2017 február 10 7:25 de.
Néhány nappal ezelőtt azt mondta a Momentum mozgalom egyik vezetője, hogy a baloldaliakból 2004-ben kiveszett az egészséges nemzettudat. Sokan és sokféleképpen vitatták azóta e mondat igazságtartalmát, most nem is ezzel szeretnék vitatkozni, csupán jelezni kívánom, hogy a Momentummal szimpatizáló közönséget mennyire megosztotta ez a megfogalmazás. A Momentum kedves, szimpatikus, ígéretes lányokból és fiúkból áll, ám közönségük egy része most ellenük fordult, mondván, még a fenekükön a tojáshéj, de máris kilátszik a szándék, hogy a Fidesz szekerét tolják. Mások szerint nem lehet így nekik menni, kezdők még a politikában, mindenki hibázhat, ők is. Jó szándékkal jöttek, jőt akarnak Magyarországnak, tessék őket […]
Read more ›
2017 február 9 12:37 du.
A híreket hamisító közszolgálati média világában, illetve Habony Árpád, a nyomuló fideszes média és az orosz álhírportálok korszakában, különösen fontos üzenettel állt elő az International Federation of Library Associations and Institutions (A Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége). Nagy Ádámnak köszönhetjük az alábbi dokumentum magyar nyelvű fordítását. Fontos ezt mindannyiunknak a demokratikus ellenzéki oldalon is szemelőtt tartani, hiszen előfordulhat, hogy a jogos felháborodás a Nemzeti Együttműködési Rendszer valamelyik gaztette vagy pökhendi korrupciós gyakorlata miatt végül olyan írást szül, amelyben több az érthető szenvedély mint az ellenőrizhető tény. Ráadásul az is igaz, hogy általában a visszafogott fogalmazás hatékonyabb mint a túlfűtött […]
Read more ›
9:52 de.
A „hazaárulás” címkéjét sokszor használták olyankor, amikor valójában éppen az ellenkezőjéről is szó eshetett volna. S ilyen esetben korántsem biztos, hogy a címkéző a nép nagy barátja. Nem a szólamok szintjén, hanem a valóság talaján. Az Olimpiát ellenzők címkézése most annak kapcsán jutott eszembe, hogy pártszerűen mérhetővé vált a Momentum Mozgalom támogatottsága. (A semmiről kezdték, de egy hónap alatt mindjárt 2 százalékra ugortak a Medián felmérése szerint – a szerk.) Bencsik András, aki korábban hazaárulásnak bélyegezte az Olimpia elutasítását, valószínűleg megállapítaná a Momentum párttá alakulásakor, hogy megalakult a hazaárulók pártja. Ugyanakkor, a népszavazási aláírásgyűjtés határidejéhez közelítve tényleg érdemes lehet ezen […]
Read more ›
2017 február 8 10:38 de.
Sándor Máriát, a úgynevezett „fekete ruhás nővért” sokan tisztelték kitartása, bátorsága és önfeláldozása miatt: az egészségügyi dolgozó a kórházak romos helyzete, illetve a betegek és az ápolók kiszolgáltatottsága miatt tiltakozott. Ezen tiltakozása állásába került és azóta is munkanélküli. Szerdán érkezett a hír, hogy Sándor Mária öngyilkosságra tett kísérletet. Felvágta ereit, végül azonban sikerült megmenteni életét. Ugyanakkor bejelentette: innentől kezdve kiszáll a közéletből, nem szervez többé civil megmozdulásokat. Pedig tavaly országos szimbólummá vált, a civil kurázsit testesítette meg, különösen amikor egy 12 órás demonstrációt szervezett a parlament előtt és amelyen ezrek vettek részt. A pedagógusok és szülők elégetlenségét jelentős részben Sándor […]
Read more ›
2017 február 7 10:27 de.
– Mészáros úr, kérdezhetnénk a vagyonáról? – Állok rendelkezésükre. Nekem a közvélemény tájékoztatása mindennél fontosabb – Ön 2012-ben még 46 milliót, míg tavaly már „csak” 41,4 millió forintot keresett naponta. – Ezek szerint rossz évem volt. De most, hogy mondja, majd utánanézek, hogy mitől ennyire leprák a számok. – Tavaly 14 ingatlannal gyarapodott a vagyona. – Igen, a 14 a szerencseszámom. Meg az összes többi. És nagyon kedvelem az ingatlanokat. Az igazat megvallva, már az óvodában is ingatlan volt a jelem. – Elárulná a titkát, hogyan keresett tavaly ennyi pénzt? – Nem tudom. A múltkor meg is kérdeztem erről Orbán […]
Read more ›
2017 február 6 9:00 de.
Vlagyimir Putyin kezéhez vér tapad. A magyar Országgyűlés épületében nincs helye egy olyan háborús bűnösnek, mint amilyen Vlagyimir Putyin, még ha Orbán Viktor rengeteg mintát is vesz tőle. Nem hagyjuk szó nélkül, hogy Orbán Viktor putyini mintára oligarcháin keresztül szétlopja az országot, megtámadja a civil szervezeteket és szétverje a szabad sajtót–többek között ez hangzott el Szigetvári Viktortól, az Együtt vezetőjétől legutóbbi beszédében, amelyre az Orbán-Putyin találkozás elleni demonstráción került sor Budapesten. Az alábbiakban olvashatják a beszéd szövegét. *** Elsősorban annyit szeretnék mondani, hogy az Országgyűlés épületében Magyarország leggazdagabb embere találkozott Európa leggazdagabb emberével. Az a közös bennük, hogy mind a ketten […]
Read more ›
2017 február 5 9:50 de.
A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc megtartotta a maga évértékelőjét. Az elemzések majd ugyanúgy elmolyolnak vele, mint kormányfő hasonló célú beszédén. Az elmondottakkal nyilvánvalóan lehet vitázni. Ahogy azon is, hogy az első, leginkább kormánypárti reakciók tulajdonképpen miről, és kinek szólnak. Mert látszólag akár fel is értékelhetik azt, ami a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai előtt elhangzott. Nem azt, hogy a demokratikus pártoknak össze kellene fogni egy kormányváltáshoz. Mert ezt nem lehetne eléggé hangsúlyozni. Bár ennek zálogát valahogy nem igazán lehet látni az olyan szereplőkben, mint az a Juhász Péter, aki az előző választások előtt is sikerrel blokkolta hosszú ideig az ebbe az irányba […]
Read more ›
2017 február 3 10:43 de.
Itt járt a gazda, megnézte a birtokot. Szerette volna tudni, hogy mennek a dolgok. Hiába jelentették neki rendszeresen, hogy minden úgy megy, ahogyan kell, a jó gazda nem bízik senkiben. Időnként a saját szemével is meg kell győződnie arról, hogy minden úgy van, ahogyan mondják neki. Bizalmatlan a gazda, ami természetes. Ha nem az lenne, nem volna jó gazdája a birtoknak. „Hadd látom, úgymond, mennyit ér. A velszi tartomány.” Három géppel érkezett a gazda, mert fő a biztonság. Megbolondult a világ, nem árt az óvatosság. Senkiben nem bízhat az ember. Még magában is kételkedik időnként, ezért ellenőrzi magát, hogy nincsenek-e […]
Read more ›
2017 február 2 12:35 du.
Azt képzeltem, hogy Magyarország egy amolyan átlagos: közepes életszínvonalú és másban is jó közepesen teljesítő, kiemelkedőt legfeljebb néhány területen nyújtani tudó, de értelmesen gazdálkodó ország lesz 1990 után, ahol alapjában véve rendben, rendezetten zajlik az élet, több okod van bizakodásra, mint aggodalomra, jól öltözött, egészséges külsejű emberek között jársz-kelsz, egyszóval többé nem csak vágyakozol a Nyugat után, hanem ott is élsz. Ezen a paraméter-rendszeren belül sokféle változatot el tudtam képzelni, csak egyet nem: azt, hogy ebből mára semmi nem lesz, ellenkezőleg, a rohadt és gyűlölt Kádár-korszakot is tisztábbnak és becsületesebbnek kell mondanom, mint azt, amiben ma élünk. Minden egyes nap […]
Read more ›
2017 január 31 2:50 du.
Botka László bejelentkezett miniszterelnöknek. Orbán Viktor pedig elment hozzá Szegedre. Látszólag a mosolydiplomácia jegyében. A hivatalos verzió szerint a „Modern városok” program soron következő állomására érkezve. Holott sokkal valószínűbb, hogy alapvetően egy kommunikációs trükk van a látogatás mögött. Vagy nem is annyira trükk. Maradjunk egy pillanatra a hivatalos verziónál. De tényleg csak egy pillanatra, mert a hivatalos verziót az hitelesíti, illetve hitelteleníti, hogy Orbán Viktor hány várost látogatott meg személyesen a „Modern városok” program keretében. Ha sokat, akkor erősíti. Ha más is úgy emlékezne rá, hogy nem annyira sokat, akkor gyengíti. A többi néma körmondat a kommunikáció ezen térfelén. Miközben […]
Read more ›
10:53 de.
A mindenkori orosz elnök a világ három legveszélyeztetettebb politikusa közé tartozik, a biztonsági kockázatot illetően csak az amerikai és azt izraeli politikusok hasonlíthatók hozzá. Érthető hát, hogy nagy a készültség, és az illetékesek mindent elkövetnek az idelátogató Putyin biztonságáért. A mostani készülődés azonban minden normális biztonságtechnikai meggondoláson túlmegy. Ami itt megy, az valóságos agyrém: már két nappal az orosz elnök látogatása előtt korlátozásokat vezetnek be Budapest utcáin, a látogatás napján pedig a Kossuth tér környékét is lezárják, és a környező utcákba csak az ott lakókat engedik be, őket is csak igazoltatás, adott esetben motozás után. Ez a nagy készülődés nem […]
Read more ›
2017 január 30 8:13 de.
Aláírtam egy ívet. Mostantól hazaáruló vagyok. Ezeréves garancia, részletfizetés megoldható. Erzsébet utalványt elfogadok. Nem azért árulom a hazám, mert nem szeretem. Azért árulom, mert másképp szeretem, mint azok, akik szerint nem szeretem Azt szeretném, hogy a hazám szebb és jobb hely legyen. Hogy sokféle ember elférjen benne, még azok is, akiket nem szeretek. Nem lehet mindenkit szeretni. Nem kell mindenkit szeretni. Egyszer egy cikkemet azzal kezdtem, hogy nem szeretem a melegeket és a bicikliseket. Voltak, akik itt abbahagyták az olvasást. Nem ezt várták tőlem. Pedig, így folytattam: attól, hogy valaki meleg, vagy biciklis, még nem kell őt szeretni. A melegek […]
Read more ›
7:35 de.
Tisztelt Sportolók! Lépten-nyomon olvasni, mennyire örülnének, ha Magyarországon vehetnék át következő érmüket, ha teljesítményüket a hazai közönségnek Budapesten mutathatnák be. Rajta, tegyenek érte! Dobják össze azt a párezer milliárdot, ami még több új stadionhoz kell! Elvégre az Önök hobbijáról, mániájáról, megélhetéséről van szó. Amit mellesleg döntő részben ma is közpénzből finanszírozunk. Mondhatják: milliókat lelkesít egy futam, egy csörte, egy meccs küzdelme. Milliókat meg hidegen hagy. De nem is a piszkos anyagiak a legfontosabbak ebben a játszmában, Az ember szívesen költ –akár erején felül – az örömre, az önbecsülésére, olyan nem egészen racionális ügyekre, amelyekben nem az észé a döntő érv. […]
Read more ›
2017 január 28 1:14 du.
Fene sem tudja, hogyan került a kezembe egy ős régi újság. A dátuma igen csak el van mázolódva, éppen ezért kiakartam hajitani, ám a szemem megakadt egy cikken. Schmitt Pálnak mennie kell. Nofene! Mikor is volt ez? Nem akarok marhaságot írni évszámbelileg de már ismételten Fidesz éra volt. Na hogy is vala ez az egész Schmidt ügy? Schmitt Pált annó a fidesz juttatta be a köztársasági elnöki székbe. Mint olimpiai bajnokot és „doktort” őt tartotta alkalmasnak erre a közjogi méltóságra. Az Istenadta nép mi mást tehetett, tudomásul vette. Úgy gondolta, mint közjogi méltóság sokat nem tud beleszólni a napi politikába. […]
Read more ›
2017 január 27 7:52 de.
„Az emlékezés és a tanítás kötelesség!” Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben január 27-ét a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb náci megsemmisítő tábor, az Auschwitz-Birkenau felszabadításának évfordulója. Az ENSZ-határozat a tagállamokat arra szólította fel, hogy a náci korszak minden áldozatát tartsák tiszteletben, és olyan oktatási programokat dolgozzanak ki, amelyek egy jövőbeni népirtás megelőzését segíthetik. Azért van erre szükség, mert az antiszemitizmus szerte Európában ismét erősödik. A túlélők száma fogy, s könyörtelenül nyomulnak a holokauszttagadók és a történelemhamisítók. Az emlékezést és a tanítást a most növekvő generáció még kevésbé nélkülözheti! A jövő nemzedéknek ismernie kell a hatmillió áldozatot követelő náci […]
Read more ›