az, hát nem adok életjelet? Lélegzem, mi a fenét csináljak még? Eregessek füstjeleket? Különben is, útálom, ha úgy beszélnek rólam, mintha itt se lennék. Héééé, még itt vagyok! – Hozzátartozója? – Tudtommal nincs senkije, doktor úr. – Na, legalább annyival könnyebb lesz. Gyűlölöm, amikor meg kell mondanom nekik… Mi a fenét kell megmondani, és kinek? Mindig egyedül voltam, miért pont most lenne valaki velem? Csak nem már temetni akartok? Egy francokat! […]

Kalimpa és a halál régóta ismerik egymást. Néztek már farkasszemet. Kalimpa húszévesen vesztette el a legtöbb barátját, és élete első szerelmét, akit megkínoztak és lefejeztek, miután visszatért Santiagoba. Látott már élőhalottat is, sokat. Igaz, ezt már megírta, de hátha nem mindenki olvasta. Az a fiú alig volt több, mint harminc éves, hontalan volt, agytumoros. A kínzások miatt. Kalimpa terhesen látogatta minden nap a kórházban, ott fénylett, csillogott, könnyezett a Carlos szemében minden, és a remény is, amit csak veszekedéssel lehetett felkelteni benne, a harmadik műtét után, és ő veszekedett vele, minden nap, hogy milyen jó helyen van, és hogy mindenki […]

Rajta kívül csupán négy ember állt a sír körül. Férje két barátja a feleségükkel. Nem nagyon voltak barátaik, szinte elzárkózva éltek. Még egészen fiatalon ismerték meg egymást, és ahogy mondani szokás első látásra szerelem lett mind a két részről. Pedig az akkori polgári szokások alapján — miszerint „suba a subával, guba a gubával” — illik össze, így soha sem lehettek volna férj és feleség. Böthy Margit a gróf egyszem lánya beleszeretett a béres Garics János fiába. Gyerekek voltak, a szülök még nem sejtették, hogy ebből házasság lesz később. Ha akkor valaki ilyent talál mondani, azt egyből bolondnak titulálták volna. Mert, […]

Üres utcákon üres éjek, kéket villódzó ablakok. Egy részvétlen világban élek, ahol csak egymagam vagyok élettel telt, mozgó entitás. Nem mozdul a kukák mögött elheverő koldus; nem vitás, retteg tőlem, belé döfött a közösség, amely a félszeg leigázott anyatermészet gyilkosaként rúgta orrba mint rossz kutyát a vásott kölök, míg már nem is morog csak hörög, s vetette örök nyomorba. 2. Megértem én a szófosókat, hogy jónak kéne lenni már, s hogy népet elbutító szózat helyett az oktatás csinál ép, magába bízni meg tudó, s a választás jogára kész jó civilt, ki meg nem alkuvó; s ragyogni kezd az ember-ész, ha […]

1. Ferenc kőrúti bérház. A régi típusú, tágas lift „ünnepélyesen” viszi a kis családot a második emeletre: babakocsiban takaróban, pólyában az újszülöttet, az ifjú szülőket és a büszke, mosolygós Dédnagyapát. Még csengetni sem kell, Dédnagyanya frissen vasalt kötényében, a küszöböt még át sem lépve, az ölelésével állítja meg a boldog, húszéves kismamát: – Ettől a perctől kezdve nem lesz nyugalmad! Ha sír, ha nem sír, ha közeledben van, vagy távol, mindig reszketni fogsz érte! Tanúsíthatom, azóta 43 év telt el, így volt, így lesz, mindörökre. 2. A pompásan sikerült lakodalom után, a fiatal pár egymás tekintetét kereste. Kézen fogva szöknek, futnak a boldogságuk felé. […]

Egyszer eljön az az idő, amikor mi is ott fogunk ülni a lassan sötétedő konyhában, és várjuk a gyerekünket, csak várjuk, bizakodva, hogy hátha, mégis… A fiát várta, ebédre. Már vagy tizedszer simította le a hófehér abroszt, pedig azon egy ránc sem volt. Az ünnepit, az azsúrosat tette fel, mégiscsak a fiát várta, nem lehet a köznapi kockással tálalni neki! Nem sűrűn jött, így hát, ha jött, akkor az egy kicsit mindig ünnep volt. Megértette ő, fontos ember a fia, vezető ott fent, Pesten, egy nagy gyárban, sok a dolog, meg tanulmányutak, meg hozzá is jönnek messzi földről, azokat is […]