Orbán üveggyöngyöt szór a nyuggerek elé

2016 november 30 10:55 de.48 hozzászólás
Orbán üveggyöngyöt szór a nyuggerek elé

Nagyon Mélyen Tisztelt Miniszterelnök úr! Bevallom, szíven ütött az a gesztus, ahogyan méltóztatott bejelenteni a tízezer forintos karácsonyi ajándékot. Amit még az ünnepek előtt, de legkésőbb a két ünnep előtt megkapunk. Már most hálás vagyok. Magam és társaim nevében. Tudom, Ön sem fiatalember, megette már a kenyerünk javát. Én még emlékszem arra, amikor – a mostaninál sokkal fiatalabban – volt kedves azt mondani, hogy az idősek felélik a fiatalok jövőjét. De ne gondolja, hogy most ezért írok, és ezt az egykori suttyóságot akarom számon kérni Önökön. Épp ellenkezőleg: azt szeretném megkérdezni, van-e arra lehetőség, hogy, hálám jeléül, már most, 2016 […]

Read more ›

Castro meghalt, Orbán él

2016 november 28 3:38 du.76 hozzászólás
Castro meghalt, Orbán él

Most, hogy meghalt Fidel Castro, sokan megszólalnak vele kapcsolatban. Mindenkinek van róla véleménye, van, aki legendás forradalmárnak tartja, mások szerint véreskezű diktátor. Nem mennék ebbe bele, mindkét vélekedésben van igazság, újat nem tudnék hozzátenni, régit pedig, nem akarok. Mi nem kubaiak vagyunk, hanem magyarok. A mi Kedves Vezetőnk Orbán Viktor, uralkodó ideológiánk a nemzeti szotyializmus. Nem szeretjük Orbán rendszerét, de képesek vagyunk együtt élni vele. Tudjuk, hogy milyen ez a rendszer: csalásra, lopásra, hazugságra épül. A rendszer is tudja rólunk, hogy milyenek vagyunk. Ismer bennünket, hisz ő is belőlünk való. Mi teremtettük, a saját gyönyörűségünkre. A mi virágunk, mi szakajtottuk, […]

Read more ›

Lázár: vess keresztet, ómagyar gyermek

Bruno Amadio

A rejtett tanterv mindig és mindenkor létezett. Legfeljebb nem beszéltek róla. Mára, Lázár János jóvoltából kinyilvánítottá vált, hogy Orbánia egész oktatásügyére nézve létezett ilyen rejtett tanterv. Amiről egyébként beszéltek is. Csak valamiért nem vitte át az ingerküszöböt. Az, amit 2013-ban már látszott: az oktatást álszekularizált rendszerben képzeli a hatalom. Ha pedig valaki azt hiszi, hogy a Fidesz klerikális lobbi-platformjából delegált Hoffmann Rózsánál emiatt élénken tiltakoztak, az olvassa vissza az akkori híreket. Valamint az az azóta történteket. Volt némi felületi karcolgatás az erkölcs, a hittan, az etika oktatása kapcsán, de nem rémlik országos tiltakozó akció. Alkalmasint ez az országos tiltakozások kibontakozásakor […]

Read more ›

Trump meghívta Orbánt a Fehér Házba…és más álhírek

2016 november 26 10:31 de.70 hozzászólás
Trump meghívta Orbánt a Fehér Házba…és más álhírek

Azt állítja Orbán Viktor, hogy Trump meghívta őt a Fehér Házba. Persze erről kizárólag csak ő hallott, mert itt az Egyesült Államokban hivatalosan semmiféle meghívásról nem tudnak. (Orbán bejelentése.) Bizonyára sokan észrevették hogy jelentősebb nyugati politikus mostanában nem tesz hivatalos látogatást Magyarországon. Kerülik a zavaros kijelentéseiről ismert Orbán Viktort, és a trükköző, megbízhatatlan magyar diplomatákat, politikusokat. Még a szomszédos Románia egyre nagyobb nemzetközi tekintélyt élvező elnöke, Klaus Iohannis sem vesz tudomást Orbánékról. Nem látogatott el eddig Budapestre, és nem hívta meg a magyar elnököt sem, annak ellenére hogy Romániában jelentős magyar kisebbség él. Orbán Magyarországa és politikusai nemzetközileg elszigetelődtek. Az […]

Read more ›

Elcsíptünk egy telefont

Elcsíptünk egy telefont

– Halló, itt Trump. – Köszöntöm önt, elnök úr! – … – Hall engem? – Igen, de kit! – Orbán Viktor vagyok, tisztelettel. – Igen, a nevét már mondták nekem, örülök is, hogy emlékeztetett rá, mert őszintén szólva elfelejtettem. Tudja, amióta nem vagyok fekete bárány az országomban, ha-ha, többen hívnak engem, mint korábban. Szóval honnan beszél és milyen ügyben hívott? – Magyarországról, elnök úr. És Orbán Viktor vagyok, akit az Egyesült Államokban mindeddig szintén fekete báránynak tartottak. – Ne mondja, ez új nekem. Legalábbis eddig nem jelentette senki. Miért hívott? – Hogy gratuláljak elnök úr! Egy kicsiny, de bátor és […]

Read more ›

A Nagy Hívás

A Nagy Hívás

– Mr. Trump, fel kellene hívnunk egy bizonyos Mr. Orbánt. – Ma már nem veszünk semmit, Johnny! – Uram, ez a Mr. Orbán azt mondja, hogy ő Magyarország miniszterelnöke. – Akkor sem veszünk semmit. – Nem eladni akar uram, hanem gratulálni Önnek a megválasztásához. – Hívd fel Johnny, és közöld vele, hogy ma már nem foglalkozom gratulációkkal. – Nagyon erőszakos ember, azt mondja, hogy mindenképpen akar Önnel beszélni. És hogy a magyarok szabadságszerető nép. Azzal fenyegetőzik, hogy ha nem beszél vele Mr. Trump, akkor majd meglátja, hogy mi történik. – Ezt mondta? – Igen uram. – Ez tényleg nagyon veszélyes […]

Read more ›

Schiffer a visszavonultan sem visszavonuló

2016 november 24 10:00 de.71 hozzászólás
Schiffer a visszavonultan sem visszavonuló

Az új alkotmánybírák kijelölése, bocsánat megválasztása, kapcsán fellángoltak az indulatok. Amennyiben egymásnak ugrott a zöld sarokból érkező Schiffer András, a Lehet Más a Politika nevű párt korábbi elnöke és Varju László, a vörös sarkot is megjárt, Demokratikus Koalíció képviselője. A veszekedés utózöngéi pedig láthatóan egy nap után sem igazán csillapodnak. Ami talán, egy kicsit érthető is. Míg nem teljesen. Nem abból a szempontból, hogy a DK sérelmezi az őket az ÁVH szellemi utódának tituláló kijelentést Schiffertől. Már csak azért is, mert az LMP volt társelnöke elfeledkezik arról az apróságról, hogy jelenleg nem a DK, hanem a Fidesz van hatalmon. Az ÁVH pedig […]

Read more ›

Szabadságharcosok földje – Magyarország „harcias, maszkulin, férfias” demokrácia

2016 november 21 1:02 du.22 hozzászólás
Szabadságharcosok földje – Magyarország „harcias, maszkulin, férfias” demokrácia

Demokrácia-e Magyarország? Vagy már nem? Vagy csak félig? Két napja ez volt Baló György kérdése. És valóban, kit ne érdekelne, hogy a miniszterelnök által „hivatalosan” is illiberálisnak kinyilvánított torzszülemény pontosan micsoda. Hátha, mégsem az, aminek látszik. Az elemzők: a Századvég kutatási igazgatója és az Alapjogokért Központ igazgatója, illetve, Böcskei Balázs egyetemi oktató és Boros Tamás, a Policy Solutions stratégiai igazgatója. Elöljáróban: Az Alapjogokért Központról eddig még csak nem is hallottam, a honlapjuk viszont szép, tiszta ujjlenyomat: állami cég, feladata a kormány intézkedéseinek jogi alátámasztása. A Századvéget viszont jól ismerjük: évente sok milliárd forint közpénzből írnak tanulmányokat a kormánynak, ebből következően […]

Read more ›

Ne hagyjuk magunkat elhallgattatni az Orbán rendszerben!

Hajdu Nóra

Botrányosra sikerült az 1956-os forradalom 60. évfordulója Budapesten. Botrányosra bizony, mert minek nevezzünk egy olyan nemzeti ünnepet, ahol ’56 nagyjait agyonhallgatják, ahol nyilvános polémiába keverednek arról, hogy kik is valójában az óriás plakátokon feszítő hősök, és ahol az emlékévre sok tíz millió forintért rendelt dal csak úgy kerül be a köztudatba, hogy Magyarország halszagú… Ennél is elgondolkodtatóbb azonban, hogy az Orbán teremtette szép új Magyarországon egy, a 60. évforduló alkalmából meghirdetett kerületi novellapályázat győzteseit nem hozzák nyilvánosságra, ha egyes túlbuzgó lakosoknak nem tetszik a végeredmény, mint azt láthattuk a második kerületben. Nem hozzák nyilvánosságra a kerületi újságban, a Budai Polgárban, […]

Read more ›

Pareto Orbániában

2016 november 20 9:16 de.4 hozzászólás
Vilfredo Pareto

A Világgazdaság egyik híre után heves vágyat kezdtem érezni a lakás feltúrására. Azzal a címmel közöltek ugyanis egy írást, hogy „Rengeteg készpénzt halmoznak fel a családok”. Márpedig eddig nem észleltem ilyen tüneteket a környezetemben. Így a legfőbb ideje lenne megkeresni a felhalmozódott kézpénzt. Mármint akkor, ha nem statisztikai maszatolásról lenne szó. Mely statisztika kapcsán eszembe jutott az ősöreg klasszikus a lépegető eszkavátor és az infláció kapcsolatáról. Fiatalabbaknak a lényeg: az átlagos infláció csökkenhet úgy is, hogy a lépegető földmunkagép fele annyiba kerül, de a sarki boltban csak száraz kenyérre telik. Így lehet ez a felhalmozott pénzekkel is. Már csak azért […]

Read more ›

Szijjártót nem aggasztja Trump győzelme, pedig a magyar gazdaság meg fogja sínyleni azt

2016 november 19 9:33 de.35 hozzászólás
Szijjártót nem aggasztja Trump győzelme, pedig a magyar gazdaság meg fogja sínyleni azt

A liberális elit hisztérikus reakciójának minősítette, ezért nem ment el a Donald Trump leendő amerikai elnök politikáját megvitató uniós találkozóra Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tagállamokat képviselő politikusok informális vacsorán beszélték meg az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kapcsolatok várható alakulását. Szijjártó Péter nem jelent meg. Úgy tűnik, Szijjártó nem érzékeli, hogy Trump elnöksége komoly veszélyeket jelent a magyar gazdaság számára. Az amerikai beruházások magyarországi befagyasztása szinte azonnal érezhető lesz, és valószínű az is, hogy az amerikai tulajdonban levő magyarországi gyárakat visszafejlesztik, vagy akár meg is szüntethetik. Néhány hónappal ezelőtt a New Yorkban tartózkodó magyar külgazdasági és […]

Read more ›

A magyarok lassan már mindenkit gyűlölnek

2016 november 17 1:37 du.57 hozzászólás
A magyarok lassan már mindenkit gyűlölnek

Minden negyedik magyarországi magyar nem akarna erdélyi magyar szármarzású szomszédot. A józan erdélyi magyarnak viszont aligha vígasz, hogy őket legalább kevésbé utálják Magyarországon mint mondjuk a szíriai keresztényeket, az arabokat, az amerikaiakat, a zsidókat, vagy éppen a romákat. Csütörtökön két külön felmérés jelent meg Magyarországon, amely a rekordszintű idegengyűlöletet méri a magyar társadalomban. A rendszerváltás óta soha nem volt olyen elterjedt  a gyűlölet a magyarok közt, mint amilyen ma. Úgy látszik kimondottan hatásos a keresztény-konzervatív polgári kormány politikája. Ez derül ki a Tárki, illetve a Závecz Research tanulmányaiból. A Závecz Research ezt a kérdést tette fel a reprezentatív felmérés válaszadóinak: […]

Read more ›

Minél inkább Antilop, Rogán annál többet lop

10:18 de.4 hozzászólás
Minél inkább Antilop, Rogán annál többet lop

Ha lenne olyan nyomtatott újság, ahová ezt megírhatnám, akkor ebben a cikkben beszámolnék arról, hogy Orbán Viktor szerint „minden egyes támadás csak megerősíti Rogán miniszter úr pozícióját”. Ezt mondta a miniszterelnök a parlamentben, amikor az ellenzék Rogán Antal viselt dolgairól kérdezte. A képlet a következő: adva van egy parasztgyerek, Rogán Antal, akiből bár miniszter lett, távol áll tőle az urizálás. És van egy faluvégi viskóba született miniszterelnök, akit elmondása szerint gyerekkorában vert az apja, és akiből, ha nem a Kádár rendszerben nő fel, legföljebb traktoros lehetett volna, vagy agronómus. (Orbán Viktor szíves közlése.) Vagyis, Rogánhoz hasonlóan, ő sem arról híres, […]

Read more ›

Igazolhatatlan gondolatok 2.

2016 november 16 11:05 de.1 comment
Illusztráció: Peterman.com.au

Mottó: „A felismert veszély veszélyessége megmarad, bár kétértelműsége megszűnik, azzá válik, ami, és mégis ugyanaz a veszély.”  A Büntetés Nem akartam olyan lenni, mint ifjú barátaim, bár megtettem, amit ők mertek: végig futni a tetőgerincen, egy keskeny betoncsíkon a lőtér felett vagy repülőgépből felhők közé ugrani, de ez nem megfelelési kényszer volt. Nem olyan akartam lenni, hanem én is képes arra, amire ők. Legyőzni a félelmet, mert én féltem, hogy ők féltek-e titok, ahogy az én félelmeimről sem tudtak mások. Követtem a divatot, frizurában, a nadrág szűkösségében, bőségében, (mikor hogy) de nem akartam olyan lenni, mint ők. Nem tudom az […]

Read more ›

Folytatódik Vona Gábor politikai kivégzése – Fotóval „bizonyítja” a Fidesz-média Vona homoszexualitását

2016 november 14 10:12 du.57 hozzászólás
Folytatódik Vona Gábor politikai kivégzése – Fotóval „bizonyítja” a Fidesz-média Vona homoszexualitását

Nem titok, hogy lapunk taszítónak tartja a Jobbik politikáját. De ennél sokkal károsabb és taszítóbb a magyar társadalom szisztematikus és cinikus erkölcsi lezüllesztése, amelyet az emberiségéből végérvényesen kivetkőzött Fidesz és annak képviselői vezényelnek le. Most Vona Gáborra, a Jobbik elnökére festette rá a pártmédia a célkeresztet. Azt talán már korábbi politikusok és pártok kálváriájából is megtanulhatta a Jobbik, hogy addig folytatódnak a támadások, míg porrá nem zúzzák a célba vett személy hitelességét, tekintélyét is személyét. Ezért nem meglepő, hogy az Andy Vajna fideszes oligarcha tulajdonában álló TV2 folytatja azt a narratívát, miszerint Vona Gábor homoszexuális. Most egy szándékosan félreértett fotót […]

Read more ›