További írásaink

A sejt háborúba megy

2015 szeptember 16 9:46 de.36 hozzászólás
A sejt háborúba megy

Oroszlánszagú Ricardo, a Hit Védelmezője, Krisztus Pörölye, Isten Bunkója, a Nemzeti Ivarsejt háborút vizionál. A rendőr szakközépiskolások eskütételén háború közeli helyzetről beszélt – úgy látja, veszélyben van az ország kultúrája, szuverenitása, szokásai, rendje, és békéje is. Szomorúan tájékoztatom, hogy ideje lenne leszállni a dakota lóról, majd a (ló) seggébe dugott nádszálon keresztül új életet lehelni a gebébe, merthogy szegény menet közben kimúlt. Kultúráról beszélni ebben az országban már évek óta barokkos túlzás, a szuverenitás pedig az Unióba való belépés óta – saját elhatározásunkból – korlátozott. Az ország szokásai is megváltoztak, elég, ha csak a tulajdonhoz való viszonyra utalunk. Régen mindenki […]

Read more ›

Kerítés lesz keleten is

9:39 de.1 comment
Kerítés lesz keleten is

Aki eddig csak vizionálta a folyamatos vasfüggönyépítést, az megnyugodhat. A vasfüggöny építése márpedig tart. Ki más is jelenthette volna ezt be autentikusabb forrásként, mint a külügyekért felelős Szijjártó Péter. Persze! Persze! Nem ő a felelős, de azért elvileg mégis. Így övé volt a megtiszteltetés a keleti elszigetelődés bejelentéséről. Románia irányában. Az MTI híre alapján a külügyi Orbán-szóvivő közlése alapján a „magyar-szerb-román hármashatártól „ésszerű távolságig” húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány”. Azaz valószínűleg Orbán Viktor. Aki, különben, akkor is felelős a kormánytagok munkásságáért, ha véletlenül valamiben nem hozzá járulnak pitizni az elvtársai. Így mindazért a politikai következményért is, ami az […]

Read more ›

A helyzet – és az intézkedés – jogellenes

A helyzet – és az intézkedés – jogellenes

A rendőrség szombat este töröltette az Associated Press munkatársának felvételét, mert rögzítette, ahogy egy rendőrkutya rárontott a menekültekre a röszkei határnál – állítja a hírügynökség. Az AP tiltakozik a rendőri intézkedés ellen, mely során munkatársukat rövid időre fogva tartották, elmondása szerint megfélemlítették. „A kutyák ugathatnak” – reagált Kovács Zoltán kormányszóvivő. Tételezzük fel, hogy az Associated Press röszkei tudósítója, Luca Muz (ahogyan azt a rendőrség tájékoztatása alapján Kovács Zoltán kormányszóvivő – vélhetően világvisszhangot kiváltóan – nyilvánosan feltételezte) hazudott. Végül is lehetséges. De ha hazudott, ha tehát ő találta ki a “sztorit” (http://hvg.hu/itthon/20150915_A_rendorseg_tortoltette_az_AP_tudositojan), akkor mi oka volt a rendőrségnek ellenőrizni a kamerája […]

Read more ›

Kertész Ákos: Haladás, honnan hová (2. rész)

2015 szeptember 15 8:38 de.11 hozzászólás
"Jack sits in a tree, staring at the moon, contemplating where he belongs." Shane Prigmore.

(A KMH-ban megjelent első rész itt olvasható…) PARADIGMAVÁLTÁS Az ősidőktől a 20. század derekáig a haladás, a fejlődés azt jelentette, amit a Biblia így fogalmazott meg: „Szaporodjatok és soka-sodjatok, és töltsétek be a földet”(1 Móz 9,1.) Akkor egy globális paradigmaváltás következett be: tudniillik betöltöttük a földet. Vagyis a kezdetektől jóformán mostanáig a haladás, a fejlődés minden rendű és rangú dolgok és javak, a családok és a népek növeléséről, szaporításáról szólt. A termelés és a termelékenység állandó és megállíthatatlan növeléséről, a mennyiség hajszolásáról, amit a mindig nyerészkedni, mindig mindenből még többet akaró, a mértékletes-séget nem ismerő, mohó emberi természettel tökéletesen összhangban […]

Read more ›

Bayer elvtársai

Bayer elvtársai

Nem tisztem ízléstelen, gyűlölködőmániás, beteges emberek beszédeit, írásait elemezni, idézni. Sajnos, már ott tartunk, hogy elkerülhetetlenül is beleütközünk. Egyesek állandó mocskolódását nívós óriás író termékének tartják, ezáltal naponta tuszkolja belénk velejéig gonosz társadalom-pusztító vírusát. Teheti mindezt, hiszen 5. számú tagságija erre felhatalmazta. CÖF-ös( Civil Összefogás Fórum ) elvtársaival utcára ment gazdájuk megsértése miatt, bár lelke mélyén neki ez a legnagyobb megtiszteltetés lenne. Ilyenkor bánja is, hogy nem ő van Orbán helyén. Meg is jelentek a Magyar Narancs szerkesztőségének is otthont adó irodaház előtt a Páva utcában, pár maroknyi követővel. Ugye, egy süllyedő hajón már alig vannak, max. az alkalmazottak és […]

Read more ›

Helyszíni tudósítás Röszkéről

Helyszíni tudósítás Röszkéről

Nekifutok. A helyszín: egy félig learatott és leboronált kukoricás. Tegnapelőttig száraz, azóta sáros. A szuper kerítés kb 300 méterre tőlünk, a sínek pont ott futnak át rajta. Ezen a résen jönnek át Szerbiából. Mi a sínek mellé telepedtünk. A tegnapi napon ezért mi voltunk az első pont a 200 liter teánkkal, 200 kiló kekszünkkel, csokival, akivel először találkoztak a többnapos gyaloglás után. A töltés oldalában legalább nem volt sár. Emberek: komplett családok, fiúcsoportok a legjellemzőbb. Legtöbbjük jól szituált, persze vannak néha fura arcok, de ugye fehér emberből is vannak. Ami jellemző, hogy hullafáradtak. Volt egy 30 körüli srác, aki ott […]

Read more ›

Tényleg! Mi baj van a menekültekkel?

3:00 de. Tényleg! Mi baj van a menekültekkel? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Tényleg! Mi baj van a menekültekkel?

A korábbi írásban felvetettem már a kérdést, hogy vajon mi történne, ha a zemberek a zsigeri bólogatás helyett a fejüket arra használnák olykor, amire az evolúció szánta. Pár dolog végiggondolására. Megállapítva persze, hogy a menekültek sem egytől-egyig szentek. Amibe készséggel kapaszkodik bele a gyűlölet és félelemkeltés. Holott sok szempontból erre is igaz, hogy csak le kellene kicsit higgadni, és végiggondolni a helyzetet a „túloldal” szempontjából. S most egyáltalán nem a sanyarú sors megértését kérem számon. Aki képes az empátiára, attól a menekültek úgyis kapnak némi együttérzést. Aki pedig képtelen erre, azt agitálhatnám, míg a világ, meg három nap. Akkor is, […]

Read more ›

Egy válasz a fideszes Magyarország Barátai Alapítvány menekült-ellenes állásfoglalására

2015 szeptember 14 1:31 du.15 hozzászólás
A nemzeti konzultáció alkalmából készitett mém.

A napokban a Magyarország Barátai Alapítvány – mint az Orbán kormányhoz lojális jobboldali szervezet – állásfoglalást adott ki a menekült-krízisről, amely – többek között – a kanadai Hungarian Reporter c. lapban jelent meg, valamint a montreáli Magyar Krónika is megosztotta olvasóival. Az Alapítvány az Orbán kormány nyiltan xenofób „nemzeti konzultációjával” (melyben összemosták a bevándorlást a terrorizmus jelenségével) magyarázza és szerecsenmosdatja a jelenlegi „szigorú, de következetes kormányzati intézkedéseket.” A KMH egyik rendszeres olvasója – Bánfi Miklós – ezt írta Torontóból a levelet megosztó egyik kanadai magyar lapnak: Tisztelt Magyar Krónika, A Magyarország Barátai Alapítvány egy gyönyörű név, de hogy mit takar, az […]

Read more ›

Orbán nem fasiszta

10:00 de.6 hozzászólás
Orbán nem fasiszta

Sokaknak ez a véleménye róla, de nincs igazuk. A Fidesz örök és megbonthatatlan vezéréről sok mindent el lehet mondani, ám az, hogy fasiszta lenne, nem állítható. Orbán egyszerűen populista. (Ami persze nem kevésbé életveszélyes.) A populizmus az ő esetében azt jelenti, hogy a hatalom a számára minden másnál fontosabb. Emberségnél, tisztességnél, valódi hazaszeretetnél. A hatalom megszerzéséért, láttuk évekkel ezelőtt, bármit hajlandó megtenni. Megtartásáért még annál is többet. Még azt is, hogy ha érdekei úgy kívánják, időnként a nácikkal is összefogjon. Ha nem sodorja el a menekülthullám, akkor hamarosan, de legkésőbb a 2018-as választások előtt, válaszút elé kerül. Döntenie kell, hogy kikkel […]

Read more ›

Illyés Gyula és egy vacsora 1.

Illyés Gyula és egy vacsora 1.

Orbán vacsorára hívott értelmiségieket… Illyés Gyula irt egy másik miniszterelnöknél történt vacsoráról…. „Délután találkozás Gömbössel. Németh Imrével együtt fogjuk elmondani a dunántúli kérdést. Őt feltelefonáltuk Kőszegről. Egy órakor érkezett, négykor nála vagyok, ott van Kandó és Halyagos (már közbenjárásért, mint mondja). Az autóban megbeszéljük, hogy a dolgot én adom elő, ő legfeljebb csak közbeszól. Németh László, Féja, Tamási az előszobában, épp előttünk érkeztek. Megjön Móricz Zsigmond is, aztán Szabó Lőrinc. Zilahyné. – A társaság kicsit izgatott, Németh László fehér, mint a fal. (Zilahy hozzám: ha azt mondod neki, hogy kommunista vagy, meglehet, azt feleli, ő is az, meglehet, hogy másnap […]

Read more ›

Tényleg csak a menekültekkel van baj?

4:00 de.1 comment
Tényleg csak a menekültekkel van baj?

Na kérem, nagy tisztelettel. Kezdenek szakadozni a nem is annyira hajókötélből font idegrostok. Attól a csőstől ömlő baromságáradattól, ami a menekültkérdéssel kapcsolatban ömlik a kormányzat, és a neki felállófelülő, vagy általa megfizetett hülyepistikék torkából. S ebbe csak mérsékelten, de azért belejátszik az, hogy miközben a menekültekkel kapcsolatos tüntetésen legfeljebb a zenbének tapsoltak az emberek, addig az UTE-Fradi meccs kapcsán a törzsökös magyar baromarcúak közül többeket elő kellett állítani, illetve garázdaság miatt eljárás alá vonni. Amiről rögtön eszembe jutott az is, hogy a Planetáriumot sem a menekültek zúzták meg, hanem a saját rovásírásos keresztlevelükkel is hadonászni képes decibelhungaristák. Na mármost kedves […]

Read more ›

László Petra, a bűnös ember

László Petra, a bűnös ember

Pár napja készülök erre a posztra, ám most, hogy megírhatom, már nem igazán tudom eldönteni, örüljek-e, vagy inkább szomorkodjak miatta. Mert ahogy ez a posztom címéből is kiderül, liberális gondolkodóként én most egy olyan ember védelmére kelek, akit a tettéért, (s talán a nézeteiért is) ország-világ utál, s hozzáteszem, teljességgel joggal. Tudom, ne tessék engem erre figyelmeztetni: László Petra a N1 tv operatőreként egy szélsőjobboldali portál megbízásából dolgozott, s mondjuk ki, ne kerülgessük a forró kását, ő a magyarországi neonáci mozgalom egyik hűséges katonája volt. Belőlem azonban most kitört a keresztényi felebaráti szeretet, a bűnös ember lelkiismerete, amely a tudatalattimban […]

Read more ›

Nyugi: a kormány a helyén van (?!)

2015 szeptember 13 1:00 du.5 hozzászólás
Nyugi: a kormány a helyén van (?!)

Elöljáróban szögezzük le: a világon nincs olyan kormány, párt, egyéb, társadalmat vezető erő, amely tökéletesen, mindig hiba nélkül működne. Éles helyzetekben pedig, amilyen Magyarországon a menekültügy miatt kialakult, e hibák felnagyítódnak, egyik szüli a másikat, végül eluralkodik a káosz. Normális politikai erő csak arra törekedhet, hogy az általa vezetett közösségnek a lehető legkevesebb kárt okozza, sőt támasza legyen az egyéni és csoportos törekvéseknek, íly módon elősegítse a közösség boldogulását. Hogy ezt mi módon képzeli el, sőt, hogy milyen módon kezeli az óhatatlanul előálló súlyos és kevésbé súlyos problémákat, az nagyban függ ennek a politikai erőnek a világlátásától, habitusától, felfogásától – […]

Read more ›

A menekülésnél csak a menekülés oka borzalmasabb.

12:43 du.9 hozzászólás
A menekülésnél csak a menekülés oka borzalmasabb.

Menekülni mindig szörnyű, történjen égő házból, családját verő apa elől, a Boko Haram terrorjától, a bevonuló oroszok bosszújától, a rákosi terrortól, éhezés elől. A menekülteket nem kívánja senki. A menekültek nem szeretnek menekülni. 1956 októberében nagynéném három gyerekkel és a férjével indult a határnak, babakocsival, egy karon ülővel, meg a kilencéves „nagyfiúval” mentek világnak a hóban. Kétszázezer magyar menekültből (migránsból) száznyolcvanezer zúdult Ausztriára három hét alatt. Nehéz volt menekültnek és elfogadónak egyaránt. Osztrák barátaink, a semleges Ausztria, a háborút követő nyomor ellenére tisztességgel fogadta apáinkat és nagyapáinkat. Ők, az osztrákok most is így teszik, tisztességgel fogadják az elűzötteket. Úgy tűnik, […]

Read more ›

„Hova mennek keddtől a menekülők?”

„Hova mennek keddtől a menekülők?”

 „Vissza” – mondta Orbán Viktor a Bild című német bulvár napilap kérdésére.  „Ezért épít kerítést Magyarország a menekültek ellen” címmel közölt interjút a magyar miniszterelnökkel a Bild című német bulvárlap.”Jövő keddtől, amikor életbe lépnek Magyarországon az új szabályok, a menekülteknek vissza kell menniük, méghozzá oda, ahonnan jöttek – mondta a lap kérdésére Orbán Viktor. Nem a szíriai háborús zónából jönnek, hanem a szomszédos országok menekülttáboraiból, Libanonból, Jordániából és Törökországból, amelyek biztonságosak – fejtette ki. Azért jönnek, mondta, mert jobban akarnak élni, mint a táborokban; nem is görög, macedón, szerb vagy magyar, hanem német vagy svéd életszínvonalra vágynak.” Ekkora cinizmushoz – és […]

Read more ›