Ez a szó mindennél többet jelent. Petőfi Sándor, Jókai, Wesselényi és Széchenyi ennek tudatában döntött, lépett és tett. Volt, amikor így köszöntek egymásnak a szakik: Szabadság! De mit is jelent valójában? Felfoghatatlanul sokat! Ágyban párnák közt Beteg emberek, akiknek élénken az agyuk élénken kattog, ápolói mégis leédeskézik, leintik, leírják. Hiszen csak egy fekvő ember. Egy ápolásra szorult emberroncs. De kevesen gondolnak is arra, hogy mit érezhet Az, aki az ágya rabságában, kiszolgáltatva tölti keserves napjait. Egyre tud gondolni, kimenekülni ebből a szörnyű helyzetből… Bármiképpen. De eszköz nincs a kezében, csak az akarat. Elmúlni, de minél hamarabb. Nem terhére lenni, senkinek […]

Há’ tisztülette üdvözűjjük a nípeket. De mindenkitám, a jobbszísőket, balszísőket, centereket, bekkeket, de még a kupásokatis, továbája zolv-elv-bűn, meg cellatársakatis, eggyarántossan. A gyelentkezísem ezútta hivatalloss, mer köszérdekkű bejelentéset akarok tenni. Örömme tudatom mindenkive, hogy Pártott alapítottunk. Asz lett a neve, hogy Balfácánok Pártya! Egyrézbű azér, mer teccett a nív, másrézbű meg azér, mert a mútkor a hurokkafogott fácánybú készűtt sűttikot mindenkineka megölígedésire szógáták fő. Szal, hogy nevigyem melákutakraja törtínís folyamattyát, emondom a línyegetis. Csinyátunk minkis alaptörvínyt a Pártnak. Elősször tizenkettőt akartunk, deja tanittóur aszonta, hogy ojanmá van, há valami unártó doxát köll, mer most aza divatt, mega similabdaszem. Megasztánn esztet […]