2016 április 26 12:53 du.
A kanadai National Post című napilap egy tanulságos és egyben szórakoztató grafikát közölt nyomtatott számában, melyben az ország politikai vezetőit hasonlították össze egymással, magasság szerinti alapon. A miniszterelnököt – Justin Trudeau-t – állították sorba a tartományok és területek kormányfőivel. Ebből kiderül, hogy Manitoba újonnan megválasztott konzervatív kormányfője – Brian Pallister – 6 láb és 8 inch magas, így ő a legmagasabb kanadai politikai vezető. Pallister egyébként politikai földrengést okozott Manitobában. A 61 éves jobboldali politikus az április 19-én megrendezett választáson 28 százalékkal verte meg az 1999 óta kormányon lévő baloldali Új Demokrata Pártot (NDP). A tartományi választáson a Progresszív Konzervatívok […]
Read more ›
8:38 de.
Van valami diszkrét báj politikusaink viselkedésében. Kezdjük mindjárt a hal fejénél. Mialatt Magyarország 4.1 millió ember él a létminimum szintjén, ebből 1.5 millió mély-szegénységben nyomorog. Mialatt napi szinten éheznek gyermekek. Mialatt naponta mennek csődbe iskolák. Mialatt havonta gettósodnak vidéken falvak és városok csúsznak le. Mialatt többen hagyták el az országot mint a forradalmak idején egy jobb élet reményében. Mialatt egy maffia kormány alatt a korrupció világszintre emelkedett. Mialatt a gyűlölködés a hatalmi helyzet mércéjévé vált. Addig Köztársasági Elnökünk, Armani öltönyében divatossá simogatott csemege bajsza alatt büszkén nemzetközi előadásokat tart a víz globális helyzetéről. Talán fél, hogy a Dunakanyarban lévő hétvégi villájánál […]
Read more ›
12:05 de.
Úgy tűnik, a kormány – vagy Habony-közeli honlapnak, a 888.hu-nak létkérdés a provokáció, másként nincs elegendő olvasója. (Mellékszál: vajon a kínos asszociációkat felidéző elnevezése is innen ered?) Egy Bertha László nevű fiatalember tollából A nyugdíjasok felélik a jövőnket címmel jelent meg egy meglehetősen felületes iromány, amelyet ma reggel már nem találtam a honlapon. A fényképe tanúsága szerint úgy a huszas évei végén, harmincasok elején járó szerző arra jutott, hogy a közeljövő a nyugdíjrendszerek nagyvonalúsága miatt a generációk harcáról szól majd. Harc a közös pénz nagyobb szeletéért, azért, hogy adóinkat nyugdíjakra avagy oktatásra költsük – mondja ő. Eltekintenék annak részletezésétől, hogy […]
Read more ›
2016 április 25 8:24 de.
Göllner András hét részes sorozatának utolsó része a KMH-ban már publikált hatodik, ötödik, negyedik, harmadik, második és első részből folytatódik. A szöveget lektorálta a KMH részére Kertész Ákos. Egyszer s mindenkorra elég volt abból, hogy pusztán a zsidó szenvedéstörténeten keresztül szemléljük a történelmet, és ennek alapján írjuk a hivatalos kánont. Elég volt, elég volt, elég volt! –Bayer Zsolt. Magyar Hírlap, 2016 Összefoglaló E sorozat azt a tájat mutatta be, amellyel Dante, a pokol legalján találkozott, 800 évvel ezelőtt. Azt a fajta átverést járja körül, amely a szeretet látszatát keltő hízelgéssel operál, ezzel a módszerrel fosztja meg áldozatait természetes jogaiktól – […]
Read more ›
12:47 de.
Az anyai ágon magyar származású, világhírű francia írónő színházi bravúrja az Egy élet háromszor, mely két értelmiségi házaspár kapcsolatát vesézi. Trükkje, hogy egy hétköznapinak induló látogatást háromszor nézhetjük meg egymás után, mindháromszor máshogy. A három különböző verzió krimiszerűen izgalmasan, eltérő végkifejleteteket eredményez. A változatoknak köszönhetően a néző óhatatlanul a probléma okának keresésére indul, megpróbálja összerakni a hiányos történetet. A banális problémák puszta felmutatásánál azonban tovább megy a szerző. Megoldásokat is kínál, illetve nézőként mi magunk is önkéntelenül megoldásokat hozunk. Reza Magyarországon már jól ismert művei, Az öldöklés istene – melyből nagy sikerű film is készült Roman Polanski rendezésében – és […]
Read more ›
2016 április 24 3:09 du.
Sokkal kisebb és szerényebb emlékművet szeretnének a kanadaiak látni Ottawába a kommunista diktatúrák áldozatainak emlékére, mint amelyet eredetileg tervezett a Tribute to Liberty nevű civil csoport. Eredetileg a magyar állam is nyújtott kb. 125 ezer dollárnyi támogatást a rendkívül vitatott emlékmű felállítására. A mikrofonnál Christopher Adam, Ottawából, Kanada fővárosából, 2016. április 24-én. Az eredeti kommunizmus áldozatai nevű emlékmű Ottawa belvárosában, a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt lett volna felállítva. A masszív, 14 méter magas betontömbökből felépített absztrakt és brutalista emlékmű – a szervezők szerint – százmillió áldozat emlékét örökítette volna meg. Az emlékmű egyik szobra egy holttestet ábrázolt volna, valamint erős […]
Read more ›
1:27 du.
A 20. század egyik legnagyobb hatású művészének tárlata nyílt meg Budapesten, a Nemzeti Galériában „Alakváltozások, 1895-1972” címmel. Pablo Picasso festészetének eddigi legnagyobb kiállítása Magyarországon július 31-ig lesz látható. A száz műalkotást, festményeket, valamint szobrokat és grafikákat bemutató kiállítás Picasso életművének valamennyi periódusát felöleli, ugyanakkor egy kiemelt téma – az emberi alak megformálásának folyamatos változása – köré szerveződik. A kiállított művek többsége a világ legjelentősebb, a művész ötezer alkotását őrző párizsi Musée National Picasso-Paris gyűjteményéből érkezett. A gyűjteményben, amelyet a művész örökösei adományoztak a francia államnak, Picasso minden alkotói korszakából találhatók művek, valamint 200 000 dokumentum – levelek, folyóiratok, fényképek – […]
Read more ›
2016 április 23 1:38 du.
Mélyen egyetértek barátaimmal, Christopher Adammal és Göllner Andrással, hogy a boltbezárás körüli „győzelem” olyan jelenségre is rávilágít, amit nem kellene ünnepelni, mert az a magyar közélet súlyos betegségére utal inkább. Amikor azt írtam annakidején, hogy „a magyar gentikusan alattvaló”, vagyis hogy sorsa, történelme által meghatározottan ‒ szinte maradéktalanul ‒ csak az erő előtt meghódoló alattvalóként képes viszonyulni minden elnyomó hatalomhoz, az pontosan azt jelentette, hogy az olyan pitiáner ügy, mint a vasárnapi boltbezárás vagy nyitva tartás még át képes lépni a tömegek ingerküszöbét, még indulatot ‒ vagy legalább vágyakozást ‒ tud gerjeszteni, ennél jelentősebb probléma azonban nem képes fölrázni az […]
Read more ›
10:24 de.
Fontos kiállítás nyílt meg Budapesten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Segít bennünket abban, hogy ne merülhessen feledésbe egy kitűnő sportember és katona emléke. Ha megállítunk az utcán tíz embert, közülük legalább kilenc tudja, ki volt Papp László. De az is lehet, hogy mind a tíz. Ugyanezen tíz ember közül viszont vajon hányan tudják, ki volt Jekelfalussy Piller György? Esetleg a sportágat meg tudnák nevezni, amelyben kétszeres olimpiai és hatszoros Európa-bajnok volt? Hányan emlékeznek párját ritkító bravúrjára, amikor – az aktív sportolástól már visszavonulva – a budapesti Európa-bajnokságon, 1933-ban, a nézőtérről állt fel, kapcsolódott be a versenybe és legyőzte minden […]
Read more ›
2016 április 22 3:09 de.
Megnyílt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A könyvfesztivált Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Marek Maďarič, a Szlovák Köztársaság kulturális miniszter nyitotta meg. Átadták a Budapest Nagydíjat a Könyvfesztivál díszvendégének. Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése díját Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest humán területért felelős főpolgármester-helyettese és Kocsis András Sándor, az MKKE elnöke adta át Jostein Gaarder norvég regényírónak. Laudációt mondott: Dragomán György Jostein Gaarder Sofie világa c. regényét 60 nyelvre fordították le, és több mint 40 millió példányt adtak el belőle. A könyv alapján filmet is készítettek. Jostein Gaardert 2005-ben lovaggá ütötték. Jostein Gaarder a Kossuth Kiadó […]
Read more ›
2016 április 21 8:22 de.
Sztrájk! Igen, az jár a fejemben és a bosszúság amelyet a szerdai nevetséges sztrájk okozott nálam. Tudom, valószínüleg mindenki jóhiszeműen járt el, és a huszonötezer sztrájkoló, a teljes létszám egy ötöde, hősiesen sztrájkolt. Nemde? Nos, nem, a legkevésbé sem. Az elmúlt negyven évben megéltem néhány sztrájkot és most, mint közszolgálati hozzájárulást, elmondom, mégpedig azért, mert a magyar közönség nem tudja hogyan működik a sztrájk, akik betanították nekik, azok valószínüleg félrevezették őket, vagy maguk sem tudták mi a teendőjük. Íme a leírása annak, hogy mi történik sztrájk idején Kanadában. Amikor a tárgyalás utolsó pillanata is lejárt, a sztrájk helyszinén a dolgozók […]
Read more ›
8:01 de.
Ferenc pápa ismét bátorságáról és humanizmusáról tett tanúbizonyságot, amikor a szíriai és egyéb menekültekről nem teherként beszélt, hanem egyenesen ajándékként. „Túl sokszor nem fogadtunk be benneteket! Teherként, problémaként, költségként kezelnek, miközben ajándék vagytok”–ezek voltak az egyházfő pontos szavai szerdán, amikor a római Astalli-menekültközpont létrehozásának 35. évfordulóján nyilatkozott. „Mindannyian idegenek és zarándokok vagyunk ezen a földön. A közösen tett út kevésbé ijesztő”–tette hozzá Ferenc pápa. Nem biztos, hogy üzenete egyáltalán eljút a krisztusellenes Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) soraiba, viszont Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció politikusa, aki egyben hívő katolikus, a következő rövid reflexiót osztotta meg… A menekültválság kapcsán minden politikus, még a […]
Read more ›
2016 április 20 10:24 du.
Tegnap délelőtt, féltíz után az Oktogon megállójában rostokolt egy, a Margit-híd felé tartó villamos. Benézve a nyitott ajtaján nem volt nehéz felismernem a viszonylag tartós megállás okát; fekvő, ájult nőt élesztgettek a kocsi padozatán. Csak az erőtlen kezét láttam, de nem szálltam fel, mint mások, én is vártam a mentőt. Amíg ott álltam – szűk tíz percen át –, az nem jött. Előbb jött a villamos, amire felszálltam. Sárga mellényt viselő köztájékoztatótól tudtam, hogy a Margit-híd felől érkező járat megy visszafelé, mert az Oktogon és a Blaha között villamospótló autóbuszok fuvarozzák az utasokat. Ennyi volna történet. Máshol. Itt, Budapesten a […]
Read more ›
2016 április 19 12:12 du.
Nem kell feltétlenül mindenről véleményt nyilvánítani. Főként, ha az ember csak szemlélődőként, és nem szakértőként teszi. Tudom. De lehet, ezért megteszem. A feltételezett budapesti olimpia logójáról lenne szó. Mondjuk, az kérdés, hogy minek kell már most, amíg azt sem tudni, hogy kidobhatunk-e újabb milliárdokat egy extragagyi üzletre, elkezdeni a lelkes pénzszórást. Egye fene, a grafikusoknak is élniük kell valamiből. Van, akinek tetszik a színes képecske, nekem több kifogásom is van. Mindjárt az első, hogy nekem úgy tűnik a tervezők túlspilázták kicsit a koncepciót. A véleményekből is látható, hogy sokan, sokféleképpen értelmezik. Az olimpiai karikák létét alig lehet fölfedezni. Aztán megmagyarázzák: […]
Read more ›
9:27 de.
A Borháló vállalkozás mindinkább arról ismerszik meg a borkedvelők körében, hogy kiváló minőségű borokat árul – szinte mindenki által elérhető áron. Üzletpolitikájukhoz tartozik, hogy igyekeznek közvetlen kapcsolatot teremteni a termelők és a fogyasztók között. Nemrégiben Villány egyik leghíresebb borásza Polgár Zoltán tartott angyalföldi üzletükben bemutatót. Polgár Zoltán családjában már a dédszülőknek is volt szőlőjük, pincéjük, boruk. Ő maga borászati szakközépiskolában érettségizett, kertészmérnöki diplomáját szőlőtermesztésből szerezte. Első saját ültetvényét 1975-ben, még diákként telepítette, azóta folyamatosan bővített, fejlesztett. A sikerek sem maradtak el. Bora nemzetközi díjat először 1993-ban kapott, ő pedig 1996-ban, idehaza „Az Év Bortermelője” rangos elismerést nyerte el. Ma a […]
Read more ›