Történetünk nem egy zsidóról szól. Orde Charles Wingate vezérőrnagy háromszor kapta meg a brit hadsereg második legmagasabb katonai kitüntetését, a DSO-t (Distinguished Service Order with two bars). Ő volt az, aki Burmában (ma Mianmar) létrehozta a japán ellenség hadműveleti mélységében operáló és légi úton ellátott alakulatokat. Helyi kifejezéssel a chinditeket, mely burmai nyelven „oroszlánokat” jelent. A későbbi tábornok 1903-ban született Indiában, egy katonatiszt fiaként. Családja az ún „Plymouth-i testvérek” tagja volt. Ez a keresztyén irányzat, mely protestáns alapelvei mellett, erőteljes eszkatológiai szemléletet képviselt, melynek középpontjában Izraelnek a Bibliában többször is megjósolt helyreállítása állt, mégpedig ugyanott, ahol 2 ezer éve megszűnt. […]

Hetvenhárom évvel ezelőtt, 1945. január 17-én látták utoljára életben Budapesten Raul Wallenberg svéd diplomatát. Eltűnt a Szovjetunióban – és bár jelenleg is folynak kutatások, életének további részéről nincs pontos ismeretünk. Napjainkra hagyomány lett, hogy ezen a napon adják át a Wallenberg-díjakat, este pedig megkoszorúzzák emléktábláját a róla elnevezett utcában. Az ünnepségnek kettős célja van. Megakadályozni, hogy emléke elsüllyedjen az „utcanevek” tengerében és elismerni azok munkáját, akik ma is az ő szellemében végzik nap, mint nap tevékenységüket, pusztán csak azért, mert úgy érzik, ez a dolguk. A 2010-ben alapított Raoul Wallenberg-díjra idén huszonhat ajánlás érkezett. Huszonhárom egyes személyekre, míg három egy-egy […]

Szinte kivédhetetlen, hogy a Nemzeti Múzeum legújabb kiállítása kapcsán ne Juhász Gyula jó kilencven évvel ezelőtt írott verse jusson a látogató eszébe. Mindkettő – a kiállítás és a vers – tárgya az elhibázott élet, amiről persze csak utólag tudjuk megállapítani, hogy elhibázott. Mindkettő rokon még valami másban is; az életben és a kiállításon is mi magunk hozzuk meg a döntést, a következmények csak később lesznek láthatóak. Két dátum is összecseng, de ez már véletlen játéka. A Nemzeti Múzeumban 1920 óta nem volt arra példa, hogy átvettek volna valahonnan egy teljes, kész kiállítást. Most ez történt. Az „Anna. Változatok székely asszonysorsra” […]

115 évvel ezelőtt született századunk egyik legnagyobb fizikusa, akit bár Amerikában temettek el, de Magyarországon is meggyászoltak, hiszen 1902 november 17-én Budapesten látta meg a napvilágot. Egyidős volt tehát a századdal, hosszú tevékeny élete során szinte számba nem vehető mértékben gazdagította a fizika tudományát, és mint mérnök is maradandót alkotott. Középiskolai tanulmányait Budapesten, a híres Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte, ahol Neumann János volt az iskolatársa. Tanárai között kora leghíresebb tudósait találjuk, ő mégis Rácz Lászlóra emlékezett vissza legszívesebben, akitől matematikát tanult, s akinek képe haláláig dolgozószobája falán függött. „Nemcsak tudást kaptam itt, hanem emberséget, elkötelezettséget a tudomány, a tudás és […]

Jubál Károly (sok forrásban „Juhbál”) Székesfehérváron született, 1817. augusztus 3-án.  A ciszterciták vezetésével működő királyi főgimnáziumban tanult és szerzett érettségit.  Ennek az iskolának híres tanulói közül csak néhányat említünk: Goldziher Ig­nác, a világhírű keletkutató; Jancsó Miklós, filmrendező; Klebelsberg Kuno, vallás- és közokta­tásügyi miniszter; Lánczos Kornél – világhírű fizikus, matematikus, a relativitáselmélet és a kvantummechanika tudósa, Einstein matematikai asszisztense az 1928/29 tanévben Berlinben; Lázár Ervin – író, elbeszélő, meseíró; Semmelweis Ignác – orvos, „az anyák megmentője”; Szekfű Gyula – törté­nész; Wekerle Sándor – politikus, miniszterelnök; Ybl Miklós – építész; Zichy Jenő – szakíró, politikus, Ázsia-kutató.)   Rövid ideig „becsületbeli (ingyenes) íróházi járulnokként” dolgozott […]

Van a családi albumomban egy csoportkép 1913-14 tájáról. A kép igen jól jellemzi a háború elõtti pesti polgárias világot. Derék, jólöltözött, jóarcú, jobbára bajszos urak egy asztal körül ülnek, cipõkellékek, bütykös láb-sámfák, a cipõkészítés fortélyait ábrázoló oktatótáblák között. Háttérben pedig néhány csípõs NÉPSZAVA karikatúra a falon. Nem kommunisták, nem is szociáldemokraták õk, hanem valami cipész-kamara, vagy szakszervezet tagjai. Köztük nagyapám, cipészmester, akinek akkoriban több segédet foglalkoztató cipõszalonja volt a Nádor utcában. Kuncsaftjai többek között ismert iparosbáró családok, Weisz Manfréd, Mautnerék. (A fotót szerzőnk, Almási Alma küldte lapunknak.) A baloldali gondolkodás kezdete – és nem csak a mi családunkban, hanem alighanem […]

Úgy tűnik, hogy az Esterházy Jánossal kapcsolatos évek óta folyó cinikus történelemhamísítás egyre többeket zavar, és én szívből remélem, hogy a nemzetközi közvélemény hamarosan foglalkozni fog ezzel az elképesztő üggyel. Mert azért az tényleg felháborító, hogy az Orbán kormány egy jólszervezett (kormányszintű) történelemhamisítási programot hozott létre és egykori Horthystákból, fasisztákból, sőt, akár jogerősen elítélt háborús bűnösökből, csalással, “zsidómentőket” faragnak! A dunaszerdahelyi képviselő-testületi legutóbbi ülésén vitát váltott ki az a javaslat, amelynek értelmében Esterházy János halálának 60. évfordulója alkalmából a 2017-es Esterházy emlékévhez csatlakozott volna a város. Karaffa Attila városi képviselő elmondta, hogy az általa vezetett Pázmaneum nevű szervezet hirdette meg […]

73 évvel ezelőtt ezen a napon 11 140 férfit, nőt, gyermeket vagoníroztak be, és indítottak el a halál felé. Monor (két vonat) 3065 és 3079 férfi, nő, gyermek Békásmegyer-Budakalász (két vonat) 3072 és 1924 férfi, nő, gyermek A menetrend szerinti vidéki zsidóság deportálása ezzel a nappal befejeződött, illetve még 1944. július 20-án Rákoscsabáról 1230 férfit, nőt, gyermeket (amely település ekkor még közigazgatásilag nem tartozott Budapesthez) vagoníroztak be, és indítottak el a halál felé.  (A nagyításához kattintson a térképre!) 1944. július 6-án Horthy a romló hadi helyzet és a rá nehezedő nemzetközi és hazai nyomás hatására rendeletet adott ki a deportálások […]

Egy titokzatos nép, melynek eredete a múlt ködébe vész. Ők a germánok. A rómaiak barbároknak nevezték, s kultúra nélküli vadembereknek tartották őket. Vajon valóban tudatlanok voltak? Háborúkon és csatározásokon kívül nem voltak másra képesek? Miben hittek? Mitől féltek? Miként viszonyultak a római világbirodalomhoz? Mi maradt ránk tőlük? Mit tudunk róluk? Kik voltak a germánok? Európa késő ókori történelme sok olyan meglepetést tartogat számunkra, melyeket a mai történetírás szakmai szempontból földolgozott, ám a köztudatban kevéssé ismert. Julius Caesar Kr.e. 4-ben a Római Birodalom számára öt hadjáratban meghódította Galliát, vagyis a Rajna folyam és az Atlanti-óceán közé eső területet, az Alpoktól északra. […]

Írásom tárgya nem vallási ellentétek szítása, csupán egy hazánkban, a jelenlegi kormányzat által gyakorolt módszertan történelmi-vallási hátterének megvilágítására tett kísérlet. A mai magyar kormányzat úgymond ideológiai alapja a római katolikus felekezet, amint ezt a KDNP nevű pártféleség mint koalíciós partner jelenít meg. Ezzel a ténnyel úgy vélem, a legtöbb magyar politikus és gondolkodó ember tisztában van. Azzal viszont már kevesebben vannak képben, hogy e felekezet milyen történelmi gyökerekkel rendelkezik, s ezek folyományaként milyen motívumok állnak tetteik mögött, s az sem nagyon ismert, hogy amiképpen a leopárd sem tudja levetni a foltjait, a katolicizmus teológiája, működési struktúrái és reflexei alig változtak […]

Az alábbiakban Hollósy Gerti három részből álló tematikus összeállítását olvashatják Ady Endre szerelmes verseiről, illetve szerelmeiről. I. rész Léda Léda, azaz Brüll Adél, (asszonynevén Diósy Ödönné) egy jó házból való úrinő volt az ifjú Ady nagy szerelme. Kettőjük szerelme egy különös, hétköznapi mércével aligha mérhető héjanász volt. E versek mind-mind a Léda asszonyéi, aki kedvelte és akarta őket. Én el szoktam pusztítani a verseimet fogyó életem növő lázában, mély viharzásokon és poklok tüzében. Ennek a néhány versnek megkegyelmeztem. Engedtem őket életre jönni, s átnyújtom őket Léda asszonynak. Léda, Léda, kóstolgatom a nevet, ami az Adél név visszafelé olvasva, amúgy pedig […]

1919. január 27-én hunyt el Ady Endre, a magyar irodalom költőóriása és egyben a világirodalom jelentős költője. A halál mindig szörnyű dolog, mély gyász a hozzátartozóknak, a barátoknak, Ady halála ennél több volt, nagy veszteség egy egész országnak, az akkori irodalmi életnek. „Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény, Lidérces, messze fény.” Kihunyt a lidérces messze fény, hosszú szenvedés után megszűnt dobogni a nagy költő szíve. Adyval kapcsolatos gondolataimat jól példázza egy fiatal kolozsvári orvosnő, dr Kovács Margit vallomása, aki a következőt jegyezte fel róla, mikor alkalma volt megvizsgálni: „Ma is borzongva gondolok rá – írta […]

Írásom tudatosan provokatív címe nem populista propaganda, hanem annak fölmutatási kísérlete, miért lehetséges, hogy Kelet-Európa legtöbb államában a mára köznyelvi beágyazottságra szert tett „illiberalizmus” fogalma mögötti tényezők miként jöhettek létre. Hangsúlyozom, nem valamely konkrét kelet-európai rendszert szeretném tollhegyre tűzve vitriolba mártani, bár ezt nagy örömmel szoktam tenni más fórumokon, hanem azokat a talán kevéssé figyelembe vett történelmi tényezőket fölvázolni, melyek ide vezettek. E mai folyamatok gyökerei az elmúlt kb. 500 év európai- és világeseményeiben keresendőek, de az időben még jobban visszalépve, első jelei már a 4. század végén, a keresztyénség államvallássá tételével megjelentek. Tudvalévő, hogy a demokráciát a vallásszabadság hozta […]

Az embermentő svéd diplomata, Raoul Wallenberg feltételezhető halálának idén van 70. évfordulója. Eltűnésének napján minden évben megemlékezéseket tartanak Budapesten A Holokauszt Emlékközpontban Wallenberg-díjakat adtak át, este pedig a XIII. kerületi Raoul Wallenberg utcában, az emléktábla előtt volt koszorúzás. Raoul Wallenberg 1944-45-ben, Budapesten folytatott tevékenységéről már sokan, sokat írtak, mégis újra és újra fel kell idézni, mert örök időkre szóló példát mutatott helytállásból és emberségből. A róla elnevezett díjat mindig olyanak kapják, aki folytatói ennek az eszmeiségnek. Este, az emléktábla előtt összegyűlteknek is elmondták: az idén – mások mellett, ezt az elismerést vehette át Beer Miklós váci megyéspüspök, akinek egyik figyelemre […]

Az a tavalyi állítás egy szélsőjobboldali honlapon, amely szerint “Rosenfeld-Rákosi a budai Várat is el akarta bontatni”, legalább akkora marhaság, mint amit az idei karácsony előtt – a 444.hu című “felfedezése” nyomán – terjesztett róla néhány honi sajtóorgánum, hogy tudniilik Rákosi Mátyás 1952-ben túl nagy luxusnak tartotta és nem volt szándékában beköltözni a budai Várba. Ez azért se lehet, mert az idő tájt Rákosi rendre a vendégeinek dicsekedett el vele, hogy hol fog lakni ott. AKINEK SÜRGŐS VOLT Ezt nemcsak onnan tudom, hogy a Bezerédi utcai általánosban Molnár Gál Péter, az őrsvezetőnk (igen, a későbbi színikritikus MGP) fehéringes, kéknyakkendős kisdobos […]