Alig pár nap múlva lesz a centenáriuma annak a dátumnak, amelyen a Horthy vezette magyarországi kormányzat a versailles-i francia királyi park egyik épületében, a Trianon nevű kiskastélyban aláírta az Antantnak, a Központi hatalmak egyik veszteseként, az Osztrák-magyar Monarchia magyar királyságra vonatkozó ultimátumát. Ezzel most bővebben nem foglalkoznék, kifejtettem itt a véleményemet. Talán annyit tennék hozzá: Horthyéknak nem nagyon volt más választásuk: a győztesek világosan értésére adták: a békedekrétum aláírása a feltétele annak, hogy az 1920 nyarán a Tisza vonalánál álló román csapatokat az Antant által kijelölt – nagyjából a mai magyarországi határoknak megfelelő – demarkációs vonalakra szorítsák vissza. Sokkal érdekesebb, […]

Eljött az ideje annak, hogy újabb szigorításokat vezessünk be a hozzászólások területén. A lap fenntartása heti sok óra önkéntes munkával jár, a hozzászólások moderálása pedig idegölő és elkeserítő tevékenység, amikor azok elsősorban a személyeskedésről szólnak, vagy a személyes, szinte megszállott rögeszmék ismétléséről. Amikor hozzászólunk egy adott cikkhez, három kérdést tehetünk fel saját magunknak, még mielőtt megnyomjuk a gombot és beküldjük kommentünket: Érdekes-e az olvasók és a hozzászólók számára amit leírtunk? Kötődik-e hozzászólásunk az adott cikk tematikájához? Milyen perspektívát vagy ide vonatkozó információt nyújunk, ami az adott cikk és a tágabb lap minőségét és tartalmát építi? Sokszáz olyan hozzászólás érkezik a […]

„Szálljunk tova, csak el! Feledni mind, Mit lomb mélyén te nem láttál soha, A jajt, a lázat, mind a ferde kínt, Mit nyögve vált itt bús szívek soka” John Keats, (Óda egy csalogányhoz) Tóth Árpád fordítása   Háttér Az alábbi szöveg közel 16 évvel ezelőtt született Hegymagason, Balaton felvidéken, amikor még Magyarország határain belül küzdöttem az igazságért. Bibó István halálának 25-ik évfordulója alkalmából tettem akkor közzé. (A szöveg, rövidített változatában, a Népszava. 2004. November 27 számában jelent meg.) Azóta sok minden alaposan megváltozott körülöttünk is, bennünk is, de e szöveg mondanivalója, aktualitása egy darabot sem. 2010 óta én is, több […]

Elhunyt a koronavírusba 81 évesen Tenta György, a montreáli magyar közösség tagja, a Fairmount Meat magyar hentesüzlet kollegája. Gyászolja felesége Jeannette, lánya Jacqueline és unokája Justin. A megemlékezésre, illetve a dátum és időpont kihírdetésére a járvány után kerül sor. Az alábbiakban a Montreal Gazette-ben megjelent gyászhírt olvashatják. Béke poraira! Georges Tenta October 22, 1938 – April 25, 2020 It is with great sadness that we announce the passing of Georges Tenta (Tenta György) on April 25th, 2020 at the age of 81 from complications of Covid-19. He was a proud member of the Hungarian community, an estimed colleague at Fairmount […]

Elhunyt a koronavírusba Both Stefánia, a Magyar Krónika című montreáli lap korábbi munkatársa, illetve a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség könyvtárának alapítója. Both Stefánia (született Meszner) 12 napja kapta el a koronavírust és április 29-én halt meg. Stéphanie Both 1956-ban menekült el Magyarországról férjével, Gáborral. A University of Calgary könyvtári tudományok tanszékén szerzett Mester fokú diplomát. Montreálba költözött és a McGill Egyetem könyvtárosaként dolgozott. A temetésére a későbbiekben kerül sor Magyarországon. Az alábbiakban a Montreal Gazette-ben megjelent gyászjelentést olvashatják angolul. Stéphanie Both née Meszner Stéphanie contracted the Corona virus 12 days ago and passed away peacefully on the morning of April 29 2020. […]

Magyarország egyik leglátogatottabb és méltán népszerű vára a Balaton északi partján áll – immáron 750 éve. Azon kevés erődítmények közé tartozik, melyet a török 150 év alatt sem tudott elfoglalni, pusztulását végül Lipót császár magyarellenes rendelkezése okozta. Amiért pedig most szó esik róla, annak oka pedig, hogy a környékén élők a koronavírusnak sem adják meg magukat – és a várat sem! Járvány ide vagy oda, Szigligeten nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy ha újból megnyithatják a vár kapuit, még több látnivalóval, még színvonalasabb, igényesebb körülmények között várhassák a turistákat. Pályázati forrásból fejlesztik a strandot és a várat, saját erőből utat, járdát […]

Oszi élete radikálisan megváltozott, mint a hernyóé, amely bebábozódik. 2020. március 16-tól a kataklizma hatására. Oszi napról napra élt a haverjaival, nem is igazán figyelt a külső zavaró körülményekre. Egyszerű srác volt a Jászságból. Egy haverjánál fulladtak ki az éjszakák, különben csak az élet habzsolta, miközben Oszi versengve hajszolta a városi mindennapok felszínes varázsát munkaidőn kívül. Pincérkedett és élt. Először kaján vigyorral gondolt a külvárosi tinikre, hogy délután háromtól szabadulva majd többet buliznak és támasztják a falat a plázában, így ködös szürke felhőként úszott be, hogy másnap már nem kellett dolgoznia menjen. Ami szintén első pillanatban nyerő volt, de reggelre […]

Mottó: … „a látszat még az igazságot is legyőzi” (Platón) A tömegpánikkal szemben nincs járható út. A tömegpánik, akkor is káros, ha valós veszély váltja ki. Az autóból csak a lábait látom. Megállok. Hanyatt fekszik. Mozdulatlan. Arca sebes. Mintha a szája is véres lenne. Csak éleszteni ne kelljen! Alkalmatlan vagyok. Rettegek a gondolattól. Nyomkodni a -talán halott- mellkasát. Nekem ez nem hiányzik. Tudom, hogy megteszem. Sajnálom. Nem vagyok hős. Nem merek gyáva lenni. Hányinger kerülget. Elnyomom. Odalépek hozzá, és óvatosan mellkasára teszem a kezem. Még mindig undorodom. Ötven körüli férfi. Kissé ápolatlan. Kinyitja a szemét. Tekintetnek régen örültem ennyire. Aztán […]

Ez, ugyebár, egy egykori mozgalmi dal volt, némi szövegmódosítással ma is érvényes lenne. Semmi féle hátsó tartalma nem volt, mindenki tudta, mi a lényege, mikor, és hol illik – vagy szükséges – énekelni. Ill. a jónép nem is énekelte, csak az állami kórusok és hivatásos dalárdák. A központi ünnepségek és a rádió hangkulisszája volt. Ma már nincsenek ilyenek. Ami van, az Kárpátia nacionalista popgiccse, vagy egy új izé, amiről nem lehet eldönteni, hogy az országhatárokkal szétdarabolt magyarság könnyes kesergője, stadionban hőzöngő turbómagyarok indulója, vagy a felvidéki magyar ultrák harci dala. Egy biztos: nem a lázadás dala, csak egy asztali zene, […]

Identitás. Egyre gyakrabban használt szó, főképp a széljobbról hallatszó erőszakos sürgetés formájában. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint azonosság, ami a szocializáció során alakul ki. A Wikipédia is hasonlóan fogalmaz, hozzátéve, hogy ez az önazonosság, énkép nagyon fontos a személynek. Na most. A magam földhözragadt módján ezt a dolgot amolyan gyökérfélének képzelem, ami megtart és táplál. Ez eddig akár a széljobbnak is elfogadható. Hanem a széljobb az identitást olyan karógyökérnek képzeli, ahol egyetlen főág szív föl minden tápanyagot, a többi maximum cérnavékonyságú, fölösleges szálacskaként működik. Nekem meg inkább a fa gyökérzete szolgál például, ami tudvalévőleg azonos méretű a felszínen látszó lombbal, […]

Az, persze, nem csak úgy született, főleg, nem a vesztesek büntetéseként. Mert, kérem, annak előzménye a soviniszta magyar nacionalizmus, amiben, bizony, Horthy holdudvarában rezgelődő, meghatározó szerepet játszó, erdélyi – birtokaikat elvesztett – durcás, sértődött arisztokrácia a hunyó. Lett volna esély a revízióra, de a párizsi békeszerződés magatartásuknak köszönhetően helyben hagyta Trianont. Aztán meg dúlt a revizionizmus, ami elvben a határainkon túl rekedt nemzettársaink iránt érzett aggodalom által vezérelt volt. Sok minden nem változott. Most nem dúl annyira, de lényege nem változott: a trianoni határainkon belül rekedt egyetlen jelentős számú nemzeti és/vagy vallási kisebbséget most is ellenségnek tekintik, csak éppen nem […]

Mottó: Nicolae Ceaușescu Rettegnek tőlünk, akikről tudják, hogy mi vagyunk a pusztítók; torz, társadalomölő gondolataik pusztítói. Rettegésüket csak szívükben tomboló gyűlölet segítségével képesek elviselni, félelemtől elszorult torkukat csak üvöltés tudja tágítani, reményüket csak a vezér szava táplálja, hatalmuk hazugságból épült kártyavár: Életük a gyűlölet, üvöltés és vak remény; rettegés a kártyavárban, a bukás biztos tudata. Sorsuk szánni való, mégis undorral nézem szenvedésüket. Ők gyűlölnek, én megvetem őket. A gyűlölet lentről jön, a megvetés pedig fentről. A gyűlölet ölni akar, a megvetés kerülni. Kerülöm őket, nincs hozzájuk szavam, fejüket „undor virágai”-ból font koszorú övezi, büszkén viselik. Büszkeségük kevéllyé torzult lelkük tükre. […]

„A nácizás nagyon bánt, mert székely vagyok, és a székelyek sem nem nácik, sem nem kommunisták.” Ezt üzente Demeter Szilárd a Mandiner konferenciájáról Schilling Árpádnak, aki a Demokratának nyilatkozva azt mondta, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójáról, hogy lehet, hogy nem tud róla, de náciul beszél. Demeter Szilárdnak abban igaza van, hogy a székelyek nem nácik. Az, hogy valaki székely, nem jelenti azt, hogy az illető náci lenne. Persze, azt sem jelenti, hogy nem az. A székelyek ugyanis, csakúgy, mint a világ többi nációja, sokfélék. Vannak közöttük tehetséges és nagyszerű, tisztességes emberek, és akadnak gazemberek is. Így van ezzel minden nemzet, […]

Azt gondoljátok, hogy a lényeg a nemzeti összetartozás éve? Esetleg a Trianon emlékmű-árok? Netán a Trianon-emléknap? Ugyan, kérem! Mindezek csak leporolt, kopott irredenta díszletek. A lényeg a márvány (sajt szilárdságú, és legalább olyan büdös) keménységű – vagy gránit? secko jedno – alapizében rögzített deklaráció: „A határon túl élő honfitársaink ügye nemzetstratégiai ügy, Az értük vállalt felelősség nem önként vállalt, hanem az Alaptörvényben rögzített kötelesség.” Értjük, nemzetstratégiai ügy. Mármint Fidesz hatalmi ügy. Amúgy meg, mi ez a felelősség? Elviszik a balhét a határon túli magyarok helyett, amennyiben – mondjuk – hazájuk törvényeivel szemben cselekednek? Hollik lakáj szerint az ellenzék ezzel kapcsolatban […]

Magyarországi adófizetőknek köszönhetik kanadai és amerikai magyarok, hogy 24 millió forintból bulizhatnak a floridai Daytonában, illetve Los Angeles-ben és San Francisco-ban. A kanadai Extra Hungariam alapítvány szervezésében kerül megrendezésre „az év bulija” amelynek fénypontja az Edda nevű együttes fellépése. A Magyar Hang című konzervatív lap számolt be a magyar állam által támogatott rendezvényről, illetve arról is, hogy idén magyar adófizetők 48 millió forinttal támogatják a Kanadai Magyar Kulturális Tanács táncdal projektjét. Lukács Csaba, a magyar konzervatív lap újságírója teszi fel azt a kérdést, amelyet a KMH-ban számtalanszor megfogalmaztunk az évek folyamán: „Kanada a világ második legélhetőbb országa, ahol a minimális […]