2014 december 22 1:48 du.
Valami lehet a levegőben. Mármint az esőben jogos párán kívül. Némi jogtalan anyag lehet, mert többféle víziók támadtanak az ember gyarló gyermekére. Nem vizilók, illetve-lovak, mert azok már leszerepeltek, Most, például, olyan képzetek teremtettek, hogy Orbán Viktor Ráhel nevű lányának férje nem férfi. Nem a biológiai értelemben, hanem az orbánviktori átvitelben. Arra talán még emlékszünk, mert annyira nem kemény a levegőben cikázó híranyag, hogy Orbán Ráhel erőteljesen megmagyarázta a maga önköltségű tandíjának saját lábán való megkeresését. Aztán kiderült, hogy nem annyira a saját, mint férjeura lábán keresi meg, aki bősz közbeszerzési nyerőgép képében látszott feltűnni. Annyira, hogy az LMP vezetője […]
Read more ›
9:10 de.
Már az se volt teljesen O.K. hogy Te, aki állítólag sohasem hazudtál, uralkodásod éveit – mert ne tévedjünk, Te nem vezetted az országot, hanem uralkodtál rajta – gátlástalanul végig hazudtad. Ott már azért akadt egy kis gond, hogy a lányodnak, Ráhelnek, behazudtad saját tanításodként az egyik legnagyobbat: „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért”. A drága gyermek pedig nem jutott el odáig, hogy ezt ne Neked tulajdonítsa. Kár. Nem igazán lehet – ahogy Te sem – művelt az a leányzó. De legalább csinos. Most még. Azután itt van a másik dolog: […]
Read more ›
8:19 de.
Mutyi, milyen mutyi? Ők áldoztak rá! – Na, ekkora dumára még te is eldobod az agyadat Waze Mint ismert a Blikk hosszas pereskedés után megkapta a Nemzeti Földalaptól azt a dokumentumot, hogy ki vehettek bérbe pályázat nélkül állami földeket. Áttanulmányozva a több mint 22 ezer földdarabból álló listát igen csak érdekes tételeket találtak. Megállapították, hogy: „Nemcsak oligarchák, hanem országgyűlési képviselők” részesültek az adományból. Például kiderült, hogy „56 helyen szerepel a Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt., amelyet a mezőgazdasági bizottság fideszes alelnöke, Farkas Sándor irányít. Neki több mint 38 százalékos tulajdonrésze van a cégben.”. Ez egy dolog, s megmondom őszintén ezen én […]
Read more ›
6:48 de.
Amikor Áder beköltözött a Sándor-palotába, fel sem merült a kérdés, hogy mit kezdjünk a köztársasági elnök funkciójával. Tudomásul vettük, hogy a beadásai rendben vannak, nem akarja ellopni a labdát a középcsatár elől, elvan ő a protokolláris feladatokkal, vezényszóra csinál valamit, amitől a látszat olyan, mintha itt demokrácia lenne, például visszaküld teljesen hülye törvényeket a teljesenhülye vazallus-nyájnak, mely aztán annyira megfontolja, hogy abban hiba nem lesz. Aztán a sok strapában megkeményedett nyelve hegyével megnyomja ismét a szavazógombot. Vakulj paraszt, vakulj Európa – Áder meg szétteszi karjait: látjátok, én mindent megtettem! De most helyzet van, merthogy a kisgömböc úgy érzi, hogy még […]
Read more ›
2014 december 21 5:54 de.
„Taxis vagyok. Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok. De aztán mégis kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem. – Egy pillanat! – válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről. Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki. Mellette egy kis bőrönd pihent. Körülnéztem. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenfélével teletömve. -Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék […]
Read more ›
5:32 de.
Értetlenkedők – Nem értik a hercegkisasszony értetlenkedését, hogy nem érti ők miért nem értik az ő felháborodását azon, hogy miért nem értik, hogy neki miből telik. Igen még sajnos olyan is akad, aki pro, de jellemzően kontra szinte mindenki reagál valahogy arra az értesülésre – azon persze érdemes elgondolkodni, hogy miért is kellettek hónapok a tények feltárásához -, hogy magyar füllel elképesztő összegért művelődik Őfenesége legnagyobb leánykája. Minden estre oda-vissza alapon folyik az értetlenkedésben megnyilvánuló média-haccacáré (jellemzően az egymás mellett elbeszélés, ahogy mondani szokás süketek párbeszéde) a hercegnő és a hitetlenek között. Jelenleg ott tart a helyzet, hogy megállapítódott: „Orbán […]
Read more ›
4:06 de.
Minden a politikáról szól, a politikamentesség pedig kifejezetten a politikáról, teszem hozzá. Jelenünkben arról a politikáról, amelyik egészséges értékrendű embert taszít, tájékozatlant lelkesít, a gazembert mohóvá, az elesettet pedig alázatossá teszi. A mohók siserahadként tolonganak a pártok és pártszerű szervezek, és ezek ál-civil szervezetei körül. Politikusnak nevezik maguk és strómanjaikkal összefogva rátelepszenek a közvagyonra, közmédiára, közben milliós tömegeket zárnak ki a megélhetés feltételeiből. Rémisztő cinizmusuk rombolja a közerkölcsöt; a rászorulót a felemelkedés gátjának tekinti, a dolgozót, gyermeket emberi erőforrásnak. Több tiszteletet a rendőrnek, mondja és bevezeti az iskolában a testi kényszert. Az elesett reménykedik: reménykedik, hogy nem veszti el rokkantnyugdíját, […]
Read more ›
3:47 de.
Hát bizony, az egy dolog, amit a propaganda állít, másik meg a valóság. Legszebb példa erre az iraki háború. A múlt hétvégén egy német lapnak adott terjedelmes interjúban is elismerte hazugságát az iraki tömegpusztító fegyverekről az informátor, Rafid Ahmed Alvan al-Dzsenabi, akinek állításai kulcsfontosságúak voltak abban a 2002-es amerikai nemzetbiztonsági jelentésben, amely megalapozta az iraki háborút. Az ő hazugsága volt a fő motívum, amelyre hivatkozva az USA és Nagy-Britannia 2003-ban megindította az Irak elleni hadmozdulatokat. Tudtuk ezt eddig is, de most vált letagadhatatlanná a dolog, és ha a kilógó lólábat megrántanánk, a ló harsány hangon nyerítené az olaj szót. Most […]
Read more ›
3:01 de.
A Karácsony közeledtével ismét megjelentek a köztérre felállított keresztek és kettős keresztek. Az idén sem, mint ahogy korábban sem volt hangos az éter, de gyanítom a templomok légtere se az egyházi, leginkább keresztény egyházi személyek tiltakozásától. Ahogy a parlamenti díszkeresztények is inkább a vasárnapi köz-szívatást gyakorolják, mintsem a vallásukat. Lehetőleg rohadt messze a közélettől. Na de maradjunk ezeknél a kereszteknél, amelyeket jó érzékkel a fény születésének ünnepén felállítanak. Alkalmasint a kereszténység Jézus, illetve ezáltal az isteni fény születését ünnepli ezen a napon. Jézusét, aki zsidó tanítóként, és korántsem vallásalapítóként élte le nem is igazán hosszú életét. Halála közismert a Bibliába […]
Read more ›
2:46 de.
csak simán bunkó. Mondjuk, von Haus aus az, de azért még alul tudja múlni önmagát. A főképpel kapcsolatban megkérdezem: mióta hord öltönyt a Süsü? Az RTL tegnapi híradása szerint a szokásos év végi parlamenti rongyrázás során vendégül látott gyerekekről – hogy mijafrancért kellett őket anyakönyv-vezetői díszbe öltöztetni? – azt találta nyilatkozni: „…nagyon kellett vigyázni, mert 800 bolha ugrált a Házban…nehogy leverjenek valamit”. Anyádat, kedves Házmester! Mégis, van fogalmad arról, hogy milyen érzés az ott vendégül látott gyerekek szüleinek – bármennyire is mozgékonyak, ami azért a mintavétel szerint inkább megilletődöttségnek számít, semmint kontrollálhatatlan gyerekseregnek, ők ugyanis, veled ellentétben, tudnak viselkedni – […]
Read more ›
2014 december 20 5:05 de.
„Tudták, hogy a Jézuska bizonyos „frekventált” helyekre hamarabb eljön, mint amit a sztenderdek előírnak? Amíg mi a karácsonyi menü és a kisebb- nagyobb ajándékok költségeinek optimális elosztásán matekoztunk, és lenyomtuk az ünnep előtti utolsó teljes, és überfárasztó munkahetet, addig a Jézuska már előre dolgozott. Nem is akárhol, hanem birodalmunk székhelyén, Felcsút City-ben. Nem is szaporítom tovább a szót, inkább tessenek jól, de nagyon jól megkapaszkodni. Ülnek? Akkor jó… Nos, nagyon félve, de elárulom. Minden egyes, tizenegyedik életévét betöltött, igazolt, a Puskás Akadémia égisze alatt a bőrt rúgó „fiatalember” gazdagabb lett az alábbiakkal: – 50 000, azaz Ötvenezer egyre értéktelenebb magyar […]
Read more ›
5:00 de.
Közöd? Avagy Mekk mester és az Istenadta nép – Tompika ideális, mert nem csak a számítástechnikához zombi Az az igazság, hogy a hályogkovács tudatlansága és magabiztossága sem nem új (nagyon úgy néz ki állampárti standard), sem nem számít ritkaságnak. Az az igazság, hogy valóságos jelképszerű átívelés, hogy a 70-es években a rímhányó Romhányi zseniális szövegeivel felfegyverkezve Balázs Péter hozta a figurát. A tegnapi nap egyik „vezető” híre volt, hogy Deutsch Tamás, fideszes EP-képviselő a rá bízott internetes konzultáció kapcsán kívánt „fontos bejelentést” tenni két szakmai szervezet, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének és az Informatika a Társadalomért Egyesületének képviselőivel […]
Read more ›
2014 december 19 11:01 de.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) mellett számos civil szervezet és magánszemély mondott le a holokauszt emlékéve alkalmából elnyert állami pályázati támogatásról. A különféle zsidó közösségi szervezetek és magánszemélyek is azért mondtak le erről a támogatásról, mert a Mazsihisz feltételei nem teljesültek. A kormány nem váltotta le Szakály Sándor történészt a Veritas Történetkutató Intézet éléről, a kormány a tiltakozás ellenére megépíttette (csak éppen másképp nevezte el, s nem avatta fel) a német megszállás emlékművét, a kormány nem vonta be a zsidó szervezeteket a tervezett új holokausztmúzeum koncepciójának kialakításába. Garai Róbert színész-rendező a Civil Alap pályázatán elnyert 2,5 millió forint támogatás […]
Read more ›
9:49 de.
„Ahol társadalom van, ott törvény kell, és ahol törvény van, ott feltámad az igazság… És ahol igazság van, ott megszületik az igazságtalanság is.” – Mától ő nem Volpi A Dorong, hanem Fix A Rezsibiztos! Ő az, igen! Ezt jegyezzétek meg magatoknak! Olyan név, hogy első sorban ül a Tűznézésnél! – üvöltötte a Vezető, Aki Mindent Tud. A csontvázszerű alakok lesütött fejjel, némán hallgatták – Ő egy Hiéna. És A Farkas, Akinek Órája van, ő is egy Hiéna. És A ®Rogán(s), Akinek Lakása Van, A Senki, Akinek Táskája Van, A Hülye, Akinek Gördülő Köve Van…, mind Hiéna. És a Hiénáknak engedelmeskedni […]
Read more ›
8:45 de.
Alábbiakban közlök egy levelet, amit a 2/3 földkufárjai ellen küzdő maroknyi környezetvédőtől kaptam. Ugye, mindenki emlékszik a történtekre? A biogazdálkodás elterjedéséért elkötelezetten kiálló 2/3, nagy újratervezési földosztási lendületében a kishantosi – európai szintem is minta értékű – biogazdálkodással művel földjeit újra pályáztatta, és lássatok csodát, az eredeti gazdának még egy vakondtúrásnyi területet sem adott! Az új gazdák első dolga volt, hogy biztonsági emberek védelme alatt beszántsa – ha volt rajta termés/vetés, ha nem – az így elbitorolt területet, ráadásul – a osztogató-fosztogató főhatalom legnagyobb dicsőségére – ízibe jól le is vegyszerezték, tönkre téve ezzel több év munkáját, és eleve megszegve […]
Read more ›