2014 február 14 12:44 de.
A magyar földbirtok-politika nem az a kifejezett sikertörténet. Sem a jobbágy-felszabadítással nem vált azzá, sem az 1945-ös földosztással. Mindkettő antagonisztikus ellentmondásokat gerjesztett. Egy interjúból idézek, amelyben a modern paraszti gondolkodás óriása, s egyben az utolsó hiteles parasztvezér, Szabó István (89 éves) összegez: „1948-ban kezdeni kellett valamit a mezőgazdasággal, mert egyszerűen nem volt árualap az országban, közel álltunk az éhezéshez. A termelőszövetkezeti rendszer valamit javított ezen, de 1956-ban szétugrottak a szövetkezetek. Három év múlva megint komoly helyzet alakult ki, vagy jegyrendszer, vagy éhezés, vagy egy radikális átszervezés. Az utóbbit választotta az ország vezetése. Nem volt könnyű feladat, ezt személyesen tapasztaltam meg, […]
Read more ›
2014 február 13 3:59 du.
Kedves magyar antifasiszták! Távol Kanadából szeretnénk gratulálni Nektek ahhoz, hogy pénteken, Esztergomban, nem csak szavakkal hanem bátor tettekkel véditek a szabadság lángját Magyarországon. Gratulálunk, hogy bátor tettekkel harcoltok azok ellen akik évek óta, a regnáló hatalom védőszárnyai alatt szennyezik az ártatlanul meghurcoltak, meggyilkoltak méltóságát, emlékét és hátrafelé, a zsarnokság irányába meneteltetik hazánkat. Az új fasizmusnak, akár a réginek, nem a zsinagógában hanem a történelem szemétdombján a helye !! Veletek vagyunk lélekben, gondolatban, szívünkben. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza !!!! Göllner András Alapító és Nemzetközi Szóvivő A Kanadai Magyar Demokratikus Charta
Read more ›
12:02 de.
Miközben a Mazsihisz meglehetősen ambivalens kommunikációt gyakorol a Fidesz-KDNP kormány történelemhamisító tevékenységével szemben (a kétértelmű üzenetekhez az is hozzátartozik, hogy a Mazsihisz lájkolta Orbán Viktor Facebook oldalát), szerencsére egyre erősebb a magyar társadalomban egy olyan független civil mag, mely nem tiszteleg az évtizedek óta bebetonozott vezetők és az államtól függő szervezetek előtt, mely nem vár engedélyükre, elveti a műüdvariasságot és megalkuvás nélkül képviseli elveit. Ilyen csoportnak számít az a több mint 200 civil aktivistából álló közösség, mely a Facebookon keresztül tervez egy kisebb „kirándulást” Esztergomba, ahol az 1888-ban épült zsinagógát (mely a helyi zsidó közösség második világhaború alatti lemészárlása óta konferenciaközpontként, aztán kultúrházként üzemel) […]
Read more ›
2014 február 12 11:02 du.
Kedves Kanadai Magyar Hírlap! Véletlenül bukkantam az oldalatokra és féltelek benneteket. Ne aggódjátok már úgy agyon magatokat, mert még belerokkantok. Bizony, a tehetetlen düh és a gyűlölet hosszú távon káros az egészségre. Mi, akik Magyarországon élünk, köszönjük szépen jól vagyunk, sőt: egyre jobban. Hagyjatok fel végre az uszítással, állandó feszültségkeltéssel. Eddig sem jutottatok vele semmire (szegény Soros Györgynek ez élete legnagyobb kudarca, persze csak Bajnai után). Gyertek el drágáink április 6-án és ITT tapasztaljátok meg, hogy szépen, nyugodtan, újra meglesz a 2/3. Sok szeretettel, Szöllősi Éva *** Kedves Szöllősi Éva, köszönöm aggódó szavait. Szívből kívánom Önnek, hogy élvezze a kétharmad minden vívmányát, […]
Read more ›
8:15 de.
Még igazán hideg se volt, és novemberben kihűlt tizenegy polgártársunk. Ki a fogvacogtató lakásában, ki az udvaron, olykor bizony „feltöltve”. Persze jó lenne egy óceáni jellegű tél, a komoly fagyokat elkerülve, inkább esős-havas napokkal, de ennek kicsi a valószínűsége. Családok ezreinek gondja a meleg elővarázsolása, és ennek érdekében – különösen azoknál, ahol kisgyermekeknek kékül az ajkuk a barátságtalan hőmérsékleten – számos férfi a falopást sem szégyelli. Meg azt se, hogy ha elkapják a rendőrök, aztán három napra bezárkázzák. Ilyen körülmények között sokan áldásnak tartják a belügyminiszteri rendelkezést, amely 1760 önkormányzatot részesít összesen kétmilliárd forintos támogatásban, hogy a leginkább rászorulóknak ingyenes […]
Read more ›
2014 február 11 7:56 de.
Csatlakozz az akciónkhoz! Esztergomban, az egykori zsinagógában, amely ma művelődési ház, február 14-én a Jobbik, Vona Gábor részvételével lakossági fórumot szervez. 2014 súlyos évforduló a magyar történelemben. Hetven éve történt, hogy a magyar zsidó állampolgárok sorsa végveszélybe került. Horthy Miklós kormányzó tudtával a magyar csendőrség végrehajtotta a vidéki zsidóság gettósítását, majd tömegesen haláltáborokba irányították őket. Férfiakat, nőket, gyerekeket, öregeket. Esztergomból több mint ötszáz magyar zsidót hurcoltak el a népirtó eszme nevében. Ma Esztergomban nincs zsidó közösség, de a zsinagóga épülete még mindig áll, emlékeztetve bennünket arra, hogy ott valamikor virágzó zsidó közösség élt. Ne hagyjuk, hogy az egykori áldozatok életének […]
Read more ›
2014 február 10 1:29 du.
Orbán vagyoni helyzete átláthatatlan. Most szólunk, ha egyszer lehetőségünk lesz rá, feltárjuk a Keresztapa meggazdagodásának teljes történetét és nyilvánosságra hozzuk, hogy miként lett a szegény egyetemistából az ország egyik leggazdagabb embere. Addig álljon itt egy rövid előzetes: 1. Orbán Viktor vagyona csak igen kis részben fogható meg a közvetlen tulajdonában álló vagyontárgyak révén. Ezekről az Országgyűlésnek tett évenkénti vagyonnyilatkozata ad információt. Itt is nehézséget okoz, hogy az ő bevallásában (2014) csupán 3 ingatlan szerepel a saját tulajdonaként: a Bp. XII. kerületi ház felerészben, egy felcsúti belterületi föld (5035 m2) és egy felcsúti lakóház – míg a felesége nevén ennek a […]
Read more ›
11:17 de.
Ezennel felkérem a Magyar Államot (ha tetszik a magyar parlamentet), tartózkodjék a kommunista diktatúra bűneinek megismétlésétől, valamint kényszermunka és kényszerítés alkalmazásától! Indokaimat, ha kíváncsiak rá, alább olvashatják. A 2003. évi CXXXIII. törvény a társasházakról 2013. december 17-én, többek között az alábbi „beszúrást” szenvedte el a magyar parlament egyetértő támogatásával: „43/A. § (1) A közös képviselő vagy az intézőbizottság – többletdíjazás felszámítása nélkül (kiemelés tőlem: L. S.) – a rezsicsökkentések végrehajtásához kapcsolódóan tájékoztatja a tulajdonostársa(ka)t a) minden hónap 15. napjáig, legalább 45 nap időtartamra kifüggesztve – az 1. mellékletben meghatározott formában és tartalommal – írásban, figyelemfelkeltő és a fogyasztók által jól […]
Read more ›
2014 február 8 9:04 de.
Az Egy mozaiklap a magyar gazdaságból című írásom hozzászólói két fontos aspektust hiányoltak – jogosan – a cikkből: a mezőgazdaság helyzetét és a korrupció hatását a gazdaságra. Mindkettő külön-külön is megér egy „misét”, de talán kezdjünk a korrupcióval. Felhívnám a figyelmet, hogy az információim a nyilvánosan hozzáférhető adatokból – statisztikákból, hivatalos jelentésekből, sajtóinformációkból, no meg évtizedes tapasztalataimból származnak. Ám e sok forrás sem jelent tévedhetetlenséget, mindentudást. Ezért köszönettel veszem minden hozzászóló kiegészítését, pontosítását: a közös gondolkodás általában segít megtalálni a kiutat a rossz helyzetekből. Elsősorban tisztázzuk, hogy itt és most, mit értsünk korrupció alatt. Alapállásként ajánlom azt, hogy korrupció az, […]
Read more ›
2014 február 6 12:05 de.
Ugyebár, szerveztek egy Omega koncertet Kanadában. Előzetesen az USA lett volna a helyszín, de valamiért elkerült Kanada perifériájára. Cserébe köréje szerveztek egy jobboldali előadást, Kanada szerte ismert jobboldali elemekkel fűszerezve, ami, gondolom, úgy kellett, mint egy falat kenyér. Lesz belőle, ami lesz – a KMH-n is érdekes eszmecsere alakult ki ezzel kapcsolatban – de szinte párhuzamosan egy másik zenei nagyság – vagy A zenei nagyság ad koncertet az USA-ban: Presser Gábor. Kétségtelenül egy másik súlycsoport. Valahogy nem is szerveződött köréje semmilyen politikai sürgölődés. Február 23-án Presser Gábor-koncert lesz Bostonban. A kivételes alkalomra New Yorkból és az egész keleti partról várják […]
Read more ›
2014 február 4 1:49 du.
Kádár János a túlvilágról üzent a magyar népnek. „Barátaim, nem ilyen országot hagytam hátra! Szavazzanak a Munkáspártra! Számít az Ön szavazata. Is!”–szól hozzánk a gulyáskommunizmus néhai atyja. A Munkáspárt ezuttal humorral spékelte meg a Kádár-nosztalgiára épülő választási kampányát, ugyanis Thürmer Gyula pártjának kampányrekláma erősen Hofi Géza Kádár-alakításaira emlékeztet. Feltehetően ez lehetett a Munkáspárt, illetve az általa felkért reklámcég célja, hiszen Hofi szatirikus fellépései, az MSZMP pártvezetés cikizése a hetvenes és nyolcvanas években arra emlékeztetheti az 50 éven fölöttieket, hogy már akkor is lehetett nevetni (szigorúan regulált keretek között) a politikai vezetésén, ezért talán mégsem volt annyira sötét és komor az […]
Read more ›
9:35 de.
Nem tudom, ennek az írásnak lesz-e valaha helye a nyilvánosságban. Egyelőre nem túl sanszos a magyar iparról – a volt magyar iparról – írni, beszélni, mert szinte bizonyos, hogy az ember megsérti valamely szélsőség érzelmeit. Ebben az ügyben ugyanis szinte csak szélsőséges vélemények léteznek – legalábbis a nagyobb nyilvánosságot kapott megnyilvánulások alapján. Az egyik szerint a honi ipar 1948 és 1990 között kizárólag eladhatatlan vacakokat gyártott, a másik viszont nosztalgiával emlegeti a világhírű produktumokat. A valóság ebben az ügyben is a két szélsőség között létezik. Vajon milyen politikai, társadalmi, gazdasági, katonai folyamatok vezettek odáig, hogy eladhatatlanok lettek az egykor – […]
Read more ›
2014 február 3 5:28 du.
Garai Édler Eszter, a Kanadai Magyar Hírlap szerzője és magyarországi polgárjogi aktivista lapunkba közölte Tétényi Éva esztergomi polgármesterhez intézett nyílt levelét. Azért tiltakozott munkatársunk, mert a durván antiszemita Jobbik lakossági fórumot szervezett az egykori esztergomi zsinagóga épületébe, mely jelenleg kultúrházként funkcionál. Másnap Tétényi Éva privát levélben reagált szerzőnknek, ma reggel pedig az alábbi nyílt levelet küldte Vona Gábor Jobbik-elnöknek. * Tisztelt Elnök Úr! Tudomásomra jutott, hogy a Jobbik Komárom-Esztergom Megyei Szervezete február 14-én lakossági fórumot szeretne tartani Esztergomban, a jelenleg kultúrházként üzemelő volt zsinagógában. Bár az épületben évtizedek óta közösségi rendezvények zajlanak, és annak mindenkori vezetője jogosult bármilyen eseményre a […]
Read more ›
9:32 de.
Adva van egy felszólító levél, a ’44-es lélektelen – bár mindegyik az, de ez a korszak különösen – bürokráciájának terméke. Meglepően sok következtetést lehet belőle levonni. A fene tudja, miért, de a felszólításban a Villamosító Vállalat megbízott ügyvezetője – olvashatatlan aláírás – szükségét látja megnevezni a hátralékos felekezeti hovatartozását – mi szerint zsidó – és azt, hogy volt nógrádi lakos. Nekem gyanús, hogy mitől megbízott egy ügyvezető 1944 szeptemberében? Csak nem azért, mert Bíró István esetleg eredetileg Buxbaum Ármin volt, és a véletlenek sajnálatos összejátszása folytán már nem volt lehetősége saját nevében és beosztásában aláírni a levelet? Az korántsem meglepő, […]
Read more ›
2014 február 1 12:13 de.
Tisztelt Polgármester Asszony! Igaz a hír? Esztergomban az egykori zsinagógában, ma Művelődési ház február 14-én a Jobbik, Vona Gábor részvételével lakossági fórumot tart? Zsinagógában gyűlne a Jobbik? Nácikkal nincs párbeszéd kedves Polgármester Asszony, különösen nem az egykori zsinagógában! Ilyen gyalázatnak nem szabad megtörténnie. Alig hiszek a szememnek. Különösen visszataszítónak, és megengedhetetlen provokációnak tartom, hogy egy náci pártnak a lakossági fóruma az egykori zsinagóga épületében kerüljön megrendezésre. A holokauszt során több mint ötszáz esztergomi zsidó polgárt hurcoltak el a népirtó eszme nevében, és csak néhány család élte túl a megpróbáltatások éveit. Honfitársaink emlékének súlyos megcsúfolása lenne ez. Kérem tegye meg a kellő […]
Read more ›