2015 december 3 11:43 de.
A mi Orbánunk egy ír melegjoginál is híresebb… Azon közben, hogy a Kedves Vezető, a maga öt miniszterével egy, a lopások visszaszorítása érdekében ujjamputáló gépet kifejlesztett és rendszeresített országban – a természetellenes kapcsolathiányt megszüntetendő – időzött (nem, nem amputálták az ujját, ellenkezőleg: Allah Csodájával is kezet szoríthatott…), egy amerikai magazinban rangos helyet kapott. A hazai sajtó interpretációja szerint az év emberének választották, de ez nem igaz, mert választásról szó se volt, mindössze egy-egy, a szerkesztők által a huszonnyolc uniós országból kiválasztott, közfigyelmet keltő személy közül sorolták őt az első helyre. A magazinban „konzervatív bomlasztónak” nevezett miniszterelnökünk kétségkívül többé-kevésbé ismert politikusok […]
Read more ›
2015 december 2 7:29 de.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke Kanadába látogatott a héten Latorcai Csaba helyettes államtitkár kiséretében és interjút adott lapunknak. Göllner András, a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítója beszélgetett Heisler Andrással Ottawában. A Mazsihisz elnöke elmondta, hogy már volt korábban Kanadában – nővére itt él hosszú évtizedek óta – de ezuttal a magyar Miniszterelnökségtől kapott egy felkérést, hogy a helyettes államtitkárral vegyen részt egy öt napos körutazásban, amely során találkozhat kanadai szövetségi vezetőkkel – többek között a kanadai Miniszterelnöki Hivatalban – valamint helyi zsidó és egyéb vallási szervezetekkel. Heisler András elmondta, hogy körülbelül százezerre tehető a magyar zsidók […]
Read more ›
2015 december 1 8:31 de.
Orbán Viktor Iránban. Ez rendben is volna, ha a nevezett egyén nem hazám miniszterelnöke lenne. Lehet olyan különleges érdek, amely egy nyugati vezetőt diktatúrába küld hivatalos látogatásra, például egy háború lezárása, embermentés, kitüntetett gazdasági szempontok, vagy hasonlók. De itt most nem erről van szó. Egy demokrácia első embere különben is csak azután tárgyaljon bármilyen körülmények miatt és között diktatúrával, ha minden rendben a saját szövetségi rendszere kapcsolatai terén. Orbán azonban régóta nem volt hivatalos vendég egyetlen európai uniós vagy transzatlanti partnerünknél kétoldalú alapon. Nem véletlenül. Öt már jószerivel csak önkényurak fogadják állami pompával. Neki személy szerint tényleg Teheránban a helye. […]
Read more ›
2015 november 30 9:20 de.
A napokban a Kanadai Magyar Hírlap olvasói is értesülhettek arról a felháborító fejleményről, miszerint Székesfehérváron szobrot állítanak Hóman Bálint horthyista miniszter emlékére. Vannak azonban elkötelezett és bátor civilek akik fellépnek a Fidesz-KDNP kormány manipulatív emlékezetetpolitikája ellen. Ime nyílt levelük Székesfehérvár fideszes polgármesterének és a kormánypárti önkormányzati testületnek. Tisztelt Polgármester úr, tisztelt önkormányzati képviselő Hölgyek és Urak, a mai napon Székesfehérváron, a Bartók Béla téren mi, az őszinte nemzeti emlékezet felébresztésében érdekelt magyar polgárok szimbolikusan elfoglaltuk azt a helyet, ahova a városi önkormányzat 2015. december végén a Horthy-rendszer kirekesztő törvénykezéséért súlyosan felelős Hóman Bálint szobrát akarja felállítani. Ezzel egyidőben tájékoztató kampányba […]
Read more ›
2015 november 29 5:01 du.
Kanadai olvasóink egy részéhez talán nem is jutott el az a hír, hogy a Blikk nevű magyarországi bulvárlap szerint két férfi, aki a „Magyar Nemzeti Hadsereg” nevű szervezet tagjai a magyar miniszterelnök és magasrangú fideszes képviselők ellen készítettek elő egy merényletet, illetve lemondásra akarták felszólítani a kormányt. Ezt erősítette meg – közvetve – a Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetője, Hajdu János. A Magyar Nemzeti Hadsereg nevű szélsőjobboldali szervezet cáfolja és visszautasítja a hírt, hogy Orbán Viktor ellen terveznének egy merényletet, azt azonban jelzik, hogy „ezen rendszer ellen vagyunk.” Egyébként az Amerikai Népszava már 2011-ben írt egy Magyar Nemzeti Hadseregről és „nemzetbiztonsági veszélynek” […]
Read more ›
2015 november 28 8:47 de.
A hatvanas évek elején két teljes esztendőt harckocsizóként teljesítettem szolgálatot a Magyar Néphadsereg tapolcai hadműveleti-harcászati ezredében, amelyben a világháborús T–34-esek helyett az idő tájt állították rendszerbe a stabilizátoros (menet közben is célra tartható lövegű) T–54-eseket. Ezért a Belügyminisztérium minapi rendhagyó satótájékoztatóján – a fehér terítővel fedett asztalra tett kimustrált harci eszközök között – egykori irányzóként azonnal felismerni véltem a T–54-es harckocsi lövegéből származó gránáthüvelyt. (A mellékelt MTI-fotó jobb alsó sarkában látható.) Számomra tehát nyilvánvaló volt, hogy a TEK-esek legutóbbi (világröhejbe torkolt) akciójának belügyminiszteri, “tárgyszerű” felmagasztalását alátámasztó bizonyítékok egyike nem gránát, hanem egy kilőtt gránát üres hüvelye. És nagyobb valószínűsége volt, […]
Read more ›
2015 november 27 7:35 de.
Emlékszem, hogy gyerekként mennyire szerettem a Budai Várban sétálni nagyszüleimmel. Megmutatták, hogy hol találkoztak először (nagymamámék az Országház és a Nádor utca sarkán laktak), a háború előtt mely fontos hivatal székhelye melyik épületben volt. Csodáltam a kilátást a Krisztinára az ágyúk mellől, és Pest felé átellenben. Minden sarkon évszázadok története, de ami leginkább megragadott: a véres huszadik század odakötődő históriája. Daróczy Laci később Rómában mesélte, hogy gyerekként többször járt a Palotában; milyen volt a berendezés, a személyzet ruhája, az emberek modora a világégés hajnalán. Rendszeresen felkerestük a Ruswurmot egy süteményért, és ott is megengedte nagypapám, hogy a feketéhez én gyújtsam […]
Read more ›
2015 november 26 9:27 de.
Örvendezzünk! A legújabb hírek szerint szobrot kap Nyilas Pufi, anyakönyvileg bejegyzett Hóman Bálint. Mellékállásban történész, főállásban kultuszminiszter és fajgyűlölő. Székesfehérvárott. Köztéren. Közpénzből, vagyis a magyar adófizetők zsebéből. Tizenötmillióért. Legutóbb az újjáéledő Horthy kultuszt elemeztem e lap hasábjain, és azt, hogy ebben a siralmas reneszánszban milyen szerepük van a magyar zsidóknak, akiket Randolph L. Braham a zsidó nép száraz ágának nevezett és joggal. Két éve annak, hogy egy újabb Horthy szobrot avattak Budapesten, ami ellen még az Egyesült Államok követsége is tiltakozott. Eredménytelenül. Benedek István Gábor írónak drámai hangú tiltakozása mellett a Mazsihisz, a magyar zsidó hitközségek szövetsége is kiadott két lagymatag […]
Read more ›
2015 november 25 10:02 de.
Annak ellenére, hogy egy kanadai római katolikus egyházközség igazgatója vagyok, több mint négy éve szándékosan nem lépek be magyar katolikus templomba. Amikor Magyarországon járok – általában évente egyszer, vagy kétszer – sem intellektuális, sem érzelmi kötődést nem érzek már a magyar katolikus egyház, illetve egyházközségei felé, inkább csak távolságot. Nem mindig volt ez így. De amikor a győri Szent Imre Egyházközség papjáról olvastam – aki a szószékről, a homíliában lázított a menekültek ellen és a Fidesz aláírásgyűjtési akciójában való résztvételre ösztönözte az egyházközség tagjait – ismét megerősödött bennem az a gondolat, hogy sem hitbeli, sem világnézeti szálak nem fűznek már […]
Read more ›
8:04 de.
Medgyessy Péter, a korábbi MSZP-SZDSZ kormány miniszterelnöke a kormánypárti Magyar Idők című lapnak elmondta, hogy szerinte a korrupció az Orbán kormány alatt semmivel sem magasabb, mint amilyen volt a Gyurcsány és Bajnai kabinetek idején. Kerék-Bárczy Szabolcs a KMH olvasóival osztja meg gondolatait Medgyessy Péter meglepő kijelentéséről. Medgyessy Péternek igaza van: tényleg nem nagyobb a korrupció ma, mint tíz vagy tizenöt éve. Mert hogy ma – minden korábbi, megvetendő kortól eltérően – olyan rendszerben élünk, ahol egy bűnszövetkezet irányítja-uralja a hazát. Orbánék 2010-es hatalomra kerüléséig ez „csupán” egy félbalkáni, piti kis tolvaj rendszer volt, ám azóta egy velejéig romlott szindikátussá vált. A […]
Read more ›
2015 november 23 1:49 du.
Szigetvári Viktor beleegyezésével osztjuk meg a KMH olvasóival a vasárnap elhangzott beszédét Mezőhegyesen. De miért is számít egy átlagos kanadai, vagy külhoni olvasónak az, hogy ezen a magyarországi településen összellenzéki tüntetés volt a hétvégén? A Fidesz-KDNP kormány intézkedései tönkreteszik az ország egyik legnagyobb agrárexport vállalatát, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt-t, ami nemzetközileg ismert cég és a világ harmadik legnagyobb vetőmag előállítója. A Mezőhegyes körüli földek eladását tervezi az állam és mivel helyi vállalkozó alig akad aki ezeket minimum 15-20 millió forintért megtudná venni, félő, hogy itt is – mint másutt – Fidesz-közeli vállalkozóknál landolhat a föld. Mint, ahogy azt Szigetvári Viktor jelzi: […]
Read more ›
2015 november 21 12:03 de.
Uszító videókat készített egy magyar kamionos a menekültekről és ezek most gyorsan terjednek a neten. Az ide belinkelt videót a kommentárjaival együtt érdemes megosztani és megnézni. Csupa melegszívű honfitársunk. Jani Bacsi Facebook oldalán például egy hölgy pisztolyt szegez az olvasóra és a kép felirata szerint azt mondja: “Kib*szott zsidók, miattatok van minden háború! Számomra egyet jelentetek a dögvésszel és a nyomorral. Pusztulni kell minden zsidónak.” Ilyen világosan fejezi ki magát. A nyugdíjas Árva Józsefné Csöpi pedig – egyem a lelkét! – a vagány kamionos felvétele láttán felszólítással él, hogy ott helyben engedjék agyonlőni a migránsokat, mert ő élvezni akarja a […]
Read more ›
2015 november 19 12:05 de.
A mainál mintegy öt évvel soványabb Orbán Viktor egy nemrégiben fellelt videofelvétel tanúsága szerint a MAGOSZ 2010-es hajdúböszörményi nagygyûlésén a magyar föld jövõjérõl, az ezzel összefüggõ esedékes brüsszeli döntésrõl, s a külföldiek esetleges magyarországi földvásárlásáról beszélt. Imígyen: „Szeretném önöket megnyugtatni, hogy a magyar föld jövõje nem függ a Brüsszelben esedékes döntéstõl. Ez csak és kizárólag tõlünk függ. És elmondhatom önöknek, önök biztosak lehetnek abban, hogy amíg a Fidesz kormányon lesz, és abban az én munkám is ott lesz, addig Magyarországon külföldiek – akármit döntenek Brüsszelben – itt soha termõföldet nem fognak vásárolni.” A manírjait is érdemes megtekinteni… Annál is inkább, […]
Read more ›
2015 november 17 1:08 du.
Nem vagyok babonás, de ez a péntek 13. –az, amely napra az Iszlám Állam vallási fanatikus terroristái a párizsi, sok ártatlan ember halálát előidéző mészárlásait időzítette, nagyon elgondolkodtatott engem. Pár nappal azelőtt pedig egy orosz utasszállító repülőgép esett szintén merénylet áldozatává, amelyet újfent az Iszlám Állam terrorszervezet vállalt magára. Azóta egyfolytában azon vívódom – vajon hány ártatlan emberek kell még meghalnia ahhoz, hogy Európa vezető politikusai végre belássák, hogy az a jóhiszemű, liberális bevándorlás-politika azon a bizonyos péntek 13.-i napon végleg kudarcot vallott? Bármennyire fáj, de be kell látni, hogy Európa képtelen kivédeni és teljességgel védtelen az ehhez hasonló terrorakciókkal […]
Read more ›
2015 november 15 5:02 de.
Kedves Olvasó! Régi ötlet kerül megvalósításra, reméljük, tetszeni fog! Barátaimmal létrehoztunk egy felületet a napi blogtermés szemlézésére – Blogászat címmel. Az oldal létrehozását az indokolja, hogy a világ, s benne az újságírás megváltozott. Hol van már a régi slapaj – ma az újságokat zömében iparosok gyártják, azt pedig, hogy mit, hogyan és mikor írhatnak meg, a tulajdonosok mondják meg. Eljutottunk oda, hogy lassan már a hírek feldolgozásának módja se különbözik. A hajsza a nézőért, olvasóért, kattintásért oda vezetett, hogy a színvonal esett, a lapok tele vannak sajtóhibákkal, helyesírási hibákkal, tárgyi tévedésekkel és tárgyi ismeretek nélkül megírt kinyilatkoztatásokkal. Ha azt akarjuk, […]
Read more ›