…ahová mindig egyedül megyünk. – Hogy áll, nővér? – Nem tart már sokáig, doktor úr. A pulzusa alig tapintható, a szaturációja alacsony. Na, álljunk meg egy polgári szóra! Mi az, hát nem adok életjelet? Lélegzem, mi a fenét csináljak még? Eregessek füstjeleket? Különben is, útálom, ha úgy beszélnek rólam, mintha itt se lennék. Héééé, még itt vagyok! – Hozzátartozója? – Tudtommal nincs senkije, doktor úr. – Na, legalább annyival könnyebb lesz. Gyűlölöm, amikor meg kell mondanom nekik… Mi a fenét kell megmondani, és kinek? Mindig egyedül voltam, miért pont most lenne valaki velem? Csak nem már temetni akartok? Egy francokat! […]

Kalimpa és a halál régóta ismerik egymást. Néztek már farkasszemet. Kalimpa húszévesen vesztette el a legtöbb barátját, és élete első szerelmét, akit megkínoztak és lefejeztek, miután visszatért Santiagoba. Látott már élőhalottat is, sokat. Igaz, ezt már megírta, de hátha nem mindenki olvasta. Az a fiú alig volt több, mint harminc éves, hontalan volt, agytumoros. A kínzások miatt. Kalimpa terhesen látogatta minden nap a kórházban, ott fénylett, csillogott, könnyezett a Carlos szemében minden, és a remény is, amit csak veszekedéssel lehetett felkelteni benne, a harmadik műtét után, és ő veszekedett vele, minden nap, hogy milyen jó helyen van, és hogy mindenki […]

Rajta kívül csupán négy ember állt a sír körül. Férje két barátja a feleségükkel. Nem nagyon voltak barátaik, szinte elzárkózva éltek. Még egészen fiatalon ismerték meg egymást, és ahogy mondani szokás első látásra szerelem lett mind a két részről. Pedig az akkori polgári szokások alapján — miszerint „suba a subával, guba a gubával” — illik össze, így soha sem lehettek volna férj és feleség. Böthy Margit a gróf egyszem lánya beleszeretett a béres Garics János fiába. Gyerekek voltak, a szülök még nem sejtették, hogy ebből házasság lesz később. Ha akkor valaki ilyent talál mondani, azt egyből bolondnak titulálták volna. Mert, […]

Üres utcákon üres éjek, kéket villódzó ablakok. Egy részvétlen világban élek, ahol csak egymagam vagyok élettel telt, mozgó entitás. Nem mozdul a kukák mögött elheverő koldus; nem vitás, retteg tőlem, belé döfött a közösség, amely a félszeg leigázott anyatermészet gyilkosaként rúgta orrba mint rossz kutyát a vásott kölök, míg már nem is morog csak hörög, s vetette örök nyomorba. 2. Megértem én a szófosókat, hogy jónak kéne lenni már, s hogy népet elbutító szózat helyett az oktatás csinál ép, magába bízni meg tudó, s a választás jogára kész jó civilt, ki meg nem alkuvó; s ragyogni kezd az ember-ész, ha […]

1. Ferenc kőrúti bérház. A régi típusú, tágas lift „ünnepélyesen” viszi a kis családot a második emeletre: babakocsiban takaróban, pólyában az újszülöttet, az ifjú szülőket és a büszke, mosolygós Dédnagyapát. Még csengetni sem kell, Dédnagyanya frissen vasalt kötényében, a küszöböt még át sem lépve, az ölelésével állítja meg a boldog, húszéves kismamát: – Ettől a perctől kezdve nem lesz nyugalmad! Ha sír, ha nem sír, ha közeledben van, vagy távol, mindig reszketni fogsz érte! Tanúsíthatom, azóta 43 év telt el, így volt, így lesz, mindörökre. 2. A pompásan sikerült lakodalom után, a fiatal pár egymás tekintetét kereste. Kézen fogva szöknek, futnak a boldogságuk felé. […]

Egyszer eljön az az idő, amikor mi is ott fogunk ülni a lassan sötétedő konyhában, és várjuk a gyerekünket, csak várjuk, bizakodva, hogy hátha, mégis… A fiát várta, ebédre. Már vagy tizedszer simította le a hófehér abroszt, pedig azon egy ránc sem volt. Az ünnepit, az azsúrosat tette fel, mégiscsak a fiát várta, nem lehet a köznapi kockással tálalni neki! Nem sűrűn jött, így hát, ha jött, akkor az egy kicsit mindig ünnep volt. Megértette ő, fontos ember a fia, vezető ott fent, Pesten, egy nagy gyárban, sok a dolog, meg tanulmányutak, meg hozzá is jönnek messzi földről, azokat is […]

Körülbelül tíz éve történt, még az internet elterjedése, és mai lehetőségei előtt. Egy szemléző szerkesztőségben dolgoztam, ami annyit jelentett, hogy az éjjel kettőkor megjelent aznapi napi- és hetilapokból kivonatot készítettünk, a megrendelőt érdeklő cikkekből. Ezt a kivonatot reggel 8-9-ig eljuttattuk a partnerhez. Általában gazdasági témájú összefoglalót kértek, különös figyelemmel az adott céget, önkormányzatot konkrétan érintő írásokról. Valamennyien megbízási szerződéssel dolgoztunk. Az egyik ilyen vállalkozásnál fiatal rádiósokkal dolgoztam együtt. Új ügyvezető érkezett a cég élére, aki a megbízási szerződéseket felülvizsgálva, új kontraktust tett elibénk. Ennek egyik pontja szerint, a megbízott – az az mi –, a szerződés felbontását követő három éven […]

Egy asszony története, röviden. Meg az emberéé. Talán. Az embere nevezte el így: Trézsi. Úgy mondta: ha már ilyen szerencsétlen nevet kaptál a keresztségben, hogy Teréz, hát hogyan nevezzelek? Mert szent, az nem vagy. A Terka, vagy a Tera, az meg olyan, mintha a tehenet hívogatnám. Teri meg van ölég. Nekem csak Trézsi leszel. Mert hát a dolgok leginkább csak úgy voltak, ahogy az ő embere mondta. A szüreti mulatságban kerültek össze. A Sántha Kovács biztatta erősen, hogy hadd ismertesse meg vele a Faludi Kissék Sándor fiát, mert az igen hozzá való lenne. Rendes, dolgos ember az – mondta a […]

Hagyaték, avagy zsenik vakvágányon. Nem meglepő, hogy a Duna TV, amelyik nem igazán híres rendszerkritikus mivoltáról, cserébe erősen talpnyaló, erre a sorozatra vállalkozott. De azért akad itt egy veretes reakció vendégszerzőnktől, aki leásott a rögvalóságig. Íme, Pelikán József címzetes és örökös gátőr Virág elvtársnőhöz írott levele az újmagyar kulturkampf tárgyában.  „Tisztelt, Tekintetes Virág Elvtársnő! Alulírott Pelikán József címzetes, és örökös gátőr úgyis, mint a Párt hű gyermeke, azzal a kéréssel fordulok  Nagyméltóságú Elvtársnőhöz, hogy ne tessen már engem állandóan kényelmetlen helyzetbe hozni, tessen engem  visszaengedni a gátra! Ne tessen mán engem arra kényszeríteni, hogy nekem, a nagy-tajt- és fajmagyar nép, egyszerű […]

Péntek este van Ottawában, éppen mínusz 30 fok. Ennek ellenére, készülődnek a fiatalok a Byward Market szórakozóhelyeire. De mielőtt elhagyjátok a házatokat, bemelegítőnek különösen alkalmas ez a kis politikai mulatós dal – grâce à la nemzeti oldal – , ami még talán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Barackfa-dalát („Talpaink egymásra lépnek…”) is felülmúlja. Íme a Tudd meg, hogy mi vagyunk a Fidesz című szerzemény. Amikor először meghallottam a dalt, magam előtt láttam egy sikertelenül felfelé kapaszkodó külvárosi szórakozóhelyet – ami inkább kocsma, mint klub – valamelyik pesti lakótelep környékén, 1994-ből. Lekoppantott kínai Adidas tornacípőben és polóban táncoló fiatalok, fehér plasztik terasz asztalok, […]

A fagyos (jelenleg minusz 18 fok van), de életérzésben cseppet sem rideg Montreálból kívánok boldog új évet minden kedves olvasónak a Coeur de Pirate (kalóz szíve) Adieu című számával. A Coeur de Pirate  Béatrice Martin néven született 1989-ben Montreálban. Többnyire csak franciául énekel és célja, hogy a hagyományos európai francia chansonokat ismertesse meg a fiatalabb québeci generációval. 2011-es Blonde című albuma a québeci népszerűségi listán első helyre emelkedett, Franciaországban pedig ötödik helyet ért el. Az  iTunes Store a legjobb francia nyelvű albumnak titulálta a Coeur de Pirat művét. Az Adieu-vel búcsúztatjuk  2013-at, és várjuk – egyesek reményekkel megerősödve, mások aggodalommal, többen […]

Leginkább csak ültek egymás mellett, hallgatva. Negyvenöt év alatt már mindent elmondtak, amit lehetett, néha azt is, amit nem. Most már csak hétköznapi dolgok maradtak, arról meg olyan sok szót nem lehetett ejteni. „Vigyázzon, forró a leves!” Na, ettől az ember a falnak tudott volna menni. „Naná, hogy forró, hiszen most vetted le a lángról, hát mi vagyok én, pendelyes kölök, hogy figyelmeztetni kell?!” „Jó, jó, ne morogjon már, a múltkor is, én voltam a hibás, mert megégette a száját!” „Persze hát, no, ha éhes voltam, mert késett az ebéd!” ” Késett a maga esze tokja, az késett! A cukra […]

Fázósan húzza összébb magán a fekete, kopottas szvetterét. Székét is közelebb vonta a már kihűlő sparhelthoz. Besötétedett, csak a vörösen pislákoló parázs izzik, csendben a masina tűzterében. Ültéből nehézkesen kelt fel, hiába, az évek és a sok munka kitörölhetetlenül beleásták magukat inas testébe. Egyre többször nem akar mozdulni a láb, mert a fájdalom a gyorsabb. A kéz sem mindig úgy dolgozik már, ahogyan azt „tőle” elvárná. Görbedt vállain hetvenhárom év örömét, reményét, bánatát és keservét cipeli. A külső ajtót is becsukja. – Áh’ az onokák nem jönnek mán. Írtak vón’ legalább! – Bánatát könnytelenül, magányosan sírja el. Szíve a torkában […]

A karácsony a szeretetről szól. Aztán meg még olyan is, mint a karácsonyfa maga, mindenki teleaggathatja mindenféle számára kedves dologgal a nagy, áhítatos érzelmektől kezdve a családi tradíciók apró csingilingijein át, a bejglitől a rántott halon és mákosgubán keresztül a sült pulykáig – ki-ki vérmérséklete, neveltetése és sznobizmusa szerint. Családi ünnep ez, amikor a rokonok meglátogatják egymást, amikor mindenki szereti a másikat, de, még aki nem szereti, az is úgy tesz, mintha szeretné, és ezt teljes ünnepen át produkálja, ami azért nem kis teljesítmény ebben a rohanó világban. Most mégsem róluk – rólunk, szerencsésekről szeretnék írni, akiknek van családja, akik […]

Egy tréningre készülve láttam először ezt a videót, amelyet Juhász Péter az Együtt 2014-PM társelnöke készített Somogyvámoson a mobiltelefonjával. Dohányozni ment a kocsma elé, mikor ez a közmunkás kért tőle egy szál cigarettát és beszélgetni kezdtek. Bár a felvétel tavaly készült, ennek a férfinak a szavai ugyanolyan erősek, megdöbbentőek, mint akkor. Akár ma is elmondhatta volna. Látunk egy férfit, egy családapát, aki közmunkásként 47000 forintból tartja el a családját. Megalázva érzi magát mint férfi, mint ember, mint családapa. Dolgozik, de még sem él meg belőle. Más lehetősége pedig nincs dolgozni. Természetesen jó, hogy ha maga a közösség tud munkát adni […]