2012 december 12 11:55 de.
Hogy véget vessünk a vég kezdetének – amely már a kapunk előtt! – világossá kell tegyük: „a fű alatt” államcsínyt elkövetett miniszterelnök kizárólagos hatalomgyakorlást megvalósító kormányzását – a palástolt diktatúra harmadik évében (a jog és mi) – nem tekintjük alkotmányosnak (de még „alaptörvényesnek” se), mert illegitim. Legitimnek Magyarország egyetlen állampolgára se tarthatja, legyen bár jobb- vagy baloldali érzelmű, vagy „politikai semleges”. Ennélfogva nemcsak joguk, de állampolgári kötelességük is fellépni ellene. A „B-közép magja” – eszüknek tudjuk be – kajánul röhöghet a sikerült cseleken, tapsolhat „a fű alatti passzoknak”, ordíthat a gyönyörtől egy-egy „taktikai fault” láttán, az államjog azonban nem foci. […]
Read more ›
2012 december 11 3:44 du.
Tisztelt Uram! Nem tagadom, hogy bizonyos kárörömmel vettem tudomásul, amikor az Ön által lelkesen alkalmazott, és később büszkén hangoztatott ”fekete piár” végül Önt is utolérte és leterítette. Úgy érzem van ebben egy szemernyi isteni igazságszolgáltatás. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy Ön gyanús, amikor magát, közvetítők segítségével, a ”keresztényüldözés” áldozatának igyekezett feltüntetni, holott senki nem üldözte, legfeljebb kritizálták, mint kiderült teljes joggal. A kritikák pedig nem a kereszténynek szóltak, hanem a gyanús tolvajnak, akinek Ön rövidesen bizonyult. Az Ön szószólóin kívűl egyetlen épeszű kereszténynek sem jutott eszébe tiltakozni az Önt ért gyanusítás miatt, sem pedig Önt védelmébe venni. Hadd szögezzük […]
Read more ›
2012 december 10 2:35 du.
A Tárki ma közzétett felmérése szerint ha a rendszerváltás utáni miniszterelnököket pontozzuk, a magyarországi lakosság az első helyet Horn Gyula szocialista, valamint Antall József Magyar Demokrata Fórumos kormányfőknek adná. Miközben holtverseny alakult ki a két ex-miniszterelnök esetében, Orbán Viktor, Magyarország jelenlegi kormányfője, utolsó helyen van. Nála még Gyurcsány Ferenc ex-szocialista miniszterelnök is kedveltebb. Azzal, hogy a Fidesz a demokratikus ellenzék táborába terelte a mai nap folyamán híd, kormányhivatal és campus-elfoglalásokkal, illetve csak nem ezer demonstrálóval a Kossuth téren tüntető egyetemi hallgatókat, a kormányfő és a Fidesz-rendszer megítélése valószínű, hogy tovább zuhan. A Tárki öt fokos skálán mérte a magyar kormányfőket, amiben az […]
Read more ›
9:42 de.
Számomra két olyan irányzat, vagy politika létezik, ami még akkor is teljesen elfogadhatatlanná teszi a Fideszt, ha egyébként minden más területen többnyire rendben mennének a dolgok. Az első ilyen ügy a Fidesz-KDNP az állambiztonsági levéltárak felszámolását célzó egykori kisérlete – ami ellen, olvasóink talán emlékeznek – kampányt indítottam. Az is problémás ezen a területen, hogy hónapok óta a Fidesz-KDNP az egyetlen párt, amely lehetetlenné teszi az ügynök múlt tisztázását. A másik katasztrófális irányzat az az, amit jelenleg a felsőoktatással tesznek. Részben azok zárják el az egyetemi tanulmányok lehetőségét és a középosztályba való felemelkedés esélyét a társadalom szélén, vagy alján élők előtt, akik […]
Read more ›
2012 december 7 12:52 du.
Politikusok, váteszek, jósok látomásaiban mindeddig többször fölrémlett a vég kezdete. Országé, népé, nemzeté. A visszafordíthatatlan vég azonban – ne adja sorsunk – akkor veszi kezdetét Magyarországon, ha a Horthy-éra szellemiségének mocsarából, az ún. „jogfolytonosság” bűzös televényéből az újfasiszták és neonácik ősmagyarkodó zagyvasága, cigányölő gonoszsága, zsidógyűlölete, méreg-illatot árasztó kirekesztés-politikája újra és újra kisarjadhat. Ha nem sikerül föltartóztatni eme nemzethalálba vezető úton az országrontót. Nehéz lesz, mert országrontóknak nincs ideológiája. Amiként a fasizmusnak sincs. Még egy központi erkölcsi alapgondolata se. Bibó óta tudjuk: „a fasizmus értékképzetei nem valami önálló, harcos, heroikus értékrenden alapulnak, hanem csupa keresztény, nemzeti és demokratikus értékképzésnek a származékai”. […]
Read more ›
2012 december 5 8:46 de.
A torontói Független Magyar Rádió új rovatot indított, „Dühöngő” címmel. Bede-Fazekas Zsolt az éppen Torontóba látogató édesapjával és Vaski Gáborral, a torontói Magyar Ház volt elnökével beszélgetett. A műsorszerkesztő szerint mindhárman konzervatív értékrendet képviselnek, ezért – mondta Bede – „ebből az aspektusból” közelítik meg a magyar politikai és gazdasági helyzetet. Ezért gondoltuk, hogy egy olyan szakemberhez fordulunk, aki szintén a konzervatív értékrend híve (sőt, a kanadai Konzervatív Part aktív támogatója). A hat diplomával (így a közgazdaságtudományok doktora címmel is) rendelkező Dr. Frank Tibor, aki otthon is igen sok cikket publikált gazdasági kérdésekben, több mint száz országban dolgozott gazdaság-élénkítő programokon, a […]
Read more ›
2012 december 4 3:04 du.
Fasizálódásunk tüneteinek sokasodása, a neofasizmus újraéledése Magyarországon nem a JOBBIK (ismert neonáci párt) parlamenti – és felfegyverzett gárdái országos – grasszálásának tulajdonítható; az csak egy következmény. Az ok – amelyet eltaposni kell – a magát FIDESz Magyar Polgári Szövetségnek nevező politikai csoportosulás magja által gerjesztett (a jogállam lebontásához, diktatúrához vezető) áldemokratikus és vérmesen nacionalista szellemiség, amely a félfasiszta Horthy-rendszerrel való ún. „jogfolytonosságot” törekszik megteremteni. Ideológiai, kulturális, politikai síkon egyaránt. A sanda – magát demokratának hazudó – kormányzat a törvényhozáson keresztülerőszakolt „alaptörvényébe” iktatta és – a Horthy-éra kultúrájával, külsőségeivel, szimbólum-rendszerével együtt – mindenáron meghonosítani akarja e társadalmi-politikai anakronizmust, hogy kisember-ellenes politikáját és az […]
Read more ›
2012 december 3 10:30 de.
Azt már egy ideje tudjuk, hogy a kormányoldalon kettős beszéd folyik. Van olyan kommunikáció amit a külvilágnak szánnak, legyen az éppen az Európai Unió, az Egyesült Államok, vagy Budapesten szolgáló nagykövetek és diplomaták. És aztán van az ezzel gyakran ellentétes üzenet, amit a Fidesz-KDNP támogatóihoz intéznek, és általában ott is csak az igazán kemény pártkatonáknak meg a szlogenek leegyszerűsített világára vevő törzsközönségnek. Vasárnap Rogán képviselte a magyar jobboldal szebb, toleránsabb és mértéktartóbb arcát a külvilág felé, de néhány órán belül a már megszokott hangnemben nyugtatták az idegenszívűekről értekezlő törzsközönséget Széles Gábor Magyar Hírlapjában. Szentesi Zöldi László főszerkesztő-helyettes olyan hangvételű cikket írt, ami egyszerűen elképzelhetetlen, hogy […]
Read more ›
2012 december 2 11:47 de.
Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke a szolidaritás és az ellenállás nemzetközi szimbólumával – az ökölbe szorított kézzel – állt a parlament előtt felállított színpadon és elmondta: a fasizmus egy veszélyes vírus, a Jobbik Magyarországért Mozgalom pedig vírusgazda. Mesterházy bejelentette: csatlakozik a Demokratikus Koalíció felvetéséhez, miszerint a szélsőjobboldali pártot karanténba kell zárni. Szerinte a Fidesznek van arra lehetősége, hogy kétharmadát a Jobbik ellehetetlenítésére használja. A szocialista elnök ígérte: ameddig Gyöngyösi Márton náci parlamenti képviselőt nem távolítják el az Országgyűlési külügyi bizottság éléről, addig az MSZP bojkottálja a bizottságot. Bajnai Gordon ennél valamelyest békésebb hangott ütött meg beszédében, de ő is elmondta: Gyöngyösi az egész szélsőjobboldalt leleplezte. Több […]
Read more ›
2012 december 1 2:00 du.
2012 december 2-án, Advent első vasárnapján az idei év legjelentősebb tüntetésére kerül sor délután három órakor a budapesti Kossuth téren. Évek óta először fordul elő, hogy azonos színpadon lesz képviselve a Fidesz és a demokratikus ellenzék. Rogán Antal, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon együtt ítéli el a magyarországi jobboldalon feltámadt és egyre hangosabb nácizmust. Az ellenzéki ATV élőben közvetít a Mazsihisz, az Élet Menete Alapítvány és a Hit Gyülekezete rendezvényén, a szervezők pedig tízezres tömeget várnak. „Én nem vagyok híve a politikai szekértáboroknak, mert az újságírónak nem az a feladata, hogy politikai igazságot tegyen. De van egy szint, ahol az […]
Read more ›
2012 november 30 10:45 de.
„Kapnak két pofont, és elszaladnak haza…”–ezt mondta egykor Orbán Viktor a szélsőjobboldalról, de most úgy tűnik, hogy vagy elmaradt az ígért antifasiszta csapás, vagy a magyarországi nácik már annyira megerősödtek, hogy ezt is átvészelik. Pedig a jobbikos képviselő még a fasizmusra sajnos nem mindig finnyás magyar jobboldal számára is egyértelművé tette: a Jobbik náci párt, full stop. Még Gyöngyösi Márton faji listák összeállítására szóló kísérlete és az azt követő felháborodás sem tántorította el a Jobbikot, ugyanis az eléggé kínos médiahecceket simán bevállaló Novák Erőd parlament képviselő erre még rátett egy lapáttal. Valamennyi parlamenti képviselőtől azt követelte, hogy vallják be, ha kettős […]
Read more ›
2012 november 28 10:38 du.
Még másfél év van a 2014-es magyarországi parlamenti választásokig – mely a Fidesz-KDNP államcsinyjának köszönhetően az elmúlt két évtized legkevésbé szabad magyar választása lesz – de már gőzerővel megy a kampány. A békemenetes, BKV-buszokon megjelenő Bajnai-ellenes kampányplakátok után, a Népszava oldalán jelent meg ennek ellenzéki verziója. És – ami ennél sokkal fontosabb – Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke – demokratikus választási szövetség létrehozását ígérte, melynek egyik eleme a közös pártlista és program.
Read more ›
9:37 de.
A KMH két szerzője is részt vett a magyar Országgyűlés előtt tartott flash mobon, melyben nem csak Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő példátlanul uszító és antiszemita mondatai ellen tiltakoztak sárga csillagokkal, hanem az ellen is, hogy a kormányoldal ezt némasággal és megrökönyödés nélkül el is tűrte. Amikor másnap a Fidesz-KDNP részéről végre elítélték Gyöngyösi azon tervét, miszerint a közéletben résztvevő zsidó magyarokat regisztrálni kéne–mert szerinte a zsidóság puszta jelenléte Magyarországon nemzetbiztonsági kockázatot jelent–Giró-Szász András előkapott egy már többször felhasznált és számtalanszor felmelegített bürokratikus szöveget, és ezzel le is zárták az egész ügyet. De szerencsére vannak olyan civilek, mint például Garai-Édler Eszter és […]
Read more ›
2012 november 27 12:36 de.
Vállalhatatlan Magyarország, vállalhatatlan a magyar nemzet és vállalhatatlan a magyar nemzeti identitás, amennyiben az eltűri az Országgyűlésben eddig elhangzott legdurvább antiszemita kirohanást, a Jobbik egyik képviselőjének az 1935 szeptember 15-én náci Németországban hatályba lépett nürnbergi faji törvényekre emlékeztető deklarációját. „Itt lenne az ideje a gázai konfliktus kapcsán, hogy felmérjük: a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”–mondta Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő. Németh Zsolt, külügyi államtitkár ezt ridegen végig hallgatta és válaszában véletlenül sem ítélte el a hitleri zsidógyűlöletet nyiltan képviselő jobbikost. Egy olyan nemzetben, egy olyan országban, egy olyan kormányban és egy olyan, magát […]
Read more ›
2012 november 25 11:32 de.
Közeleg a Karácsony, és a Klubrádió nem tudja ígérni potenciális hírdetőinek, hogy a rádió nem szűnik meg december elsején, amikor lejár a Médiatanács által kiadott ideiglenes frekvenciaengedély. Deja vu érzésük lehet a KMH olvasóinak, hiszen az elmúlt két év alatt számtalanszor számoltunk be arról, hogy immár öt, a Klubrádió számára pozitív birósági ítélet ellenére sem adja fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a kormánykritikus rádió tönkretételét megcélzó kísérletét. A fideszes Szalay Annamária által vezetett Médiatanács a látszatdemokráciákra jellemző módszerekkel operál: nem hurcolják el fekete autókban a Klubrádió újságíróit és műsorvezetőit, hanem ideiglenes frekvenciaengedélyekkel – 5 bírósági itéletetet semmibe véve – érik el […]
Read more ›